Szerző: A búcsúnál érdemes meghallgatni a Scooter Jiga Jiga számáéból azt a részt amikor a csaj énekel.

És a csapat összeáll.

Kaitó mester és Goku döbbenten nézték Vegitát. Egyikük sem gondolta volna, hogy az a nő az anya. Kaitó ha tudta volna nem mutatta volna meg neki. Szegény… Gondolta, biztos szörnyű lehetet látni, hogy mi történt.

- Ő a mamád? – kérdezte Goku döbbenten. Eddig csak Vegita apját látta, amikor szellemalakban látta a Namekon… de az anyáról említést sem tett. – Soha sem beszéltél róla.

Vegita ökölbe szorította a kezeit, és gyanúsan pislogni kezdett.

- Mert… azt hittem, hogy elárult minket és megszökött – lehajtotta a fejét és az öklét kezdte el bámulni. – De tévedtem. Dermesztő csalta tőrbe, és száműzte arra bolygóra. És én ki fogom onnan szabadítani – emelte fel vicsorogva a fejét. Szemeiben ahhoz hasonló vad tűz lobogott, mint amikor a Jövőbeli Trunkst megölte Cell.

- Veled tartok! – kiáltott fel Goku elszántan. Minden áron segíteni akart Vegitának.

- Nem Kakarott – rázta meg a fejét Vegita. – Ez csak is az én feladatom, és Tarbleé. Ő az anyánk és kötelesek vagyunk őt kiszabadítani.

Goku ártatlanul rámosolygott.

- Nem akarlak elkeseríteni, de pontosan milyen messze van innen a Jehenna? Vagy Tarble?

- Ne aggódj, meg fogom oldani – morogta Vegita. – Bulma egyik hajójával elmegyek a Jehennára.

Goku arcán az ártatlan mosoly lassan átalakult, egy kárörvendő vigyorgásba.

- És hogy jutsz vissza a Földre?

Vegita lehorgasztotta a fejét.

- Annyira, de annyira utállak téged.

- Vegita! Kérlek had segítsek! – nyafogta Goku. – Annyira unalmas otthon.

A Herceg villámló szemekkel kapta fel a fejét.

Goku ijedten hátrált meg.

- Ez szerinted játék? – kérdezte ingerülten Vegita.

- Nem! Persze, hogy nem! – magyarázkodott Goku rémülten. Bár tudta, hogy erősebb a Hercegnél a kezdődő barátságukat nem akarta elveszteni. – Csak segíteni akarok.

- Kész, már döntöttem. Egyedül megyek – jelentette ki hidegen Vegita.

- És Tarble? – kérdezte hirtelen Goku. – Előbb még magaddal akartad vinni!

- Nem, ő túl gyenge – utasította el Vegita gondolkodás nélkül.

- De joga van, hogy ő is harcolhasson az anyáért! – kiabálta dühösen Goku. – És nekem is te idióta! Végig arról beszél, hogy legyek sai-jin, de most meg elutasítasz? Nem az lenne a dolgom, hogy védjem a királynőmet?! – kiabálta ingerülten. Testét körül vette egy kék fény, ahogy az energiái szabadon lobogtak körülötte.

- Rendben… - mosolyodott el sötéten Vegita. – Láttad, hogy képtelen volt felvenni a versenyt Abo Cadoval? Ki tennéd őt ennek? Ismerem őt képtelen lenne elviselni.

Goku mérgesen összeráncolta a szemöldökét.

- Akkor is az anya.

- Te magad mondtad, hogy nem ér ide – sziszegte Vegita. Kezeit karba tette a mellkasán, ezzel is elutasítva az ötletet.

- Akkor ide hozom! – csattant fel Goku. Mielőtt bárki, bármit tehetett volna, a homlokához emelte két ujját és eltűnt.

- Idióta! – kiabálta Vegita a semminek.

Kaitó magába roskadva hallgatta a két harcos veszekedést. Sajnos egyiküknek sem volt igaza. És neki sem. Csak figyelmeztetni akarta őket, és talán segíteni annak a nőnek, még ha egy sai-jin is, de így mindenmegváltozott. Vegita elvakultabb lesz, mint valaha. És Goku szó nélkül vele tartana. Bár milyen erősek, azok a teremtmények nagyon veszélyesek. Nem ismernek mást, csak az erőszakot, halált és a kegyetlenséget. Még élénken emlékezet a legutóbbi alkalomra. Valódi borzalmak folytak azon a bolygón, még a pusztulása előtt is, de a pusztulás után, kezdetét vette a valódi téboly.

