Az alábbi kalandok először a Végtelen űrben, később pedig a Tatooine bolygón játszódtak.
A Seft
Kinézetre egy szokványos teherhajó, leszámítva azt hogy nagyon leharcolt állapotban van a külseje, és koszos. Ez sok embert megtéveszt, és leírják John Self gépét. Holott ez az YT-szériás teherhajó egy igazi csodagép. Kívülről nem látszik, de tudja azt, amit egy corelliai gépnek tudnia kell. Erős fegyverzet, erős pajzs, és nem utolsó sorban x1-es hiperhajtómű. Ez utóbbi Saan Admirális "ajándéka". Meg persze maga a hajó is az ő ajándéka, de a módosított hiperhajtóműre külön kitért, mikor átvették. Johnnak terve, hogy amint megszedi magát pénzzel fejleszti a gépet. De ez még a jövő zenéje...!
És most néhány száraz technikai adat, annak aki szereti.
Típusnév: Corellian Engineering Corporation YT-2400 könnyű teherhajó
Hossz: 21 méter
Maximális sebesség (légkörben) : 800 km/h
Pajzsrendszer: Van
Beépített Navigációs számítógép: Van
Raktérkapacitás: 130 tonna
Fogyóeszköz: 2 hónap (+ John éjjeliszekrényének legfelsőbb fiókjában van egy csomó dugi kaja, a privát hűtőjében pedig CoronetCola, de ezt a többiek elől titkolja! Szóval legyen 2 hónap + 3 nap)
Legénység: 3
Minimum legénység: 1
Utasok száma: 6 (De akkor nyomorgunk)
Mentőkabin: 2
Fegyverzet:
- 2 lézerágyú-torony (alul, meg felül)
Helyszín: űrállomás a Centralitás Szektor határán
Egy kis méretű űrállomás, 2 nagyobb dokkal, és 4 légzsilippel, valahol a Centralitás-Szektor határán. Üzemeltetője egy Lid Barto nevű ember, John egy régebbi ismerőse.
Az étkezde egész jó, de ínyencségekre jobb ha nem számít az ember. A motelről pedig annyit, hogy akkor már inkább a hajóban...
A Seft lassított elülső fúvókái segítségével, és egyre csak közelebb manőverezett a 4-es számú zsiliphez. A kijelzők szerint minden okés. 3... 2... 1... Kapcsolódás.
- Ellenőrizni nyomás: Okés. Reznov, mehetni át, gyorsan! John már lehet igen ideges! - Fordult a pilótaülésben kuporgó Led, a mellette ülő Reznov felé. A volt CorSec tengerészgyalogos csak megvonta a vállát Antropov rinyálása, és homlokráncolása láttán. Ő régóta ismerte Johnt, és tudta: Neki való ez a hely. Egész biztos, hogy nem fog unatkozni.
- Jól van, már megyek! - De mielőtt kilépett volna a kabinból, megtorpant. - 'Szted fegyvert vigyek? - Nézett rá kérdőn.
- Áá. - Legyintett a másik. - Ez itt a Centralitás Szektor! Itt nem lenni csetepaté csak úgy, nagy rend és biztonság.
- Ezzel a szöveggel elmehetnél akár a szenátusba is, bólogatni az igen okos ötletekre. - Morogta Reznov, és azért a biztonság kedvéért felcsatolta pisztolytáskáját a combjára, benne egy DL-18-assal, amihez természetesen engedélye is van.
Antropov gúnyosan mosolygott, és megvárta míg Casar eléri a zsilipet. Mozgását addig a biztonsági rendszer monitorán követte. Ahogy elérte, már nyitotta is neki a kaput: Sziszeget egy nagyot, és feltárult nyomban. Reznov szemei elé pedig egy sivár falú folyosó képe tárult. Távolabbról már kiszúrta, hogy egy alacsony növésű húzott szemű férfi siet felé. A "Kisember" volt az. Alias Lid Barto.
- Nocsak. Így lerobbant az állomás, hogy már ő maga fogad mindenkit? - Morogta maga elé, még mielőtt hallótávolságba ért volna Barto. Azonban nem hozzá jött, hanem sietve elkanyarodott egy másik folyosóra. Reznov ismételt vállat vont, és elindult Barto után.
A Kisember a központi társalgóba sietett, ahol most kivételesen egész nagy volt a tömeg. Minden szempár a terem közepén elhelyezett asztalra fókuszált, azon felül pedig két egymásnak feszülő kézfejnek-karnak-bicepsznek. Igen hölgyeim és uraim, épp űrszkanderoznak. Egy Vuki egy Cetar ellen.
A tömegen túl, egy félreeső asztalnál pedig ott ült maga John Self, egy feltűnően csinos, barna hajú hölgy társaságában. Reznov ahogy kiszúrta őket, utat vágott a tömegen, ami nem volt egyszerű dolog...
- Silvia. - Kezdett bele szép halkan, közben pedig mindvégig a nő zöld szemeibe nézett. - Nem érdekel, hová dugtad azt a hajót. Használni akarom, ha már nem adtad vissza Dastaréknak! - A vége azonban igen hangosra sikeredett, és külön nyomatékosította a "nem adtad vissza" részt.
Taping állta a corelliai férfi tekintetét, és mosolygott.
- Épp most indultam, hogy visszaadjam! - Kezdett bele a válaszadásba. Ekkor futott be Reznov.
