"Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan."
- Loki, miért csinálod ezt! – sikoltottam.
Egész London lángokban állt. Loki ember volt és egy hatalmas trónon állt.
- Mit vártál? Azt hitted, hogy ha visszaváltozom, akkor más leszek! Tévedtél halandó! – nevetett fel gonoszan Loki.
- De azt hittem, hogy te más vagy! – kezdtem sírni.
- Iva! – kiáltotta Melissa.
- Melissa én annyira sajnálom! El kellett volna mondanom, hogy ő Loki és… - ekkor Melissa egy jókora pofont adott nekem.
Én néztem értetlenül az ideges lányt.
- Hogy tehetted ezt? – kérdezte dühösen. – Miért nem ölted meg? Rohadj meg azzal a jó szíveddel együtt!
Értetlenül nézte Melissát. Ő mindig mellettem állt és a legjobb barátnőm volt…de most…most konkrétan a halálba küldött. Ekkor a Bosszúállók jenetek meg.
- Itt van Loki! Vigyék innen! – kiáltottam.
- Ivana? – kérdezte Clint.
- Én vagyok. – feleltem.
Ekkor egy újabb maflást kaptam.
- Ezt azért mert egy szökött rabot bújtattál! – üvöltött rám Clint.
- Én…én…én…én nem tudtam, hogy ez tilos! – kezdtem sírni. – Azt hittem, hogy megváltozik!
- Hinni a templomban kell ostoba! – kiáltott rám Vasember. – Most pedig irány a börtön!
- Bö…bö…börtön? – dadogtam.
- Igen! – mondta Natasha és megbilincselt.
- De Loki a gonosz! Őt kellene elkapnotok! – fakadtam ki.
- Őt már késő! Ha nem bújtatod, akkor őt is eltudtuk volna kapni. – mondta Clint.
- Ne haragudjatok rám! – sírtam.
- Attól, hogy megbocsájtunk a világ nem lesz ugyanaz! – mondta Steve.
- Én nem akartam! Ne vigyenek börtönbe! Kérem, ne bántsanak! – kiabáltam hisztérikusan.
Felriadtam. Verejtékeztem és folytak a könnyeim. Csak egy álom…hála égnek! Az órámra pillantottam. Láttam, hogy 5:30 van. Még volt egy órám ébredésig, de már nem tudtam visszaaludni. Ezután az oldalamra néztem. Loki ott feküdt és békésen szunyókált. Úgy döntöttem, hogy kimegyek és sétálgatok egy picit. Megfogtam a farmeromat, a pólómat és a kabátomat, majd kiindultam a szobámból. A nappaliban gyorsan átöltöztem. Ezután felhúztam a tornacipőmet és nyitottam volna az ajtót, amikor egy hangot hallottam.
- Hova mész?
Megfordultam. Loki állt mögöttem.
- Csak sétálni. – feleltem.
- Ilyen korán? – kérdezte.
- Igen. Ilyenkor nincsenek sokan és eltudok gondolkodni. – feleltem.
- Mehetek veled? – kérdezte.
Sóhajtottam. Pont tőle akartam távol maradni…de nem akartam itthon hagyni Melissával.
- Gyere. – mondtam és kinyitottam az ajtót.
Loki szorosan mellettem haladt. Odakint még nem is járkáltak. Az utca csöndes volt és üres. Néha látni lehetett egy-egy embert vagy kocsit, de még egész nyugodt volt a környék. Az utam a parkba vezetett, ahol leültem a padra. Loki felugrott mellém. Nézett egy darabig, végül megköszörülte a torkát.
- Mi bánt téged hal…akarom mondani Ivana? – kérdezte.
- Semmi. – feleltem.
- Látom rajtad, hogy bánt valami. Mi az? – kérdezte és nagy zöld szemeivel belenézett az enyémekbe.
- Tudod…nekem most minden összejött…beszereztem a rossz jegyeket…akkor a barátom dobott…és most te…ha kitudódik, hogy én bújtatlak kitudja milyen büntetést kapok. – panaszoltam.
- De ennek ellenére bújtatsz engem? – kérdezte meglepetten.
- Nincs szívem kitenni téged… - feleltem.
- Ó… - felelte Loki.
Ezután csöndben voltunk egy darabig.
- És mond csak Loki…mik a terveid miután sikerül visszaváltoznod? – kérdeztem tőle.
A szemei elkerekedtek. Látszott rajta, hogy meglepte a kérdés. Vagy egy percig meg sem szólalt.
