Halo, egy kis előzménytörténet, kellemes olvasást kívánok.

27 évvel korábban

Logan születése és a királyi pár története

Sötét, viharos éjszaka borult Lugaskő városára, a szél olyan erővel fújt, hogy majd elfújt néhány embert, az eső ömlött mintha dézsából öntötték volna, a koromsötét felhőket az égbolton, egy-egy hatalmas villámlás világította meg és egy pillanatra nappali fénybe varázsolta az éjszakát. A villámokat hangos menydörgések követték melyek egy-egy ágyúdörgéssel értek fel.

A tomboló vihar hangját, csak egy dolog tudta felülmúlni, egy nő fájdalommal teli sikolya, Lugaskő kastélyának legmagasabb tornyában, a királyi pár hálótornyából. Arathor, Albion legendás hőskirályának a hitvese, órák óta gyötrődött hogy világra hozza, királyi férje elsőszülött gyermekét.

Visszaemlékezés

Cecyl királyné, az egykor hírhedt vadásznő, aki 10 éves korában elvesztette a családját egy bandita rajtaütésen, maga is banditává vált és az Albioni erdők egyik leghírhedtebb vadásznőjévé vált. Kiváló kardforgató és halálos mesterlövész volt hosszú íjjal és pisztollyal egyaránt.

Amikor a pár találkozott egymással, természetesen ellenséges oldalon álltak, Arathor kalandozó fiatal herceg volt, készen állt rá hogy végezzen egy halom banditával, de fogalma sem volt róla, hogy dicsőség és hírnév helyett, szerelmet talál.

Arathor herceg egy csapatnyi hűséges barátjával Walter Beckkel, a fiatal fegyvernökkel és Swift kadéttal, a hadsereg egy lelkes újoncával együtt szállt szembe a rabló bandával. A renegátok azt sem tudták mi sújtott le rájuk, Arathor egy rajtaütést tervezett ellenük és sikeresen be is vált.

Egy dologgal nem számolt egyikük sem, méghozzá Cecyllel, egy gyönyörű, fiatal, kissé alacsony, de halálos vadásznővel, hosszú, aranyszőke haja, tengerkék szeme, pisze orra és csalfa kis mosolya volt ami bármilyen férfit el tudott csábítani.

Egy nyílvesszővel ártalmatlanította Swiftet és Waltert, de Arathor herceggel már nem volt ilyen könnyű dolga. Az ifjú hősnek, ében fekete haja és szeme volt, hatalmas testalkata, sápadt, tiszta bőre és impozáns megjelenése volt, Cecyl egyből kitalálta hogy valami nemes, de fogalma sem volt róla, hogy Albion királyának a fiával van dolga.

Arathor elsősorban a nyers erejével és a kardjával vette fel a harcot, amíg Cecyl a gyorsaságával és az íjával majd a tőrével küzdött. A herceg két társának vissza kellett vonulnia és segítséget hívnia, amíg ő maga elintézi a haramiát.

Kettejük küzdelme olyan kiegyensúlyozott, tökéletes és egyenlő volt, hogy egyszerűen egyikük sem tudott a másik fölé kerekedni. Észre sem vették, de estig harcoltak, Arathor kardja kicsorbult és több helyen elhajlott és az összes pisztoly lövedéke kifogyott. Cecyl tőre hegye letört és a nyílvesszői elfogytak.

Az egyetlen dolog ami észhez térítette egymást, az több vadállat félelmetes morgása volt a távolban. Mire feleszméltek, egy egész falka vérfarkas vette körbe őket, mindegyik szeme vérben forgott és készek voltak végezni mindkettőjükkel.

A párnak félre kellett tennie az ellentéteket és összefogniuk a fenevadak ellen.

Nem tudták hogy túl fogják-e élni az éjszakát, de szembe néztek a halállal, vált-válnak vetve megütköztek a bestiákkal és az éjszakát is harccal töltötték. Kettejük között kialakult egyfajta bizalom és szerelem.

Amikor az utolsó vérfarkas is meghalt, egy fehér szőrű, vörös szemű óriás amivel egyszerre végeztek. A harc végeztével, mindketten összeestek a kimerültségtől, egymás karjaiba zárták egymást és csókolózva elaludtak.

