Ric Elena szobájában ült és arra várt, hogy a lány felébredjen. Reggel fél öt volt, de a férfi képtelen volt aludni. Figyelnie kellett Jeremy-re és Caroline-ra, akik itt töltötték az éjszakát egyik vendégszobában, és még itt volt Elena is, aki kétszer is rosszabbul volt az éjszaka. Nem is csodálták, hiszen amikor Ric elmondta, hogy Damon elment, Elena két órán keresztül sírt, majd olyan rosszul volt, hogy oxigénmaszkot kellett kapjon, mert alig bírt lélegezni. Ma pedig egy, vagy rosszabbik esetben két műtét is várt rá, mégsem tudott eleget pihenni. Egyetlen szót sem szólt, amióta megtudta, hogy Damon szakított vele. Csak sírdogált néha és pityergett, hallgatott és szundikált, majd rémülten felrettent, Ric után nyújtva gyenge karjait, aki odabújt néhányszor a lány mellé és átölelte, majd órák hosszat énekelt neki és mesélt, hogy pihenni tudjon egy kicsit. Mindenkinek megerőltető és fárasztó volt ez a nap, de most, hogy végre új nap vette kezdetét, remélték, hogy minden szempontból jobb lesz.
-Jó reggelt, Mr. Saltzman! - nyitott be az orvos és magával hozott néhány nővért, aki néhány vizsgálatot, méréseket végeztek, miközben az orvos türelmesen várt, hogy Elena magához térjen. - Elnézést, hogy ilyen korán jöttem. Hogy aludt ma, Miss Gilbert?
-Keveset aludt. Folyton felriadt és többször be kellett hívni a nővéreket. - válaszolta automatikusan Alaric, mert tudta, hogy Elena alig bír beszélni a sebektől az arcán. A lánynak amúgy sem volt kedve beszélni, ezért örült, hogy Ric átvette magára a válaszadást.
-Jók az életjelei. - nézegette a monitort a doktor, miközben Elena szívritmusát és légzését vizsgálta a sztetoszkóppal. Ezután megnyomkodta Elena arcát helyenként. - Ez fáj?
Elena bólintott, hatalmas fájdalommal járt akárhányszor az arcához ért valami. Égett a bőre és a sebei viszkettek, de erőtlen volt és mozdulni sem bírt, beszélni sem tudott. Dr. Robert elővett néhány röntgenlapot az egyik asztalkáról és felcsatolta a fény irányába. Elena hátgerince volt rajta, gondosan vizsgálta és forgatta, cserélgette őket, a tisztább kép elérése érdekében.
-Be kell hívnom egy idegsebészt, ez nem az én szakterületem. - mondta végül és a kórlapba firkált. - Ő majd megvizsgálja és eldönti, mikor kerül sor a műtétre. Ezen kívül egy plasztikai sebész is bejön, hogy megvizsgálja az arcsérüléseit.
-Ma meglesz mindkét műtét? - kérdezte Alaric aggódva, de arra gondolt, hogy valójában nem lehetne ezt a két műtétet kibírni.
-Azt kétlem. - mondta az orvos, majd ránézett a nővérekre. - Kapjon fájdalomcsillapítót. Magas a vérnyomása is, kapjon vérnyomáscsökkentőket, gyulladáscsökkentőket és a kiválasztórendszerre is kiírok néhány gyógyszert. Miss Gilbert, fájt a feje, a torka, esetleg szédült-e vagy hányingere volt?
-A ... - mondta halkan Elena, mert erőtlenül nem tudott beszélni sem. - A fejem...
Dr. Robert elővette a lámpáját és Elena hatalmas, barna szemeibe világított rendre, majd visszatette a zsebébe. Újra meghallgatta a szívét, tüdejét, majd végleg elpakolta a műszereit.
-Kell egy újabb mellkasi CT, hogy kizárjuk a tüdősérülést. Lehet, hogy megsérült, azért kap nehezen levegőt.
Elena lehunyta a szemét. Még csak egy napja volt itt, de már nagyon unta ezt a rengeteg vizsgálatot és műtéteket. Alig várta, hogy kicsit jobban legyen.
