Megjegyzés: A műben szereplő néhány személy J. K. Rowling tulajdonát képezi, én csak kölcsönvettem őket.
Korhatár: 16
A/N: Válaszolva a megjegyzésekre: Tom kezdetben még egy "hétköznapi" srácnak mondható, de biztosíthatok mindenkit, hogy a továbbiakban mindez látványosan meg fog változni. Tehát kis kitartás, rengeteg meglepit tartogatok a tarsolyomban...
Este a vacsoránál váratlanul megjelent az igazgató. Azonnal fel kellett ugrania mindenkinek, egyenesen állva. A férfi komoran lépett az asztalfőhöz, rátámaszkodva az asztallapra.
- Halottam, ma volt egy kis verekedés az udvaron. Jobban szólva egy tömegverekedés. Akar esetleg valaki valamit hozzáfűzni?
Senki sem mert megszólalni, lehajtott fejjel nézték a levesüket. Tom összeszűkült szemekkel nézett a somolygó Tedre. Tudta, hogy ő árulkodott.
- Senki? Akkor majd én intézkedem. Morgan Blue! Ezen a héten te fogsz minden étkezés után takarítani! Bishop Arthuro! Ezen a héten a sötétszobában fogsz aludni! És végül Denem!- nézett Tomra, szinte utálkozva kimondva a nevét.- Te három napig egy falatot sem ehetsz! Ha meglátom, vagy tudomást szerzek arról, hogy valaki adott neked enni, vagy te magad csórsz a konyháról, kiverem belőled és a másikból is a szuszt! Továbbá nem mehetsz ki az udvarra, egész délután a szövőszobában maradsz. Csak ennyit akartam mondani, további jó étvágyat.- mondta negédes mosollyal, majd szálfaegyenesen kivonult.
Tom és Bishop látványosan remegve esett vissza a székébe, Morgan csak bosszúsan morgott az orra alá. A vacsora teljes néma csöndben folytatódott, de Ted végül nem tudta megállni és a Tom mellett kettővel arrébb ülő Georginához hajolt.
- Ne félj, nyuszi, téged is bemártottalak, de te még menteséget élvezel az igazgatónál. De nem úszod meg ilyen könnyen, mert nálam nem vagy felmentve.
- Fulladj a WC-be, Foster.- suttogta Georgina halvány mosollyal.- Várj, míg 20 éves leszek, tuti megemlegeted.
- Miért? Akkor talán elég nőies leszel?
- Nem. Addigra megtanulom az önvédelmet, és úgy tökön rúglak, hogy kislány leszel.- fejezte be a lány elégedett mosollyal, majd visszatemetkezett a leveses tányérjába.
Vacsora után mindenki felballagott a hálószobájába, próbálva elaludni.
Bishopot berakták a sötétszobába, ami szószerint egy sötétkamra volt, nem volt ablaka, hűvös, nyirkos helyiség volt, egy rozzant és büdös ággyal. Itt legalább utat tudott engedni a könnyeinek, halkan sírdogálva ült az ágy szélén.
Morgan rá két órára ment csak lefeküdni, miután mindent elrendezett egytől-egyig. Mivel még csak kedd volt, sóhajtozva gondolt bele abba a rengeteg tennivalóba, ami rá várt még. Nagy nehezen kiszámította, hogy napi háromszori takarítás még öt napig az tizenötször két óra. Inkább félbehagyta a kalkulálást, máris megfájdult a feje.
Tom álmatlanul szuggerálta a mennyezetet. Próbált felkészülni lelkileg (és testileg is) a hosszú éhezésre. Bár már sokszor esett meg vele, hogy megvonták tőle az ételt, de az is maximum csak másfél napig tartott, az ilyenhez pedig még hozzá sem lehet szokni. Mi lesz itt három napig? Hogy fogja kibírni?
Az első nap sikeresen eltelt, bár erősen csikarta hasát az éhség. Bishop szánalmas arcot vágott egész végig, az ő lelkének nagy megterhelést jelentett az a sötétszoba, régi fájdalmai bukkantak fel. Morgan szokatlanul hallgatag lett, szomorúan takarítgatott az ebédlőben és etette meg a kutyákat. Georgina szintén kerülve mindenkit dolgozgatott, szabadidejében tovább olvasgatott.
