2. fejezet

Láz és rémálom

Felállok az asztaltól, amikor is azt veszem észre, hogy eltűnt a lábam alól a talaj és valaki ölbe kapott.

Elmosolyodok, mikor meglátom „támadóm" arcát és adok neki egy puszit, mire arca hajával megegyező vörös színt vesz fel. A támadóm, aki most átdob ikertestvére karjaiba George Weasley és aki elkap az Fred Weasley. Bizony, a híres Weasley ikrek. Adok Frednek is egy puszit aki szintén elpirul. Ő nem dob át senki karjaiba, még csak nem is tesz le a földre, hanem megindul a konyhából kifelé, George követ minket. Én pedig biztos, ami biztos alapon átkarolom Fred nyakát, a fejem pedig a vállára hajtom.

- Fred és George Weasley, azonnal tegyétek le Valentine-t és kérjetek tőle bocsánatot!-ér minket utol Mrs. Weasley hangja, de az ikrek úgy mennek tovább, mintha meg se hallották volna.

- Semmi gond, Mrs Weasley, csak rág láttuk egymást és szeretnénk elbeszélgetni egy kicsit – kiáltom hátra a fiúk anyjának megnyugtatásképpen.

Ő egy picit elcsodálkozik, gondolom azon, hogy honnan ismerjük egymást, majd bólint. Felmegyünk egy lépcsőn aminek a falán manófejek vannak kirakva, gondolom díszítésképpen. A „díszítés" bizarrságára való tekintettel szerintem ez egy sötét varázsló család otthona lehetett régen. Mivelhogy Sirius ült az asztalfőn lehet, sőt biztos, hogy ő a ház ura, tehát ez a Black család otthona volt. Mondjuk amikor bejöttünk láttam, hogy a bejárati ajtótól nem messze van egy elfüggönyözött rész, ami véleményem szerint egy festményt takar. Vajon ki lehet rajta? Közben még megyünk, kb. az első emelet hatodik szobája előtt állunk csak meg és bemegyünk. Egy díszes szobában vagyunk, állapítom meg miután körül néztem. Két ágy, éjjeliszekrények, két nagy szekrény és két íróasztal, székkel.

- Fred, lennél szíves letenni? – hajolok oda Fred füléhez. Ő pedig letesz, de kérdőn néz rám.

- Honnan tudod, hogy én vagyok Fred és nem ő? – int a mellette álló testvére felé.

- Ezt már egyszer megbeszéltük. Tudom, hogy te vagy Fred és ő George – mondom nekik.

Durcásan levágódnak az egyik ágyra helyet hagyva maguk között nekem, én pedig le is ülök közéjük.

- Nem értem, ez miért olyan nagy baj. De ha szeretnétek Fred téged Georgenak, George téged pedig Frednek foglak nevezni – pillantok rájuk. Ők erre egyszerre rázzák meg a fejüket.

- Nem csak zavaró, hogy téged ezzel nem tudunk megviccelni – mondja George. Megforgatom a szemeim. Fred a bal oldalról, még George a jobb oldalról karolja át a vállam.

- Valami baj van? – kérdezi Fred. Pillantásom látva gyorsan magyarázkodni kezd.

- Tudod, Rémszem túlzott kíváncsisága és az, hogy nem írtál nekünk egy hónapja semmilyen levelet – fejezi be, pillantásába pedig keveredik a kérdés, aggódás és szomorúság.

Én lerúgom a cipőim, felteszem a lábam az ágyra, átkarolom a karommal és ráhajtom a fejemet.

- Én... – kezdem halkan – most nem szeretnék erről beszélni – hadarom el gyorsan a végét. Érzem, hogy mindketten körkörös mozdulatokat írnak le kezeikkel a hátamon még a fejüket két oldalt a vállamra hajtják.

- Nincs semmi baj – suttogják egyszerre halkan. Veszek egy mély levegőt ami zokogásba csap át. Fred ölbe vesz és elkezd ringatni, George pedig az egyik éjjeliszekrényhez megy és elkezd benne kutatni.

- Az én hibám – sírom Fredbe kapaszkodva.

- Sss, nincs semmi baj – próbál csitítani Fred és simogatja a hajam és a hátam. George lép oda hozzánk kezében két bájitalos fiola van.

