Megjegyzés: A Harry Potter világ megálmodója és tulajdonosa J.K.Rowling
Köszönet:
Eszkiesznek, Pereknek és Sillya-nak idejükért és energiájukért, amit ennek a történetnek a jobbá tételére fordítottak.
Köszönet yasmine-nek, natlee-nek és Melkor Morgothnak hogy hozzászólásukkal felvidítottak egy már teljesen kétségbeesett irót:)
---------------------------
1 fejezet- Mugli-vadászat
Seth egyenletes ütemben futott. Nyúlánk teste szinte semmi megterhelést nem jelentett edzett lábai számára. Az előtte rohanó mugli azonban már egészen más eset volt. Léptei minden ütem nélkül dobogtak az úton, és egyre többször botlott meg futás közben. Már nem tart sokáig – állapította meg üldözője magában. Végül a menekülő mugli megállt és összegörnyedve szembefordult vele. Arcát és nyakát vörös foltok lepték el. Élesen zihált. Seth néhány lépésre tőle megállt, és csak figyelte, ahogy a másik levegőért küzd. Karja ernyedten lógott a teste mellett, pálcáját hosszú, vékony ujjai között tartotta.
A mugli fiatal férfi volt. Barna haja hosszan lógott a vállára, félig eltakarva fekete pólójára nyomtatott feliratot. Seth csak annyit tudott kibetűzni, hogy „…Maiden" . Szórakozott mosoly suhant át az arcán. A muglik ezt talárra nyomtatva hirdetik? A fiatal férfi úgy látszik félreértette a gesztust, mert maga is egy halvány, reménykedő mosollyal felelt. Óvatosan oldalazni kezdett a legközelebbi ház bejárata felé. Mielőtt azonban elérhette volna, valamiféle láthatatlan erő visszarántotta és ő elterült a földön. (maiden hajadon, szűz)
- Az, hogy esélyt adok, hogy megvédd magad, még nem jelenti, hogy el is engedlek. Még ez is sokkal több, mint amit a magadfajta muglik a társaimtól várhatnának. – Az utolsó mondatot úgy tűnt Seth nem is a fiatal férfinek szánta.
Az lassan feltápászkodott és szemügyre vette üldözőjét. Fiatal, sápadt arc nézett vissza rá, amit fekete, vállig érő haj keretezett, amiről azonban látszott, ha csak egy kicsivel rövidebb lenne, megszelídíthetetlenül meredezne szanaszéjjel gazdája fején. A felső- és alsó ajkak rajzos íve most határozott vonallá préselődött, a harcra készülődés keltette feszültség jeleként. Egyenes orra felett merész ívű, széles vonalú fekete szemöldökök árnyékolták a lehetetlenül feketének tűnő szemeket. Istenem! –gondolta a fiatal mugli - ez a srác fiatalabb nálam! Nem lelhet több tizenhatnál!
Újabb tétova mozdulatot tett a hívogató kapu felé. Azonban félúton megdermedt, mikor a kapu sikoltva kiszakadt a keretéből, a fém összegyűrődött, mintha legalábbis papírból készült volna. Visszafordult a furcsa köpenyes fiú felé. Lassan elhatolt tudatáig, hogy a másik nem fogja elengedni, és helyzetéből csak egyetlen kiút lehetséges.
Üres kezeit tárta az idegen felé, azt jelezve, hogy nincs fegyvere. Ehhez a néma gesztushoz folyamodott, tudván, hogy beszélni úgysem volna képes. A fekete köpönyeges alak így is elértette, mert talárja belső zsebéből egy rövid pengéjű tőrt dobott eléje. A fiatal mugli lehajolt, és felemelte a fegyvert. Kezében érezte a súlyát, és a markolatát díszítő finom drágakő-berakásos mintázat elkápráztatta. Egyáltalán nem volt szakértő a műtárgyak terén, de ezen látszott, hogy veszettül értékes. Azonban korántsem volt annyira az, mint a saját élete. Mereven kezébe szorította a markolatot, és megpróbált valamiféle küzdőállásba helyezkedni.
Seth undorodva nézte szánalmas igyekezetét. A muglik tényleg csak állatok. Nem értenek máshoz, minthogy az igát húzzák nap mint nap. Könnyed mozdulattal maga is küzdőállásba helyezkedett, pálcás kezét előrenyújtotta, másik kezét behajlítva hátra emelte. Ujjait könnyedén ökölbe szorította a füle mögött.
