2. Egy átlagos nap
- Perselus! Reggeli!
Tízéves, tüsi, feketehajú fiú szaladt le a lépcsőn. Macis pizsamájával szöges ellentétben állt tekintetének rendkívüli ébersége.
Szemeivel azonnal fölmérte a nappalit. A könyvespolcok, apja olvasófotele, a kanapé, a kis mahagóni dohányzóasztal, a falak… semmi. Továbbment a konyhába. Belépve az apró helyiségbe, kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy itt sem várja semmi meglepetés. Azon a téli reggelen volt ugyanis Perselus Piton születésnapja. És mint ilyet, a kétszemélyes Piton család mindig megünnepelt. Szomorúan, a padlót bámulva köszönt hát a reggeli pirítósokkal foglalatoskodó apjának.
- Boldog szülinapot! – fordult meg apja, s láthatóvá vált arcán a széles mosoly.
- Hát mégsem felejtetted el? – mosolygott Perselus is.
- Azt hitted, elfelejtek egy ilyen fontos eseményt? Ma lettél tizenegy éves! Szeptembertől már iskolába fogsz járni. Mit szólnál, ha elmennénk a vidámparkba? Hívjuk meg Maryt is – tette hozzá fia tétovázását látva.
- Jó! Indulhatunk? – kérdezte hirtelen lelkesebben.
- Mindjárt. Gyere, egyél előbb egy pirítóst! – azzal lerakott tányérjára jó pár aranybarna szeletet.
Tobias és a két gyerek talpig felöltözve, mégis kissé dideregve, de annál vidámabban majszoltak egy-egy kürtőskalácsot a vidámpark büféje előtt ácsorogva. Perselus már percek óta le sem vette szemét az óriáskerékről.
- Jössz, Mary? – fordult a lányhoz.
- Persze! Ugye mehetünk, Mr. Piton?
- Menjetek nyugodtan, én addig körülnézek – mondta távolba révedő tekintettel. Aztán fia kezébe nyomott egy arany tallért.
- Ööö… Apu, ez nem lesz jó.
Tobias odanézett, és észbekapott.
- Jaj, ne haragudj, csak egy kacat… Biztos valami régi vásáron vettük.
- Pedig egész élethű – mondta Mary – Köszönjük! – azzal elrohantak, hogy még elérjék az óriáskerék következő fordulóját.
Ahogy a gyerekek elmentek, Tobias az eget kezdte kémlelni. Már fél órája kitartóan körözött felettük egy fülesbagoly. Egész pontosan, amióta a büfé elé álltak. Most azonban eltűnt. Körbejártatta szemét a láthatáron, és végül megtalálta. A madár épp az óriáskerék felé tartott.
- Perselus… - suttogta maga elé.
Csak neki jöhetett. Csak onnan. Abból az iskolából… Nem… Nem akarja… Talán Marynek jött. Vagy akárki másnak.
De ő is pontosan tudta, hogy az a levél, amit az a bizonyos bagoly hozott, csakis Perselusnak jöhetett. Beszéltek erről annak idején Eileennel. Elmondta, hogy a gyermekük kilencven százalékos eséllyel varázsló lesz. Akkor még nem zavarta. Akkor még ez a pillanat távolinak tűnt, és reménykedett, hogy fia abba a bizonyos tíz százalékba fog esni. Az évek során azonban minden rácáfolt erre. Perselus, anélkül persze, hogy ő ennek tudatában lett volna, rengeteg furcsaságot tett. Eileen halála óta azonban semmi rendkívüli nem történt, és ő kezdett reménykedni. Egészen eddig…
A bagoly Perselusék kabinjához szállt, és a fiú kinyitotta neki az ablakot.
- Nézd csak, milyen gyönyörű madár! – kiáltott föl Mary.
- Igazán szép.
- Mintha felénk repülne. Nyisd ki neki az ablakot!
Perselus odalépett és beengedte. A bagoly azonnal rászállt a kezére.
- Jaj! Vigyázz! Meg fog csípni! – aggodalmaskodott a lány.
Perselus azonban megőrizte a nyugalmát.
- Ne aggódj, semmi baj. Milyen furcsa… egy levél…
Valóban, a madár karmos lábára egy apró, zöld tintával írt levél volt erősítve. Rajta a címzés: P. Piton részére. Óvatosan levette, majd kinyitotta. A tartalom is ugyanolyan smaragdzöld tintával volt írva, mégsem ez volt a legfurcsább. Olyannyira meglepődött, hogy legalább háromszor újraolvasta.
ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)
Tisztelt Piton úr!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját.
A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.
Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes
- Mi baj? – kérdezte Mary pár perc után.
- Nézd meg! – adta a kezébe a levelet. Még mindig nem tudta, hogy most akkor nevetnie kell-e, vagy… vegye komolyan. Nem, ez az egész biztos csak az apja szülinapi tréfája.
- Jaj! Nem tudtam, hogy beteg a nagynénéd – szólalt meg Mary, leeresztve a levelet – Sajnálom.
- Hogy mi? – nézett nagyot Perselus.
- Hát Olivia nénikéd…
Perselus kezdte elveszteni a fonalat. Átült a lány mellé és belepillantott a levélbe.
ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Nem tévedett. De akkor Mary is csak bolondozik?
- Olvasd el ezt! – bökött rá a „küldjön baglyot nekünk" szövegre.
- Ezt már nem olvastam el, nem akartam illetlen lenni – motyogta. Végül mégis fölolvasta Perselusnak – „Kérlek küldj egy táviratot, ha ezt megkaptad. Ölel: Olivia néni"
- Hogy micsoda? Az van ideírva, hogy „Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk. Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes"
- Igen, Perselus, én is ezt mondtam – nézett rá Mary értetlenkedve.
- Dehogyis… - suttogta maga elé.
Perselus észre sem vette, a bagoly mikor szállt el, de már nem volt a kabinban. Nagy döccenés, és az óriáskerék megállt. Ajtajuk kinyílt, s mindketten kiszálltak. Perselus a zsebébe gyűrte a levelet.
Apja ott várta őket a lépcső aljánál. Odament hozzá, és átölelte.
- Menjünk haza – mondta csendesen.
- Történt valami?
- Nem, csak menjünk. Mary?
- Én még maradok anyuékkal. Csókolom! Szia! – azzal elszaladt.
Tobias megfogta fia kezét, és elindult vele a kijárat felé.
Zárt ajtó mögött, a szobája padlóján ücsörgött. Apja csak nemrég adta föl, hogy beszélni tudjon vele.
A fiókot nézte. Azt a bűvös fiókot, ami talán mindenre magyarázatot adhat. Csak hazafelé jutott eszébe, hogy tizenegy éves. Tizenegy. Elolvashatja anyja levelét. De akarja-e? Mit fog benne találni? Igazolja-e vagy cáfolja majd ezt az egészet? Lassan már ő sem hitt abban, hogy ezt bármi is cáfolhatja. Ez nem lehet csak egy tréfa. Tudta. Érezte. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola… Mibe keveredett?
Vasorrú bábák, csodatevő tündérek és a mesében életre kelő madárijesztő és bádogember… Ezek mind léteznek? És neki mi köze van hozzájuk? Apja biztosan nem tudja a választ. Már elmondta volna. Ehelyett, még amit tud, azt is gondosan titkolja előle. Anyja levele… A fiók!
A fiók zárjában szép lassan elfordult a kulcs, majd kihátrált, és láthatóvá vált a levél. Annak idején észre sem vette a címzést. „Perselusnak" – állt a sárgás pergamenen, smaragdzöld tintával. Megfordította, feltörte a pecsétet. Pecsétet… Manapság már nem is használnak viaszpecséteket a levelek lezárására. Perselus legalábbis nem nagyon látott még. Mindegy.
Ezernyi kérdése rögtön még ezernek adott helyet, ahogy széthajtogatta a levelet.
Továbbfejlesztett Dowerhausen bájital
Nem is levél volt. „Porított szkarabeusz, apróra tört patkánycsont… mákvirág leve… hajnalzümmögő…" Mik ezek? Dowerhausen bájital… bájital… De a végén…
Perselus!
Varázsló vagy. Bárki bármit mond, ne hagyd magad, menj el Roxfortba. Neked ott a helyed. Hisz félig herceg vagy… :)
Anyu
Tekintete a távolba révedt, s kezéből kihullott a levél. Tehát igaz. Roxfort. Akkor ő mégsem Dorothy. Nem egy elveszett, árva teremtés. Ő ide tartozik. Ebben a történetben ő Óz, a nagy varázsló.
