1. fejezet
December legszebb ünnepéig egyre kevesebb nap volt már hátra. Mindenki izgatottan várta a karácsonyt, de nem csak az ajándékozás miatt! Volt valami elmondhatatlan, ami minden konohai lakos szívében élt. Én nem is tudom, de talán ennek a dolognak a neve: Szeretet. Igen, ez az érzés sokkal jobban beragyogta az emberek szívét, mint bármely más ajándék gondolata. És ez volt az egészben a legcsodálatosabb…
„Az ajándék megvásárolható, de a szeretet nem. A szeretteinkkel töltött idő felbecsülhetetlen! Ezt jól jegyezzétek meg!"
Erre a mondatra Naruto még most is úgy emlékezett mintha tegnap hallotta volna. Pedig milyen rég volt már, amikor először látta a Hokage-emlékművet télen! A Harmadik szavai mégis visszhangként csengtek füleiben. Megfogadta, hogy ezt soha nem fogja elfelejteni.
-Naruto jönnél már?!
A csilingelő hangra a fiú visszatért a valóságba és szembetalálta magát egy igen ideges Sakurával. Majd mögötte megpillantott egy unottfejű Sasukét és egy perverz könyvet olvasó Kakashi-senseit. Mind a hárman vastag kabátban és hátizsákban álltak előtte. Naruto vetett még egy pillantást a hóval borított szoborcsoportra, majd lassan elindult társai felé.
-Megyek! – mondta vidáman és már ott is állt Sakura és Sasuke között.
-Csoda, hogy most nem Kakashira kellett várni! – jegyezte meg halkan a fekete hajú, majd fintorogva mesterére nézett, aki úgy tett mintha nem is hallotta volna meg a gúnyos megjegyzést. Csak olvasta a kedvenc könyvét, mintha most látná először a sorokat. Tanítványai lefogadták volna, hogy már 50-szer kiolvashatta azt a felnőtteknek szóló „remek" művet.
-Khm.. Kakashi-sensei! Akkor megyünk?! – kérdezte idegesen Sakura. Ma nem volt jó kedvében, de hogy miért azt senki nem tudja. Mindenesetre úgy tűnt, hogy most ő a legaktívabb a csapatban.
A sensei a felszólításra becsukta a könyvet, majd mosolyogva tanoncai felé fordult. Bár ezt a szájmozdulatot inkább csak sejthették, mert mint mindig most is ott volt arcán a maszk.
-Nos, ha Naruto is idetolta a hátsó felét, akkor igen – itt vetett egy „kedves" pillantást a fiúra, aki morcosan elfordította a fejét. – Mindnyájan tisztában vagytok a küldetéssel, ugye? De a biztonság kedvéért elmondom újra – itt valamiért ismét a szőkére nézett, majd egy sóhaj után folytatta – Tehát egy nőnek kell teljes védelmet nyújtanunk Grass faluból a Konohába vezető útján. Mint tudjátok az elkövetkezendő napokban lesz egy nagy ünnepség Rejtett Levélben karácsony alkalmából, és a Hokage-sama nagyon fontos embereket is meghívott a partira. Ő az egyik legjelentősebb vendégünk, szóval mindnyájatoktól max teljesítményt várok. Érthető? – Naruto, Sasuke és Sakura a kérdésre határozottan bólintottak – Akkor indulás srácok!
Az időjárás még most sem volt valami jó, bár valamelyest enyhült az idő, és ez pedig csak kedvezett a Team7-nek. Ugyan mindenki nagyon fázott, de Narutonak köszönhetően ezen nem nagyon volt alkalmuk gondolkozni, ugyanis a fiúnak be nem állt a szája. Ha rendeznének egy „Ki bír tovább beszélni?" versenyt tuti ő lenne a befutó.Sakura néha persze lehurrogta, hogy fogja be a száját, de 5 perc múlva minden kezdődött erről. Őszintén szólva Kakashit nem érdekelte a dolog, Sasuke pedig magán is meglepődött, hogy figyel idióta barátjára.
-És akkor hátulról beléd szúrtam egy kunait, és összeestél és én nyertem! Sakura pedig adott egy puszit, amiért győztem!
-Bah, nagyszerű álom lehetett! – nézett maga elé unottan a fekete hajú, majd egy rövid szünet után újra megszólalt – És volt olyan álmod, amiben nem te nyertél? – kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében, miközben haladtak előre. Naruto erre ökelbeszorította a kezét, majd felháborodva társára nézett.
-Természetesen volt! De az soha nem fog megvalósulni!!!