Ismét eljött az este. Morgan még lent takarítgatott nyolc óra után, Bishopot bekísérte Margaret anya a „zárkájába", Tom pedig már eléggé sajgó gyomorral feküdt a helyére. Előző este sem nagyon aludt, érezte, hogy az éhségtől nem is fog tudni egyhamar. Félórán keresztül hallgatta a falióra halk kattogását, míg el nem ütötte a kilenc órát. Annyira haragudott mindenre és mindenkire! Gyűlölte Tedet, mert ezt tette, az igazgatót, mert ennyire igazságtalan és megteheti, hogy éhezteti! Margaret anyára is dühös volt, mert nem szánná meg egyiküket sem. Legalább valamelyik kis barátja Morgannek segítene odalent szegénynek! Késő estig takarít, de főleg Bishopot sajnálta. Egy éjszaka is megviseli, nemhogy hat!
Váratlanul halkan kinyílt az ajtó, mire valaki gyorsan becsúszott a résen, visszacsukva az ajtót. Tom gyanakodva ült fel, a csuklyás alakra nézve, aki fekete árnyként sietett felé.
- Ki vagy?- kérdezte halkan.
Ő most mellé ért, majd megemelte a csuklyáját.
- Georgina?!- lepődött meg.
- Pssz.- emelte fel a kezét a lány, majd szétnyitva köpenyét, egy tálat húzott elő, ami finom illatokat árasztott.- Tessék, ezt neked csempésztem ki a konyhából. Na gyerünk, fogd meg. Tessék, itt egy kanál.
Tom értetlenül nézett fel a lányra.
- Miért kockáztatsz? Gondolom, te még nem tudod, hogy mit fog velünk tenni az igazgató, ha ezt megtudja. Nem állnának jól a hátadon azok a véres hurkák.
- Nem akarom, hogy a miatt a tetű miatt bűnhődjetek. Az imént segítettem Morgannek a kutyákat megetetni és kisöpörni, titokban meglátogattam Bishopot, kicsit elbeszélgettünk, próbáltam megnyugtatni. Végül hoztam neked ezeket. Na, láss neki gyorsan, mielőtt a többiek felébrednek az illatra.
Tom többet nem habozott, mohón ette a rizst és hozzá a sült kolbászt. A lány addig az ablakon nézelődött, néha rá-rá nézve a többi fiúra.
A srác percek alatt végzett, hasa elégedett kvartyogással jutalmazta a jótettet.
- Nagyon köszönöm.- adta vissza a tálat Tom.- Én… nem is tudom, mit mondjak. Rendes tőled, hogy vigyázol ránk.- vágta ki végül, fanyar mosollyal.
- Te is elém álltál, mikor Ted nekem akart esni. Nagyon lovagias cselekedet volt. Köszönöm én is, Tom.- mondta a lány boldogan, majd magára húzva a kámzsáját, kiosont a szobából.
Tom most ismét visszafeküdt az ágyra. Elfogta a harciláz, tudta, hogy ki kell cselezniük Tedet és az igazgatót. Majd ő is segít barátainak, és együtt túlesnek az elkövetkezendőkön!
A másnapi reggelinél Bishop és Georgina egymás mellett ültek, miután Tom és Morgan nem voltak jelen.
- Este… segítettél Tomnak?- súgta oda a lánynak Bishop.
- Igen. Szerencsére senki nem vett észre, most gondolom, a szobájában van, nem?
- Sajnos nem.- mondta Bishop, de váratlanul elfogta valami köhögő roham, így elfordult.
Georginának feltűnt, hogy egyre többen köhögnek és tűnnek fáradtnak.
- Az a helyzet, hogy mr. Blunt beküldte a fonószobába, mivel úgy sem ehet.
Azzal ismét elfordult, újra köhögve egyet.
- Jól érzed magad, Bishop?- tette vállára a kezét a lány aggódva.- Nagyon pirosnak tűnsz és köhögsz.
- Áh, még biztos a szoba utóhatása.- mondta krahácsolva a srác, beleharapva a kenyér szeletébe.
Georgina most aggódva nézett körül a gyerekseregen, de hasonló tüneteket vélt felfedezni néhányukon.
- Morgan miért nem jött le reggelizni?- kérdezett újfent.
- Ma még nem láttam, nem is volt a szobájában. Talán…
- Tisztelendő anya!- kiáltott fel váratlanul az egyik kisfiú.- Louis elájult!
Mindenki ijedten ugrott fel, az asztal végében elterült kisfiúhoz rohanva.
- Utat! Engedjetek oda! El előlem!- furakodott oda Margaret nővér, majd jajongva térdelt le a piros orcájú gyerek mellé. Megtapogatta az ütőerét, majd a homlokára tette a kezét.
