Booth nem tehetett semmit. Hiába ígérte meg Brennannek, hogy nem fog hősködni és vigyázni fog magára, nem volt más választása. Ráadásul a saját lelkiismerete sem engedte volna, hogy csak tétlenül nézze, amint a többiek segítenek a szomszédos táborban. Ugyanis egy önkéntes merénylő felrobbantotta magát. Szinte minden darabokban hevert, négyen meghaltak. Booth kicsit szégyenkezve, de hálát adott az égnek, hogy nem velük történt ez meg. Nem történhetett velük. Neki el kell mennie a szökőkúthoz, hiszen megígérte a társának.

Próbált minél kevesebbet gondolni a nőre, mert ha rágondolt, akkor iszonyatos hiányt érzett maga körül. Hiányzott neki, hogy nincs aki lépten-nyomon kijavítsa, hiányoztak az esti beszélgetések a Founding Fathers-ben, hiányzott a közös munkájuk. A távolság csak megerősítette az érzéseit.

A gondolatait a szolgálatra jelentkező katonái zavarták meg.

„Uram! Készen állunk, indulhatunk a táborba!" - tisztelgett a sátor előtt a tiszt.

Booth bólintott, felvette a sapkáját, és kiment a sátorból. A tábor a várostól jó pár kilométerre feküdt, egy teljesen kiszáradt tó medrében. Sehol nem lehetett egyetlen fát sem látni, csak a tűző nap volt, és rengeteg katonai erőd, sátor és Jeep mindenhol. Meleg volt és három napja, szinte megállás nélkül a romokat próbálják eltakarítani, látszólag minden siker nélkül.

„A használhatatlan törmeléket ide rakják, amit még felhasználhatunk azokat ide! Siessenek!" - mondta a katonáknak, kicsit türelmetlenebbül, mint kellett volna. Nem igazán örül annak, hogy ilyen lassan haladnak. Amikor elindult vissza a tábor bejárata felé, egy ismerős alakot látott, de először nem nagyon foglalkozott vele, mert azt hitte, hogy csak képzelődik, hiszen hogy kerülne ide Muluku-ról, vagy akárhogyis hívják azt a helyet.

„Biztos a meleg miatt."-gondolta. De azért visszafordult, hogy jobban megnézze magának a nőt az árnyékban. Néhány lépéssel közelebb ment. A nő bizonytalanul intett neki. És Booth tudta már, hogy nem képzeleg. Valóban itt van. Persze nem értette, hogy mit keres itt és nem igazán tudta, hogy mit is érez, de azt tudta, hogy örül.