2
2.fejezet: Veled vagy nélküled?
Kumeii arra ébredt, hogy sajgott a háta, ahogy kinyitotta a szemét rájött, hogy miért. Arimi éjszaka vagy tévedésből, vagy direkt –ezt valószínűbbnek tartotta- bemászott mellé és kecses lába legkevésbé sem kecsesen állt bele a hátába. Lassan kezdett magához térni, körbe pillantott a kis és zsúfolt szobában. Három ágy volt, az egyiken Rei a másikon Celipa a harmadikon pedig ő maga aludt Arimivel. Volt három kis komód és nagy tükör, a gyógyító ezt szerette a legjobban a fogadókban. A nagy teljes alakos tükröket. A nap most kelhetett fel még alig volt árus az utcán, pedig ilyen korra már hemzsegni szoktak a fogadó előtt. Már 2hónapja itt laktak, nem mondhatta volna, hogy gyűlöli ezt a helyet de nem is szerette.
Felgyűrte Arimit a most már szabad ágyra és elkezdett felöltözni. Ruhája nem állt túl sok darabból; felvette buggyos térdig érő nadrágját, egy fekete toppot és rávette szokásos koszos vajszín zipzáras felsőjét. A ruhadarabokat térdnél és vállnál sárgás színű kövek fedték, leporolta a ruha karjait és megnézte törött pengéit. A másik három lány szuszogva emelgette és ejtegette a takarót a mellkasán. Kumeii halkan kinyitotta az ajtót és kisurrant rajta. Leosont a lépcsőn és befordult a konyhába; a szakács ott ücsörgött egy újsággal a kezében és valami érdekes főtt a tűzön. Mosolyogva lépett az igencsak férfias nőre.
- Megkaphatom a reggeli kakaómat? - a nő csak rábökött egy bögrére.
- És mikor mentek el?- lapozott. Kumeii felnézett a bögréből.
- Miért? – dobta be a bögrét a mosogatóba.
- Amióta itt van az a...tegnap este óta mindenki kijelentkezett, rajtatok kívül. – Kumeii meglepetten nézett a fogadósnőre.
- Azt hiszem ma este.- hitegette a nőt. Majd kisétált az ajtón.
„Akkor azért nincs itt egyetlen árus sem..." elérte a kék kaput amint tegnap visszajöttek, felíratta a nevét és nekivágott a vadonnak. Minden nyugodt volt kis nyulak és poringok görögtek elő innen-onnan. Kumeii kellemes sétát tett az erdőben, nem akadt nehéz ellenfélre de eladni valót bőven gyűjtött.
Rei nyögdécselve mászott ki a kuckójából, Arimi már a tükör előtt illegett és megkötötte masniját. Halovány foltként észlelte, hogy Celipa is felébredt, megdörgölte könnyes szemét és nagyot nyújtózkodott. A kardforgató hosszú vörös haja gubancosan omlott alá, válláról lecsúszott a hálóingje.
- Jó reggelt!- csilingelt Arimi hangja, és gyönyörű haja csak úgy lebegett utána.
- Ümmm... – válaszolta Rei és felállt, körbenézett – Kumeii?
- Elment.- jelentette Arimi.
- Igen azt én is látom...- húzott magára egy inget a kardforgató. Majd Célipához fordult.
- Jó reggelt.- mondta hangjában kíváncsisággal.
Ugyanis a mágustanonc épp haját türködte be a tojáshéj kalpag alá. Csak most tűnt fel neki az is, hogy a lány szeme szürkeszínű, és bőre szokatlanul fehér. Arimi kitárta az ablakot és meglepve tapasztalta, nemhogy egy helyes árus nem volt, de egyetlen egy sem. Kicsit elszomorodott majd ugyanolyan vidáman fordult meg.
- Vegyünk neked ruhát! – rikkantotta.
- De nekem nincs pénzem.- jelentette ki Celipa – és nem szeretek kölcsönözni.
- De neki van – bökött mosolyogva a kardforgatóra, aki épp a haját fésülte.
Rei érezte magán azt a bizonyos tekintetet, amivel Arimi vizslatja amikor venni akar valamit. Nem mert fel nézni mert tudta mi következik; belenyúlt a csizmájába. Megszámolta a pénzét, majd lemondóan sóhajtott.
- Mi vagyok én? Pénzes zsák? – nézett gonoszan a gyógyítóra aki erre a kérdésre egy bólintással felelt. – Bárhogy is, most nincs semmi pénzem. – tárta szét a karját.
Arimi ismét lelombozódott, se fiuk se vásárlás. Ám Celipa megkönnyebbült, felállt és eltette a fegyverét. Majd mind hárman kisétáltak az ajtón, a fogadó kongott az ürességtől. Megreggeliztek majd Arimi elkapta Celipa karját és kirántotta az ajtón.
- Hova megyünk? –próbált lépést tartani a mágus.
- Mi nem tudunk szörnyekkel harcolni nem igaz?- megállt a kikötőben. –Ezért azzal segítünk, hogy jó kedvet teremtünk. – kacsintott a megszeppent lányra.
Rei eközben átlépte az Albertai rengeteg kapuját. Sok nevet látott a papíron de Kumeiién kívül egyiket sem ismerte fel. A nap már magasan járt mikor a kardforgató átvágott a bozótoson. Most is életlenebbik kardját használta, akárhány szörnnyel is találkozott mindet lekaszabolta. Lassan kezdett unatkozni, amikor egy másik csapatba botlott. Messziről figyelte őket, 3 tolvaj volt és mind a három fiú. Rei lelapult az avarba, valami azt súgta neki jobb ha nem keveredik velük, ezt leginkább a csizmájába rejtett vaskos pénzköteg súghatta. Amikor elhaladtak mellette megfigyelhette mindhármuk arcát; az egyik rövid, gubancos hajú volt és olyan magas lehetett mint ő maga. A másik haja hasonlított a barack színéhez és tüskékben állt el a fejétől, de figyelmét a harmadik keltette fel. Hosszú fekete haja volt, magas, arcvonásai ismerősnek tűntek neki. Amint ezen töprengett valaki füttyentett fentről, felkapta tekintetét; ekkor már mindegy volt látja e a hármas vagy sem. Az egyik fa tetején Kumeii ücsörgött és az alatta lévő ágon egy nagy duzzadó zsák pihent.
- Rei te meg mit művelsz? – nézett le a földről lassan feltápászkodó lányra.
- Szerinted mit? – szeme sarkából látta, hogy a hármas elment és fittyet sem hánytak rá. Kumeii lehuppant a földre.