-Amíg jönnek az orvosok, pihenjen és igyon sok folyadékot. - mosolygott Dr. Roberts és lassan kisétált a szobából. Alaric összepakolta a cuccokat, amiket behozott magával, egy kis rendet csinálva. Készülődött a fiatalokhoz, hogy behívja Jeremy-t és Caroline-t Elenához, mielőtt a többiek és az orvosok is megérkeznek.
Jeremy és Caroline már félúton voltak, amikor Alaric találkozott velük. Egész éjjel tévét néztek, kártyáztak és felváltva aludtak, miután Caroline abbahagyta a sírást. Nagyon fájt neki, hogy Damon így bánt vele, amikor ő csak segíteni akart megint. Végül, amikor jobban lett, egész jól elütötték az időt Jeremy-vel és még fáradtak sem voltak, mert pihentek is egy kicsit.
-Elena! - kiáltott fel boldogan Jeremy, hogy újra láthatja a nővérét. - Hogy vagy? Jól aludtál?
Elena bólintott, majd odafordult Caroline-hoz. Nem látszott rajta, hogy szomorú, de ugyan mi látszott volna, amikor szinte minden porcikája le volt ragasztva és bekötve. A szőke vámpír átölelte a barátnőjét és remélte, hogy ha boldognak látja, akkor ő is jobban érzi magát. Teljes mértékben átérezte, amit Damon érzett, de nem állhatott senki pártjára. Damon vámpír volt, mint ő, de Elena ember. Soha nem lett volna megfogannia annak a babának, mégis megtörtént és amikor választani kellett, Elena azt tette, ami egy ember számára a biztonságosabb és legjobb. Neki rengeteg gyereke lehet még. Számára ez volt a leghelyesebb döntés.
-Minden rendben van? - kérdezte Caroline Alaric irányába fordulva, tőle várva választ, mert tudta, hogy a beteg most képtelen érthetően beszélni. A válasz azonban nem Alaric-tól jött.
-Most elvisszük egy mellkas CT-re. - mosolygott egy nővér, majd egy kis várakozás után bejött egy fiatalabb orvosnő és kitolták Elenát a szobából röntgenre.
-Rendbe jön? Miért kellett ez a CT? - kérdezte a szőke vámpírlány és leült az üres székre.
-Hogy kizárják a tüdősérülést. - válaszolta Ric és ő is helyet foglalt.
Körülbelül fél óra várakozás után türelmetlenkedni kezdett. Jó esetben nem tart ennyit egy vizsgálat, vagy igen? Megpróbált kizárni minden lehetséges bajt, ami Elenával történhetett az úton vagy a vizsgáló teremben, de tudta, hogy elég, ha a szíve kissé gyengül majd leáll.
-Hol a betegünk? - kérdezte vidáman belépve Stefan, körülnézve az ott jelenlévők körül. Aggódva nézett a legidősebb férfire. - Elena jól van?
-Igen. Vagyis azt mondták. Egy mellkas vizsgálatra vitték körülbelül fél órája. - magyarázta Ric és újra leült, türelmetlenül.
-Ilyen sokáig tart az a vizsgálat? - gondolkodott hangosan Stefan, aki lassan ugyanazt feltételezte, mint Alaric.
Ebben a pillanatban tolták be Elenát a szobájába, teljesen jól volt, mint amikor elvitték, néma és bánatos.
-Szia. - mondta Stefan, közelebb ülve hozzá, betéve a virágot, amit hozott a legközelebbi vázába. - Remélem jól vagy, mert ha újra ránk ijesztesz, nagyon csúnyán csinálok majd!
A többiek kissé kuncogni kezdtek, Elena azonban meg sem próbálta. Kedve sem volt hozzá, ereje sem és az arca napról napra jobban fájt, égett. Néha azon kapta magát, hogy azt kívánja, bár mihamarabb megműtenék már. Megpróbálta kinyitni a száját és szólni néhány szót, de már ennyi sem ment. Arca feldagadt, sebes volt, mozdítani sem tudta magát, fordítani sem tudta a fejét. Mélyet sóhajtott.
-Semmi baj, helyre fogsz jönni! - vigasztalta Stefan mosolyogva. Ő is sokszor bántotta már ezt a védtelen lányt, de most úgy érezte, nagyon itt kell lennie mellette. - Ne erőlködj, van elég időd a beszélgetésre. Most gyógyulj meg, aztán meglátjuk!
