-4-
Perselus Piton a könyvtárszobában ült az íróasztalnál. Kezében egy könyv volt, de üvegesen bámulta a sorokat, a gondolatai elkalandoztak. Granger mostantól nála fog élni, az ő házában. Az ő felelőssége lesz, hogy vigyázzon a lányra, ígéretet tett, elvállalta, és amit ő elvállalt, azt mindig maximálisan teljesítette. Óvni fogja Hermionét, bár már előre idegesítette, hogy a tudálékos griffendéles egyre inkább befészkeli magát az életébe, a házába. Dühösen becsapta a könyvet, és az asztalra dobta.
Rápillantott az órára. Vacsoraidő volt.
Az ebédlőben Velda már megterített és kirakta a bőséges választékot az asztalra. Perselus megköszönte neki, és visszaküldte a kastélyba. Maga sem értette miért akart kettesben maradni a lánnyal, aki ebben a pillanatban lépett be az étkezőbe. Egyszerű sötétkék ruha volt rajta, mely kiemelte a formás testét, haja lágyan omlott a vállára. Perselus akaratlanul is megbámulta, odavezette az asztalhoz és kihúzta neki a széket, majd az asztal másik végéhez ment és helyet foglalt.
Hermione megelégelte ezt a távolságtartást, egyszerűen fogta a tányérját és leült a professzorhoz eső legközelebbi székre.
- Ne aggódjon, nem terjesztek semmilyen fertőző betegséget – mosolygott bájosan, mikor meglátta Perselus megrökönyödött tekintetét.
- Ha arra vár, hogy majd csevegni fogok önnel, akkor tévedésben van, Granger. Eszemben sincs semmi ilyesmit művelni magával. Teljesítem a megállapodásunkat, de ennél többre ne számítson tőlem. A szükségesnél több közünk nem lesz egymáshoz.
- Rendben, professzor – morogta összeszorított fogakkal Hermione.
Szótlanul fejezték be a vacsorát, melynek végeztével Piton rákoppintott pálcájával az asztalra, amitől a maradék étel eltűnt, a koszos edények pedig tisztán visszakerültek a szekrénybe.
Perselus felment a szobájába, Hermione pedig a nappali felé vette az útját, hogy közelebbről megnézze a rengeteg mozgó festményt a falon. Éppen egy méltóságteljesen alvó férfit figyelt korabeli ruhában, akinek vonásai nagyon hasonlítottak Pitonra, amikor csengettek.
Hermione először megijedt, majd eszébe jutott, hogy a ház titokgazdája Dumbledore, tehát csak valamelyik rendtag keresheti őket. Ajtót nyitott, de az ajtóban álló személy nem egy rendtag volt, soha életében nem találkozott még vele, Hermione mégis szinte azonnal felismerte a nőt. Szóhoz sem jutott a meglepődéstől, csak némán beengedte az asszonyt. A csendet végül a látogató törte meg:
- Te vagy Hermione Granger, igaz? A fiam menyasszonya. Nagyon boldog vagyok, hogy végre megismerhetlek! – mondta Eileen Piton. Szája szegletében jóindulatú mosoly bujkált. Magas volt, és sovány, csinos sötétzöld ruhát viselt, fekete haját kontyba tűzve hordta. A koránál jóval fiatalabbnak tűnt, és amikor Hermione belenézett a szemébe, Piton szemei néztek vissza rá. Azonban ez a szempár nem kiismerhetetlenséget és hideget, hanem kedvességet és melegséget árasztott.
- Mrs. Piton, nagyon örülök a találkozásnak. Elnézést, de nehezen jutok szóhoz, annyi minden történt ma… - mosolygott szégyenlősen leendő anyósára.
- Tudom, hogy ma költöztél be, elnézést a zavarásért, de a fiamnak mostanában alig jutott ideje arra, hogy meglátogasson és sehogy sem tudtam rávenni arra, hogy hozzon el magával téged is. Pedig nagyon kíváncsi voltam a választottjára – mondta kedvesen Eileen.
Hermione bevezette a nappaliba az asszonyt, csészéket és teáskannát varázsolt elő, és leült vele szemben.
- A fia éppen fenn van a szobájában, de mindjárt lehívom. Biztos nagyon boldog lesz, hogy láthatja önt, Mrs. Piton.
- Kérlek, Hermione szólíts Eileennek. Hiszen hamarosan egy család leszünk. Ha nem is átlagos értelemben, de család. A fiam elmesélte a megállapodásotokat. Remélem, előbb – utóbb megszereted ezt a házat. Perselus azt is elmondta, hogy törölnöd kellett a szüleid memóriáját, a biztonságuk érdekében. Gondolom, nagyon hiányoznak neked – mondta együttérzően az asszony.
- Igen, néha nagyon egyedül érzem magamat nélkülük. De amint vége lesz a háborúnak, újra együtt lehetek velük.
- Addig is, ha szükséged van valamire, akkor ne habozz megkeresni. Rám mindenben számíthatsz – szorította meg a kezét. – Mivel sürget minket az idő, muszáj megkérdeznem: választottál már ruhát?
- Igazság szerint, ez még eszembe sem jutott – vallotta be Hermione. – Ráadásul fogalmam sincs, hol kellene kezdenem…
- Ó, emiatt ne aggódj, rengeteg szalont ismerek, ahol gyönyörű esküvői ruhákat lehet kapni! Ha szeretnéd, akár már holnap elkísérhetlek. Természetesen a választásodba nem fogok beleszólni.
- Ez nagyon kedves tőled, Eileen, de nem hiszem, hogy megengedhetem magamnak a drága szalonokat – mondta szomorúan a lány. – Tudod, amióta a szüleim nélkül kell boldogulnom, eléggé megcsappantak a Gringotts-beli tartalékaim.
- Hermione, ezt nem fogadom el kifogásnak! – dorgálta meg kedvesen az asszony. – A pénz miatt nem kell aggódnod, Perselus mellett szinte bármit megengedhetsz magadnak. Látom rajtad, hogy te nem vagy az a fajta lány, aki a pénzére ácsingózik – mondta gyorsan, látva a lány tiltakozását. – Azonban az esküvő minden nő életében nagyon fontos pillanat, és nem szeretném, ha ilyen butaság miatt, mint a pénz, le kellene mondanod róla, ezért nem fogadok el kifogást, holnap délelőtt elviszlek London legjobb szalonjaiba.
Hermione nem hitte, hogy tartogathat még meglepetéseket ez a nap, de be kellett látnia, hogy tévedett. Azt hitte, Piton édesanyja egy mogorva, megkeseredett ember, főleg azok után, hogy délután a bájitaltanár akaratlanul is elszólta magát sanyarú gyermekkoráról. Azonban a vele szemben ülő nőről sütött a jóindulat, a kedvesség és a nagylelkűség.
- Köszönöm, Eileen, én… - ebben a pillanatban Piton lépett a szobába.
- Miss Granger ki… - pillantása a fotelra esett, melyben Eileen ült, és vonásai egyszerre ellágyultak, ahogy találkozott a tekintete anyjával.
- Szervusz Perselus! – mosolygott fiára az asszony, miközben felállt a fotelből, hogy megölelje egyetlen gyermekét.
Hermione még sosem látott ennyi érzelmet professzorától, aki már szinte mosolygott a boldogságtól.
- Anya, annyira hiányoztál! Miért nem mondtad, hogy jössz? Sajnos nemrég fejeztük be a vacsorát, szívesen láttunk volna. Minden rendben van veled?
- Jól vagyok, velem minden rendben van. Ne haragudj a késői zavarásért, de Hermionénak már mondtam, hogy muszáj volt látnom téged, és persze nem titkolt szándékom volt megismerni téged – mosolygott a lányra, aki időközben elővarázsolt még egy csészét, és töltött a teából a professzornak is. Az este további része békében telt, Eileen sok érdekes történetet mesélt Hermionénak a házról és az őseikről, a történetekbe végül Piton is, sőt néha a képeken szereplő alakok is beleszóltak, újabb érdekes részleteket felfedve a Piton család múltjáról. Végül előkerült két palack mézbor, és a Rendre, valamint a varázsvilágban zajló eseményekre terelődött a szó. Egy idő után Hermione észrevette, hogy tekintete egyre többször találkozik Perselus átható pillantásával. Amikor az óra elütötte a tizenegyet, Eileen felállt.
- Ideje indulnom. Nagyon örülök, hogy végre megismerhettelek, Hermione – mondta, miközben megölelte a lányt.
- Én is nagyon örülök a találkozásnak. Holnap találkozunk! – mosolygott Hermione.
Amíg elpakolta az edényeket, Perselus kikísérte anyját az ajtóhoz.
- Rengeteg dolgom volt az utóbbi hetekben. Alig volt időm meglátogatni téged, de ezen a jövőben változtatunk – mondta Perselus.
- Nekem nem kell magyarázkodnod, megértelek, viszont mostantól, ha jössz, Hermionét is hozd magaddal. Az első perctől kedvelem ezt a lányt, nála jobbat nem is kívánhatnék neked. Becsüld meg őt! – mondta Eileen, miközben fiát is megölelte.
- Rendben, mostantól Miss Grangert is magammal viszem, de ne magyarázz többet ebbe a dologba, mint amiről szól: egy megállapodásról.
- A lánnyal akkor sem bánhatsz rosszul. Képzeld magad a helyébe. Egyik pillanatról a másikra ebben a nagy házban találta magát, ráadásul nagyon hamar fel kellett nőnie. Egyébként, holnap elkísérem Londonba, esküvői ruhákat nézni.
Piton bólintott.
- Miért nem nyitod ki végre a szívedet, Perselus? Az egész miatta van, ugye? Még mindig nem tudtad elfelejteni Lilyt.
- Nem, Lilynek semmi köze ehhez. Ő már csak egy halvány emlék számomra – mondta csendesen Piton.
Elköszönt édesanyjától, és a szobája felé vette az útját. A lépcső előtt találkozott Hermionéval. Szótlanul mentek fel az emeletre, Hermione keze már a kilincsen volt, mikor Piton megszólalt:
- Meglehetősen jó meglátásai vannak a dolgokról. Érdekes beszélgetőpartner volt, Miss Granger. Kellemesen csalódtam magában. A ruhája pedig nagyon… csinos – mondta Perselus, a megdöbbent lánynak, majd bement a szobájába, otthagyva a bóktól összezavarodott Hermionét a folyosón.
Miután becsukódott mögötte az ajtó, Piton a falnak vetette a hátát, és magában szitkozódott.
Akaratlanul is kicsúszott a száján a bók. Hogy lehetett ekkora balek? Nem vitás, ez a lány egyre rosszabb hatással van rá, pedig alig töltöttek együtt néhány órát. Ez többet nem fordulhat elő! – döntötte el magában a férfi.
******
Másnap reggel, miután Hermione elkészült, lement, hogy harapjon valamit. Az ebédlőben Pitonnak semmi nyoma nem volt, de az asztal bőségesen meg volt pakolva finomságokkal. Megreggelizett, majd úgy döntött, tesz egy sétát a birtokon, mivel Eileennel csak tizenegy órára beszélték meg a találkozót. Kivételesen feleslegesnek tartotta, hogy a tankönyvei előtt üljön, végül is azért jött a házba, hogy megismerje és megszokja azt. Éjszaka havazott, ezért birtok friss hóval volt borítva, amely teljesen érintetlen volt, kivéve a házhoz vezető ösvényt, ahonnan éppen Velda takarította el a havat. Mivel Hermione még csak Piton elbeszéléseiből ismerte a manót, úgy döntött bemutatkozik neki. Remélte, hogy Velda nem lesz olyan elutasító vele, mint annak idején Sipor volt.
- Szervusz! Te vagy Velda, jól tudom? – szólította meg a manót, aki ijedten pördült meg. Úgy gondolta, hogy megközelítőleg Siporral lehet egyidős. Helyes irhakabátkát viselt, füleit kötött sapka takarta, lábán bélelt csizma volt. Látszott, hogy Perselus tényleg nagyon odafigyel a kényelmére.
