Megjegyzés: Először is nem szeretnék megbotránkoztatni senkit ezzel a művel, eredetileg saját szórakoztatásomra írtam. Bár kellően utána jártam a témának, nekem ez a felállás jobban tetszik. Tehát! Akik számára a Bibliában előforduló történetek szent és sérthetetlenek, azoknak javaslom, hogy NE olvassák!
Korhatár: szerintem 18 év (egyébként T kategória)
Fényhozó 2
Lucifer felkiáltva rándult össze, kinyitva szemeit a hirtelen beléhasító fájdalomra. Zihálva tornázta magát ülőhelyzetbe, de a látása még eléggé homályos volt. Csak azt érezte, hogy az egész teste lüktet a fájdalomtól, mintha külön-külön minden csontját eltörték volna.
- Ááh...hol...hol vagyok?- préselte ki elgémberedett száján a költői kérdést.
- Itt, az Alvilágban, barátom.- jött a válasz mellőle.
Lucifer az érdekes hang felé fordította a fejét, igyekezve kipislogni szemei elől a ködöt.
- Te ki vagy?
- Egy barát. Jó nagyot estél idáig. Mindened eltört és nem festettél túl jól.
Lucifer végre ki tudta venni a másik alakot. Egy ezüstös-fekete köpenyt viselt kámzsával, ami alá képtelenség volt belátni a sötét miatt. Egyik csontig aszott kezében egy feltűnően éles kaszát tartott, és most mellette térdelve tapogatta a férfi feltűnően puffadt bal térdét. Ám, mikor elhúzta a kezét, amaz újabb fájdalmak árán visszaalakult.
Lucifer felszisszent, de most erősen megragadta a csontos kéz csuklóját, visszatartva.
- Ki vagy? Még sosem láttalak.
- Szerencsédre.- mondta nyugodt hangon a csuklyás alak, mire halványzöld fény villant meg a kámzsa alatt.- Én létezem itt az Alvilágban egyedül, a nevem Nergal. De Halálnak is hívnak.
Lucifer azt hitte, rosszul hall. Letaszították a Mennyből, azt sem tudta, hogy létezik ez az Alvilág, ráadásul magával a Halállal beszélget!
- Mi történt? Meghaltam? Vagy valamilyen dimenzióba kerültem?- kérdezte, miközben végignézett a sötét, kopár és kihalt helyen (a „kihaltat" csak nyomatékként használtam!).
- Ez a hely a Menny alternatívája, a Föld alatt egy olyan dimenzióféleség, ahol mondhatni minden szép és jó ismeretlen.
- Nagyon jó.- morogta Lucifer, majd visszahanyatlott a talajra. Azonnal megérezte a kis csonkokat a hátából kiállni, amik segítettek felidézni a történteket.- Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Mindvégig tudta, hogy mire készülök. Tudta és mégis hagyta, nem tett semmit, nem próbálta visszatartani az angyalait. Jól gondoltam, hogy mi csak a másodikak vagyunk a szemében. Azt hiszi, hogy így majd nem tudunk ártani a drágalátós emberpárjának.- hirtelen ismét felült, témát váltva.- Neked mik a szándékaid velem? Esetleg mások is lekerültek ide?
- Jó néhány társad szintén túlélte a zuhanást, de nincsenek jó állapotban. Tehát ne lepődj meg, ha esetleg nem ismered fel őket. Jelenleg is várom kettőnek az eltávozását, de nagyon kitartóak.- mondta Nergal olyan hangon, mintha csak a várható időjárást jósolta volna.
- Akkor engem miért gyógyítottál meg, a többieket nem?
- Te egy külön eset vagy, de számomra közömbösek vagytok. Én rendelkezek az életetek felett, én döntöm el, mentek, vagy maradtok.
- De akkor engem...
- Túl sok a kérdés, démon.- állt fel most Nergal, majd megfordult és elindult.- Elég erős vagy már, kövess!
Lucifer furcsálkodva állt fel.
- Démon?
A csuklyás egy darabig átvezette a kopár tájon, közben nem szóltak semmit. Lucifer komoran haladt a nyomában, eldöntve, hogy már csak azért sem fog kérdezni tőle semmit. Azon filózott, hogy vajon mihez fog kezdeni magával ide lenn. Egyáltalán mi van a többiekkel? Miért mondta azt Nergal, hogy nem fog tudni rájuk ismerni? Sebaj, nem fogja elfeledni azt, hogy ők mindvégig mellette harcoltak, vele küzdtek. Nem úgy, mint egyvalaki...