- Na kit látnak szemeim! Silvia Taping! - Mosolyodott el Casar, keze pedig szép lassan DL-18-asa markolatára csúszott. Tekintete találkozott egy pillanatra Selfével, aki alig láthatóan megrázta a fejét.
- Reznov, ugye hogy feketén sokkal szexibb volt? Ez a barna haj, hát nem is tudom... - Rizsázott John, aztán eleresztett egy jellegzetes "John Self" félmosolyt.
- Untam már a feketét. - Mentette magát a nő.
- Aha. - Mosolygott továbbra is Self. - Most mit csináljunk Taping?
- Na jó... Most nyertél. Mi lenne, ha eladnánk. Közösen. De mivel én menekültem vele az elmúlt jó pár évben, 50, és 25-25 nektek. Fer ajánlat. - Válaszolta a nő, és elégedetten elvigyorodott az ajánlatán.
- És mi lesz Antropovval? Neki nem jár semmi? - Kérdezte Reznov.
- Jaj! Akkor 50 nekem, a maradékon pedig osztoztok.
- Nem Silvia! Nem adjuk el. Tudom kell a pénz. De az a hajó Dastart illeti, mivel az övé. És visszafogom neki adni. Szóval... merre van?
Taping beletörődve sóhajtott, és mélyen Self szemébe nézett.
- A Tatooineon. Rábíztam egy... Régi ismerősömre, hogy vigyázzon rá.
John elégedetten dőlt hátra a széken, és kinyújtotta lábait az asztal alatt.
- Látod Silvi, nem is volt nehéz. - Mosolygott ismét féloldalasan. - Nem vagytok éhesek? A vendégeim vagytok.
- Tudnék enni... - Bólintott Reznov.
- Én csak egy desszertet kérek. Az ebédem már megvolt. - Felelte Silvia.
Közben a szkander verseny véget ért, a vuki győzelmével. Tiszta küzdelem volt, megspékelve egy igen erős catar és vuki izzadtságszag-keverékkel, ami most csak úgy terjengett az étkezdében mint holmi szaghurrikán. Ahogy megcsapta John orrát, elment a kedve a kajálástól...
- Tudjátok mit? Együnk inkább a hajón. Van ellátmány bőven, sütök nektek valami jót. - Fordult vissza az asztalánál ülők felé. Valahogy nem ellenkeztek, a terjengő bűz meggyőzte őket...
- És meséljetek fiúk! Mi történt azután, hogy elmentem? - Kezdeményezett beszélgetést Silvia, próbálva elterelni a témát az eldugott hajójáról.
- Fellélegeztem hogy nem kell eltartsalak! - Vágta rá John, és mutatóujjával a nő arca felé bökött. Ezt utálta. Régen biztos megfogta volna az ujját, és egy csavarintással válaszolt volna erre a kedves gesztusra, de most nem tette mert nem voltak olyan viszonyban, mint akkor. Ehelyett most kedvesen elmosolyodott, és kivárta a válasz többi felét.
- Nyitottam egy boltot. - Folytatta a corelliai. Hülye lett volna elmondani a nőnek, hogy a Birodalom megszállta a bolygót. Egy esetleges vérdíjért cserébe gondolkodás nélkül átadná őket...
Közben beértek a hajó konyharészébe. Nem volt valami tágas, de akárcsak a hajó, ez a konyha is tudja, amit egy konyhának tudnia kell. A jobb sarokban volt egy kis asztal pár székkel, az volt az étkező is egyben. Self hellyel kínálta a társaságot, aztán magára kanyarította fehér főzőköpenyét és séfsapkáját, amit még Beckettől kapott búcsúajándékként, és hozzávalókat keresett egy igen közkedvelt tradicionális corelliai ételhez, a corelliai tükörtojáshoz. Vagy 9 tojás, nagyon sok szalonna, minimális zsír, serpenyő, meg egyebek...
- Kár hogy nem maradtam ott a bolygón. Bizti' jól jött volna a segítségem. - Csacsogott tovább a nő, miközben Johnt figyelte hogy ügyködik a konyhában. Miután beleütötte mind a 8 tojást, Taping az asztalra támaszkodva megemelte magát, és fintorogva a serpenyő tartalmára nézett. - Én ilyet nem kérek... Nincs egy csokid, vagy sütid?
- A csillagrombolók szakadjanak rád, szólhattál volna azelőtt is hogy beleütöm mind a nyolcat. - Morogta John, és szúrós gyilkos tekintettel meredt a nőre.
- Ááh hogy mondhatsz ilyet? Nénikédet! Arra szakadjon rá az összes. - Vágott vissza a nő, aztán folytatta: - Amúgy is mondtam, csak nem figyeltél Rám. - A végén jól megnyomta a hangsúlyt, hogy félreértelmezhetetlen legyen a dolog.
- Szűnj meg! - Pörkölt oda a corelliai. - De nincs is nénikém, úgyhogy cumi van Silvike.
Most mindketten mosolyogtak egymásra. Reznov arcába temette mindkét tenyerét, és arra gondolt, hogy "már megint kezdődik ez az örökös vérszívás." És tényleg.
- Ez mindjárt jó lesz. Nem szeretem ha besűrűsödik a tojássárgája, hígan sokkal jobb. Úgy eszitek, ahogyan én szeretem! - Jelentette ki. Reznov biccentett, Silvia pedig kinyújtotta a nyelvét.
- Annyira gyerekes vagy néha. - Morogta John, de poén volt az egész. Kezdett oldódni a feszültség. - Casar, szólsz Lednek hogy tolja ide a képét? Ha ez a nőszemély nem eszik, valakinek be kell zúznia a részét az arcába. - Fordult Reznov felé.
