KÉKSZEMŰ ÉS A SÖTÉT MÁGUS

- Én leszek az első. – jelentette ki Bakura, majd megszemlélte a kezébe vett öt lapot, és húzott. – Megidézek egy szörnyet lefordítva, védőállásban… Te jössz.

- Rendben. – felelt Yami, és húzott ő is. – Megidézem Gammát, a Mágnes Harcost! – kiáltotta, és Gamma megjelent a harcmezőn. – Mágnes Harcosom, támadd meg a lefordított kártyát!

Gamma lecsapott a kártyára és láthatóvá vált a rejtett szörny: a Fejetlen Lovag.

- Nincs szerencséd, Fáraó. – mondta Bakura sötéten; Yami 200 életpontot vesztett és Gamma engedelmesen visszahúzódott a helyére, továbbra is támadóállásban, míg a Fejetlen Lovag immáron láthatóan, védőállásban várakozott Bakura előtt.

- Lefektetek egy lefordított kártyát és vége a körömnek.

- Legyen. – felelt Bakura flegmán, és húzott. Az arcán kegyetlen mosoly villant. Tökéletes. – Meg idézek egy szörnyet lefordítva, védőállásban, és lefektetek egy lefordított kártyát. De ez még nem minden, Fáraó. Most kijátszok egy különleges mezőkártyát, csak neked… – mondta halk rosszindulattal, és becsúsztatott egy lapot a párbajkorong speciális rekeszébe. – Küzdelem Életre-halálra!

- Az micsoda? Tudni akarom!

- Elmagyarázom, hogyan működik. – mondta Bakura fölényesen. – Most mind a ketten kapunk egy-egy kártyát, amit azonnal ki kell helyeznünk a térfelünkre.

Ahogy kimondta, a játéktér két ponton felizzott, majd lassan kirajzolódott rajta a két lap: minden rubrikájuk üres, csak a színükön látszott, hogy szörnykártyának tervezték őket.

- Ahogy láthatod, üresek, és egymással szemben helyezkednek el: azok a szörnyek, amelyeket ezeknek a helyére idézünk meg, csak is egymással küzdhetnek, életre-halálra…

- Térj a lényegre, Bakura!

- Örömmel: az első két szörnyet úgyis azonnal megidézhetjük. Lásd hát, hogy Én mit választok! – kiáltotta Bakura gonosz vigyorral. A nyakában felizzott az Ezeréves Gyűrű, és hirtelen ki csapott belőle egy fénynyaláb; Yami ösztönszerűen maga elé emelte a karját, de aztán rémülten látta, hogy nem ő a célpont: a nyaláb sebesen kígyózva kikerülte, majd lecsapott, mint valami fényes ostor, és rátekeredett Kaiba nyakára. Seto hiába feszegette, nem bírta lefejteni magáról; a fénynyaláb pedig sebesen húzni kezdte a játéktér felé.

- Nii-sama! – sikoltott Mokuba, és rohant volna a bátyja után, de Tristan még időben utánanyúlt és felkapta, hogy visszatartsa.

- Megőrültél? – kiáltott a rémült gyerekre; Mokuba keservesen kapálózott a szorításában, a többiek pedig döbbenten ácsorogtak, tágra nyílt szemekkel meredve Kaibára.

- Azonnal fejezd be, Bakura! – kiáltotta Yami haragosan. Kaiba hörögve közeledett Bakura kijátszott kártyája felé; többször is megvetette a lábát, de hiába: a fénykacs ellenállhatatlanul húzta, míg végül rá nem rántotta az üres lap felületére. A nyaláb ekkor levált az Ezeréves Gyűrűről és szabad vége az üres rubrikába mélyedt: Kaiba most már a kártya foglya volt, amely hirtelen felizzott, és megjelent rajta a támadó- és védőérték: 3000/2500.

- Hogy tetszik a Kékszeműm? – kérdezte Bakura vigyorogva. Yami felszisszent dühében.

- Nii-sama! – üvöltött Mokuba, immáron magán kívül, és elkeseredettségében belekönyökölt Tristan lágyékába, aki a hirtelen fájdalomtól eleresztette és nem tudott elég gyorsan utána kapni. Mokuba kirohant a játékmezőre: fogalma sem volt, mit tehetne, de segíteni akart, bármi áron.