- Ha tudnám nem kérdeztem volna...- vállára vette a zsákját – tehát?
Rei a fiuk után pillantott, majd elhessegette aggasztó gondolatait, és figyelmét a tolvajra irányította.
- És mit gyűjtöttél ma? –nyitotta ki a zsákot válasz helyett. A tolvaj beletörődött és leült.
- Semmi érdemlegeset. De tanultam valami újat. – vigyorodott el.
- Remek... – a kardforgató – kiemelt a zsákból egy almát és beleharapott.
- Ki kell jelentkeznünk a fogadóból. – jelentette ki hirtelen Kumeii. Rei az almán rágódva bólintott. - Emiatt a kis mágus miatt most nem elég, hogy mindenki tudja, hogy itt vagyunk ; még a kedvenc szállómból is ki kell jelentkeznem. – Rei nagyot nyelt és hátra dobta fényes haját.
- Lehet de nem rossz ember. – erre a szóra a tolvaj furcsán nézett rá. – Jó-jó elkísérjük a tesztjére, utána már megtudja védeni magát. – Kumeii fürkészve vizslatta a lányt.
- Hiába túl kedves vagy. – mondta és beleharapott egy almába.
Arimi viháncolva ugrálta végig a macskaköves utcát, míg Celipa messze lemaradva kullogott utána. „Eh miért vagyok még mindig itt..." Ilyen gondolatok zakatoltak a fejében. Miközben figyelte a boldogan szökdelő gyógyítót. „Nagyon kedvesek de nem merek megbízni bennük...és az a Kumeii olyan ellenszenves." Hirtelen azon kapta magát, hogy elmosolyodott. A gyógyító talált pár embert akikkel bájosan kezdett csevegni. Celipa leült hátra egy hordó tetejére és hamiskás mosollyal figyelte a gyülekező tömeget a széplány körül. Arra gondolt mikor lesz olyan nap, amikor ő is ilyen lehet. Elővette a papírt amit Geffenben kapott a hozzávalókat már összeszedte már csak egy nővel kellett volna beszélnie a Piramisoknál. Ahogy olvasgatott egy árnyék vetült a lapra, hátra fordult és meglátta a tegnap esti férfit. Pupillái nagyra tágultak de sikítani már nem tudott mert száját egy erős tenyér zárta béklyóba.
Kumeii és Rei eközben belevetették magukat a veszélyesebb rengetegbe. Az egész erdő csendes volt sehol nem leltek egyetlen szörnyet sem. A tolvaj unatkozva nézegette viharvert pengéit.
- Be kéne vásárolnom.- jelentette ki hirtelen.
- Nincs pénzem... – jegyezte meg a kardforgató miközben utat vágott maguknak a dzsumbujban.
-Tudom! – lengettem meg Rei pénztárcáját vigyorogva. A kardforgató homlokán kidagadt egy ér, de megpróbálta magát türtőztetni.
- Visszaadnád? Köszönöm.- vette el tőle a tárcáját.
Lassan kezdett besötétedni, és mindketten úgy látták jónak, ha visszaindulnak és összeszedik a másik kettőt. Ahogy kifele haladtak újra belebotlottak a fiú csapatba. Kumeii arca felderült amikor meglátta őket.
- Ne...Neko-chan?- ugrott a fekete hajúhoz vidáman. Rei csendesen figyelte a jelenetet.
- Subara-san?- Kumeii nagyot bólintott, majd előre rántotta Reit is.
A beszélgetés nem tartott sokáig a fiúknak menniük kellett, Kumeii még váltott vele pár szót majd integetve búcsúzott el. Rei örült, hogy végre elindulhattak már viszketett a bőre a tolvajoktól.
- Újabban sokan lesznek tolvajok, ahogy látom.- mondta, és közben megropogtatta izületeit.
- Nem Kyu már régóta tolvaj. És ha igen, miért baj az? – vonszolta maga után a zsákját.
- Nem tudom, talán mert illegális amit csináltok? – nyitotta ki a kaput.
Kumeii grimaszolva utánozta a lány arckifejezését. Ahogy kiléptek a kapun a ziháló Arimivel találták szembe magukat. Az a térdére hajolt és kifújta magát.
- Celipa...Celipa eltűnt... – Rei csodálkozva nézett de Kumeii nem lepődött meg.
- Biztos lelépett, nem lenne meglepő. – dobta le zsákját az egyik sarokba a fogadó mellett.
- Ne felejtsd el, hogy nem rólad beszélünk...- mosolyodott el Rei.
- Akkor mégis hova mehetett mi? – dobta ki a pengéit a közeli kukába.
- Nem tudom a parton még mellettem volt. – csuklott össze lihegve a gyógyító.
Rei arca gondolkodást tükrözött, míg a tolvaj unottan üldögélt a padon, jól megnézte a kesztyűjén lévő mintákat. Arimi lassan szuszogott végig járhatta az egész várost. Kumeii körül nézett, minden a megszokott rend szerint ment a városban. Meglátott egy árust és maga után zsákját, ment üzletelni. eközben Arimi felpillantott a kardforgatóra.
- Mi csináltatok amikor utoljára láttad? – vette le magáról mell pajzsát.
- Hát ő leült valahol hátul...én meg beszélgettem. – mondta pironkodva.
- Akkor talán menjünk le a partra. – számolta pénzét a tolvaj.
- Azt hittem téged nem érdekel. – mosolyodott el Rei.
- Nem is. – indult meg a lejtőn a lány.
Arimi fejét kapkodva indult utánuk. Látszott rajta, hogy most esett le neki, hogy nem maradnak éjszakára. Lehangolódva futott utánuk, és megmutatta hol ült a mágus. A hordó mellett ott találták a listát, Arimi felvette és meglepve kezdte olvasni a papír másik oldalán volt.
- Jöjjön el Subara és Zintos ha látni akarjátok még a mágiahordozót. És itt a hely és idő. – lengette meg a papírt.
- Nah, az én nevem van elől- öltögette nyelvét Kumeii. Rei fintorogva vette el a papírt.- Akkor menjünk jó, mielőtt ránk esteledik.- indult el jobbra.
- Hé, ez a hely arra van.- bökött az ellenkező irányba a kardforgató.
- Tudom. – ment tovább.
Arimi kételkedve nézett utána, majd összerezzent, mert egy hatalmas dolog suhant el mellette. Oldalra pillantott és megpillantotta mi az. A férfi aki elvitte Celipát a tolvaj után indult. Elkapta a nyakát hátulról, Kumeii csak megfogta a kezét és kicsavarta. A férfi nyögve esett a kőre, Arimi meghökkenve állt egy helyben. Bár már vagy 5 éve ismerte a párost mégsem tudta megszokni az erejüket. Rei odasétált és kardját a férfi arca mellé vágta a földbe, aki ettől majdnem elsírta magát.