- Lázas szegénykém. Bishop! Szaladj el a gondnokért, és mond meg neki, hogy hívja az orvost!
A srác bólintott, majd átfurakodva a tömegen, kifutott az udvarra. Végszóként Peter rontott be.
- Tisztelendő anya! Morgan nagyon beteg, egyfolytában hány! Mit csináljunk?
A gyerekek rémülten kezdtek nyöszörögni, Margaret nővér pedig sóhajtozva állt fel.
- Itt valami járvány lehet, az lesz a legjobb, ha mindenki ide bejön és leültök egy-egy székre, míg az orvos ide nem ér. Most mindenki itt marad, addig megyek, és mindenkit ide hívok. Mr. Foster! Te ügyelsz a rendre és vigyázol, senki ne hagyja el a termet.- mondta a nő, majd távozott.
- Hallottátok a nővért, mindenki üljön a helyére!- kiáltotta fásult hangon Ted, de látszott, hogy vele sem stimmel minden, mert a halántékát dörzsölve hallgatott el és ült le elsőként.
Mindenki követte az utasítását, és halkan pusmogva ültek a helyükön. Nem sokára bejött még két kislány, őket követte Tom és a nővér. Georgina látta, hogy Tom szintén pirosas színben pompázik, ami szokatlan dolog volt nála.
- Hogy érzed magad?- kérdezte, mikor leült mellé.
- Megvagyok. Szegény Morgan reggel rosszul lett, azóta csak öklendezik vagy hány közel egy órája. A nővér szerint valami vírus terjedhetett el.
- Már hívták az orvost.
- Neked semmi bajod?
- Egyelőre semmi jele. Általában meg szoktam úszni az ilyen betegségeket.- mondta Georgina, majd elfordította a fejét. Neki a képességével járóan fejlett immunrendszere volt, ezért semmilyen vírusos és bakteriális betegséget nem kap el.
Hamarosan megjött az orvos Bishop kíséretében. A nővér gyorsan elé sietett.
- Doktor úr, jöjjön gyorsan, nézze meg szegénykéket! Louis el is ájult, magas láza lehet.
Az orvos megvizsgálta a kisfiút, majd megcsóválta a fejét.
- Igen, komoly vírusos megbetegedés. Valószínűleg mindenki elkaphatta. El kell különíteni a betegeket a még egészségesektől, őket lehetőleg egy helyre kell terelni, hogy elláthassam. Aki tehát fej- vagy hasfájásra, köhögésre vagy erős fejfájásra panaszkodik, az maradjon csak ülve, a többi menjen egyelőre a szobájába.
Kb. öten mentek vissza, a többi elkeseredetten ült a helyén. Az orvos körbenézett, majd bólintott.
- Több, mint vártam. Hozok a rendelőmből még gyógyszert és steril tűket. Sajnos ez a fajta megbetegedés kissé eltarthat, tehát segítőkre is szükségem lesz, aki távollétemben is ellátja őket.
- Természetesen én és a szomszédban élő lelkész úr tudunk segíteni.- mondta Margaret nővér készségesen.
- Én is tudok segíteni.- állt fel most Georgina.
- De hát te beteg vagy, kislányom.- értetlenkedett az orvos.
- Én még sosem kaptam el ilyen betegségeket, most is remekül érzem magam. Nagyon szeretnék segíteni, van gyakorlatom a kötésekben, az injekciók beadásában és a gyógyszerekben is.
- Ilyen fiatalon honnét tudsz ennyi mindent?
- Anyám régóta beteg volt, én ápoltam legtöbbször. Sokat tanultam tőle, és a nővértől, aki őt ápolta.
- Rendben, mindenkire szükségünk lesz. Akkor én elmegyek, maguk pedig rendezzenek be itt egy betegszobát ágyakkal.
Az egész délelőtt ráment az ágyak lehordásával és elrendezésével. Az igazgató is értesült a dolgokról mikor visszajött, és bár bosszankodott a történtek miatt, de azért ő is besegített az ágyak lehordásában és a kötszerek meg tiszta rongyok előkutatásában. A szakácsnő egyelőre nem főzött mást csak egész burgonyát és forró teák tömkelegét, plusz beszereztek jó néhány zacskó háztartási kekszet is. Késő délután már mindenki elfoglalhatta az ebédlőben elhelyezett ágyát, az oltást is megkapták a „hátsójukba". Margaret nővér és a lelkész elosztották a kapott gyógyszeradagokat, hogy mindenkinek jusson, Georgina pedig a szakácsnőnek segített kihordani a teát a poharakba.