A fiatal férfi egy vad, koordinálatlan mozdulattal feléje lendült, a pengét vízszintesen előre döfve. Seth egy olajozott mozdulattal oldalt lépett. Minden akaraterejét összpontosította az elméjében. Sculpo! Ellenfele felkiáltott, de a kezében tartott tőrt nem ejtette el. Kézfején csupán sekély vágás jelent meg.
Seth elhúzta a száját. Ha ki is mondja az átkot, az tőből lemetszette volna a férfi kezét. Persze muglik ellen nem sok teteje volt a nonverbális varázsigéknek, de Seth nem látta értelmét az egyenlőtlen öldöklésnek. A mugli-vadászatok számára képességei továbbcsiszolását jelentették, ami elképzelhetetlen lett volna, ha ellenfelének semmi esélyt nem hagy. A nonverbális varázsigék a mágia bonyolult felső szintjéhez tartoztak, és egyelőre még nem sikerült őket teljesen elsajátítania. Ezek használatával jelentősen meggyengítette saját harci erejét, lehetőséget nyújtva ellenfeleinek, hogy megküzdhessenek az életükért
A mugli férfi, amint felismerte, hogy nem esett komolyabb baja, megpördült és ellenfele lába felé vágott. A penge megakadt a kemény sárkánybőr csizma oldalgombjain. Seth kecsesen hátraugrott. Elismerően felhorkant. Ellenfele kétségtelenül tapasztalatlan, de fiatalsága olyan ruganyosságot és gyorsaságot kölcsönzött neki, amivel számolnia kellett.
További két gyors lépést tett hátrafelé, hogy mozgásteret nyerjen, majd pálcáját hosszú félkörívben csípőtől mellmagasságig lendítette. Elméjében még mélyebbre nyúlva felidézte a metélő átok mágikus szignatúráját. Hagyta, hogy a felidézett érzet végigborzolja tudatának felszínét. Sculpo! Az átok fehéres villanással csapódott a fiatal férfi húsába, komoly sebet ejtve az alhas környékén. Ellenfele fojtottan felnyögött, összegörnyedve kezével próbálta elszorítani a bőségesen vérző sebet.
Seth nem támadott tovább, csak hátralépett és újra ernyedt testtartást vett fel. A kezdeti fájdalom elmúltával a fiatal mugli felegyenesedett. Szemében, amit átmenetileg elködösített a kín, félelem csillant. Megnyalta az ajkát, és maga is várakozó testtartást vett fel. Fejében egymást kergették a gondolatok. Mit akarnak ezek az idegenek? Hogyan került ő ennek az egésznek a közepébe? Mi ez a lehetetlen, felfoghatatlan erő, amit ezek kedvük szerint irányítanak? Reggel mikor felkelt még azon gondolkozott, hogyan rendezze el fűszeres boltjának raktárában a mára várt árukat. Reggel még egy normális világban élt, ahol nem szaladgáltak az utcán feketébe öltözött őrültek mindenkit lekaszabolva, aki útjukba került, és mindezt csupán a kezükben tartott pálcákkal. Maga is elmeháborodottnak hitte volna magát, ha nem látta volna a saját szemével, ahogy egyetlen mozdulattal lefejeznek, kibeleznek, felgyújtanak embereket. Az egész világ, ahogyan korábban ismerte, megszűnt létezni. A szeme láttára vált füstölgő romokká és véres tetemekké.
Mozdulatlanul meredt ellenfelére, de az idegőrlő várakozás miatt izmai ideges remegésbe kezdtek. Úgy tűnt, hogy az egész nap átélt borzalmak lassan áttörik azt a gátat, amelyet a túlélés ösztöne emelt elméjében, és mindent felemésztő eszelős rémülettel töltik el az agyát. A rémképek folytonosan azt suttogták a fülébe, hogy semmi esélye nincs. Hogy itt az utcán fog meghalni. A saját vérében fetrengve, mint azok mindenki a főutcában. Izmai görcsbe rándultak, és tudta, ha most nem cselekszik, később már képtelen lesz rá. Csak legyen vége! Csak legyen már vége! Ez volt az egyetlen értelmes gondolat, ami az elméjében kavargó zűrzavarból kikristályosodott.
Seth ellenfele minden rezdülését figyelte. Látta a szemében elhatalmasodó pánikot és tudta, hogy párbajuk a végéhez közeledik. A mugli férfi már nem volt képes arra, hogy racionálisan gondolkodjon. Könnyedén áthelyezte testsúlyát a bal lábára, és felkészült az utolsó összecsapásra.
