Második rész
Minden bizonnyal a tavasz a leggyönyörűbb évszak az összes közül. A természet felébred több hónapos álmából, és színáradatba borítja a világot. A fákon megjelennek a rügyek, a virágok szirmot bontanak, a parkban megjelennek a családok, akik szabadidejüket szívesen töltik a játszótereken, füves tisztásokon vagy a fák lombjai alá elrejtett padokon.
Hermione becsukott szemmel ült az egyik padon kedvenc parkjában. Élvezte a korai napsütést, érezte, hogy feltöltődik energiával. A mai nap egy romantikus regény egyik fejezetét juttatta eszébe. A közeli tavacskában vadkacsák úsztak egymás után, nevetgélő gyerekek kergetőztek és szerelmespárok andalogtak.
Hermionét nem töltötte el az irigység mások boldogsága láttán, nem vágyott szerelemre. De mégis volt egy kis hiányérzete. Az utóbbi időszakban többször elbeszélgetett Malfoyjal, és valóban kellemesen csalódott a férfiban. Szembetűnő volt a változás, amit a férfi többször említett. Láthatóan fájó pont volt neki, hogy nem sokan adnak hitelt a szavának, nem engedik, hogy bebizonyítsa, ő már nem a régi.
Draco jókedvűen ébredt. Már nagyon régóta nem volt ilyen napja, és nem is tudta megmondani, miért ilyen jó a hangulata. Már alig várta, hogy átadhassa Grangernek az ajándékát. Elsétált a kávézóba, de meglepetésére egy ismeretlen boszorkány szolgálta ki a vevőket.
– Hermione szabadnapot vett ki… Biztosan a parkba ment, az a kedvenc helye – csicseregte a nő.
Draco a hóna alá csapta az újságpapírba csomagolt könyvet, és távozott. Hamar megtalálta a napon üldögélő lányt. Egy ideig a távolból figyelte, majd odasétált hozzá.
Hermione újabb recepteken törte a fejét. Ez volt a legjobb része a munkájának. Soha nem bánta meg, hogy félbehagyta az egyetemi tanulmányait. Imádta a történelmet, de úgy érezte, nem jut vele sehová. Az egyetemi évei alatt mindig egy helyes, régies stílusban berendezett kávézóban húzta meg magát tanítás után. Mrs. Ciasto*, a lengyel származású tulaj mindig örömmel várta. Amikor a lány szinte már minden nap nála múlatta az időt, beszédbe elegyedett vele. Hermionét magával ragadta, ahogy az idős boszorkány a süteményekről, a cukrászatról beszélt. Nyáron munkát vállalt nála, és rájött, hogy van érzéke a sütéshez. Abbahagyta a tanulmányait, és teljes állást vállat a kávézóban. Elvégzett egy két éves cukrásztanfolyamot, és hamarosan ő lett az egyik legügyesebb a környéken. Mrs. Ciasto testvére megbetegedett, és visszaköltözött Lengyelországba, hogy mellette lehessen és ápolhassa. Hermionéra hagyta a titkos receptes könyvét és a kávézóját. Az idős néninek nem voltak gyerekei, és a bátyja is nőtlen volt, így senki nem folytatta volna a családi hagyományt. Az együtt töltött idő alatt úgy érezte, mintha Hermione a lánya lett volna.
– Hello, Granger… Szép napunk van – köszönt rá Draco.
Hermione elmosolyodott az ismerős hang hallatán, bár eléggé meglepte saját reakciója. Furcsa mód egészen felvillanyozta a viszontlátás.
– Malfoy! – biccentett felé, majd letette maga mellé a füzetét. – Jó ideje nem láttalak. – Akarata ellenére sem tudta leplezni a hangjában megbúvó leheletnyi neheztelést. – Úgy értem… Te lettél az egyik legjobb vevőm – mosolyodott el bizonytalanul.
– Hoztam neked valamit – nyújtotta a lány felé a csomagot. – De ha bárkinek is meg mered mutatni, nem leszek rest revánst venni – jegyezte meg komolytalanul.
Hermione értőn bólintott, és letépte a papírt az ajándékról. Érdeklődve forgatta a kezében a könyvet, majd mohón olvasni kezdte az ajánlást.