Visszaemlékezés vége

Nem tudta miért emlékezett arra a napra, de Cecyl órákon át ordibált és üvöltött mire a gyermek végre kibújt belőle. Zihált, a verejték patakokban ömlött az arcából, a könnyek a szeméből mire végre, véget ért a megpróbáltatás, "Az a nap semmi volt, ehhez képest.", gondolta és Arathorra nézett.

A férje aggódva fogta mindkét kezével az ő jobbját, egy percre sem hagyta magára és egy pillanatra sem vette le a szemét hitveséről.

Mindketten a harmincas éveik végét járták, Arathor 38, Cecyl 37 volt. Amikor összeházasodtak, mindketten fiatalok voltak, a húszas éveik elején, éveken át együtt kalandoztak és bejárták egész Albiont.

Amikor Arathor apja meghalt és ő lett az új király, kénytelenek voltak abbahagyni a kalandozást, mert egy birodalmat kellett vezetniük és egy szörnyű gonosszal kellett megütközniük. Sikerült megmenteniük Albiont és Arathor bevéste a nép emlékezetébe magát. Úgy ismerték mint a Legendás Hőskirályt.

- Sikerült… - A királyné csak ennyit tudott mondani mert a kimerültség és az újszülött gyermek sírása félbeszakította.

- Egészséges kisfiú. – Az apa, karjába vette újszülött fiát, elvágta a köldökzsinórját és az anyjának adta. A csecsemő hangosan sírt az apja kezében, de amint az anyja elvette, mintha alább hagyott volna a sírása.

Cecyl magához ölelte a gyermekét és újra könnyezni kezdett.

- Mi legyen a neve? – Kérdezte elhaló hangon.

- Mit szólnál, a Loganhez?

- Ez egy szép név, illik egy herceghez és egy királyhoz is.

Amint eldőlt, mi lesz a gyermek neve, a királyné lehunyta a szemeit és elaludt, a gyermek, aki a karjában pihent az anyjához bújva aludt el, az apját, mindkettőjüket átölelve nyomta el az álom.

7 évvel később

Egy herceg kötelessége

Malommező szépséges és elit környéke adott otthont a birodalom nemes lakosainak, amerre a szem ellátott, egytől-egyig elsőosztályú nemesek luxusvilláit lehetett látni. Nem véletlenül volt ez a hely Albion legdrágább helye, helyezkedett el Albion legszebb természeti látványossága, a Lugas-tó.

A tó vize olyan tiszta hogy az égbolt tökéletesen tükröződik rajta, nappal olyan mintha a nap a földön sütne, éjszaka, mintha a csillagok lejöttek volna az égből. A történelme pedig az Ókirályság idejére nyúlik vissza, majd a Hősök céhéig, ahol Tölgyvölgy Hőse, aki csak egy parasztfiú volt, akinek az anyja egy híres Hősnő volt, legyőzte a félelmetes Pengés Jacket, a legerősebb ismert Hőst a világon és megmentette Albiont, vannak akik szerint tőlük származik Albion uralkodó családja, de erre nincs semmi bizonyíték.

Tölgyvölgy Hősének a halála után, a Hősök céhe feloszlott és a víz alá süllyedt, a céhet soha nem alapították újra és a Hősök szép lassan eltűntek a világról. Egészen Lugaskő Hőséig, közismertebb néven Veréb, Arathor apja és a ma ismert birodalom alapítója. Közönséges utcagyerek volt aki a nővérével kényszerült az utcán koldulni.

Egy napon egy vak látnok, Theresa látogatta meg őket és kaptak tőle egy mágikus ereklyét amit csak Hősök képesek használni. A legmeglepőbb, a testvérek képesek voltak használni és szerették volna ha olyan életet élhetnének amiről mindig is álmodtak

Egy Lucien nevű főnemes, tudomást szerzett az ereklyéről és magához hozatta a két gyermeket, hogy megölhesse, a lány meghalt, de a fiú életben maradt. Nem tudni, hol rejtőzködött, de az biztos hogy a Lugas-tó környékén lévő romokban, ami megmaradt a Hősök céhéből, tanult, de a varázsereklye és három másik Hős segítségével sikerült megállítania Lucient, aki rabszolgákkal épített egy mágikus tornyot. Lucien célja ismeretlen, de kizárt hogy bármi jóra használta volna a torony erejét.

A küzdelem végén, Verebet királlyá nyilvánították és innen származik Albion királyi vérvonala.