A fiatal mugli artikulálatlan üvöltéssel a fekete köpenyes fiúra vetette magát, a kezében tartott tőrrel mit sem törődve saját nagyobb testsúlyát vetette latba. Mindketten az utca kövezetéhez csapódtak. Szabad kezével a maga alá szorított alak torka felé tapogatózott, azonban a fiú vékony teste kígyóügyességgel siklott ki alóla. A következő pillanatban érezte, hogy a fiú karja nyaka köré fonódik, és térde hatalmas erővel robbant bele védtelen gerincébe. Milliónyi izzó fehér pont töltötte meg a látóterét, amiket aztán követhetetlen gyorsasággal emésztett fel a mindent elnyelő sötétség, ami furcsa módon megkönnyebbüléssel vegyült. Vége… vége…
Seth felegyenesedett a mugli holttestéről és egy pálcaintéssel kezébe hívta a kövezeten heverő tőrt. Ha Rodolphus tudná, hogy egy muglinak adta kölcsön párbajozáshoz, maga sem lenne sokkal jobb állapotban, mint a lábánál heverő férfi.
- Látom, megint egy muglival párbajoztál! Sosem fogom megérteni, hogy miért csinálod! –csendült a háta mögül egy hang. Hátrafordult, és kedvtelve nézett a szintén fekete talárba bújtatott barna hajú, barna szemű fiúra. - Malfoy bezzeg hármasával irtja őket. -folytatta az újonnan érkezett.
Ez fanyar mosolyt csalt Seth ajkára. A fiatal Malfoy sohasem mulasztotta el, hogy az ilyen mugli-vadászatok alkalmával elő ne álljon valami újonnan elsajátított sötét átokkal. Lehetőleg valami hasonló hatásúval, mint amilyeneket maga a Nagyúr használ.
Seth és a fiatal Malfoy ellenlábasok voltak első iskolában töltött napjuk óta. Ebben nem kis szerepe volt a Nagyúr kegyeiért való versengésnek a két család között, de Seth úgy érezte, ha ez az ellentét nem is létezne, ő akkor is utálná a sápadt szőke fiút. Válaszolni azonban nem válaszolt többet egy lebecsmérlő horkantásnál.
Társával eközben visszasétáltak a városka főutcájára, amelyet a halálfalók az ez évi mugli-vadászat helyszíneként jelöltek meg. Az utcákon mindenhol holttestek hevertek. A házak ajtaja sok helyen törötten lógott, az ablakok kitörve, sokszor kormosan feketéllettek a házak homlokzatán. Az egykor féltett gonddal ápolt kerteket feldúlták búvóhelyek után kutatva. Fekete ruhás alakok üldözték a néhány menekülő túlélőt, mások a házakban kutattak még rejtőzködő muglik után.
Blaise csalódottan biggyesztette le az ajkát.
- Ma csak ötöt kaptam el, és úgy látszik, itt már Malfoy udvartartása mindenkit elintézett. Előre hallom, hogy henceg majd az Expresszen a többi szájtáti idiótának.
A barna hajú fiú ingerülten belerúgott egy törött postaláda állványba, és keserűen tekintett a fekete talárok tengere felett kivilágló fehérszőke fejre.
– Gyerünk innen! Nézni sem bírom ahogy pöffeszkedik!
Bekanyarodott egy szűk kis utcába. A házaknak itt nagyobb kertjük volt, mint a főúton, és elegánsabbnak is tűntek. Persze, amikor még épek voltak… Blaise gondolatai hirtelen megakadtak. Egy elsuhanó árnyat pillantott meg az egyik ház ablakában. Feszülten megragadta Seth kezét, és fejével a ház felé intett.
A két fiú gyakorlott könnyedséggel osont a ház felé, majd az előszobába érve szétváltak. Seth az emeletre vezető lépcső felé indult. Hirtelen úgy érezte, hogy feláll a szőr a hátán. Még ha gyengén is, de mintha mágianyomokat érzékelt volna a házban. Talán ne-végy-észre bűbáj? Figyelmét azonban hamarosan elvonta egy gyenge nesz az egyik emeleti ajtó mögött. Zajtalan léptekkel az ajtóhoz óvakodott, majd egy gyors, erőteljes mozdulattal berúgta azt.
A szoba sarkában egy középkorú asszony húzódott meg. Előtte egy őszes hajú, kopaszodó férfi állt az ajtóra szegezett puskával, mellette pedig egy kócos, barnahajú lány. Alig volt ideje felmérni az eléje táruló látványt, a férfi elsütötte a fegyvert. Ami azonban még jobban meglepte, a fiatal lány felemelte a kezét, amiben egy pálca villant meg. Mi? Nem kizárólag muglik által lakot városnak kéne ennek lennie? Gondolkodás nélkül, csupán gyors reflexeire hagyatkozva oldalt vetette magát, miközben egy sietős, metsző átkot küldött a fegyveres férfi felé. Eredetileg a kezére célzott, de az átok az arcán, közvetlenül a szeme alatt találta el a férfit. Célját azonban így is elérte, mert az felkiáltott, és elejtette a kezében tartott puskát.
