Nagyon nagyon sajnálom, hogy csak ennyi idő után raktam fel új részt, de tényleg hihetetlenül elfoglalt voltam és hát maga a történet se a legegyszerűbb nekem...Viszont az a sok-sok imádnivaló vélemény! Nagyon szépen köszönöm, annyira örültem nekik!! :) remélem azért nem haragudtatok meg és ezután is leírjátok amit gondoltok. :) Mindenkit puszilok!! :)) és Jó olvasást kívánok!



Cuddyt látta elterülni maga mellett a földön. Hősies ugrása következtében elszakíthatta a meglazított köteléket kettejük között. House-nak görcsbe rándult a gyomra, ahogy ráeszmélt mi is történt az imént. Abban a pillanatban megállt minden. Egy ideig meredten nézte Lisa mozdulatlan alakját, majd felnézett Stanre halálos gyűlölettel a tekintettében, amelyet nem tudott, s nem is akart leplezni. Ahelyett, hogy előállt volna több ezer életmentő ötlettel - ahogy mindig – csak döbbenten bámult előre. Egyáltalán nem volt felkészülve erre. Hogyan is lett volna? Mégis ki tervezget ilyesmit? De House-t még egy „egyszerű halandónál" is jobban megrendítették a váratlan események, hiszen ő mindenről tudott; mindig felmérte a lehetséges következményeket magában.

Susan ijedten felsikoltott, miután rájött mi történt; hangjával felsértve a halálos, kínzó csendet, mely a történtek hatására rájuk telepedett. Kezdeti kétségbeesése után lenyugodott és House-szal ellentétben képes volt higgadtan felmérni a helyzetet. Stanly-re pillantott és úgy tűnt őt is rendesen megviselte, hogy nem a megfelelő embert találta el. A férfi arcából minden szín eltűnt, dermedt, fagyos tekintettel nézett maga elé.
Susan csodálkozását a méltatlankodás váltotta fel, ugyanis körülötte senki nem volt használható állapotban. Rá sem ismert a két férfire. Legfőképpen House váltott ki megrendülést belőle a tehetetlenségével. Határozottan megragadta a férfi karját - közben erősen küzdenie kellett a szoros kötelek ellen – majd kissé belémarkolt, hogy felkeltse a figyelmét. House ekkor megrándult mintha egy mély képzelgésből húzták volna ki.

- Szedje össze magát az istenért! – parancsolt rá szigorúan. – Hol sérült meg?

House semmit nem felelt, de hirtelen észhez tért. Maga felé fordította az oldalán fekvő sérült nőt, hogy jobban szemügyre vehesse. Az éles lövedék a bal combja szélét találta el.

- Nagyon mélyen belefúródott – állapította meg Greg elszorult torokkal.

Diagnózisa helytálló volt, ugyanis Lisa a kínok kínját élte meg ezekben a pillanatokban. Teste valósággal lángolt a jéghideg kőpadlón. Egész szervezete harcolt az idegen fémgolyócska ellen, minek következtében úgy érezte rettenetes háború dúl törékeny, legyengült testében. Vére feltartóztathatatlanul dübörgött ereiben; a lüktetés egy percre sem csillapodott. A sokk hatása miatt a külvilágból nem sokat érzékelt. Mindössze homályos alakokat vélt fölfedezni maga felett. Hirtelen nagyon egyedül érezte magát. Az égető tűz ellenére, mely felgyulladt benne, hihetetlenül fázott. S ekkor, a borzalmas percek után, melyeket óráknak fogott fel, egy törődő kéz gyengéd érintését érzékelte az oldalán egy bársonyos hang kíséretében. Ismerte ezt a hangot. Csak valahogy olyan más volt.

- Sürgősen ki kell vinnünk innét! – kiáltott fel House markánsan.

Stanley, Greg ezen felszólalására felkapta a fejét és ő is kizökkent előbbi traumájából.

- Azonnal álljanak le, ha nem akarnak maguknak is egy szép kis lőtt sebet!

Eközben egy kisebb tömeg gyűlt össze a klinikán a hangos puskazajra. Senki sem tudta pontosan ki is tartózkodik a teremben, de az egyértelmű volt számukra, hogy nem egy vizsgálat folyik épp.

- Megőrült?! Nem látja, mennyire szenved? – harsogta Susan hisztérikusan.

- Teljesen tisztában vagyok vele, szóval fogja vissza magát, ha sértetlen akar maradni – Stanley tökéletes higgadtsággal beszélt.

