2. fejezet

Natalia komor arccal ült le ebédelni a szövetségesei közé. Hong-Kong és Izland komoly témákról beszélgettek, míg Anglia a teáját szürcsölte. Belorussziának hiányzott Oroszország meleg háza, tele szeretett személyekkel. Honvágy támadt benne… Ha Lengyelország háborúba száll, akkor biztosan Magyarországhoz megy… Meg a Baltikum is vele tartana… Ukrajna, pedig ki hagyná az egészet.

Az egyetlen személy, aki segítségében bízott Belorusszia az a bátyja volt. Viszont ennyit nem áldozna érte a férfi. Sőt, ha még Amerika is beáll Anglia mellé, akkor Iván semmiképp sem lesz a szövetségesük. Mondjuk, ennek akkor sincsen semmi értelme. Skóciának egyedül kellene kivívni a függetlenségét, Angliának pedig egyedül kellene ezt megoldania.

- Ezt nem értem… - motyogta a lány. Arthur mosolyogva ránézett. Igazán nyugodtnak tűnt a tekintete, mintha direkt nem akarná észrevenni a helyzetét. Natalia semmit mondó arccal bámult vissza rá.

- Alistorral ezt kettőtök között kéne elintézni…

- Csak azt ne mondd, hogy kiszállsz! - fintorodott el Izland. - Ha már elkezdted fejezd is be.

- Nem szállok ki… - mondta morgó hangon Natalia. - Csak ebből a kisebb összetűzésből nem kell világháborút szítani!

- Ez a háború már rég nem Skócia függetlenségéért folyik… - szólalt meg halkan Hong-Kong.

Belorusszia nagy szemekkel meredt rá. Eddig ez volt az első mimika, amit érkezése óta használt.

- Megérett a helyzet egy harmadik világháborúra - jelentette ki komoly hangon Arthur. - Lehet, hogy te nem érzékelted, mert Oroszország egészvégig védelmezett, de már jó ideje mozgolódik Kanada, Amerika és a többi nagyhatalom is.

- Eh? - Belorusszia próbálta visszafogni a döbbenetét, de olyan súllyal csapódott rá a hír, hogy nem tudott nem megrémült arcot vágni.

Izland és Hong-Kong egymásra néztek, majd a lányra.

- Van valami gond, Natalia? - állt fel Arthur, majd oda sietett a lányhoz.

Belorusszia a szobájában ébredt, amit Arthur adott neki a szövetségük alkalmából. Míg nem csillapodik a háborús helyzet vele fog lakni. Izland és Hong-Kong is. Négyes szövetségük semmit sem ért a másik négyessel szemben. De egyelőre ennyi elég volt… Az első hónapot túlélték mind.

Natalia nem tudta, hogy került be az ágyába és, hogy mi történt az előtt. Ránézett a mellette lévő órára, ami hajnali egyet mutatott. Felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő lámpát, mely egy kis fényt adott a sötét szobának. Sóhajtott néhányat, majd elővette a holnapra vonatkozó tervrajzokat. Semmi különlegesség nem volt benne, viszont egyértelműen áradt belőle a brit precizitás. Arthur nagy taktikai zseni volt, és erre a tudására büszke is volt.

Miközben a térképet fürkészte, Arthur lépett be hozzá. Fáradt volt a tekintete, végig fent volt.

- Szépen összeestél reggel… - ült le a lány ágyára Anglia. - Nem tudom mi okozta az ájulásod, de ha csak most keltél fel, akkor elég jól kiütött valami…

- Elájultam? - döbbent meg Natalia.

- Reggelinél a háborúról beszéltünk… és hát… te semmiről sem tudtál - fintorgott Arthur. - Mintha egészvégig máshol jártál volna a megbeszéléseken. Viktória királynő! - kiáltott fel ledöbbenten - Te nem is voltál ott a gyűléseken!

Belorusszia megrázta a fejét.

- Na ne… Ezt nem hiszem el! - arcát a kezébe temette és nagyokat sóhajtott. - Semmit sem tudsz rólunk, igaz?

- Azért én is átéltem néhány dolgot már Anglia! - morogta a lány. - Az csak egy dolog, hogy mivel szocialista vagyok, Oroszország irányít… Attól még ismerlek titeket.

- Nem erről van szó - motyogta Anglia. - Ez a háború nem köztem és Skócia között dől majd el. Ha Skót ki akar válni a birodalomból, akkor tegye meg. Ez csak egy ok, hogy hadba lépjen mindkét tábor. Az Északiak is hadakoznak egymással és Amerika, Oroszország ellentét is élesedik. Egy év, és ebből a viszályból ki fog indulni egy megállíthatatlan hullám, a harmadik világháború.

Natalia remegő testtel hallgatta végig Angliát. Végig rohant rajta a reggeli beszélgetés, melyben felismerte, hogy senki támogatását nem nyerheti majd el… Rossz oldalon áll…

- Saját magam ellen léptem háborúba - motyogta. Anglia összevont szemöldökkel nézett rá. Belorusszia látta rajta, hogy nem érti, majd remegő hangon folytatta:

- Egyedül vagyok… a családom a másik táborba fog csatlakozni. Mert Amerika téged fog támogatni… Oroszország pedig ellene van… Bárhogy nézem esélytelen, hogy valaki, akit szeretek velem harcoljon. Senki sem fog rám vigyázni, úgy, mint régen…

Anglia ismét nagyot sóhajtott, majd véletlen kifutott a száján:

- Majd én vigyázok rád…

Natalia elpirulva bámulta az angol zöld szemeit. Mit kéne erre reagálnia? Megdobbant a szíve, de semmi más nem történt benne. Nem érezte megát jobban, sem rosszabbul… Semlegessé vált neki a külvilág, és csak Arthur volt vele. Csak ő. Hiába akart mindenképpen bátyja mellett lenni, nem lehetett. De egyelőre beérte a brit figyelmével és kedvességével, ami igazán nem volt rá jellemző.

- Végül is… - motyogta Belorusszia. - Mindenben van valami jó…