1. fejezet: A lepel lehull

Lina Inverse, Goury Gabriev és Amelia Wil Tesla Saillune éppen most fejezték be legújabb kalandjukat, mely abban merült ki, hogy újabb rablóbanda szabadult meg felesleges aranyaitól, ékszereitől és néhányan bizonyosan a bőrünktől is.

A csapat a jól végzett munka után a legközelebbi faluban található éttermet megkeresve ünnepelték meg sikerüket egy kiadós vacsora mellett. Míg az életre vártak az egyik így szólt. „Lina kisasszony, miután igazságot szolgáltattunk azok felett a gonosztevők felett, mi lesz a következő jótett, amelyet az igazság és szeretet nevében fogunk végezni?" kérdezte a lelkes fekete hajú lágy az asztal egyik feléről.

„Még nem tudom biztosan, de hallottam az egyik banditától megtudtam, hogy nem messze van egy másik banda, akik varázskardokkal támadnak. Ki tudja, talán találunk köztük Gourynak egy megfelelő kardot a fénykard helyett." válaszolt Lina.

Goury erre siránkozni kezdett „Ne is mond! Mióta elvitte az a rózsaszín alak a kardomat, használhatatlannak érzem magam, ha nem ember támad ránk!" Lina a vállát veregetve nyugtatgatta őt „A rózsaszín alak neve Sirius volt. Ne izgulj, biztos vagyok benne, hogy nemsokára megtaláljuk számodra a világ legjobb kardját" A karforgató Linára nézett, mint egy ártatlan kiskutya „Tényleg? Olyasmit, mint amit abban a labirintusban is volt? Az a kalapács alakú?"

Ekkor Lina egyet a fejére ütve, kiabálva válaszolt „Te idióta! Mondd csak, az miben lenne jobb a mostani kardodnál?!" sóhajtott egyet majd folytatta „Miért is erőlködöm... Holnap majd meglátjuk, hogy hova jutunk... Addig is..." Ekkor megérkezett az étel a téma a továbbiakban a feledés homályába veszett. Az étkezés szokásosan folyt le, míg Lina és Goury marakodott a tálak felett, addig Ameliának sikerült a saját adagját biztonságba helyezve (viszonylag) nyugodtan ennie.

A Nap lassan lemenőben volt, az eget megfestve ezzel mélyvörösre, és ódon sárgára. Ekkor egy titokzatos alak lépet be az ajtón, s a bárpulthoz lépve szobát kért egy éjszakára. A férfiből nem lehetett sokat látni, csak a teljesen bézs ruháját, melyet az alkony narancsra sötétített és a néhol kivillanó kék bőrét. Csuklyája mélyen a fején és az arcán az orráig felhúzott anyag alól nem lehetett látni óceán-kék szemeit. Lágy, halk hangját a fogadós is alig hallotta.

A királylány volt az, kinek elsőnek feltűnt ez az oly nagyon ismerős alak, felismerve őt felkiáltott „Zelgadis úrfi!!" Az alak megfordulva, keresni kezdte az ismerős hangot, ki a nevén szólította. Ekkora már a vörös boszorkány és a szőke harcos figyelme is Zel felé fordult. Lina integetni kezdett neki „Itt vagyunk Zel, gyere ide!"

A kiméra egy nagyot sóhajtva régi utazótársai felé indult és egy széket véve melléjük ült, s így szólt „Rég nem találkoztunk. Mi járatban vagytok erre?"

Lina visszaszólt „Te is hiányoztál nekünk, köszi szépen." sóhajtott egyet majd folytatta „Erre garázdálkodott egy rablóbanda, amelyről azt terjesztették, hogy a tulajdonukban vagy egy nagy erejű varázskönyv, ezért úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne megnézni, és ha hasznos" önelégült mosollyal folytatva mondatát „kölcsön kérnénk tőlük. Sajnos kiderült, hogy semmi ilyesmi nem volt náluk, ezért 'kárpótlásul' elvettük tőlük mást, ami hasznos lehet"

Goury teli szájjal javított „Inkább mondhatnánk, hogy Lina pár delejgömbbel kiütötte őket, mi meg Ameliával összeszedtünk mindent"

Lina morgott egyet „Igen, így is mondhatjuk. Héé Goury!! Az az én részem még! Vedd le róla a kezeidet, de egyszerre!!"

Amelia folytatta a beszélgetést „És te Zelgadis úrfi, hogy kerültél ide? Most is a gyógymódon kutatsz, hogy újra ember legyél?"

Hirtelen Zel látványosan izzadni kezdett „Hááát... nem egészen..." A kislány rákérdezett „Hogy-hogy nem egészen?" Erre az időre Lina és Goury is befejezte a vacsorát és a figyelmüket a teljesen az éppen folyó beszélgetésre, terelték.

