Nos ez egy olyan fanfiction ami „Mi-lenne-ha?" alapon működik. Mi van ha egy helyszínen kint van az egész csapat, és egy bűnöző elbújt? Mi van ha kiugrik a rejtekhelyéről, és mi van ha leüt valakit? A fejezetek a dőlt betűs rész után külön-külön sztorik, a dőlt betűs rész után nem függnek össze. Többnyire.

Creeper!

Lisbon körülnézett a helyszínen. A csapatnak ki kell adni a feladatokat! Elgondolkodott. Se hulla, se élő ember nem volt a hotelszobában, csak rengeteg vér, amitől annyira megrémült a spanyol szobalány hogy sikítva rohant a hallig, pedig ez a negyedik emeleten történt. Akkora felhajtást csinálva, hogy a rendőrfőnöknek Lisbon csapatát kellett a esetre állítania, mert ők eléggé „képzettek" – a riporterek szerint – hogy megoldják ezt a megbotránkoztató bűntényt. Mielőtt Lisbon mondhatott volna akármit is, valaki kiugrott egy szekrényből. A férfi kezében egy papírnehezék volt, a szálloda logójával.

Grace hátraugrott és meglökte Chot, mindketten tehetetlenül zuhantak a padlóra, Rigsby fegyvert rántott, de későn, a férfi elgáncsolta. Lisbon háttal állt a szekrénynek, mire megpördült mindez már megtörtént. Egy másodpercig farkasszemet nézett a símaszkos férfivel, Lisbon általában gyorsan reagált, de most lefagyott. A férfi kihasználta Lisbon megdöbbenését, és leütötte. Lisbon ájultan rogyott a földre. Ebben a pillanatban lépett be Jane.

- Miért nem hívt-

Megtorpant. Észrevette az előtte heverő emberhalmot, és a símaszkos alakot. Nem volt egy atléta alkat, de most úgy döntött inkább harcol. Férfiasan. És tökön rúgta a támadót. A férfi fájdalmas kiáltással esett az ágyra. Jane ezt kihasználta és a Lisbontól elemelt bilincsével az ágy faragott támlájához bilincselte.

- Mindenki jól van?

Két igent hallott.

Cho és Rigsby felálltak. Lisbon ájultan hevert, alig két méternyire a szintén eszméletlen Gracetől. Ahhoz képest hogy a támadó nem tudott elmenekülni ez egy egész jó kör volt… neki, és az ügyésznek. Jane gyorsan tárcsázta a mentőket, mialatt Rigsby és Cho a sérültekkel volt elfoglalva. Tíz perccel később megjött a mentő. Lisbont és Gracet pillanatok alatt hordágyakra rakták, és elindultak velük. Jane, Rigsby és Cho szinte a mentősökhöz ragadva követte őket. A még mindig az ágyhoz bilincselt férfi még utánuk kiáltott:

- Engem most itt hagynak?

Jane széles vigyorral válaszolt:

- Ne félj, még látjuk egymást.

De a színpadias mosoly mögött aggodalom bujkált. A három férfi a mentő keréknyomában haladt a szolgálati autóval, de egy helyen elvesztették szem elől. Mire beértek a kórházba már mindannyian nagyon aggódtak – bár ezt soha, senkinek nem vallanák be. Jane rögtön a nővérpulthoz ment és legangyalibb mosolyával megtudta merre keresse az orvost.

A megadott orvos tovább küldte, majd a második egy harmadik helyre irányította és onnan visszaküldték a nővérpulthoz, hiába is, működik az egészségügy… Végül a nővérpultnál megadtak egy szobaszámot, a tízedik udvarias kérésre. Jane és Rigsby rögtön odaindultak, amíg Cho visszament a kedves, símaszkos, úrhoz. Amikor bementek a szobába valami megnyugtatót láttak.

Lisbon az egyik ágyon ült, fejéhez jeget szorítva, látszott az arcán hogy fáj még az ütés helye, de ezen kívül jól volt.

- Fáj?

