Trinity Blood 2.
Mark of my sins
2. fejezet

Istvánban korom sötét volt, és nem azért, mert leszállt az éj. Sötét felhők takarták el az eget, szakadt az eső és villámok cikáztak. Az utcákon egy lélek sem volt.
Azaz…
- Esther! ESTHER! Hallasz engem? – kiabált be Ion egy kis résen a Mátyás templom kapujának romjai közt, de nem jött válasz.
Alig látott valamit az esőtől, de nem adta fel, kitartóan próbálta a romokat elhordani.
- Atyám, segítsen már! – kiáltott hátra a fiú, és elgurított egy nagyobb tömböt.
Tres pár méterre állt tőle s tekintetét az égre szegezte.
Ion kérdő szemmel nézett rá.
- Mozgást érzékelek az épületben. Az Úrnőn kívül még ketten vannak bent. Egy Matuzsálemi és egy…
- Crusnik? – kérdezte döbbenten Joseph, aki gyanakvóan méregette az előtte álló lényt. igen, a mondatot bent, Joseph fejezte be… xD
A vámpír egyik kezét a hasán lévő sebhez szorítva tápászkodott fel a romos padlóról.
- Hm…szóval te vagy az akiről beszélt. A Vérontás Istene. – mondta kaján vigyorral.
Esther a mellette lévő padba kapaszkodva próbált felállni és szomorú szemekkel nézett az említettre.
- Atyám… - mondta rekedten.
A crusnik a hang irányába fordult és vörös szemei kérdőn nézett a félhomályban álló lányra.
- E-esther? – szólt mély és torz hangon.
A lány megkönnyebbült, hogy felismerte és indult volna hozzá, mikor valami hátulról megragadta.
- Nem, nem mész sehova. – suttogta fülébe a Matuzsálemi és hatalmas körmeit a lány nyakához érintette.
Abel rászegezte a kaszát.
- Azonnal engedd el.
- Miért is? Parancsot kaptam. Ha a Főnök úgy óhajtja, hogy vigyem el ezt a lányt, akkor én engedelmeskedem. Senki sem akadályozhat meg--
De ahogy ezt kimondta, Abel nekilódult és fegyverével lecsapott. A vámpír épphogy kitért előle…viszont a bal karja tőből leszakadt. A lény keservesen felkiáltott, és eldobta magától Esthert, aki jó pár méterre tőle ért földet.
- Esther, fuss! – kiáltotta Abel.
A lány engedelmeskedett, felpattant és a kapuhoz sietett, ahol már egy nagyobb lyuk tátongott.
- Ion! Tres Atya! Hallotok engem? – kiáltott ki, és próbált kiférni a résen.
- Esther, nem esett bajod? Tessék, itt a kezem! – mondta Ion és máris megragadta a lány remegő kezeit. Végül Esther magán érezhette a hideg esőcseppeket, amik őszintén szólva nagyon jól estek neki. Megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Mi történt? Vérzel! – mutatott a fiú a lány nyakán lévő hosszú sebre.
- Semmi…csak egy karcolás… - mondta halkan.
Hirtelen felkapta a fejét és a kapu felé fordult.
- Nightroad Atya! Segítenünk kell!
- Negatív. Az Atya egyedül is el tudja intézni. – szólt Tres.
- De…
Ion megnyugtatóan a lány vállára tette a kezét.
- Nyugi. Nincs más hátra, mint várni.
Odabent:
- Beszélj: kit értesz te „Főnök" alatt? „Ő"t? – kérdezte fenyegetően Abel, majd a földön fekvő vámpír felé tornyosult.
A lény óvatosan felült és a sérülése ellenére elnevette magát. Hangja csontig hatoló volt és visszhangot vert a templom falain.
Végül széles mosollyal nézett a crusnikra.
- Kezded kapizsgálni, mi? Igen, a Főnök „Ő". És vár rád, Crusnik 02.
Ekkor hirtelen a bal karjának helyén, a csonkból egy artéria megindult a pár méterre lévő leszakadt karja felé és összekapcsolódott vele. Húzni kezdte, végül a kar a vámpír testéhez csatlakozott. Joseph megmozgatta az immáron ép végtagot, majd felállt.