House tudta, hogy a nőnek sürgős orvosi ellátásra lenne szüksége, ugyanakkor Stant látszólag nem hatotta meg e tény. Greg azonban képes volt mindenki másnál jobban felmérni az őrült férfiban dúló érzelmeket. Volt alkalma társalogni vele, mikor az vizsgálatra jelentkezett be, ám akkor megkérdőjelezte Stanley épelméjűségét, ezért is vágott most az vissza. Éles fájdalommal belé hasított a felismerés, miszerint csakis ő felelős Lisa sérüléséért. Megerősítette szorítását a nőn közelebb húzva magához. Muszáj volt már végre kitalálnia egy használható tervet. Soha nem bocsátaná meg magának, ha Lisa miatta… Még gondolatban sem volt képes kimondani a halál szót. Először is Cuddy fájdalmait akarta enyhíteni bármilyen módon.

Kezeivel finoman átkarolta a nőt. Ahogy gyötrődő arccal szemlélte Cuddyt, eszébe jutott az ő saját életmentője, amely mindig kéznél volt. Gyorsan belenyúlt hát a zsebébe és előkotorta a kis vicodinos flakont. Felpöccintette a tetejét, ám akkor egy árnyékot látott megjelenni a földön a lába mellett. Felszegte a fejét, mire átható kék tekintete találkozott a kegyetlen fekete szemekkel.

- Már megint miben mesterkedsz? Csak nem akarod, hogy szíved csücskének baja essék?

- Azon már úgy hiszem túl vagyunk – préselte ki a keserű szavakat a fogai közül House.

- Oh, látom ez nagyon bánt téged! De tudod mit? Erre előbb is gondolhattál volna. Például mikor azt mondtad nem vagyok normális – válaszolt kimérten Stan, azzal lassan leguggolt és kicsavarta Greg kezéből a flaskát. Könnyedén arrébb hajította azt, majd felállt.

- Csak semmi önakció, értve vagyok?

- Mit akar tőlem? – kérdezte durván House, meg se várva a választ. – Bármi is az engedje el a két nőt! – ez inkább parancs mintsem kérés gyanánt hangzott el a férfi szájából, s ösztönösen is erősebbre vonta szorítását a szenvedő Lisán.

Stanley felnyalábolta az elszakított kötőanyagot és kivett még egyet a fiókból ezúttal kétszeres csomóval átkötve őket. Mindenkit külön-külön gúzsba kötött, kezüket szilárdan lefeszítve testük mellé, plusz House-t és Lisát is egybekötötte. Cuddyval is ugyanolyan durván bánt, mint House-ékkal. Keményen odapréselte Greg és az ijedt nővér közé.

- Látni akarom a szenvedést az arcodon! – hangzott a vérszomjas válasz. – Mért nevezett őrültnek maga arrogáns bunkó?! – emelte meg a hangját Stan.

- Mert ez az ig…- vágta rá gondolkodás nélkül House, de gyorsan elharapta mondatának végét. Tudta, hogy szokásos stílusával nem ér el semmit. Fékeznie kellett magát Cuddy biztonsága érdekében akármilyen dühös is volt.

- Nekik ehhez semmi közük! – próbálta magabiztossággal megtölteni a hangját; talán életében először nem jött ez spontán nála.

- Ohó dehogy nincs! – húzódott mindentudó mosolyra a férfi szája, House pedig értetlenül bámult vissza rá.

- Így tudom elérni a célom. Ha látnád magad, mikor a csajra nézel – deklarálta erős megvetéssel.

Greg azonban szótlanul meredt maga elé.

- Ne aggódj drágám te is dögös vagy – vigyorgott gonoszul Susanra, aki undok tekintettel figyelte.

- Akkor meséljen nekem erről a Joe-ról – találta meg a hangját House.

- Hogy micsoda? – kérdezett vissza Stan őszinte csodálkozással.

- Maga állítja, hogy valóban létezik. Bizonyítsa be! – kénytelen volt egy hamis kórmeghatározást kreálnia, így esetleg a férfi egy ideig lenyugodna és véget vetne ennek a cirkusznak.

- Nézze, nem vagyok őrült. Nem hiszem, hogy mint ember tényleg létezik, de ő fejemben akkor is csak él.

Greg felettébb megdöbbent a férfi nyíltságán. Úgy tűnt mindössze figyelmességet igényelt. Már csak el kellett hitetnie vele, hogy igazán érdekli a problémája. Akkor még fel sem merült benne, hogy ez az elsőre nevetségesnek tűnő eset érdekes is lehet.

Egy pillanatra elgondolkozott mégis mit talál olyan furcsának a férfiban, persze a nem létező barátjával folytatott beszélgetésein kívül. Egyfolytában hangulatingadozáson ment keresztül; egyszer magázta, másszor tegezte, képtelenség volt rajta kiigazodni.

- Most akkor mi van öregem?

- Mióta van ez magával? – kezdte áldiagnózisát House, s látva Stan elgondolkozását gyorsan Susanhoz fordult odasúgva neki:

- Vizsgálja meg kérem Lisát.