- Hermione Granger kisasszony! Velda bocsánatot kér, hogy nem vettem észre. A gazdám már rengeteget mesélt kisasszonyomról – pislogott a lányra.
- Semmi baj! – nevetett Hermione. Ennyi év alatt is nehezen tudta megszokni a házimanók alázatosságát. – Én is sokat hallottam már rólad, nagyon örülök, hogy megismerhetlek. De nem kell a teljes nevemen szólítanod, kérlek, hívj csak egyszerűen Hermionénak.
- Köszönöm, Hermione. Meg volt elégedve a reggelivel, vagy van még valami kívánsága? Szívesen állok bármiben a kisasszonyom rendelkezésére – ajánlotta fel kedvesen Velda.
- Igazából, most csak teszek egy sétát a birtokon. A házat már nagyjából ismerem, itt az ideje, hogy ezt az óriási kertet is felfedezzem – mutatott bizonytalanul körbe. – Eileen tizenegy órára jön. Megtennéd, hogy szólsz nekem, ha megérkezik?
- Természetesen, szólok – bólogatott a manó. – Kellemes sétát, kisasszonyom!
Hermione elindult, hogy felfedezze az elé táruló hatalmas területet. Elsétált a szabályos bokrok mellett, a háztól távolabb pedig észrevett egy kisebb hidat, amely egy befagyott tavon ívelt át. A tó közel sem volt olyan hatalmas, mint a roxforti, de jó néhány percbe telt volna, amíg Hermione körbesétálja, ezért úgy döntött, a tó mögötti területet majd máskor fedezi fel. Jobb oldalon egy boltívre lett figyelmes, melyet alacsony sövény vett körül. Belépve nagy cserépedényeket, néhány rózsafuttató állványt, és egy padot pillantott meg. Hermione elképzelte, milyen jó lehet tavasszal ebben a kis kertben ülni, a színes, illatos virágok között, és máris jobban érezte magát. Pálcájával letakarította a havat a padról, elmotyogott egy levegőmelegítő bűbájt, hogy ne fázzon annyira, és leült. Sokkal jobb kedve volt, mint az előző napokban. Azzal, hogy megismerte Eileent és Veldát, új életének fontos tagjait, rájött, hogy nincs mitől félnie, a barátain és a rendtagokon kívül is van, akire számíthat. Belegondolt, hogy nincs oka panaszra, hiszen itt ül ezen a csodálatos birtokon, barátságos házban fog élni, kedves lények veszik körül, Pitont pedig majd csak elviseli valahogy. Jobb mintha a halálfalók foglyaként kellene szenvednie egy sötét és veszélyes helyen. Ezt elgondolva, nem is érezte a helyzetét olyan kilátástalannak, mint néhány nappal ezelőtt, amikor még el sem tudta képzelni, hogy egy kellemes estét fog eltölteni Perselusszal és a férfi édesanyjával. A bókot azonban, amit az este végén kapott Pitontól, nem tudta hová tenni. Annyira hihetetlen volt, sosem gondolta volna, hogy a férfi képes ilyen kedves gesztusra. Szinte biztos volt benne, hogy nem tiszta fejjel mondta neki a dicséretet.
- Valószínűleg kicsivel több mézbort fogyasztott a kelleténél – motyogta magában, bár nem emlékezett, hogy Perselus olyan sokat ivott volna.
Hirtelen nagyon hiányozni kezdtek neki barátai, jó lett volna megbeszélni velük a történetet, és kikérni a véleményüket.
Gondolataiból Velda lépteinek zaja zökkentette ki, jelezve, hogy megérkezett Eileen. Együtt mentek vissza a házba a manóval.
- Sikerült megismerkednie a birtokkal, Hermione kisasszony?
- Nem, dehogy! – nevetett a lány. – Igazából csak a tavat néztem meg, és ezt a kis kertet. Úgy vettem észre, hogy ez a birtok, nagyobb, mint azt el tudtam képzelni. Jól gondolom?
- Igen, hihetetlenül nagy. Tudja, kisasszonyom, még az erdőn túl is folytatódik – mutatott egy távolabbi facsoport felé. – Az erdőn túl van egy domb, igazán szép látvány onnan a naplemente.
- Amint lesz időm, oda is ellátogatok. Alig várom, hogy bebarangolhassam az egész birtokot, de arra valószínűleg fél nap is kevés lesz – mosolygott Hermione.
- Perselus gazdám régen rengeteget sétált itt, biztos szívesen elkíséri a kisasszonyt – mondta lelkesen a manó.
A griffendéles zavartan motyogott valamit. Kedvelte Veldát, de nem akarta az orrára kötni, hogy jövendőbelije a legkevésbé sem kíváncsi rá, nemhogy kirándulgasson vele. Eközben beértek a házba. Hermione megkérte a manót, hogy főzzön egy meleg teát, majd belépett a nappaliba, ahol szokatlan látvány fogadta: Perselus egy fotelben ült, miközben Eileen, háttal neki, egy portréval vitatkozott elmerülten.
Kérdőn nézett bájitaltanárára, aki hamar megadta a választ.
- Mindig ezt csinálják – emelte égnek a tekintetét. - A képen látható személy a dédapám, Adalmund Prince – mutatott a férfi festményére, aki díszes ruhában hadonászott egy trónszék mellett.
- Elnézést, Hermione, de a nagyapám néha igazán kiállhatatlan tud lenni velem – szabadkozott az Eileen.
- Rossz a viszonyotok? – kérdezte bizonytalanul.
- Rossznak nem mondanám, de gyerekkorom óta mindig belém köt valamiért. Most éppen az öltözékemben talált kivetnivalót.
- Kivetnivalót? – tajtékzott Adalmund portréja. – Nézz csak rá! – mondta Hermionénak. – Nem viseli a Prince-ek családi ékszereit, pedig évek óta mondogatom neki, hogy ezzel szégyent hoz ránk! Így semmi tekintélye nincsen, pedig kötelessége lenne fenntartani családunk jó hírét.
- Te is jól tudod, hogy én nem akarok hivalkodni a származásommal. Egyébként pedig, változnak a szokások, manapság már nem divat a családi ékszereket magunkra aggatni. Családunk jó hírét pedig a tetteinkkel kell fenntartani, nem pedig külsőségekkel! –vágott vissza az asszony a festménynek.
- Hihetetlenül makacs vagy még mindig, pedig azt hittem idővel majd benő a fejed lágya – legyintett Adalmund. – Hallottam, hogy te leszel Perselus felesége – fordult a lányhoz. – Gondolom, te sem szándékozod továbbvinni ezt a családi hagyományt – mondta rosszallóan, majd egyszerűen kisétált a keretből.
- Ne haragudj, nagyon zsémbes tud lenni, és szereti mondani a magáét, de igazából nem rosszindulatú – mondta Eileen nevetve a meghökkent lánynak. – Emlékszem, milyen dühös volt, amikor hozzámentem Tobiashoz. Annyira felpaprikázottnak szerencsére nem láttam, azóta sem. De hagyjuk a múltat, inkább mesélj, hogy telt az első reggeled itt?
- Nagyon jól, köszönöm. Megismertem Veldát, és tettem egy sétát a ház közelében. Csodálatos a birtok, pedig még csak egy egészen kis szeletét láttam – mondta vidáman Hermione, miközben az említett manó meghozta a teát. – Felmegyek átöltözni, és azonnal indulhatunk!
Tíz perccel később indulásra készen voltak mindketten.
- Biztos, hogy ne kísérjelek el benneteket? – kérdezte anyjától Perselus.
- Nem, erre semmi szükség, te csak unatkoznál – rázta a fejét Eileen. – Ne aggódj, tudunk vigyázni magunkra, mindketten képzett boszorkányok vagyunk!
- Amennyiben mégis valami baj van, haladéktalanul küldjön jelet, Granger! – súgta oda Hermionénak, miközben kikísérte őket.
Először az Abszol útra hoppanáltak, ahol elmentek Madam Malkin üzletébe, és két szalonba. A ruhák mindegyik helyen szépek voltak, de Hermione számára egyik sem volt az igazi. Eileen nagyon türelmes volt vele, sőt lelkesen segített a lánynak a keresésben. Miután nem találtak semmit, elhagyták az Abszol utat, és a Chiltern Street-re, egy patinás mugli szalon elé hoppanáltak. Az üzlet hatalmas, az eladók pedig nagyon segítőkészek voltak. Hermione szinte azonnal kiszúrta álmai ruháját, az egyik sarokban álló próbababán.
- Ezt szeretném felpróbálni! – jelentette ki izgatottan. Órák óta keresgéltek, és úgy érezte, végre megtalálta, amiért jöttek. A ruha testhez álló, mell alatt húzott, egyszerű szabású volt, selyemszatén anyagból, hatalmas uszállyal.
- Hermione, mintha rád öntötték volna! Egyszerűen ragyogsz benne! – kiáltott fel örömében Eileen, mikor a lány kilépett a paraván mögül.
- Nekem is nagyon tetszik, de ez valószínűleg egy vagyonba kerül, és ezt nem fogadhatom el.
- Azt hittem ezt már megbeszéltük! – méltatlankodott az asszony. – Megmondtam, hogy nyugodtan elfogadhatod. Figyelj, Hermione, mostantól te is a családunkhoz tartozol. Még alig ismerlek, de látom, milyen rendes lány vagy. Ha valaki, akkor te megérdemled ezt a ruhát. Kérlek, fogadd el! – mosolygott bátorítóan.
- Nagyon szépen köszönöm! – mondta a lány, miközben érezte, hogy könnyek lepik el a szemét.
- Örülök, hogy boldoggá tehetlek! – szorította meg a kezét. – Ezzel pedig az én életemet is megmented – mondta, majd Hermione értetlen arcát látva folytatta. – Végül is nem akarhatod, hogy Adalmund nagyapám engem okoljon azért, hogy a családhoz méltatlan öltözékben mész férjhez – mondta nevetve, miközben megölelte Hermionét.
-5-
- Nagyon örülök, hogy sikerült olyan ruhát találnunk neked, amilyenre vágytál.- Köszönöm, hogy segítettél! Nem akarsz itt ebédelni? – kérdezte Hermione. A kúria előtt álltak.
- Nem, köszönöm, még van néhány elintéznivalóm. Ha szükséged van valamire, nyugodtan küldj baglyot! Találkozunk szombaton, Hermione! – búcsúzott Eileen, miközben megölelte a lányt, majd elhoppanált.
A házba belépve Velda várta.
- Hermione kisasszony! Éppen most készült el az ebéd, teríthetek?
- Igen, már nagyon éhes vagyok – derült fel a lány arca. – De kérlek, engedd meg, hogy segítsek a terítésben. Itt az ideje, hogy megtanuljam, mit hol találok.
- Kisasszonyom segíteni akar a házimunkában? – kerekedett ki a manó szeme.
- Öhm, igen, de ha megsértelek vele… – bizonytalanodott el a lány. Jól ismerte a manók szolgalelkűségét.
- Megsérteni? Dehogy, Velda meglepődött, mert a többi kisasszony… – harapta el a mondatot. –Bocsásson meg, ne is figyeljen arra, amit mondok – mondta lehajtott fülekkel, és gyorsan eliszkolt az ebédlő irányába. Hermione utána eredt, a manó kíváncsivá tette.
- Figyelj, Velda, terítsünk meg varázslat nélkül, mugli módra, és közben meséld el nekem, mi is a helyzet azokkal a kisasszonyokkal – ajánlotta fel kedvesen. – Végül is, napokon belül ennek a háznak az úrnője leszek, itt az ideje, hogy tudjak a férjem barátairól – elég gyenge érv volt, ezt Hermione is tudta, de a manó valószínűleg megsajnálta, mert beszélni kezdett.