- Igyál – nyújtja felém az egyiket amiben ha jól látom a kék színű nyugtató főzet van. Annyira sírok, hogy nem tudom elvenni tőle, ezért Fred gyengéden lefogja a karjaim még George megitatja velem a bájitalt. Először az egyiket, majd a másikat is. Jól gondoltam az íze alapján az egyik nyugtató főzet, a másik pedig álomtalan álom ital. A szemem lassan kezd lecsukódni az álomtalan álom miatt, de küzdök a fent maradásért.

- Sajnálom – suttogom Fred nyakába.

- Tudjuk és nincs mit – mondja George, míg Fred eldől velem az ágyon.

- Szeretlek titeket és nagyon hiányoztatok – mondom már félálomba és csak távoli hangként hallom az ikrek válaszát.

- Ezt is tudjuk és te is nekünk – mondják. Fred kibújik mellőlem, majd betakargat és visszafekszik mellém. George pedig szerintem leült az egyik íróasztalhoz.

- Aludj jól, minden rendben lesz, mi vigyázzunk rád – mondja, miközben fejemet a mellkasára teszem és elnyom az álom.

Arra ébredek, hogy valaki veszekszik az ikrekkel.

- Láza van? – hallok egy aggódó hangot. Hmm, ismerős. Ó, hát persze, Mrs. Weasley az. Valaki megtapogatja a homlokom, majd egy aggódó hang szólal meg alattam.

- Igen, van. Szerintem elég magas – mondja a hang. Fred, ismerem fel.

- Hadd nézzem – hallom közelebbről Mrs. Weasley hangját és érzem, hogy egy hideg kéz fogja meg a homlokom, én pedig elhúzódom, mert így is nagyon fázom.

- Semmi baj, kis drágám – suttogja Mrs Weasley.

Lassan kinyitom a szemem.

- Hogy érzed magad? – kérdezi aggódva.

- Fázom – suttogom és közben erősebben kapaszkodom Fredbe.

- Nagyon magas láza van. Mindjárt kérek valamilyen lázcsillapítót Perselustól – mondja, majd egy újabb rám vetett aggódó pillantás után kimegy a szobából.

- Nagyon megijesztettél minket – mondja George az ágyából egy könyv mögül.

- Sajnálom – mondom miközben még jobban Fredhez bújok, mert fázok. – Mennyi az idő? – kérdezem tőlük.

- Mindjárt vacsora – mondja Fred. – Nagyon fázol? – kérdezi pedig látom, hogy azóta tettek rám még két takarót.

- Igen – válaszom elhallva. George elővesz még egy takarót és betakargat vele.

- Ez nagyon nem jó – mondja George.

Mielőtt folytatni tudná kopogtatás hangzik fel, majd belép a szobába Perselus és az aggódó Mrs. Weasley.

- Mi történt? – kérdezi az ikrektől.

- Kiborult nem tudtuk megnyugtatni ezért, adtam neki nyugtató főzetett és álomtalan álom bájitalt – mondja George. – Azóta idáig aludt, de úgy egy órája rázni kezdte a hideg és tettünk rá még két takarót, mert a melegítő bűbáj nem volt elég.

- Értem – mondja Perselus, majd közelebb lép hozzánk.

Meg akarja nézni a lázam, de én a fejemre húzom a takarót.

- Valentine, ne gyerekeskedj – mondja gúnyolódva.

- Nem gyerekeskedem – mondom a takaró alól. – Hideg lesz a kezed, Mrs. Weasley keze is hideg volt.

- Azt mondod hideg? – kérdezi és egy kevés pánikot vélek felfedezni a hangjában.

- Igen – mondom majd óvatosan kinézek a takaró alól. – Minden hideg – motyogom a szemébe nézve.

- Ide tudnád hívni Csingilinget? – kérdezi aggódva. Gyengén bólintok.

- Csing – suttogom, mert érzem, hogy lassan a hangom is elmegy. Megjelenik nagy tűzcsóva közepette az én főnixem.

- Valami baj van?- trillázza aggódva Csing.

- Fázom – suttogom neki.

- Az nagyon, nem jó – trillázza és a kinyújtott karomra repül. – Nem kéne neki elmondanod, hogy mostanában csak kávét iszol, nem eszel semmit és alig alszol?

- Lehet – akarnám mondani, de köhögésbe megy át és nem tudom abbahagyni.

- Hát ez remek – lép oda hozzám Perselus. Elzavarja Fredet és leül az ágyra.

