Érkezés Roanaprába

Harry Potter az aurorparancsnok irodája felé tartott, hogy mint frissen végzett auror, megtudja a kötelező gyakorlatának helyszínét. Nehéz bakancsa visszhangot vetett a keskeny folyosón, ahogy határozottan haladt előre. Az arra járók automatikusan kitértek az útjából, ahogy közeledett. Hosszú, fekete bőrkabátja alapesetben a földet súrolta, de most lobogott mögötte, ahogy lendületesen szelte a métereket. Arca sem mutatta már azokat a gyermeki vonásokat, amiket régen. Vállig érő fekete haja sötéten keretezte arcát, szemüvegét kontaktlencsére cserélte, ami hangsúlyosabbá tette szemei vad csillogását.

Előrenyomulását egy kedves, mély hang állította meg.

– Üdv, haver! Mi a helyzet? – Ron Weasley a folyosófalnak támaszkodva állt. Kék szemei érdeklődve figyelték a hirtelen megtorpanó Harry arcát. A Ron állát borító körszakáll és a lófarokban viselt hosszú haj érettebb megjelenést kölcsönöztek neki, és Harryt leginkább Billre emlékeztették. Barátja még mindig legalább két fejjel volt magasabb nála, de ez nem sokat jelentett. Harry volt a legeredményesebb bűnüldöző a most végzett aurornövendékek közül. Nem egy halálfaló, köztük Bellatrix Lestrange likvidálása is az ő nevéhez fűződik. Voldemort volt követői féltek tőle, barátai tisztelték, a fiatalabbak pedig csodálták, és csüngtek minden róla szóló történeten, amit a szüleik meséltek.

Egy dolog nem teljesült még be Harry életében: egyszerű ember lehessen, és eltűnhessen a kíváncsi szemek elől, egy olyan helyre, ahol nem ismerik, és ahol csak egy kezdő gyakornok lehet. Reménykedett benne, hogy a Mordonnal való találkozó után ez gyökeresen megváltozik.

– Minden rendben – válaszolta magabiztosan. – Mordon hivatott a gyakorlat ügyében.

– Tudom. Én már túl vagyok rajta.

– És? Hova küldött?

– Svédországba – legyintett lehangoltan.

– Legalább egy nyugodt helyen leszel – jelentette ki meggyőzően Harry, de barátja kifakadt.

– Pont ez az! Ott nem fog történni semmi!

– Nyugodj meg, Ron! A döntés érthető. Mordon tisztában van vele, hogy Hermione terhes. Ezért nem akar egy veszélyes helyre küldeni.

– De… – akart továbbra is tiltakozni, de végül megakadt, mikor eljutott az agyába Harry szavainak jelentése. – Bocs, én csak… Nem tudom, mi ütött belém – szabadkozott.

– Semmi baj. Megértem a reakciódat, de Mordon indítékait is meg lehet érteni.

– De még van esély, hogy egy helyre kerülünk – lelkesedett Ron, de hősünk nem hitt ebben.

– Álmodozz csak, Ron! – nevetett fel kesernyésen Harry, majd befordult a főnökük irodája felé vezető folyosóra. Az iroda elé érve az ajtó rögtön kinyílt, ez Rémszem egyik különleges találmányának volt köszönhető, ami az érkező mágiáját azonosítóként használva adott szabad utat.

Harry néhány lépés után megtorpant. Főnöke egy mugli szivarral a szájában éppen telefonált. Ez a látvány annyira letaglózta, hogy néhány pillanatig dermedten állt, így csak foszlányokban jutottak el hozzá a beszélgetés szavai.

– ...utána elbeszélgethetnénk a régi szép időkről egy jófajta orosz vodka mellett – mondta Rémszem.

– Lehet róla szó, de előbb még ezt az ügyet kell megoldanunk – hallatszott egy érdes női hang kemény akcentussal.

– Akkor, fogadjátok a fiút?

– Da. Chang örülni fog egy új tanítványnak. Holnapután reggel nyolckor egy emberem várni fogja a repülőtéren. Do Svidaniya (Viszontlátásra), Alastor!

– Do Svidaniya, Balalajka!

Mordon letette a telefont, és a még mindig egy helyben toporgó Harryre nézett.

– Gyerünk, fiam! Ülj le! Ne tátsd a szád! – recsegte.

– Igen, uram – rebegte Harry tétován, majd lehuppant az egyik fotelbe.

– Szivart? – nyújtott felé Rémszem egy ezüst, rúnákkal díszített szivartartót.

– Nem, köszönöm – utasította vissza, s furcsán méregette főnökét.

– Ahogy gondolod, fiam – nézett rá szórakozottan az öreg. – De térjünk is rá a lényegre – folytatta. – Egy elég nehéz feladatot szeretnék rád bízni, ami gyakorlat és küldetés is egyben.

– Emiatt beszélgetett azzal a nővel? – jött rá Harry hirtelen a félig-meddig hallott beszélgetés értelmére.

– Pontosan. Hallottál már a Hotel Moszkváról? – Az idősebb mágus élénken figyelte a fiatalabb reakcióját.

Harry próbálta felidézni magában a mugli bűnszervezetekről tanultakat, de kellett pár pillanat, mire összeállt neki a kép.

– Az orosz maffia thaiföldi csoportja – foglalta össze röviden. – Miért?

– Az elkövetkezendő egy évet Thaiföldön fogod tölteni. A gyakorlati helyed Roanapra, a világ legvadabb városa.

– Miért pont oda? És miért én? – Igen, van, ami sohasem változik. Az ok-okozati összefüggések még mindig nagyon érdekelték, mert folyamatosan hátsó szándékot sejtett mögöttük. Ezt a háború, a tapasztalat és Dumbledore manipulálása együtt fejlesztették ki benne, bár paranoiája még mindig messze elmaradt Rémszemétől.

– Egy barátomnak szüksége van egy erős varázslóra, de az új tanárod is ott fog várni téged.

– Feltételezem, ez a bizonyos barát az, akivel az imént beszélt – állapította meg Harry.