Abel elképedve meredt a férfira.
- Egy…Minore?
Joseph ismét elnevette magát.
- Lám, milyen gyorsan kapcsolsz. nem gondoltam, hogy ilyen intelligens ellenféllel lesz dolgom. Igen, ezt bóknak szántam.
- Te nekem nem vagy ellenfél! – mondta Abel hidegen.
- Ez nem volt szép…de szavad ne feledd. – majd egyet lépett előre…és eltűnt!
A crusnik döbbenten nézett a vámpír hűlt helyére, majd megfordult, a kaszával odacsapott és célba talált. Joseph mellkasát karistolta szét, amitől a lény egy pillanatra megtántorodott, de ezen idő alatt a seb el is tűnt. Kezéből egy hatalmas penge nőtt ki, és nekiesett Abelnek, de ő egy kecses mozdulattal hárította a támadást.
Ám Joseph is gyors volt, a pengével végigszántotta Abel oldalát. Ez úgy általában meg se kottyanna neki, észre se venné…de a penge olyan anyagból volt, amitől a crusnik formája gyengülni kezdett.
- Francba… - sziszegte Abel, majd újra lecsapott, de Joseph kitért előle. Nevetett.
- Na, még mindig úgy gondolod, hogy nem vagyok neked ellenfél? A testem olyan anyagot termel, ami pusztítja a nanorobotokat a crusnik testében. Vagyis a jelenlegi formáddal nem mész semmire. Csalódott vagyok…többet vártam a Vérontás Istenétől…
- Hallgass! – ordította a crusnik, majd szárnyaiból hatalmas villámnyalábok csaptak fel, amibe a templom falai beleremegtek. A vér-kasza elnyelte a villámokat, majd Abel támadott.
Az elektromos nyalábok végigfutottak a terem minden szegletén s elérték Josephet is. Felordított a fájdalomtól. Abel újra lecsapott és kettészelte a vámpírt. Hatalmas fényesség töltötte be a templomot, minden remegett.
- Atyám! – kiáltotta kint Esther, majd kétségbeesetten próbált bejutni a lyukon, az összedőlni látszó épületbe.
- Ne, Esther! Nem szabad, gyere vissza! – mondta Ion, majd megragadta a lány karját.
- Eressz! – majd eltaszította a fiú erős kezét és bemászott a kapun.
A templomban a fény elapadt, a remegés is alábbhagyott majd elcsitult.
Josephnek hűlt helye maradt, Abelnek meg muszáj volt visszaalakulni emberi formájába. Térdre esett és reszketett. Úgy érezte, mintha belülről marnák szét a testét és az oldalán a seb is égetett, lüktetett a fájdalomtól.
- Úgy tűnik, vissza kell vonulnom. – hallotta Joseph hangját a feje felett. – De még biztos, hogy találkozunk. Viszlát, Crusnik 02.
Csend. Abel továbbra is a földön térdelt és próbált erőre kapni, hogy legalább fel tudjon állni.
- Atyám! – hallotta egy lány hangját.
- E-esther…? – suttogta maga elé, és tett egy kísérletet a felállásra.
A lány ekkor ért oda hozzá.
- Ne, Atyám! Maradj, súlyosan megsérültél! – ereszkedett le hozzá Esther, majd a karjánál fogva próbálta leültetni a papot.
A férfi fáradtan nézett mélykék szemeivel a lányra, majd halványan elmosolyodott.
- Rég találkoztunk… - mondta halkan.
Ester könnybe lábadt szemmel átölelte, majd sírva fakadt.
- Azt hittem, meghaltál! 2 éve semmit nem hallottam rólad! Féltem…igenis féltem! És aggódtam… - zokogott keservesen.
Abel bűnbánóan visszaölelte a lányt és próbálta csitítani.
- Sajnálom…de nem akartam, hogy miattam bajod essen.
Esther könnyben áztatott arccal nézett fel rá, és mélyen a szemébe nézett. Akarata ellenére elpirult.