Logan unva hallgatta a történelem órát. Őt nem érdekelték a régi, halott Hősök, de herceg volt és az apja mindig azt mondta, "Egy hercegnek, akiből király lesz, értenie kell mindenhez.".

- Sokára lesz vége? – A herceg nem bírta tovább, nem akart többet hallani a Lugas tó történelméből.

- Logan herceg, - Kezdte a tanítója, Jasper, Logan nevelője és tanítója, később a személyes szolgája. – a Lugas tó rendkívül értékes részét képezi Albion történelmének és kultúrájának. Szeretném ha megértené, milyen fontos a védelme, remélem éppúgy megvéded ahogy királyi apád is tenné.

- Hmpf, ha én leszek a király, minden szavam törvény lesz és azt csinálok amit csak akarok.

- Felség, a történelem során, sok király hitte ugyanezt, ha tanulna is és nem csak hallgatna, tudná, hogy egy király…

- Nem érdekelnek a múlt királyai, Jasper, én mindnél nagyobb uralkodó leszek.

Miután az óra véget ért, Logan folytatta útját a gyakorló térre hogy Ser Walter, apja gyermekkori jó barátja és az első számú embere elkezdhesse a kiképzését.

Mielőtt elérhette volna a kiképző termet, egy szolga megszólította a herceget.

- Elnézést, ifjú herceg, de az apja parancsa hogy mielőbb találkozzon vele a dolgozó szobájában.

- Köszönöm, elmehetsz.

Boldog volt emiatt, így talán elmarad az edzés Walterrel. Nem tudta mit akarhat tőle az apja. Benyitott az apja irodájába és ott találta őt és a várandós édesanyját is. Már 44 éves volt, de az orvosok szerint, a teste még alkalmas egy újabb gyermek szüléséhez.

- Te vagy az, fiam? – Az apja, nem nézett rá az íróasztal felett ült és valami hivatalos papírt töltött ki, az anyja a terem közepén lévő térképet bámulta, egyik kezével a feldagadt hasát simogatta, a másikkal a térképpel babrált.

- Igen, apám. – Logan csak 7 éves volt, de már olyan eleganciával viselkedett, mint egy érett felnőtt.

- Gyere beljebb, beszédem van veled.

- Igenis.

Miután beljebb jött, a király még befejezte az irományt és rakott rá egy királyi pecsétet, végül egy papírkupacba rakta. Felállt, maga mellé invitálta a feleségét és mindketten szigorúan meredtek a gyermekükre.

- Jasper mesélte miket mondtál ma reggel a történelem óráján. – Kezdte a király.

- Csak igazat mondtam, hisz egy király azt csinál amit csak akar. – Az apja erre vett egy mély levegőt és a fia vállára tette a kezét.

- Fiam, ebben tévedsz, egy jó király sosem járhat el a kedve szerint, mindig a népét kell előbbre valónak tartania, - A feleségére nézett, vágyakozón. - nem lehet tekintettel még a saját, önző vágyaira sem.

- De én leszek a király? – Kérdezte, kissé értetlenül, nem tudta, mit akarhat mondani az apja.

- Igen, te leszel ha majd eljön az idő és meghalok, te leszel Albion királya, de meg kell értened, mit jelent uralkodónak lenni. Nem csak annyiból áll hogy parancsolgatsz és mindenkinek azt kell tennie amit mondasz. Be kell bizonyítanod, hogy érdemes vagy rá hogy szolgáljanak és kövessék a parancsaidat.

- Honnan tudhatom, hogy érdemes vagyok rá? – Az apja gyengéden elmosolyodott.

- Megmutatom. Drágám, hozd ide a Céhpecsétet. – Szólt a feleségének.

- Máris. – Elkezdett kotorászni egy ládában és elővett egy kicsi, fekete fémdobozt amin egy aprócska kulcslyuk volt.

- Mi az a Céhpecsét?

Az apja nem felelt, csak elővett a nyakából egy pici kulcsot, elvette a királynéjától a dobozt, a kulccsal kinyitotta és egy apró követ vett ki amin a királyság címere volt. Ahogy a kezébe vette, erőteljesen világítani kezdett.

- Apád legértékesebb kincse. – Mondta az anyja.