-Mintahogy az se, hogy belém szúrsz egy kunait és összeesek! – jegyezte meg flegmán Sasuke, majd Sakurára nézett, aki az előzőeket csodák csodájára szó nélkül hagyta. Bár ez nem is meglepő, mert a lány teljesen elmerült egy rózsaszín könyvben, amit feltehetőleg az ilyen alkalmakra tett be a táskájába.
-Hah, azt hiszed! Majd egyszer megmutatom neked, csak várd ki! – nyújtotta ki nyelvét Naruto, majd sértődötten összefonta karjait, bár lehet inkább a hideg, mint a düh miatt.
-Várom! – morogta a fekete hajú, hogy azért az övé legyen már az utolsó szó.
Egy darabig néma csendben lépkedtek egymás mellett mind a négyen. Közel s távolban nem volt semmi más csak hó, fák, nagyon nagy fák és megint hó. A szél pedig tiszta, süvítő hanggal szelte át a tájat. Az egész úgy festett, mint egy karácsonyi üdvözlőlap, melyet az ember általában kidob, miután végeszakad a télnek. Semmi nem tart örökké… a csend sem. Most kívételesen Kakashi-sensei szólalt meg:
-Azt hiszem ideje lenne letáborozni, ma már nem megyünk tovább. Úgyis mindjárt sötétedik, ilyen időben nem tanácsos éjszaka bóklászni- dörzsölte össze a tenyerét, majd a két fiúra nézett – Sasuke, Naruto! Ti fogtok tüzifát gyűjteni, én meg addig Sakurával felállítom a sátrat!
-Óó miért nem fordítva? – kérdezte a szőke kedvtelenül. A legkevésbé akart most gallyakat gyűjteni, amikor már ígyis teljesen átfagyott a teste a hidegben.
-Csak azért, mert azt mondtam! – mosolygott teljes nyugodtsággal a sensei – Na nyomás! Egy fél órán belül itt legyetek!
Naruto legszívesebben megfojtotta volna Kakashit, és már majdnem azon volt, hogy tényleg megteszi, amikor egy hideg kéz belemarkolt a kabártjába és a fák felé húzta őt.
-Haggyad már, menjünk! – mondta a kar tulajdonosa, Sasuke. Ő sem volt nagyon elragadtatva a feladattól, de úgy gondolta minél kevesebbet balhéznak, annál hamarabb végeznek.
Neki is látott egyből a száraz ágak gyűjtéséhez, Naruto pedig beletörődve helyzetükbe követte társa példáját.
Miközben dolgoztak nem sokat szóltak egymáshoz, de azért Sasuke szeme mindig a szőkén volt, hogy el ne veszítsék egymást a nagy fagyűjtésben.
Már-már egész messze elmentek táborhelyüktől, amikor hirtelen elkezdett esni a hó és a szél is eléggé felerősödött.
-Nézd Sasuke milyen nagy hópelyhek! – ámult Naruto a jelenségen és csillogó szemekkel az égbe nézett. – Ilyen szépet még soha nem láttam! – mondta kipirult arccal, majd az összegyűjtött fadarabokkal társához sietett, aki látványosan többet gyűjtött, mint ő.
-Ha te mondod! – felelte a fekete hajú miközben felvett még egy utolsó ágat a földről, majd fellélegezve letörölte a verejtéket homlokáról és a szőkére nézett – Most meg mit bámulsz, idióta? – kérdezte az őt néző fiatalabb fiút, akinek most valahogy nagyon furcsa volt a tekintete.
-Jah …semmit! Csak tele ment a hajad hóval! – kuncogta Naruto, majd megpróbálta társáról leseperni a havat, de az nem mintha hagyta volna magát.
-Ne érj hozzám!! – tiltakozott Sasuke ellökve barátja kezét, majd nem tudni miért, de fülvégig elvörösödött.
A szőke erre egy nagyon frappáns dolgot akart mondani, de ekkor hirtelen hatalmas mennyiségű hópehely szállt az arcába, kicsit meg is ingatva a fiút.
-A francbaaa!! – kiáltotta, majd már majdnem elesett, amikor a fekete hajú megragadta a karját így sikerült visszaszerezni az egyensúlyát.
-Vigyázz már magadra usuratonkachi! – szidta le csapattársát Sasuke miközben neki is erősen kellett küzdenie, hogy a szél fel ne döntse a lábáról – Úgy látszik hóvihar lesz! A legjobb lenne keresni egy barlangot vagy valamit, mert úgy se találnánk vissza ilyen erős havazásban!
