Az első befejezés
… és értetlenül az angyalra nézett. Nem kis vesződségébe kerülhetett, hogy visszaszerezze a fegyvereit, és még maradéktalanul meg is tisztította őket! Miért? Miért jött vissza egyáltalán? Ezért? Hogy visszahozza őket?
Kíváncsiságának azonban nem tudott hangot adni, túlságosan fáradt volt az elméje, hogy szóra bírja magát.
- Visszahoztam a fegyvereid. Még szükséged lehet rájuk. A tábor tíz kilométernyire van innen, nem messze a félig lerombolt hídtól – szólalt meg végül az angyal.
- Tudom, merre van... - felelte Aruna kissé tompán. Szóval ezért jött vissza... hogy elbúcsúzzon.
- Teljesen igazad van. Nem lett volna szabad személyesen felkeresnem téged. Soha többet nem fog előfordulni – tette hozzá Michael. Teljesen érzelem mentesnek tűnt volna, ha nem szorul ökölbe a keze.
Megakadályozta volna ezt a mozdulatot, ha feltűnik neki. Annyira koncentrált azonban az elhatározására, hogy minden más inger lényegtelenné vált számára. Folyamatosan ismételgette magában, amit eltervezett, az alaposan végig gondolt terv minden egyes mozzanatát, újra és újra. Másképpen elbukott volna...
Aruna szeretett volna neki mondani valamit. Megbeszélni vele a helyzetet, az érzéseit, de közben annyira vágyott arra, hogy elmúljon a tompán fájó üresség, ami élete nagy részében végigkísérte. Hogy ne vágyakozzon folyamatosan valami földöntúli után, amit sohasem érhet el. Hogy ne eméssze fel az életét és energiáit egy soha el nem érhető cél. Szeretett volna hétköznapi vágyakat és gondokat. Szerette volna végre megtalálni, amit keres. Így csak ennyit mondott:
- Köszönöm... mindent köszönök...
Az angyal várt még egy kicsit. Úgy mint régen. Szótlanul. De már nem arra várt, hogy a lány mondjon valamit. Végül ismét elment. Immár végleg. Igyekeznie kellett, amíg az önuralma és elhatározása kitart. Különben a karjába veszi a lányt, és pokol összes démona sem választja el tőle többé.
Aruna nézte a távozó angyalt, a gyönyörű tollakat a szárnyán, és igyekezett hétköznapi dolgokra gondolni, mint a rá váró alvásra a dohos takarók között, vagy a holnapi hazaútra, amit gondosan meg kell terveznie, ha nem akar egy újabb hordával összefutni.
A normális életére, a hétköznapokra... a szürkeségre Michael nélkül.