- Megmutatja azokat akik különlegesek és Hős vér van az ereikben. Egyszóval, akik nagy dolgokra teremtettek. Tessék, fogd meg. – Átadta az ereklyét a fiának és amint a kezébe fogta, a fény, gyengébb és halványabb lett.

- Épphogy csak világít egy kicsit. – A herceg egyértelműen csalódott és szomorú volt. – Ez azt jelenti, hogy nem vagyok különleges?

- Nem, fiam. – Az apja elmagyarázta neki. – Ha nem lennél különleges, a pecsét egyáltalán nem világítana. A te fényed azért gyengébb az enyémnél, mert még fiatal vagy és felkészületlen. Még sokat kell tanulnod. – A szülei rámosolyogtak Loganre. – Biztos vagyok benne, ha elég keményen dolgozol és eljön az idő, a fényed még az enyémnél is erősebb lesz. Hiszem, hogy jobb király leszel nálam.

Néhány héttel később

Logan egyetlen barátja és Arturia születése

Amióta az apja megmutatta neki a Céhpecsétet, Logan egyre többet koncentrált a tanulásra és az edzésre. Az eredményei egyre jobbak, a teljesítménye egyre magasabb lett. Mindig is nehezen barátkozott, de sikerült összebarátkoznia egy Wilson nevű közrendű fiúval, aki mindenáron katona akart lenni.

Wilson egyidős volt Logannel, de alacsonyabb a korabelieknél, viszont erős testalkata volt. Szőkés haja, barna szeme és nagyratörő álmai voltak a hadseregben, amiket Logan segítségével képes volt elérni, idővel.

- Ezzel elkaptalak, Wilson! – Épp gyakorló kardokkal párbajoztak egymással és Logan győzött, a fakard hegyét, a torkához szegezte.

- Fenébe, egyszerűen sosem tudlak legyőzni. – Logan megkérte Waltert hogy Wilsont is képezze, vele együtt. A lovag egyetértett, gyakorlótárssal gyorsabban fejlődik az ember és annak is örült, hogy a herceg szerzett egy barátot.

- Az utolsó csapásod egy kicsit merész volt és tudhattad volna hogy könnyen elgáncsollak. – Felsegítette, alig volt hét éves, de úgy beszélt a harcról, akár egy tapasztalt katona. Logan mindig is érettebb volt a koránál, nem lelte örömét a gyerekes játékokban amiket a kortársai szerettek.

- Ha tovább védekeztem volna, biztos legyőztél volna, de láttam egy hibát a támadásodban és megragadtam a lehetőséget.

Két ok miatt barátkozott össze Wilsonnal, az egyik, ha nem is annyira mint őt, de érdekelték az uralkodói eszmék és a fegyverek, nem mellékesen ő is érettebb volt a koránál, pont egy ideális barát Logannek. A másik ok, az őszintesége, a herceg tudta hogy sok nemes és közrendű, egyaránt, szemrebbenés nélkül a szemébe hazudna, hogy minél jobb pozícióba kerülhessen és gyűlölte ha csak hízelegtek neki, Wilson, ezzel szemben őszinte volt, mindig megmondta Logannek az igazat, még akkor is ha az nem tetszett neki.

- Inkább próbáltál egy kevésbé bizonytalan lehetőséget, mintsem a biztos vereséget? – Amint látta, hogy Wilson nem próbálja tagadni a döntését, folytatta. – Apám mindig azt mondta, egy jó vezérnek, mindig új utat kell keresnie ha az ismert járhatatlan. Ezt dicsérem.

Hirtelen, egy hírnök sürgősen hívta Logant.

- Logan herceg, sürgősen a királyi hálószobába kell jönnöd! Megszületett a kistestvéred! – A herceg nem tudta mit tegyen, csak Wilsonra nézett.

- Szerintem ez egy egész napos ceremónia lesz. Wilson, holnap találkozunk. – A két fiú elbúcsúzott egymástól és Logan követte a szolgát.

Amikor elérték a királyi hálószobát, a szolga elment, Logan óvatosan benyitott.

- Apám? Hívattál? – Kérdezte Logan.

- Igen, fiam. Édesanyád, újabb gyermekkel ajándékozott meg engem, téged egy kistestvérrel. – Az apja hangja egyszerre volt boldog és szomorú, keserédes.

- Valamiért szomorú vagy, apám. – Logan közelebb lépett az apjához és látta a szomorúsága forrását.