Elena pislogott, de nem igazán érintette meg, amit Stefan mondott. Utált néma csöndben ülni és annyi mindent szeretett volna tudni Damon-ról és a tegnap esti eseményekről. Órák hosszat várta, hogy a vámpír visszatérjen, de csak Alaric és Caroline voltak benn nála. Ekkor tudta meg, mit tett Damon és mit üzent neki. A lelke fájdalommal telt meg, amikor megtudta, hogy Damon szakított vele, de itt feküdve, némán a betegágyon, nem is inkább ez aggasztotta. Jobban koncentrált arra, hogy beteg, és ez kiverte néhány pillanatra a fejéből a férfit.
-Helló. - mosolygott Dr. Roberts, belépve az ajtón egy másik orvos kíséretében. - Ő itt Dr. Hook. Idegsebész. Beavatja önöket a mai műtétbe.
-Üdvözlöm. - mondta csábosan az orvos, fiatal volt, de magabiztosnak tűnt és ez feloldotta Elenában a gátlásokat. Dr. Hook röntgenlapokat tett a kivilágítóra és odafordult a többiekhez. - Elena gerince háti-ágyéki tájékon sérült, több csigolyatest tört és ez erősebb fájdalmat okozott, ami szétsugárzott az egész hátán, a nyakig és még előre a bordákra. Így van, Ms. Gilbert?
Elena bólintott és tovább figyelte a jóképű orvost.
-Nem kell aggódni, ez egy egyszerű műtét lesz, remélhetőleg komplikáció nélkül. Mivel Ms. Gilbert-et hasra fektetve műtjük, ezért nem lehetséges megejteni a plasztikai műtétet, ami helyrehozná az arcát. Dr. Davis csak holnap vagy holnapután fogja megműteni önt, Elena.
Elena egy pillanatra hezitált, ránézett Alaric-ra, majd Caroline-ra, hátha segítenek kitalálni azt, amit szeretne mondani. Végül, senki nem mozdult, és Elena összeszedte magát, hogy minden kínnal megküzdve, megszólaljon egy pillanatra.
-Nem... - motyogott, majd összehúzta szemét a fájdalomtól. Szúrást érzett az arcán, égést és fájdalmat. - Lehetne...a másikat...
-A másik műtétet szeretné előbb? - kérdezte végül Dr. Roberts és Elena hálásan sóhajtott, hogy kisegítette.
-Attól tartok, ha tovább halasztjuk a gerincműtétet, akkor károsodás is érheti a gerincet, ami bénuláshoz vezethet és mivel igen fent van a sérülés, nyaktól lefele bénulást is előidézhet. Minél előbb műteni kell. A plasztika még várhat, ha ma műtik meg, vagy holnap, mindenféleképpen gyönyörű marad!
Elena utálta ezt az egészet. Magáért sem tudott kiállni, képtelen volt néhány szót szólni, mert ha beszélt, szörnyű fájdalmai voltak. Minél hamarabb túl szeretett volna esni mindkét műtéten. Miért nem adhatnak neki egy kis vámpírvért, hogy jól legyen?
-Küldök néhány nővért, aki előkészíti a műtétre. - mondta Dr. Hook és a másik orvossal együtt kisétált a szobából.
-Te jó ég, milyen jó pasi! - nevetett Caroline, miközben Alaric mély gondolkodásba kezdett. - Mire gondolsz?
-Elenára. - mosolygott Alaric és ugyanaz jutott eszébe, ami az előbb Elenának. Talán egy kis vámpírvér meggyógyítaná. - Egy vámpír vére meggyógyítaná...
Stefan összehúzott szemöldökkel nézett a vámpírvadászra. Ő is gondolkodott már ezen, de nem tartotta jó ötletnek. Ha bármi komplikáció lett volna, Elena vámpírvérrel a szervezetében halna meg és mikor visszatér, megkeseríti ő is és Damon is az életét. Így sem álltak valami fényesen a kapcsolataik.
-Stefan? - célzott arra Ric, hogy talán meg kellene fontolnia az ötletet.
-Ne haragudj, de rám nem számíthatsz. - vonta ki magát Stefan mindenből. Nem akart újabb gondokat okozni, arra gondolt, ami Caroline-nal történt, amikor Damon a vérét adta neki. Ez volt a megoldás! Damon biztosan meg akarja majd menteni Elenát. - Szerintem Damon-t kell megkérned rá.
