- Hat hónappal ezelőtt-

Hú de rohadt meleg van itt! – ordított hátra Jack, azzal levette a sapkáját, és elkezdte vele legyezni magát. Mindennél jobban gyűlölte a meleget. Néhány másodperce érkeztek meg, a csillagkapun keresztül, egy kihalt sivatagos bolygóra.

Hogyha felnézett volna az égre, uram, látná, hogy két nap van – kiáltott vissza Sam, némi dühvel a hangjában.

De nem azt mondta, még a bázison, hogy a bolygó északi sarkára megyünk? – Jack megállt, s csípőre tett kézzel szembefordult az őrnaggyal. – Itt, ha jól látom, mégis 40 fok van.

Ha elolvasta volna a jelentésemet tudná, hogy nekem van igaza, és tényleg az Északi-sarkon vagyunk. Mellesleg azért van hőség, mert az egyik nap, az ott felül, soha nem megy le, mivel pont felettünk van, így a bolygó alatta csak körbe-körbe forog. Ráadásul nyár van, és a másiknap sem megy le még 2 hónapig. – Sam egy lépéssel közelebb ment az ezredeshez.

Rendben őrnagy, örülhet, megint magának van igaza! – Jack még egy lépést tett előre. Már csak pár centi volt közöttük. Farkas szemet néztek egymással. Ekkor Daniel félbeszakította az „idilli pillanatot".

Mi lenne, ha a szerelmes pár is befejezné a turbékolást, és nekilátnánk a munkának?

Erre gyorsan szétrebbentek egymástól, és hápogva Danielre néztek, aki ezt egy vigyorral konstatálta. Teal'c mivel az egészből nem értett semmit, egy kicsit előre ment. Sam, aki erősen zavarban volt, hogy ne legyen feltűnő, hogy arcát elöntötte a pír, egyből a földet kezdte vizsgálni.

Talajmintát kellene venni, hogy megvizsgálhassuk, miért ilyen vörös a homok. – jelentette ki végül idegesen.

Persze megint a talajmintái. – O'neill körbeforgatta a szemeit. – Mi lennel, ha néha csinálnánk is valamit?

Jack, szerintem ezt most hagyd abba. Sam és én most elmegyünk az ősök romjaihoz, ti pedig itt maradtok.

És, ha szabad megkérdezem, mi mit csináljunk addig, doktor?

Nem tudom, talán valami értelmeset? – monda Daniel enyhe cinizmussal a hangjában, és már korántsem annyira jó kedvel, mint ahogy kezdte ezt beszélgetést. Azzal megfogta a még mindig döbbent Sam karját, és elvonszolta a romokhoz, ahol még mindig lehetett hallani Jacket, ahogy szidta a meleget:

Hogy lehet ilyen ekkora hőség az északi sarkon, és mit csináljunk itt, nézzük meg a naplementét 16-szor, mint a Kis Herceg…

-Már egy jó ideje csak némám mentek egy más mellett. Sam túlfáradt volt ahhoz, hogy ezt most meg tudja emészteni, Daniel agyát pedig elöntötte a lilaköd. Egyikük sem akart beszélni a történtekről. Aztán Sam megtörte a csendet:

Mi baja van az ezredesnek velem. Csak a munkámat végzem. Tudom, hogy a felettesemről nem mondhatok rossza, de ez már nem igazságos. Én… én…

Sam – mondta, és a hangjában szomorúság csengett. -, ezen a napon halt meg a fia.

Samnek elkerekedett a szem, és egy kicsi bűntudata támadt.

Én ezt nem tudtam. Sajnálom, ha ezt…

Semmi baj, csak próbáld meg ma elviselni. Kérlek. – azzal megállt. – Ott volt a védelmi rendszerük. Szerintem neked azt kéne először megvizsgálni. – egy félreeső szobára mutatott. - Én pedig megvizsgálom a szövegeket az épület végén. Pontban-délben találkozunk a kapunál.

Rendben. – mondta, majd elváltak. Sam bement a szobába, s körülnézett.

A helyiség igen kicsi volt, de a kilátás annál szebb. Mióta megérkeztek nem is nézett még szét igazán. Most vette csak észre mennyire gyönyörű is ez a hely. A nap, ami „körbe-körbement a bolygó körül", olyan benyomást tett mintha egészálló nap naplemente lenne, és ahogy bevilágította a vörös homokot, meseszép volt. Néha-néha belekapott egy apró szellőcske játékosan a lángvörös porba, amin halványan megcsillan a napsugár. Felejthetetlen élmény volt.

Már jó ideje egyedül volt, így el tudott gondolkodni pár dolgon. Először is Jack… Még magában se szabadna így hívnia. Sam is elvesztette az anyját, de nem tudja elképzelni, milyen lehet, ha az ember a gyerekét veszíti el. Akár mennyire is bunkó lesz ma, elhatározta, hogy nem hagyja magát felidegesíteni. Ma nem. Bár lehet, hogy ez már átmegy minden határon. Másodszor, nem vonzódik hozzá… vagyis igen, de nincs beleesve… Nem tehet róla, de a szemei. De akkor se lehetne köztük semmi, hogyha az ezredes is érezne valamit iránta. Mert Carter egy jó katona volt, aki minden helyzetben betartotta a szabályzatot, hiszen ez volt az élete alapja. A sereg. Így volt elégedett a helyzetével. Elégedett…

Egy pillanatra nem figyelt oda, és leejtett egy kémcsövet, ami ezer apró kis szilánkra robbant. Ahogy próbálta összeszedni, elvágta az ujját.