- Mokuba, NE! – üvöltötte Kaiba, pedig alig kapott levegőt a fénykacs szorításában, de már túl késő volt: kisöccse odaért hozzá, megragadta a kártyából kiálló fényes béklyót, és cibálni kezdte.

- Nem hagylak Magadra! – sírta Mokuba, és nagyot rántott a fénynyalábon, hogy kitépje, de sikertelenül. Bakura felnevetett.

- Látom, nem bírjátok ki egymás nélkül! Hát legyen! – jelentette ki nagylelkűen, majd újabb fénynyaláb csapott ki a Gyűrűből, és rátekeredett Mokubára: átfonta kis mellkasát, gúzsba kötötte a karját, és Seto alkarjához láncolta, ahol aztán úgy lebegett, mint valami élő nehezék.

- Mokuba! – kiáltotta Yami döbbenten.

- Mit műveltél, te kígyó? – üvöltötte Kaiba.

- Annyira a védelmedre akart kelni: teljesítettem a kívánságát. – hangzott a szelíd felelet. Kaiba szabad karja ekkor hirtelen hátrarándult, míg másik karja akarata ellenére is a mellkasa elé emelkedett Mokubával együtt, mintha védőállásba helyezkedett volna.

- Helyes kis pajzs vált belőle, nem igaz? – duruzsolta Bakura. Kaiba elkeseredetten próbálta mozdítani a karját, de tehetetlen volt: semmi uralma nem volt a saját teste felett. Mokuba védtelenül lógott bátyja karján; kétségbeesetten forgatta a fejét, hogy legalább Nii-sama szemébe nézhessen, de hiába.

- Ezt nem teheted! – ordította Kaiba magán kívül.

- De hiszen már meg is tettem…

- Ereszd el őket azonnal, Bakura! – követelte Yami villámló szemekkel.

- Eszem ágában sincs: hisz csak most jön a java! – kiáltott Bakura izgatottan, majd a következő pillanatban vakító fényesség árasztotta el a játékteret és a levegő megtelt Yugiék sikolyával. Az Ezeréves Gyűrűből ismét fénynyalábok kígyóztak elő és egymáshoz láncolták őket: Joey és Tristan egymásnak vetett háttal, gúzsba kötve állt, Yugi és Téa pedig jobbról és balról feszült nekik a nyalábok szorításában. Mire a Gyűrűből előtört fényesség elapadt és a Fáraó visszanyerte látását, már késő volt: Yugiék magatehetetlenül raboskodtak az előtte fekvő kártyán, és az ő összértékük is megjelent: 2500/2100.

- Jaj, ne. – nyögött fel Yami. Yugiék rémülten néztek rá, majd Kaibára, aki holt sápadtan állt velük szemben, továbbra is maga elé tartva Mokubát. Bakura felnevetett.

- Megvannak a szörnyeink! – jelentette ki vidáman. – Felkészültél, Fáraó?

Kaiba szabad karja ekkor előrelendült, a Mokubát tartó karja pedig lejjebb ereszkedett, támadóállásban. Kaiba döbbenten nyögött; kisöccse riadtan kapálózott.

- Remélem, sejted, hogy mi következik. – mondta Bakura vigyorogva. – Amíg mindkét szörny a játéktéren van, csakis egymás célpontjai lehetnek: a maguk módján ők is párbajozni fognak, de más szörnyekkel ellentétben a vesztes végérvényesen elvész, ha ő vagy a mezőkártyám megsemmisül. Látod, Kaiba, mégsem hagytalak ki a mókából; neked jutott a megtiszteltetés, hogy kiirtsd a Fáraó barátait. Megpróbálhat ugyan megakadályozni, de előbb-utóbb úgyis választania kell, hogy melyikőtök haljon meg, és megsúgom, hogy Hozzám hasonlóan ő sem tartja sokra az életedet…

- Ne hallgass rá, Kaiba! – könyörgött a Fáraó. – Esküszöm, megtalálom a módját, hogy meg mentselek mindannyiótokat!