Mindenki ágya mellé helyeztek egy-egy tálat, ha valakire netán rátörne a rosszullét. Tomék egymás mellé kerültek hárman, Morgan volt a legrosszabb bőrben közülük. Vékony kis teste perzselt a forróságtól, szürkéskék szemei természetellenesen csillogtak. Georgina most mellette ülve simogatta a homlokát.
- Semmi gond, Morgan, nemsokára túl leszel rajta, és akkor csak nevethetsz, hogy ezt is kibírtad.
- Meg fogok halni.- suttogta a kisfiú, egy könnycsepp folyva végig az arcán.- David is meghalt. Én is meg fogok.
- Miket beszélsz, dehogy fogsz meghalni egy ilyen kis vírustól! Erős fiú vagy, ki fogod bírni. Ki az a David egyébként?
- A bátyja volt.- fordult feléjük Bishop.- Évekkel ezelőtt meghalt tüdővészben.
- Jesszus.- rökönyödött meg a lány, majd gyorsan megfogta a kezét.- Nem engedjük, Morgan, hogy kövesd a bátyád, rendben? Majd úgy száz év múltán lehet róla szó, de most nem fogom engedni, értetted? Vigyázni fogok rád és a többiekre.
Morgan fáradtan biccentett, Georgina még homlokon csókolta, majd felállva, Bishop mellé lépett.
- Van még teád?- kukkantott a poharába, majd elővette a lázmérőt.- Megmérem a te lázadat is, hogy kell-e gyógyszert adni.
- Benned egy ápolónő veszett el.- ült fel a srác nehézkesen, kibújtatva bal karját a pizsama ujjából, hogy elhelyezhesse a lázmérőt.
- Mindig is a gyógyítás volt az életem.
- Még nincs veszve semmi. A gimnázium elvégzése után csak a megfelelő iskolát kell megtalálnod, hogy orvos légy.
A lány nem válaszolt rögtön, helyette a párnákat kezdte felrázni.
- Nos… én nem gondoltam ennyire bonyolultnak az életem. Még pár év és magánpraxisom lesz.
Bishop bár nem értette a célzást és egy vállrándítással ráhagyta, de Tom eltűnődött a hallottakon.
- Rendben, 37, 1°. Ez még nem vészes.- vette el néhány perc múltán a hőmérőt a lány, majd visszarakva az asztalra, megitatott vele néhány korty teát, utána segített visszafeküdni neki az ágyra.- Van esetleg valami egyéni kérésed? Hozzak valamit?
- Köszönöm figyelmességedet, de azt hiszem, egyelőre megpróbálok küzdeni a betegség ellen.
Georgina bólintott, majd most Tomhoz lépett. Ő már ült is fel, kibújva a felsőjéből.
- Te hogy' érzed magad?- vette kézbe a lázmérőt a lány.
- Fogalmazunk úgy, nem vagyok a helyzet magaslatán. Voltam már jobban is.
- Mikor szedtél be utoljára gyógyszert?
- Nem adtak még semmit, mert még nem éreztem magam annyira lestrapálva.
- Kérsz teát?
- Köszi, de nem kell. Az tény, hogy még nem voltam sokszor beteg, hála az égnek.
- Az iskolában sem? Pedig ott is több másik gyerekkel laksz együtt.
- Nos… ott az ápolónő igencsak érti a dolgát. Madam Pomfrey mindig előáll valami csodaszerrel.
Georgina kezéből váratlanul kiesett a hőmérő kemény doboza, ami hangos csattanással esett a kövezetre. Kikerekedett szemekkel meredt a srác csodálkozó arcába, majd egy ügyetlen mosolyt erőltetve az arcára nevetett fel.
- Igen… persze… az iskolákban… biztos sokkal jobban fel vannak szerelkezve az ilyen esetekre…!?- dadogta, majd gyorsan lehajolt a tegezért és az asztalra csapva, a párnákhoz nyúlt.
- Valami gond van, Georgina? Mintha kissé ideges lennél.- hallotta Tom hideg hangját, ami kicsit megrémisztette. Gyanút fogott!
- Nem, nem történt semmi. De nézzük azt a hőmérőt.- egyenesedett ki a lány, majd kirántva a hőmérőt, idegesen kapkodó szemekkel nézte meg.- Rendben, annyi, mint Bishopnak is. Teád még van, majd szólsz valakinek, ha bármi gondod lenne.- hadarta kényszeredett mosollyal, majd el akart sietni.