- Halljuk mit akar tőlünk?- guggolt le mellé kedvesen a kardforgató.
- P...P...Pénzt...-reszketett továbbra is.
- Az nekünk sincs. – tárta szét a karját a lány. Kumeii még mindig fogta a férfi kezét ami már igencsak rendellenesen állt.
- És hol van a lány??- aggodalmaskodott Arimi.
- Ott hátul a ládában... reszketett továbbra is.
- És miért is várta, hogy mi váltság díjat adunk érte?- szólalt meg végre Kumeii.
- Te..- felordított mert Kumeii elengedte a karját – Tegnap este miatt, azt hittem a barátotok.
- Hát tévedett. - Kumeii elindult. Rei fel pillantott.
- Hova mész? – Arimi eközben elfutott hátra a ládához.
- Haza.- mondta és eltűnt a látóhatáron.
Celipa nyugodtan üldögélt a láda alján. Amikor Arimi aggodalmasan levette a doboz tetejét. A mágus felült szája ki volt peckelve és kezei meg voltak kötve. De hatalmas erővel kilökte magát a ládából és éppen a meghökkent gyógyító lába előtt terült el. Könnyes szemmel nézett fel, amikor ráismert a lányra, megkönnyebbülés úszott a szemére. Arimi leszedte a szájáról és karjairól a kötelet. Rei megtörölte pengéjét és bele rúgott egyet a földön fekvőbe.
- Hogy lehet, hogy te mindig bajban vagy? – segítette fel a mágust akinek eddig is elég szakadtas ruhája még szakadtasabb lett.
- Sajnálom- nyögte az és leporolta a rongyot. Arimi örömmel ölelte meg a mágus tanonc vállát.
Kumeii hátra kukkantott a válla fölött és lassan mosolyogni kezdett. Majd intett a többieknek, hogy jöjjenek ők is. Celipa lassan megfontoltan lépkedett mögöttük miközben haját próbálta eltüntetni. Arimi megfogta a kezét és eltűzte a haját milliónyi csatjainak egyikével. Rei hadakozva ment a tolvaj után.
Valaki mindezt messziről a kikötő árnyékából figyelte. Gonosz arcán hosszú sebhely futott végig szemétől egészen az álláig. A napfény épphogy megvilágította öreg ráncos arcát, majd ismét árnyékba borult. Mintha maga a világ sem akarta volna, hogy valaha is meglássák.
Albertából északnak tartva érték el Payon városát. Öles tölgyek határolják s olyan az egész mintha az egész várost egyetlen nagy fa törzséből faragták volna. Különböző kultúrák szobrai vigyázták a várost, villogó szemeikkel riogatva az oda tévedő idegent. Bármerre nézett a szem csak hatalmas bambusz erdőket látott. De ott, azoknak a tövében gyakoroltak a kis gyerekek, ott bújtak meg a koldusok és odajártak titkon csókolózni a szerelmesek.
Celipa behúzott nyakkal pillantott fel a hatalmas fa faragványokra, ahogy körbe lesett látta, hogy a másik három lány magabiztosan lépked előre. Ahogy körbe lesett egyre több ember jelent meg a fák ágai alatt, volt aki íjjakkal bajlódott volt aki fát hasogatott. Ez volt az íjászok városa Payon. Kumeii egyenesen ment elől hatalmas léptekkel, mögötte Rei és Arimi lassan ment mögötte. A mágus pedig kíváncsian lesett jobbra balra majd orra bukott amikor az előtte haladók hirtelen megálltak.
- Itt vagyunk. – mutatott maga elé a tolvaj és egy hatalmas várszerű épület kapujára bökött.
- Régen jártunk itt- kulcsolta össze kezét tarkóján a kardforgató. – de nem hiányzott annyira. – nevetett a gyógyítóra aki ugyancsak nagy szemeket meregetett.
Celipa megbújt mögöttük és kerekre nyílt szemmel bámult a hatalmas címerrel díszített kapura. A címeren két egymással szemben ülő sólyom volt egy íjon. Ahogy Kumeii meglökte a kapuszárnyakat azok halk morajjal nyíltak meg. Bent ameddig a szem ellátott udvar volt és régies ház hatalmas verandákkal. A kert egyes részein öregek, fiatalok egyaránt céltáblákra lődöztek; de a másik három közül egyik sem állt meg egy pillanatra sem. Kumeii lerúgta a csizmáit, mind ugyanígy tettek, Celipa lerúgta csúnya kis topánját és összehasonlította a négy lábbelit. Két csizma és egy csinos kis szandál, az ő semmilyen szakadtas saruja eltörpült mellettük. Végig mentek a szép fákkal kirakott verandán, a kis terasz nyekeregve nyögött minden lépésük alatt. Majd hirtelen mozdulattal elrántotta az egyik csúszó ajtót és megpillantotta a szüleit. Apja azt figyelte pipázás közben ahogy anyja virágokat köt egymásba. Mindketten kimonóban voltak, látszott rajtuk, hogy öreg páros már. Egyikük sem emelte tekintetét a vendégekre, mindaddig amíg Kumeii le nem ült szépen a bokáira. A másik három habozva követte a példáját.
- Apa, Anya. – szemét a szüleire emelte – megjöttem. Jelentette teljes tárgyilagossággal.
- Igen lányom, észrevettem. – Apja nagy gomolyag füstöt lehelt a levegőbe, mire Arimi köhögő rohamot kapott. – ki más rontana be a pihenőszobába ilyenkor. – Kumeii szemöldöke megugrott. Majd lehiggasztotta magát.
- Elnézést kérek. – Rei horkantott, próbálta elfolyatni a belőle feltörő nevetést de nem ment neki.
- Oh, Rei kisasszony, hogy van az édesanyja? – pillantott fel a nő.
Celipa ekkor pillantotta meg a nő arcát, melyet aranyszőke haj keretezett. Gyönyörű zöld szeme volt, ahogy végig nézett a lányokon olyan volt mintha mindegyikőjüket megbabonázná. Celipa szíve hevesen vert, soha nem érzett még ilyet és soha nem látott még olyan gyönyörű embert, mint ez az asszony. Ahogy felemelkedett a kanári sárga kimonójában olyan volt akár egy hatalmas lepke. Celipa önmagát a légynek érezte, aki csak messziről figyelheti ezt a gyönyörűséget. Nagyot nyelt, és Rei arcára pillantott aki nyugodtan mosolyogva felelt az asszonynak.