- Átkozott Kakarott! Átkozott! Átkozott! – kiabálta Vegita aztán dühében belerúgott egy fűcsomóba. A fűcsomó kiszakadt a földből, magával rántva egy nagydarab földet is.

A következő pillanatban megjelent Goku és Tarble.

Vegita dühösen nézett rájuk aztán, elfordította a fejét.

- Anya? Tényleg él? – rohant Vegitához Tarble. – Bajban van? Goku azt mondta…

- Nem érdekel mit mondott azaz idióta – morogta a válla fölött Vegita. – egyedül mentem meg.

Tarble arcán düh tükröződött. Már korántsem tűnt olyan ártatlannak, mint a legutóbbi találkozásukkor.

- Én is harcolni akarok!

- Túl gyenge vagy.

- Akkor taníts! – mondta Tarble parancsolóan.

- Nem – vágta rá azonnal Vegita.

- Én tanítalak – emelte fel a kezét Goku.

- Te sem!

- Elég! – kiabálta túl őket Kaitó.

Mindhárman csodálkozva néztek a kicsi mesterre.

- Túlságosan veszélyes. Egyikkőtöknek sem kéne menniük – mondta szomorúan.

Vegita képe megnyúlt a csodálkozástól.

- Mi?

- Az a bolygó… - makogta Kaitó, és érezhető volt a hangjában a félelem. – Tele van erőszakkal… kegyetlenkedésekkel, kínzással… el sem tudjátok képzelni.

- Én el tudom képzelni – Vegita hangja hidegebb volt a jégnél is, ahogy felegyenesedett.

Kaitó felé emelte az arcát. Napszemüvegén keresztül nem lehetett látni a tekintetét.

- Bármi, ami Dermesztő hajóján történt veled, semmi, ahhoz képest, ami a Jehennán vár rád – Kaitó hangja szomorúbb volt, mint valaha. Nem akart kitenni senkit és semmit annak a kínnak. – Talán ő már nem is él…

- Ez nem igaz! – csattant föl Tarble. Farka felborzolódott és idegesen csapkodott mögötte. – Anya nagyon erős!

- Biztos vagyok benne, hogy él – lépett testvére mellé Vegita. – És kerüljön bármibe, mi kiszabadítjuk.

Tarble egyet értően bólintott. Nagyon kevés dolog volt, amiben egyet értettek, de a család, mindkettőjüknek fontos volt.

Kaitó szomorú arccal nézett fel rájuk.

- Még akkor is, ezzel saját magatokat sodorjátok veszélybe? – kérdezte szomorúan.

- Nem hagyom úgy megdögleni – válaszolta Vegita.

- De akkor sem tudtok oda jutni időben – csóválta a fejét lemondóan.

Goku előre tolakodott.

- De itt vagyok én – ajánlkozott. – Az azonnali átvitellel rögtön ott vagyunk – reménykedve nézett Vegitára. Remélte, hogy el fogja fogadni a segítségét.

Vegita az ajkába harapott. Tudta, hogy szüksége van Kakarott segítségére, de nem akart megalázkodni előtte.

- Kérlek enged, hogy segítsek! – nyafogta tovább Goku.

Érzelmei kavarogtak, ahogy előre hajtotta a fejét.

- Rendben – emelte fel végül a fejét. – Elfogadom a segítségedet.

Goku megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem engedette volna el egyedül Vegitát. Akár erőszakkal is velük ment volna. Elvégre ő az erősebb.

- Egy nap múlva találkozunk Dendénél – Vegita tekintette üres volt, ahogy Gokura nézett. Mélyen elrejtette az érzéseit. – Addig felkészítem Tarblet a Test és lélek szobájában.

- Rendben ott leszek – bólintott Goku. – Hova vigyelek titeket? Egyenesen a Kilátóba?