- Hát…huh…ez bonyolult… - mormolta. – Nagy eséllyel hazamennék.
- De terveznél bosszút vagy bármit? – faggattam tovább.
- Nem gondoltam erre…jelenleg arra vágyom a legjobban, hogy haza mehessek és normális életet élhessek. Miért kérded? – kérdezte.
- Csak kíváncsi voltam nem leszel-e újra gonosz… - pusmogtam.
- Hohohó! – kiáltott fel Loki. - Ez a te bajod! Félsz, hogy gonosz leszek újra!
- És…és…és, ha igen? – dadogtam idegesen.
- Ez a bajod? – kérdezte Loki.
- Nem… - feleltem, de a hangom felment magas C-ig, mert nem nagyon tudtam hazudni.
- Kot-kot-kot! – kezdett kotkodácsolni Loki, utalva arra, hogy olyan gyáva vagyok, mint egy tyúk.
- Ne kotkodácsolj! Egy kotkodácsoló macska furább látvány, mint egy beszélő. – mondtam neki.
- De igen, vagy nem? – tette fel a kérdést.
Sóhajtottam. Tudtam, hogy úgysem fog békén hagyni.
- Igen, ez a bajom! – válaszoltam.
Ekkor Loki hangosan és gúnyosan felnevetett. A szemeimet forgattam. Egy macska kiröhög…rendben, nincs több kérdésem! Loki annyira nevetett, hogy leesett a padról, de még utána sem hagyta abba a nevetést.
- Megtudhatnám mi olyan vicces? – kérdeztem.
- Te…te tényleg kinéznéd belőlem, hogy újra gonosz leszek? – kérdezte és próbálta leküzdeni a nevetőgörcsét.
- Igen! Elpusztítottad fél New Yorkot és kitudja miket csináltál még, mit vársz? – kérdeztem.
Loki továbbra is a földön maradt, de most nagy szemekkel nézett rám.
- Figyelj! – kezdte. – Jelenleg nem áll szándékomban új gonosz terveket kieszelni. Amúgy sem leszek újra ember, mert ki fog engem tiszta szívéből szeretni?
- Egy macskalány… - mondtam gúnyosan.
- Ostoba halandó… - felelte rá.
- Figyelj, én próbálom feldobni a hangulatot, de te lehurrogsz! – mondtam neki.
Loki nézett engem. Kicsit oldalra billentette a fejét. Én eközben az órámra néztem. 6 óra múlt 5 perccel. Úgy döntöttem ideje visszamenni. Felálltam és elindultam.
- Most meg hova mész? – kérdezte meglepetten Loki.
- Haza! Gyere, ha nem akarsz itt maradni! – mondtam neki.
Loki követett. Az utca már kezdett megtelni emberekkel, de még mindig nem volt az a tömeges közlekedés, mint általában. Hamar haza értünk. Odabent Melissa már készülődött.
- Hol voltál? – kérdezte, amint meglátott.
- Sétáltam. – mondtam miközben levettem a cipőmet.
- Megint rémálmod volt? – kérdezte aggódva.
- Igen. – bólintottam rá.
- A szüleiddel álmodtál? – kérdezte.
- Nem. – feleltem.
- Akkor? – tette fel az újabb kérdést.
- Az mindegy… - mondtam. – Nem akarok beszélni róla.
- Rendben! – felelte. – Most pedig etesd meg a macskád, aztán készülj el, hogy eltudjunk indulni az iskolába.
- Rendben. – bólintottam. – Gyere Loki.
Loki felállt (mert addig mellettem ült) és elindultunk a konyhába. Ott öntöttem neki a táljába egy kevés eledelt és letettem elé.
- Mi az az iskola? – kérdezte Loki.
- Egy olyan hely, ahol az emberek tanulnak. – feleltem.
- Mehetek veled én is? – kérdezte felcsillanó szemekkel.
- Nem lehet, mert te állat vagy. – mondtam neki.
- Állatokat nem engednek be? – kérdezte.
- Nem. – feleltem.
- Nem ér. – mondta. – És én mit csinálok itthon addig, amíg te ott vagy?
- Foglald el magad anélkül, hogy felgyújtanád a házat. – feleltem miközben készítettem magamnak egy szendvicset.
- Mintha azt terveztem volna. – válaszolta gúnyosan.
- Ez csak egy szófordulat. Legtöbb esetben a szülők mondják a gyerekeiknek. – magyaráztam.
- Furcsa a nyelvjárásotok. – mondta erre fel.