Az idillt egy robbanás zavarta meg. Mindketten a kapu felé fordultak és Trest pillantották meg…meg persze Iont, amint…
- Ez csak most jutott eszébe? Vagy fogadjunk, hogy direkt nem robbantotta be előbb, mert látni akarta, hogy a romokkal bajlódom! – kiabált Ion a robottal.
- Pozitív.
- Argghhh!
Abelék nagyokat pislogtak, majd cseppes fejjel megpróbáltak felkászálódni a földről.
- Atyám, majd segítek…támaszkodj rám. – ajánlotta fel a lány.
- Nem, nem! Minden rendben, már jól vagyok. – szólt kissé zavartan.
- Nightroad Atya. Kárjelentést kérek. – szólt Tres, mikor odaért hozzájuk.
- Ehh…én is örülök neked, Tres… - mondta. – Jelentést…? Csak nézz körül…
A templom borzalmas állapotban volt a harc után. Hatalmas tömbök a repedezett…izé, már-már árkos padlón, az ablakok mind betörve…egy szóval: káosz.
- …negatív…
- Atyám! Napok óta keresem, hogy volt képes így meglógni? – kérdezte ingerülten Ion.
Abel zavartan megvakart a fejét, majd feltolta orrán a szemüvegét.
- Volt egy kis dolgom…
Ion faggatta volna még egy cseppet, de Esther közbeszólt.
- Szerintem menjünk innen…még el kell látnunk a sebeid. – fordult Abelhez.
Kint az eső még mindig esett, de már nem olyan durván. ezt a megfogalmazást -.-
Mire átbotorkáltak a városon és elérték a szállodát, el is állt. Tiszta és hideg lett a levegő.
Volt köbö hajnali 3 is, mikor sikerült visszaérniük.
Ion rögvest eltette magát egy jobb napra, Tres meg őrt állt a szobák előtt.
Esther meg szerzett kötszert, fertőtlenítőt meg egy kis fájdalomcsillapítót.
- Na, itt is vagyok. Bocsánat, hogy várnod kellett, de ilyen későn nem könnyű efféléket szerezni… - mondta, mikor belépett a szobába.
- Öhm…nem, semmi baj. Az én hibám… . szólt Abel, aki az ágyon ült az ablak mellett.
- Ugyan már! Na, had lássam azt a sebet, vedd le a ruhádat! nem rosszra gondolni xD
Mikor meglátta Abel oldalán a hosszú és nagyon mély sebet, elszörnyedt. Először kitisztította, majd rákente a fertőtlenítőt, amitől a férfi felszisszent.
- Jaj, sajnálom! Bírd ki egy kicsit… - mondta Esther bűnbánóan.
Abel bólintott és figyelte a lány tevékenységét.
A nyitott ablakon hűvös szellő jött be, a 2 hold is besütött így félhomályba taszítva a szobát. Kint tücskök ciripeltek és egy bagoly huhogott. Érezhető volt, hogy a város alszik.
Egy kis ideig mindketten csöndben voltak. Mikor a lány már a kötést rakta fel, megszólalt:
- Mégis…hol voltál?
Abel tudta, hogy meg fogja még kérdezni őt, de így is…kicsit mintha félt volna, hogy rossz választ ad. Mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre és az anyja most kérdőre vonja.
Végül sóhajtott.
- Kerestem. „Őt".
Esther erre felkapta a fejét és fürkészni kezdte a pap szomorú arcát, ami az eltelt évek ellenére semmit sem változott…főleg az a gyönyörű kék szempár. kész van…
- „Őt"? Ezek szerint még él?
Abel bólintott. – Megfogadtam…megígértem neki, hogy elpusztítom…hogy megvédem tőle az embereket.
„Neki…?" – kérdezte magában a lány, de hirtelen beugrott neki az álma. Az a barna hajú lány a hajón és a koporsóban…
- …Lilith…? suttogta maga elé.
- Hm? – nézett rá a crsunik.
- Öhm, semmi semmi! Amúgy…valamit nem értek.
- Éspedig?
