Angyal a nappalimban
2.rész: Együtt az úton
-Seiya?- mutogatott Minako a hajdani popsztár irányába.
-Személyesen.-mondtam vigyorogva a hüledező lánynak.
-Ez nem igaz.
-Pedig ez van.
A piros masnis hajú lány szemei furcsán megcsillantak,majd odaszökdécselt a fiúhoz,és sokatsejtően ránézett, és körözni kezdett ujjával a felsőjén…
-Öö..
-Mondd csak, nem megyünk el a moziba? Ma remek filmeket játszanak.
-Kösz, inkább kipihenném az út fáradalmait.- montam eltolva a csajt, remélve hogy nem jut az eszébe semmi más erre is.
-Minako-chan.- bökte meg a szőkét Usagi,aztán ráfigyelve az,elkezdte vadul ráncigálni.
-Minako-chaaan.
Nem hiszed el mit mondott Seiya.
-Usa-gi-chan.
Mit mondott?-mondta ,mire abbahagyta az a ráncigálást.
-Hé!
Inkább egyszerre mondjuk a srácoknak.
Legalább nem kell egyenként ezt átélnem.
O.K.?
-Persze.
Igy elindultunk összehivni őket.A lányok tényleg örültek az ötletnek, főleg hogy Taiki és Yaten is itt van. Még Mamoru is beleegyezett,pedig neki sokat kellett tanulnia,de szerencsére a nyáron szabad lett.
Már csak Harukáék maradtak…
-Ki menjen el Harukáékhoz?-kérdezte ezt a fogas kérdést Ami-san,erre mindenki valami miatt rámnézett.
-Mi van?- pislogtam ártatlanul rájuk.
-Neked kell elhivnod.-álapitotta meg Taiki,mire én kérdőre vontam.
-Azért, mert elvégre a te ötleted volt,és mi nem állunk vele olyan jóban,hogy bele is egyezzen.
-Yaten! Ez igazságtalan.
Miért jönnének el,ha én kérném meg őket?
Nem is vagyok jóban velük.
-Harukával?
-Ki mással?-mondta Rei Usaginak.
Mindenki tudja, hogy nem állnak valami jól egymással, de ahogy a fiúk mondták úgy lesz a jó.
-A te ötleted volt.-sziszegte Yaten nekem,erre én kezdtem lefolyni a székemről mérgemben.
-Nem jönne legalább valaki velem?
Csak mutatni az utat.-egyeztem bele végül,és Usagi szerencsére sikeresen vállalta a kisérő-szerepet-többek között.
Délután három óra körül járt az idő.
Már bőszen sütött a nap,- a legalkalmasabb perc a napozásra.
Bent a függönyök el voltak húzva, a napfény átsütött az egész házon.
Családi ház volt.
Nagyon szép, a barna és keverékeiből állt,a kapu sötétbarnára volt festve,aránylag kis fakeritéssel,egyszintes, padlással.
Tokio talán legszebb részén helyezkedett el.
A tulajdonosok 2 végzős középiskolai lány,és egy kicsi 6 éves.
Már régebb óta itt laktak,még Nehellenia idején vették ezt a házat,Setsunával,aki mostanra már rég az Idő Kapujánál őrködik.Hotaru pedig velük maradt.A kislány,akinek természetfölötti erői vannak,képes érzéseire hagyatkozva meglátni a jövőt és belelátni az emberek szivébe.Néha túlzottan kinosan is.Korához képest igen komolyan tudott viselkedni.Hiába, ő volt a Saturnus harcosa,Sailor Saturn.
Az udvari medence mellett, a fák árnyékában,pedig egy fehér-fekete fürdőruhába öltözött lány pihent a napozóágyon.Hosszú türkizhaja körülölelte,szemei becsukva voltak,arcáról sugárzott a nyugalom.Ő volt Michiru,vagyis a Neptunus harcosa,Sailor Neptun.
