2. My Sweet Strawberry
Rukia saját gondolataiban elveszve ült a kanapén. Mereven nézet maga elé amíg Yuzu oda nem hajolt hozzá.
- Valami baj van, Rukia-chan? - kérdezte. Rukia megrázta a fejét, ezért Yuzu visszafordult Karinhoz, akivel valami felett törték a fejüket. Rukia hangosan sóhajtott és tovább bámulta a szekrényt maga előtt. Nem is hallotta mit kérdezett tőle Yuzu. A fejét is csak azért rázta, meg hogy kiverje belőle azt, amit Ichigo mondott neki. Megrémítette a gondolat, hogy beteg lehet. Lehet, nem mondta neki, de kedveli, és nem akarja, hogy valami baja legyen. Bár már annyiszor szerette volna elmondani, egyszer sem merte megtenni. Annyira gyáva tud lenni!
- Rukia-chan, minden rendben? - szakította félbe gondolatait saját gyávaságara Isshin. Ijedten rá nézet, majd bólintott. Tekintetét lassan maga mellé fordította. Nemrég még Yuzu és Karin ott ült, de már nem voltak ott.
- Karin-chan és Yuzu-chan elmentek aludni? - kérdezte.
- Igen - bólintott Isshin, majd az órára nézett. - Jó lesz, ha te is elmész aludni. Hosszú utat tettünk meg ma, biztosan kifáradtál. Menj és pihend ki magad - mosolygott rá.
- Rendben. Jó éjt - Kívánt jó éjt Isshinnek és Yamamoto bácsinak, majd elment a szobájukba. Azt hitte, hogy Karin és Yuzu már aludni fognak, de mikor csendben benyitott, mind a két lány rá nézett, majd elmosolyodott és tovább fojtatta a beszélgetést. Rukia beszaladt a dolgaiért, majd elment zuhanyozni. A forró zuhany jól esett neki. Igaz, ami igaz fáradt volt. Míg a zuhany alatt ált, azon gondolkodott, hogy miről is beszéltek neki Isshin és Yamamoto bácsi. Mikor visszament a házba, valamiről elkezdett neki beszélni Yamamoto bácsi. Nem igen hallgatta. Nagyon megerőltetve az agyát valamire vissza tudott emlékezni. Valami olyat mondott neki, hogy reggel jönnek az unokái a vejével. Legalább is azt hitte. A neveiket is említette, de azokat már nem tudta. Pár perc múlva kimászott a zuhany alól és betekerte magát a törölközőébe. Még maradt volna, ha már félig nem aludt volna. Mikor rendbe tette magát lassan visszament a szobába, ahol Karin és Yuzu már mélyen aludt. Pedig nem is volt sokáig a fürdőben. Csendben besurrant az ágyához, ruháit ledobta az egyik székre, és beugrott az ágyba. Egy darabig még helyezkedett, majd mikor már kényelmesen feküdt, rá pillantott Ichigo ágyára. Üres volt. Rukia sóhajtott és felforgatta a szemeit.
- Így tényleg meg fog fázni - suttogta. Addig nézte Ichigo üres ágyát, amíg állomba nem zuhant. Nagyon nyugtalan álomba.
Ichigoval álmodott. Szerette volna neki megmondani, hogy szereti, de mindig mire rá szánta volna magát, lassan elsétált és eltűnt a ködben. Hiába szaladt utána kiabálva, hogy várja meg, hogy szeretne neki valamit mondani. Eltűnt…
Rukia hirtelen kinyitotta szemeit és felült. Homlokáról hideg izzadság cseppek csurogtak az arcára és kapkodta a levegőt. Kezét a szívére tette. Próbált megnyugodni. Lassan leengedte lábait a földre és fel ált. Tekintette rögtön Ichigo ágya felé tévedt. Ott volt. Nyugodtan aludt. Rukia nagyot sóhajtott majd elment inni. Kint még sötét volt. Rá nézett az órára. Fél hármat mutatott. Visszament a szobába és visszafeküdt az ágyába, remélve hogy már nyugodtan fog aludni. Tévedett…
Ichigo csendes nyöszörgésre ébredt fel. Oldalra fordult, és az asztalról elvett két cukrot, amit még az éjjel tett oda. Éjjel egykor ment aludni addig az utcán járkált fel-alá. Mikor visszament a házban már mindenki aludt. Legalább is úgy tűnt. Csendben kivitte a szobából pizsamáját és elment rendbe tenni magát. Majd egy órát, ált a zuhany alatt. A csontjaiig át volt fagyva. Mikor lement a nap, megint fagyni kezdett. Azon az estén jóval hidegebb volt, mint azelőtt. Mire kimászott a fürdőszobából apja már ott ált az ajtó előtt és szemrehányóan nézett rá.
- Mi van? - kérdezte unottan, és felforgatta a szemeit.
- Megmondanád, hogy mi bajod van? - förmedt rá Isshin.
- He?
- Mi a bajod? Miért viselkedsz így? Miért vagy mindenkivel undok? Miért tömöd magadat megint cukrokkal? Miért tűnsz el csak úgy az iskolából? Miért vagy olyan csendes? Mikor változtál meg ennyire, és miért? - felemelte a hangját Isshin de mindjárt le is halkította magát, mert a házban már mindenki aludt, és nem akarta felkelteni őket.
- Nem is változtam meg! - mondta idegesen Ichigo, és kikerülte az apját.
Ő viszont nem engedte. Szorosan megfogta a karját, és visszarántotta.
- Mi van már? - förmedt rá.