- Valentine, ezt idd meg – nyújt felém egy bájitalt, amit nagy nehezen leerőltetek a torkomon.

- Mikor aludtál utoljára rendesen? – kérdezi szigorúan.

- Most? – suttogom neki, de úgy látom nem vevő a viccelődésre. – Öö úgy kb. három hete – mondom akadozva, mert megint elkezdek köhögni.

- Mi lehet a baj? – néz rám Csing.

- Nem tom – nézzek rá. – Szerinted?

Azt vesszem észre, hogy a kezeim között vér csöpög a takaróra. Perselus ölbe kap és megindul kifelé. Csing repül utánunk, Fred, George és Mrs. Weasley szintén követ minket. Hallom, hogy Mrs. Weasley elkezd sírni. Közben én még mindig vért köhögök fel.

Sirius és Remus jön velünk szemben és mikor meglátnak, rögtön oda szaladnak hozzánk Sirius kikap Perselus kezéből.

- Mit csináltál vele Pipogyusz? – kérdezi morogva.

Én pedig megfogom az arcát és úgy mozdítom, hogy a szemébe tudjak nézni. És megmutatom neki az emlékeimet amik már lassan három hete gyötörnek.

Az év utolsó előtti napja volt. Én és Ariadné éppen beszélgetünk, még Ariadne bátyja Alaric és menyasszonya Miranda az esküvőjüket szervezgették. Alaric és Ariadne egyébként ikrek és aranyvérűek, de ők ezt nem szeretik hangoztatni.

Miranda mugli származású volt. Mi voltunk a diákok szemében a mondjuk úgy védelmezők. A négy muskétás, már elsős korunk óta. Még egyforma karkötőnk is volt, amin egy mondat szerepelt: „Unos pro omnibus, omnes pro uno!" vagyis „Egy mindenkiért, mindenki egyért!".

Egyszer csak berobbant az ajtó ebéd közepén. Halálfalók szállták meg a termet és a tanári karból a mi drága SVK tanárunk Annie Streesemann és több diák, köztük az SVK tanárnő lánykája Arakne is csatlakozott hozzájuk. Gyorsan védőfalat emeltünk, én pedig zsupszkulcsokat hoztam létre, hogy a kicsiket el tudjuk vinni. Ariadnenak adtam a kész zsupszkulcsokat, aki csoportokba állította a kisebbeket és úgy adta oda nekik. Közben pedig Alaric és Miranda a támadásokat védték ki.

Már csak egy csoport ötödéves volt, amikor megtört a védelem és én az SVK tanárral találtam szemben magam míg Ariadne az unokatestvérével, aki a tanárnő már említett lánya Arakné. Alaric és Miranda eközben kiütött pár halálfalót és a tanárok segítségével visszaszorították őket.

Akkor azonban a halálfalók közül kilépett az ikrek anyja, Miranda felé irányította a pálcáját és kimondta a halálos átkot.

Ekkor több dolog történt egyszerre. Ariadne figyelmeztetni akarta Mirandát, amikor Arakné szíven szúrta őt egy tőrrel. Alaric pedig Miranda elé állt így őt találta el a halálos átok. Én elindultam feléjük, de egy capitulatus átrepített a termen és mire felálltam pont abban a pillanatban találta el Mirandát is a halálos átok. Megnéztem ki tette ezt, a mi drága tanárunk Annie Streemann volt az. Nem gondolkodtam csak kimondtam rá a halálos átkot ő pedig élettelenül esett a padlóra. Ekkor érkeztek az aurorok és a halálfalók menekülőre fogták.

Újra a folyosón állunk. Sirius kék szemébe nézek és elkezdek sírni, ő pedig magához ölel.

- Minden rendben lesz – mondja és elkezd lefelé vinni, majd az étkező melletti helységbe vezet, azon belül a kandallóhoz. – Elmegyünk Madame Pomfreyhez és ő meggyógyít téged rendben? – kérdezi.

Bólintásom után felmarkol egy adag hop-port és belép velem a kandallóba.

- Roxforti gyengélkedő – kiálltja, majd eltűnünk és a Roxfort gyengélkedőjén lyukadunk ki.

- Madam Pomfrey – kiáltja Sirius, majd letesz az egyik ágyra, a javasasszony pedig kilép az irodájából.

