2. fejezet
Megbeszéltem Petunia nénivel, hogy elvisz Londonba egy hét múlva, ahol a Foltozott Üstben a kandallón keresztül a Roxfortba, Dumbledore irodájába fogok utazni. Az utazás során semmi probléma nem adódott szerencsére.
Épségben és egészben, bár kissé kormosan léptem ki a már említett irodába, ahol szembe találtam magam két, rám szegezett pálcával, amiknek tulajdonosai kétkedő, de egyben meglepett arcot vágtak. Mögöttük ott állt a Roxfort igzgatója, a már jól ismert nagyapás mosolyával. Szinte a hideg futkosott a hátamon tőle.
A nyár folyamán, na meg az azt követő időszakban rájöttem, hogy Dumbledor mindent tudott. Amit Pitonról nem lehet elmondani, legalább is én így láttam. Valami azt súgta nekem, hogy ő is csak nem sokkal előttem tudta meg a nagy titkot. Nem tudom, hogyan kellene majd viszonyulnom hozzá, de abban ezer százalékosan biztos vagyok, hogy az igazgató, akármit csinálhat, elvesztette a belé fektetett bizalmam.
Legelőször Piton szólalt meg, de pálcáját egy milliméterrel sem engedte lejjebb.
- Igazold magad - követelte.
- Inkább kérdezzen, uram. Az nekem is, önnek is könnyebb lenne, nem kellene végighallgatnia a sok sületlenséget, amit ön szerint fix, hogy összehordanék - küldtem felé egy ártatlannak tűnő mosolyt, de nem akartam az idegeit sem túlfeszíteni.
- Szüleid neve? Mit tettél Dumbledore professzor irodájában miután a csata befejeződött a Roxfort ellen?
- Lily Evans és James Potter, legalább is nem rég még így tudtam. Most már tudom, hogy Perselus Piton az apám. ... Leromboltam az irodáját és a sok, hülye kütyüjét összetörtem. Azért jöttem, mert Önnel szeretnék beszélni, Piton professzor, és ... hát ..., hogy mi lesz utána, azt csak később szeretném kitalálni.
- Mr. Potter! - hördült rám McGalagony, aki eddig csöndes szemlélője, volt a történteknek, de a fogalmazásmódom kissé felszította benne a sárkányokra emlékeztető tüzet, ami már perzselte is belülről az arcát, ezt onnan gondolom, mert úgy nézett ki, mint egy paradicsom és egyre vörösebb lett az arca. - Hogy merészel így beszélni a tanárai jelenlétében?
- Minden tiszteletem az Öné, professzor asszony, de ha eddig még nem tudta volna, nem volt lehetőségem illemet tanulni a szüleimtől. Tudja, rohadtul elegem van abból, hogy mindenki a fejem felett dönt az életemről, de nem avatnak be semmibe. Ha megbocsájtanak, szeretnék Piton professzorral beszélni, négyszemközt - ezzel az említett felé fordultam, aki csak biccentett felém, eltette a pálcáját, és megindult az ajtó felé.
Egészen Piton lakosztályáig egy szót sem szóltunk egymáshoz. A folyosón volt néhány diák, akiknek nem volt épp ebben az időben órájuk. Meglepődtek, hogy itt látnak, de nem mert senki még üdvözölni sem(,) miután meglátták, hogy Pitonnal megyek épp a pince felé.
A rengeteg riasztó- és védővarázslat eltávolítása után, kinyitotta a lakrésze ajtaját és intett, hogy lépjek beljebb. Ő maga is így tett, majd levéve a talárját, egy sötétzöld ingben és fekete nadrágban helyet foglalt a nappaliban elhelyezkedő két fotel egyikében, amelyek a kandalló elé voltak helyezve közöttük egy kisasztallal.
Miután láttam, hogy Piton nem akar megszólalni, hanem azt várja, hogy én kezdjem, mivel én kerestem fel őt, így beszélni kezdtem.
- Először is, egy bocsánatkéréssel kezdeném. Sajnálom, hogy úgy elrohantam, de egyszerre túl sok volt anya levelének első pár mondata. Az, hogy egy másik világból származom, aztán, hogy az apám nem az apám, kicsit felment bennem pumpa. Ezért elnézést szeretnék kérni – sütöttem le a szemét és perceken keresztül vizslattam a lábam alatt elterülő mardekárzöld szőnyeget, amíg Piton végig gondolta, amit mondott mondtam, és válaszolt.
- Bocsánatkérés elfogadva. Szeretnéd elolvasni a levelet? - húzta ki az említett pergament az inge zsebéből. Harry csak bólintott és átvette, majd olvasni kezdte.