- Tudnia kell, Hermione, hogy a manók megőrzik a gazdájuk titkait, és nem fecsegik ki a magánéletüket senkinek. Én sem tettem soha, pedig már évtizedek óta ebben a házban szolgálok, itt születtem. Azonban kisasszonyom hamarosan hivatalosan is a család tagja lesz, ezért nem gondolom, hogy rosszat teszek ezzel…
- Jól van, Velda, kezdj már bele, kérlek! – türelmetlenkedett Hermione. – Miféle nők fordultak meg ebben a házban?
- Igazából nem voltak sokan, és általában csak egyszer fordultak meg itt, tudja, kisasszonyom, a gazdámnak sosem voltak nagyratörő tervei a családalapítás terén. De volt itt egy hölgy, bizonyos Ingrede Marlowe. Ő rengetegszer járt itt, de Velda ki nem állhatta azt a boszorkányt. A többi kisasszony sem volt kedves velem, csak a gazdám jelenlétében, de ő mindenkinél barátságtalanabb volt. Ezért lepődtem meg, amikor Hermione kisasszonyom azt mondta, hogy szívesen segít nekem.
- Köszönöm, hogy mindezt elmondtad nekem – mondta hálásan a lány. – Kérlek, szólj a professzornak, hogy tálalva van, utána pedig pihenj le. Jót fog tenni egy kis házimunka, legalább lekötöm magam valamivel – mosolygott a manóra.
- Szóval Draco igazat mondott, Pitonnak tényleg volt néhány szeretője – motyogta magában.
Perselus néhány pillanattal később lépett be, megvárta, hogy Hermione helyet foglaljon, majd ő is leült. Nem tudta nem észrevenni, hogy a lány szokatlanul kivirult. Nem látta ilyen vidámnak az elmúlt napokban, sőt talán soha, bár nem is figyelte, volt jobb dolga is, mint Granger lelkivilágával foglalkozni. A derű akkor sem tűnt el az arcáról, mikor szembesült azzal, hogy bájitaltanára most sem változtat szokásán, miszerint, ha kettesben vannak, nem szól hozzá. Az étkezés befejeztével Hermione elkezdte összeszedni a szennyes edényt, hogy a konyhában elmosogathasson. Ügyetlenül egyensúlyozott egy salátástállal, két pohárral, és a tányérokkal. Ezt már Piton sem tudta szó nélkül hagyni.
- Tudom, hihetetlennek tűnik, de tudtommal tizenegy éves korában kapott egy levelet, melyben közölték magával, hogy mágikus képességekkel rendelkezik. Képzelje, ennek egyik előnye, hogy képes lebegtetni a tárgyakat – gúnyolódott.
Hermione megdermedt. Az első gondolata az volt, hogy megmutatja képességének másik előnyét, a rémdenevér rontást, de végül úgy döntött, nem hagyja, hogy a férfi elrontsa a kedvét.
- Igen, a boszorkány mivoltommal én is tisztában vagyok – mosolygott negédesen. – De emellett mugliszületésű vagyok, és nem tartom szükségesnek mindenhez a pálca használatát. Főleg, ha ennyi időm van. Egyébként maga mondta, hogy nem igényli ezeket a felesleges csevegéseket, én pedig tudomásul vettem. Legjobb lesz, ha ehhez tartjuk magunkat, professzor – hagyta magára a férfit.
Piton dühösen kicsörtetett a könyvtárszobába. Igaza volt Grangernek, alig egy napja mondta, hogy nem vágyik a lány társaságára, de azt, hogy ez nem teljesen van így, magának is alig merte bevallani. Főleg a tegnap este után gondolta így, amikor meglepően kellemesen elbeszélgettek. A Granger korabeli lányok többsége csak szempilla rebegtetésre és nyávogásra képes, de a griffendéles más volt. A Rend gyűlésein is rengetegszer bizonyította, hogy milyen éretten gondolkozik, ráadásul vágott az esze is. Perselus azt sem felejtette el, hogy a lány az első pillanattól kezdve bízott benne, akkor is, mikor Potterék még meg voltak győződve arról, hogy a Sötét Nagyúrnak kémkedik. Ezeken a gyűléseken néha találkozott egy pillanatra a tekintetük, és Perselus nem tudta nem észrevenni, Granger gesztenyebarna fürtjeit, telt ajkait, formás kebleit. Ilyenkor mindig gyorsan észbekapott, hiszen a lány mégiscsak a diákja, nem akart túllépni bizonyos határokat.
Azonban végtelenül idegesítette a lány előbbi megnyilvánulása, melyben kifejtette, hogy már ő sem tart igényt a kommunikációra. Perselus úgy döntött, ezen változtat, nem hagyja, hogy a lány kénye-kedve szerint történjenek a dolgok. Kiviharzott a konyhába, ahol Hermione még mindig az edények tisztításával foglalatoskodott.
- Ha befejezte, jöjjön le a pincébe! A dolgozószoba melletti ajtón keresztül juthat oda. Öltözzön fel melegebben, lent hideg van. Ott fogom várni – jelentette ki, és mire Hermione válaszolni tudott volna, már el is tűnt.
Miután befejezte a házimunkát, felvett egy kardigánt, és lement a pincébe, ahol valóban kicsit nyirkos volt a levegő. Piton egy szekrény előtt állt, hozzávalókat válogatott.
- Itt vagyok, professzor úr! – szólította meg a férfit. – Miért hívott le ide?
- Ha jól tudom, auror akar lenni. Vagy már megváltozott a jövőjéről alkotott elképzelése?
- Nem, még mindig úgy tervezem, hogy ebben az irányban fogom folytatni tanulmányaimat.
- Ez esetben szüksége lesz egy sikeres RAVASZ vizsgára bájitaltanból. Mivel az elmúlt két hetet a gyengélkedőn töltötte, itt az ideje, hogy elkezdje bepótolni a lemaradását – mondta, és egy halom hozzávalót pakolt az asztalra.
- Miért segít nekem a felkészülésben, Piton professzor? – kérdezte gyanakodva a lány.
- Azért, Granger, mert maga szinte az egyetlen az évfolyamban, akiben látok némi reményt arra, hogy kiváló vizsgát tesz majd. Remélem kielégítő választ adtam – mondta a férfi a döbbent lánynak. Hermione azt sem tudta mit mondjon, Piton szájából mindez szinte dicséretnek hangzott.
- Ha pedig befejezte a szájtátást, akár el is kezdhetnénk. Még rengeteg a tanulnivalója – kiválogatott néhány hozzávalót, és az asztal másik oldalára tette őket. – A hozzávalók alapján milyen bájitalra ismer rá?
Hermione végigfutatta szemét rajtuk: bikornisszarv-őrlemény, juharfa fátyolkája, disznópázsit, bumszalagbőr, meghajtófű és pióca. Azonnal felismerte a bájitalt, és megérette a célzást.
- Ezek a Százfűlé-főzet hozzávalói, uram – mondta elvörösödve.
- Tudnivaló, hogy ez egy rettentő bonyolult főzet, egyetlen könyv van, amelyben olvashatott róla, az pedig nem más, mint a Leghatóbb ördöngös italoc, amely a Roxfortban a zárolt szekcióban található. Ezért meglep, hogy felismerte, kisasszony – Piton szája gonosz mosolyra húzódott. Tudta, hogy most kelepcébe csalta a lányt. Azonban Hermione nem ijedt meg.
- Dehogy lepte meg! – nevetett fel sötéten. – Pontosan tudja, hogy egyszer már elkészítettem ezt a főzetet másodéves koromban. A könyvet pedig valóban a zárolt részlegből szereztem meg, de ki kell, hogy ábrándítsam, Lockhart professzor írásos engedélyével kölcsönöztem ki. A főzet pedig azért kellett, hogy kinyomozzuk, ki áll a támadások mögött, meg kellett tudnunk, kicsoda Mardekár utódja.
- Érdekes! És ha szabad tudnom, kire gyanakodtak?
- Biztosak voltunk benne, hogy Draco Malfoy az – felelte nemes egyszerűséggel. – Végül kiderült, hogy a feltételezésünk alaptalannak bizonyult. Harry és Ron, Crak és Monstro bőrébe bújtak, hogy kikérdezzék, de bebizonyosodott, hogy Draco csak hencegett. Ennyi történt, uram.
- Nem világos számomra, hogy maga kinek az alakját öltötte fel?
- Én… – Hermione számára nagyon kínos volt ez a beszélgetés, de úgy döntött, hogy az igazat fogja mondani, végül is már sok év eltelt azóta. – A párbajszakkörön észrevétlenül levettem egy hajszálat Millicent Bulstrode ruhájáról, de kiderült, hogy az mégsem egy hajszál volt, hanem… macskaszőr.
A lány észrevette, hogy Piton szája széle megrándult.
- Albus senkinek nem akarta elmondani, miért fekszik hetekig a gyengélkedőn, de így már mindent értek. Ezek után nyilvánvaló számomra, hogy nyomasztóan unalmas iskolai életüket próbálták felpezsdíteni a folytonos kihágásokkal, Potter feltűnési viszketegségéről nem is beszélve. Efféle ostobaságot, pedig nem vártam magától, Granger. Iskolaelső, és nem tud megkülönböztetni egy emberi hajszálat a macskaszőrtől…
- Maga is jól tudja, uram, hogy Harry a legkevésbé sem szenved feltűnési viszketegségben, tévedni pedig emberi dolog – mondta nyugodtan Hermione.
- Mégis meglep a figyelmetlensége, főleg annak tudatában, hogy elsőéves korában ön logikázta ki a bájitalos akadályomat a Bölcsek Kövének keresése közben. Persze nem állítom, hogy nehéz volt, hiszen az akadályokat főként a maguk fajta kíváncsi diákok megfékezésére állítottuk fel. Azonban be kell vallanom, szép munka volt ez egy elsőstől. Azt pedig gyanítom, hogy a maga tudása nélkül Potter és Weasley már az ördöghuroknál elvéreztek volna.
Hermione kis híján majdnem megint eltátotta a száját, aztán végül mégsem tette. Piton száját megint egy dicséretféleség hagyta el, a lány hét év alatt nem kapott ennyi elismerést tőle, mint az utóbbi fél órában.
- Ez egészen úgy hangzott, mintha a képességeimet méltatta volna, uram – vigyorodott el a lány.
- Még szerencse, hogy csak úgy hangzott – morogta Piton. – Dolgozzon, Granger, mert mint tudja, a bájital elkészülési ideje egy hónap, a juharfátyolkát pedig már most el kell kezdeni párolni.
Hermione nem ellenkezett, munkához látott, Piton közben a polcok tartalmát rendezgette. Órákig dolgoztak némán, végül a lány befejezte a főzet egy részét.
- Kész vagyok, professzor. A többi hozzávalót tudtommal két hét múlva kell belefőzni.
Piton odalépett az üsthöz, és megvizsgálta a tartalmát.
- Tökéletes a memóriája, Granger. Épp olyan precízen készítette el, mint annakidején. Csak nehogy elkövesse a régi hibát, a macskaszőrrel – mosolygott gúnyosan, miközben félretette a Százfűlé-főzetet.
- Ne aggódjon, professzor, majd vigyázok, hogy Csámpás ne kerüljön a főzet közelébe – tudta, hogy ezzel igencsak feldühítheti Pitont. A várt hatás nem maradt el.
- Ne is álmodjon arról, hogy azt az idegesítő dögöt ide fogja hozni! Ha az a macska beteszi a lábát a házamba, esküszöm, sárkányeledelt csinálok belőle! – fenyegetőzött a férfi.
- Akkor kénytelen lesz velem is végezni, mert Csámpás nélkül egy lépést sem vagyok hajlandó tenni!
- Most sincs itt, Granger… – vicsorgott Piton.