– Igen, fiam. Ő Balalajka, a Hotel Moszkva vezetője. – Belenyúlt kopott kabátja egyik zsebébe, amiből egy fényképet vett elő, és Potter felé nyújtotta. A fiatal férfi átvette tőle. Egy egyszerű mugli fénykép volt, ami egy szőke, vad tekintetű nőt ábrázolt. A jobb arcfelén széles csíkban csúnya égésnyom húzódott, de a nyakán is hasonló hegeket látott. Harry visszaadta a képet, és megkérdezte.

– Hol szerezte ezeket a sebeket?

– Az egykori Szovjetunió Afganisztán ellen folytatott háborújában, amit csaknem tíz évig vívtak.

– Mindig csak háborúk és fájdalom – rázta meg a fejét Harry. – Most pedig gyanítom, egy újabba küld, nem igaz?

– Nem tudom, pontosan mi készül Roanaprában, de a jelek szerint hamarosan nagyon forró lesz ott a talaj.

– Gondolom, ezért kellek én. Valakinek harcolnia is kell, nem igaz? – Csak úgy csöpögött minden szavából a szarkazmus és a beletörődés.

– Nézd, fiam. Sok dolgot megtapasztaltam már az életben. De egy dolog van, amit a háborúról biztosan tudok: néha nyerünk, néha veszítünk, de semmi sem ismétlődik. Magunknak kell megváltoztatnunk a dolgokat, megkeresni a saját utunkat. Most rajtad áll, hogy megtalálod-e, amit mindig is kerestél – fejezte be sokat sejtetően.

Harry mélyen elgondolkodott a szavain, de ott ülve még nem tudta felfogni a jelentésüket, csak mikor már Ronéknál ült a vacsoraasztalnál, akkor tudatosult igazán benne, mekkora lehetőség ez. Most talán teljesülhet az álma.

Másnap reggel ráérős lassúsággal kezdte bepakolni a legfontosabb holmikat, ami egy bőröndben elfért. Telefonon taxit hívatott, ami pontban este nyolcra oda is ért. Még egyszer végignézett a kis lakáson, ami három évig az otthona volt, majd kilépve végleg bezárta maga mögött eddigi életének folyamát, hogy egy teljesen új, ismeretlen útra lépjen.

A Heathrow repülőtérre vezető egy órás út alatt a gondolataiba merült. Eszébe jutott Ginny korareggeli látogatása, ami még most is mulattatta. A lány egyszerűen nem tudott továbblépni azon, hogy szakított vele, folyamatosan azzal próbálkozott, hogy visszaszerezze magának, de Harry nem volt vevő erre. Sohasem szerette igazán a lányt, de a háború után mégis újrakezdték, persze mindez nem tarthatott sokáig, mert nem illettek össze. Ginny örült a fiatal férfi hírnevének, fürdött a népszerűségében, Harryt viszont ez taszította, és a lányból is hamarosan elege lett. Azóta nem volt senkije, de nem is nagyon érezte úgy, hogy szüksége lenne rá. Az órák, a gyakorlás és a furcsa álmok, melyeknek Hitokiri Ginji volt a főszereplőjük, folyamatosan lekötötték a figyelmét. Sokat kutatott a férfi után, de csak annyit tudott meg, hogy nem sokkal Voldemort legyőzése után meghalt.

A reptérre érve kifizette a taxit, majd a járatinformáció kijelzőjén megkereste a Moszkvába induló gépet, és beállt a becsekkolásra várakozók sorába. Miután leadta a csomagját, átvette repülőjegyét, és túl volt az utasellenőrzésen, vett egy újságot, majd helyet foglalt a váróteremben.

Nem vett észre egy vörös kendőbe burkolózott fiatal nőt, aki napszemüvege takarásában folyamatosan őt figyelte, szinte lyukat égetve a kezében fogott, szétnyitott újságba, amit épp elmélyülten olvasott. A nő idegesen igazgatta a szoknyáját, és folyamatosan fészkelődött, de Harry nem törődött vele.

Hamarosan szólították a gépe utasait. Összehajtogatta az újságot, és újra beállt a sorba. A nő közvetlen mögé állt be. Harry hátrafordult, és tekintete kicsit elidőzött rajta, ahogy végignézett az utasokon, de továbbra sem keltette fel az érdeklődését.

A gép fedélzetére érve kényelmesen elhelyezkedett, bekapcsolta az övét, és lecsukta a szemeit. Arra ébredt, hogy az egyik utaskísérő ébresztgeti. Átaludta az egész utat a moszkvai repülőtérig. A seremetyjevoi nemzetközi repülőtér nyüzsgött az emberektől. A csatlakozás indulásáig próbálta valamivel elütni az időt, de ez jobbára csak a pirkadó égbolt bámulásában merült ki. Aztán kiírták, hogy a csatlakozásuk késik. Ezt elég egykedvűen vette tudomásul. Felkászálódott, és a büfében megivott egy kávét, majd visszatért a korábbi, értelmesnek nem mondható tevékenységéhez.

Az álmosság számlájára volt írható, hogy nem vette észre, hogy a Londontól őt figyelő nő mellé most már egy férfi is csatlakozott, aki inkább elővigyázatosságból tartotta rajta a szemét, mert kellőképpen tartott a fiatal aurortól. És mivel elrejtőzni indult, így nem szívesen akart fogócskát játszani, egy, a fajtáját megszállottan üldöző kölyökkel. Remélte, hogy Roanapráig nem fedezi fel, ahol végre elrejtőzhet. Sejtelme sem volt róla, hogy ezen tervét a fiatal auroron kívül más is keresztülhúzhatja.

Hamarosan szólították a gépük utasait. Újabb sorbaállás és ellenőrzés következett, ami az angliainál sokkal szigorúbb volt, de Harryt legalább éberebbé tették. Az ablak mellé szólt a jegye, ami nem lett volna baj, ha nem egy nagydarab izomkolosszus kerül mellé, aki enyhén szólva a gép falának préselte, így jobb híján, egész úton az ablakon bámult kifelé, mert mozdulni nem nagyon tudott. Mire megérkeztek teljesen elzsibbadtak a tagjai. Nehézkesen felállt, és kitámolygott a gépből. Odakint ide-oda siető emberek kavalkádja és zűrzavar fogadta. A nap már nyolc óra ellenére is kitartóan sütött, így feltette a bőrkabátja zsebébe készített napszemüvegét. Így, fekete ruhában, bakancsban, hosszú fekete bőrkabátban és napszemüvegben nem is annyira ütött el a furcsábbnál furcsább alakoktól. Elindult, hogy felvegye a csomagját, ami nagy megkönnyebbülésére épségben került a kezébe, majd leült az előcsarnokban, hogy megvárja Balalajka emberét, akiről halvány fogalma sem volt, hogy nézhet ki, de ennek az apró részletnek a hiányán már meg sem lepődött.