- Megyek szólok neki. - Válaszolta, és ráérősen elsétált a pilótafülke irányába.
- És... Felszedtél valakit a Kalaanon? - Érdeklődött Taping, az előzőeknél jóval lágyabb hangnemben.
- Persze. Miért mit gondoltál, majd nem? - Nézett rá kérdőn felvont jobb szemöldökkel, séf sapkája alól.
- Akkor már nem vagy szerelmes belém. - Dőlt hátra elégedetten a nő, és ez mellé halványan mosolygott is. Kalaan előtt sokszor szívta ezzel a vérét, ha bármi úgy alakult hogy egy csapatban dolgoztak, rögtön ezzel jött elő, hogy biztos direkt követi, és halálosan belé van zúgva.
- Túlértékeled magad, édesem. - Vigyorodott el Self. - Akkor sem voltam, és most sem vagyok.
- Csak áltatod magad. Annyira szerelmes vagy belém, hogy észre sem veszed! - Replikázott a nő.
- Hidd el, azt észrevenném. - Közben a serpenyőből tányérokra került az étel. 3 tojás Johnnak, 3-3 Reznovnak és Lednek. Egy ódivatú kalaani kenyértartóból viszonylag friss, alig pár napos - tehát azért már rágós - kenyér került az asztalra, a tányérok mellé.
- És te? Hány embert húztál le? - Kérdezett vissza a corelliai, némi hallgatást követően.
- Na ezt kikérem magamnak! Én sosem voltam senkivel csak a pénze miatt. - Sikerült elég sértődött fejet vágnia ahhoz, hogy egy átlagembert átvágjon, de John átlátott rajta, és megdobta egy konyharuhával, ami rendesen be is terítette a nő arcát. Az durcás mozdulattal lerántotta saját tulajdon arcáról, és visszadobta Johnnak. Vigyorgott ő is.
- Alkalomadtán elmesélem. Na mi lesz, kapom ma még a desszertem? - Csapta össze a tenyerét, sürgetően.
John megforgatta a szemét, és nézett valami nasi után. Csakhamar keze ügyébe került egy Corelliai Ideal nevű sütemény. Ez egy ovális, egészen vastag, puha piskótatésztájú, tejcsokoládé bevonatú édesség volt, közepén igazi corelliai pettyesbarack lekvárral, ami nagyot dobott az ízén. Ezt most letette az asztalra, és leült Silvia mellé. Már csak a többiekre vártak...
- Oh ne, már megint corellnyí tükörtojás, rosszul lenni... - Bukott ki Ledből, amint meglátta az asztalon gőzölgő tükörtojásokat, azzal a fél kiló szalonnával, és a rágós kenyérrel. Tekintete ezután Silviára vándorolt. Arcára széles mosoly ült ki, és integetett a nő felé.
- Silvia Taping! Örülni hogy látni téged...! A biztonsági rendszeren keresztül figyeltelek titeket ahogy hajóra léptetek! Bocsánat hogy csak most jöttem, és nem üdvözöltelek korábban...
- Helló. - Mosolygott vissza a nő. - Led, te még mindig nagy hecker vagy. Akárcsak Johny. Igaz Mr. Hecker? - Nézett a corelliaira, egy kacsintás kíséretében.
- Az igazából krekker. - Javította ki Self, gúnyos mosolyra húzva a száját. - És hányszor mondjam még el, hogy nem kukkoltalak a 'Rubbachiatore belső megfigyelőrendszerén keresztül, miközben igen okos módon az egyik kamerával ellátott teremben szoliztál, amit mellesleg ugyancsak Dastar pénzén vásároltál magadnak. Elszórtad egymagad a pénz felét... Holott nem minket illetett az sem.
- A hajón dugták el! És én találtam meg elsőként.
- John, Silvia! Enni szeretnék! - Csapott az asztalra Casar, ez általában mindig bejön.
Self és Taping elhallgattak. Találkozásuk óta talán első ízben, vagy 5 percre. A férfi evett, a nő is evett, aztán kis galacsint gyúrt a kenyérbélből és John kajájába dobta. Amaz kiszedte, és fintorogva méregette mit dobott a kajájába az a barna hajú szőke nő, aki igazából fekete.
- Ez a hála, amiért velünk jöhetsz a Tatooinera? Kedves mondhatom. - Most John vágott sértődött fejet. - Áh... Kéri valaki? Nekem elég volt.
- Én megeszem, ha nem kell. - Ajánlkozott Reznov. John gondolkodás nélkül eléje tolta a tányérkát, és nyújtózott egyet ülve, mielőtt felállt volna. - Egyetek, megyek a pilótafülkébe, beindítom a hajót.
- Vele megyek, mert másodpilóta nélkül még elszúr valamit a végén. - Állt fel Silvia, és megelőzve Johnt becsörtetett a pilótafülkébe, és elfoglalta a pilóta ülését.
- Na nem! Taping, emeld fel a segged az ülésemből, különben kirobbantalak onnan világos? - Fenyegetőzött erélyes hangon, de semmi értelme.
- Johny olyan rég vezettem, igazán megengedhetnéd. - Nézett rá szépen, de ennek sincs semmi értelme.
- Húzz a cserepadra. - Mutatott Self a másodpilóta helyére.
- Ezt megjegyeztem. - Morogta Silvia, és áthuppant a helyére. Johnnak sem kellett több, leült az ülésre és nyomban tette a dolgát.