- Kivételesen Ginnyre bíztam. Előbb meg akartam bizonyosodni arról, hogy biztosan macskabarát környezetbe fog kerülni. Észre sem fogja venni, hogy itt van – mosolygott ártatlanul Hermione. Élvezte, ahogy a mindig fegyelmezett bájitaltanár egyre felpaprikázottabbá válik.
Perselus rájött, mire megy ki a játék. Granger nyilvánvalóan addig akarja feszíteni a húrt, amíg csak lehet. A férfi úgy döntött, eddig lehetett. A legnyugodtabb arckifejezést felvéve megszólalt:
- Igaza van, Granger. Így legalább Velda sem lesz annyira egyedül napközben. Hozhatja a macskát, egy feltétellel: az ebédlőbe, a könyvtárszobába, és a laborba nem teheti be a lábát az a dög. Megegyeztünk? – elfojtott egy gonosz mosolyt, mikor látta, hogy Hermionét mennyire bosszantja az engedékenysége. A lány csak némán bólintott. – Nagyszerű, akkor folytathatjuk egy ugyancsak nehéz bájitallal, a Veritaserummal.
- De professzor, az csak a minisztérium engedélyével…
- Igen, Granger, csak a minisztérium engedélyével használható. Az elkészítése azonban nem ütközik törvénybe, ezért lásson hozzá! – utasította a lányt, ő pedig folytatta a munkát.
Piton most tényleg feladta a leckét, Hermione igazán megszenvedett a főzettel. Egy idő után a férfi befejezte a polcok tartalmának rendezését, és némán figyelte a lány tevékenységét, ami Hermionét meglehetősen zavarta. Mikor az aszúfügét kis híján rosszul darabolta fel, Piton odalépett hozzá.
- Ez az egyik legfontosabb hozzávalója a főzetnek, különleges precízséget igényel a feldarabolása. Ha ezt elrontja, javíthatatlanná válik a bájital. Megengedi? – nyúlt a tőrért. Hermione bólintott, és odanyújtotta az eszközt. Keze épphogy csak hozzáért a férfiéhoz, amitől jóleső borzongás futott végig a testén. Remélte, hogy Piton ezt nem érzékelte.
- Látja, ha a tőr élével vágja meg, sokkal kevesebb levet veszítünk belőle. Most próbálja meg maga is, Granger – mondta, és visszaadta a tőrt.
Hermione azonnal megértette, hogyan gondolja a férfi, azonban a keze nem akart engedelmeskedni, túlságosan remegett. Piton észrevette ezt, ezért a háta mögé lépett, kezét a lányéra tette, így próbálván megmutatni a helyes mozdulatot. Érezte Hermione közelségét, hajának illatát, és maga sem értette, miért akarja minél jobban elhúzni ezt a pillanatot.
- Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen egyszerű művelet kifog magán – suttogta bársonyos hangon, miközben lassan aprítani kezdte az aszúfügét. Hermione szíve a torkában dobogott, Piton érintésétől még jobban elkezdett remegni a keze, de a férfi szorosan rákulcsolta ujjait. A pillanatot Velda kopogása zavarta meg.
- Elnézést, de Dumbledore professzor a kandallón át beszélni kíván gazdámmal.
A varázs megtört, Perselus gyorsan elhúzódott Hermionétól, mintha észbekapott volna.
- Azonnal megyek, köszönöm. Granger, maga aprítsa fel a hozzávalókat egyedül, a RAVASZ vizsgán sem leszek ott, hogy elkészítsem maga helyett a főzetet – mondta rá sem nézve a lányra, majd elhagyta a szobát.
Hermione dühösen folytatta a munkát, gyűlölte ezt a kettősséget. Piton egyik pillanatban elismerte a tehetségét, és bizalmasabb lett vele, a következő pillanatban pedig visszatért zord jelleméhez, mintha megbánta volna a kedvesebb gesztusait.
Hermione igyekezett nagyon aprólékos és precíz munkát végezni, nem akarta, hogy a férfinek alkalma legyen belekötni a főzetbe. Piton sokáig elmaradt, és a figyelő szemek nélkül a lánynak is könnyebb volt a munka. Már az utolsó keveréseket végezte el, amikor a férfi visszatért. Kellő távolságból, karba tett kézzel figyelte Hermionét. Néhány perc elteltével a lány eloltotta az üstje alatt lobogó tüzet.
- Befejeztem –nézett a férfi szemébe dacosan. – Remélem, elnyeri a tetszését.
Piton az üsthöz lépett, megkevergette annak tartalmát, majd megszagolta azt.
- Kiváló munka, Granger. Mára ennyi elég lesz, egy óra múlva vacsora – mondta Perselus.
A lány már kifelé indult, amikor a férfi hangja megállította.
- Ne bízza el magát, ez még csak a kezdet volt. Sokkal nehezebb főzetek várnak magára, és rengeteg tanulás. Ezt a bájitalt Draco és Miss Patil is majdnem ilyen tökéletesen készítette el.
- De csak majdnem! – mondta Hermione elengedve a füle mellett Piton megjegyzését.
Felment a szobájába, hogy lepihenjen, mert a délelőtti ruhakeresés, és az órákon át tartó bájitalfőzés kimerítette. Épp csak elszunnyadt, amikor Velda kopogással jelezte, hogy vacsoraidő van.
Egyszerre érkeztek az étkezőbe Perselusszal, a férfi udvariasan előreengedte, és kihúzta neki a széket.
Hermionénak eszébe jutott, a férfi előző esti mondata, miszerint nem akar vele a szükségesnél többet kommunikálni, de úgy döntött, nem foglalkozik vele.
- Miért kereste Dumbledore professzor délután? – tette fel a kérdést.
- Talált egy megbízható házasságkötőt. Erre azért van szükség – magyarázta látva a lány értetlen arcát – mert jobb, ha ez a házasság titokban marad. Képzelje el, milyen kellemetlen lenne, ha az iskolatársai tudomást szereznének arról, hogy feleségül jött hozzám – mosolygott keserűen.
- Nem hiszem, hogy kínos lenne – felelte őszintén. – Egyes lányok gyilkos pillantásaitól eltekintve.
- Ezzel mire céloz, Granger? – kérdezte Piton összehúzott szemöldökkel.
- Ó, semmire! – mosolygott a lány. – Csak tudtommal a mardekáros lányok istenítik önt. Sőt, úgy vettem észre, hogy néhány hollóhátas is beállt a sorba.
- Sosem vettem észre! Tudja, engem hidegen hagy a diákjaim érzelmi élete.
- Ebben biztos voltam, professzor – nevetett fel sötéten Hermione.
- Sikerrel jártak a délelőtti bevásárló körútjukon?
Hermione meglepődött, hogy a férfi rákérdezett valamire, ami az esküvővel kapcsolatos.
- Igen. Csodálatos ruhát találtunk. Tudja, kislánykorom óta arról álmodtam, hogy ilyen ruhában álljak oltár elé.
- Ezt örömmel hallom. Legalább lesz egy pozitívum szombaton: valóra válik az álma – jegyezte unottan Piton. Hermione elengedte a füle mellett a megjegyzést.
- Az édesanyja nagyon türelmes volt, és sokat segített nekem. Olyan kedves hozzám, nagyon hamar a szívembe zártam. Maga nagyon szerencsés, hogy az anyja ön mellett van – mondta elcsukló hangon.
Perselus tudta, hogy Hermionénak most a szülei jutottak eszébe, akik nem lehetnek vele. Hirtelen erős késztetést érzett arra, hogy lesimítsa a legördülő könnycseppeket a lány arcáról, ám végül mégsem tette.
- Mindannyian azon vagyunk, hogy minél előbb leszámoljunk a Nagyúrral és híveivel. Amint ez megtörténik, újra láthatja a szüleit – próbálta vigasztalni Hermionét, szokatlanul lágy hangon.
- Remélem, ez hamarosan bekövetkezik.
- Mindenki ezt reméli, Granger. Látom, ön is befejezte a vacsorát. Egészségére! – állt fel az asztaltól. – Ha javasolhatom, most hagyja a mosogatnivalót Veldára, holnap hétfő, vissza kell mennünk az iskolába, korán fogunk kelni. Jó éjt!
- Jó éjszakát, professzor!
Piton hirtelen visszafordult:
- Egyébként, honnan sejtette, hogy szóba fogok állni magával, azok után, hogy közöltem, nem akarok beszélgetni önnel?
- Gondoltam, teszek egy próbát. És lám, sikerrel jártam! – könyökölt az asztalra mosolyogva a lány.
Piton morgott valamit az orra alatt, amiből Hermione csak részleteket hallott, mint „csak túlontúl udvarias voltam" és „nem csinálunk ebből rendszert". Azonban ez nem rontotta el a kedvét, hiszen a hétvége jobban sikerült, mint gondolta.
-6- Az elkövetkezendő napok ijesztő gyorsasággal teltek. Hermione élete épphogy csak visszazökkent a rendes kerékvágásba, hétköznapjai újra az iskoláról és barátairól szóltak, amikor azon vette észre magát, hogy már péntek délután van. Az elmúlt napokban annyira lekötötte a tanulás, hogy eszébe sem jutott az esküvőn gondolkodni, barátai és a rendtagok pedig tapintatosan kerülték a témát, és Piton jelenléte sem emlékeztette a közelgő eseményre, mert a férfi pályafutása alatt talán először halaszthatatlan elintéznivalókra hivatkozva szabadságot vett ki. A diákok részéről mindenki csak találgatott, még Hermione sem sejtette, merre lehet a férfi, azonban rengetegszer eszébe jutott a közös hétvége. Hétfő este látta utoljára, és tudta, ha Piton bajba került volna, azt Dumbledore elmondta volna neki, ezért nem aggódott, inkább rávette magát, hogy a tananyag pótlásával foglalkozzon.
A könyvtárban ült, rajta kívül kevesen voltak ott, hiszen péntek volt, a diákok nagy része inkább pihent, jobb dolguk is volt, mint a következő hétre magolni, inkább a hét legvégére hagyták a tanulást. Hermionénak azonban rengeteg volt a lemaradása, és tudta, hogy a másnapi esküvő miatt nem lesz ideje tanulni. Eszébe jutott a rendtagok reakciója.
Kedden gyűlés után, Mrs Weasley a főhadiszálláson marasztalta őket vacsorára, Hermione pedig ezt az alkalmat találta a legmegfelelőbbnek arra, hogy tájékoztassa az összegyűlteket az eseményekről, bár Piton nem volt ott az aznapi gyűlésen.
Az asztalnál ültek, a vacsorával már végeztek, és szokatlan csöndben rágcsálták a Sipor által készített, kicsit kemény teasüteményt. - Szeretnéd, hogy elmondjam én, Hermione? – kérdezte együttérzően Dumbledore. A lány megrázta a fejét, és nagy levegőt vett. - Ez… ez… nagyon jó vicc! – prüszkölte George. – Sosem gondoltuk volna magáról, Piton, hogy ilyen jó humora van! A lánynak itt fogyott el a türelme, olyan hirtelen állt fel, hogy felborította a székét. - Hihetetlen, mekkora bunkó tud néha lenni! Rosszabb, mint egy iskolás. Nem sok választott el attól, hogy megátkozzam.
Hermione végignézett az összegyűlteken: Mr és Mrs Weasley, Fred és George, Bill és Fleur, Harry, Ron, Ginny, Neville, Luna, Draco, Sirius, Lupin, Tonks, McGalagony, Dumbledore. Szinte mindenki itt volt, aki számított, a többieknek majd küldenek egy baglyot.
- El kell mondanom valamit, amit néhányan már tudtok – köszörülte meg a torkát. - Tudom, eléggé hihetetlenül fog hangzani, de a közelmúltban történt események erre a lépésre kényszerítettek minket.
- Miféle lépésre, Hermione drágám? – ráncolta a szemöldökét Mrs Weasley. – Valami baj van?
