Cím: Hajnali idill
Műfaj: romantikus, humor
Elbeszélésmód: E/3.
Szavak száma: 362
Karakterek a novellában: Kensei, Shuuhei
Párosítás: KenseixShuuhei
Korhatár: 14+
Figyelmeztetés: trágár beszéd?
Ismertető: ébredés az együtt töltött éjszaka után.
Megjegyzés: -


A férfi csiklandozó érzésre ébredt. Lustán nyitotta ki szemét, de az hamar elkerekedett a látványtól, ami fogadta. A fiú féloldalasan feküdt mellette, és elgondolkozva simogatta Kensei egyik mellbimbóját.

- Talán nem kaptál eleget este? – kérdezte az álomtól még rekedt hangon az idősebb férfi, miközben óvatosan arrébbsöpört egy kósza fekete tincset a másik arcából.

- Felkeltettelek? Ne haragudj… - motyogta elgondolkozva a fiú, megkerülve a választ.

- Veszett zanpakutou nyele, rá se ránts – nevetett Kensei. – De mi ez a tekintet? Min gondolkozol?

- Tudtad, hogy álmodban állandóan ledobod magadról a takarót, és olyankor megkeményednek a mellbimbóid?

Kensei meglepetten húzta fel a szemöldökét.

- Nem – motyogta válaszul.

- És azt, hogy hangosan szuszogsz, és beszélsz álmodban? – nézett végre a férfi szemébe a fiú.

- Nem – vont vállat a férfi. – Csak nem felkeltettelek a szuszogásommal?

A fiú lassan megrázta fejét, és közelebb hajolt, hogy lágy csókot leheljen a másik ajkaira.

- Nem tudtam aludni – suttogta Kensei szájának, mielőtt elvált volna a cserepes ajkaktól.

- Valami baj van? – komorodott el a férfi, de a fiú nemlegesen felelt.

- Azt hiszem – mondta elgondolkozva, lassan megfontolva minden egyes szót mielőtt kiejtette volna őket -, hogy csupán… túl intenzív, túl új még nekem ez az egész.

- Ha nem akarod, mondd azt, és elfelejtjük, ami tegnap éjszaka történt – sóhajtott a férfi.

- Ha nem akarnám, már nem lennék itt – jelentette ki komolyan a fiatalabb.

- Jaj, Shuuhei – sóhajtott ismét Kensei -, a fiam lehetnél. Vaizard vagyok. Árulóként tekintenek rám. És még ezernyi okot tudnék felsorolni, hogy miért kellene ezt… abbahagynunk.

- Ez engem hidegen hagy. – A fiú megvonta vállát, miközben keze a férfi felsőtestén díszelgő tetoválásra siklott. – Vagy száz évig vártam arra, hogy visszakaphassam a hősöm – sóhajtott elgondolkozva -, és most végre teljesült a kívánságom. Még több is, mint remélni mertem volna.

- Ne legyél érzelgős, vakarcs – morogta Kensei.

- Csak kimondom, amit érzek.

Csend telepedett rájuk, hosszú csend, nem a kellemetlen, hanem az a bensőséges fajta. Az idősebbik férfi átkarolta a fiatalabb izmos, ám most mégis törékenynek tűnő vállát, míg Shuuhei továbbra is a másik mellkasát simogatta. Néhány perc elteltével végül Kensei szólalt meg:

- Szóval hangosan szuszogok?

- Aha – bólintott Shuuhei. – Ami azt illeti, nagyon aranyosan.

Kensei arca erre elkomorult.

- Tűnj az ágyamból, kölyök! – kiabálta, és egy erélyes mozdulattal lelökte a fiút az ágyról.