Kicsi Rosette első napjai, yeah.
Ficem szereplői kitalált alakok, a szövegben csúnya szavak hangzanak el, elolvasását mindenkinek ajánljuk. Szereplő egyezése valóságban élő vagy holt személlyel nem csupán a véletlen műve.^^
Deidarát és bandáját Masashi Kishimoto tudhatja magának.

Minden egy egyszerű, bár nem igazán átlagos napon kezdődött, mikor is egy lány, nevezetesen Rosette, első suli napját 'ünnepelte'. Egyedül élt egy kis családi házban. A szülei mind a ketten üzletemberek, ezért mindig úton voltak, pont úgy, ahogy most is. Rosette már megszokta, hiszen akkor sem volt más a helyzet, mikor itthon voltak vele. Mindig a telefonon lógtak, vagy veszekedtek, így most végre nyugta van. Azaz lett volna, ha ugyanabban a suliban marad, de az apukájának nem felelt meg az ottani színvonal, így átíratta egy elit művészeti iskolába. Ott az általános cuccok mellett plusz művészet órák vannak, hogy a 'gyerek lelke kiteljesedhessen'. Rosette nagy hülyeségnek tartotta, de muszáj volt kelni, mert első nap nem akart elkésni. Miközben készülődött bekapcsolta a rádiót és ahol ráért énekelt. Szép hangja volt, ezért akarták a szülők ebbe az iskolába beíratni.
Mikor mindennel kész volt, elindult.
Busszal nem volt messze a suli, olyan 10 perc lehetett. Ennek előnye, hogy arrafelé nem jártak sokan, így alig voltak a buszon. Egész úton kifelé nézett az ablakon és gondolkodott, hogy milyen lesz az új suli. Milyenek leszek az osztály társak? És a tanárok? Ezekre egyre jobban összeszorult a gyomra. Végül megállt a busz és leszállt. A suli előtt megállt, nagy levegőt vett, majd belépett és megkereste az igazgatóit, ahol elmondták, hogy melyik osztályba fog járni. Meg kellett várnia az osztályfőnököt, aki majd elvezeti az osztályba és bemutatja majd a gyerekeknek. Kis idő után megérkezett és elindultak.

Eközben a teremben

- Hallottátok, hogy új gyerek jön?
- Tényleg? Fiú vagy lány? - kérdezgették egymástól a gyerekek.
- Szerintem meg kéne tréfálni egy kicsit. Tudjátok, mint egy beavatási szertartás. - vetette fel az ötletet egy szőke fiú.
- Ajj, Deidara, te mindig olyan gonosz vagy!
- Nem lesz itt semmilyen szertartás! - fújjogták le.
- Azt majd meglátjuk, hm... - gondolta magában. Ekkor lépett be az osztályfőnök a gyerekek számára még ismeretlen Rosettel.
- Jó reggelt osztály! Mindenki üljön le! - mikor ez megtörtént, folytatta. - Mint látjátok, van egy új osztálytársatok, bánjatok vele normálisan. Mesélnél nekünk magadról? - fordult felé.
- Hogyne. - vigyorgott Rosette. - Sziasztok, a nevem Rosette. Itt lakok, nem messze. Szeretem az állatokat és a kék színt! - fejezte be.
- Remek, és most keresünk neked egy helyet... - végignézett az osztályon. - Lelle ül melletted valaki?
- Igen, Jeli mindjárt beesik. - mondta vidáman, mire az osztály kuncogni kezdett.
- Mint mindig. - mosolygott a tanár is. - Akkor Deidara mellett fogsz ülni. - mutatott a szőke fiúra. - Óra után gyere velem és kapsz órarendet meg ami kell.
- Köszönöm. - mondta Rosette és odament a padhoz, ahol kellett volna ülnie. - Szia, levennéd a táskádat, hogy le tudjak ülni? - kérdezte kedvesen.
- Vedd le, ha annyira zavar. - mondta unottan. Rosette egy kicsit megdöbbent, aztán bepöccent. Megfogta a táskát, jó magasra felemelte, majd elengedte és a táska nagy puffanással esett a pad mellé. Aztán, mint aki jól végezte dolgát leült. Az osztály alig tudta elfojtani a nevetést. Deidara gyilkos pillantást vetett a lányra, aki ártatlanul nézett vissza rá. Az óra további részén nem történt semmi különös. Arról beszélt az ofő, hogy mikor mennek osztály kirándulni és hova. Az osztálytársak, mikor kiderült, hogy egy hét múlva mennek a vidámparkba, nem igazán figyeltek tovább és kis papírfecniket dobáltak Rosettenek, amin a kérdéseiket tették fel. Ő válaszolt is rájuk, csak néha elvétette és másnak dobta vissza. Végül vége lett az órának és Rosette a tanárhoz sietett, intett a többieknek és elmentek a tanáriba, ahol megkapta az órarendet és egy lapocskát, amivel felveheti a könyveket.
- Akkor, miután felvetted a könyveidet, el is mehetsz. Amúgy hogy tetszik az osztály? - kérdezte az ofő, miközben a könyvtár felé tartottak.
- Ó, nagyon kedvesnek látszanak. Remélem majd jól kijövök mindenkivel.
- Megérkeztünk. - mondta a könyvtár elé érve. - Most magadra hagylak, mert órám lesz, de biztos vagyok benne, hogy megbirkózol a feladattal. Vigyázz magadra! - intett, és elment.
- Viszlát! - köszönt el Rosette és bement a könyvtárba a könyvekért. Nagyon sok könyv kellett. Atlaszok, tankönyvek, munkafüzetek. Nem fért bele a táskájába, pedig a legnagyobbat hozta, amije volt otthon. Cipekednie kellett, amit nem igazán kedvelt. Nehéz tatyó a hátán, nehéz könyvek a kézben, így ballagott hazafelé. Mikor hazaért levágta a táskáját, mellé meg letette a könyveit.
- Wáh, na végre. - masszírozta meg a vállát. - Ilyet többet ne. - majd elment lezuhanyozni. Mikor ezzel is megvolt, bekötötte a könyveit, bepakolt a sulis táskájába, betett valami filmet és elaludt rajta.