Hermione érezte, hogy kezd kiszállni belőle a jól ismert griffendéles bátorság. Könnyebb volt önszántából egy hétvégét eltöltenie zord bájitaltanárának házában, mint elmondani a szeretteinek, hogy mire készülnek.
- Azt szerettem volna elmondani, hogy…
- Miss Granger azt szeretné közölni veletek, hogy szombaton egybekelünk – Perselus Piton az ajtóban állt, nyilvánvalóan néhány pillanattal előbb érkezett, fekete haján és talárján még hópelyhek csillogtak.
Ha Hermione kívülről nézte volna az eseményeket, akkor minden bizonnyal hangosan felnevetett volna, mert ennyi megrökönyödött arcot, tátott szájat és értetlen tekintetet még nem látott.
Fred és George ocsúdtak fel legelőször, ők, nem hazudtolták meg magukat, horkantva kitört belőlük a nevetés, kezükkel az asztalt csapkodták.
- Ráadásul milyen jól rögtönzött! – hahotázott Fred. – Mit akartál igazából mondani, Hermione? – kérdezte, miközben próbált komoly arcot vágni, sikertelenül.
- Nem jellemző rám a humorizálás, Weasley – mondta Piton, jeges pillantást vetve az ikrekre.
A többiek még mindig nem jutottak szóhoz, csak Hermionéra néztek, megerősítést várva. A lány bólintott.
- Ti… szeretitek egymást? – kérdezte kikerekedett szemmel Fleur.
- Nem, dehogyis! – vágta rá gyorsan Hermione. – Ez másról szól. Piton professzor hatalmas áldozatot hoz értem – azzal belekezdett a történetbe. Miközben mesélt, néha Perselusra pillantott, maga sem tudta miért, de a férfi pillantása erőt adott neki.
- Ezt nem hiszem el! – pattant fel Sirius, mikor a lány a történet végére ért. – Mégis kinek az eszement ötlete volt ez a házasság?
- Én javasoltam, Sirius – mondta csendesen Dumbledore. – De senki nem kötelezte őket, mindketten szabad akaratukból döntöttek.
- Megáll az eszem! Hermione még az iskolát sem végezte el, ti pedig meg akarjátok pecsételni a sorsát?
- Sirius, nyugodj meg én… - próbálta nyugtatni Hermione, de a férfi szinte meg sem hallotta.
- Ráadásul Pitonnal! Hallatlan, komolyan… miért nem azonnal Rodolphus Lestrange-dzsel? – gúnyolódott.
- Sirius, hagyd ezt abba, és kérlek, ne beszélj így Perselusról! – békítette Lupin. – Mindenkit sokkolt ez a hír, de az a legfontosabb, hogy Hermione érdekeit tartsuk szem előtt.
- Hermione érdekeit? Hozzá kell mennie Pipogyuszhoz!
- Ne nevezd így! –fakadt ki. – Az én véleményemet esetleg megkérdezné valaki? Sirius, megértem, hogy féltesz, de az előítéleteid teljesen elvakítanak. Háború van, és mindannyian veszélyben vagyunk. Piton professzor egy hatalmas áldozatot hoz értem, nem hiszem, hogy sokan megtennék ezt. Mi lenne, ha végre túllépnétek a múlt sérelmein?
- Én csak aggódom érted…
- Aggódsz értem? Ne a professzortól félts, hanem Bellatrix unokahúgodtól. Tudtommal ő akart kétszer is megölni engem, nem pedig Piton - mondta dühösen, és kiviharzott.
- Hermionénak igaza van, Sirius – mondta csendesen Harry.
- Egyébként pedig – tért vissza immár kabátban a lány – a hétvégét a házában töltöttem, és képzeld jól éreztem magam! Köszönöm a vacsorát, Mrs Weasley. Jó éjszakát mindenkinek! – köszönt el, és elhagyta a szobát.
- Utána megyek – közölte Piton, majd sarkon fordult, hogy utolérje a lányt.
Hermione már az utcán állt, hoppanálásra készen, mikor egy bársonyos hang megállította.
- Jobb lenne, ha együtt mennénk. Ne legyen felelőtlen, Granger, veszélyes időket élünk – azzal megfogta a lány karját, és szó nélkül dehoppanált vele a birtok bejáratához.
Hermione nem tudta eldönteni, hogy még mindig a dühtől remeg-e, vagy a férfi érintésétől.
- Feltételezem, hogy Blackre céloz.
- Persze, hogy rá! Hogy lehetnek ilyen előítéletei? Pont neki, akit éveken át ártatlanul vádoltak!
A kastély bejáratáig Hermione hangosan szitkozódott, Piton némán hallgatta. Amikor azonban beléptek a tölgyfa-kapun, megszólalt:
- Nézze, Granger nem várom el öntől, hogy megvédjen a barátaival szemben. Black egy idióta, ez már évek óta nyilvánvaló számomra. De tudom, hogy maga mennyire kedveli, ezért miattam ne veszekedjen vele. Meg tudom védeni magamat, szükségtelen hazudnia a barátainak.
- Ha ezzel a hétvégére céloz, akkor közlöm, nem hazudtam. Valóban jól éreztem magamat önnél – mondta őszintén Hermione.
- Nagyszerű Granger. De el kell, szomorítsam, ez engem teljesen hidegen hagy, nem kötelességem a maga szórakoztatása. Javaslom, hogy az energiáit inkább pazarolja a barátaira, mert rám szükségtelen. Viszlát! – mondta a férfi, majd mielőtt Hermione megszólalhatott volna, eltűnt a folyosókon.
Barátai teljes mértékben mellette álltak, Harry még össze is vitatkozott Siriusszal a férfi kirohanása miatt. Még a veszekedés estéjén érkezett két bagoly a kastélyba, Mrs Weasley az egész család nevében biztosította a támogatásáról, a levél végén pedig az ikrek kértek elnézést a viselkedésükért. A másik levél Remustól és Tonkstól érkezett: ők is megértésükről biztosították a lányt, Lupin pedig megígérte, hogy megpróbál beszélni Siriusszal.
Az említett beszélgetés valószínűleg kudarcba fulladt, mert Sirius azóta sem kereste a kapcsolatot Hermionéval, sőt még Harry sem tudott róla semmit.
Hermione becsukta az Ősi rúnák közérthetően című könyvet, és a klubhelyiség felé vette az útját.
Éppen egy gyéren megvilágított folyosón haladt, amikor egy hang megszólította:
- Hajlandó vagy még szóba állni velem, Hermione? – az árny az egyik ablakpárkánynak támaszkodva állt. Hermione elsuttogott egy Lumost, majd elindult a hang irányába.
- Sirius! Ha azért jöttél, hogy kioktass, vagy sértegess, akkor jobb lesz, ha…
- Nem, nem félreértesz! Én… bocsánatot szeretnék kérni tőled. Beszélhetnénk? – kérdezte, és egy üres terem felé intett. Hermione bólintott, és követte a férfit.
- Nézd, Hermione tudom, hogy nagyon goromba voltam veletek, de meg kell értened! Piton halálfaló volt, és…
- És éppen ezzel menti meg az életemet. Tudod, hogy réges-régen átállt Dumbledore oldalára, és az életét kockáztatja, hogy információkat szerezzen nekünk. Megértem, hogy vannak sérelmeitek, de ezeken túl kell lépnetek, mert ha nem tartunk össze, akkor már elveszítettük a háborút. Úgy vettem észre, hogy ő már megértette ezt, neked miért nem sikerül?
Sirius felállt, és az ablakhoz lépett. Néhány pillanatig szótlanul figyelte a birtokot, majd megszólalt:
- Sikerült megértenem. Azonban nagyon féltelek. Gyakorlatilag te mentetted meg az életemet, amikor a dementorok elől menekültem, és az évek során olyan fontos lettél számomra, mint Harry. Főleg miután el kellett válnod a szüleidtől, és védtelenné váltál. Nem akarom, hogy olyat kelljen tenned, amit később meg fogsz bánni. Tudom, felnőtt vagy, de a házasság nem játék, pláne ha nincs benne szerelem, vagy legalább szeretet.
- Sirius, ne félj, nem fogom megbánni. Amint vége lesz a háborúnak, elválunk, elmegyek a szüleimért, és minden olyan lesz, mint régen – mondta, mintha magát is biztatni akarná. – Köszönöm, hogy úgy tekintesz rám, mint keresztlányodra, és ennyire figyelsz rám – odalépett a férfihoz, és megölelte. – Piton professzor pedig jó ember, nem félek tőle.
- Tudom, hogy az – mondta csendesen Sirius.
- Akkor megkérhetnélek egy hatalmas szívességre? Megtennéd, hogy holnap te kísérsz az oltárhoz? – mosolygott könnyes szemmel Hermione a férfira.
- Reméltem, hogy megkérsz rá – kacsintott cinkosan Sirius, majd elkomolyodott. – Köszönöm, hogy megbocsájtottál.
- Rád nem lehet haragudni! – nevetett Hermione. – Gyere, menjünk fel a klubhelyiségbe, Harry biztos örülni fog, hogy itt vagy! – amióta Sirius tisztázta magát a minisztérium előtt, gyakran megfordult a Roxfortban, amit a diákok az elején megütközve fogadtak, idővel azonban elcsitultak az indulatok, és megszokták a férfi jelenlétét.
- Szerintem, jobb lenne, ha a házamba jönnél, mert mindenki ott van – Hermione kérdő tekintetére folytatta. – Szerveztünk neked egy kis meglepetést. De ne kérdezz semmit, mert már így is túl sokat árultam el neked, pedig megígértem Mollynak, hogy tartom a számat.
- Jól van, menjünk, de előbb felviszem a könyveimet, és lehozom a kabátomat – mosolygott megadón a lány.
- Rendben, az előcsarnokban foglak várni – mondta Sirius.
Alig tíz perccel később már úton voltak a Black-ház felé. Mielőtt kiléptek a birtok kapuján, Sirius megtorpant.
- Szeretném, ha ezt felvennéd – mondta, és egy láthatatlanná tevő köpenyt vett elő. – Harry adta kölcsön, mert jobb, ha megelőzzük a bajt.
- De ebbe csak én férek bele. Veled mi lesz?
- Én kiábrándító bűbájt szórok magamra, ne aggódj – mondta Sirius, azzal elvégezte a varázslatot, Hermione pedig felvette a köpenyt.
Együtt hoppanáltak a Grimmauld térre, és amilyen gyorsan csak tudtak, beléptek a házba.
Az előszoba néptelen volt, azonban a nappaliba belépve hatalmas ováció fogadta őket.
- Meglepetés! – kiáltott a kis csoport. Ott volt minden rendtag, kivéve Perselust.
- Jaj, Hermione, annyira örülök, hogy sikerült megbeszélnetek a dolgokat Siriusszal – ölelte át Molly. – Mi mindenben melletted állunk, és ezt ezzel a kis ünnepséggel szeretnénk bizonyítani.
- Köszönöm szépen mindenkinek! – mosolygott Hermione. – Nagyon jó érzés, hogy ennyi jó barát áll mögöttem.
- Erre az estére mindenki felejtse el a gondjait, és ünnepeljünk! – mosolygott Dumbledore. Az este valóban jó hangulatban telt, a végén, Fred és George jóvoltából még néhány tűzijáték is előkerült, ami fokozta a vidámságot. Amikor tízet ütött az óra, Hermione megköszönte a meglepetést, és elbúcsúzott a rendtagoktól, majd barátaival, és a házvezető tanárokkal hazahoppanáltak a kastélyba.
Mikor felérkeztek a klubhelyiségbe, Ginny megszólalt:
- Képzeld, amikor a könyvtárban voltál érkezett egy hatalmas csomag a nevedre. Szerintem az esküvői ruhád az – kacsintott a lány.
- Igen, az lehet. Piton édesanyja a hét elején írt, hogy elmegy érte, és majd elküldi bagolypostával – mondta egykedvűen Hermione.