Susan komoran bólintott, majd figyelmét a nőre fordította. Meghatotta az a fajta gondoskodás, amit a férfi Cuddy iránt mutatott.

- Talán egy hónapja.

- És hogyan jelentkezett? Mi történt előtte? – faggatta egyre türelmetlenebbül.

- Nem t'om pontosan. Már régebben is előfordult olyan, hogy nem voltam önmagam. Ezt én sose érzékeltem; az az idő mindig kiesett, csakis a körülöttem lévőktől tudtam meg mi is történt valójában, miket csináltam, de sosem hittem nekik igazán. Emiatt mindenkivel összevesztem, ők meg aztán megunták a furcsa viselkedésemet. Azóta már nagyon barátaim sincsenek, ráadásul egyre gyakrabban fordul velem ez elő.

- Hát ennek tényleg nincs ki a négy kereke - gondolta magában House, ám folytatnia kellett álcáját, méghozzá gyorsan, hiszen Cuddy eszméletlensége nem volt éppen a legjobb jel.

- Eddig azt hajtogatta, hogy hangokat hall.

- Igen. Először mindössze néhányszor felcsendült bennem egy hang. Nem tartottam különösnek; olyan volt mintha a lelkiismeretem szólalt volna meg bennem, csakhogy pont az ellenkezőjét sugallta, amit kellett volna. Úgy értem a helytelen dolgokra csábított – mesélt merengve. Rendkívül élvezte, hogy a doki végre figyelembe vette őt. – Majd egyre többször kezdtem hallani és azt vettem észre nem tudok neki ellenállni. Azon dolgokra buzdított, amelyekről titokban álmodoztam, de soha nem valósítottam volna meg. Keményen küzdöttem ellene, de ez hatalmas szenvedés volt – folytatta nagy átéléssel. – Aztán egyszer nem bírtam tovább… hagytam, hogy vezessen. És onnantól nem volt megállás, sokszor ébredtem fel úgy, hogy fogalmam sem volt mit csináltam előtte; mindenféle lehetetlen helyzetekbe bonyolódtam bele, amiből még kimagyarázni sem tudtam magam – fejezte be monológját keserűen.

- Kell lennie valami előzménynek. Az ember nem kezd szimplán egyik napról a másikra hangokat hallani és holmi nem létező személynek engedelmeskedni.

- Maga a doki. A múltkori orrműtétemnél is engem kérdezgettek a sebészek. Végtére is nem én végezem az orvosin! – beszélt felháborodottan, mintha épp az egyik barátjának panaszkodott volna.

- Uh te jó ég! Már megint löki itt a sódert. Hogy lehetne… Micsoda? Mit is mondott? Orrműtét??

- Maga idióta!! Mért nem említette, hogy műtétje volt? – gurult be House. Ezúttal nem kellett megjátszania az érzelmeit.

- Nem gondoltam, hogy fontos lehet – rándította meg hanyagul a vállát Stan.

- Akkor maga szerint mi a lényeges?? Hogy mennyit szenvedett a hangoktól? – üvöltötte mérgesen.

- Nemá magának álljon feljebb!! Én vagyok a beteg. Ha ez ilyen fontos, mondja meg mi köze ehhez! – emelte meg ő is a hangját.

House újra belemerült gondolatainak mély tengerébe. Meglehetősen alábecsülte a férfi problémáját. Ez mégiscsak egy igazi esetnek bizonyult. Orrműtétkor felléphetett akármilyen komplikáció, ami akkor észrevétlen maradt az orvosok számára. Legvalószínűbb viszont porc – vagy csontleválás lehetett, ami aztán a vérkeringésen keresztül eljutott az agyba károsodást előidézve. – Elég merész, de végülis előfordulhat… Jelen esetben sok mindent megmagyarázna. A jobb agyfélteke könnyen…

- Hahó, még itt vagyok! – zökkentette ki gondolatmenetéből a diagnosztát.

- Észrevettem – morogta. – Ha egy kis időre be bírná fogni a száját, akkor talán ki is tudnám deríteni mitől van ez!

Stan erre igen feldúltan mustrálta House-t, de eleget tett a kérésének.

House-t ekkor újra kizökkentették izgalmas gondolatmenetéből, ezúttal azonban Lisa szívszorító nyögése hasított át a csendbe burkolózó teremben. Greg rögtön odakapta a fejét szembenézve Susannal, aki bocsánatkérőn meredt vissza rá.

- Még mindig nincs igazán eszméleténél. Megteszem amit lehet, de alig bírok mozogni – suttogta bűnbánóan.