- Előbb vidd haza – horgasztotta le a fejét Kaitó. – Búcsúzzatok el azoktól, akiket szerettek.

OOOOO

Vegita Tarbleval belépett a Capsula Corp bejáratán. Bulma mosolyogva fogadta őket.

- Látom már miért tűntél reggel, olyan hirtelen. Meglátogatott az öcséd! – hajolt közelebb hozzájuk. – Ha tudom, rendelek valami finomat. Trunks örülni fog nektek. Még lógsz neki egy úttal a vidámparkba…

- Nem játszani jöttünk – a hidegség ami Vegita hangjából áradt, meglepte Bulmát. – Elmegyünk.

- Mi? Hová? – lépett hátra. Rémület szorongatta a szívét. Nem akarta újra elveszteni Vegitát.

- Anyánkért – válaszolta Tarble. – Életben van.

- Az édesanyád? – kérdezte döbbenten Bulma. – Veletek megyek! – találta meg a hangját. Kezeit csípőre tette, és dühösen nézte a két sai-jint.

- Nem jöhetsz asszony! – kiabált Vegita, miközben körül vette egy ragyogás a testét.

- Mégis miért nem? Meg tudom védeni magam! – háborgott Bulma. – És nem vagyok asszony! Bulma! B-U-L-M-A! Felfogtad végre? – vicsorogta.

- Ott nem. Meghalnál. Csak elbúcsúzok tőletek.

Bulma szemei megteltek könnyel. Öklével Vegita mellkasát kezdte elcsapkodni, a legkevesebb siker nélkül. Vegita megragadta a csuklóit, és egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek. A következő pillanatban, Vegita magához húzta Bulmát, és szorosan átölelte. Bulma tudta, hogy ez mit jelent. Vegita kész meghalni is. Mereven állt, ahogy a szeretett férje átöleli.

- Nem! Nem mehetsz el! Ne így! – sikította hisztérikusan. – Ne menj el, így! Nem menj el, úgyhogy felkészülsz a halálra – arcát Vegita vállába temette, és zokogni kezdet.

- Visszajövök – suttogta Bulma hajába. – Megígérem.

Bulma felemelte könnyáztatta arcát, és Vegita szemeibe nézett. Ritka alkalom volt, hogy Vegita hagyta, hogy a szemei elárulják az igazi érzelmeit. És ezek az érzelmek, nem a harag a vagy a félelem voltak. Ezek más, sokkal kifinomultabb érzések voltak. Szeretett. Törődés.

- Akkor menj – mondta a sírástól rekedten.

Vegita bólintott.

- Trunks?

- A szobájában játszik Son Gotennel – válaszolta Bulma.

- Beszélek vele – engedte el Vegita Bulmát.

OOOOOO

Trunks Gotennek mutatta meg az egyik új játékát.

- Nézd – mutatta meg a kis roboton az egyik apró gombot. – ha ezt megnyomod, akkor, olyan hangokat ad ki, mint egy valódi gépfegyver.

- Huh!!! Ez nagyon klassz – álmélkodott Goten. – Megfoghatom?

- Persze! – adta oda neki a kicsi robotot Trunks. – Ez apa…

- És Tarble bácsi! – kiabálták egyszerre. Legutóbbi látogatáskor nagyon jól eljátszottak a szelíd sai-jinnnel.

Mindketten kirohantak a szobából, amikor Bulma dühös hangja csapta meg a fülüket.

- Nem! Nem mehetsz el! Ne így! – sikította hisztérikusan Bulma – Ne menj el, így! Nem menj el, úgyhogy felkészülsz a halálra – látták, hogy arcát Vegita vállába temette, és zokogni kezdet.

Goten látta a rémületet Trunks szemében. Trunks tudta, hogy az apja mindennél jobban szereti, annak ellenére is, hogy ezt igyekezett ritkán kimutatni. És az utolsó alkalommal, amikor megtette… meghalni ment.

Trunks nézte, hogy az apja elengedi anyát. Anya igyekezet visszafogni a könnyeit. Akkor találkozott a szeme az apjáéval.

Aggodalmat látott benne. Tudta, hogy mindent látott, és hallott.

- Veled megyek! – lerohant a lépcsőn, és átölelte az apja derekát. – Nem hagyom, hogy megint meg halj! – sírta. – Szeretlek!