Közjáték: Tévedés

A Fekete Lagúna főnöke az íróasztala mögött ült, lábait annak lapján nyugtatva. Hideg Heirekent kortyolgatott, miközben az elmaradhatatlan cigarettája is ott lógott a szájában. Azon kivételes esetek egyike volt, amikor nem volt dolga, és ezeket a ritka alkalmakat szerette semmittevéssel kiélvezni. Már éppen azon volt, hogy ráteszi az i-re a pontot, és berakja komolyzenei gyűjteményének egyik darabját, mikor megszólalt a telefon.

– Revy! – szólt oda a nagydarab néger a kanapén terpeszkedő alkalmazottjának.

– Nem látod, hogy olvasok, Dutch? – méltatlankodott a sötétlila hajú lány.

– A fenébe, Revy! – csapta le a sörösdobozt az asztalra.

A telefonhoz csörtetett, és lekapta az idegesítően zajongó készüléket a falról.

– Igen, itt a Fekete Lagúna! – szólt bele kissé morcosan.

– Á, Dutch, lenne egy munkám a számotokra.

– Hallgatlak.

– Egy angliai barátom ideküldte egyik emberét, akinek Mr. Changgal van találkozója. Az lenne a feladatotok, hogy elhozzátok a repülőtérről, és elvigyétek Mr. Chang irodájába. Add át Kétkezűnek a kagylót, mondanék neki pár dolgot.

– Rendben. Revy!

– Mi a fene van már megint, Dutch?

– Balalajka beszélni akar veled.

– Oké – csapta le az újságot az asztalra, majd pár lépéssel ott termett főnöke mellett, és kikapta a kezéből a kagylót. – Igen?

– Kétkezű, egy angliai barátomért kellene kimenned a repülőtérre, és el kell vinned Mr. Changhoz.

– Miért nem küldi Rockot?

– Rocknak most itt van dolga. Idefigyelj, Revy! A fiú egy nagyon fontos vendég, ne cseszd el!

– Mégis, ki ez a kölyök?

– Egy varázsló bűnüldöző. Körülbelül százhetven centiméter magas, vékony, vállig érő fekete haja van.

Revy szemei a varázsló szó hallatán kissé elkerekedtek, hiszen nem sok fordult elő belőlük errefelé, pláne nem a nyugati fajtából, így felkeltette a kíváncsiságát.

– Rendben – válaszolta.

– Viszlát, Kétkezű! – köszönt el a Hotel Moszkva feje, majd bontotta a vonalat.

Revy lecsapta a telefont, majd a kocsikulcsot felkapva a főnöke asztaláról szitkozódva kivonult a házból. Dutch pedig visszatért jól megérdemelt pihenéséhez, amit az egyik kedvenc olasz operájának hallgatásával dobott fel.

Revy pufogva vágódott be a piros Plymouth volánja mögé. Elfordította a kulcsot, és olyan sebességgel indult meg, hogy majdnem beleütközött az előtte elhaladó autóba. Nagyot fékezve lassított le, majd mikor kikáromkodta magát, folytatta útját. Pár pillanat múlva meghallotta a CB rádióban Chang hangját.

– Ott vagy, Kétkezű?

Nem vágyott a kínai triádvezérre, sem személyesen, sem az éteren keresztül, de kénytelen volt bekapcsolni.

– Itt vagyok – morogta. – Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

– Beszéltem Dutchcsal. Azt mondta, a kocsiban elérhető vagy.

– Megtaláltál. Mit akarsz?

– Szeretném, ha elintéznél nekem valamit.

Olyan volt a hangja, mint a méz. Rácsorgott és ráragadt az emberre, és buzerálta a bőrét. Amikor ilyen volt, már attól mocskosnak érezte magát az ember, hogy hallgatta. És tudta, hogy rossz dolog fog következni.

– Mondjad – sóhajtott.

– Kaptam egy fülest, hogy kapunk egy kellemetlen vendéget. Valami nyugati mágus, aki itt akarja meghúzni magát, amíg otthon elsimulnak a hullámok. És ez bassza a csőrömet. A gép hamarosan befut, és szeretném, ha vetnél egy pillantást a fickóra. Ha pedig nem gond, be is gyűjtheted.

– Egy varázslót? Minek nézel te engem?

– Valaki olyannak, aki jó pénzért minden melót elvállal.

– Szóval pénz is van a dologban? – vonta fel a szemöldökét a lány. – De mi az, hogy minden melót? Meg jó pénzért?

– Ne spannold fel magad. A fickó inkognitóban akar maradni, így nem fogja egyből bevetni az abrakadabrát. Ha gyorsan le tudod verni, akkor nem kell szarozni vele. Ha nem? Akkor hagyd futni. Majd begyűjtjük később. Ha bezsákolod, akkor kapsz húsz rugót.

– Esetleg. Hogy néz ki? Ja, és mi a neve, hogy esetleg rákérdezhessek, miközben megverem.

– Valami Lestrange, vagy mi. Mindegy is. Egy-hetven körüli, hosszú, fekete haj, vékony testalkat. Feketében lesz.

– Ezzel aztán ki vagyok segítve!

– Használd az orrodat – biztatta a kínai, és kikapcsolta a készüléket.

– Meg vagyok veled átkozva – dünnyögte és sebességet váltott.