- Nagyon magas láza van. Nem tudtuk mivel levinni és egy ideje vért köhög fel – Madame Pomfrey vet rám egy aggódó pillantást és elkezdi a diagnosztikai vizsgálatokat.

- Mikor ettél és aludtál rendesen? – kérdezi szigorúan.

Én csak megrántom a vállam, ő pedig vett rám egy csúnya pillantást és elmegy az irodájába, majd bájitalokkal tér vissza. Sorban nyújtja oda a fiolákat én pedig megadóan megiszom őket.

- Most pedig megeszed ezt – nyújt felém egy tányér levest. – Aztán beveszed még ezt a két bájitalt és alszol – mondja nekem.

Vet Siriusra egy nemtetsző pillantást aki az egész idő alatt ott ült mellettem és simogatta a hátam.

– Mr. Black, esetleg nem menne haza? Valentine most már rendben lesz.

Sirius erre csak megnagyobbítja az ágyat és lefekszik mellém.

– Sajnálom Madame, de megígértem Valentine-nek, hogy vigyázok rá – mondja Sirius.

- Rendben – morogja a Madame és oda varázsol Sirius elé is egy tálcát, ami tele van kajával. - Csak azért, hogy ne tudja azt mondani, hogy éheztetem. Jó éjszakát! – mondja, majd vissza megy az irodájába.

- Jó étvágyat! – mondja vidáman, majd elkezd enni.

- Jó étvágyat! – motyogom én is.

Csendben eszünk pár percig, mikor már nem bírok több levest leerőltetni.

- Nem bírod megenni? – kérdezi halkan Sirius, én pedig megrázom a fejem.

Leteszi a tálcáját és magához húz.

- Próbáljuk ki úgy, hogy én etetlek – mondja teljesen komolyan a szemembe nézve.

Gyengén elmosolyodok és megrázom a fejem.

- Hát akkor nem. Pedig vicces lett volna – mondja nekem, majd átnyújtja a maradék bájitalokat. – Majd legközelebb – kacsint rám, miután megittam a fiolák tartalmát.

Halványan érzem amint elpirulok, de ezt a láznak tudom be.

- Itt az alvás ideje – mondja, betakargat és puszit nyom a homlokomra. – Jó éjt! – suttogja, majd feláll az ágyamról és átmegy egy másikba, gondolom a sajátjára.

– Jó éjt! – mondom neki én is és elalszok.

Órákkal később arra ébredek, hogy valaki a nevemet kiálltja és, hogy leestem az ágyról.

– Mi történt? – kérdezem Siriust, bár tudom a választ.

– Rémálmod volt – mondja aggódva – és leestél az ágyadról.

– Sajnálom, nem akartalak felébreszteni – mondom neki, miközben ölbe kap.

– Nincs semmi baj – mondja, majd letesz az ágyra és megint betakargat. – Bárkivel előfordulhat – mondja, mélyen a szemembe nézve.

– Az én hibám volt, miattam haltak meg – mondom már megint sírva. – Ráadásul megöltem valakit, egy gyilkos vagyok.

- Ez nem igaz – mondja miközben megölel – Nem miattad haltak meg, hanem Voldemort miatt. És a helyedbe én is megöltem volna azt a nőt.

Pár perccel később, mikor megnyugszom feláll és menne át az ágyába, de én megfogom a kezét.

– Nem aludnál velem? – kérdezem suttogva és a végére teljesen elpirulok.

- Rendben! Menj egy kicsit arrébb – mondja és bemászik mellém a takaró alá.

Látja, hogy nagyon nézem a mellkasát és vet rám egy mosolyt.

- Nyugodtan használhatsz párnának – mondja nekem kajánul.

Ráfekszem mellkasára ő pedig átölel a derekamnál fogva.

– Minden rendben lesz – simít végig a hátamon.

– Megígéred? – kérdezem tőle.

– Megígérem – mondja, majd megpuszilja a fejem búbját. Furcsa érzésem támad az késztet rá, hogy feltegyem a következő kérdést.

- Mindig velem maradsz? – nézek a szemébe kezeimet pedig mellkasán pihentetem.

- Örökkön-örökké – nézz a szemebe.

Én pedig megnyugodva, hunyom be a szemem. Sirius szuszogása altatódalként ringat álomba. Furcsa módon aznap este nem volt több rémálom. Egyikünk se látta, hogy milyen bordó, arany, kék, sárga, ezüst és zöld színkavalkád vett minket körül...