Északi testvér
Valahogy… olyan titokzatos volt. Nem élt fényűzésben, sem nagy házban, pedig megtehette volna. Nem használta ki az erejét, vagy a hatalmát, ahogy ő tette volna a helyében. Olyasmikhez adta csak a nevét, amiről szilárd meggyőződése volt, hogy jó dolog. Mindig mosolygott, de ritkán látta társaságban. A hangját alig hallani, és lényegében csak annyi különleges volt benne, mint bármelyikükben.
Mégis… számára vonzó volt. A hűvös nyugalma, a ragyogó szemei, a csendessége, ami titkokról talán nem, de megfontoltságról és kimondatlan gondolatokról beszélt. A boldog mosoly, amivel fogadta, amikor vendégségbe ment hozzá, elbűvölő volt.
A halvány pirulós zavartsága, amikor megcsókolta… imádnivaló.
2013. június 11.