A szülőágyon egy hatalmas tócsányi vér gyűlt össze, a finom, fehér paplan és lepedő, egy halom vörös és nedves ronggyá vált. Logan szíve kihagyott egy verést, amikor meglátta a vérfürdő közepén az anyját.

- Mi történt anyával? – Nem tudni mi fáj jobban egy fiúnak, látni az anyját holtan, vagy látni az apját sírni, de egyszerre, Logan először látta az apját ilyen gyengének és sebezhetőnek. Ez megdöbbentette és meg is rémítette. Mielőtt válaszolhatott volna, egy csecsemő sírása törte meg a csendet.

- Logan, had mutassam be a kishúgod. Arturiát. – A kisded apró volt, de életerős és hangosan sírt amíg az apja karjában volt, megérezhette a szomorúságát. – Kérlek, fogd meg. – Amint átadta a fiának, a sírás abbamaradt. Logannek eleinte nem tetszett az ötlet, kicsit megalázónak tartotta hogy egy babát kell dajkálnia, de amint meglátta hogy az apja majd belehal a gyászba, nem habozott. – Köszönöm, fiam. Várjatok odakint.

Amikor megtudta hogy az anyja gyermeket vár, Logan megijedt hogy nem-e ő lesz a trónörökös, de az apja megnyugtatta hogy ő a koronaherceg és az elsőszülött, így a trónt mindenképpen ő örököli. Miután az öröklési rend tisztázódott, csak attól tartott hogy egy kolonc lesz a nyakán és eddig nagyon úgy tűnt hogy így is van.

Logan dühös volt a húgára, miatta halt meg az anyja és szomorodott el az apja. Azon gondolkodott, hogy a földhöz vágja és nyugodtan hazudhatná hogy csak elejtette, az apja elhinné. Körülnézett, nem látott senkit a folyosón, az apja biztos elparancsolta őket.

Még egyszer, utoljára látni akarta az anyja gyilkosát, de nem egy szörnyet látott, hanem a kishúga édes kis mosolyát, az édesanyja tengerkék szemét és a két apró kis karjával felé nyúlt hogy megölelhesse.

Logan átölelte a kisbabát és a fülébe suttogott.

- Ne aggódj, húgom. Ígérem hogy megvédelek. – Elkezdte simogatni a tarkóját és mélyet szippantott az illatából, szeretet illata volt.

Másnap reggel

Ez a nap egyszerre volt örömteli ünnep és gyászos nap Albion számára. A nép ujjongott hogy a királynak lánya, a hercegnek húga született. Azonban egyszerre volt egy tragikus katasztrófa, a király szeretett királynéja és akit a nép is imádott, meghalt és az egész királyságban könnyeztek a halála miatt.

A temetést tartották meg előbb.

A Lugaskői kastély gyászfeketébe öltözött, fekete szőnyegek, lobogók voltak mindenütt. A nemes látogatók akik részvétüket jöttek kinyilvánítani, egytől-egyig fekete, elegáns öltözéket viseltek. A katonák vörös kabátot viseltek nehogy összetévesszék őket a vendégekkel, de mindegyikük jobbkarján egy fekete szalag díszelgett, ezzel kifejezve a bánatukat.

Albion királya tartotta a gyászbeszédét.

- Albion polgárai, a szívemet rettentő bánat és gyász vette uralmába ami majdhogynem megőrjített. A szívem majd szétszakad a mérhetetlen szomorúságtól amit szeretett hitvesem elvesztése okozott, de nem hagyom hogy a gyász és fájdalom elhomályosítsa ítélőképességemet és az elmémet. Továbbra is teljesítem a kötelességem mint Albion királya és a tőlem telhető legjobb módon tervezek uralkodni. – Logan az emelvényről figyelte az apja beszédét és csodálta hogy a fájdalma ellenére is milyen erős és határozott maradt. A gyengeség legkisebb szikráját sem lehetett kivenni belőle, ha nem látta volna sírni az anyja halálakor, azt mondaná hogy nem is szerette.

8 évvel később, Albion ifjú hercegnője

Arturia már ki tudja hányadik alkalommal hagyta ki Jasper óráját és kereste fel inkább Eliotot hogy vele játszon.