- Georgina, várj!- kiáltott még utána a srác.
- Nézd, sietnem kell, segítenem kell még a szakácsnőnek is, és…- pördült meg heves mentegetőzésekbe kezdve, de Tom leintette.
- Mindössz azt szeretném megkérdezni, hogy feltétlen magaddal kell vinned a hőmérőt? Esetleg kint hagyod és hát…
- Ó, ne haragudj!- mentegetőzött Georgina majd visszatéve a tegezt, sietve az ajtóhoz ment, közben magában ezerszer elátkozva ostoba viselkedését.
Tom összeszűkült szemekkel nézett utána. Valami nem stimmelt a lány viselkedésében. Akkor lett ideges, mikor megemlítette Madam Pomfreyt. Lefogadná, hogy a lány ISMERI az ápolónőt! Az viszont egyet jelent, hogy valami köze lehet a varázslókhoz, jobbik esetben a Roxforthoz is, ahol Madam Pomfrey is dolgozik. De vajon honnét?
Georgina halkan lépett be a hálóterembe, Tom szekrényéhez lépve. Margaret nővér elengedte egy kis időre, azt mondta, a mosdóba kell mennie. Muszáj megtudnia a sejtése igazát, miszerint Tom pont a Roxfortba jár-e. Ismeri Madam Pomfreyt, aki csak ott dolgozik, ott is él, nagyon máshol nem is találkozhattak. Majd kiderül az igazság, ha megnézi, mit rejt a szekrénye mélye.
Ám addig nem is kellett várnia, azonnal megérezte az ajtót ellátó gyenge védővarázslatot. Most puszta kézzel megtörve nyitotta ki a szekrényt, mire ismerős holmik tárultak szeme elé. Először is egy kicsi ónüst, jó néhány kisebb-nagyobb könyv, amik olyan címkével rendelkeztek, miszerint „Legendás lények gondozása", „Bájitaltan", „Számmisztika" és még sorolhatnám. Enyhén tátott szájjal emelt ki egyet, belelapozva a harsogó lapokba.
- Ez hihetetlen. Tehát tényleg varázslótanonc. Ki hitte volna?- suttogta elhűlve, majd gyorsan visszapakolt, becsukta az ajtót, visszacsinálta a varázslatot is, majd felállt és megfordult.
Felsikítva ugrott hátra, neki a szekrénynek, mikor Tomot látta maga előtt. Ő most hirtelen előrántotta a pálcáját, a lány torkának szegezve, tekintete magáért beszélt.
- Ki a fene vagy?- kérdezte fojtott hangon.
Georgina még levegőért kapkodott, majd végre megemberelte magát.
- Én… én csak… tudod…
- Ne hebegj! Mond meg ki vagy, különben bevetem az Exmemoriant! Gondolom sejted mi az?
A lány lassan bólintott.
- Helyes! Tehát?
- Beteg vagy! Hogy' voltál képes felkelni ilyen állapotban?- jelentette ki a lány hirtelen, de nem tudta megzavarni a srácot, bár ő eléggé imbolyogva állt, kezében remegett a pálca.
- Ne fáradj. Csak az én helyzetemet nehezíted a habozásoddal.
Georgina visszadőlve a szekrénynek adta fel ellenállását.
- Nézd… ez eléggé hosszú és kényes történet, nem itt és nem most akarom megbeszélni veled. Alig állsz a lábadon.
- Nem versz át. Én türelmes vagyok, ha kell, egész éjjel itt állhatunk.- markolta meg még jobban a pálcáját Tom.
A lány megrázta a fejét, mire egyetlen kézintéssel kiverte a srác kezéből a pálcát, ami az egyik sötét sarokban landolt. Utána nem hagyva neki időt, kinyújtotta felé a kezét, megdermesztve, hogy ne tudjon sehová menni. Tom hitetlenkedve nézett rá.
- Te pálca nélkül varázsolsz?! Ezt meg hogy' csinálod ilyen fiatal létedre?
Georgina most kislányosan csengő hangon kacagott fel.
- Sokat kell még mesélnem, de az nem most lesz. Neked jelenleg egy célod, a gyógyulás legyen. Ha rendbe jöttél, elmesélem regényes életemet, de most mindketten visszamegyünk, rendben? Majd azt mondjuk, kikísértelek a mosdóba.
Tom