Vegita a fia vállára tette a kezét.

- Tudom fiam. De ide most nem jöhetsz. Túl veszélyes…

- És neked nem? – emelte fel a fejét Trunks! – Ki fog vigyázni rád?

Vegita szóra nyitotta a száját, de nem tudott mit mondani. Mereven nézte Gotent.

A kisfiú hirtelen megértette.

- Apu – mondta csendesen. Alig ismerte meg az apját, és talán el is fogja veszteni.

Trunks hol Gotenre , hol Vegitára nézett. Goku még az apjánál is erősebb volt. De tudta, hogy ez mennyire fáj Gotennek. Ő is készült elveszteni az apját. Tudni akarta miért.

- Miért apa?

- Az anyánkért megyünk – mondta csendesen Tarble.

- Az anyukátokért? – nem tudta, hogy van egy másik nagyanya is. – Én is segíteni akarok!

- Nem lehet – Vegita megragadta a felkarjait és kibontakozott az öleléséből. – Maradj itthon és vigyáz az anyádra. Számitok rád – mondta ellentmondást nem tűrően.

- De apa! – nyafogta Trunks.

- Viszlát fiam. Vissza fogok jönni a nagyanyáddal együtt.

Trunks némán könnyezve nézte, ahogy az apja elmegy és egy csókot nyom az anyja reszkető ajkaira.

OOOOO

Goku lebukott egy váza elől, ami a falon csattant és darabokra tört. Igyekezet megnyugtatni tomboló feleségét.

- Chi-Chi! Nyugodj meg!

- Nem, nem és NEM!!! – kiabálta a nő. – Megint kockáztatod az életed valami sületlenségért!

- Ez nem sületlenség! – sértődött meg Goku. – Ez Vegita anya. Minden sai-jin királynője.

Chi-Chi ütésre emelt serpenyője megállt a levegőben.

- Az anya? Neki van anya?

- És nagyon nagy veszélyben van. Kaitó megmutatta – magyarázkodott Goku.

- Ez valami újabb zsarnok? – kérdezte aggódva Chi-Chi. Bár utálta Vegitát, de tudta, milyen elveszteni egy anyát. Bele gondolni sem mert, mi lenne a fiaival nélküle.

Goku elgondolkozva vakarta a fejét. Hogyan magyarázhatná meg Chi-Chinek, ha ő maga sem értette az egészet. De annyi világos volt neki, hogy Jiduru nagy bajban van, és Vegita vakon megmentené őt.

- Igen – vakargatta a tarkóját. - Valami olyasmi.

Serpenyőjét, leengedte, és megadóan bólintott.

- Rendben Goku. Menj, ha menned kell.

- Elengedsz? – kérdezte meglepődötten Goku. Chi-Chi soha nem egyezet bele könnyen a harcba.

- Igen.

- Mi igen? - lépett be az ajtón Gohan.

Goku szomorúan nézett rá, aztán a feleségére, aki lehajtott fejjel állt előtte. Serpenyője ernyedten lógott a kezében.

- A Föld veszélyben van? – kérdezte Gohan sápadtan.

- Nem a Föld… - kezdte Goku, de Chi-Chi közbeszólt.

- Apád most Vegitának segít megtalálni az anyát – mondta fáradtan.

- Az anyát? Ő még él? Nem ölte meg Dermesztő? – meglepte a dolog. Dermesztő maga mesélte el a Namekon, hogyan ölte meg Vegita apját, és hogyan pusztította el a bolygót, de az anya igazán életben maradhatott a robbanás után. Vagy nem is volt akkor a bolygón?

- Még él, de meg fog halni – bólintott Goku. Gohan ismerte az apjának ezt a felét. A harcos. – Csak ha nem segítünk rajta.

- Veletek tartok! – lépett elő határozottan Gohan. – Szükségetek lehet rám is – tekintette akkor az anyára siklott. Egy dühkitörésre számított, de csak egy szomorú sóhaj volt a válasz.

- Nem engedlek el, de úgy is tudom, hogy elmész. És ki vagyok én, hogy megtagadjam egy fiútól az anyát?