–Apa! - A barna hajú lány azonnal a férfi elé pattant, és egy taroló átkot küldött Seth irányába.
A fiú még mindig nem tért magához a meglepetésből, amit a pálca látványa okozott. Reflexszerűen felhúzott egy abszorbens pajzsot, ami azonban nem volt elég erős az átok elnyeléséhez, és a becsapódás ereje hátra lökte. Feje keményen nekivágódott a falnak, tüdejéből kiszorult a levegő. Agya azonban a fájdalomtól úja működésbe lendült, és ontani kezdte magából a helyzet megoldására kínálkozó lehetőségeket, köszönhetően a többéves stratégiai kiképzésnek. A három mugli közül a lány a legveszélyesebb. Elterelésre van szüksége, hogy elkapja a puskás férfit és azután a lányra koncentrálhasson. Elérkezett a verbális fekete mágia ideje.
A következő, feléje küldött sóbálványátkot már könnyedén hárította, majd pálcájával egy rövid kört írt le a levegőben a mennyezet felé. Fumus condo! A szoba levegőjéből apró cseppekben csapódott ki a nedvesség, és a cseppek tenyérnyi területen gyűltek össze a fiú előtt. Fumus algor! A lebegő cseppek apró jégszilánkokká keményedtek. Torsi! A fagyott cseppek repeszszilánkokként repültek át a szobán. A tűhegyes jégdarabok elszáguldottak a lány és a férfi mellett, és becsapódtak a mögöttük kuporgó asszony arcába és mellkasába.
Seth látta a rémült értetlenséget a lány kereken ívelt gesztenyeszínű szemében, amint a jégdarabok feléje közeledtek, majd elreppentek mellette, és látta a borzalmat, amint a felismerés eljutott a lány értelméig.
-Anya! Ne! Anya! - A fegyveres férfi is élesen a sarokban heverő nő felé fordult, félig a hátát mutatva Seth-nek. A fiú tétovázás nélkül célba vette. Sculpo! A lány azonban ebben a pillanatban az apjára vetette magát, saját testével taszítva el a másikat az átok útjából. Az azonban őt találta el és végigszántott a karján helyenként csontig felhasítva azt. Kezéből tompa koppanással hullott ki a pálca, és odébbgurult a padlón.
Seth elindult, hogy felemelje. Éppen lehajolt, amikor egy éles csattanás kíséretében egy varázsló jelent meg a semmiből, közvetlenül a nő holtteste előtt. Seth azonnal reagált, de félig felhúzott pajzsa nem védte kellőképpen a feléje küldött dermesztő átoktól. A következő pillanatban a padlóra zuhant anélkül, hogy akár egyetlen tagját is mozdítani tudta volna.
Az idegen feléje közeledett a padlón. Léptei tompán koppantak, majd megtorpantak közvetlenül mellette. Egy sápadt arcból két borostyánszínű szem tekintett le rá. Az idegen arca fiatalnak tűnt, bár ennek ellentmondani látszott, hogy hajába bőven vegyültek ősz szálak, és szája köré keserű, kemény ránc vésődött. Tekintete megkeményedett, amint lenézett az előtte heverő fiúra. Íme egy Voldemort következő alomnyi kígyói közül… Kiemelte a fiú kezéből a pálcát, majd felemelte azt is, amelyért a fiú lehajolni szándékozott. Már sarkon fordult, amikor hirtelen megtorpant, mintha arcul csapták volna. Hitetlenkedve visszalépett, közelebb hajolt a fiúhoz, és hosszat szippantott az orrával… A hitetlenségbe zavar vegyült. Egy gyors mozdulattal letépte Seth talárjának gallérját, majd felegyenesedett, és kilépett a fiú látómezejéből. A következő hang, amit Seth hallott, egy pálca koppanása, majd azt követően egy visszhangos pukkanás volt. Ezzel egyidejűleg megtört a dermesztő átok is.
A fiú zavartan ült fel. Mi a fene volt ez! A szobában körülnézve nem látott senkit. A padlón néhány lépéssel távolabb megpillantotta a pálcáját, és sietősen magához vette. Még fel sem egyenesedett rendesen, mikor sietős léptek döngtek a lépcsőn. Blaise rontott be a szobába.
