2. fejezet: Royal Flush!
- Royal Flush! – terítette ki Roy Mustang jókedvűen a lapjait, arcán levakarhatatlannak tűnő, óriási vigyor telepedett meg.
Breda ciccegve csapta ki lapjait, főnöke szépen játszott, megnyerve az est főnyereményét…
Havoccal egyszerre néztek az asztal egy pontja felé, ahol egy kiütött, leendő kiscicát kerestek tekintetükkel. Edward így a döntő végére rendesen elázott, kellemes bódultságba süllyedt, mit sem érzékelve az őt vizslató katonák pillantásából.
A körből ugyan nem elsőnek esett ki, de aznap ez már mit sem számított, felettese nyert, ő pedig vesztett.
Tudta, hogy nem lesz jó ötlet Bredáékkal tartani, a fiúk már összeszoktak és állandó vendégek a hétvégi mulatozásokon.
Tudta, hogy nincs formában, és veszíteni fog.
És persze azt is jól tudta, hogy nem bírja az alkoholt..
Esélye a nullával randevúzott, mégis belement egy őrült játszmába, amúgy sem elhanyagolható stílusával, a szokott agresszív fellépésével… Erre rögtön haraptak a tapasztalt katonák és rendesen szívatták is, remekül mulatva szerencsétlen fiatalon, akinek hamar elment a nagy hangja és magabiztos megjelenése.
- Nahát, Ezredes Úr, úgy tűnik, szerencséje van… - szólalt meg elismerően Breda, arcán még józan mosoly., nem úgy, mint Havocnak.
- Cicaidomítás… egyeseknek vad éjszakája lesz… - motyogta Edre nézve, a szöszi épp lehajtott fejjel morgott valamit.
- Pusztán szerencse nem elég… - csáválta meg a fejét Mustang és nyertes lapjait középre tolta a többihez. – Bontsunk asztalt…?
Havoc mellől apró csattanás hallatszott. A kis szőke alkimista lecsapta poharát, kilöttyintve a pohara tartalmát az asztalra, de fröccsent az ölébe és kezére is.
Nehézkesen felállt, támaszkodva az asztallapra, és mielőtt bárki nyikkanni is tudott volna, már késő volt.
- Én… Nem… nem akarok a cicája lenni! – mutatott a döbbent felettesére, aki még nem látta Edwardot ilyen állapotban. Havocékra pillantott, akik gyorsan újra Edet kezdték nézni. Arcukon sunyi mosoly terült szét, kivéve Fureyt, ő nagyon is sajnálta és együtt érzett Eddel.
- És semmi… de semmi kedvem neki… dorombolni! – hadonászott teljes beleéléssel, hangja el-elcsuklott.
Roy kérdőn pillantott Maesre, mi ez az egész, de agya ekkor lázasan dolgozni kezdett, és egy apró, de annál veszélyesebb gondolat furakodott be: Edward dorombol… és neki?
Maes elvigyorodott, annak ellenére, ő is szánta szerencsétlen fiatalt, de hát akinek nagy a szája, az viselje a következményeket… azt már rögtön észrevette, miért szálltak rá a fiúk, nem volt nehéz dolga.
- Bár én nem voltam itt az elejétől, ahogy te sem, de gyanítom, Havocék tréfás kedvükben voltak! – nevetett, leginkább, mert Ed után Royra nézett, aki kerekre tágult szemekkel nézett hol Bredáékra, hol Edwardra…
- Miért? Mi csak szaván fogtuk a kölyköt, bár arra nem számítottunk, hogy pont az Ezredes Úr nyeri el egy bő hétre… - vigyorgott Havoc a legártatlanabb és bárgyúba kifejezéssel egybekötve.