-Rendben van! – köpködte ki a szájába ment havat Naruto, majd nagy nehezen faágakkal a kezében elindult valamerre.
-Várjál már, arra nincs semmi! – ordította utána az Uchiha, majd elindult a másik irányba – Erre menjünk!
A szőke csak morgott egyet, majd belátta, hogy igaza van barátjának és jobb lenne a másik irányba fordulni. Mindketten tüzifával felpakoltan indultak hát el a kedvezőbbnek tartott út felé. Közben a szél és a hóesés egyre csak erősödött, de annyira, hogy a fiúk már egymást is alig látták. Ráadásul a hőmérséklet is egyre csak csökkent...De Naruto tudta, hogy nem kell félnie, itt van mellette Sasuke és minden rendben… vagyis szerette volna ezt hinni. Még magának se vallotta volna be, de a fiú jelenléte egyfajta biztonságérzetet kelltett benne… pedig a szél már szinte vágta a bőrét és rettentően átfagyott. De Naruto tudta, hogy ha az Uchihát követi túlélik a dolgot. És igaza lett… Hamarosan a szőke azon kapta magát, hogy egy sötét, de kevésbé havas és szeles helyen áll…vagyis remeg.
-S-sasuke?! – kezdett bele bizonytalanul és ide-oda kapta a fejét hátha meglátja barátját, de a sötétségben aligha tudott kivenni valamit. Végül egy ismerős motyogást hallott meg a bal keze felől, és hirtelen teljes világosság lett a nem is olyan tágas barlangban. Az Uchiha családi jutsujával ugyanis meggyújtotta a behozott tüzifát.
-Ettől talán melegebb lesz! – mondta kihúzva magát a fekete hajú, mint aki csöppet sem érzi az őt körülvevő szörnyű hideget.
-Hah, d-dejó hogy ez eszedbe j-jutott! – vacogott a kisebb fiú, majd ledobta magát a tűz mellé, legtávolabb a bejárattól, a fagy forrásátatól. Kis idő múlva Sasuke is követte, és egy olyan fél méterrel arrébb le is ült Naruto mellé. A szőkének ez persze egyből szemet szúrt, és lassan észrevétlenül közelebb húzódott.
-Na mi van fázol, dobe? – kérdezte gúnyosan a fekete hajú, amint megérezte, hogy Naruto combja a sajátjához préselődik. Bár nem mintha ezután elakarta volna húzni a lábát...
-Ömm… n-nem!Khm.. – köhintett egyet kínosan a szőke, majd megpróbálta remegésmentesen folytatni - Dehogy, én ugyan nem fázok! Egy-egy csöppet s-sem! – hadarta el olyan gyorsan ahogy csak tudta, majd kissé elszégyelve magát még közelebb húzódott barátjához.
-Jaja szerintem sem! –csóválta meg a fejét a fekete hajú, majd a tenyerét rászorította a szőke homlokára, ami viszont lángolt a forróságtól – Te lázas vagy!!
-D-dehogyis! Engedj el! – kiabálta Naruto, majd gyorsan eltolta magától a fiút és elfordult a másik irányba – N-nincs semmi bajom. Nyugi – motyogta inkább magának, mint társának.
-Usuratonkachi! Olyan idióta vagy! – válaszolt hidegen Sasuke, majd elkezdett valamit mormolni, amit a szőke nem nagyon értett.
-E-elegem van már, m-miért kell mindig cseszegetned!?? – fakadt ki hirtelen Naruto, majd amikor megfordult elkerekedtek a szemei – Heh? – nézett kérdően a fiúra, aki épp egy pecsétet formált kezével.
-Pofa be! – mondta idegesen a fekete hajú, majd olyat tett, amit Naruto mág álmaiban sem hitt volna. Ajkait a szőkéjéhez érintette, de nem csókolta meg. A szájából viszont kellemes meleg áramlott át egyenesen a fiú testébe. Naruto már nem is fázott többé… viszont teljesen vörös lett az arca és szívverése is meglehetősen felgyorsult. Sasuke hirtelen elfordította a fejét a fiúétól, majd valamilyen okból az ő arcán is két vörös foltocska jelent meg.
-E-ez egy jutsu, mielőtt félreértenéd a dolgot! – mondta kipirult arccal, megpróbálva elkerülni társa értetlenkedő tekintetét.