-Caroline? - fordult a szőke lány felé Alaric, de az arcán már látta, hogy visszautasítják.
-Ne haragudj, de nem kockáztatok. Amúgy sem ittam napok óta, szinte ki vagyok száradva.
Úgy Alaric, mint Jeremy is nagyot sóhajtott. Elena körül mindenki róla beszélt, ő pedig bele sem tudott szólni. Képtelen volt irányítani innen a saját életét, és még az idősebb Salvatore-vel is meg kellett küzdeni hamarosan. Ekkor érkezett meg két nővér, akik 10 percen belül felkészítették Elenát a műtétre és kitolták a szobából, miután mindenkitől elbúcsúzott.
Ric belépett a Grill ajtaján. Elena két órája volt a műtőben és úgy tűnt, még legalább kettőt ott tölt, ezért döntött úgy a férfi, hogy benéz a grillbe, hogy néhány italt vigyen a többieknek és harapnivalót.
-Tyler? - kérdezte meglepődve, amikor leült a pulthoz. - Te mióta dolgozol itt?
-Kisegítem Matt-et, amíg Jeremy a kórházban van. - mosolygott, miközben néhány poharat tett egy tálcára és intett a pincér fiúknak, hogy vigyék ki.
-Jól megy! - bókolt Alaric. - Kérek 4 jegeskávét tejszínhabbal, elvitelre.
-A többieknek viszed? - kérdezte Tyler, miközben elkezdte elkészíteni a jegeskávékat.
-Igen. Mi a mai menü?
-Lencseleves, pulykamell tört burgonyával és rakott palacsinta. - vetett egy pillantást a táblára Tyler, miközben feljegyezte a kis lapra, hogy miket rendelt Alaric.
-Három adaggal elvitelre, egyet pedig megeszek itt. - mondta, majd közelebb hajolt. Körülbelül 10 perc várakozás nélkül Tyler odatolta elé a tányért és Ric nekilátott enni. A nyugodt ebédelést megzavarta az, hogy egy ismerős hangra felfigyelve, abbahagyta a kanalazást.
Damon leült az egyik közelebbi székre, egy teljes üveg bourbont rendelt és még 10 perc után, már csak az üveg fele volt tele. Látta még inni a vámpírt, de ennyire agresszíven még soha. 10 percen belül fél liter bourbont ivott meg és egyáltalán nem látszott józannak. Borostás volt és haja borzos, de az nem volt meglepő, inkább megszokott. Megkezdte az önpusztító akcióját. Alaric felkelt és odaült mellé.
-Veled mi van, haver? - kérdezte barátságosan, hogy oldja a hangulatot. Két egymás utáni pohár ital után érkezett csak válasz a feltett kérdésre.
-Semmi.
Nem volt túl meggyőző, erőltetett és halk "semmi' volt, amit az ember akkor mond, ha nem akarja, hogy tovább faggassák. Alaric nem volt az a típus, aki abbahagyta a kérdezősködést, ha a másik fél úgy akarta. Segítenie kellett Elenán és ez volt az egyedüli esély.
-Nem jössz be a kórházba? - érdeklődött Alaric, de óvatosan tapogatózott, mert attól félt, hogy Damon bármelyik pillanatban robban majd.
-Nem. - mondta nyugodtan a vámpír, egy percre sem mozdítva el a fejét. Csak előre bámult és ivott az üvegből.
-Elenának szüksége van rád. - győzködte Damont. - Kellene a véred, hogy gyógyuljon.
-Kérd Stefant! - dobta oda a választ az idősebbik Salvatore.
-Egyikük sem ad vért Elenának, csak nem értem miért. -panaszkodott Alaric, Damon pedig azt nem értette, hogy miért neki teszi.
-Azt hittem elég idióták lesznek ahhoz, hogy adjanak. -mosolygott önelégülten a vámpír és újabb pohár whiskeyt nyelt.
-Elena meggyógyul a vámpírvértől. Te nem akarod? - panaszkodott tovább Ric, de Damon-t ez úgy tűnt, hogy nem érintette meg.