Mint a tengeren,oly nyugalom érződik az arcán és a megjelenéséből.Mikor nem Neptun és nem kell a világra sem figyelnie,akkor a tengert szokta hallgatni,olykor csak nézi,vagy csak egy tengeri kagylót fog a füléhez,hogy hallja a tenger morajlását.Akkor a saját világába költözik,ahol egyedül önmaga van,senki más.
Most is figyeli.És szabad lehet ebben a csodálatos világában.
Mellette megmozdult valaki.Arcával Michiru felé fordult.
Nézi.
Nézi ezt a gyönyörű istennőt,akit annyira szeret.
És viszont.
Homokhaját félresöpri a szeméből,szűk sötétzöld szemeit a lányon nyugtázza.
Látszott rajta, valami nyugtalanitja.A Szél Csendje nem a megszokott.
Valami történni fog.Ezt határozottan érezte.
Michiru is tudja.Tudnia kell.Hiszen a Tenger és az Ég egybeforrnak.
A lenyugvó nap horizontján összeolvadnak,eggyé válnak.
Ők ketten.Michiru és Haruka.
Két lány,akik szeretik egymást.
Haruka úgy dönt nem zavarja barátnőjét.Hagy legyen szabad még egy ideig a világában.Bárcsak ő is az lehetne.De nem tudja merre menjen.
Bár valaki megmutatná az utat.
Becsukja a szemeit.
Gondolatban felkutatja az Uranust,hátha azon békességet lel.
Hiába.Pedig ő az Uranus harcosa.Ő sem segit neki.
Igen, ő Sailor Uranus, a gyorsaság és a keménység megtestesitője.
És ahogy Michirunak a Tenger,neki a Szél a jelképe.
Ő szokta mondogatni.
Felnyitotta nehézkésen a szempilláit.
Ez a földöntúli szépség, akit ő nem érdemelne meg.
Túl jó hozzá.
Túl ártatlan.
-Haruka-papa.-szólt a kis Hotaru,a semmiből hirtelen felbukkanva.
-Ha mindig ilyen halálcsöndben közlekedsz,egy idő múlva ne csodálkozz,ha mindenki menekül előled.
Rendben?-mosolygott a vékonyka lányra,de az mégis komoly maradt.
-Nem hagy nyugodni valami,amit hiába keresel,nem tudod hol találhatsz rá.
Pedig nagyon közel van.
Most is egyre közeledik hozzád.
Haruka nem akarta.Épp most.De a kislány pontosan a szivébe látott.És nagyon is igaza volt.
-Na és ha ez van,akkor miért nem mondod meg mi a franc bajom van már hónapok óta?
-Honnan tudjam?Én csak érzem.
Mielőtt Haruka beleköthetett volna Hotaru szavaiba,a kicsi „Csöngettek"-emet kiáltozva berohant a házba.
-Haruka.-nézett Michiru társára,és megszoritotta a kezét.
-Ne aggódj.Minden rendben lesz.-mosolyodott el,próbálva őt is erre késztetni,látszólag sikeresen.
-Királynőm.-adott egy puha puszit a szájára.
Többet ne hagyj egyedül.
Mindketten mosolyogtak.
Elindultak a ház felé.
-Igy ni!-csöngetett be Usagi a házba.
-Fogadjunk meg fognak lepődni.
-Mármint rajtam vagy rajtad?
-He?
-Hagyjuk!-legyintettem az értetlen képet vágó szőkének.
-Nem érdekes. – mondtam a még mindig erősen gondolkodónak,és úgylátszik nem ismertem eléggé,hogy belássam,egykori szerelmem mennyire lassú felfogásban.
De az ajtó kinyilt.
És Usagi nagy örömmel üdvözölte Michirut…
Aki fürdőruhában volt…
És most is csodaszép…mint amikor legelőször megakadt a szemem rajta.
-Seiya?
-Személyesen.
Hódolatom kisasszony.-hajoltam meg,erre a lány aranyosan elnevette magát.