Okos kérdés Rigsby, nem, nem fáj neki, csak szereti a hideget a bal fülére, mert vicces érzés!

- Csak mint a halál.

Jó jel, humoránál van.

- Tudod hol van Grace?

- Nem tudom. Én itt ébredtem, nem láttam mióta leütöttek.

Jane ott maradt Lisbonnal, Rigsby pedig újabb felfedező túrára indult. Nővérpult, első orvos, recepció, első nővér, második orvos, második nővér, újra recepció, harmadik orvos. Még mindig működik… Nem gond, a harmadik orvos adott neki egy szobaszámot, ami, mit ad isten, a Lisbonéval szomszédos volt. De Rigsby túlságosan aggódott hogy érdekelje ez a különös véletlen. Elindult a szobába. Útközben legalább négy nővérke megkérdezte tőle hogy kihez megy, hányas szobába, de nem adta fel. Végül eljutott a 187-es szobába. Grace csukott szemmel feküdt. Valószínűleg azért mert eszméletlen volt, bár ez nem teljesen biztos.

- Grace!

Ekkor egy orvos lépett be. Pont mikor kéne… Nem furcsa ez egy kicsit? Tegyünk úgy hogy nem.

- Hozzátartozó?

- Én… vagyok az… ő – ex – barátja.

- A kisasszony nincs valami jól…

- Komolyan?

- Igen, minden jel arra mutat hogy sokára fog magához térni, ha egyáltalán magához tér…

Rigsbyt mellbe vágták az orvos szavai. Nem tudta feldolgozni hogy Grace, az ő Grace-e, ezután nem lesz mindennap mellette, nem fog kedvesen mosolyogni rá. Lerogyott a Grace ágya melletti székre. Minden lelkierejét össze kellett gyűjtenie hogy nem kezdjen el sírni. Legszívesebben az egész napot meg nem történté tette volna, de erre nem volt képes. Bár már jó ideje távolról csodálta csak a lányt, de szíve mélyén remélte hogy lehet még valami köztük… Újra. De most érezte hogy az egész világa összeomlik egy pillanat alatt.

Ekkor egy újabb orvos lépett be. Majd mögötte két ápoló. Rigsby meglepődött.

- Ó, Raymond! Már mindenhol kerestük! – itt hátrafordult – Fiuk, ő az. – visszafordult az első orvoshoz – Tudja hogy most van gyógyszerosztás?

Rigsby lemerevedett, figyelte az előtte kibontakozó, érdekesnek tűnő párbeszédet.

- Nekem nem kell gyógyszer! Én nem vagyok gyagyás! – Raymondot elfogta a harag

- Nem, Raymond, magának nem kell. De szükségünk lenne a segítségére, hogy az ápoltaknak kiosszuk, tudja hogy a kis Marie csak magától fogadja el a szert…

Raymond elgondolkodott. A lélegzetvisszafolytott csendben Rigsby szinte hallotta ahogy kattognak a fogaskerekek a férfi fejében. Ha a férfit téveszmék gyötrik, akkor a két ápolóval fog menni, mivel egy téveszmés fontosnak tartja magát, tehát nem hagyja a „betegeket" önmaga miatt szenvedni. És ha téveszmés abban az esetben annak az esélye hogy ráhibázott Grace állapotára eléggé kicsi… Remélhetőleg.

A férfi végül bólintott és az ápolókkal tartott. Az orvos odalépett Rigsbyhez.

- Miss – itt a kartonra pillantott - Van Pelt rokona?

- Igen, a vőlegénye vagyok – ha hazudsz, hazudj nagyot!

- Nos, Miss Van Pelt nagyon kitartó. Úgy gondoljuk – vigyázz, fenséges többes! – hogy magához fog térni egy-két napon belül.

Nyitva lebegett a kérdés, mi van ha nem tér magához, de Rigsby nem merte kimondani, inkább másra terelte a témát.