Damien és a tűzsárkány pikkelye
Damien Comb három napos korától kezdve árvaházban nevelkedik. Egy nap az özvegy Mrs. Frost ellátogat az árvaházba, és azonnal beleszeret a kisfiúba. Magával viszi vidéki házába, és sajátjaként neveli fel. Damien négy éves korában furcsa dolgok kezdenek el történni. Ha szomorú, beborul az ég, ha vidám, akkor száz ágra süt a nap. Az állatok különösképpen vonzódnak hozzá. A fiú gyakran játszik a patak mellett, mikor egy nap találkozik egy csavargóval. Megosztja vele az uzsonnáját, és cserébe a férfi beavatja egy titokba.
Vonfang valaha híres varázsló volt, de száműzték a birodalomból, mert nem segített Mabh-nak a leggonoszabb boszorkánynak megölni az újszülött gyermekeket. Miután Mabh trónra kerül, mindenkit megbüntet, aki valaha is ellenszegült neki.
Damien tízéves korában Mrs. Frost nagyon beteg lesz, majd hamarosan meghal. A fiú nem akar visszamenni az árvaházba, ezért Vonfanghoz csapódik, aki tanítani kezdi. A varázsló már az első találkozásukkor felismeri az erőt a fiúban. Útjuk során tündékkel, manókkal, és fúriákkal találkoznak, akik mind rettegnek a tűzsárkánytól, aki rettegésben tartja az erdő lakóit…
– Ez egy mesekönyv? – fordult Hermione a férfi felé.
– Ifjúsági regény – javította ki Draco. Inkább nem árulta el a lánynak, hogy mennyire nincs kereslet a könyvére.
– Nagyon ígéretes, el fogom olvasni.
DM/HG
Hermione kényelmesen elhelyezkedett az ágyában, felpolcolta a lábát, és nekifogott a könyvnek. Szinte falta minden betűjét, egy olyan fejezetet sem talált, ami egy kicsit is unalmas lett volna. Pár óra múlva csalódottan tette le az éjjeli szekrényére, mert szívesen olvasta volna még tovább a kisfiú kalandjait. Már alig várta, hogy elmondhassa Malfoynak, mennyire tetszett neki. De a férfi jó ideig nem jelentkezett. Teltek a napok, a hetek, és Hermione egyre inkább azt vette észre magán, hogy megszállja valamiféle csalódottság, akárhányszor betér hozzá valaki, de az illető nem a szőke varázsló.
A második hét végén megrázta magát, és úgy döntött, nem törődik a továbbiakban Malfoyjal. Elvégre évekig nagyon jól megvolt a társasága nélkül, eddig is el tudta magát foglalni. De rá kellett jönnie, hogy az eddigi idejét többnyire magányosan, a munkájába temetkezve töltötte, vagy a barátai életét követte nyomon, ami szintén nem volt mindig szórakoztató. Idejét sem tudta, mikor hívta valaki randevúra, ha nem számítja a kedves Mr. Yeast-t, aki minden nap feleségül kérte, bár miután már betöltötte a hatvanat is, nem volt túl ígéretes parti.
Hermione szeretett egyedül lenni, és nem is volt ezzel semmi gondja, míg azon a bizonyos estén Malfoy be nem toppant az életébe. Még a civakodásaik is sokkal élvezetesebbek voltak, mint bármilyen beszélgetés, amit mostanában Ginnyvel vagy Lunával folytatott a babaruhákról, vagy Harryvel és Ronnal a kviddics-szezon várható eredményeiről. Belátta, hogy besavanyodott vénkisasszony lett, aki senkit sem érdekel.
A szülei egy időben tucatnyi fiatalembert ajánlottak a figyelmébe, de mindig elfejtették azt az aprócska tényt, hogy Hermione boszorkány. A lány bizalmatlan volt mindenkivel, aki nem ismerte a mágia világát, mert nagy felelősség volt felfedni a titkát valakinek. Az is erős visszatartó erő volt, hogy egyszerűen bolondnak titulálták volna, valahogy nem vágyott rá, hogy nevetség tárgya legyen.