A Halál hirtelen megtorpant, Lucifer majdnem beléütközött.
- Elérkeztünk az elsőhöz.- mutatott le maga elé, egy alaposan megégetett testű, szakadozott fehérruhás alakra.
- Raguel?!- kerekedtek ki Lucifer szemei, mikor ráismert egyik legkedvesebb emberére. Raguel volt a csapatában rajta kívül a legerősebb angyal. Most viszont fehér bőre csúnyán megégett, hörögve vette a levegőt, látszott rajta, hogy csak nehéz kínok árán sikerül. Lucifer mellé térdelt, de nem mert hozzáérni, inkább felnézett a csuklyásra.
- Miért nem gyógyítod meg őt is? Hisz' van rá képességed!
- Mint ahogy neked is.
- Nekem?- nézett le kezeire. Azt hitte, minden angyali képességét elvesztette.- De, vajon elég lesz itt is, ezek után?
- Nem. Nem mindenkire. Csupán három emberedet tudod megmenteni a végtől.- figyelmeztette őt a Halál, néhány lépést hátrálva.
Lucifer nem kérdezett többet. Vett egy mély lélegzetet, két tenyerét ráhelyezte a másik mellkasára, majd lehunyva szemeit, motyogni kezdett valami különös nyelven. Rövidesen Raguel teste halványkék fényben kezdett derengeni, súlyos sebei lassacskán beforrtak, égési sérülései helyre jöttek. Egyedül a haja nem nőtt vissza, bőre pedig enyhe vöröses színt kapott. Lucifer, végezvén, reménykedve nézett végig csatlósán.
- Rendbejött.- nyugtázta a még eszméletlen, de normálisan légző férfire nézve.
- Természetesen.
- Merre van Istariel és Famuel? Mutasd meg, kérlek, az utat hozzájuk.- állt most talpra a férfi.
- Kövess, ifjú barátom.- fordult meg Nergal, majd nyugat felé vette az irányt.
Nagyon sokáig baktattak rendületlenül, míg el nem értek egy fura vizű folyót. Víz folyt a mederben, de érdekesen vibrált, néha áttetsző lángok futottak át a felszínén. És néhány méteres közelségben iszonyú forróságot árasztott magából.
- Ez itt milyen folyó?
- A Phlegeton, más néven a Tűzfolyó.- válaszolta Nergal, majd ennek a szélén haladtak tovább, egészen addig, amíg észre nem vettek valakit, aki félig a parton feküdt hason, a derekáig a vízben volt.
Lucifer azonnal rájött, ki az.
- Istariel.- suttogta, mire megszaporázva lépéseit sietett oda, kihúzva a testet a vízből. Nem volt valami szívderítő a látvány. Ameddig a vízben volt, csontig leégett, lemaródott róla minden, csodának számított, hogy egyáltalán még élt. A komoly és mindig felelősségtudó angyal „maradék" teste aránylak csak karcolásokkal volt tele, a bal karja és az állkapcsa állt ki furcsa szögben.
A volt főangyal, most már démon, nekilátott újfent a gyógyításnak. Ezúttal jóval több energiát kellett belefektetnie, teljesen kimerült, mire aránylag helyre tette Istarielt. A csontjára visszanövesztett mindent, bár nem lett az igazi. A húsa keményebb lett, a bőre pikkelyes hatású és fényes zöld.
Most már elcsigázottabban állt fel.
- Ő rendben. Jöhet Famuel.
Nergal szótlanul megfordult, majd ismét elindult, ezúttal dél felé. Hihetetlen gyorsan haladtak, de még így is órákig tartott, míg megtalálták az utolsó keresett személyt, Famuelt. A szép angyal egy felfelé meredő kőoszlopra szúródott fel, pont a hasánál. Tátogva szedte magába az éltető levegőt, lehunyva szemét markolta meg a hasából kiálló kő végét, hogy legalább ne csússzon lejjebb.
Lucifer már messziről futott oda hozzá, majd óvatosan leemelte onnét társát, lefektetve a földre.
- Luc...Lucifer?!- nézett a férfire Famuel csodálkozva, szájából ezüst vér bugyborékolt fel.
- Csss. Nyugi, Famuel, ne beszélj. Itt vagyok melletted.