- Ki volt az előző férfi? – eleget megtudott a beszélgetésből hogy ne az „orvos" szót használja

- Raymond? Nos, őt az elmeosztályon kezeljük. Súlyos téveszméktől szenved, azt képzeli orvos. Mi megpróbáljuk kordában tartani, de nincs elég emberünk ahhoz hogy a nap huszonnégy órájában vigyázzunk rá, és néha bizony előfordul hogy kiszökik… és akkor ehhez hasonlóan…

- Gyógyít. – fejezte be a mondatot Rigsby

- Pontosan. – az orvos kifelé indult – nyugodjon meg, a barátnője rendben lesz.

Rigsby az ágy mellett ült. A többiek is befutottak egy félórával később. Lisbon már nevetett is Jane bugyuta viccein, ami nagyon jó jel, miatta már nem kell aggódni, de mi lesz Grace-el?

Egy óráig maradtak, figyelték ahogy Grace aludt… aztán Rigsby egyedül maradt. Valahonnan szerzett egy könyvet, és elkezdte olvasni, hangosan. Valahol azt hallotta ez segít a kómás betegeknél. Hát most reménykedett. Alig aludt valamit az éjszaka, és másnap enni sem ment el. Ha Lisbon nem néz be, talán egész nap nem eszik egy falatot se. De istennek – meg egy kedves, nagylelkű és jószívű fanfiction írónak – hála Lisbon benézett és még szendvicset is vitt magával.

Harmadnap Rigsbyt délelőtt elnyomta az álom. Arra ébredt hogy valaki megérintette az arcát.

- Én… ne- Grace?

És tényleg Grace volt.

- Wayne. Mi történt?

- Egy helyszínen elbújt gyanúsított... Leütött… és azóta vegetálsz…

Grace látta a férfi arcán a többnapos borostát.

- Mikor történt ez?

- Három napja.

- És mióta ülsz az ágyamnál?

Rigsby nagyot nyelt. Nem akarta bevallani hogy az incidens óta az ágy mellett virrasztott.

- Három napja.

Grace elmosolyodott.

- Tudod, eddig egyik előző fiúm sem tett értem ilyesmit…

Fiúm? Azt mondta FIÚM? Nem, biztos tévedtem… játsszuk vissza!

-… Előző fiúm… –… A fiúm… – FIÚM…

Talán mégis azt mondta volna?

-… és ezért, ha majd végre kiengednek, valami nagy jutalom jár… - kacsintott a lány

Rigsby megdöbbent. Nem számított erre. És tudta hogy ez egy nagyon nem optimális felállás. De olyan csábító volt… Csak érte kellett nyúlnia… Nem teheti ezt vele! Vagy igen? El kell mondania az igazat!

- Grace…

- Igen?

- Nos… az van hogy… tudod te hogy most ki a mi főnökünk?

- Persze. Minelli.

Ez nem jó… nagyon nem jó…

- És milyen évet írunk?

- Kétezer-kilenc novembere van…

Rigsby nagyot nyelt. Grace észrevette.

- Miért, nem kétezer-kilenc van?

- Nem... – nyögte ki végül a férfi

- Akkor…

- Kétezer-tíz.

Grace végigpörgette a beszélgetésüket. Aztán bevillant neki valami.

- Mi van Minellivel?

- Nyugdíjba ment…

- Miután?

- Miután megölték Bosco-t és a csapatát.

Grace megdöbbent. Nem hitte hogy ez a valóság, remélte hogy az egész egy szörnyű álom, másnap felkel, bemegy dolgozni és rájön hogy az egész csak egy szörnyű álom volt, Bosco és a csapata is a régi, de a szíve mélyén tudta hogy ez nem fog megtörténni.

- És, mi ugye együtt vagyunk még?

Rigsby nagyot nyelt.

- Nem.

Grace arca nagyon csalódott volt.

- Valami jó hír is van, ugye?

Rigsby nem merte azt mondani jó hír gyanánt hogy ő nem áll egy újabb kapcsolat útjába. Pedig más pozitívuma nem nagyon volt a helyzetnek. Végül úgy döntött hogy nem sokat veszíthet, szóval belekezdett.