- Várj meg, Arty! – Kiáltott utána a fiú, de a lány meg sem hallotta, szokásukká vált hogy mindennap versenyt fussanak a kastély folyosóin.

- Azt már nem! Én fogok nyerni! – Kiáltott vissza a lány.

Arturia néhány hete töltötte be a 8-ik életévét, a kislány az anyja aranyhaját, tengerkék szemeit és pisze kis orrát örökölte. Ő volt Albion királyának az egyetlen lánya és a birodalom egyetlen hercegnője, de egyáltalán nem viselkedett úri hölgyhöz méltóan. Gyakran kiszökött, közrendűnek álcázva magát és verekedésbe keveredett több utcakölyökkel, sokszor kék és zöld foltokkal vagy bevert szemmel tért vissza. Folyton feleselt az idősebbeknek, gyűlölte az elegáns öltözékeket, egy felügyelőnek kellett vigyáznia hogy használjon evőeszközt is étkezéseknél.

Ha a nép nem szerette volna az egykori királynét teljes szívéből, biztosak lettek volna benne hogy ez a lány nem is a királyuk gyermeke. Ezek a pletykák akkor értek véget amikor a király megkérte leghűségesebb barátját és a király segítőjét, Ser Walter Becket hogy képezze ki a harcra és a hercegnő, ha kezdetben azt hitte gyűlölni fogja, nagyon megszerette a harcot és a stílusa tökéletes mása volt az apjának.

Artyt Jasper, aki egykor Logan tanítója és gondviselője volt, ugyanúgy Arturiát is kezelésbe vette. A hercegnő komolyabb fejfájást okozott a koronahercegnél, mert amíg Logan kötelesség és tisztelettudó, nyugodt és tanulásra igenis hajlamos volt, Arty a tökéletes ellentéte.

Logan 7 éves korára kiválóan olvasott, írt és számolt, valamint több dologhoz is értett, ezzel szemben a húga még mindig nem tudott az előbbiek közül semmit sem, mindig összekeverte a betűket, a számokat nem jegyezte meg és az írása inkább volt macskakaparás.

Amíg Logannek problémája volt a barátkozással, Artynak úgy ment a társalkodás mint a lélegzetvétel. Sok vele egyidős barátot szerzett és a legjobb barátja egy Eliot nevű kisebb nemesház fia lett. A két fiatal sok időt töltött együtt játékkal, de amíg Arturia vad, kissé hirtelen haragú és magabiztos, Eliot inkább nyugodt, szelíd és kissé félénk volt.

A mai naphoz hasonlóan, a várkaputól indulva, a kastély folyosóin át, a kert vége volt a célpont. Arty jobban és gyorsabban futott Eliotnál, de még így is, értékesebbnél értékesebb berendezéseket, kisebb fiókokat, székeket, vázákat és még egy dísz lovagi páncélt is ledöntött hogy úttorlaszt emeljen a versenytársának. A szolgák egyszerűen nem bírtak vele, többen is megpróbáltak rászólni, megállítani vagy elkapni, de az egyik fülén be a másikon kimentek a figyelmeztetések, nem törődött semmivel és gyorsabb volt az összes szolgánál. Egy kis kártevő volt.

Mire a konyhán keresztül kiért az udvarra, lélekszakadva rohant hogy ő legyen az első aki célba ér, lerohant, elrohant a sírtömb mellett ahol felséges anyja, nagyapja és nagyanyja volt eltemetve, de egyiküket sem ismerte.

Mire elérte a kert végét, ahonnan az egész fővárost be lehetett látni, teljesen elfáradt, megállt hogy pihenjen és bevárja Eliotott. A fiú csak egy félóra után jött el és egy kicsit feldúltnak látszott.

- Mi tartott ennyi ideig?! – Kérdezte Arutira egy kissé felháborodva.

- Nem kellett volna akkora felfordulást csinálnod. A szolgálók nagyon felháborodtak és engem szidtak le. – Arty egy kicsit elgondolkodott, "Talán egy kicsit túlzásba estem.".

- De én nyertem.

- Gratulálok, felség. - Lehet hogy hercegnő volt, de egyáltalán nem ezért akart nyerni, sosem tartotta fontosnak a királyi vérét.

- Ugyan, remélem nem hagytál győzni csak emiatt.

- Dehogy, szerintem senki sem tudna ebben legyőzni téged.

- Képzeld, ma jön haza Logan Naposvárról.