Én viszont itt már nem mondtam semmit. Gyorsan becsomagoltam a szendvicsemet és bedobtam a táskámba. Ezután gyorsan átöltöztem. Egy lila toppot vettem fel fehér térdnadrággal. Ezután megkerestem a szintén lila topánomat. Azt is felvettem. Vállamra emeltem iskolatáskámat és a kezembe vettem a kabátomat.
- Indulhatunk? – kérdezte Melissa.
- Persze! – válaszoltam.
Ezután Lokira néztem.
- Viselkedj, amíg nem vagyunk itthon! – mondtam neki intően.
Loki bólintott. Ezután én és Melissa elindultunk a suliba. Nem beszéltünk egész úton egymáshoz. Valamiért egyikünk sem volt olyan állapotban. Az iskolába beérve Melissát rögvest mindenki fogatta és mindenki barátkozni akart vele. Nos, ez a jó (esetleg rossz), ha egy Bosszúálló húga vagy. Én csöndben, mint egy szürke kisegér kikerültem őt és mentem a szekrényemhez. A szekrényemnél megálltam és elkezdtem bepakolni a felesleges holmimat.
- Iva! – kiáltották a nevemet.
Megfordultam és Marionnal találtam szemben magam. Marion azonnal megölelt.
- Szia! – mondta hangosan.
- Szia!" – köszöntem vissza.
Marion volt az egyetlen barátnőm Melissán kívül. Amikor a gimibe kerültem mindenki elzavart, hogy idióta Amerikai, de ő a szárnyai alá vett. Pedig ő járhatott volna nagyobb körökben! Hisz gyönyörű szőke haja és kék szemei voltak, sosem értettem miért velem barátkozik. Neki mindene megvolt. Gazdag volt és minden fiú hajlott utána. Színötös tanuló, tanárok kedvence, tökéletes sportember és pont engem választott legjobb barátnőjének. Legtöbbször úgy éreztem, hogy meg sem érdemlem, hogy a barátnője legyek. De ő másként volt efelől.
- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.
- Meg vagyok. – feleltem. – Te?
- Én is! Hogy sikerült a randid tegnap? – kérdezte.
- Dobott. – válaszoltam egyszerűen.
- Az a mocsok! Csak kerüljön a szemem elé! – mondta miközben feltűrte az inge ujját.
Felnevettem rajta. Marion képes volt bárkivel összeverekedni, ha engem megbántottak.
- És hogy van a cicád? – kérdezte.
- Egész jól. Melissa még nem ölte meg. – mondtam gúnyosan.
Marion kuncogni kezdett. Ezután megszólalt a csengő.
- Gyere, mert elkésünk! – fogta meg a kezem Marion és elkezdett a terem felé húzni.
- Matek az első, nem bánnám, ha lemaradnánk róla. – mondtam neki.
- Jaj, ne légy már ilyen! Gyere! – folytatta.
Sóhajtottam és lassan mentem utána. Odabent leültem a helyemre és kipakoltam. Mint mindig, most is mindenki összesúgott a hátam mögött. Én vagyok az akin lehet pletykálkodni. Nincsenek szüleim, amerikai vagyok és igen hallgatag, ez már elég ok a pletykálkodásra! Marion ott ült mellettem és nem igazán szólalt meg. Ekkor a tanár lépett be. Mindenki elhalkult és leült.
- Jó reggelt emberek! – kezdte a tanárom Mr. Brown. – Van hiányzó?
- Elizabeth Grey már megint nincs itt! – kiáltotta az egyik lány.
- Értem! Más valaki? – kérdezett újra a tanár.
Nem válaszolt senki.
- Jó! – mondta a tanár. – Akkor ellenőrizzük a házikat!
És ilyenkor kezdtem imádkozni, hogy ne én legyek. Sosem szerettem, ha én mondom a házit. Akkor mindenki megtudja, hogy milyen iszonyatosan hülye vagyok ezekhez…Persze a tanárok is csak ilyen helyen tudtak felszólítani, hogy mondjam a házit! Nem tudtak volna esetleg olyan órán engem szólítani, ahol értem is az anyagot? Mindegy! Nem húzom fel magam, nem húzom fel magam, nem húzom fel magam!
- Kinek is hallottam már rég a hangját? – tette fel a költői kérdést a tanár.
Nagyjából a fél osztálynak, mert van az osztály egyik fele, amelyik minden órán dolgozik, meg van a másik fele, amelyik meg sem mukkan. Találjátok ki, én melyikben vagyok?