DM/HG
Hermione édesanyja még hitt a bevásárló-túrák varázserejében. Szerinte nem volt olyan tökéletesen kényelmes lábbeli, vagy az alakot mesterien követő ruhaköltemény, ami ne tudta volna jobb kedvre deríteni az embert. Hermione sosem volt egy nagy divatmániás, és csakis azért egyezett bele a havi körútba, mert az anyja kedvében akart járni. Pontosan ezért ment el az apjával évente kétszer a tóhoz, hogy ott sportnak csúfolt horgászással csapja agyon az unalmas perceket. Ha legalább beszélgettek volna valamiről, akármiről, de Hermione apja, „profi" horgász lévén, teljes csendben szerette figyelni, mikor bukik a víz alá az úszó. A lány ilyenkor szívesen vízbe fojtotta volna magát, bár tudta, hogy az apja akkor is csendre intette volna, mert elzavarja a halakat a hangos csapkodással és segélykiáltásokkal.
Most, hogy újfent szabadnapja volt, úgy döntött, ideje, hogy levágja a címkét a fehér szoknyájáról, ami egy vagyonba került, és még soha nem volt rajta. Kék blúzt vett fel hozzá, és a táskájába gyömöszölte a receptkönyvét, hogy a parkban ihletet kapva kitaláljon valami újdonságot.
Legnagyobb sajnálatára már ültek a kedvenc padján. Mélységesen sértette a dolog, hogy a vadul csókolózó tini-pár szinte megszentségteleníti szeretett ülőhelyét. Bosszúsan sétált tovább a liget-kávézó felé, hátha ott talál magának egy üres ülőalkalmatosságot. Mindig is szerette ezt a hangulatos kávézót, ami a tavaszi szezonban kinyitotta a teraszrészt, és egészen az ősz kezdetéig tele volt minden nap. Bódító akácillat terjengett a levegőben, és itt lehetett inni a legfinomabb mentateát.
Draco a lapjai felé görnyedve masszírozta a homlokát. Már két kávét is megivott, elfogyasztott egy üveg ásványvizet, és elmormolt vagy hat Merlinnek szóló imát, de csak nem jött meg az ihlete. Igazából a könyvéből befolyó összeg sem motiválta. Csaknem úgy kellett kikönyörögnie a kiadójától, hogy kiadják a második kötetet is, mivel már az első sem volt igazán kapós. A kiadó azzal indokolta, hogy Draco teljes névtelenségbe burkolózik, mert szerintük egy dedikálás sokat lendített volna az ügyön. Malfoynak még a háta is borsódzott a gondolattól, hogy ott üljön egy asztalnál, és elviselje a lesajnáló pillantásokat, mikor az olvasói felismerik benne a volt halálfalót, aki elárulta a varázsvilágot.
Fehér ingén egy kávéfolt éktelenkedett. Nyoma sem volt pedáns kinézetének, amiről egykoron oly híres volt.
Granger megállt a liget-kávézó kerítése mellett, és kíváncsian körbejáratta a szemét bent ücsörgő embereken. Már éppen elfordult volna, mikor a pincér arrébb lépett, és a takarásából elővillant Malfoy szőke üstöke.
– Szia, Malfoy! – integetett neki vidáman Hermione, majd kissé megbánta, hogy olyan hangos volt, mert tucatnyi helytelenítő pillantást kapott a többiektől.
– Granger – biccentett neki oda komoran a férfi.
Hermione előrefurakodott az asztalok között, és megállt a férfinél.
– Nem baj, ha csatlakozom… vagy, nem vagy egyedül? – nézte kérdőn a két kávéscsészét.
– Mindkettő az enyém – lökte ki a széket a lánynak. – Foglalj csak helyet.
– Történt valami? – kérdezte szemöldökét ráncolva a lány. – Nagyon kedvetlennek tűnsz. – Nagyon szerette volna, ha a férfi legalább ránéz, mert egyre nevetségesebb mondatok jutottak eszébe.
– Minden pompás – dörmögte a férfi. – Leszámítva, hogy a kávé egy vagyonba kerül itt, a könyvem egy szart sem ér, és nem haladok a nyamvadt folytatásával, ami valószínűleg még az első részt is túlszárnyalja majd a silányságát tekintve – közölte társalgó hangnemben, bár a hangjából érezhető volt a szarkazmus.
Hermione meglepődve hallgatta, hogy Malfoy könyve sikertelen.
– Én nagyon szerettem a könyvet, le sem tudtam tenni – mondta vigasztalón.