- Meg kell köszönnöm neked valamit. - Fordult felé egy pillanatra. A nő egyből érdeklődő arckifejezésre váltott.
- A popid előmelegítette az ülésemet! - Nevetett fel a corelliai.
- Akkor élvezd ki, csak el ne csattanj. Egy világ dőlne össze bennem...
- Ne aggódj bébi, többet kell nyújtanod ahhoz.
Most benyomta a hajó belső kommját, és forgalmazni kezdett Reznovnak és Antropovnak:
- Indulunk. Lezárom a zsilipet.
A Seft hamarosan lekapcsolt az űrállomás zsilipjéről, és sebességét fokozatosan növelve maga mögé parancsolta az űréttermet, és a rákapcsolódott többi űrhajót.
- Ezt a részt imádom. - Mondta John, inkább csak magának mint a nőnek. Kinyúlt a hiperhajtómű indítókarjához, és meghúzta maga felé. A csillagok megnyúltak előttük...
... És a hajó eltűnt az állomás szenzorkijelzőiről...
Helyszín: Hipertérben a Tatooine felé
Az idő lassan telt. Nagyon, nagyon lassan. John a mellékraktérben berendezett "nappaliban" tartózkodott, és épp kalaani szivart pöfékelt a levegőbe. Lábát szokás szerint feltette az asztalra, ahogy hátradőlt mélyvörös ósdi és agyon használt kanapéján. Ledet figyelte, ahogy szenved a holoTV-hez kötött médialejátszóval. Csak képet adott, de hangot nem játszott le. Érdekes.
- Majd én beszélek a szereplők helyett! - Ajánlkozott fel Taping. - Gyermekkoromban ígéretes tehetségnek tartottak, és eltökélt szándékom volt, hogy színésznő legyek...
- Senkit sem érdekel a nyomasztó gyerekkorod, te lány. - Mormogta Self, két pöfékelés között.
- Óó a nénikéd! - Silvia tekintete gyorsan körbejárt a raktárban, mit is vághatna hozzá a férfihoz, de sajnos semmi olyat nem talált.
- Nincsen. - Szólt ismét a corelliai. Talán kétértelműen: Egyrészt nincs nénikéje, másrészt megsejthette a nő tétovázását látva, hogy mit forgat a fejében.
- Annyira utállak. - Taping lehuppant Self mellé a díványra, és kotorászni kezdett a zsebeiben cigi meg öngyújtó után. Csakhamar keze ügyébe került egy Corellian Slims, meg egy öngyújtó és már rá is gyújtott volna, mikor John kinyúlt a szájában lógó hófehér hosszúkás cigiért, és kikapta.
- Itt nem. Cigizni csak a WC-ben! - Magyarázta meg, és elvigyorodott a nő felháborodott arckifejezésén.
- Akkor te mit csinálsz? Elszívod a békepipát? Add vissza most azonnal! - Egészen felemelte a hangját olyannyira, hogy még a pilótafülkében ülő Reznov is meghallotta. John csak nézett a nőre hosszú másodpercekig. Led figyelte kettejüket, és nem tudta eldönteni hogy most nagyon leordítja a fejét, vagy begyömöszöli a mentőkabinba és kilövi. A corelliai férfi legszívesebben valóban kilőtte volna, de mivel visszaakarta juttatni a köztársasági cirkálót Dastaréknak, és mert sajnálta volna a nőre pazarolni a mentőkabint, vissza vett a hangnemből és szépen udvariasan válaszolt.
- Silvi. Csak poénkodok, nem kell egyből nekem esni. Tessék. - Visszaadta a nő kezébe a cigit.
- Látod, mondtam hogy jó színésznő vagyok. - Mosolygott a nő, és mintha misem történt volna rágyújtott és John arcába fújta a füstöt.
- Ez ütött, huhú! Egy-zero Silvia javára. - Kotyogott közbe Led szintén vigyorogva.
- Ki is kapta a hajót, Led? - Nézett fel kérdőn Antropovra.
- Mi hárman. - Érkezett a válasz hátulról, még mielőtt Led válaszolhatott volna. Reznov volt az.
- Áh... Hát persze. Kalaan hősei kapták a hajót, csodás odaadó önfeláldozó munkájukért cserébe. - Bólintott Self. - De ki a kapitány? Én. Megválasztottatok, én vagyok.
- Sorsot húztunk. - Szólt közbe ismét Antropov. Silvia erre harsányan felnevetett, és fejét csóválva megszólalt:
- Ez annyira jellemző rátok fiúk.
Self homokszín galléros polóban, és ugyan ilyen színű - a kalaani hadseregnél rendszeresített - katonai nadrágban állt a pilótafülke közepén. Lábait széles terpeszbe vetve, kezét derekánál összefonva. Frissen tisztított katonai bakancsának még cipőkrém illata volt, ami hirtelen meg is csapta az orrát. Arcára egy grimasz ült ki, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. A csillagok ismét visszaálltak, és egy nagy sárga szikla képe jelent meg előtte, amit Tatooine néven ismernek.
- Egy porfészeknek tűnik. - Állapította meg, majd Silvia felé fordult. - Feltudnál világosítani, hogy mi is vár odalenn?
- Hogyne John. - A nő eltehénkedett a másodpilóta ülésben, és John felé forgott vele. - Ez itt. - Mutatott flegma mozdulattal a bolygó felé. - A Galaxis porfészke, minden létező söpredék gyűjtőhelye. A nyomor, a gyilkosságok, meg a pitiáner háborúk mindennaposak. Jabba, a hutt itt a főmufti... Markában tartja akit csak kell.