- És azt kifelejtettétek, hogy egy kis kandúr az illető… - kuncogott még Maes, Edward szóhoz se jutott, ajkai formázták ugyan a szavakat, de a hangot nem találta…
- Nem baj… így is jó! – mondta lassan a férfi, kissé álmodozó arccal mérve végig alkalmazottját – cicáját. Hosszan figyelte, ahogy hadonászik, idegesen szuszog és olyan, mint egy kitörni készülő vulkán, amit még jól meg is borsóztak… Félelmetes volt, de ugyanakkor izgalmas is. Agyába vissza pofátlankodott előző gondolt néhány újabbal… Ed dorombol… az az alkoholfolt a ruháján, a vad tekintet…
- Hazaviszed? – nézett rá metsző tekintettel Maes. Ed alig múlt 16… - Roy!
- Nem, majd itt hagyom csak úgy! Fiúk, még egy kör vagy inkább bontsunk végre asztalt? – tért ki az ezredes, mindenki érdeklődve figyelte. Könnyen el tudták képzelni, hogy rárepül a fiatalra, de élőben egészen másként hatott.
- Edward, mi legyen a következő kör tétje? – kevert újra Maes, bár nem hitte, a fiú nagyon felfogta volna, mi történik körülötte.
- Nem… én nem vagyok… nem vagyok cica…. – csuklott fel és haragosan meredt az alezredesre.
- El hisszük Edo! Akkor Roy, mond Te… ha már nyerted a kört…
- Újat osztasz? – csodálkozott el, de azért körbenézett, mi jót találjon ki. Bredáék se tűntek annyira részegnek, hogy egy vagy két kör még ne mehessen le…
- Jól van. Ott van az a billiárdasztal… - mutatott a zöld filccel borított darabra. – Egy kis ének… tánc… persze egy szál alsóban. A nyertesnek pedig állom a további, ma esti italozását.
- Nem rossz… - keresett elő egy újabb szál cigit a szőke hadnagy és a szája sarkába tolta.
- Benne vagyok… - mormogott Breda épp a lapjait nézegetve. Egész tűrhető leosztást kapott.
Roy fél szemmel figyelte csak a játékot, sokkal érdekesebb volt leendő macskája.
Edward alig-alig figyelt a játékra, sőt, egy idő után az asztalra támasztott állal, bájos tudatlanságba burkolózva motyogott. Havoc nem figyelt egy alkalommal és újabb cigarettára gyújtva véletlen az épp nagyot sóhajtó pöttöm alkimistára fújta a füstöt.
Az érintett prüszkölve, erősen méltatlankodva fogadta, gyilkos tekintetet vetett a hadnagyra.
- Ne haragudj kincsem, nem figyeltem… - veregette vállon, jobban felbosszantva a srácot.
- Kicsim..?
A többiek lemondóan sóhajtottak…
Mire lement a kör – Havoc nyert, ami állapotából ítélve csodának számított - Ed még inkább elbágyadt. Füstszagúan, kimerülve támasztotta arcát az asztalon, néha kedvesen bazsalygott mindenkire.
Breda mutatványával zárult az este, Ed közben észrevétlenül leitta Havoc sörét, erősen megszomjazva a hosszú játszma után. Már nem nézte, mi az, csak iható legyen.
- Roy… mégis mit tervezel? – bökte meg Maes a karját és érdeklődött halkan, míg a kocsma a kissé duci férfit nézte, micsoda páratlan mozdulatokkal lejt a billiárdasztal közepén. Ő inkább Edre vetett aggódó pillantásokat, aki homályos tekintettel nézett szét, hova lett Havoc és Breda.
Breda előadása végét ekkor kitörő taps fogadta, elterelve a fekete hajú férfi figyelmét.
- Roy!
- Ne aggódj, Maes. Vigyázni fogok rá. – nyugtatta meg barátját az ezredes.
- Csak kérdés, milyen értelemben… - halkította le a hangját az idősebb katona.
- Felesleges túlreagálnod, nem esik bántódása. Végig fogja aludni az estét majd reggel kialvatlanul, erős fejfájással ébred és átrendezi a lakásom, ki itatta le…
- És ugye az alkoholtól fog aludni és fáradtan ébredni…? – fogta még Roy karját és mélyen a szemébe nézett. Roy állta a pillantását és elvigyorodott.