Az angyal szeméből néhány könnycsepp csordult ki, megszorítva felsebzett kezével a férfiét.
- Hol...hol vagyunk?
- Lent, az Alvilágban.- mesélte a férfi, miközben a sebeit kezdte begyógyítani.- Istarielt és Raguelt már sikeresen meggyógyítottam. Ne félj, te is rendbe jössz.
Famuel szája megrándult, ami akár egy mosolynak is mondható volt, majd lehunyva szemeit merült a tudatalatti sötétbe.
Lucifer magabiztosan haladt végig a már ismerős tájon, nem törődve a félve hátrahúzódó angyalokkal. De nem csak a félelemtől nem mertek a közelében maradni, hanem a belőle áradó hőtől, amit különleges fekete köpenye árasztott magából. A gallér része négy fekete szarvból állva hajlott felfelé, de ezt leszámítva teljesen úgy nézett ki, mint mikor három évtizede letaszították az Alvilágba. Ezalatt az idő alatt nagy nehezen összeszedte valamennyi emberét, de mivel már nem volt gyógyító képessége, csak három társának tudta visszaadni normális kinézetét, a többieken csak az ismert gyógyfüvekkel tudott segíteni. Nem voltak sokat, de az évek gyors telése után már szép számban gyarapodtak.
De most visszatért a jelenbe, éppen a keresett aranykaput betolva. Amaz viszont önállósult és magától kinyílt. A kapu túl felén egy angyal jelent meg, lehorgasztott fejjel, majdnem beléütközve. A sötétbarna hajú nő riadtan kapta fel a fejét, egy halk „bocsánat"-ot rebegve, de ekkor fátyolos azúrkék szemei tágra kerekedtek, azonnal visszatérve beléjük a csillogás.
- Lucifer?!- suttogta, szinte áhítatos hanggal Gabriel, nem tudva mit csináljon.
- Gabriel?- biccentett felé Lucifer köszönésképp, majd próbált közömbösséget varázsolni arcára, mikor ellépve mellette, áthaladt a Kapun. Átkozta magát amiatt, hogy elfeledett szívében ismerős érzések sajdultak meg, de igyekezett arra koncentrálni, amiért voltaképp jött.
Mikor mögötte bezárult a Kapu, a halványan derengő, ezüstös fény elé lépve.
- „Minek köszönhetem a váratlan látogatásodat, gyermekem?"- szólalt meg a könnyed hang.
- Kétlem, hogy váratlan lett volna. De nem is húzom az idődet, Mindenható. Mivel első teremtményed vagyok, végig néztem, mint teremtesz meg minden mást, sőt! Néhány dologban jómagam is közreműködtem, ezért magamnak követelek bizonyos részt a Mindenségből.- mondta Lucifer határozottan.
- „Értelek. Tehát ki akarod venni a részed a Teremtésből. Mire gondolsz konkrétan?"
Lucifer szemei enyhén összeszűkültek.
- Csupán két fát kérek. Két fát, méghozzá a Paradicsomban. A Tudás és az Élet fáját. Remélem, nincs ez ellen kifogásod.
- „Nem, gyermekem, nincs ellene kifogásom.- jött a megfontolt válasz.- Természetesen beleegyezem, legyen tiéd a két fa. Csupán egyetlen kikötésem lenne."
- Mi lenne az?
- „A két világ mindig is egymás ellentéte lesz, az örökkévalóságig. Ezen nem lehet már változtatni. Ám, ha békét hagyunk egymásnak, nem lesz semmi gond. A feltételem a következő. Nincs halálos kimenetelű harc egyik fél részéről sem, vagyis ti sem jöttök fel háborúzni, mi sem megyünk fel. Természetesen a kapcsolatot tartani fogjuk a hírvivőkkel, őket pedig a legnagyobb tisztelettel és gondossággal kell fogadnunk."
- Ez egy reális ajánlat. Elfogadom a feltételt.- bólintott Lucifer, majd távozott.
Kimenve a Kapun, szinte azonnal észrevette a nem messze ácsingózó Gabrielt, amint elöl összefont kezekkel billegett a lábán. Jöttére felragyogó szemekkel sietett elé, ismét elpirulva.
- Szi...szia. Egészen meglepődtem, mikor megláttalak. Mi járatban jöttél?- kérdezte izgatottan, zavartan tolva füle mögé a haját.