Másnap már sokkal nyugodtabban ment az iskolába. Az osztálytársaival jól kijött, kivéve eggyel. Padtársával, Deidarával nem igazán értett egyet. Szüneti beszélgetéseknek köszönhetően kiderült, hogy Deidara visszabukott és csak azért nem csapták ki, mert lefizette a dirit. Nagymenőnek tartotta magát, mert a suli Akatsuki nevű bandájába tartozott, de mivel kibukott abból az osztályból, ezért onnan is kidobták. Ettől függetlenül még mindig nagy az arca, így nem túl nagy népszerűségnek örvend az osztályban. Rosette elhatározta, hogy ezen változtatni fog.

- Szija! - köszönt neki a következő nap reggelén, de Deidara nem foglalkozott vele, inkább rajzolgatott tovább. - Mit rajzolsz? - lépett mögé.
- Semmi közöd hozzá, húzz innen! - mondta unottan és eltakarta művét. Így hát Rosette leült mellé a helyére.
- Miért vagy ilyen velem?
- Mégis mit akarsz? Ugráljalak körbe, mint a többiek? Csak, hogy tudd... - hajolt közelebb. - minden csoda három napig tart. Neked ez az utolsó, úgyhogy jól élvezd ki. Ja, és ne húzz fel, mert megbánod, hm. - húzódott vissza vigyorogva. Rosette nem értette, hogy miért ilyen gonosz, de a fenyegetésnek nem tanúsított túl nagy figyelmet, ezért tovább kérdezett.
- Mit kéne tegyek, hogy normális legyél?
- Be kéne fognod és visszamenni oda, ahonnan jöttél, hm.
- Hidd el, én sem jöttem volna el onnan.
- De eljöttél.
- Amint látod. - mondta Rosette. Kezdte érezni, hogy jó úton halad, de messze még a vége. Nagyon messze. Eközben megjött a magyartanár és kiosztotta az órai feladatot. Mivel aznap volt az egyik költőnek a szülinapja, verset kellett írni. Az osztálynak nem nagyon tetszett, viszont Rosettenek annál inkább, mert nagyon szeretett verseket írni. 20 perc önálló munka után beszedte az irományokat és elolvasgatta őket.
- Sok szép munkát láttam, amiket szeretnék felolvasni. - és elkezdte olvasgatni a munkákat. Nagyon jó volt hallgatni őket, és mindig mikor a szerzőt olvasta a tanár, az osztály kuncogott, mert vicces álneveket adtak maguknak a gyerekek. - És végül, de nem utolsó sorban szeretném felolvasni Peachy Peach versét. - Rosette erre felkapta a fejét. Ez én vagyok, gondolta magában.

Szeretném, ha szeretnél
És nem ellenségnek néznél.
Szeretném, ha nem bántanál
És barátoddá fogadnál.
Szeretném, ha nem lennél ilyen mogorva
És nem cikiznél engem holtra.
Szeretném, ha egy kicsit normálisabb lennél,
Hisz az élet sokkal jobb ennél!

Deidara odahajolt Rosettehez.
- Szerinted emiatt most meghatódok?
- Miből gondolod, hogy én írtam?
Deidara rámutatott a lány pólójára, amin egy félbevágott barack volt, Peachy Peach felirattal.
- Lehetnél ennél sokkal kreatívabb.
- Te meg lehetnél sokkal kedvesebb! - kiabálta vissza suttogva (-ugye értitek mire gondolok?) Rosette. Farkasszemet néztek, aztán Deidara ördögien elmosolyodott, majd visszatért a dolgához. Az óra további része csöndben telt el. Sőt, egész nap nem szóltak egymáshoz. Utolsó óra után viszont jött az osztályfőnök, hogy Deidarát és Rosettet várják az igazgatóiban.
- Valami rosszat tettem? - kérdezte félénken Rosette.
- Nem, csak néhány adatot kell még megadnod. Te viszont - fordult Deidara felé. - nagy bajban vagy. Itt vannak a szüleid.
Deidarán nem volt látható különösebb jele az aggódásnak. Nyugodtan ballagta végig az utat az igazgató felé, ahol már korán sem volt olyan nyugodt a helyzet.

Első fejezet vége. Majd elmondhatod, hogy tetszik. Ja, és ha valaki véletlenül elolvasná, attól szívesen elfogadnék kritikákat. Pozitívat és negatívat egyaránt.