A reptér – eredeti funkcióját tekintve katonai objektum – bonyolult és rosszul szervezett létesítmény volt, amihez idővel újabb és újabb épületeket csaptak hozzá, ahogy a parkolót is egyfolytában ide-oda tologatták, ami most éppen egy félig betonos, félig füves mezőség volt. Revy az egyik sarkában egy nagyobb autócsoportot vett észre, a legtöbbjén a roanaprai rendőrség jelzésével. Watsap rendőrfőnök emberei keményebbek voltak, mint a Gestapo verőlegényei, és korruptabbak, mint a Mocskos Zsaru. Röviden, jobb volt megvesztegetni őket, mint szembekerülni velük. Pár napja összerúgta a port Watsappal, és inkább messzire elkerülte őket.

Letette a kocsit, és cigarettázva besétált a terminálba. Egész Roanaprában nem sokat adtak a vámtörvényekre, de itt aztán végképp nem, és a világ minden szegletéből érkező, teljesen illegális áruk borították el az egész helyet. Így sokkal könnyebben kiszúrhatta a fickót. Egy rohadt életkort nem ártott volna megtudni. Akkor most nem kellene ennyire sasolnia. Nézzük csak!

Fekete haj, százhetvenes magasság, fekete cucc, vékony testalkat… Fekete haj, százhetvenes magasság, fekete cucc, vékony testalkat… Fekete haj, százhetvenes magasság, fekete cucc, vékony testalkat…

Megvan! Fiatal, szinte még kölyök volt, aki elveszett a tolongó tömegben, ami körülvette. Bűnöző! Na jó, álljunk meg egy pillanatra! Most ez melyik lehet? A bűnüldöző vagy a bűnöző? Nézzünk csak körbe! Sehol egy másik fickó. Tehát teljesen mindegy, hogy melyik. Begyűjti, és valahogy jól jön ki. Mondjuk, az egyik húsz rugót hozna, de… Na, bassza meg, munkára fel. Hátulról közelítette meg a kölyköt, és biztosra menve pisztolyt nyomott a veséjébe.

– Érted jöttem. Vagy így vagy úgy. Gyere velem, és beszéljük meg odakint.

Az előtte álló megnyikkant. Egyáltalán nem olyan volt, mint egy bűnöző rutinnal bíró fazon. Vagy lehet, hogy valami zugbűnöző, mint a hackerek?

– Nem mozog, nem idegeskedik. Csak menjünk előre!

Nem látta, inkább csak érezte a mozdulatot, ahogy a másik a ruhája alá nyúlt. No, no! A balját a vesénél tartva, kurta mozdulattal lecsapott a tarkóra. A másik teste elernyedt, és előrebukott. A hóna alá nyúlt, és megtartotta. A körülöttük állók nem is foglalkoztak velük. Egy nyilvános fülkéhez támogatta a fiút, és tárcsázott.

– Chang? Van a te embereden különös ismertetőjel?

– Sebhely az arcán. Miért?

Végigvizslatta a kölyök arcát, és talált is valamit. Oké, a sebhely megvan.

– Mert bezsákoltam. Puhány volt.

– Bravó. Fogd meg, és vidd el Sawyerhez. Majd ő feldolgozza.

– Vettem – csapta le a kagylót a lány. – Újra tárcsázott.

– Dutch? Kicsit kések a fuvarral, mert közbejött egy pénzes meló. Igyekszem vissza.

Kitámogatta a kölyköt a kocsihoz. A munkájával éppen végző Watsap a közelükben sétált el, gumibotját pörgetve.

– Ilyen korán elázott a gyerek? – vetette oda.

– Ha tudnád mennyire – bólintott Revy, majd egy laza mozdulattal kinyitotta a csomagtartót. Bedobta a fiú csomagját, majd némi gondolkodás után őt magát is. A rendőr még vállat sem vont a jelentre. Aztán Revy bevágta magát a kocsiba, és elhajtott. Habár az egész város egy rohadt szemétdomb volt, itt is akadt egy hely, amit kifejezetten nyomortelepnek neveztek. Behajtott egy sikátorba, és lefékezett. A jellegtelen szürke betontömb egy nem éppen titkos, de sajátos jellege miatt kellő tisztelettel kezelt intézményt rejtett. Belökte az ajtót. Sawyer munkahelye hideg volt és rideg. Ronda, piszkosszürke falain derékmagasságig koszos csempesor húzódott. Balra egy sokszoros zárral ellátott ajtó és műtőasztalok. A plafonról egy nehéz, szürke műanyagfüggöny lógott alá.

– Sawyer! – nyomult beljebb a lány.

A padlóra dobta a táskát.

– Sawyer!

A Mészáros, ahogy a helyiek az itteni zughóhért nevezték, a függöny mögül lépett elő. Műtősköpenyt, arcmaszkot és láncfűrészt viselt. A fejével kérdőn intett.

– Chang küldte a kölyköt feldolgozásra. Hová tehetem?

A Mészáros az egyik műtőasztal felé intett a fejével.

Revy feldobta a testet az asztalra.

– A cuccával mi legyen?

A Mészáros kelletlenül a torkához emelte a gégemikrofonját. A maszkja eltakarta a korábban rosszul átvágott torkát, ami ugyan meg nem ölte, de tönkretette a hangszálait.

– Ha akarod, a tiéd lehet. Én amúgy sem tudnék mit kezdeni vele – recsegte.

A lány végigtúrta a zsebeket, és egy vékony, gondosan megmunkált fadarabot talált az egyikben. Mi lehet ez? Fülvakaró? Valami perverz segédeszköz?

Eltette a pálcát, felkapta a csomagot, és elhagyta az egyre hűlő levegőjű mészárszéket. A Plymouth alig gördült ki a sikátorból, a sarok mögül egy vörös kendős nő bukkant fel. Végignézte, ahogy Revy becipeli áldozatát az ajtón, majd megvárta, amíg elhagyja a helyszínt. Ideje volt felmérnie a terepet.

Megismerkedés a Lagúna Szállítókkal

Revy hamarosan visszaért a raktárhoz, pufogva felcsörtetett a lépcsőn, és kivágta az ajtót.

– Á, szóval hazaevett a fene! – esett rögtön Rocknak, mikor meglátta a fotelban nyugodtan üldögélő férfit. De még mielőtt tovább folytathatta volna, Dutch nekiszegezte a kérdést.

– Hol hagytad a kölyköt, Revy?

– Miféle kölyköt?