- Valami baj van? – kérdezte összehúzott szemmel Harry.
- Nem, semmi, csak nagyon fáradt vagyok – erőltetett mosolyt az arcára a lány.
- Akkor feküdj le, és pihend ki magad, mert holnap gyönyörűnek kell lenned – ölelte meg Ron.
- Én is megyek, jó éjt fiúk! – mondta Ginny.
- Jó éjt, és köszönöm nektek a meglepetést! – köszönt el Hermione is, sorban megpuszilva barátait.
Amikor beléptek a hálótermekbe vezető lépcső ajtaján, a lány megragadta Ginny kezét.
- Várj! – suttogta, és az ajtóhoz hajolt. Kis idő múlva újra suttogni kezdett. – Harryék most mentek fel, tiszta a levegő. Kérlek, menjünk vissza a klubhelyiségbe, beszélnünk kell!
- Reméltem, hogy nem fogod magadban tartani az érzéseidet, és végre tudunk négyszemközt beszélni – motyogta Ginny, mikor helyet foglaltak a kandalló előtti karosszékekben.
- Annyira nehéz erről beszélnem, és tudom, hogy te meg fogsz érteni.
- Nem mondtál el mindent a hétvégével kapcsolatban, igaz? – kérdezte Ginny. Hermione bólintott. – Azonnal láttam rajtad, de nem akartam a többiek előtt szóba hozni a dolgot. Szóval? – nézett kérdőn a lányra.
Hermione elbizonytalanodott. Hogy magyarázza el barátnőjének azt, amit akkor érzett, amikor Perselusszal a laborban voltak. Azt, hogy mennyire jól érezte magát, amikor beszélgettek, vagy, hogy beleremegett a férfi érintésébe. Amint felidézte azt az ártatlan pillanatot, azonnal elpirult, és ezt Ginny is észrevette.
- Jaj, ne! Ugye nem arról van szó, amit sejtek?
- Nem tudom! Annyira összezavarodtam. Na, jó, ez nem teljesen igaz…
- Tudtam! – kiáltott fel diadalmasan a lány, mire Hermione figyelmeztetően bokán rúgta. Ginny halkabban folytatta. – Draco és én is észrevettük, sőt, még Luna is, csak ez a három agyatlan nem! - utalt Harryre, Ronra és Neville-re.
- Mit vettetek észre? Nehogy te is azzal a baromsággal gyere, amit Draco is mondott!
- A reakcióidból ítélve egyáltalán nem tűnik baromságnak. De akkor tagadd le! Nem tetszik Piton? – tette fel a kérdést Ginny.
Hermione annyira meglepődött a kérdés nyíltságán, és a helyzet abszurditásán, hogy elnevette magát. Itt ülnek a Griffendél klubhelyiségében, egy nappal a bájitaltanárával kötendő esküvője előtt, és barátnője éppen arról faggatja, hogy mit érez az említett férfi iránt. Ha néhány évvel ezelőtt azt mondja neki valaki, hogy ilyen irányt fog venni az élete, biztosan harsogva nevette volna ki az illetőt.
Ginny arcát látva, azonban visszatért a jelenbe, és elkomolyodott.
- Ha ezt ilyen könnyű lenne elmagyarázni! Igen, bevallom neked, tényleg tetszik egy kicsit – mondta, arcát a kezébe temetve. – Ez a hétvége egyáltalán nem sikerült olyan borzalmasan, mint gondoltam. A ház gyönyörű és barátságos, az édesanyja is, a manó is, mindenki olyan kedves volt velem. Jó, Piton nem mindig. Valószínűleg nem is kedvel engem, de mégis jól bánt velem, és néha még beszélgettünk is. Amikor pedig a laborban voltunk, tudod a RAVASZ- vizsga miatt, akkor teljesen idiótán, mondhatni hülyén viselkedtem. Egyszerűen zavarba hozott a pillantása, és az is, amikor néha hozzáért a kezemhez. Nem csak a külseje fogott meg, hanem az, hogy annyira művelt és okos, és nagyon jól lehet vele beszélgetni, szinte mindenről megvan a véleménye – hadarta Hermione.
- Szóval? –nézett kérdőn barátnőjére a vörös hajú.
- Szóval, mi?
- Szerelmes lettél Pitonba, vagy csak tetszik?
- Te jó ég, dehogy! Csak vonzónak találom, ez minden – mondta határozottan a lány. Tényleg nem szeretett bele a férfiba, ezt biztosan tudta. – De nincs ebben semmi különös, Viktor Krum is tetszett.
- Ez így van, de csak mondom, hogy Viktor Krumhoz nem készülsz hozzámenni – figyelmeztette Ginny.
- Nagyon elmés megállapítás, gratulálok barátnőm. Piton és köztem pedig nem lesz semmi, még a feltételezés is nevetséges. Mint mondtam, ki nem állhat, és biztos vagyok benne, hogy ez nem fog változni. Ráadásul a tanárom, akkor is, ha már rég nagykorú vagyok. Különben is, amint Harry legyőzni Voldemortot, mi elválunk, és mindenki éli tovább az életét. Nem is akarom, hogy másképp legyen.
- Rendben, Hermione, te tudod. Mindenesetre eléggé hihetetlenül hangzik, hogy együtt fogtok élni mindenféle érzelem nélkül. Ráadásul még csak három horcrux van meg, gyűrű, a napló és a medál. Évekbe telhet, amíg mindegyiket felkutatjuk, és elpusztítjuk.
- De ne felejtsd el, hogy Hugrabug Helga pohara valószínűleg Lestrange gringotts-i széfjében van, és csak idő kérdése, hogy megszerezzük, Nagini pedig biztosan az egyik horcrux, szóval nem tarthat olyan sokáig – bizakodott Hermione.
- Hidd el, én is ebben reménykedem. Akkor végre Harry is megszabadul a tehertől, ami nyomja a vállát, és végre boldogok lehetünk együtt.
- Harry mindenkinél jobban szeret téged – ölelte át barátnőjét Hermione. – Ő fog győzni, ebben biztos vagyok, mi pedig mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez mihamarabb bekövetkezzen.
- Igen, bármit megtennék, hogy ne kelljen félelemben élnünk többé. Most viszont tényleg feküdjünk le aludni, mert reggel korán kell majd kelned, még rengeteg dolgunk lesz – mosolygott Ginny.
*
A szombat reggel úgy indult Hermione számára, mint évek óta bármelyik hétvégi nap. Felébredt, megmosakodott, és lement a nagyterembe reggelizni. Sokan voltak lent, a legtöbben a karácsonyi terveikről beszélgettek, mert már csak egy hét volt a téli szünet kiadásáig. Odament a Griffendél asztalához, és leült barátai mellé.
- Képzeld, Hermione, anyáék kitalálták, hogy az egész karácsonyt Charlie bátyámnál fogjuk tölteni Romániában – mondta a fiú fanyarul.
- Annyira sajnálom! – szomorkodott Hermione. – Eddig szinte minden karácsonyt együtt töltöttünk, el sem tudom képzelni, milyen lesz nélkületek – nézett a Weasley testvérekre bánatosan.
- Ezt ráérünk később megbeszélni – veregette meg a vállát Harry. – Inkább siess, mert el kell kezdenünk készülődni! Piton már szólt, hogy mindenedet vigyük át a házába.
- Piton itt járt? Egész héten nem láttam!
- Mondom, hogy igen, de reggelizz meg gyorsan! Mi addig a többiekkel elmegyünk átöltözni – mondta Harry, miközben felálltak az asztaltól.
- Rendben, sietek, ahogy tudok, úgysincs sok étvágyam.
Végül ivott egy teát, megevett egy pirítóst, majd kis idő elteltével a szobája felé vette az irányt. Remélte, hogy iskolatársainak nem fog feltűnni a felhajtás, mert az kínos kérdésekhez vezetett volna.
Annyira elkalandoztak a gondolatai, hogy beleütközött egy világoskék taláros alakba.
- Hermione! – kiáltott fel Dumbledore. – Hogy érzed magad?
- Köszönöm, igazgató úr, jól – mondta nem túl meggyőzően Hermione.
- Nem gondoltad meg magad, ugye? – nézett kutató tekintettel a lányra.
- Ezt inkább a professzortól kellene megkérdeznie, nem, uram? Végül is ő az, aki áldozatot hoz értem. De egyébként, nem, nem gondoltam meg magam.
- Piton professzor nem fog meghátrálni, ebben biztos lehetsz. De most menj, hamarosan indulnunk kell. Minden rendben lesz, Hermione – mosolygott Dumbledore, és Hermione a kék szempárba nézve el is hitte ezt.
Mikor felérkezett, a szobája üres volt, gyorsan összepakolta az apróbb tárgyait, ruháit egy táskába, amit összezsugorított. Ránézett a lapos fehér dobozra, amiben a ruhája volt, kioldotta a szalagot, és kinyitotta a dobozt. Ekkor kopogtattak, Ginny volt az.
- Bejöhetek? – hajolt be a résnyire nyitott ajtón. Hermione bólintott.
- A világ leggyönyörűbb ruhájában készülök megpecsételni a sorsomat – mondta csendesen, miközben elmerengve nézte az összehajtott finom anyagot. – Azon gondolkoztam, hogy nem árt-e meg neki, ha összezsugorítva viszem el.
- Szerintem nem lesz semmi baja. Várj, segítek – mondta Ginny, miközben visszakötötte a dobozra a szalagot, és kisméretűre varázsolta. – Így már minden készen áll, Harryék Hagridnál várakoznak, hogy ne keltsenek feltűnést az ünnepi ruhájukban. Mehetünk?
- Igen, induljunk – bólintott.
Útközben Ginny próbálta elterelni barátnője figyelmét, elmerülten mesélt az ikrek legújabb találmányáról, de Hermione szinte fel sem fogta barátnője szavait, csak üveges tekintettel bólogatott, amikor úgy érezte, hogy szükséges.
- Szervusztok! – brummogta Hagrid, mikor meglátta őket. – Hogy érzed magad, Hermione?
- Szia Hagrid! Őszintén szólva, most eléggé idegesen. De ne beszéljünk most erről, inkább siessünk. A többiek bent vannak a házban?
- Igen, fáztak, ezért csináltam nekik egy teát, és megkínáltam őket süteménnyel. Most sütöttem, nem kértek?
Mindkét lány nemlegesen rázta a fejét. Nagyon jól ismerték Hagrid kőkemény teasüteményeit, és egyiküknek sem volt kedve egy fogpótló bűbájhoz.
- Szólok a nekik, hogy indulunk – mondta Ginny és bement a házba.
- Nem akarom, hogy letört legyél, Hermione. Csak gondolj arra, hogy semmi nem történik ok nélkül – mondta együttérzően Hagrid. Közben Harry, Ron, Ginny, Luna, Neville és Draco kiléptek a kunyhóból.
- Tudom, nem is az esküvő miatt vagyok szomorú, hiszen én egyeztem bele. De most megijedtem, hogy mi lesz utána? Nem akarlak elveszíteni titeket – mondta könnybe lábadt szemmel.
- Hermione! – ölelte meg Luna. – Már mondtuk, hogy minket nem fogsz elveszíteni. Ugyanúgy együtt leszünk, és bármikor elmehetünk narglikat irtani.
- Én pedig ezentúl is veled fogok Trevor keresésére indulni, ha elszökik – mondta kedvesen Neville.
- Hozzám pedig bármikor átjöhettek teázni, úgy, mint eddig is – veregette meg a vállát Hagrid.
- Én pedig ugyanúgy nem foglak békén hagyni, Granger – viccelődött Draco.
- Hermione, ne kezdj rémeket látni! – nevetett Ginny. – Semmi nem fog megváltozni, mindent meg fogunk ezek után is beszélni, és olyan jó barátok maradunk, amilyenek most vagyunk.
