2. Fejezet - Tudd mi a kötelességed...

Kuchiki Byakuya már megint csak az irodában éjszakázott. Mostanság túlságosan sok munkája volt a 6. osztagnak, ebből kifolyólag szinte több éjszakáját áldozta fel hogy bent maradjon dolgozni.

Körülbelül reggel 10 óra volt...már ha ezt még reggelnek lehetett hívni. Érdekes módon ez idő alatt se Renji sem pedig Minami nem keveredett be az irodába, de persze ez 10 óra után már nem így volt.

Minami lépett be egész halkan az irodába, amire Byakuya nem ébredt fel.

- naháááát - csodálkozva lépett közelebb a kapitányához, és a szokott kávésbögrét lerakva az asztalra közelebb hajolt az alvó Kuchikihez és suttogni kezdett a fülében. - Taichou, kelljen fel...- még meg is böködte a vállát picit de semmi reakció nem volt. Byakuya nagyon mélyen aludt, nem csoda, hisz rettentően kimerítette a sok papírmunka.

Hírtelen úgy bevágódott az ajtó, épp hogy nem esett ki a helyéről.

- KUCHIKI BYAKUYA! - üvöltött Mayuri Taichou idegbeteg arcot vágva.

Minami úgy beugrott a már felébredt Byakuya mögé mint valami nyúl a bokorba. Byakuya a szokott fapofával nézett a hót ideg Mayurira.

- Mit akarsz? - eléggé feszült volt, hogy ilyen módon csak úgy berobbant az irodájába.

- Megölöm az első tiszted! - még mindig ordibálva volt hajlandó "kommunikálni". Byakuya a háta mögé pillantott a hozzá bújó Minamira aki remegett a félelemtől, és úgy kapaszkodott a kapitányi köppenybe. Ezt látva visszanézet ismét Mayurira.

- Megtudhatnám az okát is? - vonta kérdőre ismét.

- Az a kis nyomorúlt senkiházi tönkre tette az egyik kísérletemet! - Panaszkodott ingerülten, ám nem érte el a várt reakciót. Byakuyat hidegen hagyta Mayuri elmebeteg kisérletei ígyhát csak egy sóhajtás hagyta el ajkait.

Minami még mindig reszketett a háta mögött és bújt Byakuyahoz, mert nagyon félt Mayuritól.

- Megtennéd hogy kifáradnál az irodámból, sok dolgom van, és majd elbeszélgetek az első tisztemmel...efelől biztosítalak, de most ha megtennéd..! - Szúrós szemekkel nézett Mayurira aki szintén nem volt túl lelkes hogy ő csak úgy kihesegeti az irodából ezek után. Végül is dulva fulva ugyan de távozott. Byakuya ismét egy sóhajtással nyugtázta a dolgot, majd figyelmét a még mindig hozzásimuló tisztjére öszpontosította, de mielőtt ő bármit is szólhatott volna Minami röktön elkezdett hadarva mentegetőzni.

- Bocsásson meg Taichou...é-én tényleg nem akartam gondot okozni...az egész úgy történt hogy benéztem hozzájuk, hogy meglátogassam egy régi barátomat de az egyik asztalon megláttam egy...e-egy...- Byakuya csak türelmesen várta hogy kinyögje,- ...egy sütit! Jaj Taichou rettentően sajnálom, tudja mennyire rajongok a sütikért és...é-és hát...egyszerűen muszáj volt megennem...de elvileg abba a sütibe tettek volna valami különleges...öhm...valamit de én meghíjúsítottam elméletileg, de én esküszöm hogy nem akartam rosszat...! - még mindig bújt hozzá és nem volt hajlandó elhátrálni. Byakuya alig láthatóan de elmosolyodott a dolgon és szépen lassan a reszkető lány fele fordul.

- Nyugalom, ilyen egyszerű dolog miatt...nem érdemes büntetést kiszabnom. - Szólt hozzá igen csak kedves hangon amit Minami még nem igen tapasztalt. Már képes volt megnyugodni és elengedte Byakuyat, majd rámosolygott.
- Arigatou, Taichou! - mondta örömtelien és nagy mosoly került az arcára.

- Nos akkor, térjünk rá a munkára. - majd az asztala fele fordult, ám de sehol se volt egy olyan irat amit nem intézett volna el. Érteltelnül fogta a fejét és elkezdett gondolkozni lenne-e még valami feladata. Minami ekőzben már megint lopakodott kifele, mert azt hitte hogy ismét befogja némi papírmunkára. Magátol értetődött, hogy nem akarut úgy járni mint tegnap.

- Megállni! - Parancsolt rá Byakuya mikor befejezte a gondolkodást. - Szólj Abarainak hogy ma nem kell bejönnie, és te is elmehetsz, ugyanis...nincs munka, egyenlőre! - Hangsúlyozta ki az utolsó szavát elég szigorúan.

- Igen is! - Tisztelgett neki egyet vidáman majd kirohant az irodából. Kuchiki se tétlenkedett sokat. Összepakolt az asztalán, utána magához vette a kávés bögrét amit még Minami hozott be neki, és már távozott is.

Nem igazán viselte jól mikor hírtelen adódott neki egy fél napos szabadidő, ugyan is nem igazán tudta mivel lefoglalni magát.

Ma egész jó kedve volt a szokotnál is, és ezt persze Mayuri nem ronthatta el. Kigondolta hogy benéz Kenpachihoz hátha nagy harcikedvében van. Persze Kenpachinál a harcikedv állandóan magas szinten volt.