- Köszönöm, remekül. És ön Subara-san? – Kumeii arca is megnyugodott, ahogy anyja mézes hangját meghallotta.
- Nagyon örülök. Kumeii te miért jöttél lányom? – leült az apja mellé, kezét a férje vállára tette és édesen mosolygott.
Kumeii végig gondolta mit is mondjon. Ahogy ott térdepeltek négyen a szoba szélén, Arimi körbe forgatta a tekintetét. Celipa viszont csak a padlót bámulta. A hosszú csendben csak a megfeszülő íjak hangját és a süvítő nyilakat majd a fába fúródó nyílét lehetett hallani. Jól ismerte ezt a kombinációt, hiszen egész életében ezt hallgatta.
- Milyen helyes kislány! – sikkantott az anyja és Celipára mutatott. – Milyen különös színű a haja! – Celipa összerezzent és önkéntelenül is összefogta a lobboncát.
- Tulajdonképpen miatta jöttem. – bökött rá. – Rátok bíznám. – Rei helyeslően bólintott. Viszont Kumeii apjának szemöldöke olyan magasra futott a homlokán, hogy azt hitték már nincs neki.
- Hogy mi? Ne értsd félre kislány veled semmi bajunk, de – kiesett a pipa a kezéből. – ideállítasz, csak így, mikor már nem láttunk vagy 2 hónapja. Most pedig azt kéred vigyázzak egy idegenre?? – mély reszelős hangjának nyomán mintha az idő is megállt volna.
A tolvaj nyakát behúzta a vállai közé, úgy hallgatta mit szólott a házura. Rei egyenes háttal ült, míg Arimi belekapaszkodott a mellette ülő megszeppent mágusba. Kumeii Anyja határozottan belemart a férje vállába mire az ismét lehiggadt.
- Te mit szeretnél, mi legyen? – nézett Celipára aki hatalmas szemét a nőre emelte. – Te, mit szeretnél? – A mélyre ható jáde pillantás mélyen belefúródott az övébe.
- M..mágus szeretnék lenni – szorosan összezárta a szemet félt kimondani a vágyát. Sokáig csend maradt mögötte csak a hármas bámulta és a két felnőtt mosolyogva.
- Mi sem egyszerűbb – gyújtott rá az idősebb Subara a pipájára. – Majd Kumeii segít azzá válnod. – most Kumeii szeme akadt fenn a meglepetéstől.
- MI?? – hebegett a kettő egyszerre – Miért én – vált ki Kumeii hangja.
- Nem te járkáltál valami mágussal évekig? – a tolvaj elhallgatott és bólintott felállt s elindult ki.
Miután Celipa sokáig nem mozdult Kumeii visszajött és kirántotta a szobából. Arimi meghökkenve ücsörgött csendben s csak a szemeit forgatta ijedten. Rei viszont nyugodtan felállt mélyen meghajolt és kilépett. Arimi is sietve kiperdült az ajtón majd visszaszaladt és meghajolt. A Subara páros mosolyogva nézett utánuk, majd a férfi egy csókot lehelt az a neje ajkára.
Kumeii sokáig rántgatta a mágus tanoncot a porban maga után, majd elengedte. Lassan mély levegőt vett és leguggolt a mágussal szemben anyjáéhoz hasonló jáde szemét mérgesen emelte rá. Celipa összerezzent a nézéstől majd mosolyogva próbálta magát kivágni a helyzetből.
- Nem én akartam. – mondta remegő hangon – nem muszáj.
- De igen...muszáj. – felállt és bement a legközelebbi szobába.
Onnan hosszú folyosó nyílt le egészen a ház belsejéig, a mágus még mindig a simára csiszolt és tükörfényes padlóban gyönyörködött mikor Kumeii végre megállt. Egy hirtelen mozdulattal elrántott egy ajtót, amiről Celipa eddig nem is tudta, hogy ott van. Ez a szoba pont az ellenkezője volt az eddig látottaknak, poros volt és zsúfolt, tele régi kacatokkal. Nagy ládák sorakoztak egymás hegyén-hátán és a sarokban volt egy alacsony fésülködő asztal is. A tolvaj felnyitotta az egyik ládát, aki erre nyögve megadta magát a gazdájának. A láda tele volt ruhákkal kopott ócska ruhákkal, és egy-két fafegyverrel. Kumeii még mindig nem szólt semmit és Celipa még mindig nem mert kérdezni, tudta, hogy a nem szimpatikus a lánynak és könyörgött magában, hogy Rei vagy Arimi jelenjen meg. Amíg így gondolataiba merülve tűnődött észre vett az egyik polcon egy képet. Halkan oda surrant és leemelte a polcról, a kép ugyan poros volt de ruhája sarkával megtörölte. Három mosolygós arc volt rajta, három kislány arca. Az egyikük, akit ő Kumeiinek tippelt két copfban lógott a haja és hamiskásan vigyorgott a szeplői alól. A második Kumeii nyakába kapaszkodva a legkisebb volt a képen, pisze orra piszkos volt és hiányos fogsorával nagyot mosolygott. A harmadik komoly és szelíd mosollyal nézett a mágusra. A három lány közül ő hasonlított a legjobban Kumeii édesanyjára. Arca tiszta volt bőre pedig, fehér és hibátlan, haja akár a szalma, de a szeme kékesebb volt a többiekénél. Ő lehetett a középső, kor szerint. Nem vette észre de eközben Kumeii is végzett a munkájával és a válla fölé hajolva nézte a képet. Amikor Celipa feleszmélt majdnem eldobta a képet, szíve nagyot ugrott és pironkodva adta vissza a képet gazdájának. A tolvaj mosolyogva pillantott a képre majd a szégyenkező Celipára.
- A húgaim – bökött a képre. – nagyobbik Hikaru, és a kicsi fogatlan Kuu.
- Itt vannak? Nem láttam őket. – bátorodott fel a lány.
- Kuu itt van, valahol itt bóklászhat a kertben.
- És Hikaru? – kedvesen mosolygott de meg is bánta kérdését, a tolvaj arca elsötétült és letette a képet a polcra.
Celipa elnézést akart kérni a kérdéséért de nem maradt ideje mert Kumeii a kezébe dobott egy nagy kupac ruhát és pár új cipőt. A ruhák többsége régi íjász ruha volt és egy-két kesztyű. A lány megszeppenve nézett a ruhadarabokra majd a tolvajra, aki ismét kitárta az ajtót, mire az egész szobát meg töltötte a fény.