- Miss. Agler! Önt már rég hallottam! Ismertetné az eredményt? – kérdezte a tanár.
Igen, ebben! Amúgy meg múlthét pénteken is én mondtam a házit, szóval nem volt az olyan régen!
- Őőő… - kezdtem.
- Eddig jó. – válaszolta gúnyosan a tanár.
- Piros? – kérdeztem halkan.
Ekkor az egész osztály röhögésben tört ki. Marion sem állta meg, hogy ne kuncogjon.
- Hát ez, hogy jött ki magának? – kérdezte a tanár a tenyerébe temetve az arcát.
- Nem tudom. – feleltem.
- Miss. Hart, önnek mennyi jött ki? – kérdezte a tanár.
- 5. – felelte Marion.
- Igen, tökéletes! – felelte a tanár. – Ha pedig Miss. Agler megerőlteti magát, akkor rájön, hogy az X az egyenlő 2 az Y pedig 3 és ha ezt összeadja, akkor kijön az 5!
Itt pedig én lefejeltem a padot. Honnan a frászból kellett volna ezeket kiszámolnom?
- Önnel pedig szeretnék tanítás után beszélni Miss. Agler! – mondta a tanár, majd elfordult.
- De jó nekem! – pusmogtam magamban, majd írni kezdtem az anyagot.
XxXxX
Álltam a tanári előtt. Tudtam, hogy nagyon lefognak szidni és hogy a kicsapást is megemlítik. Ahogy így várakoztam azt vettem észre, hogy valaki beállt mellém. Mikor ránéztem a szám tágra nyílt. Az iskola talán legjobb képű fiúja, Shane Marvin Davis állt mellettem. Minden lány hajlott utána, még én is „rajongtam" érte.
- Szia! – köszönt rám.
Te jó ég! Rám köszönt! Le kell nyugodnom!
- Szia! – köszöntem vissza.
- Te miért állsz itt? – tette fel az újabb kérdést.
- Mert hülye vagyok matekból. – feleltem.
- Te vagy az a pirosos lány? – kérdezte kuncogva.
Habozva egy picit, de bólintottam. Ő kuncogni kezdett, majd a vállamra tette a kezét.
- Bevallom, ez jobb volt, mint nekem anno a holdacska! – mondta nevetve.
Kuncogtam rajta. Nem volt rossz egy ilyen férfival beszélgetni.
- És te miért vagy itt? – kérdeztem.
- Beszóltam az egyik tanárnak. – válaszolta haláli nyugalommal.
Ekkor az ajtó nyílt és a tanár lépett ki rajta.
- Miss. Agler! Jöjjön be! – mondta a tanár.
Nyeltem egyet, majd beléptem. A tanár bezárta az ajtót.
- Üljön le, kérem! – mondta.
Eleget tettem a kérésének. Ő szembe állt velem.
- Miss. Agler. Mióta itt van a matek sosem ment önnek, de eddig legalább normális válaszokat adott. Az múlásával azonban egyre nagyobb őrültségeket mond. Ha így folytatja be kell hívatnom a szüleit! – mondta a tanár.
- Ne, azt ne! Kérem…ők…ők ezt nem értenék meg. – mondtam.
- Hol vannak most a szülei? – kérdezte az igazgató.
- Amerikában.- – feleltem.
- Értem. Nos, a legkevésbé sem akarom zavarni a szüleit, de kérem, legyen nagyobb figyelemmel a matematikára! – mondta a tanár.
- Köszönöm tanár úr! – lélegeztem fel.
- Semmiség! De akkor figyeljen jobban a matekra! – mondta a tanár.
- Rendben. – bólintottam.
Ezután felálltam és gyors iramban elhagytam a tanárit. Ezt a beszélgetést gyorsan elakartam felejteni. A szüleimet behívatni? Meg sem érkeznek, de én már meghalok…Ahogy kirontottam a tanáriból véletlenül nekimentem Shanenek. Egyenesen a kezeibe estem. Ezt több osztálytársam is látta és kuncogni kezdtek. Rák vörös lettem.
- Én…én…én nagyon sajnálom Shane! – kezdtem védekezni.
- Semmi gond! – mondta mosolyogva.
Én gyorsan kimásztam a kezéből.
- Még egyszer bocsánat! – mondtam neki, majd elszaladtam.
Már csak ez kellett nekem!
XxXxX
Utálom a keddet! Ha hétfőn nem is, de ilyenkor biztos összejön valami! Idegese csaptam be magam mögött az ajtót.