– Azt ne mondd, hogy nem voltál a reptéren, Revy – állt fel az eddig olvasgató japán származású férfi, és szúrósan a lányra nézett. A szokásos fehér ingét és zöld nyakkendőjét viselte. Fekete haja oldalra volt fésülve, általában barátságos szemei most bosszúsan tekintettek a zavarában egyre jobban piruló fiatal nőre.

– Egy másik dolgot kellett elintéznem Changnak. Fel is hívtam Dutchot, hogy kicsit kések vele.

– Úgy elkéstél vele, hogy el is felejtetted? – dünnyögte Dutch a kanapéról.

– Jól van, megyek már! Te velem jössz! – húzta magával Rockot.

– Hé, ne rángass, megyek magamtól is! – rántotta ki karját a szorításból a férfi.

– Pattanj be! Majd én vezetek!

– Nem lenne jobb, ha én…

– Pofa súlyba! Beszállni!

– Jól van, na! Ne kapd fel a vizet!

A férfi beszállt az anyósülésre, és Revy már indította is a motort. Rocknak szinte azonnal feltűnt a hátsó ülésen lévő holmi.

– Ez meg kié?

– Azé a félnótásé, akit lekapcsoltam – vigyorgott Revy.

Rock hátranyúlt, kezébe vette a kabátot. Átnézte a zsebeit. A belső zsebében megtalálta az útlevelet és az aurorigazolványt is. A képekről a Balalajkánál képen látott fiatalember arca nézett vissza rá.

– Revy, ez nagyon nem jó! Rossz embert kaptál el! – kiáltott Rock kétségbeesetten. Kétkezű hirtelen állította meg a kocsit.

– Mit karattyolsz itt?

– Ez a fiú Mr. Chang vendége! Hova vitted?

– Sawyerhez!

– Miiiiiiiiii?

– Kapaszkodj!

Revy úgy lépett a gázra, hogy Rock majdnem hátraesett. Vadul kerülte ki a többi autót, és élesen fordult be a kanyarokban.

– Revy! Lassíts! – kérte Rock.

– Nem! Ha az a ribanc feldarabolja azt a kis köcsögöt, akkor nekünk annyi!

Csikorogva fordultak be a műhelyhez vezető utolsó sarkon. Rock azonnal kilökte az ajtót, és búcsút mondott nemrégen elfogyasztott ebédjének. Kétkezű berohant a Mészáros szentélyébe.

– Ne tedd! – Sawyer pont Harry nyaka előtt állította meg a láncfűrészt. – Félreértés történt! Ő nem a te embered!

Mészáros dühösen dobta le a darabolóeszközt, és nyúlt a gégemikrofonért.

– Hoztál valakit cserébe?

– Nem. De ez itt az asztalon – mutatott a rémülten őket figyelő Harryre – a triádvezér, Mr. Chang vendége. Gondolom, nem akarod holnap valamelyik kukában végezni.

– Vidd innen! – recsegte, majd frusztráltan lekuporodott a földre.

Revy lerángatta a rémült Harryről a köteleket, felrántotta az asztalról, és kilökdöste a kocsihoz.

– Nem ráncigálhatsz csak úgy ide-oda, mint egy játékot! – tört ki a fiúból.

– Elismerem, hogy hibáztam. Így jó? – legyintett flegmán Revy.

– Hibáztál? Az az állat majdnem megölt!

– De még élsz, nem?

– Te kis…! – indult meg Harry feléje. Körülötte csak úgy vibrált a levegő a kitörni készülő mágiától. A lány érezte, ahogy a remegés eluralja a testét, nem tudott mozdulni, ahogy valami láthatatlan erő megszorította. Egyre nagyobb fájdalmat érzett.

– Ő mindig ilyen. Nem kell foglalkozni vele – szólalt meg békítően Rock. Harry erre magához tért, és kisebb koncentrálás után megszüntette a varázslatot. A sötétlila hajú nő a kocsinak tántorodott, de Rock megtartotta, hogy ne essen el. – Az én nevem Rock, ő pedig Revy – mutatta be magukat. Harry idegesen beletúrt a hajába, és ő is bemutatkozott.

– Harry Potter vagyok.

– Rendben, Harry. Szállj be! Most már biztonságban vagy – biztosította Rock.

A fiú tétován beszállt a hátsó ülésre. Revy magában szitkozódva az anyósülésre ült, Rock pedig elindította a motort. Az ifjú varázsló kutakodni kezdett a holmija között, de a pálcáját sehol sem találta. Fellobbanó méreggel rivallt Revyre.

– Hova tetted a pálcámat?

– A midet?

– A varázspálcámat!

– Én olyannal nem találkoztam – hazudta. – Biztosan elveszett – vont vállat.

– Elveszett? Van fogalmad róla, mennyit ér az nekem?

– Nem, de nem is nagyon érdekel.

– Te szemét ribanc!

– Mindjárt megismerheted az agyad színét, ha még egyszer ilyet mondasz, köcsög! – durrant el Revy agya, és tolta Harry arcába egyik fegyverét. A fiatal mágusnak a torkán akadt a további szó.

– Hé, nyugi! Nem kell rögtön egymásnak esni, inkább szívjatok el egy-egy szál cigit – nyújtott feléjük Rock egy-egy darabot. Egy ideig még farkasszemet néztek egymással, de aztán a nő elrántotta a fegyvert. Elvette Rocktól a cigit, és mogorva képpel rágyújtott. Harry nem követte a példáját, hanem csendben kibámult az ablakon. Szemügyre vette az embereket, épületeket, ami mellett elhaladtak.

Percekkel később lefékeztek egy ház előtt, ami a tengerhez közel állt.

– Ez a Fekete Lagúna raktárépülete és lakása – mondta a Rocknak nevezett férfi. – Gyere! Rád fér egy kis frissítő! – mosolygott Harryre kedvesen.

A fiatal férfi kiszállt, kihúzkodta a holmiját a hátsó ülésről és a csomagtartóból, majd elindult a házba a másik férfi után. Mögöttük Revy lépkedett szótlanul. Mikor beléptek a lakás ajtaján, két férfi várta őket. Az egyikük, egy szőke, vékony szemüveges férfi azonnal üdvözölte őket.

– Helló, hallottam, volt egy kis kalandotok! De látom, a fiú egyben van!