- Próbálj fel párat, tudom, hogy régiek de tiszták. – és eltűnt az ajtó mögött.
- Celipa sokáig próbálgatta a ruhákat, míg végül egy térdig érő nadrág és egy mellvédes felső mellett döntött. Az előbbi férfi az utóbbi női íjászok felszerelése volt. Talált még egy pár hosszú harisnyát felvette majd kezébe kapta a csizmákat. Mielőtt kilépett volna megnézte magát a tükörben. Elég érdekesen festett, a harisnya állandóan lecsúszott a térdéről ezért úgy döntött inkább betűri a nadrágba. Kilépett a folyosóra és érezte nagy baj van. Nem figyelt amikor jöttek és most ott kóválygott egyedül a sötét folyosókon. Addig futkosott és tárta ki az ajtókat, míg nem egy kis lányba ütközött. Az nyögve huppant le Celipa gyorsan felsegítette és leporolta a ruháit. Ahogy így megnézte felismerte a képről. Kuu volt az, maszatos arca most is vidám volt pedig fellökték, olyan 10éves forma kislány volt.
- Szia- nézett fel a furcsa ruhás lányra Kuu.
- Szia – mosolygott Celipa – ne haragudj, nem akartalak fellökni. – erre nem felelt a kislány csak felállt és futásnak indult. – Hé, nem segítenél kimenni? – ekkor Kuu megfordult és a Kumeiitől már jól ismert gonosz vigyorral nézett rá.
- De, egy feltétellel. Megmondod fiú vagy, vagy lány! – mutatott a szavaktól porig sújtott mágus tanoncra.
- Lány...- sóhajtott lemondóan „ez a család tele van csodabogarakkal" gondolta. Lassan kezdtek ismerőssé válni a folyosók és a napfény is jobban érződött már. - Köszönöm – simogatta meg a fejét, de az akkor már máshol járt. Nyomát sem látta addigra, helyette feltűnt viszont Kumeii.
- Nah, csak ideértél - mondta, és jól körbe vizslatta a furcsa szerzetet. – Jó választás- mosolygott rá.
- Találkoztam Kuuval – felhúzta a csizmákat és lelépett a fűbe. – aranyos kislány.
- Az, amikor nem állít csapdákat. – nyújtózkodott a tolvaj. – Na, gyere indulunk. – s elindult a kapu irányába. Celipa körbe forgatta a fejét de nem látta a másik kettőt.
- Hol van Rei-san és Arimi-san? - hiába kereste őket nem voltak semerre.
- Ők most nem jönnek, szerintem már Prontera felé tartanak. – kitárta a nagy kétszárnyú kaput és kilépett rajta.
Celipát valami rossz érzés kerítette hatalmába ezzel kapcsolatban, de nem szólt semmit csak követte a mentorát. Eközben Kuu az egyik fa mögé lapulva állt és figyelte őket. Arcán hamiskás mosoly úszott át s ki akart lépni a lassan záruló kapunk. Ám valaki megragadta a derekánál fogva és felemelte, Kuu megszeppenve nézett fel a fogva tartójára. Egy magas méregzöld hajú fiú volt, kedvesen mosolygott a szemüvege alól.
- Hova-hova, Kuu-chan?- A fiú letette, amikor már a kijárat bezárult a távozók mögött.
- Pff,- karjait összekulcsolta és durcásan nézett fel – Yuu, miért nem engedtél el? – amaz megigazított a szemüvegét és okoskodva simogatta meg a fejét.
- Mert édesapád kicsapott volna, ha megteszem. – erre Kuu jól sípcsonton rúgta és elfutott. Amíg a fiú jajgatva simogatta a lábát megjelent egy másik íjász is.
- Mit csinálsz, mi? – ugyan olyan volt a haja, a szeme és még az arcuk is. A lány nevetve sétált el a vállára vetett íjjal és felvett a földről egy teli tegezt. – Gyere bátyó! – azzal hozzá vágta a nyilakat.
Celipa nyugtalanul követte a nem lassító tolvajt, már elhagyták Payont, el a zúgót is mely Északról határolta a várost. Megálltak egy kisebb templomnál pihenni. Ekkor mert a mágus tanonc először megszólalni, a fűben ücsörögve hirtelen megjött a bátorsága.
- Kumeii, hova megyünk? – nem nyavalygott csak nagyon kíváncsi lett.
- Geffenbe, még mindig nálad van a lista igaz? – a lány hangja nyugodt volt és kedves. A mágus meg is lepődött és hatalmas mosollyal bólintott.
- Igen.
- Remek a teszten bárki átmegy, de előtte még... - levette a fegyvertartó övét és elkezdett bemelegíteni. Celipa csendben figyelte és várt. – nah, melegíts be te is. –erre már a lány is felállt.
- Miért? – nagyot nyújtott a jobb oldalára.
- Edzeni fogunk egy kicsit. Kíváncsi vagyok milyenek a reflexeid.- és már meg is indult a lány felé.
Az ijedezve hátrált majd meghökkenve vette észre, hogy Kumeii már előtte áll. Vére pezsegni kezdett, semmiképp nem akart alulmaradni. Két kezével eltolta a tolvaj feléje ütő jobb karját s leguggolt a bal ökle elől. Kumeiien látszott, hogy élvezi, akkor volt ilyen az arca, amikor Reiel harcolt. A mágus hasba akarta vágni a lányt de Kumeii vállára tette kezét és átlendült a rajta, mintha csak cigánykerekezett volna. A mágiahordozó megszeppenve ült a földön, míg a tolvaj nevetve állt ismét támadó állásba.
- Ügyes – szólalt meg vagy egy órányi harc után. Celipa zihálva feküdt a földön. Arcán izzadság cseppek peregtek le.
- Köszönöm – szuszogta. Amíg ő alig kapott levegőt Kumeii nagyszerű formában volt.
- Na, mehetünk? – nézett rá, miközben övére csatolta a fegyvereket. A mágus hüledezve meredt a társára.
- Ha most indulunk, akkor sötétedésre Morrocba érhetünk. – magyarázta Kumeii.