-Seth! Ezzel a házzal valami nem stimmel! Mágikus csapda volt a konyhában! Azt hittem az életben nem kerülök ki belőle! - Blaise lihegve állt meg az ajtóban. - Minden rendben? Dörrenéseket hallottam!
-Minden rendben, Blaise. Itt nincs senki, menjünk! - Seth nem tudta pontosan, miért titkolózik a barna hajú fiú előtt. Ha valakit barátjának mondhatott, akkor leginkább Blaise volt az. Ugyanakkor élénken éltek még emlékezetében azok a fájdalmas leckék, amiket anyja tanított neki, és amiknek egyetlen lényege volt: Sohase mondj többet annál, mint ami feltétlenül szükséges!
Balaise-nak feltűnt barátja zárkózottsága és tépett talárja, de tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor jobb inkább nem faggatózni. – Akkor visszamegyünk, akkor a főútra? Tíz perc múlva aktiválódik az evakuációs zsupszkulcs?
Seth szórakozottan bólintott, elméjét azonban még mindig a rejtélyes, barna szemű lány foglalta le, aki szemmel láthatóan mugli szülőktől született, és mégis ért a pálcaforgatáshoz. És persze a borostyán szemű idegen, aki lefegyverezte, majd otthagyta neki a pálcáját, mikor dehoppanált. Lehetséges, hogy a férfi a Főnix Rendjének tagja? De akkor ő miért van még mindig életben? És miért hagyta meg a pálcáját? És a lány? Talán ő is rendtag? Egy sárvérű boszorkány. Seth-ben már a szókapcsolat is undort keltett. Micsoda perverzió!
Egy aranyvérű szemében a muglik mészárolni való barmok. Egy házimanó is sokkal többet ér náluk. Seth tudta, léteznek olyan mugli születésűek, akikben van némi varázserő, azonban ez messze nem mérhető a valódi varázslók képességeihez. Mindazonáltal tudta azt is, általános gyakorlat volt, hogy az ilyen sárvérűeket, ha nőneműek, egy aranyvérű varázsló ágyasául vette annak érdekében, hogy minél több varázserejű utódot nemzzen. Néha elgondolkozott, vajon Rodolphus-nak vannak-e ilyen ágyasoktól gyermekei. Természetesen egy mugli ágyassal közös utód nem számíthatott semmilyen elismerésre apja részéről. Gyakran az apa nem is adta a nevét a gyereknek. Az mugli anyja nevét viselte. Seth zordul elmosolyodott. Abban biztos volt, hogy Rodolphus sohasem adná a nevét egy félvér fattyúnak. Azok ugyan tanulhattak mágiát a Roxfortban tizenhat és tizenhét éves koruk között, de képzésük csupán olyan gyakorlati tárgyakra terjedt ki, mint bűbájtan, alapvető transzfiguráció és gyógynövénytan. Egy félvér azonban soha nem vehette fel a versenyt egy aranyvérű varázslóval. Általában egymással házasodtak. Sárvérűvel nem kelhettek egybe, mert önmaguk is szennyezett vérvonalból származtak, aranyvérű varázsló pedig a legritkább esetben vett félvér boszorkányt feleségül. Persze vannak kivételek. - gondolta Seth. Blaise anyja félvér boszorkány, és bár apja hosszú generációkra vezeti vissza családfáját, Blaise-t mindenki alacsonyabb rendűként kezelte. Seth is így tekintett rá az első napokban. Ha őszinte akart lenni magához, akkor be kellet ismernie: annak az oka, hogy barátkozni kezdett Balise-sel elsősorban abban keresendő, hogy Draco Malfoy minden kínálkozó alkalommal gyötörte a fiút…
Eddig minden rendezetten állt össze a fejében. Az aranyvérűek felsőbbrendűsége megkérdőjelezhetetlen volt számára. Azonban ma egy sárvérű készületlenül érte őt. Olyan előrehaladott átkokat és bűbájokat használt, ami csak az aranyvérűek privilégiuma. Párbajozott vele, és éppenséggel nem bizonyult könnyű zsákmánynak. Ez egyszerre dühítette és elbizonytalanította Seth-et. Hogyan szennyezhette be egy sárvérű a varázslók ősi hagyományait azzal, hogy szájára vette az aranyvérűek részére fenntartott varázsigéket? Azonban egy másik kérdés sokkal kínzóbbnak bizonyult. Ha a sárvérűek valóban sokkal alacsonyabb rendűek, hogyan volt egyáltalán képes a lány ezeknek a varázsigéknek a használatára?
Még akkor is ezen töprengett, mikor keze megérintette a zsupszkulcsot, és a világ körülötte színek forgatagává olvadt össze.