- Huttok. - Ráncolta homlokát a corelliai. - A Kalaanon volt egy huttunk, Dagi Dögnek hívtuk, amúgy Horba volt a becsületes neve, de valami ritka gusztustalan élőlény. A helyi multicég tulajdonosa volt, tudod ilyen szupermarket üzletláncnak. Mikor a Birodalmiak támadtak, mentette az irháját. De megszívta... Lelőtték a hajóját, és azt mondják kizuhant a járműből, és széttoccsant az úttesten. Undorító lehetett... - Morfondírozott, állán a borostát vakargatva.
- Kösz az infót te idióta. - Fogta a fejét Taping, jobb lábával pedig John hátsófele felé rúgott de nem ért el odáig.
Self válaszul csak csúnyán nézett a nőre, aztán lehuppant a helyére és nyitott egy csatornát...
A leszállási engedély megkapása után, egy YT-2400-as teherhajó - név szerint a Seft - ereszkedett alá az égből. Sebessége fokozatosan csökkent, mígnem a D-234-es dokk fölé lebegett. Ekkor egyenletes tempóban ereszkedni kezdett, a leszállótalpak előbújtak, és a hajó megállapodott a dokk padlózatán.
John kitekintett a pilótafülke plasztacélüvegén. A látvány cseppet sem nyűgözte le, habár a kék ég némi vigaszt nyújtott számára. A Kalaanon gyakorta borult volt az ég, az űrben meg hát ugye... Csak feketeség van, meg csillagok. Az is szép, de egy idő után unalmas. Szóval jól jött a változatosság! Most letekintett a műszerfal adataira. Vagy 45 fok van kint, de ez a vacak még az űrben is szokott plusz fokokat mérni tehát a corelliai élt a gyanúval, hogy elromlott a mérőműszer. Különösebben nem izgatta. Nem hőmérsékletet mérni jött, hanem Dastar hajójáért. Tehát hátradőlt a pilótaszékben, és Silvia felé forgott vele.
- Na itt vagyunk. És most dalold el nekem csini, mihez kezdünk? - Nézett a nőre kérdőn.
- Van itt egy ismerősöm. Vincent Husdonnak hívják, ő tudja hol a hajó. - Válaszolta Taping mosolyogva, közben pedig átható tekintetét Johnéba fúrta, mintha csak ezzel is azt akarná sugallni: Igazat mondok! A corelliai férfi kétkedve mosolygott, hiszen ismerte ezt a mosolyt, és legfőképp ezt a nézést. Persze voltak kivételek, amikor hibázott, és rosszul mérte fel a helyzetet - pl. a "nappaliban". De ez igen ritka.
- Mit kell róla tudnom? - Folytatta a kihallgatást, komoly arcot vágva.
- Ő egy kereskedő, és igazi úriember. Majd meglátod ha találkozol vele! - Válaszolta Silvia továbbra is szépen nézve és mosolyogva.
- Nah igen, ha találkozok vele, meglátom. - Morogta az orra alatt.
- Tessék? Nem hallottam. Mondd a szemembe ha nem tetszik valami! Ne pusmogj. - Vágott vissza a nő, arca pedig teljesen érzelemmentessé vállt egy szempillantás alatt.
John gyorsan mozdult, megragadta a nő mindkét vállát és közel húzta magához, elég közel ahhoz, hogy akár suttogva is tökéletesen megértse amit mond. De nem suttogott. Hangosan beszélt. Közben pedig a szemébe nézett, pont ahogyan a nő azt kérte az imént.
- Szétrúgom a seggetek, de főleg a tiédet ha átversz ezzel a Husdonnal! Remélem világosan fejeztem ki magam.
Silvia félmosolyra húzta a száját, és enyhén bólintott. Nem volt túl meggyőző, és Self tudta hogy forgat valamit a fejében. Közben elengedte a vállait, és feltápászkodott az ülésből.
- Menjünk.
- Kell egy "B" terv, ha Silvia újít valamit. Asszem itt hagyom Reznovot és Ledet. Ha baj van, majd ők segítenek. - Gondolta, míg a kabinja felé sétált. Magához vette kedvenc sugárpisztolyát, egy világos színű cipzáros felsőt, és természetesen napszemüvegét. Mikor elindult a rámpa felé, Silvia útját állta.
- Ácsi. Ebben a göncben nyomban lepuffantanak ezen a bolygón! Tudtam, hogy ezt sem bízhatom rád. Már csak az hiányozna, hogy a Rohamosztagosok kiszúrják a kalaani gatyád. - Hordta le a nő, és visszatessékelte a kabinba. John hirtelen se köpni, se nyelni nem tudott, ahogy Silvia feltúrta a ruhásszekrényét, hétköznapi ruhák után kutatva.
- Corelliai farmer... Bőrdzseki... Na látod, ezekben nem keltesz majd ekkora feltűnést. Sztem vedd át a bakancsot is, habár az még jól jöhet, meg láttam sokat dolgoztál vele.
- Kösz anyu. - Öltött nyelvet John, amit Silvi viszonzott is. Aztán elhagyta a férfi kabinját, hogy az nyugodtan öltözhessen. Nem mintha szégyellős lenne, de így mégis csak gyorsabb, ha közben Silvia nem csorgatja rá a nyálát. Miután felöltözött,fülét az ajtónak tapasztotta, és miután úgy vélte Silvia nincs ott, előhalászta kommját és forgalmazni kezdett Led felé.