- Ha crusnik formában vagy…a sebek begyógyulnak, nem?
Abelt meglepte a hirtelen téma váltás, de őszintén szólva…örült is neki. Bár ez sem volt vidám téma.
- Az a vámpír…Joseph. A testében olyan anyagokat termel, ami pusztítja a nanorobotokat a véremben és így nem tudok crusnik formában maradni. Vagy ha túl sok ilyen anyag kerül a szervezetembe…akár meg is halhatok. A penge, amivel megvágott a testéből nőtt ki. Ráadásul ő egy Minore volt.
- Minore…?
- Vámpír, amibe olyan bacilusokat (Canonból) fecskendeznek be, ami által képes regenerálódni. Bármit csináltam vele, rendbe hozta magát.
Esther elgondolkozott egy kicsit, majd bólintott. Eközben befejezte a kötést és megkérdezte:
- Hozzak valamit inni?
- Igen, ha lehet. Egy csésze tea jól esne.
Esther elmosolyodott.
- 13 cukorral?
Abel felnevetett.
- Te ismersz engem. – válaszolta mosolyogva.
- Csak nem változtál….szerencsére . Akkor mindjárt jövök. – és kiment.

Szerencsére az este nem támadt rájuk semmiféle őrült egyén, nyugisan eltelt.
Reggel úgy döntöttek, hogy visszamennek Rómába.
- Őeminenciája úgyis aggódott érted…bár nem csak ő. Biztos örülni fog, ha újra lát. – mondta Abelnek Esther, miközben reggeliztek.
- Egen…és örömében rám sóz egy rakat feladatot, amit az elmúlt 2 évben nem tudtam elvégezni… - szólt zavartan nevetve.
- Heh, nem hiszem. Ion, te velünk tartasz?
- Szerintem én visszatérek a Birodalomba. Sanálom, Atyám.
- Nem, nyugodtan! És köszönöm, hogy mellettem voltál. És vigyázz magadra.
- Rendben és szívesen. – mosolygott és felállt. – Na, ha nem haragszotok…a gépem nesokára indul. Majd még találkozunk. Viszlát! – és elhagyta a szállodát.
Esther vidáman integetett a szőke fiúnak, majd így szólt:
- Szerintem mi is induljunk el reggeli után.
- Nemáá! Evés után 1 órát relaxálni kell! – tiltakozott Abel.
CSEPP - Hm, valaki nagyon ellustult. Pedig te úgy szereted Rómát…amit állítólag úgy ismersz, mint a kiskertedet.
- Pozitív. – szólt Tres.
- Vagy csak félsz Catherinától? – kérdezte csipkelődve a lány.
- Pozitív. – bólogatott Tres.
- Héy! Nem félek! Na jó, reggeli után indulás… -.- - mondta durcásan, majd kikortyolta a teáját.
Így is történt. Kajcsi után összepakoltak, fizettek és elhúzták a csíkot, egyenesen a Keleti pályaudvarra.

A nap már magasan járt, mikor a vonat elhagyta a pályaudvart. Az előző napi esőhöz képest most gyönyörű idő volt. Lassan itt volt a tél, de ennek ellenére a nap hétágra sütött és kellemes, őszi szellő repítette a lehullott fák leveleit.
A 3 jómadár egy luxus kabint kapott. Esther egy könyvet olvasgatott, Tres csak nézett ki a fejéből, Abel pedig az ablakon át nézte a tájat. Belefeledkezett a gondolataiba…majd, mivel egy kis friss levegőre vágyott, kinyitotta a vonat ablakát….
Na ez rossz ötlet volt…a szél becsapódott a kabinba, minden tárgyat felkapva és össze-vissza röpítve. Esther sikoltott és a földre vetette magát, karjával a fejét takarva.
- Wááááá, a menetszél, A MENETSZÉÉÉÉL!! – kiabált Abel is, majd nehézkesen becsukta az ablakot.
Ehh, a kabinban volt egy kis felfordulást, minden a földön hevert…Esther nehézkesen feltápászkodott, és elképedve meredt a hevesen lélegző és a padlón térdelő papra…
- Atyám…mégis hogy gondoltad ezt?