Celipa alig vonszolta magát, ám a tolvaj peckesen lépdelt elől. Jókedvűen fütyörészve. A mágus tanonc szeme karikás volt és szinte összefolyt előtte a világ. A fák árnyékában kezdett hűvösebbre fordulni az idő, de ez egyikkőjüket sem zavarta. S egyikkőjük sem vette észre azt aki már napok óta követte őket. Ott bújt az avarban, csendben akár egy leopárd, aki az áldozatára les. Pontosan ezt tette, leste az áldozatát, akinek csillogó haja mutatta az utat végig az erdőn. Az állatok messze elkerülték s minden csendben rezzenéstelenül várt. A két utazó lassan tört előre a rengetegben majd a talaj elkezdett sivatagosodni és a fák elmaradoztak mögöttük. Amikor már a Hold is elő bujt, és minden nyugalomra hajtotta a fejét akkor értek ki a sivatagba. A levegő rettenetesen hideg volt, messze világolt néhány lámpa jelezve, hogy ott a cél, Morroc. Homok színű fallal volt körül véve s egy csapóhíd volt felhúzva. A város körül vevő széles árok tele volt tiszta csillogó vízzel, a Hold kövér tükörképe lassan hullámzott a falak mentén. Megálltak, a mágus nem merte elhinni, hogy ideértek. Minden tagja fájt, fázott és éhes is volt, de most, hogyan jutnak be. Kumeii füttyentett egyet mire a fal tetején egy őr lekurjantott.
- Mit akartok?! – a csendbe úgy hasított bele ez a morgós férfihang mintha átvágtak volna egy nagy és sűrű ködfelhőt.
- Bebocsátást, ételt, ágyat. –kiáltott vissza Kumeii.
- Neved?
- Kumeii Subara! – erre a szóra azon nyomban nyílt egy ajtó majd csapódott a híd és a páros besétált a kihalt városba.
- Ez hihetetlen. – csodálkozott Celipa – engem biztos nem engedtek volna be.
- Igen, ilyenkor szeretem, hogy Subara vagyok – mosolygott Kumeii. Celipa meg akarta kérdezni mikor nem szereti a nevét, de úgy döntött nem érdeklődik.
- Hol szállunk meg? – tette fel inkább ezt a kérdést.
- Itt, - mutatott egy rozoga szállóra, amit talán csak a jó Isten akarata tartott össze.
Eközben Pronterában puha ágyban, csipkés párnák közt aludt Arimi édesdeden. Rei az asztalnál üldögélt és olvasott, egy vaskos könyv feküdt előtte. A címe a „A tíz legcsodálatosabb fegyver" volt, a betűk arannyal voltak belefuttatva. Éppen egy Szilfil nevű fülbevalóról olvasott, amikor halkan kopogtak a tölgyfa ajtón. Felkapta tekintetét és lassan kinyitotta a bükkből készült fa ajtót. A folyosón egy komorna állt kezében egy öreg gyertya lámpással.
- Zintos kisasszony, a bátyja hivatja. – a lány fintorogva magára vette a köntösét és elindult a komorna után.
Kumeii nagyszerűen aludt, ám Celipa ezt nem mondhatta el, egész éjszaka rettegett, hogy rájuk zuhan a ház. Kóvályogva lépte át a küszöböt elől ment a tolvaj vígan. Nappal a város teljesen más volt mint éjszaka, az egész utcát ellepték az árusok. Ahogy kiléptek a városon zsivaj futott át. Valaki kiabálni kezdett és egy fiú surrant el mellettük. Pontosabban surrant volna de, Kumeii megfogta a grabancát. Ahogy Celipa megnézte olyan idős lehetett mint Kuu, láng vörös haja volt és szeplős koszos pofija. Karjaiban almákat szorongatott és próbálta kitépni magát a lány szorításából. Egy férfi vágott utat magának a tömegben és pofon csapta a kisfiút, erre Kumeii eleresztette és meglepve figyelte a jelenetet. Az almák szanaszét gurultak és az árus egy tört vett elő.
- Elég. –lépett közéjük a mágus. – nem vághatja le a kezét! – erre az egész tér nevetésben tört ki. A lány nem értette és szégyenkezve pillantott a hahotázó Kumeiire. – Mi..mi az?
- Senki nem vágja le a kezét! –nevetett még mindig és félre húzta a lányt. – Csak egy tincset a hajából.
- Minek? – nézett rá.
- Ha legközelebb jön akkor tudja, hogy már próbált lopni. – Celipa megértette, de akkor is félt, hogy a gyereknek baja eshet.
- Most hova megyünk? – kérdezte lemondóan, amikor Kumeii megindult át a tömegen.
- Vásárolni – mosolygott hátra. Majd hirtelen eltűnt a mosolya valami rosszat sejtett. Körbe nézett a mágus háta mögött, de nem látott semmit ezért elhessegette a gondolatot. – fegyvert veszünk.
Celipa örvendezve követte eddigi egész életében nem volt még rendes fegyvere. Kíváncsian állt meg minden kovács pultjánál de a tolvaj mindig tovább rántgatta. Mígnem elértek egy teljesen kihalt utcára, hol szinte senki sem volt, egy Nappal jelölt háznál végül megálltak. Kumeii erőlködve belökte a lomha ajtót, Celipa kíváncsian lépett be elsőnek majd megrettent, mert egy fogatlan öreget pillantott meg egy rongy csomón ülni. Amikor Kumeii is belépett elbújt a háta mögé, az pedig sóhajtva lépett az öreghez.
- Jó napot. – intett az öregnek, az felemelkedett és pókhasát a lányok felé ringatta.
- Mi kéne? – köpte oda.
- Fegyver. – tett az asztalra egy nagy zsák zenitet a tolvaj. Celipa meg sem merte kérdezni honnan van. Előző este úgy könyörögtek a szálláson mert egy vasuk sem volt, most meg ez.
- Az nincs. – köpött az öreg a sarokba és ledobta magát a pultja mögé.
- Dehogy nincs. – Kumeii benyitott a szomszédos szobába, ahol a fénytől meg csörrentek a láncok és egy varázsbot lebegett a levegőben megláncolva.
- Megörültél?!- szökött fel az öreg és rácsapta az ajtó a fegyverre. Gyanakodva körül lesett majd visszaült a helyére. – mit akarsz?
- Varázs felszerelést. – jelentette ki. – Neki.- bökött a még mindig az ajtóra, megbabonázva meredő lányra.
A bot egyszerűen nem engedte el, bár csak egy pillanatra látta az úgy beleégett az emlékeibe, hogy látta maga előtt. A hatalmas holdsarló, amiben ott lebegett, forgott, pörgött a vérvörös kis gömb. A sarló ezüstből vagy fehéraranyból lehetett, nem tudta de gyönyörű volt és erőt sugárzó. A bot szára pedig sötét kék akár a zafír, egy helyen megszakadva volt benne egy kis bolygóra emlékeztető, kék valami. Az egészet láncok tartották a kis szobában, akárhányat mozdult volna, azok csak egyre jobban szorították Celipa valami mágikus vonzalmat érzett ez iránt a tárgy iránt. Gondolataiból csak Kumeii zökkentette ki, aki vállba böködte, hogy figyeljen. Akkor bátortalanul előre lépett az öreg elé.