- Volt pár elintéznivalóm Uraddal.
- Áh...értem. És...és te hogy vagy?
Lucifer halvány mosollyal figyelte zavartságát, de nem tudta megállni, hogy ne simítson végig az arcán. Gabriel még jobban ellágyuló arccal kulcsolta össze elöl ujjait, reménykedve nézve a férfi szemébe.
Lucifer viszont elhúzódott tőle.
- Mit is mondhatnék? Megvagyok. Ahhoz képest, hogy elárultak.
Gabriel arcáról eltűnt a szín.
- Tessék?- kérdezte, teljesen elhűlve, fél lépést hátrálva. A férfi most felvonta az egyik szemöldökét.
- Azt hiszem, azt teljesen felesleges lenne elmagyaráznom, hogy mekkorát csalódtam benned. Számítottam rád, Gabriel. Akkor most ég veled.
- Ne...! Könyörgöm, ne...!- zihálta Gabriel, fájdalmas arccal.- Ne hagyj itt! Nem mehetsz el! Én nem akartam mindezt...!
Kétségbeesetten markolt a férfi forró köpenyébe, miközben térdre esett. Szemei megteltek könnyel, szája elfehéredett, mikor ráharapott.
Lucifer erőltetett (nagyon-nagyon erőltetett!) fagyossággal nézett szemeibe.
- Elkéstél, Gabriel. Azt hittem, mellettem állsz. De te nem tettél semmit értem. Semmit!- azzal kirántotta magát a gyenge ujjak közül, majd ott hagyta a szenvedő nőt a felhőkön térdelve.
Gabriel elkeseredve csuklott össze, szárnyai oltalmazón takarták el összekuporodó testét.
- Bocsájts meg... Én...én még mindig szeretlek...!
- Gabriel. Gabriel, figyelsz?
A szólított riadtan kapta fel a fejét, a körülötte ülő három arkangyalra nézve.
- Ne haragudjatok, kissé elbambultam. Mit is kérdeztetek?
- Csak annyit, hogy...- kezdte volna Uriel vidáman, de Michael hirtelen leintette.
- Ebből elég legyen, Gabriel! Hogy tudsz sajnálni egy ilyen megátalkodott senkiházit, aki a sajátjai ellen támadt? Megérdemli, amit kapott „Ő", kinek nevét nem ejtjük ki többé szánkon!
Gabriel remegő szájjal hajtotta félre a fejét, makacsul hallgatva.
- Michael, csillapodj.- szólt halkan a negyedik, egyben legújabb arkangyal, Rafael.- Ne okozz neki még nagyobb fájdalmat. Ő még kedveli „Őt", ez ellen nem tehetünk semmit.
Michael még morgott valamit az orra alá, majd visszaült a helyére, de Gabriel váratlanul felugrott, majd kiszaladt a teremből.
- Gabriel!- ugrott fel Uriel is, de Michael visszatartotta.
- Hagyd békén. Hagy menjen, ha akar.
- Ez nem volt szép! Miért kellett megbántanod?- kiáltott rá Uriel.
- Sajnálom, ha durva voltam vele, de csak az ő érdekét nézem. Nem akarom őt szenvedni látni.
- Akkor ez mire volt jó?
- Azért, mert Gabriel mindennél és mindenkinél jobban szereti azt az átkozott lelket!- vágta rá Michael.- Lucifer a lehető legaljasabb módon csalta tőrbe, majd, miután rávezette a bűnök útjára, így viselkedik vele, hagyja szenvedni! Ti nem láttátok őket akkor, mikor az előbb az Úrnál voltak! Soha nem láttam senkit, aki ennyire megalázott volna valakit!
A két másik arkangyal szótlanul hallgatta őt.
- Nagyon szeretem Gabrielt, ő volt a legelső, akivel megismerkedtem, aki tanított. És éppen ezért nem fogok tudni megbocsátani Lucifernek. Soha!
Gabriel keserű elhatározásra jutott. Magára öltötte hivatalos köpenyét, kezébe varázsolta a botját, majd elhagyta az égi birodalmat. Nem törődött senkivel, félredobott minden szabályt, mikor alászállt az Alvilágba. Átjutva a másik „dimenzióba", kissé mellbe vágta a fullasztó hőség, ami fogadta. Megszédülve kapkodott levegőért, elszántsága viszont nagyobb volt. Így nem törődve az egyre növekvő melegséggel, az egymást érő kőoszlopokkal és a néha felcsapó tűznyalábokkal, célirányosan repült arra, amerre a férfit érezte.
