***
1. fejezet
Attól a naptól fogva, a kisfiú szinte mindennap elhaladt arrafelé, hol az anyjával, hol az apjával, és mindennap felpillantott a fára, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy a lány létezik, vagy nem. Apjának is megmutatta, de csak egyszer: a férfi vagy nagyon ügyes színész volt, vagy tényleg nem látta őt, ilyen reiatsu ellenére sem.
A lány mindennap a kisfiúra mosolygott, és széles vigyort kapott válaszul. És nem is beszéltek soha többé, egészen addig a bizonyos napig.
Egy őszi napon ugyanis a kisfiú egyedül jött. A lány aggodalmaskodva próbálta a távolban megkeresni az anyát, aki hajlamos volt lemaradni fia őrült tempójától, ami mágikusan lelassult, miután elhagyták a vén platánt, aminek alsó ágán számára láthatatlanul gubbasztott a fekete lány.
Viszont a nőt sehol sem látta. Jelenlétét nem érezte. Semmi. Egy négy-öt éves kisgyerek… egyedül.
- Szia! – köszönt a kisfiú vidáman, mire a lány gyorsan felé fordult a horizont kémleléséből.
- Szia. – válaszolt halkan, fejét jobbra döntve.
- Én Ichigo vagyok. – kezdte a gyerek, nyakát ismét a lehetetlen ívben hátracsavarva. – Téged hogy hívnak?
- Yumi. – hangzott ismét a finom, suttogáshoz hasonló hang. – Mit keresel itt egyedül? Nem vagy még túl kicsi ahhoz, hogy egyedül sétálj a városban?
- A suliból jövök! Lejössz? Fáj a nyakam.
Yumi lecsusszant az ágról, hogy hangtalanul, kecsesen landoljon, csekély porfelhő felverésével.
- Tudod, hogy milyen veszélyes itt egyedül? – kérdezte rosszallóan, és leguggolt a kisfiú elé, kezei a térdére támasztva.
- Na és, te is egyedül vagy. – duzzogott a kisfiú alsó ajkát édesen lebiggyesztve, karjait keresztbe fonva a mellkasán. – Már nem kell vigyázni rám, már elsős vagyok!
- Ejha, már ilyen nagy? – mosolygott Yumi, és a kisfiú tűzszín hajába borzolt vékony jobbjával. – Tudod, itt sok olyan lény van, ami bánthat téged, úgyhogy jobb lenne, ha hazamennél.
- Te hol laksz? – kérdezte Ichigo újult erővel, szemében érdeklődés csillogott.
- Itt, a fán. – mosolygott Yumi, bal térdét óvatosan a földre helyezve, mert lábfeje már elgémberedett a guggolástól – De én meg tudom magam védeni.
Kezével együtt a kisfiú tekintete is a kard markolatára siklott.
- Az mi?
Yumi habozott egy pillanatig. Elmondja a kisgyereknek, hogy az egy Zanpakuto, és kockáztassa, hogy el kell magyaráznia neki, hogy mit jelent az a szó, vagy mondjon valami egyszerűt és emberit rá?
- Ez az én kardom. – mondta végül, és lassan leoldotta a kardhüvelyt az oldaláról, hosszú ujjaira fektette, és finoman előre tartotta, hogy Ichigo szemügyre vehesse anélkül, hogy kis gyermeki keze épségét veszélyeztetnie kelljen.
- Azta! – a kis szemek kikerekedtek az ámulattól, ahogy ujjait finoman végighúzta a hüvelybe karcolt formákon. A formák között volt hétágú csillag, Nap, Hold, és pontosan a végénél, egy apró íj rajza, hogy jelölje, kihez tartozik a kard. (1)
- Nagyon szép. – mondta a kisfiú áhítattal, és kitartotta a kezét. Yumi finoman, centiről centire a kis tenyerekbe gördítette a kardot, hogy a gyermek érezhesse a kard súlyát, de ujjai hegyét ott hagyta, hogy ha szükséges, azonnal kezébe kaphassa az évek során hűséges társává vált fegyverét, mint mindig. Soha nem engedte el a figyelmét teljesen.
Hirtelen a zsebében megcsörrent egy apró, gyűlölt szerkezet. Yumi egyik kezével vakon odakapott, és hüvelykujjával felpöckölte a kijelzőt. Ichigo arcocskája elsötétedett, ahogy a borzalom szétterült a lány arcán, átvéve az eddigi kedves arckifejezés helyét.
A lány gyorsan megemberelte magát, és kiemelte a kisfiú kezéből a kardját, hogy kihúzhassa a hüvelyből, majd a kiürült hüvelyt, idő híján, a gyerek kezébe nyomta.
- Most fölteszlek az alsó ágra, és megkérlek, hogy maradj ott, amíg nem szólok, és vigyázz erre itt. – mondta Yumi ellentmondást nem tűrően, de Ichigo nem is akart ellenkezni. Ő is érzett valami furcsa vibrálást a levegőben, egyszerre valahogy minden lehűlt körülöttük.
Yumi törékeny alkatát meghazudtolva felkapta a kisfiút, és erőlködés nélkül előbb a feje fölé, majd az ágra emelte.
- Hunyd be a szemed, jó erősen. – parancsolta ismét, hangjában valamiféle félelem csengett. Ichigo engedelmeskedett, megerősítésként a hüvelyt a szemei elé emelte.