- Hogy hívnak? – dörmögte a férfi. Szájából dőlt a pálinka szag s tekintete is elég párás volt.
- Celipa Fuzuka.
- Korod? – matatni kezdett a pult alatt.
- 15 éves vagyok, miért? – a lány nem tudta mire vélni a kérdéseket de mivel Kumeii nem szólt közbe nincs semmi baj.
- Kasztod?
- Novice – a férfi hörögve kapta fel a fejét. –még, mágusnak készülök.- pironkodott.
- Én is sok mindennek készülök!! –csapott az asztalra. – majd még magában dörmögött valamit de azt nem értette. Bepréselte magát a hátsó szobába és sokáig csend ült a termen.
- Kumeii- a lány csak most eszmélt fel, falnak vetett hátát megütötte az egyik hordóban miközben felpattant.
- Igen? – mérgelődve porolta le a nadrágját és elpöckölt egy pókot a válláról.
- Mi az? – nagyot nyelt – Ott a szekrényben. – mutatott a varázsbotot rejtő ajtóra.
- Indrei...azt hiszem...- felkötötte haját egy copfba, és mutatta, hogy a mágus is tegyen úgy.
- Indrei?? – ahogy kiejtette a szavakat a szekrény ajtaja, mintha ki akart volna csapódni, s rettenetes lánczörgés hallatszott. – Mi az?
- Inkább ki. – felelte Kumeii. – Azt mondják két fajta varázsbot, létezik. Mármint amik tényleg annak tekinthetők. – tette hozzá mosolyogva. – Az Indrei félék és a Solaris félék. – Celipa csillogó szemmel hallgatta a mesét. – Indrei és Solaris testvérek voltak, mindketten kovácsok és az ő hajukból készült ez a két fegyver. Indrei a holdat formázta, Solaris pedig a napot. Ezek a fegyverek az idők folyamán elvesztek. – ekkor lépett ki az öreg a hátsó szobából kezében három bottal.
- De én megtaláltam – mondta és ismét köpött. – tessék válassz. – lökte elő a botokat.
Az egyik olyan volt, mint Indrei csakhogy egy darabban volt a nyele és a kő a közepén egy karikába volt fogva, amit a holdsarlóhoz rögzítettek. A másik olyan lehetett, mint Solaris, gondolta Celipa mert kerek volt, egykét tüske állt ki belőle és a közepén szintén csatba fogott kő volt. A harmadik, pedig egyikhez sem tartozott egyszerű csavart fabot volt a végén egy kékkővel. Ezt vette fel Celipa.
- Ez jó lesz. – mondta és letette. Az öreg elvette a zsákot és hunyorogva számolni kezdett.
- Ez nem elég.
- Mi?! – pördült meg Kumeii a tengelye körül és kikapta a kezéből a zsákot. De be kellett lássa nem volt elég benne.
- Mit kérsz érte? – tette fel a kérdést Celipa. Az öreg összevonta a szemöldökét és a kérdésre kérdéssel felelt.
- Mágiahordozó vagy?- mindketten bólintottak. – Akkor a hajad. – Celipa megütközött de Kumeii megfogta a pengéjét és még mielőtt a mágus bármit, mondhatott volna, levágta a copfot. Celipa sikkantott.
- A feléből készíts két csatot. – mutatott az elsápadt mágus két hosszú tincsére, ami elől maradt. Hátul egész rövid lett a haja és itt-ott hosszabb tincs lógott alá.
- Olyat nem tudok. – és rá akarta rakni a kezét a fényes hajcsomóra, de Kumeii elhúzta. Kivette füléből a fülkarikáját.
- Nem? – az öregbe belehasított a felismerés. A lány aki évekkel ezelőtt azzal a mágusfiúval volt itt.
- Rendben, egy óra múlva gyertek érte.- Kumeii bólintott és kihúzta a még mindig megkövült lányt a boltból.
Kint melengetett a nap, és minden fényárban úszott. De a mágus teljesen magába volt szakadva és csak a haja helyét tapogatta. Kumeii látta ezt és sajnálkozva lépett mellé.
- Ne haragudj...- nem reagált – fogd fel úgy, hogy már nem kell elrejtened – próbált mosolyogni de az sem használt. Celipa mélyet sóhajtott és hatalmas mosollyal tartotta a levegőbe a botot.
- Indrei egy nap az enyém lesz. – Kumeii meghökkenve nézett a lányra majd mosolyogva kezdte bíztatni.
Rei egész éjszaka a váró termükben ült. Utálta ezt a szobát, tele volt kitömött állatokkal. Ráadásul az Apja imádta a gyertyákat így ez a terem is azokkal és fáklyákkal volt megvilágítva. A lakáj le föl mászkált ki a nagy teremből, be a nagy terembe. Mikor már nem bírta tovább benyitott és a bátya ott ült az asztalfőn mellette pár szépen kinyalt férfi és tárgyaltak. Amikor belépett mind elhallgattak és mind felé fordultak.
- Rei! Nem törhetsz be ide csak úgy! – állt fel a bátyja. magas volt és haja ugyan olyan vörös, mint a húgáé.
- Igen? Te sem várakoztathatsz órákon át az éjszaka közepén! – dobbantott a lábával. – Takarodjanak innen!- az előkelőségek szörnyülködve álltak fel az asztaltól és fintorogva mentek el mellette.
- Az én kis hugicám! – borzolta meg a lány vörös haját.
- Eric mit akarsz?- de azért nem söpörte el a kezét. – Miért hivattál ide?
- Csak látni akartalak, olyan ritkán jársz haza. – mosolygott rá.
- Igazából mit akarsz? – hunyorgott rá a lány.
- Látom, átlátsz rajtam. - nevetett fel a fiú, majd leült vissza az asztalhoz. – igazából Tsuchi-ról akarok beszélni. – Rei a szemét forgatta.
- Én nem. – felállt a helyéről és elindult kifelé.
- Ha tetszik, ha nem egy nap a tied lesz. – szólt még utána.
Rei nekitámaszkodott az ajtónak és nagyot sóhajtott. Tudhatta volna, hogy ismét erről lesz majd szó, akárhányszor hazajött mindig ez jött szóba. Lassan visszasétált a háló termébe, visszaült az asztalhoz s pörgetni kezdte a könyv lapjait. Míg nem oda ért, ahol a könyv már megvolt hajtva, „Tsuchi a Föld pengéje" gyűlölte ezt a fegyvert. Teljes szívéből; becsapta a könyvet, leoltotta a lámpát és bebújt az ágyba Arimi mellé.