-Kik jöttek Michiru-mama?-dugta ki a fejét egy hatévesforma kislány Michiru mellől.
-Michiru-mama?- pislogtam most én értetlenül rájuk,majd Usagi belekezdett,hogy még amikor Tomoetól idejött,akkor Hotaru azt hitte Michiru a mamája,és Haruka a papája,de persze mondták neki hogy nem,de mostanra is mindegy lett,mert megszokta…
-Aha.
Gondolataim Haruka felől keringtek.
Felrémlett a „fiú",akiről később kiderült hogy lány,de bennem mindig fiúnak maradt meg,mert valahogy ő olyan férfias volt,sosem láttam nőiesen,sem a lányokra jellemző tulajdonságait.
És most ez a Haruka-papa.
Olyan vicces.
Nevettem rajta magamban,amiért ilyen.
Pedig nem volt igazam.
Csak ekkor még nem tudtam…
Kik jöttek,Michiru?- kérdezte egy mély hang a hátam mögűl-időközben bementünk-,és rögtön odafordultam,hogy megnézzem Harukát,de nem azért,mert régen láttam,hanem hogy lássam azt a nevetségesen festő lányt.
Aztán ez a hang.
Belenyillalt a fejembe.Vagy inkább lejjebb.
Teljesen egyszerre éreztem,mikor megláttam Harukát kétrészes fürdőruhában.
Megállt minden egy percre.
Csak néztük egymást.
Aztán „sziá"-t mondtam,és ő is.
Furcsa lett minden hirtelen.
Haruka lány.
Tényleg lány.
-Nemrég találkoztam Seiyával.-mondta Usagi fontoskodón.
Aztán összehivtuk a lányokat,és mindenki beleegyezett,amit a fiúk mondtak,csak egyedül ti hiányoztatok,és most eljöttünk,hogy elmondjuk, ugye eljöttök velünk?
-De hova,Usagi?- kérdezte Michiru.
-Hát nyaralni.
Seiyáék nyaralni jöttek,hogy velünk töltsék a nyarat.
Haruka felhorkant.
-Jobb dolguk talán nem akadt?
Mi nem szoktunk csak úgy nyaralni menni.
Különben hol hagytad a haverjaidat?- mondta gúnyosan,a „haverjaidat"direkt megnyomva.
-Nem…nem tudom.
Különben is mi közöd hozzá, mit csinálunk?- vágtam vissza,ezzel mutatva, nem változtam semmit.
Aztán már épp a nyelvemen volt a következő megjegyzés,de Usagi közbevágott.
-Seiya!!
-Mi az, Kincsem?-néztem rá furcsán.
-Semmi baj.
Elmegyünk veletek.
Harukával.- mondta Michiru, szája szélén mosolyogva.
A homokhajú lány már majd' megszólalt,de visszafojtotta,és kényszeredetten elmosolyodott.
-Hát jó.
Legalább figyelhetlek,nehogy elrabold a „Kincsecskédet".
-Ettől nem kell tartanod.-mondtam,miközben elhagyta a szobát.
Furcsán éreztem magam.
Olyan volt, mintha kellemesen nagy súly nehezedett volna a szivemre.
De nem mutattam senkinek,és nem is vették észre.
Folytatódott minden tovább.
-Na és hova megyünk?-kérdezte Hotaru kiváncsian.
-Yokohomába.
Vagyis a közelébe,ilyen kis faházakba.
-Szuper!
Nyaralni megyünk.
Éljen!- nevetett a kislány,és elkezdett örömében körbe-körbe futkosni.
-Nagyon örölünk, hogy eljöttetek.
-Remélem ti is eljöttök.
-Biztos.-mondta Michiru.
-Na, találkozunk a vonatállomásnál.-intettem ,és kifelé indultam.
Michiru még figyelte egy darabig, ahogy Usagi és én bohóckodunk,aztán ő is kiment megnézni, merre mehetett Haruka…