Gohan némán bólintott. Nagyon fájhat ez a döntés az anyának, de fura mód büszke volt rá.

- Köszönöm Chi-Chi – lépett mellé Goku és átölelte őt.

- Gyertek haza épségben – suttogta ernyedten a nő.

OOOOOOO

Gohan és Goku leszálltak a megbeszélt időben a Kilátón. Ott már várt rájuk Dende, Mr. Poppo és Piccolo. Távol pedig egy lebegő kocsi parkolt, és a mellette lévő padon Bulma és Chi-Chi ültek. Messziről is látszott, hogy a szemeiket kisírták. Trunks és Goten üres arccal néztek maguk elé. Nem voltak hajlandóak senkire sem nézni.

Goku szíve megtelt bűntudattal, ahogy a gyerekekre nézett. Erővel szakította el a tekintetét róluk, hogy Dende aggódó arcába nézzen.

- Hamarosan letelik a huszonnégy óra. – mondta a fiatal namek. – Biztos készen álltok?

- Biztosan – biccentett Goku.

- Én is veletek tartok – jegyezte meg Piccolo karba tett kézzel. – Kíváncsi vagyok, vajon milyen anya szülhette Vegitát - mosolyodott el halványan a saját viccén.

Goku is érezte, hogy elmosolyodik. Eszébe jutott vajon Vegita milyen arcot vágna, ha hallaná.

- Szívesen látunk! – vigyorgott a namekra. – Vegita kijön és indulunk.

Piccolo belegyezően fintorgott egyet.

- Hozok magammal pár senzu babot – paskolta meg zöld kezével az övén függő kis barna zsákot.

Goku és Gohan megkönnyebbülten felsóhajtott. Egy senzu bab mindig jól jön. Különösen egy ilyen nehéz kalandon.

Együtt indultak Bulmához és a többiekhez, de csak némán vártak Vegitára és Tarbleéra. Már mindent elmondtak nekik, amit szerettek volna. Elbúcsúztak, és nem tudtak már mit mondani.

A kínos és fojtogató csönd néhány perce után kilépett az ajtón Vegita és Tarble. Ruhájuk a megszokott sai-jin egyen ruha volt, de különböztek egymástól. Vegita páncéljáról hiányzott a váll, és csípő védő. Mindketten komoran néztek ellőre.

Tarble farka körül ölelte a derekát, és bár az alkata nem sokat változott, látszott, hogy plusz izmot is felszedett magára.

- Indulhatunk – mondta Vegita. Képtelen volt a családjára nézni. Félt, hogy akkor nem lesz képes elmenni.

- Oké! – kiabált Goku. - Mindenki fogjon meg!

Vegita és Tarble megálltak Goku két oldalán és a vállaira tették a kezüket.

Ekkor egy kéz nehezedett Vegita vállára, és ö döbbenten nézet fel Piccolora.

- Te is?

- Segítek? – fejezte be helyette. – Igen.

- Ahogy én is! – integetett neki a másik oldalról Gohan.

- Indulhatunk? – kérdezte Goku még egyszer.

- Igen – bólintott Vegita. Nem gondolta volna, hogy ők is önként segítenek neki. Vagy csak Kakarotnak segítenek? Mindegy, a lényeg, hogy itt vannak.

- Ne! Várj! – kiabált Bulma, és hozzájuk rohant. – Ezt még oda akarom adni! – egy kicsi kapszulát nyomott Vegita kezébe. – Kapszulák vannak benne – magyarázta. – Tudom abszurd dolog a kapszula tartót kapszulába rakni, de nincs zsebed. Máskép nem tudnád el vinni. Van benne ház, étel, felszerelések, és étel, rengetek étel. Anya főzte – hadarta Bulma idegesen.

- Köszönöm – biccentett Vegita.

Bulma könnyezve bólintott és hátra lépett Chi-Chi mellé. A két nő egymást átölelve zokogott, ahogy nézték, azok, akiket szeretnek, elmennek.

Goten és Trunks egymásra néztek és bólintottak. Egyszerre lökték el magukat a földtől, és szüleik felé száguldottak.

Goku a homlokához emelte az ujjait.

Goten és Trunks az utolsó pillanatban, markoltak a ruhájába, mielőtt mind eltűntek.