- Kuchiki taichou! - szólt a hátamögül egy hang amire Byakuya röktön megfordul. Egy közönséges tiszt állt mögötte. - Ginrei-sama hivatja önt.

- Nem érek rá! - Eléggé lehangolódott mikor a nevet hallotta, valahogy előre sejtette már hogy ez nem egy teadélutáni meghívás.

- De uram, azt is hozzátette, hogy lehetőleg most menjen. - Mondta a tiszt eléggé tartva Byakuyatól. Ő erre csak bólintott, bár semmi kedve nem volt ehhez, de ebben az esetben nem volt lehetősége a visszautasításra.

Mikor már odaért és mindketten a teraszon voltak, Ginrei megköszörülte a torkát, majd bele is kezdett.

- Eléggé kényes ügyről van szó! - Ezt hallva Byakuyanak azonnal elment az életkedve, nem mintha álltalában olyan nagyon boldog szokott volna lenni, de ez különösen illúzió romboló volt számára, de itt nem ért véget a dolog, - Különösen fontos hogy biztosítsuk a klánunk fennmaradását, és ezzel most van éppenséggel egy kis gond, mert ugyan is neked még nincs, - és itt röktön félbe is szakította Byakuya.

- Elég, pontosan tisztában vagyok a helyzetemmel de, - Ginrei leteremtő szemekkel ránézett és közbe is szólt röktön.

- Én ezt koránt sem így látom. Tudd mi a kötelességed Byakuya! De az a helyzet, hogy mostanára már elfogyott a türelmem...

- Mégis mit vársz tőlem?! - Byakuya már kezdett nagyon feszült lenni.

- Először is ne merj velem ilyen hangon beszélni! Másodszor, keresned kell egy új feleséget magadnak! - Ahogy befejezte a válaszát Ginrei, nagyon meghökkent. Egy szava se volt már az öreghez, de hogy ilyet mondjon neki pont ma. Fel volt háborodva tőle, és egy szó nélkül fordult el és távozni készült mikor Ginrei még utána szólt.

- Egy hónapod van rá, hogy össze kapd magad és találj valakit, ha nem sikerül én választom ki az illetőt! - de ez után már csak a bejárati ajtó nagy csapódása hallatszódott a háta mögül.

- Ennél jobb napom nem is lehet! - Örvendezett a gyakorló tér mellett ülve Minami.

- Élvezd ki mert ilyen nem gyakran lesz Nii-samanal. - Válaszolt a mellette ülő Rukia. - Tudod ő nem nagyon szereti ha nincs semmi dolga, nem valja be de unatkozik akkor.

- Tényleg? - meglepett arcal fordult Rukiahoz aki csak rábolintott válasz képpen. - Ezt nem is gondoltam volna a Taichou-ról...furi.

- Annyira azért nem, - ezt követően elkezdett kuncogni Rukia. - De tudod hallottam nem rég, hogy keresztbe tettél Kurotsuchi Taichounak. - és ezt követve már fetrengett a röhögéstől, de még folytatta, -...else hiszem hogy pont a sütiért való nagy rajongásod miatt kerültél bajba!

Minami duzzogva hallgatta Rukia kacarászását és hagyta hogy kiszórakozza magát a dolgon.

- Ez egy cseppet se vicces, simán kaphattam volna büntetést is, csak persze az volt a mázlim, hogy a Taichou ma egészen elnéző volt.

- Tudod Minami egyszer a süti fogja a vesztedet okozni! - és csak nevetgélt tovább.

- Nade Ru-chan!

- Bocsi-bocsi, minden esetre legközelebb figyelj oda kinek a sütiét nyúlod le! - Most már befejezte a nevetgélést Rukia de persze még vagy 3 órán keresztül beszélgettek Minamival. Nyilván nem egy helyen, közben sétáltak, útközben össze is futottak Rangikuval, na tőle igen csak nehezen szabadultak ám mikor már váltak volna el mert már esteledett, ismét Rangiku szaladt feléjük.

- Ezt nem fogjátok elhinni mit hallottam nem rég két lánykától. - Kucogott miközbent közölte nagy lelkesen a két lánynak.

- De gyorsan Rangiku-san ha lehet, nekem időre kell hazamennem. - Sürgette Rukia.

- Kuchiki kapitánynak ismét feleséget kell keresnie! - és ez után úgy felnevetett hogy minden bizonnyal egész Seireitei hallhatta, de ez persze szokás szerint nem érdekelte és fuldokolt a nevetéstől.

Rukia és Minami viszont döbbente néztek Rangikura, nem hittek a fülüknek ezeket hallva. Egy percnyi sokk után csak ugyan döbbent arcal összenéztek, de szintén tanácstalanok maradtak.

Byakuya a régi megszokott helyén gondolkozott, a sok cseresznye fa között sétált lehajtott fejjel. Nem akart magának új feleséget. Bőven elég volt az is neki hogy Hisanat elvesztette, igaz már rég történt, de nem akarta megint egyedül végezni. Makacsul ragaszkodott ahoz is hogy ő eddigis boldogult egyedül, és ez most sincs másképp.

Ezeket végig gondolva eszébe jutott a tegnapi álma. Erősen gondolkozott hátha eszébe jut a lány neve, de sehogyse sikerült emlékeznie. Volt benne egy motoszkáló érzés, mintha még, most is vele lenne...nem érezte olyan távolniak már, de ahogy ezeket végig gondolta röktön elvetette és csak bosszankodott magában tovább., boklászva a sok cseresznyefa alatt...