- Led, hallasz? - kérdezte. A válasz enyhe sistergés volt, aztán jelentkezett a waylandi.
- Itt lenni. John?
- Egyedül vagy? Izé... Silvia nincs ott veled?
Ismét csend.
- Egyedül. Most mondani gyorsan!
- Ha Silvia kitalál valami ostobaságot, mentsetek ki. Mondjuk spéci nyomkövető eszközök hiányában kövessetek, de nehogy kiszúrjon!
- Okéj. De szerintem Silvia rendes csaj, nem fog kicseszni velünk.
- Ugyan Antropov. Csak mert jól rázza magát, nem kell elhinni amit mond. Na császtok. És csak ügyesen!
John dolga végeztével elindult kifelé. Arcára elégedett mosoly ült ki, mert úgy hitte bebiztosította magát. Valójában viszont Silvia lefülelte az adást, és tud a kis cselről. Vajon mi sül ki ebből...?
Egy nő, és egy férfi sétál az egyik forgalmasabb utcán. Ebben nincs semmi különös, sőt ez lehetne akár egy béna vicc kezdete is. Erről azonban szó sincs, hiszen a két említett ember nem más, mint Silvia Taping és John Self. Megjegyzendő hogy ruhájuk erőteljesen elütött a tatooinei átlagtól. Egyrészt John fekete bőrdzsekije amiben amúgy melege volt, a fel-fel támadó szél ellenére is. És Silvia sem panaszkodhatott a melegre, de az ő bőrdzsekije legalább fehér volt. Azonban szükségesnek ítélték meg, ugyanis úgy tűnik hamarosan homokvihar várható. Akkor meg ha nem találnak megfelelő zárt menedéket, nem árt a plusz védelem.
- Tudod, ezt 800 creditért vettem még a Kalaanon. Nem szeretném ha tönkremenne. - Mondta John, a nő felé fordulva.
- Az enyém meg 1600 credit volt, eredeti egyenesen Corelliáról. Gondolod hogy kockára tenném 1600 creditemet? Ugyan, hisz ismersz. Tutira nem lesz bajuk, és nekünk sem. És mit sír a szád? Selyemfiú.
- Te csak hallgass! Plázacica. Ha ebben a kóterben lenne pláza, hajó helyett nyomban odariszálnád a kis segged.
- És? Közöd? Nem minden nő olyan idejétmúlt és ostoba, mint akiket te szedtél fel fénykorodban.
- Inkább úgy mondanám nem minden nő olyan könnyűvérű mint amilyen te vagy, és a plázás barátnőid.
Silvia sértődötten elfordította a fejét Johntól, és az ellenkezőirányba nézett.
- Ostobaa - Incselkedett vele tovább a corelliai, mire a nő felmutatta ökölbe szorított kezét, és középső ujja hirtelen a kék ég felé egyenesedett. Egy kedves kis gesztus, kedves kis sétálópartnerünktől - gondolhatná egy helybéli, a párost figyelve.
A duó jó hosszú utat tudhatott a háta mögött, mire elérték Hudson lakását. Silvia csengetett, aztán csípőre tett kézzel várakozó testtartást vett fel az ajtóval szemben. John valamivel mellette állt, a falnak támaszkodva. Nem messze tőlük pedig Reznov, és Led egy házfal takarásában figyeltek, mi sül ki ebből az egészből.
Az ajtó hirtelen félre csusszant, és egy colos - de kigyúrt - kopasz fickó lépett Silvia elé. John ahogy ránézett, rögtön tudta hogy a fickó katona lehetett, vagy valami hasonló. A tartása, és sebhelyes arca sok mindent elárult.
- A francba, Silvia... Mit keresel itt? - Kérdezte a férfi, minden kertelés vagy köszönés nélkül a tárgyra térve.
- Neked is szia! - Hordta le Taping, szinte reflexből. Self akaratlanul is elmosolyodott. - Gondban vagyok. Szükségem van a hajómra!
- Már túladtam rajta. - Felelte tömören Husdon.
- Nem emlékszik hogy kinek? - Vágott közbe John. Husdon tekintete most rászegeződött.
- Ki maga? - Kérdezte, bár ez inkább kijelentésnek hangzott, semmint kérdésnek.
- Alex Sharpe. - Válaszolta a corelliai szemrebbenés nélkül, és a kezét nyújtotta.
- Mr. Sharpe. - Fogadta a kézfogást Vincent, és erősen kezet rázott vele. - Egy jó tanács. Kerülje el ezt a nőt, amíg csak lehetősége van rá.
- Sajnos késő. - Vont vállat John. - De azért kösz a figyelmeztetést.
- Jöjjenek be. - Intett befelé Husdon.
Míg Silvia és John helyet foglaltak a tatooinei mércével pazarul berendezett nappaliban, addig Husdon hozott egy kis frissítőt a párosnak és saját magának.
- Szóval hol a hajóm? - Kérdezte Silvia, felvéve az eredeti beszélgetés fonalát.
- A hajóm? Eladtam valakinek. Sajnos nem emlékszem már hogy ki volt az... - Felelte Vincent.
- Ez talán... - Nyúlt bőrdzsekije belső zsebébe John, pár száz creditért. - Segít emlékezni.
- Talált. - Biccentett házigazdájuk. - Duplázza meg azt az értéket, és megnézem mit tehetek.