- Akkor biztos örülsz neki.

- Igen, végre együtt játszhatunk. – Arty csodálta a bátyját, Logant. Mindenben tehetségesebb volt nála, ennyi idősen már sokkal többet tudott, jobban harcolt, egy kicsit bosszantónak találta a húgát, de mindig megértő és türelmes volt vele. – Már olyan régóta el ment a Naposvári Akadémiára és egyszer sem jött haza. – Szomorúan leült a párkányra és a várost szemlélte, a füstölgő gyárak kéményeit és a tengert amerre csak a szem ellátott, szeretett ide kijárni, órákig tudta bámulni a várost és a tengert.

- Ez érthető, egy királynak nagyon fontos hogy művelt és tanult legyen.

- Mégis miért? Hiszen ő lesz a király és azt csinál amit csak akar. – A két kezébe rakta az állát miközben ücsörgött a kőkorláton.

- Nem tudom, de mostanság eléggé elfoglalt.

- A felnőttek mindig elfoglaltak. Elég rossz dolog felnőni.

A két gyermek hosszasan beszélgetett majd játszott egymással a kastély udvarában amikor egy nagy termetű fickó hátulról elkapta Arturiát és felemelte az egyik kezével.

- Látom megint ellógtad az órát, hercegnő. – Kuncogott a férfi.

- Hé, eressz el! – Hiába kapálózott, nem engedte.

- Ser Walter! – Eliot tiszteletteljesen meghajolt.

- Engedj el Walter!

- Csak ha megígéred hogy nem rohansz el.

- Jól van, megígérem. – A lovag lerakta a kislányt, de amint a lába földet ért, úgy rohant mint akit puskából lőttek ki, de Walter titokban egy vékony kötelet akasztott a kezére, így nem jutott messzire és a hercegnő a fenekére esett a hirtelen visszarántástól.

- Mindig ezt csinálod. – Walter a szakállát simogatta. – Megígéred hogy a helyeden maradsz, de amint lehetőséged nyílik rá, futsz mint egy őrült. Kissé kiszámítható. – Arty nem sírt, ritkán sírt vagy nyafogott, még a sérüléseket is csendben tűrte. Csak dühös volt amiért túljártak az eszén.

- Mégis mit akarsz? – Leporolta magát és a felnőtthöz fordult.

- Az édesapád egy kissé megelégelte hogy nem vagy hajlandó tanulni és megkért hogy keressek valamit amivel motiválhatlak egy kicsit és már tudom is hogy mivel. – A fiúra pillantott. – Eliot, megkérhetlek hogy hazamész, a hercegnőnek most én tartok egy különleges órát.

- Ahogy parancsolja, uram.

- Nem vagyok én úr, csak egy katona.

Azzal Eliot hazament és az öreg katona és a hercegnő együtt maradt a kertben.

- Miről akarsz beszélni? – Kérdezte a kislány.

- Tudod hogy apádat miért hívják a Hőskirálynak?

- Azért mert egy hős? – Walter ez nevetett egy kicsit, de Arty ezt komolyan mondta.

- Igen, de tudod-e hogyan lett hős? – A hercegnő csak megrázta a fejét. – Akkor itt az ideje hogy megtudd az igazat.

Azzal Walter elmesélte neki az apja kalandjait, elejétől a végéig, hogyan állt a szolgálatába még kisfiúként és lett az apja fegyverhordozója, a kalandot ami után lovaggá ütötte és a napot amikor megmentette Albiont egy rettenetes gonosztól. Arty tág szemekkel és komoly érdeklődéssel hallgatta végig a kalandos történetek áradatát. – Egy szó mint száz, az édesapád a legbátrabb és legnemesebb Hős a világon és igazi megtiszteltetés hogy őt szolgálhatom.

- Taníts meg Hősnek lenni! Én is olyan akarok lenni mint apa! – Walter csak megsimogatta a szőke haját.

- Egy Hős például nem menekül el a tanítói elől és megragadja a lehetőséget a tanulásra.

Aznap este, Arty teljesen izgalomba jött Walter meséitől és elhatározta hogy ő is Hős lesz, "Bátor leszek és igazi Hős. Pont olyan mint apa."

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé, követésre is és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:

Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika

- Elfen Lied, ahogyan még nem láttad

- Egy történet Myrtanából