- Rendben, ha nem akarod elmondani, ne mond. Valamit viszont tudnod kell. Az apád vagyok, felnőtt vagyok, úgy ahogy te is, nincs olyan, amit ne tudnák felfogni, és megérteni. Tudom, hogy van valami oka annak, hogy ennyire megváltoztál, de gondolj a húgaidra. Ők még gyerekek legalább velük viselkedj úgy, mint máskor. És ott van Rukia-chan is. Őt is csak bántod. Már három hónapja. Az iskolából csak panaszt hallok, megértem és nem bánom, egy ideig. De kérlek, tegyél rendet az életedben, és nőj már végre fel. Ugye tudod, hogy Rukia-chan kedvel téged? Biztosan nagyon szívesen meghallgatna, és segítene. Akkor még miért vagy ilyen önfejű, és nem hagyod, hogy legalább ő segítsen neked, ha már minket semmibe veszel? - suttogta Isshin.
Ichigo unottan sóhajtott. Ha már nem hallotta volna, ezt annyiszor nem szólna semmit. Vagyis… nem pont ugyanezt hallotta, de hasonlót igen! És nagyon utálta. Most csak egy személyre volt szüksége. Azt a személyt is felizgatta azzal, amit mondott pedig nem akarta. Csak annyit szeretett volna, ha tudja. Azt is csak azért, hogy haragudjon rá, mert az már igazán nem hiányozna neki. Az már sok lenne. Elég ez a bizonytalanság, és az apja szemrehányásai. Egyetlen, akire szüksége volt, most miatta aggodalmaskodik. Szegény Rukia. Annyira szerette, és mégis mindig csak a bajt hozta rá.
Ichigo megdörzsölte a szemeit, és rá nézett az apjára, aki fürkésző tekintettel figyelte.
- Törődj a saját dolgaiddal. Én is ezt teszem. Törődök a magam bajaival - mondta és bement a szobába, majd lefeküdt aludni.
Most az ágyon ült, és nézet ki az ablakon. Már virradt. Úgy tűnt, nagyon szép idő van kint. A levegő olyan tiszta volt, hogy tisztán lehet látni a messzi víztartályt a szomszéd faluban. Ichigonak lett volna kedve kimenni egy nagy sétára. Bele volt merülve a gondolataiba. Arra gondolt mi lesz, ha tényleg daganat van az agyán? Mi lesz, ha nem lehet operálni? Mi lesz, ha meghal? Mi lesz… Nem túl vidám gondolatait félbeszakította egy csendes zokogás. Rá nézett húgaira, de ők nyugodtan aludtak. Yuzu egy unikornis plüsst ölelgetett. Karin fordítva feküdt az ágyban, így a lábai a párnán voltak. Ichigo elmosolyodott, majd Rukia ágya felé fordította tekintetét. Rukia nagyon nyugtalan volt. Forgolódott, rugdalt, nyöszörgött, és mire végre nyugodtan az oldalára fordult az arcán legördült egy könnycsepp és Ichigo nevét suttogta. Ichigo kiszállt az ágyból, és csendben Rukiához lopózott. Az ágyánál leguggolt. Óvatosan letörölte a könnycseppet az arcáról, mire Rukia felébredt. Ijedten felkapta a fejét, és Ichigora nézett. Majd felkönyökölt az ágyán.
- Ichigo - suttogta, és az arcán újból csurogni kezdtek a könnyek.
- Miért sírsz, Rukia? - arcára tette a kezét; hüvelyk ujjával törölgette a könnyeit.
- Ichigo, ugye minden rendben lesz? - kérdezte csendben, mélyen a szemébe nézve.
- Bánom, hogy elmondtam neked. Ha nem szóltam volna róla, most nem sírnál ilyen butaságokon.
- Ilyet ne mondj! Jó, hogy elmondtad. Ilyet nem szabad magadba fojtani. Örülök, hogy megbízol bennem - szipogott, Rukia.
- Bánt, hogy sírni látlak. Kérlek, ne sírj e miatt. Biztosíthatlak, hogy minden rendben lesz - mondta, és arcán egy pici mosoly jelent meg. Bár ő maga is kételkedett és félt az rosszabb volt ha Rukia aggódott, és nem tudott aludni végette.
- Mikor fogod tudni az eredményeket? Elmondod majd, hogy mit mondott az orvos?
- De…
- Kérlek, kérlek Ichigo, mond el - félbeszakította őt és könnyekkel a szemében suttogta.
- Jó - adta meg magát Ichigo. - elmondom. De ígérd meg, hogy már nem fogsz aggódni, és főleg nem sírni. Ilyen butaságon.
- Már hogy ne aggódnák? Ichigo, te nem… - hirtelen elhallgatott, és tekintetét a takaróra szegezte.
Ichigo elmosolyodott. Lassan oda hajolt hozzá, és felemelte az állát. Rukia meglepetten nézett rá. Ichigo csendben felnevetett, majd megcsókolta. Egyszerre gyengéden és szenvedélyesen. Nem tartott sokáig, de Rukiának ezer évnek tűnt, és nem akarta, hogy valaha is vége legyen. Ám de Ichigo lassan elhúzta magát.
- Most feküdj le aludni, korán van még - mondta, majd felállt még egy pici puszit nyomott a homlokára, és kiment a szobából.
Rukia még egy ideig nézte az ajtót. Utána lefeküdt, és csak akkor vette észre, hogy valami édes van a szájában.
- Cukorka? - ujjaival megérintette a száját. - Hm, milyen édes – mosolygott. - Akár csak a csók. Igazi édes csók - mondta csendben. Úgy gondolta, hogy már nem fog tudni vissza aludni, de tévedett. Az álom erősebb volt nála, és nemsokára már nyugodtan aludt.