- Csak egy kis friss levegőre vágytam… - mondta megszeppenve.
- Negatív. – mondta halál nyugodtan Tres, aki úgy ült a helyén mintha mi sem történt volna xD – Nightroad Atya, azt javaslom, gyors vonaton ne nyissa ki az ablakot, mert az erős szél-löket felkapja a könnyebb tárgyakat, ezáltal súlyos sérüléseket okozhatnak. – oktatta ki az elképedt papot, Esther pedig helyeslően bólintott.
- Ugyan, barátaim! Örülnünk kéne, hogy ilyen fantasztikus kis kabint kaptunk, ahol élvezhetjük egymás társaságát! – tárta szét a karját. képzeljetek oda köré virágokat, csillagokat és rózsaszín felhőket és idióta arckifejezést xD
CSEPP
A lány megrázta a fejét, és elgondolkodva nézett Abelre.
„Hihetetlen…tényleg ő lenne az a vérengző crusnik? A Vérontás Istene…?" – gondolta, majd mélyet sóhajtott.
Miután megtörtént ez a kis incidens, az út további része nyugisan telt.
Egy ideig mindenki elvolt a maga kis világában, mikor Abel felállt és kiment…
- Atyám, hova mész? – indult volna utána Esther, de a férfi megrovóan nézett rá.
- Oda, ahova a sirály is gyalog jár! Nyugalom…egyedül is el tudom intézni :P
A lány persze fülig elvörösödött és zavartan visszaült a helyére.
Abel elment a vagon végéig, de hirtelen sírásra lett figyelmes. Az egyik üres kabin előtt egy kisfiú kuporgott a földön és keservesen sírt. A férfi odament hozzá és leguggolt előtte.
- Minden rendben, kispajtás? – kérdezte nyugtató hangon és a fiú vállára tette a kezét.
A gyerek lehetett 6 éves, barna haja és kék szemei voltak, arcát már eláztatták a könnyei s nagyokat szipogott. Először megijedt Abeltől, de mikor érezte a hangján, hogy nem akar rosszat, megnyugodott.
- Én…én eltévedtem, bácsi…nem tudom….hogy hol az anyu meg az apu. – szólt vékonyka gyerekhangon.
- Nyugodj meg…gyere, segítek megkeresni őket. – mondta Abel, majd felkapta a gyereket. – Hm…merről jöttél?
A kisfiú a másik vagonra mutatott. – Onnan…
- Onnan képes voltál egyedül átjönni? – döbbent le a férfi, majd kinyitotta az ajtót.
A 2 vagon közti rés nem volt túl nagy, de azért elég nagy ahhoz, hogy egy normál ember beessen a vonat alá. Abel csodálkozott, hogy a gyerek nem jutott erre a sorsa.
A papnak nem esett nehezére átjutni. Kinyitotta a túl oldalt az ajtót, és elindult a hosszú folyosón.
Ez a kocsi másmilyen volt mint az előző. Itt nem kabinok voltak, hanem csak székek és asztalok. Ember egy lélek sem.
- De hisz ez…az ebédlő. Kisfiú, biztos vagy benne, ho--
De nem tudta befejezni a mondatot, mert az egyik ablak betört és becsapódott a menetszél.
Abel lehasalt, kezével védve a gyereket. Felpillantott, majd egy sötétkék kabátos emberre lett figyelmes napszemüvegben. Szőke haja rövid volt, szemeit a szemüveg miatt nem látta.
Az alak körülnézett és ekkor pillantotta meg a földön fekvő papot és a gyereket. Elvigyorodott és láthatóvá tette szemfogait.
- Egy…vámpír? – kérdezte félhangosan Abel.
- Nocsak! Máris találtam kaját…maradj veszteg és nem fog fájni…annyira. – mondta a tipikusan szánalmas szöveget az ipse, és készült ráugrani Abelékre.
De ő gyorsan felpattant és visszaszaladt a vagon végébe, kinyitotta az ajtót, átrakta a gyereket, majd becsukta a másik vagon ajtaját. A kocsit, ahol ő volt leválasztotta a többitől, hogy a vámpír ne juthasson át.