– Ne is mondd, Benny! – sóhajtott Rock. – Ő itt Harry – mutatta be a csendben figyelő fiút.

– Örvendek – préselte ki magából, és egy lendülettel leroskadt a fotelbe.

– Üdv Roanaprában, Ri! – üdvözölte Dutch is a maga módján.

– A nevem Harry – javította ki a fiatal férfi gyengén.

Hirtelen olyan fáradtságot érzett, hogy le kellett csuknia a szemét. Talán a félelem, vagy a kontrollálatlan mágiakitörés tette, nem tudni, de a következő pillanatban már aludt is.

– Mit csináltál vele, Revy? – fordult Dutch bosszúsan a Kétkezű felé.

– Én semmit.

– Semmit? – kiáltotta Rock, aki odament Harryhez, hogy megnézze, mi van vele. – Leütötted, elvitted Sawyerhez, aki majdnem feldarabolta! Neked ez semmi?

– Jól van, na! Én is hibázhatok néha!

A további esetleges vitának Dutch kérdése vetett véget.

– Hogy van, Rock?

– Hála istennek, csak elaludt.

– Rendben. Felhívom Balalajkát.

Határozottan tárcsázta a Hotel Moszkva számát.

– Itt Balalajka!

– Elhoztuk a kölyköt. Mondhatni, kissé kiütötte magát.

– Hallottam a kis incidensről. Örülhettek, hogy jól végződött, mert ha nem – Dutch itt eltartotta a fülétől a kagylót, hogy Revy is hallhassa –, akkor Kétkezű estére már a cápák közt lubickolna a Dél-kínai-tengeren. Értve vagyok?

– Tökéletesen.

– Rock és Revy hozza el az új barátunkat este hatra a triád főhadiszállására. Sok szerencsét, Dutch!

A vonal túl vége elnémult. Dutch visszadobta a kagylót a helyére.

– Ts, ez a ruszki ribanc azt hiszi, hogy félek tőle. Nem tud meghatni. Az a lényeg, hogy itt van ez a kis nyámnyila!

– Revy, változtatni kéne a modorodon!

– Na persze, Dutch! Még mit nem! – Azzal felcsörtetett az emeleten lévő szobája felé.

Közjáték: A vörös kendős nő balszerencséje

A vörös hajú nő nem vette észre, hogy Harryt elvitték, így még mindig a műhely körül lődörgött. Egy ravasz terven törte a fejét, hogy észrevétlenül az épületbe jusson. Sawyer kezdeti frusztráltsága időközben fékezhetetlen ölési vággyá fokozódott, így elindult, hogy alanyt keressen ennek kielégítéséhez. Kiérve meglátta az ott tébláboló fiatal nőt, mögé lopakodott, és egyszerűen leütötte. Bevonszolta, és feltette az asztalra, ahol nem sokkal ezelőtt még Harry feküdt, majd jó erősen odaszíjazta a kezeit és a lábait. Levette róla a vörös kendőt és a napszemüveget. Egy szeplős arcú, fiatal lány rejtőzött mögöttük. A Mészáros erőteljes pofonokkal magához térítette áldozatát. A barna szemek értetlenül néztek rá, majd mikor gazdájukban tudatosult a korántsem rózsás helyzet, vergődni kezdett. Hosszú vörös haja ide-oda szállt, ahogy szabadulni akart. A szája be volt ragasztva, így csak tompa nyöszörgésre volt képes, de Sawyer figyelemre sem méltatta. Felzúgott a láncfűrész, és vészesen közelített a védtelen áldozathoz. Először a bal lábát választotta el a térdénél, majd következett a jobb. A lány ekkor szabályszerűen vinnyogott, de Sawyer nem hagyta abba. Következtek a kezek. A vérveszteségtől ködösödő aggyal még láthatta, hogy az éles fűrész a nyakához közelít, majd végleg elvágódott életének fonala. A vére patakokban folyt az asztalról. Sawyer megrészegülve nézte a végeredményt, arcán elégedett mosoly terült szét, majd gyönyörködése végeztével befejezte művét, amiből nem maradt már más, mint vér és húscafat.

Chang irodájában 1.

Harry órákkal később tért magához. Kissé zúgott a feje, s hirtelen azt sem tudta, hol van. Megdörzsölte elgémberedett nyakát, ami a fotelban alvás kellemetlen következménye volt, és körülnézett. Majd meglátta a rámosolygó Rockot.

– Látom, felébredtél. Jól vagy? – kérdezte a japán származású férfi.

– Tűrhetően, bár a fejem pokolian hasogat.

Rock eltűnt egy percre, majd egy pohár vízzel és egy fejfájás-csillapítóval tért vissza. Harry hálásan vette el tőle. Nagy kortyokkal nyelte le a gyógyszert. Ekkor kinyílt az ajtó, és Dutch jött be rajta, gyorskajával megrakodva.

– Tessék, Ri! Gondolom, ma még nem sokat ettél – rakta le Harry ölébe az egyik papírzacskót.

– A nevem Harry – javította ki megint, de Dutch nem figyelt rá. Másik két adagot Bennynek és Rocknak adott, a maradék kettővel pedig eltűnt az emeleten. Feltételezhetően, hogy kiengesztelje a duzzogó lányt.

– Ne vedd magadra, Harry – szólt a Bennynek nevezett fickó. – Dutch szeret beceneveket adni. Engem például folyamatosan Benny boynak hív, Rokurót Rocknak, Rebeccát Revynek. Észre sem veszed, és mindenki az általa adott becenéven fog szólítani. Amolyan mágikus ereje van, ha úgy tetszik.

Harry erre jól megnézte magának a szőke férfit, volt valami furcsa rajta, ami megkülönböztette Rocktól, és hamarosan meg is érezte, mi az. Lüktetett benne a mágia, bár gyengén, de ott volt.

– Te varázsló vagy? – kérdezett rá a nyilvánvalóra.

– Valami olyasmi, de nem olyan, amit te ismersz. A gépmágiát művelem. Bármilyen gépet tudok irányítani.

– Erről én miért nem tudtam? – nézett rá meglepetten Rock.

– Sohasem kérdezted.