A corelliai oldalba bökte Silvit, mire az is kotorászni kezdett a zsebei között némi pénz után.
- Meglátom mit tehetek. - Állt fel az asztaltól a férfi, és az emelet felé vette az irányt. Addig a két corelliai reménykedett hogy nem az ablakon dobták ki a pénzüket, amiből egyébként sincs valami sok. Aztán nagy sokára előkerült Hudson, egy kis papírral a kezében. Egy név volt rajta, és egy holoszám.
- Zeltrosi szám? - Vonta fel jobb szemöldökét John.
- Az. A megvásárlója egy zeltron volt, de hogy onnan hova került a hajó, azt nem tudom. - Bólintott Husdon.
- Mr. Husdon, öröm volt önnel üzletet kötni. - Kelt fel John a díványról. - Egyébként szép a lakása. Biztos jól keres, ha így fenntudja tartani.
- Egyszer lent, egyszer fent Mr. Sharpe. De főleg fent.
Husdon kikísérte Johnt és Silviát, az ajtóban viszont úgy hogy Silvia ne lássa, a corelliai kezébe nyomott egy cetlit. Johnnak nem volt ideje megnézni, ezért zsebre vágta.
- Silvia, Mr. Sharpe, viszlát. - Búcsúzott, és még mielőtt azok válaszolhattak volna, az ajtó be is zárult.
- Ez egy kicseszett jégkocka, Taping! - Morogta Self.
- De a Hutt űr legjobb fegyverkereskedője. Azt például tudtad, hogy Nar Shaddaa Birodalmi "megszállása" alatt, naponta tűntek el Birodalmi katonák, és Birodalmi felszerelések? Nem a huttok. Az ő keze volt a dologban!
- Ugyan már te lány, ezt nem hiheted el. Lehet talán tényleg fegyverkereskedő, de egy keresztapa nem így néz ki. Csak azért mondta, mert minden szart elhiszel, és így könnyebb téged megdönteni.
- k*rva nénikéd! - Hápogta a nő. - Azt könnyű megdönteni.
- Kedvenc lökött lányunk elcseszte azt a rohadvány hajót! - Jelentette ki a corelliai, még mielőtt Reznov vagy Antropov rákérdezhettek volna hogy mi is a harc is helyzet.
- B*ssza meg! - Reznov a homokos talajra köpött mérgében. Ő személy szerint megtartotta volna maguknak azt a hajót, mert nagy és kényelmesebb mint Self ezer éves YT-2400-asa.
- Visszaszerezzük! Van egy nevünk és egy holoszámunk. Csak annyi a dolgunk, hogy kiderítjük hol van a fickó. Nem kell ebből nagy ügyet csinálni... - Próbálta nyugtatni a kedélyeket Taping, de épp ellenkező hatást váltott ki azzal, hogy egyáltalán megszólalt.
- Csönd legyen! - Szólt rá John erélyesen. - Az egész miattad van, úgyhogy fogd be! - Mutatóujjával a nő arca felé mutatott, amit az ki nem állhatott.
Silvia fejében megfordult, hogy most kitekeri a corelliai ujját, de nem akarta hogy kihagyják a buliból ezért csípőre tett kezekkel és mosolyogva tűrte a dolgot.
- Köszönöm! Végre csendben van! - Sóhajtott rájátszott megkönnyebbültséggel John. - Antropov! Te tényleg nagy krekker vagy, nem tudod kideríteni hogy hol lakik ez a fickó? - Fordult most a waylandi felé.
- Éppenseggel kitudnám deríteni. De kelleni fog néhány eszköz... Tudni, ilyen spéci kütyü ami megtalálja keresett holoszám lakhely szerinti iktátását.
- Hogy mit? - Vonta össze szemöldökét Self.
- Hát a lakhelyét, ahová be van jelentve holoszám! - Javította magát Led.
- Vagy úgy. - John elgondolkozott egy pillanatra, honnan szerezhetnének ilyet. - És ha megszereztük, hová kötöd be?
- Hát Be kell törnünk központi nyilvántartásba, ahol a szervereket őrzik.
- Felejtsd el. Akkor nem lesz hajó, de nem török be sehová, világos? - Rázta a fejét Self.
- És mi lenne ha megvennénk az infót valakitől? - Kérdezte Reznov.
- Mégis kitől? - Vont vállat John.
- Jabbától! - Kiáltott fel Silvia, ahogy eszébe jutott ez a nagyszerű ötlet.
Közben felértek a Seft fedélzetére. John hanyatt dobta magát a kanapén, és agyalt a nő ötletén. Ez sem tetszett neki, nem akart a huttokkal üzletelni. Meg aztán pénzük sem volt olyan sok, az információ pedig nem olcsó.
A percekből órák lettek, és nem sikerült kitalálniuk mi legyen. A corelliainak végül elege lett az egészből és pihenni tért. Mikor magára zárta kabinja ajtaját, eszébe jutott hogy kapott egy kis papírt ettől a Husdontól. Zsebeibe mélyesztette mindkét kezét ahogy kotorászott bennük. Végül rátalált egy kis papírcetlire. Legnagyobb meglepetésére ez állt rajta:
"Holnap este 22 órakkor Vasilisnál."
- Miért bonyolítják az életem? - Rogyott le az ágy szélére, és elterült mint egy corelliai béka. - Nem elég ez a b*** hajó, még ostoba fegyvernepperek is engem akarnak. Miért? Miért... Miért... És hol van ez a Vasilis egyáltalán?