- Az egyik legjobb barátom vagy, és ez már örökké így is marad – mondta komolyan Harry.
- Nekem meg ezek után is te fogod megírni a házi dolgozataim bevezetőjét. Persze, csak akkor, ha nem bánod – mondta félszegen Ron.
- Persze, hogy nem bánom! – nevetett könnyes szemmel Hermione, és sorra megölelte a kis csapat tagjait. – Annyira hálás vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, mint ti! Ha ti támogattok, akkor jöhet bármi, mindennel megbirkózom.
- Most már induljunk, mert tényleg el fogunk késni, és most nincs itt a sírás ideje! – mondta meghatottan Hagrid, miközben beletrombitált egy asztalterítőnyi zsebkendőbe.
A kis csapat elindult, a birtokról kiérve pedig kettes csoportokban hoppanáltak a Prince-kúriához.
- Hűha! – füttyentett Ron, mikor meglátta a hatalmas házat, és kertet. – Nem gondoltam volna, hogy Pitonnak ilyen háza van.
Bekopogtattak, Velda pedig azonnal ajtót nyitott.
- Kisasszonyom, nagyon örülök, hogy újra itt van, és elhozta a barátait is! – lelkendezett a manó. – Jöjjenek be! Szólok Eileen asszonyomnak, hogy megérkezett –mondta, miközben betessékelte az érkezetteket a nappaliba.
- Tényleg jó ízlése van Pitonnak, ez a ház gyönyörű! – mondta elismerően Harry.
- Ezt örömmel hallom! – Eileen lépett be mosolyogva, fekete haja elegáns kontyba volt tűzve, és sötétzöld finom anyagú ruhát viselt.
- Szervusz Eileen! Annyira örülök, hogy újra találkozunk – ölelte meg az asszonyt. – Ők itt a barátaim, akik nagyon fontosak számomra – mutatott Hagridékra.
- Üdvözlök mindenkit! Én Eileen Piton vagyok, Perselus édesanyja – mosolygott, és sorra kezet fogott mindenkivel. – Örülök, hogy eljöttetek! A fiúknak készítettem néhány szendvicset, hogy ameddig Hermione készülődik, nehogy éhen haljatok – ezzel a gesztussal örökre belopta magát Ron szívébe.
- Akkor mi felmegyünk a szobámba készülődni Lunával és Ginnyvel – mondta Hermione.
- Rendben, ha szükségetek van valamire, csak szóljatok. Természetesen nektek is felküldetek egy tálat Veldával, és persze egy kancsó sütőtöklevet is.
- Egy Lángnyelv-whiskey jobban esne – motyogta Hermione, miután becsukták maguk mögött a szobaajtót.
- Nem ajánlom, Hermione – rázta a fejét Luna. – Apának volt egy érdekes cikke a Hírverőben, amelyben leírta, hogy az Odgen-féle Lángnyelv-whiskey nagyban hozzájárul a…
- Majd később meséld el, Luna, most inkább kezdjünk el Hermione hajából valami jó frizurát varázsolni –mondta Ginny. – Van elképzelésed, Hermione?
- Rátok bízom magamat – mosolygott a lány, miközben Luna a sminkjét, Ginny pedig a haját kezdte elkészíteni. Nemsokára Velda is megérkezett a szendvicsekkel, amik láttán Hermionénak is megjött az étvágya, ezért miután végeztek, hozzáláttak az evéshez, és beszélgettek egy kicsit. A gondtalan pillanatoknak kopogtatás vetett véget.
- Piton üzeni, hogy add oda a gyűrűdet – dugta be a fejét az ajtón Ron, majd eltette a felé nyújtott ékszert. – Lassan gyertek le, mert már mindenki csak rátok vár.
- Kérsz egy pohár töklevet, Ron? – mosolygott Luna, és már nyújtotta is felé a poharat.
- Igen, azt megköszönném. Kész őrület, ami odalent van. Még jó, hogy nem hívtatok meg több vendéget, azokkal már nem bírnék – mondta a fiú. Hermione Ront kérte fel vőfélynek, ezért a fiú el volt látva feladatokkal. Harry lett a tanúja, Luna és Ginny pedig a koszorúslányok szerepét vállalták el.
- Most már tényleg mennem kell, siessetek ti is! – adta vissza az üres poharat Ron, azzal kiment a szobából. Hermione felvette a ruhát barátnői segítségével.
- Egyszerűen gyönyörű vagy! – mondta tátott szájjal Ginny. Hermione belenézett a tükörbe, tényleg csodálatos volt a ruha, ami lágyan simult a testére, kiemelve formás alakját. Haja laza hullámokban omlott a vállára, mogyoróbarna szemét pedig tökéletesen kihangsúlyozta a smink.
- Még egy apró kiegészítőre szükség van – mondta Luna, és egy fehér orchideát varázsolt elő, majd beletűzte barátnője hajába. – Így már tényleg fantasztikusan nézel ki! – mosolygott, miközben elővarázsolt egy csokrot, szintén orchideából.
- Akkor itt az idő! – sóhajtott a lány, majd Veldát szólította, aki teljesen el volt ragadtatva leendő úrnője szépségétől.
- Kisasszonyom, őszintén mondom, hogy csodálatosan néz ki! De miért hivatott, miben segíthetek?
- Köszönöm – mosolygott a manóra. – Kérlek, szólj a vendégeknek, hogy kész vagyok, kezdődhet a ceremónia, és hívd fel Siriust, mert ő fog az oltárhoz kísérni.
- Rendben, Hermione kisasszony – mondta a manó, majd köddé vált. Kis idő elteltével Sirius lépett be az ajtón. Amikor meglátta a lányt elállt a lélegzete.
- Elbűvölően nézel ki! Most látom csak, mennyire felnőttél már. Készen állsz? – kérdezte, miközben megölelte.
- Igen, menjünk – mosolygott Hermione, ám megint kopogtattak, Eileen volt az.
- Hermione, ezeket szeretném neked ajándékozni – nyújtott át egy dobozt az asszony. – Családi örökség, többek között erről beszélt Adalmund nagyapám, amikor az ékszereket emlegette.
Hermione kinyitotta a dobozt, ami egy smaragd fülbevalót, és egy fehérarany nyakláncot tartalmazott, ugyanilyen kövekkel kirakva.
- Eileen, ez gyönyörű! Köszönöm! – ámuldozott Hermione.
- Csodálatosan fog rajtad állni, bár már így is nagyon szép vagy – ölelte meg a lányt, majd elhagyta a szobát.
Még vártak néhány percet, azután Hermione belekarolt Siriusba, és elindultak a kert felé, ahol egy hatalmas fehér sátor volt felállítva, ami alatt a levegőmelegítő-bűbájnak hála, nem fáztak az összegyűltek. Amikor a kertbe nyíló ajtóhoz értek, Ron jelt adott, mire halk zene csendült fel, és minden vendég hátrafordult, hogy láthassa az oltár felé lépegető menyasszonyt.
Hermione végignézett az egybegyűlteken: ott volt az összes rendtag, a Roxfort házvezető tanárai, Dumbledore, és a barátai. Rámosolygott a vendégekre, végül pedig előre pillantott. Perselus tátott szájjal nézett rá, aztán észbe kapott, és gyorsan rendezte a vonásait, de a szemkontaktust végig tartotta a lánnyal. Amikor odaértek az oltárhoz, Sirius átadta Hermionét Pitonnak.
- Nagyon vigyázz rá! – dörmögte, majd megpuszilta a lányt, Perselussal pedig kezet fogott.
- Igazán csinos ebben a ruhában, Miss Granger – mondta olyan csendesen, hogy szinte csak ők ketten hallották.
- Üdvözlöm az összegyűlteket, és a jegyespárt! Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi lehessünk Perselus és Hermione házasságkötésének – mondta a házasságkötő, aki egy apró termetű varázsló volt, ezért egy emelvényre állva mondta el beszédét a szeretetről és összetartozásról. Összetartozás? Hermione arra gondolt, mit szólna a házasságkötő, ha tudná, hogy náluk szó sincs szeretetről, sőt, még az összetartozás sem szempont az ő esetükben. Perselusra pillantott, de végül nem tudott szabadulni a fekete szempártól. A férfi hosszasan és önfeledten gyönyörködött menyasszonya szépségében: egy igazi nő állt mellette. Amikor pedig látta, hogy a lány elpirul, vékony ajka félmosolyra húzódott.
- Hermione Jane Granger, elfogadod az itt megjelent Perselus Tobias Pitont férjedül, és fogadod, hogy osztozol vele minden jóban és minden rosszban?
- Igen, fogadom – mondta határozottan a lány. Draco odanyújtott neki egy párnácskát, Hermione pedig elvette róla a karikagyűrűt, és Piton ujjára húzta.
- Perselus Tobias Piton, elfogadod az itt jelen lévő Hermione Jane Grangert feleségedül, és fogadod, hogy kitartasz mellette jóban és rosszban?
- Igen – válaszolta a férfi, majd ő is felhúzta a gyűrűt a lány ujjára.
- Nagyszerű! Megkérem a jegyespárt és a tanúkat, hogy írják alá ezt a házasságot igazoló pergament – mutatott az asztalra a házasságkötő. Először a menyasszony és vőlegény írták alá, majd Draco, akit Perselus kért fel tanújának, és végül Harry is sorra került. – Sok boldogságot kívánok az ifjú párnak! Most már megcsókolhatod a feleségedet – fordult lelkendezve az aprócska varázsló Perselushoz.
- A feleségemet… – visszhangozta csendesen Piton.
Hermione elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor majdnem inába szállt a bátorsága. Nem is gondolt arra, hogy erre szükség lesz, de rájött, hogy a házasságkötő varázsló a minisztérium embere, és tartaniuk kell a látszatot. Gyorsan odahajolt Pitonhoz, és az ajkait az övéhez érintette egy pillanatra, majd a csókból átváltott ölelésre, és miközben a násznép tapsolt, belesuttogott a férfi fülébe:
- Köszönöm, hogy ezt megtette értem. Örökké hálás leszek – mondta még mindig Perselusba kapaszkodva. A férfi félretette kimért modorát, és egyik kezével gyengéden átkarolta Hermione derekát.
- Nem kell megköszönnie, kisasszony – suttogta rekedten. Nem sokáig álltak így, mert a gratulálók serege özönleni kezdett feléjük, így a pillanat hamar elszállt. Piton hátrébb lépett, arca pedig ismét kifürkészhetetlenné vált. Miután mindenki gratulált, Dumbledore szólásra emelkedett:
- Ha javasolhatom, fáradjunk néhány lépéssel arrébb, a másik sátorhoz, és koccintsunk az ifjú pár egészségére – mosolygott félhold alakú szemüvege mögül.
A szomszédos sátor is csodálatos volt, az asztalok vetekedtek egy roxforti ünnepi lakoma tartalmával, és néhány üveg jó fajta mézbor is helyet kapott.
- Ezt mind maga szervezte meg? – kérdezte ámulattal Hermione.
- Igen. Többek között ezért tűntem el néhány napra – válaszolta Perselus.
- Ennyire fontos volt magának ez az esküvő?
- Tudja, ha belekezdek valamibe, akkor szeretem tökéletesen elvégezni – tért ki a válasz elől a férfi.
- Ez sikerült is. Nagyon szép minden, igazán jó ízlése van, professzor – mondta elismerően Hermione. Ekkor Tonks és Remus lépett oda hozzájuk.
- Hermione, egyszerűen gyönyörű vagy! – mosolygott a boszorkány, miközben domborodó pocakját simogatta. Teddy születése után nem sokkal megfogant a második gyermekük is, Tonks már a terhesség vége felé járt.
- Csak a feleségem szavait tudom ismételni – ölelte meg Remus a lányt. A házasság jót tett neki; arca kevésbé volt beesett, és a sápadtság is eltűnt róla.
- Meséljetek, hol hagytátok a kis Teddyt? – kérdezte Hermione.