- Hát persze… Miért, mire gondoltál?
- Egész véletlenül a legjobb barátom vagy és ismerlek már jól. Nem örülnék, ha reggel megsimogatna az automaillel, mert az éjjel történtek reggel más színben fognak feltűnni előtte… - sóhajtott és lépett a szőke mellé.
- Gyere, segítsd ki… én felhívom Alt, hogy ne aggódjon érte… tudni fogja, hogy nálad alszik, csak óvatosan. – simogatta meg Ed fejét, aki nyűgösen kapott utána, hogy ne borzolják össze a tincseit.
Roy elkapta a csapkodó ezeket és felkarolta. A kis szöszi rögtön kapaszkodni kezdett, mintha attól félne, elesik, amint nem csimpaszkodik a férfiba. Roy meg volt elégedve a helyzettel, nem is tagadhatta volna.
Intett az örömmámorban úszó Bredáék felé, és irányba tolta Edet.
- Gyere Edward, hazamegyünk! – tolta kifelé, de az botladozva lépegetett csak előre. Átkarolta a derekát, így már biztosan tartva. Meglepő módon tiltakozás helyett beletörődés fogadta mozdulatát, Ed csendesen követte.
A házig így karolva egymást jutottak el, a szöszke néha megbotlott, erősen belekapaszkodva ilyenkor Roy ruhájába, néha majd letépve róla. Az épület előtt hirtelen megtorpant, nézelődött egy kicsit, majd felnézett kísérőjére.
- Ez nem a szállásom. – állapította meg, hangja mégis bizonytalanul csengett. Roy jól tudta részeggel veszekedni nem lehet, és amúgy sincs értelme, hát ráhagyta.
- Valóban nem, de most ez lesz! – tolta maga el, amint beléptek, húzta is be az ajtót.
Feltámogatta a lépcsőházban, be a nappaliba, lenyomva a kanapéra. Ed esetlenül huppant a kényelmes bútordarabra, arany-szín szemeiben zavartság tükröződött.
Roy gyorsan a konyhába ment egy pohár vízért és nyomta az Acél kezébe.
- Józanodj. Én most lefürdök, az bőven elég idő arra, hogy kicsit magadhoz térj… - tette tenyerét a fiú fejére mire Ed egyik kezével elengedte a poharat és Roy keze után kapott.
- Vadmacska… - fejtette le csuklójáról a görbülő ujjacskákat és ment végre fürödni. Az ajtóból még visszanézett, Ed két keze közt tartotta a poharat és vadul kortyolgatni kezdte. Halvány mosoly suhant át az arcán, így annyira elesett volt, hogy még hozzáérni is bűn lenne…
Hosszan zuhanyozott, kiáztatva hajából, bőréből a dohány kellemetlen bűzét. Illatosan, tejesen felfrissülve, egy szál törülközővel a derekán, másikkal a haját dörgölve lépett ki, hogy a hálóba menjen felöltözni…
Ed már nagyon unatkozott kint, még erősen dolgozott benne az alkohol, a csend viszont irritálta. Fel volt pörögve, és a férfi megjelenése máris izgalmas történésnek bizonyult.
Az alkoholtól felbátorodva és józan eszét hátrahagyva mérte végig, érdeklődve figyelve, milyen szép teste van…. –Ha józan lett volna, biztosan nem bámulja meg ilyen nyíltam, de itt erről szó sem lehetett.
Mustang először döbbenten nézett vissza, Edtől csak gyilkos pillantásokat szokott kapni, erre most a lehető leghevesebb érdeklődést vélte felfedezni…
Az alkohol sokkal bátrabbá teszi az embert… Elvigyorodott, Maes intő szavait villámgyorsan leblokkolta agyában…
Lassan Edo elé sétált, megállt jó egy méterre, kaját kicsit széttárva körbefordult. Ő maga se tudta miért csinálja. Ed kiskorú, ráadásul beosztottja.
Acél furcsán csillogó tekintettel bámulta, úgy, ahogy a férfi még nem látta…
Elé lépett, egészen közel…