Nem jutott olyan haj de messze, mikor a hőség végül erőt vett rajta, egyre jobban szédült, így szinte az egyik pillanatról a másikra elhagyta ereje és lezuhant.
Szerencsésen egy mély folyóba esett, aminek jeges vize magához térítette. Felúszva a felszínre eltűntette szárnyait, majd össze-összekoccanó fogakkal úszott ki a partra. A víz rettenetesen hideg volt. Teste teljesen megdermedt, ajkai ellilultak, a kopár partba kapaszkodva tartotta magát, de képtelen volt kimászni. Tessék. Idáig eljutott, erre itt fog megfagyni! Pedig érzékelniük kellett volna őt az ittenieknek! Valaki...valakinek már jönnie kellene érte!
S lőn! Váratlanul két kéz ragadta meg a karját és kihúzta a vízből. Gabriel csattogó fogakkal nézett fel az őt tartó alakra, aki most magához húzva emelte fel a karjába. az illető arca csúnyán meg volt égve, egy kis darab hiányzott felsőajkából, amin át kilátszódott hegyes szemfoga. Vörösesbarna köpenyt viselt, világosbarna szemeivel érdeklődve méregette a jövevényt.
- Nocsak, Gabriel arkangyal személyesen. Mi járatban vagy itt, az Alvilágban?
- Besz...besz...Lucif...- dideregte Gabriel, de képtelen volt az értelmes szavak formálására dermedt ajkaival.
- Szóval beszélni akarsz Luciferrel. Azaz egy szerencséd, hogy az Uram küldött ide érted, különben már régen a Styx vizében lebegne élettelen tested.- mondta a démon, majd gyors tempóban átszelte a környéket, meg sem állt egy gigantikus méretű, karom alakú kőhegynél, amin számtalan lakóház lógott, épült. Egy sötét kapun átmenve egy folyosón bukkantak fel, ahol, az eddigiektől eltérően, egy suttogásnyi hang sem hallatszódott. Gabriel közben már jobban lett, így a saját lábán állva követte vezetőjét. Csak úgy mellékesen kinézve egy ablaknak szánt lyukon, azt tapasztalta, hogy kilométerekkel a talaj fölött vannak, nagy valószínűleg az épület legtetején. Szótlanul haladva érték el a folyosó végén az egyetlen bejáratot, amit zöld színű lángok védtek. Az angyal enyhe ellenállást tanúsított, mikor át kellett mennie rajta, de a démon minden bíztatás nélkül lökte át rajta. Lehunyva szemét várta a fájdalmat, de az késett. Azonnal kinyitotta a szemét, mikor a démon hátulról ismét megtaszította, hogy menjen beljebb. A hatalmas és komor, szinte ködös terem közepén egy közel hat méteres asztal húzódott, székekkel körülvéve. Az egyik asztalfőnél egy különálló, méretes trónszerűség állt, emellé vezette a démon, kényszerítve, hogy letérdeljen. Gabriel csak most figyelt fel arra a három démonra, akik az asztal túl felén ültek.
- Milyen szemetet hurcoltál be, Adiel?- hallotta az egyiket. Szemei enyhén kikerekedtek. Ez Famuel!
- A Nagyúr látni akarta.
- Pedig hagyhattad volna a Styx-be fulladni. Nem lett volna kár ezért.
A kegyetlen szavak korbácsként hatottak az angyal számára.
- Belial, fogd vissza magad.- hangzott fel egy másik hang. Istariel?!- Nem emlékszel, hogyan szólt a megállapodás? A hírvivőket nem bánthatjuk.
- Akkor hol a botja?
Belial hangja közvetlen előtte hangzott fel. Gabriel automatikusan felkapta a fejét, felnézve a furcsán hideg kisugárzású démonra. A volt angyal szőke haja mostanra lángvörös lett, szemei jégkékek, fülei hegyesek, és mikor halványan elmosolyodott, előtűntek hegyes szemfogai. De még ezek ellenére is feltűnően helyes volt.
- Rég találkoztunk, Gabriel. Vagy hívjalak inkább árulónak?
- Nincs jogod olyan szavakat használnod rám, amik nem igazak, Famuel.