Narutonak pár másodperc után sikerült felfognia, hogy most végülis mi történt, de a szíve még mindig a torkában dobogott. Nem tudta mire vélni a dolgot, de egy valamiben biztos volt.. hogy rendkivül melege van…
-Sasuke… - kezdett bele halkan végig a fekete szemeket fürkészve, amelyek még mindig nem mertek ránézni – Lehet hülyén hangzik, de lehetne ezt mégegyszer… csak kicsit máshogy – sütötte le szemeit még vörösebb arccal.
-Mi!? – nézett fel hirtelen az Uchiha kicsit gyanakvóan, majd visszajött a szokásos modora – Mit akarsz, dobe!? Ez nem volt el…
Sasuke hirtelen elhallgatott.. Naruto puha ajka ismét a sajátján volt, de ezúttal a fiú nem hagyta annyiban a dolgot. Bebocsátást kért, és a fekete hajú nem is tudja, hogy mikor, de kinyitotta a száját, ezzel utat adva a fiúnak, hogy feltérképezve azt. Bár Narutonak nem volt sok tapasztalata a csókolózásban (ahogy neki sem), de mégis majd megőrjítette Sasukét, ahogy nyelvével egyre mélyebbre és mélyebbre hatolt. Nem vallotta volna be magának, de kicsit idegesítette a tény, hogy nem ő kezdte el ezt az egész dolgot. De csak kicsit…. Ugyanis rá kellett jönnie, hogy nem is olyan rossz, hogy a szőke irányít… élvezte….
Élvezte egészen addig, amíg rá nem jött, hogy most éppen mit is csinál… és kivel… és mikor.
Az Uchiha megszakítva a csókot ellökte magától Naruto testét, és jobb tenyerét a szájára tapasztva rémülten a szőkére nézett. Még csak most fogta fel az agya az előző pár perc eseményeit. Pedig az előbb úgy tűnt, hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy mit tesz.
-M-miért csináltad ezt, te nagyon hülye?! – kérdezte tisztán hallható kétségbeeséssel a hangjában, kicsit hisztérikusan. A szőke még soha nem hallotta ilyen hangon, és ez még őt is megijesztette…egy kicsit.
-Miért, nem volt jó?! – húzta össze mérgesen a szemöldökét a fiatalabb fiú, majd sértődötten elfordította a fejét – Mellesleg te kezted!
-Barom, de az egy jutsu volt, hogy felmelegedj! – mondta kicsit nyugodtabb hangon a fekete hajú, majd elfordult a másik irányba és alig hallhatóan morcosan hozzátette – Nem volt olyan rossz…
Naruto erre vigyorogni kezdett, majd egy halvány pír kíséretében közelebb húzódott a tűzhöz. Igaz már nem fázott és a láza is ment lefelé, de azért odatartotta két tenyerét melegedni. Szemeivel játékosan követte a lángok cikázó mozgását kezei mögött, majd lopva Sasukére nézett, aki még mindig háttal ült neki. A fiú a fürkésző szemeket persze egyből észrevette, majd hátrakapta fejét és tekintete találkozott a csillogó kékséggel. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat után végül a szőke szólalt meg:
-Köszönöm.. – mondta lassan és kimérten, miközben a fekete végtelenbe veszett a tekintete.
-Usuratonkachi.. – mondta zavartan az Uchiha, majd tekintetét a földnek szegezve lassan felállt a kemény talajról – Itt az ideje visszamenni. Kakashi már biztos ideges – sóhajtotta, majd a barlang kijárata felé vette az irányt. A havazás teljesen abbamaradt és a szél is újra normális erősségű lett.
-Az nem kifejezés, hogy ideges – hallattszódott egy ismerős hang valahonnan kintről, majd hirtelen egy alak jelent meg Sasuke előtt. Kakashi-sensei volt az, nyomában pedig rögtön ott volt Sakura is – Csakhogy megtaláltalak titeket! Egy fél óráról volt szó, nem másfél óráról! – mondta a sensei egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében, egy kis megvetéssel a hangjában.
-Sasuke-kun, Naruto! – kiabált a rózsaszín hajú lány, majd a fekete hajú nyakába ugrott – Annyira féltem, hogy bajod esik!
-Jól vagyok, szállj le rólam! – tolta el magától hidegen az Uchiha. Amit nagyon utált, ha ölelgették, főleg ha pont egy olyan, mint Sakura. Nem szerette a lányokat… nagyon nem.
-Értem nem is aggódtál?! – fakadt ki a háttérben Naruto. Nem is ő lenne, ha nem háborodott volna fel. Persze Sakura egyből kimagyarázta a dolgot.