- Tonks szüleinél van, még kicsi az ilyen alkalmakhoz, nyűgös lenne – mondta Lupin, és hosszú történetbe kezdett a kisfiáról. Perselus közben Tonksszal beszélgetett, a férfi mindig is meglepően jól kijött a boszorkánnyal.
Remus éppen Teddy fogzási problémáiról mesélt, amikor Hermione figyelmét egy másik beszélgetés keltette fel, Ginny és Eileen beszélgettek.
- Nem, semmiképp sem tudhatják meg! Ameddig lehet, titokban kell tartani előttük – suttogta gondterhelten Eileen.
- Igen, én is így gondolom. Hogy lehet ilyen arcátlan az a nő? Ilyen aljas cikket lehozni, és pont az esküvőjük napján! Ha ezt Hermione megtudja…
- Bocsáss meg, Lupin, egy pillanat! – intette le a férfit Hermione, majd odament anyósához és barátnőjéhez.
- Mit nem kellene megtudnom? Milyen cikkről beszéltetek? – kérdezte. Látta, ahogy Ginny elsápad. – Ne is próbáljatok titkolózni előttem, hallottam minden egyes szavatokat! Ki vele, mi történt! – követelőzött Hermione. Addigra Piton is odament hozzájuk.
- Jó, rendben – mondta letörten Eileen, és az ajtó felé mutatott. – Gyertek be a házba, majd ott elmondjuk.
A nappaliba érkezve, elismerő taps fogadta.
- Ezt nevezem! – kiáltott fel Adalmund portréja. – Elragadóan nézel ki, Hermione! Végre valaki hordja azokat a gyönyörű ékszereket! Méltó tagja leszel a családunknak – lelkendezett a férfi, a többi képen található alakok pedig helyeseltek. Piton egy mozdulattal leintette őket.
- Mi a baj? – fordult anyjához. Az asszony felemelte pálcáját, és egy Invitoval magához hívta a Szombati Boszorkány legújabb számát.
- Fogalmunk sincs honnan tudhatta meg – motyogta Ginny, miközben Hermione és Perselus elkezdték olvasni az újságot.
Botrány a Roxfortban! Perselus Piton a mai napon feleségül veszi egyik diákját! – harsogta a címlap, amelyen Hermione állt a menyasszonyi ruhájában. A kép abban a londoni ruhaszalonban készült, ahol Eileennel jártak előző hétvégén.
Kivette Perselus kezéből az újságot, és a tizenegyedik oldalra lapozott, ahol a cikk folytatódott. Forgott vele a világ, a mondatok összemosódtak előtte, csak részleteket tudott kivenni, úgy, mint, a mindig rideg bájitaltanár, és forró szerelemre lobbant a folyton elégedetlen és kezelhetetlen Hermione Granger iránt. Amikor meglátta, ki írta a cikket, gondolkodás nélkül a szobája felé vette az irányt.
- Hermione, hova mész? – kérdezte aggodalmasan Ginny. – Nem kell felkapni a vizet, tudod, hogy Rita Vitrol nem a tapintatáról híres. Az lesz a legjobb, ha nem is veszel róla tudomást.
- Ne vegyek róla tudomást? – visszhangozta dühösen Hermione. – Akkor idézném neked, ennek az átkozott cikknek az utolsó néhány mondatát: Azt nem lehet tudni, hogy ez megbotránkoztató románc mennyire lesz hosszú életű, tekintve, hogy Miss Granger nem a hűségéről híres, néhány évvel ezelőtt Harry Potterrel, és Viktor Krummal is hírbe hozták egyazon időben. Perselus Piton pedig, bár vonzó férfi, és tehetős családból származik, olyan rideg, mint az ónüstök, amelyekkel laborjában dolgozik. Mindezek mellett kijelenthetjük, hogy ez a viszony az évszázad egyik legnagyobb botránya.
- Ez a nő nem normális, nem éri meg vele foglalkoznod! Direkt élvezi, ha telekürtölheti a sajtót a hazugságaival! - próbálta nyugtatni Ginny.
- Így van, nem normális. Ráadásul mérhetetlenül ostoba is! Most pedig felmegyek, és átöltözöm.
- Maga nem megy sehova, Granger. Majd én elintézem ezt a nőszemélyt – mérgelődött Piton.
- Azt már nem! Nélkülem nem indulhat el! Főleg mert…
- Mert, mi, Granger?
- Van egy ütőkártya a kezemben ellene. Ha ezt neki is felelevenítem, akkor biztos vagyok benne, hogy soha többé nem fog badarságokat összehordani. Bízzon bennem, kérem! – nézett rá Hermione szinte könyörögve.
- Rendben, de siessen! Anyám, ameddig távol vagyunk, kérlek, foglalkozz a vendégekkel.
*
Egy London melletti csendes faluba hoppanáltak.
- Hol vagyunk? – tette fel a kérdést Hermione.
- Itt lakik az a nőszemély – mutatott undorral az előttük álló halványrózsaszín házra Piton. Közelebb mentek, és bekopogtak. Kis idő múlva motoszkálást hallottak, majd a zaj elhalt.
Valószínűleg Rita nem akarta fogadni a vendégeit.
- Rita, vagy kinyitja az ajtót, vagy magára robbantom! – kiabált be Piton az ajtón át, mire az résnyire kinyílt.
- Nagyszerű, akkor meglesz a második címlapom: Esküvő után Azkaban: Perselus Piton újra halálfalónak állt! – hallatszott a túloldalról.
- Szerintem jobb címlap is készülhetne, csakhogy azt a cikket nem maga írná. Remélem, érti, mire gondolok. Tudja, csak egy szavamba kerül – fenyegetőzött Hermione.
Ennek hatására Rita Vitrol sarkig tárta az ajtót, Hermione és Piton pedig szó nélkül becsörtettek.
- Kitől tudta meg? – szegezte neki a kérdést Perselus.
- Vannak kapcsolataim a Házasságkötési – és Családtervező főosztályon, így szivárgott ki a hír.
- És még Dumbledore mondta, hogy diszkrét házasságkötőt szerzett nekünk – morogta Piton.
- Ide figyeljen, Rita! Ha még egyszer az életben ír egy cikket rólam, vagy a barátaimról, akkor nem csak egy nyárra lesz bezárva, és nem egy befőttesüvegbe, hanem az Azkabanba egész hátralevő életére. Erről személyesen fogok gondoskodni! Egy cikk, és magának vége, érti? – sziszegte Hermione.
Rita vérvörös ajka megremegett, a szemében félelem tükröződött.
- Értettem, te kis átkozott – mondta halkan.
- Helyes! Most pedig, a szemem láttára fog írni egy levelet, a Szombati Boszorkány szerkesztőségébe, amelyben közli, hogy a cikk nyomokban valótlanságokat tartalmaz, ezért kéri a nyomtatás megállítását, és az újságok árulásának befejezését – azzal pergament, és pennát varázsolt elő, és a nő elé lökte.
- Granger…
- Most! – kiáltott Hermione. – Vagy megírja a levelet, vagy azonnal szólok néhány dementornak. Biztosan éheznek már egy olyan romlott lélekre, mint amilyen a magáé.
Rita látta, hogy Hermione komolyan beszél, ezért kelletlenül, de írni kezdett. Miután befejezte, Hermione átolvasta, és útjára bocsájtott vele egy baglyot.
- Maga hihetetlenül ostoba nő, Rita. Azt hittem tanult a hibáiból, de tévedtem. Ajánlom, hogy soha többé ne halljak magáról – mondta undorral Hermione, miközben elhagyta a házat. Piton alig tudta utolérni.
- Ez mégis mit jelentsen, Granger? Mivel fenyegette meg ezt a nőt, amitől ennyire megijedt?
- Tudja, Rita Vitrol bejegyzetlen animágus. Erre negyedikben jöttem rá, amikor szokatlanul sok cikk jelent meg a roxforti dolgokról, például akkor derült ki, hogy Hagrid fél óriás, és hogy én és Viktor Krum… öhm, jóban vagyunk – vörösödött el Hermione. – Szóval, amikor erre rájöttem, sikerült észrevétlenül elfognom, és bezártam egy megbűvölt befőttesüvegbe, egész nyárra. Iskolakezdés előtt elengedtem azzal a feltétellel, hogy soha többet nem írhat valótlanságokat senkiről.
- Minden elismerésem a magáé! – susogta Piton. – Eszembe sem jutott volna, hogy ez a nő így tájékozódik. De miből gondolja, hogy most tényleg tartani fogja a szavát?
- A levéllel, amit elküldettem vele, gyakorlatilag porba tapostam az egzisztenciáját, és elismert újságíróból hirtelen egy szavahihetetlen senkivé vált. Ezek után nem hinném, hogy munkát fog kapni akárhol is, de ha mégis, és bármit csinál, amivel megsért, már csak egy szavamba fog kerülni, és az Azkabanban fog kikötni – nevetett kajánul Hermione.
Perselus lenyűgözve bámulta a lányt.
- Nem gondoltam volna, hogy képes egy ilyen ravasz, már-már mardekáros tettre – mondta a férfi.
- Sok mindent nem tud még rólam, professzor – mosolygott Hermione, majd megfogta a férfi karját, és hazahoppanáltak.
Mikor megérkeztek, mindenki kérdésekkel kezdte bombázni őket, ők pedig elmondtak mindent a Rita házában tett látogatásról. Mindenki elismerően nézett Hermionéra, többen hangot is adtak örömüknek, hogy a hazug Vitrolnak végre leáldozott. A délután többi része békében telt, ebédeltek, és mindenkivel beszélgettek egy keveset. Már sötétedni kezdett, a vendégsereg egy része pedig hazafelé szállingózott, amikor Dumbledore félrehívta őket.
- Tekintettel a botrányra, amit ez a cikk okozott, úgy gondolom, jobb lenne, ha néhány napra eltűnnétek a világ szeme elől. Csak addig, ameddig lecsitulnak az indulatok – javasolta az ősz varázsló.
- Nem, Albus. Nem futamodunk meg egy rosszindulatú cikk miatt – mondta Piton, Hermione pedig bólogatott.
- Perselus, itt már rég nem a diákok reakcióiról van szó. A hír valószínűleg Voldemorthoz is elérkezett, aki ezzel megragadhatja az alkalmat, hogy bántson benneteket. Higgyétek el, az lenne a legbiztonságosabb, ha néhány napot távol töltenétek.
- De már csak egy hét van a téli szünetig! – kiáltott fel Hermione. – Hogyan fogom tudni bepótolni azt a rengeteg tanulnivalót? – nyöszörgött a lány.
- Majd a szünetben, Harry és Draco biztosan segítenek, de értsd meg, Hermione, hogy ez feltétlenül szükséges. Hidd el, nem mondanám, ha nem lenne fontos a biztonságotok szempontjából – mondta szomorúan az igazgató.
- Rendben – egyezett bele a lány.
Végül is, érdekes lesz kettesben, mindentől elzárva tölteni néhány napot Pitonnal – gondolta Hermione.
- Hova megyünk? – tette fel a kérdést.
- Van egy házam a hegyekben – mondta a férfi.
- Nagyszerű! – csillant fel Dumbledore szeme. – Bátorkodtam megkérni Veldát, hogy csomagolja össze a holmitokat, ezért akár azonnal indulhattok – mutatott derűsen a kanapé mellett levő bőröndökre.
- Albus… – vicsorogta Perselus.
- Kimegyek, elköszönök a vendégektől, nem tart velem, Piton professzor? – Hermione nem akart még egy szóváltást a nap folyamán.
Miután elköszöntek mindenkitől, fogták a már összezsugorított csomagokat, és kiléptek a házból.
- Készen áll az indulásra, Granger? – kérdezte, miközben magához húzta a lányt.
- Igen, uram, menjünk – válaszolt Hermione, szorosan belekapaszkodva férje karjaiba.