A démonnő villámgyorsan ragadta meg a másik nő torkát, közel hajolva hozzá. Arckifejezése mit sem változott.
- Famuel? Ez a név már semmit sem jelent számomra, áruló. Az új nevem Belial, a Szerelem Démona, pici angyal. Te egy senki vagy hozzám képest, ha kedvem lenne hozzá, veled súroltatnám fel ezt a termet!
- Tehát itt megkaptad az áhított hatalmat.- nézett keményen a szemeibe Gabriel, állva az immáron fagyos tekintetet.- Akkor légy vele boldog, mert én inkább szolgálom Mindenható Urunkat, mintsem egy ilyen céltalan, bizonyítási vágyakkal megáldott közösséggel legyek összezárva.
CSATT!
Gabriel arca azonnal elvörösödött ott, ahol a kéz erősen megcsapta, de izzó tekintetét újfent a másik gyűlölettől égő szemeibe vájta.
- Nocsak, Famuel, fáj az igazság? Mint említettem, nem árultam el Uratokat, de hálával tartozom, hogy én nem követtelek titeket. Nem lehet kényelmes mindent „legalulról" kezdeni.
Belial ismét emelte a kezét, hogy egy újabb pofont lekeverjen az arkangyalnak, amit egy köhintés szakított félbe. Egyszerre néztek egy másik ajtónyílásban álló magas alakra, akinek szórakozott arcából ítélve mindent láthatott.
Lucifer ráérősen lépett az asztalhoz, a két vitatkozó fél mellé, köpenyének széle hozzáért a térdelő angyal karjához.
- Azt hiszem, ennyi elég is volt az ismerkedésből, Belial. Ülj vissza a helyedre, hogy megbeszélhessük a felosztás kérdését.
- Azonnal, ahogy kívánod, Nagyuram.- nézett a férfire Belial áhítatosan, majd miközben megfordul, hogy visszaüljön, még az angyalra vetett egy büszke pillantást: „Ezt neked, láthatod, hogy engem kedvel jobban."
Gabriel életében nem érzett ekkora gyűlöletet, mint most, ami ki is ült arcára. Beismerte, hogy most eléggé kényes pontra tapintott.
Lucifer kis ideig figyelte az angyal szokatlan reakcióját, de végül leült a trónusára.
- Akkor fogjunk hozzá. Először is össze kell szednünk a szóba jöhető területeket, tiszteletben tartva Nergal birodalmát. Továbbá az alattvalók elhelyezéséről is szót kell ejtenünk...
Gabriel földig alázva térdelt a trón mellett. Most ő is csalódott Luciferben, nem ilyen fogadtatásra számított. Bár..., ha azt veszi, hogy itt mindenki őt hibáztatja a kudarc miatt, ez még szívélyes köszöntésnek számít.
Fél szemmel figyelte az Alvilág Urát, volt kedvesét. Látta, kiérezte belőle, hogy végre megtalálta a helyét, itt végre elérheti a céljait, megvalósíthatja elképzeléseit. Csak ő nem tudja, hogy hová tartozik, mihez kezdjen magával. Számára minden értelmét veszítette azzal, mikor a sors elszakította Lucifertől. Most jutott el addig a pontig, mikor már semmi sem érdekelte. Lucifert nem érdekli többé, a Mennyben lefokozásra került, mert helyette Michael lett megtéve főangyalnak, Famuel elérte célját Lucifernél...csak ő marad folyamatosan hoppon. Akkor inkább felhagy mindennel, hisz' semmit nem tud kellő pontossággal elvégezni.
- Akkor tehát az én részem meg lett beszélve.- hatolt tudatába a férfi hangja, de nem az volt ami kizökkentette a búsulásából.
Hirtelen azt érezte, amint egy kéz siklik rá a tarkójára, beletúrva lágy hajába, majd végtelen gyengédséggel simogatni kezdi. Teste enyhén összerándult, tudatát rémisztően ismerős érzelmek lepték el.
- Akkor a Tűz-mocsár a te hatásköröd, Asteroth.- nézett Lucifer az egykoron Istariel névre hallgató emberére.
Asteroth beleegyezően bólintott, a beszűrődő fényben látni lehetett a köpeny alól kilátszódó zöldes színű pikkelyes bőrét, kígyószerű szemeit és enyhén megnyúlt arcát.