– Akkor legalább már van valaki, aki el is olvasta… Szerintem még a kiadóm sem nézte át rendesen. Manapság, ha nem Harry Potter nagyszerű cselekedeteit veted papírra, akkor jobb is, ha lehúzod magad a mosdóba.
– Vécén – javította ki Hermione.
– Teljesen mindegy!
– Én igazából nem csodálkozom, hogy nem fogy a könyved. – Draco érdeklődve nézett a lányra, és intett neki, hogy folytassa. – A mugli gyerekek képzelőereje sokkal nagyobb, mint a varázslógyerekeké, és szerintem sokkal nagyobb sikert aratnál vele, ha a varázstalan világban próbálkoznál.
– Erre nem is gondoltam – vakarta meg az állát a férfi. – Lehet, hogy van benne valami, de…
– Én szívesen segítek! – vágott közbe buzgón Hermione, majd kicsit elpirult. – Úgy értem, elkísérhetlek, ha úgy döntesz, hogy megpróbálod, persze, csak ha szeretnéd.
Draco szólásra nyitotta a száját, de egy magasan visító hang belefojtotta a szót.
– Draco, Draco! – Integetett hevesen egy nap-szőke hajú elegánsan felöltözött nő. – Édesem, tényleg te vagy az? – Választ nem várva már oda is lépett hozzájuk.
Draco feszengve igazgatta az inge gallérját, és igyekezett kitérni a nő kezében tartott miniatűr öleb nyáladzása elől.
– Drágám, ezer éve nem láttalak – mondta affektálva a nő. – Annyi mesélni-valóm van! – Helyet akart foglalni, de a széken már ott ült Hermione.
A másik boszorkány becsmérlőn járatta a szemét a lányon.
– Arabella, bemutatom neked Hermione Grangert – szólalt meg unott hangon a férfi. – Arabella régi családi barát…
– Hermione Granger? – csillant fel a nő szeme. – Csak nem a híres boszorkány?
– Nem hiszem, hogy másik boszorkány is él ezzel a névvel – felelte Draco.
Arabella észrevette a férfi előtt heverő lapokat, amit a férfi ugyan igyekezett eltakarni a kezeivel, de nem járt sikerrel. A nő kacaja fület sértőn magas volt.
– Oh, drágám, még mindig azon a vackon dolgozol? – kérdezte gonosz kis mosollyal az ajkán. – Annyiszor mondtam neked, hogy semmire sem mész vele… Mikor térsz már észhez végre?
Hermione a nyakáig elpirult. Hogy merészel ilyen lekezelően beszélni a férfival?
– Szerintem a könyv nagyon jó, és Dracónak semmi oka sincs rá, hogy feladja az álmait – közölte szenvedélyesen. – Nem is értem, miért beszélsz róla úgy, mintha tehetségtelen lenne.
Arabella lekicsinylőn ciccegni kezdett.
– Édesem, ő csak lázad, de majd szépen meg fogja magát gondolni, és minden olyan lesz, mint régen – nyávogta visszataszítón. – Draco pontosan tudja, hogy a szülei visszavárják, mint ahogy a többiek is – bazsalyogott a férfira.
– Nem hiszem, hogy emlékeztetnem kéne rá téged, de én már végeztem azzal az élettel – sziszegte a férfi. – A legjobb az lenne, ha most távoznál.
– Úgyis vissza fogsz térni hozzám, mint mindig – villant meg a szeme. – Tartsd meg, amíg tudod! – kacsintott Hermionéra, és kacarászva elfordult.
Hermione szótlanul babrált a terítővel. Ez a beszélgetés több, mint kínos volt, azt nem is számítva, hogy Arabella erős célzást tett arra, hogy ők bizonyára egy pár. Pedig ez annyira távol állt az igazságtól. Igazából nem is tudta, mi zavarta jobban, maga a feltételezés, vagy hogy egyikük sem cáfolta meg.
– Ez meglehetősen kínos volt…
– Azt hiszem, ezen még nagyon jót fogunk nevetni egyszer – mosolygott feszülten a férfi. – De az is lehet, hogy nem.
– Arabella a barátnőd? – Hermione szívesen képen törölte volna magát, amiért nem tudta megállni, hogy meg ne kérdezze.