-Nem. - fordult oda a mai nap először Ric felé. - Elena nem fog rendbe jönni az én vérem segítségével. És tudod miért? Mert lemondott róla! Az a gyermek félig az én vérem volt! Elena eldobta, akkor ne várjon segítséget tőlem, mert ha választanom kellene, akkor inkább szívesen hagyom meghalni őt, mintsem segítsek rajta!
-Hogy a fenébe mondhatsz ilyent? - bámult tágra nyílt szemekkel Ric Damon szemébe, aki visszafordult az italos üveghez és tovább kortyolgatott belőle. Mindenki tudta, hogy iszonyatosan dühös, de egyikük sem gondolta, hogy ennyire bosszúálló. Egyik napról a másikra kikapcsolta az érzéseit és most már Alaric is tudott erről.
-Itt a kaja, Ric. - pakolta a pultra Tyler a becsomagolt dobozokat, és odatolta a számlát is.
-Kösz. - mondta gyorsan Alaric, odacsúsztatott egy papírpénzt a fiúnak és egy utolsó pillantást vetve a mellette levő Damon-re, kisétált az ajtón.
Damon tovább ücsörgött a pultnál. Már a második üveg alkoholt itta, de nem érzett különbséget. Megszokta a folytonos ivást, régen hónapokig ivott, felváltva vért és alkoholt, most is elbánik néhány üveg tequilával. Hamarosan fel is cserélte a bourbon-t az erősebb tequilára és tovább ivogatott, a pultnál.
-Te nem kellene a kórházban legyél? - kérdezte Tyler, miközben újabb adag ételt és italt tett egy tálcára, hogy a pincérek kivigyék.
-Ott vagyok, ahol lennem kell. - mondta Damon vidáman, amikor rájött, hogy mindenki azt gondolja róla, hogy mekkora szemét. Elhagyta a nőt, akit szeretett, mert az elveszítette a gyerekét. Damon szemében azonban ennél sokkal többről volt szó: Elena ember volt, nem tudta értékelni azt, hogy annyi gyereke lehetett volna még, amennyit szeretne. Damon vámpír volt és neki meg sem adatott az, hogy értékelje azt az egyet, ami nem lehetett volna, mégis lett. Megfogant az a baba és gyökeresen megváltoztatta az életét a vámpírnak, mert tudta, hogy egy a millióhoz, hogy ilyen történik. Aztán elment, eltűnt és ez mind azért, mert Elena úgy akarta. Nem tudta elfogadni, hogy az ő döntése nem is számított az egészben, csak az, hogy Elena ezt akarta.
-Figyelj. - könyökölt oda Tyler is, hogy túlbeszélje a hangos zenét. - Nem akarok beleszólni ebbe az egészbe, de Elena nagyon szeret téged. Veled akarna lenni, babával vagy anélkül. Ott kellene legyél mellette.
-Kicsi Tyler. - mondta ironikusan a vámpír. - Ha nem akarsz beleszólni, mégis miért teszed?
Ezzel felhörpintette az utolsó kortyot is, majd felállt és köszönés nélkül sétált ki az útra. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy friss levegőn lehetett. Mélyet szippantott a levelek friss illatából, majd átkelt az úton és hazavezetett, olyan gyorsan, ahogy csak tudott.
Délután fél hat volt, amikor Dr. Hook először jött ki az intenzív osztály ajtaján. Jeremy, Caroline, Matt, Alaric és Stefan mind ott ülltek és gyorsan felpattantak, ahogy meglátták az orvost. A műtét négy órát és néhány percet tartott, de már nagyon türelmetlen volt mindenki. Őszintén remélték, hogy Elena jól van.
-Nyugodjanak meg. - mondta az orvos. - A műtét sikeres volt, helyrehoztuk Elena gerincét és most egy nagyon hosszú gyógyulás vár rá.
-Mennyi az a hosszú? - kérdezte Jeremy.
-Körülbelül két-három hónap, amíg ugyanúgy fog tudni járni, mint ezelőtt. Persze, addig részt vesz különböző tornákon és gyakorlatokon, hogy elősegítsük a gyógyulást. De ezt majd később megtárgyaljuk. A lényeg az, hogy Miss Gilbert stabil, nincs magas vérnyomása és körülbelül egy-két óra múlva felébred. - mosolygott Dr. Hook, majd elindult vissza, amikor Caroline újabb kérdést tett fel.