- Rád bízom még a Sötét Földet, a rajta élő vérfarkasokkal együtt. Neked, Belzebub, a Gyehenna és az Erébos jut...
Gabriel még mindig szótlanul hallgatta a társaságot, de már egyre lejjebb hajtotta a fejét, próbálva takarni égő arcát. Az előző elkeseredettsége a háttérbe szorult, magában azért imádkozott szüntelenül, hogy menjen már ki mindenki, mert addig innét fel nem áll!
- Rendben, végeztünk mindennel.- dőlt hátra Lucifer, kezét lejjebb csúsztatva, az angyal arcára. Érezte, mikor ismét megfeszül a vékony test, már meg sem lepődve azon, hogy a három hosszú évtized alatt most jött újra először izgalomba.- Mehettek.
A három démon most értetlen arccal nézett hol rá, hol a mellette összekuporodott angyalra.
- Valami gond van?- kérdezte nyugodtan.
- Nem...nem hallgatod meg az üzenetét?- kérdezte Belzebub kíváncsian. A többiek helyeslőn bólogattak.
Lucifer lenézett a mellette térdelő testre, kezét még mindig az arcán pihentetve.
- Természetesen meghallgatom.
Végül Belial törte meg a kínos csendet.
- Mi is hallhatjuk, nagyuram?
- Nem szükséges.- válaszolta a férfi, várakozón nézve embereire. Ők most megértve a dolgot álltak fel, majd távoztak.
Gabriel kifújva magát engedett szorongásán, kissé feljebb emelve a fejét. Nagyon örült, hogy legalább ezzel véget ért a kínos szenvedése.
Ekkor érezte, hogy az arcán nyugvó kéz visszahúzódik, majd gyengéden a hajába túr és maga felé fordítja. Az angyal nehezen lélegezve nézett fel a furcsán csillogó szemekbe.
- Nincs semmi üzeneted, igaz?- kérdezte Lucifer érdeklődve.
- Nincs.- hunyta le a szemeit Gabriel egy pillanatra, halványan megrázva a fejét.- Miattad...miattunk merészkedtem le ide.
- Felesleges királyi többest használnod.
- Nem vagyok áruló, Lucifer!!!- fakadt ki az angyal váratlanul, hitetlenkedve.- Hogy lehetsz ilyen? Velem??? Nem tehetek róla, feladatot kaptam!
- Mint ahogy tőlem is.- válaszolta a férfi nyugodtan.
Gabriel döbbenten nyitotta ki enyhén a száját.
- Feladatot? Szóval...szóval én csak egy feladat voltam számodra?- suttogta.- Azért csábítottál el, hogy melléd álljak?
- Nem, ez nem így történt.- rázta meg a fejét Lucifer határozottan.- Az valóban be lett tervezve, hogy te is a csapatomhoz tartozz, de az nem, hogy lefeküdjünk. Éreztem valamit irántad, Gabriel. Többet, mint barátságot. Csak hát...!
- Gyűlöllek.- suttogta váratlanul az angyal, majd kirántotta fejét a szorításból és lábra tornázta magát.
- Súlyos kijelentés ez egy angyal szájából.- egyenesedett ki a helyén Lucifer.
- Nem tehetek róla, ezt hozod ki belőlem!
- Akkor most miért jöttél ide konkrétan? Azért kockáztattad az életedet, hogy mindezt elmondhassad?
- Részben. Másrészt viszont azt akarom, hogy pusztíts el.- jött a határozott kérés.
Lucifer összevonta a szemöldökét, a kijelentés még őt is váratlanul érte. Lassan felállva lépett elé, az arcát fürkészve.
- Elpusztítani? Miért?
- Azt hittem, világosan fogalmaztam. Nekem te voltál az életem, jobban szerettelek mindennél és mindenkinél.- hajtotta le a fejét Gabriel.- De most már semmim sincs. Téged elvesztettelek, utánad Michael lett a főangyal, mindenki vagy szán, vagy lenéz, sehol nem találom a helyem. Mivel...mivel magamat nem tudom elpusztítani, azt szeretném, ha te végeznél velem.
Lucifer most mögé sétált, ujjaival a két lapockáját megérintve.
- Hm. Mit szólnál ahhoz, ha a halál helyett ide vennélek magamhoz? Ha csak megfosztanálak a szárnyaidtól?
- Soha!- fordult meg Gabriel ijedten, orruk majdnem összeért.