- Na, ilyen egy üres ígéret! – csúfolódott Bakura kedélyesen. – Javíts ki, ha tévedek, de a legtöbb csapda és varázskártya igen kellemetlen mellékhatásokkal jár: próbáld csak ki rajta a Tükör Erőt és meglátjuk, életben marad-e!

- Yugi! – kiáltotta Kaiba, szinte könyörögve. – Mindegy, mit csinálsz, csak az öcsémnek ne essen baja!

- Ígérem, Kaiba, hogy megvédelek Téged és Mokubát! Bízz bennem!

- Milyen megható. – somolygott Bakura. – És szánalmas. Még szerencse, hogy a mezőkártyám arra kötelezi a szörnyeinket, hogy minden körben támadjanak! Az Én körömnek ugyan vége, de most kezdődik a tiéd és nincs más választásod! – mondta, és felnevetett.

Yami összeszorított foggal nézett vele farkasszemet, és húzott egy lapot. A sors iróniája, hogy a Tükör Erőt húzta: sejtette, hogy nem egy olyan lap kerül még a kezébe, amely bármilyen más helyzetben életmentő lenne, itt viszont Kaiba vesztét okozná, és biztos volt benne, hogy Bakura, aki semmire sem becsülte a barátai életét, akkor sem védené meg a testvéreket, ha érdekében állna.

- Ne húzd az időt, Fáraó.

- Megidézem Gazellet, a Mitikus Szörnyek Királyát, támadóállásban. – mondta Yami és aktiválta a kártyát. – Ideje megszabadulnom a lefordított szörnyedtől! Gazelle, támadj!

Gazelle sikerrel járt: Sangan megsemmisült.

- Remek. – hagyta rá Bakura flegmán. – Most, hogy Sangan távozik a Temetőbe, választhatok egy szörnyet ezerötszáz vagy kevesebb támadóponttal a paklimból, és Gerniát választom! – mutatta meg a lapot, majd megkeverte a pakliját és visszahelyezte a párbajkorongba. – Most pedig aktiválom a csapdámat: Édes a Bosszú!

Yami kínjában a mellkasához kapott: a három szörnyéért összesen 1500 pontot veszített: életpontjainak majdnem a felét.

- Fáraó! – kiáltotta Yugi riadtan. – Jól vagy?

- Fáj, igaz-e? – duruzsolta Bakura. – És még nincs vége! Hacsak nem akarod a biztos halálba küldeni a Mágnes Harcosodat, búcsúzz el a barátaidtól, mert most már kénytelen vagy támadni velük!

Yami tudta, hogy Gamma nem tudja legyőzni a Fejetlen Lovagot, így védőállásba helyezte, és Yugira került a sor. Akárcsak Kaiba, ő is tehetetlen volt az őt fogva tartó varázslattal szemben, és mindkét karja előrelendült, mint valami élő marionettnek. Vad erő söpört végig a testén, és kitörni készült: úgy izzott fel a tenyere, akár a Sötét Mágus varázsbotja.

- Yugi, NE! – kiáltotta Kaiba rémülten, és kétségbeesetten próbálta hátracsavarni a karját, hogy Mokubát takarni tudja a közelgő csapás elől. Az ő előretartott keze is fényleni kezdett; fehér villám cikázott át a tenyerén.

- Nem… tudom… irányítani! – nyögte Yugi halálra váltan.

- Végük van! – kiáltott fel Bakura diadalittasan; ekkor azonban Yami felemelte a kezét.

- Aktiválom a csapdámat! Varázsfogó Kör!

A levegőből előtűnt a kör: a szimbólumok vakítóan felizzottak, majd a varázskör pörögve átszelte a levegőt és Yugi előrenyújtott karjára csappant, mint valami mágikus bilincs. A tenyerén pulzáló sötét fény villódzva kialudt, mintha ott sem lett volna. Kaiba remegve zihált; Yugiék csatakosak voltak az izzadságtól.

- Szerencsés voltál. – ismerte el Bakura savanyú képpel. – De ne hidd, hogy sokáig rajta marad az a kör. Ezzel csak időt nyertél, semmi mást: a végén úgyis meghalnak!

- Elég legyen ebből! Most Te jössz. – szólt kemény hangon Yami, és aggódva nézte a barátait. A Varázsfogó Körnek hála, még biztonságban voltak... csak az volt a kérdés, hogy meddig.