Ó hogy az a… - szitkozódott hangosan. Miközben vérző ujját a szájába vette.

Minden rendben van Carter? – hallatszott egy bársonyos mély hang hátulról. Emlegetett szamár. Még szerencse hogy messze volt, így nem látta, hogy Sam megremeg.

Semmi uram, csak egy kicsit fáradt vagyok ennyi az egész. – Felnézett a plafonra, és lassan behunyta a szemét. Még mindig jobb mintha bevallaná, hogy miért is ejtette le azt a kémcsövet.

Talán többet kéne aludnia. – (ez most valami célzás?) Carter nagyot nyelt. Majd egy ideig csönd volt. Talán elment…

Tudja, Carter – lehelte Jack, olyan közelről, hogy Sam nyaka libabőrös lett. A férfi ezt egy széles vigyorral nyugtázta. –, nagyon unatkozom.

Majd óvatosan a lány csípőjére tette a kezét. Sam mély levegőt vett, és hogy elterelje a figyelmét vadul dobogó szívéről, elkezdett beszélni, mint mindig:

Sajnálom, uram, olyan gyorsan dolgozom, amennyire csak tudok, - Jack közben elkezdte a csípőjét finoman simogatni, fejét pedig a vállára helyezte, így pont látta min dolgozik Carter, s érezte milyen gyorsan ver a lány szíve. Mélyen beleszagol a hajába. A vigyor az arcán még szélesebbre húzódott. Élvezte a helyzetet, nagyon is. – de még a nagy része hátra van. – Carter alig kapott levegőt. A férfi kezei egyre feljebb vándoroltak. Először a derekán kezdett el óvatosan játszani. Majd még feljebb. – Meg a… ah… - Sam halkan felnyögött, mikor a Jack keze elérte melleit. – Uram, mit… mit csinál? – bár próbálta elrejteni, hogy titokban élvezi, hangja és szívverése mégis elárulta.

Talán nem élvezi? – egy pillanatra, Jack, abbahagyta a játszadozást, és Sam majdnem beleőrült abba a másodpercbe. Majd ő sem bírta tovább, s szenvedélyesen elkezdte csókolgatni a nyakát, mire Sam mélyeket sóhajtott.

Nem, uram, nehhm… - annyi energiája se maradt, hogy ellenkezzen, behunyta a szemét, s érezte, hogy szépen lassan megadja magát annak a vágynak, amit már évek óta próbál elnyomni magában.

Tudja, Carter, maga nem tud nekem hazudni. Tudom, hogy élvezi. – majd óvatosan megszívta a nyakát, miközben kezeivel a póló szélét kereste. – Érzem, ahogy ver a szíve, hogy a libabőrös a nyaka, - megtalálta a ruha alját, és óvatosan feljebb csúsztatta meleg kezét a selymes porcelán fehér bőrén, és ahogy megérezte a teste melegét, valami megindult benne.

Kívánlak… - suttogta halkan a fülébe, majd ismét elkezdte csókolgatni a bársonyos bőrét. Sam most már egy kicsit hangosabban nyögött fel. Éppen megfordulni készült, hogy megcsókolja a férfit, amikor:

Talán zavarok? – szólt közbe Daniel, aki ebben a pillanatban lépett be a szobába, kicsit zavarban volt a látottak miatt.

Miért zavarnál? – kérdezte Jack, miután még egy utolsó csókot lehelt Sam nyakára, majd lassan megfordult. Sam, aki nem volt éppen beszámítható állapotban, még mindig nem fordult meg, csak állt és bámult ki az ablakon, kezeivel görcsösen szorítva az asztalt.

Csak azért jöttem, mert dél 20 perce múlt el ti pedig sehol nem voltatok, de hogyha zavarok, akkor én… - Daniel valahogy érezte, mielőtt belépett volna, hogy talán békén kéne hagyni őket, de már késő.

Nem zavarsz, - mondta magabiztosan Jack. – Csak beszélgettünk…

Jack, te vérzel! – szakította félbe Daniel.

Idefelé jövet elestem, és bevágtam a fejem egy kőbe, de semmi komoly. – morogta az orra alatt Jack. Nem szerette, ha pátyolgatják. – De azt hiszem, én most már megyek is.

Azzal az aggódó Daniel mögött kisunnyogott, aki éppen Sam felé igyekezett. A lány még mindig kótyagos volt. Daniel lefejtette Sam ujjait az asztalról, majd óvatosan átkarolta.

Sam jól vagy? Holt sápadt az arcod! – azzal egy kicsit magához szorította.

Igen – tátogta Sam, akinek még mindig nem jött vissza a hangja. Maga sem értette miért van ilyen állapotban. Csak bámulta a vörös homokot, és remegett. Olyan furcsa volt ez az egész. Mintha nem is lenne valóság, mintha nem is Jack lett volna, olyan más… Aztán elfogta a hányinger. Aztán nem bírta tovább. Hányt, és reszketve leült a sarokba. Minden egyes porcikájában reszketett.

Sam, vissza tudsz jönni velem a táborba? - kérdezte nyugtalanul Daniel.

Sam csak bólintott, s felállt. Daniel belé karolt, de ekkor mintha elkezdett volna forogni vele a világ, majd minden elsötétült.