A gyerek az ajtót ütötte és kiabált.
- Segítség! A pap bácsi veszélyben van! Segítsen valaki!
Ezt Esther meghallotta és máris kiszaladt a kabinból, végigfutott a kocsin egyenesen a hang irányába.
Meg is találta a gyereket.
- Kisfiú! Hol van a bácsi? – kérdezte a síró gyereket.
- A másik dobozban…egy csúnya bácsi jött és… - de nem fejezte be.
Tres ekkor ért oda. – Úrnőm, mi történt?
- Abel a másik kocsiban van! Valaki megtámadott minket!
- Értelmezve. – mondta a robot. – Úrnőm, vigye a gyermeket és nyugtassa meg a többi embert.
A lány bólintott, majd elszaladt a fiúval.
Eközben a másik vagonban.
Abel elővette a fegyverét, és próbálta lelőni a vámpírt, aki ismét az ugrással próbálkozott. El is találta a jobb vállát, amitől a lény előtte pár méterre ért földet.
- Francba…
- Add meg magad, vámpír. – szegezte rá a pisztolyt a crusnik.
De az említett elmosolyodott….majd kezei átalakultak és olyan voltak, mint egy tigrisé.
A hatalmas mancsokkal és kiengedett karmokkal próbálta szétszelni Abelt, de ügyesen kitért előle.
- …bestia?
A lény kuncogott.
- Meglep, hogy ismered a fajtámat…mivel olyan ritka, mint a fehér holló.
- Az elmúlt évezred alatt volt időm jópár magadfajta izét megismerni a világban. :P
- Hogy mi…? – pislogott döbbenten a bestia.
- Crusnik 02, energia 40-on. Igazolás…engedélyezve.
És máris a crusnik formájában állt a lény előtt, kezében a vér-kaszával.
A bestia elképedve meredt a crusnikra…de nem hagyta magát. Újabb széttépést kísérelt meg, de a jobb karja…lost. xD automailt neki X3 Felordított, és visszavonulót próbált fújni…de Abel nem engedte. Ahogy a lény feleszmélt a döbbenetből…a crusnik elküldte az örök vadászmezőkre…ergo: úgy kettészelte, ahogy egy dinnyét szokás…még a szín is stimmel. Már-már azt hitte, hogy vége…vissza is alakult…de ekkor pittyegésre lett figyelmes az egyik asztal alatt.
- Bomba?! – kiáltott fel, és máris menekülőre fogta a dolgot…de a bomba robbant és az egész vagon a levegőbe repült.
Estherék ijedten néztek ki az ablakon, és látták, hogy hatalmas füst gomolyodik a domb mögül, ahonnan jöttek. Azonnal kérték, hogy álljon meg a vonat.

Mikor a vonat megállt, a lány futásnak eredt, egyenesen a domb irányába. A füst vészjóslóan magasodott az ég felé…és mikor megpillantotta a lángoló romokat, megfagyott a vér az ereiben.
Tres ekkor érte be. Esther kérdőn nézett rá.
- Atyám, mért nem maradt a többiekkel?
- Mert ezt nálam maradt… - mutatta fel Abel szemüvegét.
CSEPP
- Ez nem egy jó indok!
- Negatív, ez egy igenis jó indok. – mondta határozottan a robot, majd elindult a dombon lefelé, a lány pedig zsörtölődve követte.
Mikor a romokhoz értek, az már majdnem teljesen leégett.
Esther aggódva fürkészte a még lángoló darabokat, majd mozgásra lett figyelmes.
Egy alak kászálódott ki a romok alól. A lánynak felragyogott az arca, és megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Atyám! – kiáltotta, majd odaszaladt segíteni, Tres követte.
Az említett kissé koszosan és szakadt ruhában állt a vonatmaradványok mellett és próbálta lesöpörni magáról a kormot. Ekkor pillantotta meg a 2 alakot, amint közelednek hozzá.
- Nightroad Atya, minden rendben? – kérdezte Esther mikor odaért hozzá.