- Nagyon hideg lett! – panaszkodott halkan, de Yumi meleg keze a feje tetején megnyugtatta.
- Hamarosan vége lesz, ígérem. – susogta a lány, majd lehuppant a földre, és küzdőállásba helyezkedett. Most nem csak magáért harcolt.
A lidérc nem váratott magára sokáig. Hamarosan döngő léptek rázták meg a földet Yumi lábai alatt, mire Ichigo csak halkan felnyiffant, és a fatörzshöz bújt. Még soha nem rettegett ennyire, mint a közeledő szörnytől, mert csak egy szörny csinálhat ekkora zajt, és még soha nem volt olyan, hogy ne merte volna kinyitni a szemét.
Kardpenge csengését, és a szörnyeteg semmihez nem hasonlítható, bősz ordítását hallotta. Valami mintha a földre esett volna, ernyedt, tompa puffanással, mint egy végtag.
Szél csapta meg az arcát: a szörny lesújtott hatalmas mancsával, majd puffanás sorozatot hallott: Yumi elgurult a csapás elől. Újabb suhintás a karddal, újabb velőtrázó ordítás a szörnytől. Mintha valami a levelekre és Ichigo arcára fröccsent volna, valami meleg és nedves… nem merte kinyitni a szemét, hogy megnézze, mi az, de csak remélni merte, hogy nem vér.
Végül a kard pengéje kemény felületen koppant, hangosan és hosszan csengett a csöndben: a szörny elhallgatott. Remélhetőleg örökre.
Megzizzentek a levelek, Ichigo pedig mélyen a pólójába temette vér- és könnyáztatta arcát. Valami kihúzta a hüvelyt a kezei közül, majd fémes hang hallatszott, hasonló ahhoz, mint amikor Yumi kihúzta a kardot a míves tárolójából. Meleg, vékony karok kígyóztak a gyermek köré, majd finoman, anyai gyengédséggel egy vékony, de puha mellkashoz húzták a hüppögő gyermek fejét.
- Még ne nyisd ki a szemed. – susogta Yumi, és Ichigo-t szorosan mellére vonva elindult. Pár lépés után, mintha egy pillanatig villámsebességre gyorsult volna, szél csapott az arcukba, majd hirtelen megálltak. Yumi lassan engedte a földre a gyermeket, arcára visszatért a mosoly.
- Kinyithatod. – mosolygott, és zsebkendőt húzott elő a zsebéből, amit a tőlük hirtelen egy karnyújtásnyira termett folyóban megnedvesített.
Ichigo kinyitotta először az egyik, aztán a másik szemét, majd ökleit leengedte a szeme elől.
Először Yumi kedvesen mosolygó arcával találta magát szembe, majd a lány szakadt, piszkos ruhájával, végül saját, vérmaszatos öklöcskéivel.
Legszívesebben felkiáltott volna, de torkából egy hang sem jött ki. Yumi nyugodtan csippentette ujjai közé a nedves zsebkendőt, és ujjaival finoman dörzsölgetve letörölte a vért először Ichigo kezeiről, majd homlokáról, orcáiról, orráról, mindenhonnan, ahol szükséges volt. Még a kisfiú egyik homlokába lógó, és egyetlen vértől vörösre színezett tincset is megdörgölte, hogy visszaadja természetes lángszínét.
- Szerencse, hogy piros pólóban vagy. – jelentette ki a lány, és kedvesen a kisfiú hajába borzolt – Nehéz lett volna kimagyarázni otthon a foltokat.
- M-mi volt az? – szipogta Ichigo halkan. Kis szíve villámsebesen verte gyenge bordáit, Yumi szinte hallotta a vért erőszakosan száguldani az ereiben.
-… egy lidérc. – válaszolt végül a lány egy pillanatnyi töprengés után, és kezeit a gyermek vállaira simította – De már nem kell félned. Már… elment.
Képtelen volt rávenni magát, hogy a „meghalt" szót használja, de Ichigo megtette helyette.
- Megölted? – kérdezte reménykedve, és végignézett a Yumi vállán éktelenkedő szakadáson.
A lány némán bólintott, és finoman elmosolyodott a gyerek arcán szétterülő nyugalomra.
- Nem tudott volna bántani. – biztosította Ichigo-t szelíden – Én vigyázok rád, oké?
- Megígéred?
- A szavamat adom. – bólintott Yumi, kezét esküre emelve – Mindig itt leszek, ha szükséged lesz rám, és megvédelek a lidércektől. De ez maradjon a mi titkunk, rendben?
Majdnem elvesztette az egyensúlyát, ahogy a gyermek súlya váratlanul a testének nehezedett, és két vékony kar kígyózott a nyaka köré.
- Köszönöm, Yumi-Chan.
A Nap éppen lebukott a horizont mögött, sápadt aranyló fénybe vonva alakjukat.
- Gyere, Ichigo. Hazaviszlek. – suttogta, erőlködés nélkül karjaiba véve a könnyű testet, olyan magasan tartva, hogy Ichigo kényelmesen a nyakába kapaszkodhasson, és a hajába temethesse az arcát.
---//---
(1) Yumi: azt jelenti, íj. Gondoltam jó lenne, ha a Zanpakuto-ja design-jához hozzáadnám ezt is…