– Arabella… Soha nem voltam szerelmes belé. Hogy a barátnőm volt-e? – Draco elgondolkozva félrebillentette a fejét. – Azt hiszem, ez egyáltalán nem fedi a valóságot... Jól elszórakoztunk annak idején. – Hermione felvonta a szemöldökét. – Kölcsönösen kihasználtuk egymást, és ennyi.
– Értem – bólintott. – Akkor ez már régen történt? – A lány megint csak korholta magát, amiért az utolsó mondatot is hozzátette.
Draco megvakarta az állát. Egyszerű lett volna hazudnia, mert a lány sosem tudta volna meg az igazságot, de valahogy nem akarta félrevezetni Grangert.
– Mikor úgy döntöttem, nem akarom azt az életet élni, amit a szüleim… Nem volt könnyű egyedül a saját lábamon, és párszor meginogtam. – Keserűen elhúzta a száját. – Arabella nagyon készséges, ha úgy véli, bármilyen előnyhöz juthat azzal, ha kedves valakivel. De gyorsan rájöttem, hogy a felszínessége mennyire kiábrándító.
– Világos – bólintott a lány. – Megértem, hogy nem akartál egyedül lenni…
– Nem igazán győztél meg… Hermione, nem hazudtam neked, végeztem a múltammal, megváltoztam – közölte meggyőződéssel.
– Hogy mondtad? – kerekedett el a lány szeme.
– Azt ecseteltem, hogy már nem vagyok a…
– Nem, nem, előtte! – hadonászott a lány. – A nevemen szólítottál – mosolygott.
– Kizárt dolog – rázta meg a fejét Draco.
– De igen, Draco, azt mondtad… – Mindkettőjükből pukkadozó nevetés tört ki.
A helyzet olyan banális volt, hogy nem is firtatták tovább. Hermione elcsodálkozva vette észre, mennyire természetesnek tűnik számára a keresztnevén szólítani a férfit, mintha mindig is ezt tette volna. Draco némán a szájában ízlelgette a lány nevét. Soha azelőtt még csak nem is gondolt rá Hermioneként, és most ettől nagyon ostobán érezte magát.
– Akkor mit szólnál, ha jövő héten tennénk egy túrát a könyveddel, és kicsit körbeérdeklődnénk? – törte meg a kínos csendet a lány. – Továbbra sem erőltetek semmit, de számomra ez egy logikus lépést, és nincs vesztenivalód. Inkább ezt, mint hogy feladd az írást, mert véleményem szerint igenis tehetséges vagy, és elhiheted, hogy nem a levegőbe beszélek.
– Oh, valóban, ki is ment a fejemből, hogy a nevedet feltették az aranytáblára az iskolában – utánozta le a mozdulatot. – A lány, aki kikölcsönözte az összes könyvet, kétszer! – gúnyolódott, bár ezúttal nem bántó célzattal.
DM/HG
Hermione egy kávésbögrét szorongatva ült a Potter ház konyhájában. Ginny egyszerre vagy ezer felé figyelt, és hihetetlenül hasonlított az anyukájára, ahogy mindent az irányítása alatt tartott. Hermione mindig is úgy vélte, hogy a barátnője csak a legjobb tulajdonságokat örökölte a szüleitől. Melegszívű volt és igazságos… nos, többnyire.
Régebben nagyon szerette ezeket a délutánokat, amikor csak ők, nők voltak a házban, és mindenféle olyan témáról beszélgethettek, amitől a férfiak egyből nevetőgörcsöt kaptak volna. Régebben még Hermione is tudott miről mesélni a barátnőjének, de egy jó ideje már nem igazán volt mozgalmas a magánélete.
De most volt újra valami, amit szívesen megvitatott volna Ginnyvel, de nem mondhatta el neki. Fogalma sem volt, meddig tudja még őrizgetni a titkát, de tudta, hogy minél tovább halogatja a beismerést, annál rosszabb lesz, mikor majd kiderül.