- Hát… én nem állok egy újabb kapcsolat útjába…

Grace kinyitotta a száját hogy szóljon, de aztán szó nélkül becsukta. Majd megismételte a megerőltető műveletet. Mikor végül befejezte a ponty-utánzást ennyit mondott:

- Nézd Wa-

Ekkor lépett be a vizitelő orvos.

- Ébren vagyunk, ébren vagyunk? Hogy-hogy a kedves vőlegénye nem szólt még senkinek? – kezdte szemrehányóan

Gracenek persze több se kellett hogy össze zavarodjon, az előbb még kiderül hogy szakítottak, most meg a vőlegénye?

- Mondanom kellett valamit… - kezdte Rigsby bocsánatkérően

- Jól van, kifáradna kérem, amíg mi ellenőrizzük az életjeleket?

- Persze.

Rigsby kiment. Közben azon gondolkodott hogy milyen hatással lesz ez a kapcsolatukra. Az életére. Végül úgy döntött felhívja Lisbont. Lisbon meglepődött. Végül azt találta mondani hogy Rigsby kap egy-két szabadnapot hogy Gracenek segítsen. Rigsby kapva kapott az alkalmon.

Mikor visszament a szobába az orvos már befejezte Grace beható vizsgálatát.

- Hát a menyasszonya nagyon szerencsés lány! Azon kívül hogy egy aprócska kis amnéziája van minden teljesen rendben van vele.

- Hogy mondhatja azt hogy „aprócska amnézia"?

- Nos vannak akik semmire nem emlékeznek és olyanok is akiknek az utolsó emlékük az ABBA feloszlása. Ahhoz képest ez a körülbelüli egy év semmi. Arra kérném hogy egy pár napig ne hagyja a kisasszonyt egyedül, mert a fejtraumák eléggé kiszámíthatatlanok… és nem szeretnénk ugye ha valami komolyabb baja esne…

Rigsby bólintott. Mikor félrehúzta a függönyt Grace éppen öltözött. De nem zavartatta magát. Rigsby viszont igazi úriember, inkább elfordult. Mikor Grace kijött a függöny mögül Rigsby épp elgondolkodva ült.

- Mehetünk? Úgy értem hazaviszel?

- Persze.

A kocsiút szótlanul telt. Grace szerencsére még mindig ugyanott lakott. Mikor beértek a lakásba Grace körülnézett.

- Furcsa… mintha nem otthon lennék… olyan más most itt…

Rigsby bölcsen nem szólt.

Grace lehuppant a fotelbe.

- Akkor beszéljünk… - kezdte a lány

- Jó.

- Szóval mesélj! Mi történt velünk? Úgy értem, az én utolsó emlékeim szerint boldogan élünk, míg meg nem halunk…

Ilyenkor egy jó rajongó/író emlékszik hogy hogy mentek szét… Ciki, de én nem. Annyi biztos hogy szegény Rigsbynek nem ez volt a szíve vágya, szóval most jöjjön az a verzió amit halvány emlékeim szerint rekonstruáltam…

- Azt mondtad hogy ez a kapcsolat nem működhet…

- Ezt mondtam?

- Igen.

- És te egyetértettél vele?

- Nem nagyon…

- Van egy jó hírem. Úgy néz ki valami megváltozott a fejemben, mivelhogy egyáltalán nem így gondolom… most már…

Rigsby csak ült és maga elé bámult. Aztán felnézett és a legártatlanabb arcával ennyit kérdezett:

- Akkor csókolózhatunk is?

Grace nevetett.

- Igen, sőt jó lenne ha csinálnánk is… és… amit a jutalomról mondtam még áll…

És csókolóztak.

TBC

Elnézést hogy nem tudom a szakítás körülményeit, és hogy lusta voltam megkeresni. Következő fejezet készül, review = plusz sebesség, ezt sose feledd! Minden komment gyorsabbá tesz.