- Pedig megérné neked. És akkor végre egymás mellett lehetnénk.- fogta meg a derekát Lucifer incselkedve, magához húzva az angyalt.
- Nem fogok ide jönni.- nyögte ki még Gabriel, mielőtt a férfi megcsókolta volna.
Néhány másodpercig csak ízlelgették egymást, mintha nem tudnának mihez kezdeni, végül Gabriel szorosan átölelte a férfi nyakát, engedve, hogy ő hevesen magához szorítsa, elmélyítve csókjukat.
Lucifer tudta, hogy képtelen lenne megölni az angyalt, még ha komolyan haragudna rá, vagy, ha nem szeretné ÍGY. Mert bárhogy titkolja vagy rejtegeti még maga előtt is, most, hogy a karjában tarthatja, furcsán kiesett minden a fejéből. Öntudatlanul emelte karjába a könnyű testet és ültette fel az asztalra, mindenhol simogatva, ahol csak érte.
Gabriel kis idő múltán elhajolt tőle, tenyereit a mellkasának támasztva.
- Lucifer...könyörögve kérlek...pusztíts el! Nem tudom elviselni a hiányod...!
A démon nem válaszolt rögtön, még óvatosan végigcsókolta a nyakát, majd a fülcimpájába harapva, ajkait a füléhez tartotta.
- Nem foglak megölni, Gabriel.- lehelte.- Tovább fogsz szenvedni, mert nem akarom, hogy magamra hagyj.
- Nem teheted...!- nyikkant meg az angyal, de a férfi most befogta a száját.
- Hallgass! Tudhattad volna, hogy én nem fogok végezni veled! Ostoba vagy, ha tényleg meg akarsz halni! Ha nem hagyod ezt abba de sürgősen, komolyan megfosztalak a szárnyaidtól!- kiabált vele, majd ellépve az asztaltól, megigazította a ruháját.- Most menj. Már biztosan hiányolnak a többiek.
Gabriel elfojtott sírással habozott még néhány másodpercet, majd hirtelen leugrott az asztalról és a kijárathoz futott, miközben vállával nekiszaladt a férfi vállának.
Lucifer lehunyva szemeit támaszkodott a trónja karfájának, fejét lehajtva. Hirtelen keserűen felordítva markolta meg a karfát, mire a trón teljes egészében lángba borult, a következő pillanatban pedig miszlikbe tört. Csak akkor higgadt le valamicskét, mikor belépett a három démonvezér, akik nem értve a dolgot néztek körül az alaposan feldúlt termen.
- Valami rosszhírt kaptál, Urunk?- kérdezte Belzebub óvatosan.
- Nem!- nézett rájuk Lucifer, szemei valósággal lángoltak a haragtól.- Vége a megbeszélésnek! Kifelé!
Míg Belial és Belzebub szótlanul engedelmeskedett, addig Asteroth karba tett kezekkel maradt a helyén.
- Te nem hallottad, amit mondtam?- sziszegte Lucifer, a darabjaira tört asztal maradványain állva, körülötte még a levegő is izzott.
- Nem vagyok süket.- vont vállat Asteroth közömbösen, majd egy intéssel helyreállította székét, leülve rá.- Mi történt? A Mindenható mégsem adta neked a két fát?
- Nem tartozik rád!
- Értem. Akkor tehát most szakítottatok. Eltaláltam?
- Mi a fenéért vagy te ennyire kíváncsi?- háborgott Lucifer, de végül kifújva magát lépett az ablakhoz, az oldalának támaszkodva.- Ostobának neveztem, de én sem vagyok különb. Szerinted meg kellett volna ölnöm?
- Nem szabad kivívnod a Mindenható haragját.
- Gabriel kérte.
- Akkor sem. Most már úgy sem fog zaklatni.
- Heh. Zaklatni.- ízlelgette a szót Lucifer.- Lehet. Igen. Él, de nem fog zaklatni. Rendben. Igazad van.
- Akkor most mi lesz, Nagyúr? Folytatjuk a beszélgetést a többiekkel?
- Nem, Asteroth. Most egyedül akarok maradni.
A démon felállt, meghajolt, majd szó nélkül távozott.
Lucifer megfordult, leült az ablak alá, hátát a falnak támasztva, fejét hátra hajtotta, felhúzott lábait karjával átfogva.
„Vajon milyen lesz Gabriel nélkül?"
3. fejezet vége