"A holnapi nap szebb lesz, tudom."
Morroc utcáin kutatva találtak egy borbélyt, és bármekkora meglepetésként érte is Kumeiit de, Celipa nyugodtan beült a kezei közé. A haja egész jól sikerült, és indultak vissza a kész fegyverekért. Amikor Celipa bátran benyitott a pulton ott állt két gyűrű, két gyűrű alakú gyöngyházfényű csat. Mellette a botja szintén ilyen kővel. A lány megigazította a haját és összefogta hosszú tincseit. Be kellett vallja nagyszerűen jól álltak neki. Kumeii aggodalmasan nézett körül, kinyitott a kis szekrényt, amiben Indrei helye volt. A bot még mindig ott volt, ekkor megnyugodott, és intett a lánynak, hogy induljanak. Celipa még egy vágyakozó pillantást vetett Indrei felé, majd elindult. Amint becsukódott mögöttük az ajtó egy magas alak emelkedett fel a pult mögül. Végig nyalta véres szablyáját és másik kezében levő hajcsomóba bele szagolt. Az öreg nem moccant többet ott feküdt, torka átvágva s egész testét vér borította. A szablyás férfi vállára dobott egy táskát, marcona arcát szőr borította. Farkasbőrbe bugyolált nagydarab teste lomha mozgással indult meg a páros után. Még egyszer kinyitotta az Indreit rejtő ajtót. Mikor megakarta érinteni az megperzselte a férfi kezét, aki erre morogva rávágta az ajtót. Amikor kilépett a térre már sötétedett, valaki állt neki dőlve a Nappal jelölt ház falának. Ruhája a legfinomabb szövetből készült, haja sötét barna tincsekben, huncutul lógott az arcába, szemei fakó szürke színűek voltak.
- Duran, mit művelsz? – acél színű szemét a nála kétszer magasabb emberre emelte. Az csak morgott valamit. – Megmondtam, ne ölj meg senkit, amíg nem szükséges.
- Igenis, Kite. – morogta.
- Na, ez már jobban tetszik – vigyorodott el, majd eltűnt. Duran morogva indult tovább, neki a hideg és sötét sivatagi éjszakának.
Rei tűnődve álldogált a teraszukon, már két napja volt otthon. Arimi semmiképp nem akarta ott hagyni a hajlongó szolgákat, akik minden intését lesték. A kardforgató lemondóan sóhajtott, és a grabancánál fogva vonszolta ki az utcára a siránkozó lányt. Szeme sarkából látta bátyját ahogy az ablakon át őt nézi, majd eltűnik a nehéz bársony függöny mögött. A gyógyító még mindig hisztizett, amikor a Prontera közepén álló szökőkúthoz értek. Ott ült Kumeii és Celipa is, amikor Arimi megpillantotta a lány haját ismét sírva fakadt. Vigasztalhatatlan volt, folyamatosan a gyönyörű hajzuhatagról beszélt. Majd észrevette a csatokat a hajában.
- Ezek honnan vannak?? – meregette nagy kék szemét. Mielőtt kimondhatta volna Kumeii befogta a száját.
- Ahonnan ez a fülkarika is. – mutatott a fülére.
- Az nem is szép... – durcizott a lány.
- Miiii van?? – kezdte meg csipkedni az arcát gonoszan.
Celipa hahotázva lépdelt mögöttük. Most, hogy újra együtt volt a trió olyan lett a hangulat, mint régebben. Vidám és felszabadult. Prontera macskaköves utcái mindig tele vannak árusokkal és olyan zugokkal, ahol megbújhat a gonosz. Lassan sétáltak végig az utcán, míg Arimi minden egyes ékszeresnél megállt.
- Milyen, volt otthon? – kérdezte a kardforgatót.
- Csak, mint nálatok. – felelte nyugodtan.
- Oké rátérek a lényegre. Kaptál pénzt vagy nem? – Rei homlokán kidagadt egy ér. Majd nagyot csapott a levegőben, ám az nem a lány hanem valaki mást talált el. Nem is valakit, hanem azt, amit tartott egy nagy kupac csomagot. Ami így a fejükre zuhant.
- Sajnálom...-nyöszörögte a csomagok alól a lány.
Mikor felakart tápászkodni, látta hogy a csomagok emelkedni kezdenek majd összeállnak egy kupacba a gazdájuk kezében. Celipa egyenesen a csomagokra bökött a bottal s azok engedelmesen mozogtak. Amikor mind a helyén volt kezét nyújtotta a földön ülő tolvaj felé. –Mivel Rei az imént bosszúból fellökte – az előbb meglepődött majd hagyta magát felhúzni. Talán akkor kezdődött meg új erős barátság a négyes között. Lassan elérték Geffen városát, mind megkönnyebbülve ültek le a tanoda előtt. Celipa belépett az épületbe, majd egy órányi várakozás után megjelent. Sötétkék ruhájában, amiből kinn volt az egész dereka és látszott a köldöke alatti tetoválás is. Kis kék láng volt, ami felfelé tört. Egy rövid kesztyűt viselt, amit még Kumeiiéknél szerzett, a csizmája viszont új volt egészen a térdéig ért és az is sötét kék volt, rajta egy aranyszínű csíkkal. Fent egy toppot viselt, ami egészen a válláig takarta.
- Na milyen? – ahogy körbe fordult, látszott, hogy elől a rövid combközépig ért. Hátul pedig olyan volt mint egy pillangó két nagy szárnya. Mindezek alatt Celipa még viselt egy rövid passzos nadrágot is.
- Őszintén – nézett fel vigyorogva Kumeii. Aminek az lett a vége, hogy Rei fejbe verte.
- Gyönyörű - Arimi szemei úgy csillogtak akár a zafír. Celipa elpirult és elővett egy könyvet.
Arimi felállt, és nagyot nyújtózott. Rei leporolta a szoknyáját, megdobta a lobboncát és ő is indulásra készen állt. Kumeii is felállt, és Celipára nézett.
- Veled vagy nélküled de indulunk. – kezét tarkóján összekulcsolta. – De tudod mit? – Celipa felnézett Arimi és Rei félig hátra sandítva mosolygott. – Inkább veled.
Duran messziről figyelte, ahogyan Celipa ugrándozva szalad a vigyorogva háttal futó Kumeii mellett.