- Öhm…fogjuk rá. – mondta mosolyogva.
- Nightroad Atya… - szólt Tres is, majd odanyújtotta a szemüvegét.
- Heh, köszönöm, Tres. – majd fel is vette. – A gyerek jól van…és mindenki más?
Esther bólintott. – Hála neked .
- Ehh, pedig csak az illemhelyiségre indultam… - nevetett zavartan. xD
Elindultak vissza a dombon, majd vonatzakatolást hallottak. Ijedten egymásra néztek majd futásnak eredtek.
Mikor felértek a domb tetejére, elképedve látták, hogy a vonat elindult. Kiáltozva nekiiramodtak és próbálták beérni vagy legalábbis észrevetetni magukat.
- Héééé! Állj, mi itt maradtunk! – kiabált kétségbeesetten Esther, és úgy futott, mintha az élete múlna rajta.
Az egyik kocsi ablakán a kisfiú hajolt ki és érdeklődve nézett a hangok irányába. Mikor észrevette kik azok, mosolyogva integetni kezdett.
- Köszönöm, pap bácsi! – kiáltotta, és a vonat gyorsított. – Mindent köszönök!
Abel erre elmosolyodott majd ő is integetett, és lassított. Esther értetlenkedve állt meg és nézett a papra. Ő ezt észrevette és szabadkozva így szólt:
- Szerinted utolérnénk…?
Tres is megállt.
- Negatív. Számításaim szerint ha teljes erőből is rohannánk, nem érnénk utol egy 160km/h-val haladó vonatot.
- És ezt mér nem mondta előbb? Kész, teljesen kifáradtam. – lihegett a lány.
- De…most akkor mit csináljunk? – kérdezte Abel.
Csend.
- Csak azt ne mondjátok, hogy gyalogolnunk kell egészen Rómáig?! – kiáltott fel Esther.
- Pedig semmi pénzünk nem maradt, így új vonatjegyet sem tudnánk venni. – mondta Abel, ahogy a lyukas zsebeit vizsgálta.
- Pozitív. Ráadásul az adatbázisom szerint ma nem indul több vonat.
- MICSODA?! Ez ugye valami rossz vicc? És….a csomagjaink! A vonaton maradtak!
- Wáááá, Istenem! Lehet ennél rosszabb? – fogta a fejét Abel, majd lekuporodott a földre… + kék aura xD
- Pozitív…
- Na, te aztán optimista vagy…
- Nem tudom értelmezni a szavait.
- Tres, ne idegelj, mert különben mész a roncstelepre! – mondta fenyegetően Abel.
- Idiótákkal vagyok körülvéve! – kesergett Esther, majd letelepedett a földre.
Még egy ideig veszekedtek…A nap eközben lemenőben volt és narancssárga fénnyel árasztotta el a tájat. A 3 alak végül nekiindult a fárasztó gyalogútnak Rómába.

Folyt. köv.

Epilógus…by me xD
Nah szal, hy minna! Most olvastad a Trinity Blood ficcem 2. fejezetét… meglepő, mi? xD csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy akkora szr lett, hogy a billentyűzetem is belerokkant! Ez tény, lehet helyeselni! De az epilógus nem erről szól, szal írnék 1-2 szót ehhez a „csodához"…
Minore: hogy ez a név honnan jött….? háttö…irodalom órán Csokonait vettük és a magyar felvilágosodást xD én persze óra közben írtam a ficcemet (talán ezért lett ilyen szr :S) és kellett egy név ezekhez a vámpírokhoz…nézem akkor a táblán ezt a dolgot…mondom najó, jó lesz ez xD és itt a vége fuss el véle :3
A 2. fejezet végének egy részét (nem teljesen) a manga ihlette. Nyáááá, a manga is attom jó, érdemes elolvasni -
Végül csak annyit mondanék, hogy az Abel & Esther Fanok örülhetnek…wehehe, majd meglássátok :D xD
Nah, ha tetszett eddig ez a förmedvény, olvasd majd el a 3. fejezetet is .
Pápuszy
Yami Nita