- Csak, hogy megjöttél! – jött Loki hangja a polcról, mely szemmagasságban helyezkedik el velem.
Felsikoltottam és ijedten a mellkasomhoz kaptam. Na, erre számítottam legutoljára!
- Loki! – kiáltottam rá. – Szándékosan akarsz infarktust okozni nekem?
- Nem állt szándékomban Ivana. – kezdett kuncogni. – Csak közölni akartam veled, hogy éhes vagyok.
Sóhajtottam egyet. Ha az iskolában nem szívtam eleget, majd itthon a „macskám" megszívat.
- Rendben, gyere! – mondtam neki és elindultam a konyha felé.
Ő követett is. Most nem macskakaját adtam neki, hanem a szendvicsemet, mert nem ettem meg. Madárlátta kaja, gondoltam magamban, de akkor ne vesszen már kárba. Loki értetlenül nézte a szendvicset.
- Ez az ebédem? – kérdezte meglepetten.
- Igen! Csak azt ne mond, hogy nem akarod megenni! A macskakajának sem örültél, ennek sem…figyelj inkább edd meg! – fakadtam ki.
- Jó-jó! Csak meglepett! Nem kell felháborodni! – felelte Loki.
Én erre már nem feleltem, csak bementem a nappaliba. Ott belesikítottam az egyik párnába. Erre volt már a legnagyobb szükségem!
- Neked meg mi bajod van? – jött egy kérdő hang.
Megfordultam és Lokit láttam magam mögött.
- Semmi! Csak szar napom volt! – mondtam miközben lehuppantam.
- Ej, ez a szóhasználat! – felelte Loki miközben felugrott mellém.
- Mi van vele? – kérdeztem.
- Ti olyan csúnyán tudjátok használni a szavakat. – felelte. – De most halljuk, mi a baj?
Sóhajtottam egyet.
- Semmi különös! Mindössze annyi, hogy az iskolának nem tetszik, amit matekból produkálok, pluszban majdnem fellöktem az iskola legmenőbb srácát, de összesítve ilyen az összes napom!
Loki kuncogni kezdett, majd a combomra tette a mancsát.
- Figyelj! Te még szerencsésnek is mondhatod magad! Én szökött bűnöző vagyok. – mondta Loki.
- Szökött bűnöző? – kérdeztem meglepetten.
Sóhajtott egyet.
- Igen. Ugyanis macskatestben is Asgardban kellett volna maradnom, mindössze azért szöktem meg, hogy ne kínozzanak. – válaszolta Loki.
- Értem. – motyogtam.
Ezután elkezdetem simogatni Loki fejét, majd megvakartam a füle mögött. Hogy őszinte legyek, igazán megnyugtatott. Loki dorombolni kezdett, amin én mosolyogtam. Ezután a hátára feküdt. Elkezdtem simogatni a hasát.
- Ezt ne hagyd abba, kérlek! – szólt rám Loki. – Nagyon jól esik!
- Rendben! – mondtam mosolyogva.
Valahol mélyen legbelül bemertem vallani valamit, amit kívül nem. Örültem, hogy Loki a macskám!
- Tudod Loki…mi jobban hasonlítunk, mint te azt hiszed. – törtem meg a csendet.
- Igen! – kérdezte meglepetten miközben felült.
- Igen. – bólintottam rá.
- És miben? – faggatott tovább.
- Majd egyszer, ha jobb hangulatom lesz, akkor elmondom. – néztem rá.
Loki kíváncsian nézett engem. Ezután az ajtót hallottam.
- Megjöttem! – kiáltott be Melissa.
- Szia, Melissa! – köszöntem neki.
Ezután pedig simogattam tovább Loki buksiját.
XxXxX
Ültem az ágyamon és néztem ki a fejemből. Olyan hihetetlen, hogy lehet el kell mennem a gimiből. Nincsenek szüleim, akik megértenék ezt…akik meg vannak…azokhoz nem megyek vissza! Ekkor dorombolást hallottam. Loki feküdt mögöttem.
- Miért dorombolsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Nem tudom…jól esik! – válaszolta fáradtan.
Nem mondtam semmit csak lefeküdtem mellé. Már 10-et ütött az óra, gondoltam ideje lefeküdni.
- Jó éjt Loki! – mondtam fáradtan.
- Jó éjt Ivana! – felelte ásítva Loki.
Ezután betakargattam. Loki a mellkasomba bújt. Megnyugtató volt, hogy ott volt velem. Hogy valaki velem volt ezekben az időkben még, ha nem is igazi macska…