-Doktor úr, a következő műtét mikor lesz?
-Egy-két nap múlva. - válaszolta. - Meglátjuk, hogy hogyan javul Elena állapota.
Caroline hálásan bólintott. Végre egy kis jó hír is jött. Alaric elmesélte a Damon-nel való incidenst a többieknek, akik meglepődve hallgatták. Valójában mindenki nagyon jól tudta, hogy ez tipikus Damon-re, mert a vámpír mindig ezt csinálta, ha az úton egy akadály volt. Ennyire azonban soha nem ment túlzásba. Egyikük sem tudott olyan esetről, amikor a vámpír ne akarná Elenát megmenteni vagy életben tartani.
Néhány perc beszélgetés után úgy döntöttek, hogy csak Alaric és Jeremy marad bent, hogy új híreket halljanak majd Elenáról. A többiek sorra elmentek, Stefan haza, Matt a Grillbe és Caroline is elindult a megszokott úton. Arra gondolt, hogy talán benéz az édesanyjához, de gyorsan meggondolta magát. Innia kellett és egyedül lennie, napok óta nem pihent és egy vámpír is kimerülhet néha, főleg egy lány. Imádta a gondolatot, hogy belép a házba és a forró fürdő után megiszik egy tasak vért, majd belakmározik és alszik egy nagyot, hogy este vissza tudjon menni a kórházba a többiekhez.
-Ennyit az egyedüllétről. - forgatta a szemeit Caroline, amikor meglátta Klaus-t a ház tornácán, a lépcsőre ülve. - Mit keresel itt?
-Rád vártam. Gondoltam nem akarsz most egyedül lenni. - mosolygott flörtölve a hibrid, majd arrébb ült, hogy Caroline is leülhessen. A lány azonban nem ült le, ott állt tovább Klaus előtt, ölbe tett karokkal. - Hogy van Elena?
-Hogy hogy van Elena? - kiabált Caroline. - Őszintén az érdekel, hogy Elena hogy van? Mit gondolsz, hogy van? Pocsékul van, szenzációsan pocsékul. Három műtéte volt és még mindig kell egy és így sem biztos, hogy azt az egyet túléli még.
-Én nem akartam, hogy idáig fajuljon ez az egész, Callie. - mondta Klaus, megbánva az egész dolgot.
-Callie? - húzta össze a szemöldökét Caroline. - Ne becézgess engem!
-Miért? - mosolygott csábosan a hibrid. - A Caroline-t nehéz becézni. Ez eredeti volt részemről!
-Fogd be! - mondta a vámpírlány és besietett az ajtón, Klaus mellett. Klaus gyorsan felállt és utána sietett, de az ajtó előtt megtorpant. Nem tudott belépni, mivel soha nem hívták még be.
-Caroline. - jelezte, hogy kint maradt, de úgy tűnt Caroline arcán, hogy őt ez cseppet sem érdekli.
-Menj haza, Klaus. - mondta unottan, mert alig várta, hogy a forró vízzel tele fürdőkádba ülhessen már.
-Engedj be. - könyörgött Klaus. - Csak jóvá szeretném tenni a hibákat, amiket elkövettem.
-Akkor menj a kórházba. Kérj bocsánatot Elenától. Tedd jóvá ott a hibáid, ne az én ajtómban állj és könyörögj a bocsánatért. Elenától kell kérd, nem tőlem!
Klaus elmosolyodott, ahogy Caroline dühösen pislogott. Tudta, hogy ha nem szólal meg, a lány az arcába csapja az ajtót és akkor hiába könyörög neki, soha többé nem nyitja ki, amíg el nem megy.
-Velem jössz? - kérdezte a hibrid, megpróbálva a komolyságot.
-A kórházba? - kérdezte Caroline, egyértelmű volt a válasz a kérdésre, de nem tudta, mit is mondjon. Azt hitte, hogy Klaus csak viccel, nem olyannak ismerte, aki bocsánatot kérne valakitől.
-Igen. - mondta, nekitámaszkodva az ajtónak. - Elmegyek a kórházba és bocsánatot kérek Elenától, ha elkísérsz.
