Ez nem lett annyira vicces, de ez inkább előzmény a következő fejezethez. Ott csoportosan fog pusztítani Orihime.

Köszi nakomgeri!

Round 2

- zengette be egy hang Las Noches konyháját.

Ulquiorra összerándult a hanghatására. Azt hitte, hogy Nnoitra elviszi, és egy darabig nyugta lesz tőle. És persze nyugodtan megfőzheti az ebédjét Aizen úrnak.

- Mit akarsz nő – morogta az orra alatt.

Oroihime elvigyorodott.

- Csak jöttem segíteni főzni.

Ulquiorra a lányhoz fordult.

- Tudtad, hogy te itt fogoly vagy?

- Igen – bólintott Orihime.

Ulquiorra megdörzsölte halántékát.

- Akkor miért?

- Mit miért? – kérdezett vissza azonnal Orihime.

- Miért?

- De mit?

- Azt, hogy miért?

- Mit?

- Mi?

Orihime rosszallóan megrázta a mutató ujját Ulquiorra felé.

- Nem figyelsz. Jobb, ha át veszem – tolta arrébb a tűzhelytől.

Ulquiorra döbbenten nézet a lányra. Vagy ennyire hülye, vagy a legzseniálisabb elme, akit valaha is látott.

- Tudod, rengeteg receptet ismerek – magyarázta miközben tovább kavarta az ételt. – Sokat én találtam ki közülük.

Az espadaban ekkor lobbant fel a gyanakvás lángja.

- Valami igazán különlegeset kéne főzni Aizen úrnak – meredt a plafonra Orihime. – Hiszen, egy szép szobát kaptam. Rakhatott volna egy koszos cellába is, ahol csótányok meg hatalmas patkányok vannak. És így csinálnak – fordult Ulquiorrahoz. Karjait felemelte, ujjait karomként görbítette meg. Az arca pedig vadvicsorgásba torzult. – Harrharr!

Ulquiorra ijedten lépett hátra. Ballját a szívére szorítva zihálni kezdett. Ez a lány tényleg egy zseni. Alattomos módón majdnem sikerült megölnie.

Orihime nem vette észre Ulquiorra kisebb szívrohamát és visszafordult. A főzéshez. A fakanállal megkóstolta, milyen az íze.

- Hm – valami még hiányzik. Találomra lekapott valamit a fűszer polcról és töltött bele.

- Azt ne! Teljesen elrontod! – nyúlt oda, de Orihime rávágott a fakanállal rácsapott a kezére.

- Hé! Nem szabad beleszólni a főzésbe – rótta meg Orihime. – Na, nézzük még mi kell…

Ulquiorra magához ölelte a fájó kezét.

- Ez is jól néz ki. Hmm – szippantott mélyet a lány. – Ennek is milyen jó az illata – különösebb vizsgálat nélkül dobálta a hozzávalókat.

- De… de… - próbált mondani valamit, de egy szó nem jött ki a száján.

- Bíz bennem! – vigyorgott rá Orihime. – Évek óta magamra főzök… - hirtelen elhallgatott, és a fakanállal a sarokba bökött. – Az ott meg mi?

Ulquiorra arra fordult, de nem látott mást, csak a konyhai szemetest.

- Szemét? – kérdezte bizonytalanul.

- Igen, szemét – lengette fenyegetően a fakanalat Orihime. – És nincs szétválogatva! Tessék azonnal szelektálni!

Ulquiorra tátogva bámulta.

- Hogy képzeled… te… te… - mondta dühtől elfúló hangon.

- Szelektálni!

- Igen is… - horgasztotta le a fejét. Megfordult és elment kiválogatni.

- De az összeset ám – mondta Orihime a válla fölött. – Azt is, ami oda kint van.

Ulquiorra rosszat sejtve nézett ki az ablakon. Elborzadva fedezte fel, hogy a szemétből egy hatalmas torony magaslik. Ekkor határozta el, hogy keres egy alkalmas vulkánt az öngyilkossághoz.