Rock még mormogott valamit, majd mindannyian a kezükbe nyomott ételadagra fordították a figyelmüket.

Harry kibontotta a zacskót, amiből két hamburger, egy jó nagy adag sült krumpli és kóla került elő. Nem rajongott ezekért a műkajákért, de ebben a pillanatban nem törődött vele. Jóízűen harapott bele az első szendvicsbe, majd a krumpliba, majd az egészet leöblítette pár korty kólával. Hamarosan az egész ebédet elpusztította, aztán felállt és kinyújtózott, majd a csomagját kezdte keresni. Mikor nem látta sehol, Rockhoz fordult.

– Hová lett a holmim?

– Felvittem a vendégszobába. Odavezetlek.

Elindult az emelet irányába. Harry kíváncsian követte. Fönn egy keskeny folyosón mentek végig, ahol mindkét oldalon szobák nyíltak. A férfi a baloldali legutolsó ajtó előtt megállt, és kitárta. A fiú megkönnyebbülten látta, hogy a holmija tényleg ott van.

– Köszönöm – motyogta.

– Nem kell köszönnöd semmit. Ez a legkevesebb azok után, amin keresztülmentél. A fürdőszoba két ajtóval arrébb van a jobb oldalon. Ha kész vagy, gyere le, mert hamarosan indulunk Mr. Changhoz.

Harry biccentett, majd eltűnt a szobában. Előhalászott egy váltás ruhát, törülközőt és a tisztálkodószereket, majd elindult a fürdő felé. Ott ledobta az izzadságtól teljesen testére tapadt ruhákat, majd beállt a zuhanyfülkébe, és megengedte a csapokat. A hűsítő víz rögtön nyugtatólag hatott zilált idegeire. Percekig folyatta magára, majd beszappanozta magát, és lemosta az utazás meg a félelem mocskát. A tisztálkodás végeztével megtörülközött, majd felvette a kiválasztott ruhákat. Egy kényelmes fekete nadrágot, valamint egy egyszerű sötétkék inget fekete nyakkendővel. Haját egyszerű lófarokba kötötte, majd igazított még egyet az öltözékén. Végül összehajtogatta a koszos ruhákat, hóna alá csapta a holmijait, és visszament a szobába. Ott egyszerűen ledobta őket az ágyra, majd elhagyta a helyiséget, ráfordította a kulcsot, amit a zsebébe tett, és elindult a földszintre.

Odalenn a még mindig enyhén durcás Revy és Rock várták. Utóbbinak majdnem tátva maradt a szája a látványtól, előbbi meg nem bírta ki, hogy valami megjegyzést ne tegyen a fiú kinézetére.

– Nem bálba megyünk, kisfiú – sziszegte a szavakat.

– Hol a pálcám, flúgos picsa? – vágott vissza Harry.

– Mondtam már, hogy nem tudom!

– Csakhogy én meg nem hiszek neked!

– Revy, Ri! Abbahagyni! – szólt rájuk Dutch.

– Ő kezdte az egészet – kiabált Harry. – Maga pedig hívjon végre Harrynek! – Azzal kicsörtetett a házból.

– Vigyázzatok rá, ahogy látom, hirtelen természet – intette őket Dutch.

– Igyekszünk – sóhajtotta Rock, majd Revyvel együtt Harry után ment.

A fiú a kocsinak támaszkodva várt rájuk. Rock kinyitotta az autót, majd mikor mindannyian beszálltak, indított. Útközben egy szó sem esett közöttük. Odaérve Rock Harryhez fordult.

– Mr. Chang irodája a negyediken van. Valószínűleg nem csak ő lesz itt, hanem a Hotel Moszkva vezetője is néhány emberével.

– Miss Balalajka. Róla már hallottam a főnökömtől ezt-azt – mondta Harry.

– Na, nézzenek oda, a kis brit nem is olyan tudatlan – gúnyolódott Revy.

– Revy! – szólt rá Rock.

– Induljunk! – mondta határozottan Harry.

A lift hamar felvitte őket a negyedikre. Mikor beléptek, a triádfőnök épp egy golyót eresztett egy, a földön megkötözve heverő férfi lábába. Rock és Revy számára már megszokott volt a jelenség, de Harry összerezzent kissé, bár nem mutatta megilletődöttségét. Szeme a kínai férfire siklott, majd róla a földön fájdalmasan kínlódó, nyöszörgő áldozatára. A fájdalmas grimaszba torzuló arc ismerős volt a számára, de nem tudta elsőre beazonosítani, majd mikor felismerte, mérhetetlen, mindent elsöprő dühöt érzett az előtte fekvő férfi iránt, ami megint előhozta erejét, nyersen, kontrollálatlanul. Rodolphus Lestrange, egy volt Halálfaló, aki annyi embert nyomorított és ölt meg, vagy kínzott az őrületig. Az ereje a férfiba vágott, ahogy kitört belőle. Az hangosan felordított, de a fiú nem törődött vele, csak szorította és szorította. Talán meg is öli, ha egy szellemalak hangja nem állítja le a szándékát.

– Miért akarod ennyire megölni, Harry? Te nem vagy kegyetlen, nem vagy gyilkos. Miért akarsz azzá válni? – hallatszott Ginji Matsuzaki hangja.

Harryt magához térítette a látomás. Mágiája visszahúzódott, és elengedte az eszméletlenül heverő férfit.

– Látom, erőd az van, kölyök. De még nagyon kiforratlan és kontrollálatlan, ami veszélyes is lehet. Az én nevem Chang – nyújtotta a jobb kezét a triád főnöke.

– Harry Potter vagyok, uram – fogadta el a felkínált jobbot.

– Isten hozott nálunk – jött elő a félhomályból egy szőke nő, akit Harry csak most vett észre.

– Örvendek, Miss Balalajka! – biccentett a nő felé.

– Á, szóval Alastor mesélt rólam. Helyes.

– Igen, asszonyom.

– Ó, na, nézd csak, milyen udvarias és helyes fiú – lépett oda hozzá, és ő is kezet nyújtott.

– Ezt a bevágódós kis köcsögöt – motyogta az orra alatt Revy, de nem elégé halkan ahhoz, hogy Chang és Balalajka ne hallják.