-Nagyon vicces! - panaszkodott Caroline, majd becsapta az ajtót és bezárkózott a fürdőszobába, belemélyülve a forró vízbe és egyetlen gondolatot sem pazarolva Klaus erőltetett udvarlására.
Stefan belépve a Salvatore villa nappalijába, azt látta, hogy tökéletes rend van a szobában. Nem számított erre, inkább azt várta, hogy Damon tönkreteszi a házat, amíg ő a kórházban van, vagy hatalmas rendetlenséget okoz majd mindenütt. Ezzel ellentétben minden a helyén volt, semmi meg nem volt mozdítva, a tűz égett a kandallóban, rendszerint, és csak halk beszéd hallatszott az emeletről. Felsétálva a lépcsőn, Stefan fülében kiélesedett a hang, rájött, hogy halk éneklés és nem beszéd. Megtorpant Damon szobája előtt és először nem akart belépni, de úgy érezte, hogy beszélnie kell vele. Miután kopogott, megvárta, míg Damon odasiet és kinyitja. Szörnyen festett. Borzos volt és borostás, alkohol szaga volt mindennek a szobában és szokásos fekete inge kigombolva lógott rajta, öve kibontva, nadrágja poros és mocskos.
-Mit a fenét művelsz itt? - rontott be a szobába Stefan, kihasználva rossz tájékozódó képességeit a részeg vámpírnak. Stefan nem nyúlt semmihez, csak leült az ágyra, és látta, ahogy bátyja visszatér az üveghez, amit félben hagyott és tovább énekel egy kis tánccal ízesítve a látványt. - Meddig akarsz így élni?
-Legalább 50 évet. - nevetett Damon, kissé megtántorodva és megtámaszkodva az asztalban. - Vagy az is lehet, hogy 100. Még nem tudom.
-Vicces vagy, ugye tudod? - próbált barátkozva közeledni a vámpírhoz, aki néhány napja még teljesen utálta őt. Nehéz volt Damon-nel szót érteni, de amikor részeg volt, ilyen nagyon részeg, akkor nagyon barátságos volt.
-Nálad jobban nem. - kacagott újra és nagyot kortyolt a tequilából. Miután képtelen volt tovább két lábon állni, leült a földre, nekidőlve az egyik asztal lábának és fejét hátra hajtotta.
-Adsz egy kortyot? - kérdezte Stefan, odanyújtva kezét, hogy megszerezze a tequilás üveget a bátyjától, de úgy tűnt, hogy a trükk már ismerős számára.
-Ah, Stefan. Kicsi Stefan. - mondta Damon, iszonyatosan kacagva. - Ez a trükk már ősrégi. Valami jobbat is találhatnál már!
Stefan elismerően mosolygott, leeresztve a kezeit. Igaza volt Damon-nek, ez a trükk ócska volt és ómódi, újat kellett kitalálni, de most hirtelen semmi nem ugrott be. Arra gondolt, hogy felbosszantja a bátyját Elenával, de az túl kockázatos lett volna, ezért úgy döntött, hogy inkább egyszerűen elkéri az üveget, hogy ne igyon többet.
-Hagyd abba az ivást, kérlek! - mondta Stefan, arca elkomorodott, hogy megmutassa, valóban komolyan gondolja azt, amit kért. Néhány másodpercig Damon úgy nézett rá, mint egy őrültre, végül letette az üveget maga mellé. Ez is elég volt, ha többet nem veszi fel a következő néhány napban. - Miért csinálod ezt?
-Szólj, ha bánt, hogy letettem az üveget. - mondta undokoskodva Damon. - Visszavehetem!
-Miért iszol? - kérdezte Stefan, majd felkelt onnan és odaült Damon mellé a földre. -Miért iszol ennyit?
-Jól esik. - mondta Damon babrálva az ingét, amelyik folyton lekívánkozott róla. - Te miért nem iszol?
Damon ránézett öccsére és tudta, hogy jelen pillanatban ő az, aki felnőttként viselkedik. Olyan volt, mint egy tini, aki a bajban az ital után nyúlt, de nem akart más lenni. Nem akart jobb lenni, mert akkor az emberek a jót várják tőle és ő nem tud örökösen jó lenni mindenkivel.
-Iszok. - válaszolta Stefan. - Néha én is iszok.