Este 22 óra. Az ikernapok már majdnem a horizont alá buktak, de még így sem volt sötét. Tatooine... Ha világos van, nagyon világos, ha meg sötét, akkor nagyon sötét. John most nem is bánta a köztes állapotot. Mos Eisley ahogy megállapította: nem egy barátságos hely. Koszos, büdös, és nyüzsgő. Első két pontjában - gondolt bele - akár csak a Kalaan csatornahálózata. Vagy épp bármely más civilizált bolygóé...
Banthagumi az út közepén, nem messze tőle pár jawa egy rozzant droidot kergetett. Igen mulatságos látványt nyújtott, de sajnos nem volt ideje kacagni. Várt rá ez a Husdon...
Egy helybeli még a dokkoknál eligazította. Forduljon a főutca második kereszteződésénél jobbra, és mikor eléri a magas házakat, az első jobb oldali zsákutcába forduljon be, ott megtalálja.
A corelliai hűen követte az útmutatást. Figyelme egy pillanatra sem lankadt: keze mindig combtokjában pihenő DL-44-ese közelében volt, hogy bármikor előhúzhassa ha úgy adódik. De nem adódott úgy. Minden gond nélkül megérkezett Vasilishoz, ami egyébként egy büfé volt, ahol állítólag isteni banthapitákat csinálnak. A kopaszodó büfés most is épp kotyvasztott valamit. Egy nagy forgó nyársról húst fejtett le spéci kis húsvágójával, és frissen sült pitába csomagolva speciális öntettel, krumplival meg zöldségekkel telepakolva adta át vásárlójának. A corelliai elgondolkozott egyen-e mielőtt belevág az üzletbe, de majd később kóstolja meg. Egészen higiénikusnak tűnt.
Husdon már ott ült az egyik asztalnál...
Kaland: Két láda holmi, és semmi kérdezősködés
Résztvevők: Krystal Starfire, John Self
- Jó estét Mr. Sharpe. Reméltem hogy eljön. - Állt fel az asztaltól Husdon, és azonnal kézszorításra emelte jobb karját. John fogadta a kézfogást, és erősen megszorították egymás kezét, ahogy azt Corellián szokás, majd mindketten leültek az asztalhoz.
- Megmondom a frankót Mr. Husdon, nem szívesen. Nem szoktam idegenek meghívására idegen helyekre menni. - Fonta össze karjait maga előtt a corelliai. - De az az érzésem hogy fontos dologról lehet szó. - Elvigyorodott egy röpke pillanat erejéig, miközben végigmérte beszélgetőtársa pofázmányát. - Kérdés: Miért pont én?
- Szeretem ha valaki nyíltan kimondja amit gondol. - Mosolyodott el Vincent. - Szorult helyzetben vagyok Alex. Az érdekeltségeim Nar Shaddaan ki vannak téve egy rivális hutt klán támadásainak. Ha nem lépek gyorsan, elvész minden bevételem onnan.
- Rendben... És mi dolga velem?
- Van két ládám, amit haladéktalanul Nar Shaddaara kell szállíttatnom. Dörzsöltnek tűnt mikor először találkoztunk, és azt a nőt is kordában bírja tartani. Magára gondoltam. Oldja meg nekem.
Self elcsodálkozott magában. Első körben több felvetés is megfogalmazódott benne, például honnan tudja hogy van egyáltalán hajója, vagy hogy nem veri át?
- Mennyi az annyi? - Kérdezte kertelés nélkül a corelliai.
- 4 rongy. - Felelte tömören Husdon.
- 4/fő? Nézze Husdon, nekem el kell tartanom a csapatom. Silvia önmagában elszórja ennek a pénznek a felét. - Nevetett fel John, több szempár is rászegeződött.
- Összesen 4, Alex.
- Hmm... - Vágott egy grimaszt John. - Maga a főnök. Vállalom.
- Remek Sharpe. Az új társa hamarosan itt lesz... Addig egyen valamit.
- Tessék? - Úgy állt fel az asztaltól Self, mintha áramütést szenvedett volna. - Miféle társ? Husdon, társról szó sem volt!
- Idáig. Már csak nem gondolta, hogy elengedem felügyelet nélkül? - Husdon eddigi nyugodt hangneme nyomban köddé vált, ahogy felemelte a hangját, és ő is felállt az asztaltól. - A csapata egyik tagja híresen nagy tolvaj, magát pedig még nem ismerem. Az új társuk majd segít hogy minden rendeltetésszerűen menjen, és sikeresen leszállítsák az árut.
- Ha idegenekkel kell dolgozzak, többet kérek. - Ült vissza John.
- 4500, de akkor nincs henyélés Sharpe. Az emberem majd tájékoztatja, és nyomban indulnak tovább.
Krystal Starfire:
Vincent Husdon pár napja keresett fel, egy jól fizető munkával kapcsolatban. Pilótája ugyan még nem volt, de veled minden esetre leszervezte a dolgot, hogy jó pénzért cserébe fegyveres kíséretet adj, ha szól. A hívás 9 körül futott be, miután Husdon egy szemfüles embere látta Selfet (álnevén Alex Sharpe) elhagyni a hajóját. Husdon tudta hogy hozzá igyekszik, és azt is tudta hogy vállalja majd a melót. Tehát szólt neked is, hogy amint csak tudsz gyere a Vasilis büféhez.
A kaland hölgy résztvevőjétől sajnos nem idézhetek, ezért innentől kezdve csak az összefoglalókat írom a kalandozás további alakulásáról.