House kurta fejbiccentéssel válaszolt neki. Nem hibáztatta a nőt egyáltalán, de hálát sem tudott kifejezni iránta, míg Cuddyt ilyen szörnyű állapotban tudta. Nagy erőfeszítésébe tellett az esetre koncentrálnia, ezért emlékeztette magát, hogy csak is annak megoldása lehet a kulcs Cuddy felépüléséhez.

- Szóval, mindenképpen szüksége van egy MRI vizsgálatra – jelentette be House szárazon.

- Az meg mi? És miért kell? Attól jobban leszek? Úgy értem el fog múlni… - kérdezősködött értetlenül, míg House durván közbevágott:

- Az egy VIZSGÁLAT – hangsúlyozta a szót, mintha egy óvodáshoz beszélne – nem kezelés. Megmutatja tényleg az-e a baja, amit gondolok.

- Ah értem. És az fájdalmas? – váltott ijedt arcra hirtelen.

- Hacsak nincs valami fémbeültetése, vagy régi típusú tetkója.

- Akkor vágjunk bele! – lelkesedett fel, mire House sóhajtva forgatta a szemeit. Bár valójában örülnie kellett volna, mert mi lett volna, ha a férfi nem vállalja be az analízist?

Egy percig mindössze egymást fixírozták kifejezéstelenül, majd Stanly elvesztette a türelmét és ingerülten felszólalt:

- Most akkor mi a rák van?

- Mi lenne? El kell végezni a vizsgálatot.

- Hát végezze!

- Itt nem lehet.

- Mer?

- Nem is tudom. Például szükség lenne egy MRI gépre? – ironizált House.

Stan elbizonytalanodott.

- De nem lehet. Nem mehetek ki innen.

- Mi a fontosabb magának? Nem akar végre megszabadulni az idegesítő hangtól a fejében? Végre nem kéne mással osztozkodnia a saját agyán.

- Akkor sem akarok börtönbe kerülni!

- Ezzel az állapottal könnyen ki lehet magyarázni a történteket.

Stant meggyőzte a fenomenális doki, de arcán még ott ült a bizonytalanság.

- Joe szerint nem szabad megbíznom benned.

- Pont őtőle akar megszabadulni! Akkor meg minek hallgat rá?

- Mégiscsak hozzám tartozik. Lehet, hogy pont a helyes dolgot sugallja.

House egyre idegesebb lett Stanley hezitálásától. Nagyon aggódott Lisa miatt. Túl sok idő tellett el a sérülése óta.

- Eddig azt állította, hogy mindig a rosszra buzdította – érvelt House, s Stan épp válaszra nyitotta a száját, mikor kintről kiabálás szűrődött be:

- Itt a rendőrség! Nyissák ki az ajtót!

Stanly arca holtsápadttá vált és keze görcsösen markolta ülőhelyének szélét.

- Te hívtad ide őket? – vádolta Greget ingerülten.

- Mégis mikor tudtam volna?

- Hmm.

- Ha beleegyezik a kezelésbe, én távol tudom őket magától tartani.

- Rendben – felelte csekély meggyőződéssel a hangjában.

- Meg el kéne engednie.

- Azt hiszi, bolond vagyok?

- Hahh! – horkantott fel House. – Fogja már fel nem ÉN vagyok az, aki az agyát szipolyozza!

Ekkor Stanley váratlanul felkapta bal kezével a pisztolyt idegesen rángatva azt össze-vissza.
House elszörnyedve bámulta a feldúlt férfit. Erre nem számított, eddig teljes mértékben meg volt győződve Stan beleegyezéséről.

- Héj! Segítsen már! – hangzott Stanley kétségbeesett felkiáltása.

- Hogy mi? Egy megtöltött fegyverrel fenyeget, és még maga kér tőlem segítséget? – értetlenkedett.
Csakis House lehetett képes a filozofálgatásra ilyen szorult helyzetben is.

Ekkor újra eldördült a maroknyi fegyver, hangja átjárta az egész termet óriási visszhangot verve. A lövedék a plafonba fúródott, s az ennek következtében lehulló vakolat Cuddy ijesztően nyugodt arcába hullott.

- Ezt… ezt nem én csináltam! – dadogta Stan elkerekedett szemekkel.

A rendőrség vasököllel dörömbölt türelmetlenül a kis fehér ajtón.

Susan hatalmas felszabadultsággal sóhajtott fel a zajra, érezvén a szabadság reményteli ízét.

- House ki fogunk jutni innét! – konstatálta nagy örömmel, s mivel a férfi nem válaszolt folytatta. – Ki kell szólni nekik, hogy bajban vagyunk.

House lassan kinyújtotta kezét a békés Lisa felé, törődően lesimítva arcáról a fehér port.

- Nem reagál semmilyen érintésre. Lehet, hogy… mély kómába esett –ejtette ki nehezen a balsejtő szavakat a száján a nő. House azonban továbbra is szótlan maradt.