Damon apró kuncogásba tőrt ki, amikor meghallotta, milyen nevetséges Stefan. Vicces volt, hogy Stefan azt állította, hogy iszik, amikor olyan ritkán ivott, hogy egy kezén meg tudta számolni.
-Hé, én is iszok. - próbálta győzködni a bátyját Stefan és örült annak, hogy meg tudta nevettetni. - Csak te többet iszol, mint én. És azt szeretném tudni, hogy miért?
-Segít felejteni. - válaszolta immár komolyan Damon.
-Egy igézés is megoldja. És az hatásosabb. - viccelődött Stefan, de a vicces hangulat kezdett elmúlni. Damon már nem viccelődött és Stefan nem erőltette.
-Talán igazad van. - mondta végül a vámpír és lehunyta szemét. Eszébe jutott, hogy régen mennyire jól megvoltak az öccsével és mindenhova együtt jártak. Arra gondolt, mennyire jó lenne újra összebarátkozni vele, de ahhoz meg kellene változzon és ahhoz nem volt ereje. Néhány elmélkedő pillanat után berepült egy hatalmas fekete holló az ablakon és leszállt az éjjeli szekrényre.
-Ez egy új háziállat? - fordult oda Damon felé Stefan.
-A minap idomítottam be. - nevetett a vámpír és valami rejtélyes módon megparancsolta, hogy repüljön ki a szobából a fekete madár és az meg is tette. - Legalább egy barátom legyen.
-Vannak barátaid! - győzködte Stefan, miközben óvatosan próbált az aknamezőn sétálni, ami Damon körül volt megépítve. - Csak nem kellene néha dühből kinyírni őket.
-Caroline... - mosolygott Damon és a hangsúlyból Stefan tudta, hogy megbánta, amit tett. - Haragszik még?
-Nem is haragudott. Vagyis nekem nem mondta... - mesélte Stefan a történteket. - Alaric mondta, hogy mi volt ma a Grillben.
-Ah, Alaric... - sóhajtott Damon unalommal tele. - Mindig beleüti az orrát oda, ahova nem is kellene.
-Ő a barátod, Damon. - Stefan igyekezett Damon tudtára hozni, mekkora hibát követ el ezzel a viselkedéssel. - Lehet, hogy néha túloz, de igaza van. Elenának nagyon hiányzol! És szüksége lenne rád, mert egyikünk sem tud téged pótolni.
-Elena... - sorolta tovább a neveket és mindenkihez odakötött egy rövid megjegyzést. - Alaric azt mondta, vámpírvér kell neki.
-Már jobban van, hosszú idő, amíg meggyógyul, de van időnk. - magyarázta a híreket Damon-nek és örült, hogy legalább érdekli egy kicsit.
-Búcsúzz el tőle helyettem is, rendben? - mondta Damon és felkelt a helyről, ahova percekig letelepedett. Levetette az ingét és az ágyra dobta.
-Elmész? - kérdezte megrémülve Stefan. - Elhagyod Elenát?
-Elenát már elhagytam. - válaszolta egyszerűen, miközben új inget vett magára. - Elhagyom a várost, az lesz a legjobb mindenkinek. Nem várom meg, amíg Elena kijön a kórházból. Elmegyek, mielőtt helyrejön, és újra...
Elcsuklott a hangja. Néma csöndben készülődött tovább, a mocskos ruhákat a fürdőben hagyta, a tisztákat vette fel.
-Mielőtt újra képes lesz járni és utánad menni, ugye? - fejezte be a mondatot Damon helyett Stefan, aki egyáltalán nem értett egyet bátyja döntésével. - Meg fog találni, ugye tudod?
-Az már nem én leszek. - válaszolta könnyedén Damon, majd elindult az ajtó felé. - Szedd össze a piát a szobámból. Ma muszáj randiznom valakivel. Már szinte ketyegek.
Kacsintott Stefan-re, aki tudta, hogy ezek után bizonyára hazaállít egy átlagos lánnyal a bátyja és addig iszik belőle, mígnem az összes vérét kiszívja és meghal. Ezt jelentette randizni Damon szájából és Stefan kicsit rosszul érezte magát, amiért meg sem próbálta megállítani. A bátyja épp most mondta, hogy elmegy innen, elhagyja a várost és ő nem volt képes megállítani és a helyes útra terelni.