– Vigyázz a szádra, Kétkezű, mert még betömöm – szólt oda angyalinak szánt mosollyal a Hotel Moszkva főnöke.

– Szájjártatás helyett inkább vidd el ezt a jómadarat Sawyerhez.

– Ts, rendben – felrángatta a félig eszméletlen férfit, és kituszkolta az ajtón. Mielőtt eltűnt volna, még odaszólt Harrynek. – Vigyázz magadra, kisfiú. – A fiatal mágusban újra lángra lobbant a harag, aminek egy kiszakított ajtó és fal lett az eredménye. Revy vetődve tért ki a hulló darabok útjából, fedezéknek használva a védtelen Rodolphust, aki jócskán kárát látta az eseményeknek. Chang Harry vállára tette a kezét, aki azonnal le is nyugodott az érintéstől.

– Revy, egyben vagy? – kiáltotta aggódva Rock.

– Én igen, de a manus nem igazán. Na, mentem! – szólt még be, majd elindult a félig összetört testtel az autóhoz.

– Az erőd kontrollálásán még sokat kell dolgoznunk – jegyezte meg Chang.

– Harry, jobb lesz nyugodtabban folytatni ezt a beszélgetést. Üljünk le! – kínálta hellyel Balalajka. Mindannyian helyet foglaltak, és beszélgetésbe kezdtek egy-egy jófajta ital mellett.

Közjáték: A vörös kendős nő titka

Revy betuszkolta a férfit a Plymouth csomagtartójába, majd elindult Sawyerhez. Útközben még mindig Harryn pufogott, és elhatározta, hogy addig fogja szívatni, míg haza nem megy sírva az anyja szoknyájához kipanaszkodni magát. Ezen tervének kigondolása közben egyre jobb kedve lett.

Lefékezve a mészárszék előtt, már ördögi vigyor terült szét az arcán. Kihúzkodta a sötét varázslót a kocsiból, és bevitte a Mészáros műhelyébe.

– Hoztam a kárpótlást a reggeli malőr miatt – lökte a padlóra a férfit.

– Ez már alig él – méltatlankodott a másik nő.

– Höh, semmi sem lehet tökéletes! Érd be ezzel! – Azzal Revy már indult is kifelé, de a Mészáros hangja megállította.

– Várj! Mutatok valami érdekeset!

– Mi lenne az?

– Miután elmentél, elkaptam egy nőt. Valószínűleg ismerhette a reggeli kis krapekot, mert itt szaglászott. Tessék! – nyújtott Revynek egy útlevelet.

Kétkezű szemügyre vette a benne szereplő képet, majd elolvasta a nevet. A kép alatt a Ginevra Molly Weasley felirat állt.

– Fogalmam sincs, ki ez – legyintett, majd kezében az igazolvánnyal elhagyta a műhelyt. Az autóhoz érve elővette az öngyújtóját, és elégette az okmányt. – Amiről nem tudsz, az nem fáj, ugye kisfiú? – dörmögte az orra alatt mosolyogva, majd beszállt az autóba, és elindult haza.

Chang irodájában 2.

Harry beszélgetés közben szép lassan rendesen felöntött a garatra. Jóleső kábulatban hallgatta a társalgást, amelynek fonalát már régen elvesztette. Csak foszlányokat értett meg belőle, de nem zavarta ez az állapot, jólesett neki.

– Vidd vissza hozzátok a fiút, Rock. Azt hiszem, jobb lesz, ha egy ideig nálatok marad. Majd szólok, ha szükségem lesz rá – szólt Chang.

– Igenis. Na, gyere, Harry! – segítette fel a fiút, de az rögtön ellenkezni kezdett.

– Még maradni akarok, Rock. Jól érzem itt magam – rántotta ki a karját a férfiéből, de majdnem elesett.

– Menj vele, Harry. Pihenj! – utasította a triád feje. Harry megadóan támolygott a meggyötört kijárat felé. – Vigyázz rá, Rock! A te gondjaidra bízom – fordult a japán fiatalemberhez Chang.

– Igyekezni fogok, uram!

– Köszönöm. Majd Chen hazavisz benneteket – intett egyik emberének, aki elindult Rockkal a kótyagos kölyök után.

Mikor a két férfi eltűnt, Balalajka így szólt leghűségesebb katonájához, Borishoz.

– Szeretném, ha ezentúl azon a kettőn tartanád a szemedet. Nem szeretném, ha a közelgő viharban ennek a két fiúnak baja esne. Értve vagyok?

– Tökéletesen, asszonyom.

– Akkor indulhatunk is. Jó éjszakát, Mr. Chang.

– Jó éjszakát, Miss Balalajka.

Az oroszok távozása után, már csak Chang maradt az irodában két emberével és a kavargó gondolataival.

Mikor Chen lefékezett a Lagúna háza előtt, Rock kisegítette Harryt, s elköszönt a férfitől. Felvonszolta a fiatal varázslót az emeletre. Beérve az ajtón Harry rögtön balhézni kezdett.

– Hol a pálcám, flúgos liba? – hajolt Revy képébe.

– Te berúgtál, kisfiú? Minek iszol, ha nem bírod az italt – gúnyolódott Kétkezű, mire a pohár összetört az asztalon.

– Revy, ha tényleg nálad van a pálca, nagyon szépen kérlek, add most ide! – kiáltott rá komoly képpel Rock.

A lány nem szerette, amikor a férfi ilyen. Nem bírta tovább.

– Nyertél! – vette elő a ruhájából, és nyomta a férfi kezébe a fadarabot, aki odaadta Harrynek, majd felkísérte az emeletre. Harry rögtön ruhástól bedőlt az ágyba, és azonnal aludt is. Rock letette a pálcát az ágy melletti kis éjjeliszekrényre, majd magára hagyta az alvó fiút.

Mikor a földszintre ért, Dutch éppen Revyt utasította rendre. Rock mosolyogva indult el az ajtó felé.

- Te meg hova mész, Rock? – kérdezte a nagydarab néger az alkalmazottjától.

– Meglátogatom a jó öreg Yellow Flaget. Kevés volt a pia a mai napra! – Azzal kilépett az ajtón.

Lábjegyzet:

A fejezetet én (LL) követtem el :)