Zelgadis párat köhögve, nagyon-nagyon zavartan folytatta „Az a helyzet, hogy most inkább próbálok visszaszerezni a régi 'önmagamat', mint rendes kiméra." Lina felvonta a szemöldökét „Visszaváltozni? De semmi különbséget nem látok rajtad." közelebb hajolva szemügyre vette őt „Nem. Semmi változás nincs rajtad. Akkor pedig mit akarsz visszaváltoztatni?"

Zel kinézett az ablakon és látta, hogy a Nap nemsokára eltűnik a horizont felett. Újból sóhajtva egyet így szólt „Jobb lenne, ha inkább ezt a szobámba mutatnám meg, elmagyarázni is ott fogom, amúgy is lassacskán itt az idő.

'Itt az idő?' Lina zavartan kérdezte magától „Zelgadis, miről beszélsz?"

„Ha érdekel, gyertek." próbálta a lehető leghűvösebben mondani, de mindhárman érzékelték, hogy Zel eléggé frusztrált. Míg ő megindult a szobája felé, a többiek összenéztek és elindultak a kiméra után, fel a lépcsőn.

A szobába beérve Goury becsukva az ajtót, várták, hogy Zelgadis magyarázni kezdjen. Helyette inkább Zel odaállt az ablakhoz s a távolba nézve hallgatott. Lina volt az első, aki elveszítette a türelmét „Oké Zel, várunk. Szóval mi ez az egész?"

Sóhajtva egyet válaszolt „Rendben... kérlek, nem akadjatok ki, de amit most mutatok eléggé megdöbbentő lesz." Látva, hogy a lányok szeme kikerekedik, elpirulva mentegetőzni kezdet „Semmi perverz dologra ne gondoljatok! Nem arról van szó!"

Zel levette a csuklyáját és teljesen láthatóvá tette levendula haját, kék bőrét, és az arcát fedő kavicsokat. A Nap utolsó sugarai végigtáncoltak rajta, majd meghalva sötétben hagyták a szobát. Minden homályossá vált, így senki elsőre nem vette észre Zelgadison végbemenő változásokat. „Lighting!" Lina szólított életre a kezében a kicsi fénynyalábot, majd a Zel felé fordult „Mi még mindig várjuk, hogy mi..." megakadva a látványon, amikor ránézett. Amelia és Goury is közelebb léptek, hogy meglássák, hogy miért lett hirtelen olyan szótlan Lina. És az álluk leesett.

Ott állt a szoba végében, egy vékony, fiatal... NŐ! Bőre lágy, puha, haja kékesfekete, szempillái hosszúak, de a szemei ugyanazok az óceán-kékek, amilyen egy bizonyos kiméráé szoktak lenni. Hirtelen az a bézs ruha nagy lett hordozójának, csak talán a mell részén mondhatták, hogy megfelelő méretű maradt, csak teljesen más okból kifolyólag. Kellemetlen csend volt a szobában több percen át, míg három ember bámult egy negyediket, aki mást nem tudott tenni csak zavarában pirulni, a földet nézni, és néha a bámulókra pillantani. Végül az új hölgy megszólalt „Tudom, hogy eléggé megdöbbentő az egész, de most már becsukhatnátok a szátokat. Nagyon kellemetlen látni, hogy mi volt a vacsorátok."

Goury volt az első, aki magához tért „Wow Zel... igazán dögös lettél! Nagyobb melleid vannak, mint Linának..." és Lina egy jól irányzott jobb egyenessel a falnak küldte szőke hősünket.

A vörös lány köhintett egyet és megkérdezte „Ho-hogyan történt ez veled?" vigyorogva folytatta „Csak nem gondoltad, hogy nőként többre viszed az életben?"

„Lina a megjegyzéseidet hagyd máskorra." válaszolt szárazon Zel. „Most tényleg nincs kedvem viccelődni. Ha érdekel, hogy mi történt velem, üljetek le és elmondom, ha meg nem akkor hagyjatok magamra."

„Oké, rendben." együtt mondták hárman „Nem kell egyszerre ilyen, mogorvának lenned" tette hozzá Lina. A szobában keresve egy széket, vagy az ágy székét az utazótársak leültek, míg Zelgadis az ablak melletti falnak támaszkodva, a kezeit maga előtt összekulcsolva. Várta, hogy kényelembe helyezzék magukat, és akkor elkezdte.

„Ez a 'változás' 23 napja történt velem, de már kutatásaimat előbb megkezdve szereztem információkat..."

Visszapillantás