Draco kezdett egyre fontosabb lenni számára, úgy érezte, a kettőjük közötti kapcsolat már merészen a barátság határait súrolja. Sokat vívódott magával, mert sejtette, hogy a barátai döntésre kényszerítenék, ha megtudnák a dolgot. Ők nem értenék meg, miért tud olyan könnyedén barátságos lenni a szőke férfival. Mikor eldöntötte, hogy nem a múltbéli viselkedése miatt fogja megítélni a férfit, már sokkal könnyebben fogadta el az új, kedvesebb Dracót, akivel az első estén találkozott.
– Szóval, azt mondod, megismerkedtél valakivel? – kérdezte Ginny hátraszólva a válla fölött, miközben úgy aprította a zöldségeket a raguhoz, akár egy séf. – Ez egyszerűen fantasztikus. A könyv segített, ugye? Tudtam, hogy így lesz – fordult Hermione felé.
Hermione nem merte bevallani Ginnynek, hogy már jó pár hete kidobta az egyik útjába kerülő szemetesbe azt az ostoba könyvet.
– Megismertem valakit, de nem romantikus értelemben – magyarázta Hermione. – De ettől az ismeretség még semmit nem veszít az értékéből.
– Akkor milyen értelemben ismertél meg valakit? – kérdezte Ginny elhúzva a száját.
– Azt hiszem, kezd baráti vonzalom kialakulni köztem és egy bizonyos férfi között… Tudod, ez igazán meglepő, mert azelőtt sosem gondoltam volna, hogy akár egy értelmes szót is tudunk majd egymással váltani.
A vörös hajú boszorkány rosszallón csóválta a fejét.
– Azt mondod, kedveled?
– Igen, azt hiszem.
– Jóképű? – Hermione bólintott. – Akkor mire vársz? Mondd meg neki, hogy tetszik neked, kérj tőle randit, itasd le, és menj hozzá feleségül! Nem kell túlbonyolítani az egészet.
Hermione prüszkölve nevetett. Ginny elképzelései egy párkapcsolatról egészen sajátosak voltak. Rá sem mert kérdezni, hogy ő mivel vette rá Harryt, hogy megkérje a kezét.
– Ugye nem kell még egyszer elmondanom, mennyire aggasztó, hogy egyedül vagy – tette csípőre a kezét. – Macskás vénkisasszony leszel.
Hermione jókedve azonnal elillant. Ettől a mondattól minden alkalommal felszökött a vérnyomása. Nem is értette, hogy tudja a vörös hajú nő ilyen negatív hangsúllyal kijelenteni azt a szót, hogy „egyedül".
– Ginny, nem nyugszol, míg vannak szinglik a földön? Addig nem tudsz megállni, amíg nem talál magának minden nő valakit, akit elrángathat a sírig? – kérdezte gorombán.*
– Csak nem arra célzol, hogy… – kapkodott levegőért a nő.
– Nem rátok értettem – morogta Hermione. – De igazán beláthatnád, hogy az aggódásod már túlmegy egy bizonyos egészséges határon.
DM/HG
Draco már ezredjére igazította meg a nyakkendője csomóját a kellemesen berendezett várószobában. Hermione látta a férfin, hogy mennyire ideges, és szíves örömest megnyugtatta volna, csak sajnos semmi okos nem jutott az eszébe, amit már ne mondott volna idefelé jövet. Egy héttel ezelőtt a lány elküldte a könyv kéziratát ennek a kiadónak, és szinte azonnal találkozni akartak a szerzővel. Draco bizonytalan volt, nem ismerte ki jól magát a mugli világban.
– Hidd el, hogy előnyödre fog válni az ismeretlenség – bizonygatta Hermione, elkormányozva a férfit egy száguldó biciklista elől. – Senki nem fog a szerint megítélni, hogy milyen szereped volt a háborúban, nem fognak rád ujjal mutogatni, és végre úgy fognak kezelni, ahogy megérdemled… Tehetséges íróként.
– Honnan tudod, hogy ezért akarnak velem találkozni? – kérdezte idegesen a férfi. – Lehet, hogy valaki felismerte a könyvet, és most plagizálással akarnak vádolni.
– Igen, roppant valószínű, hogy azok az emberek, akik nem is tudnak a világunkról, már olvasták a könyvedet, amit eddig csak a Czikornyai és Patza polcain lehetett megtalálni – ismételte saját szavait unottan. Az elmúlt órában már lejátszották párszor ezt a beszélgetést, és mindig ez volt a végső érv, ami meggyőzte Dracót, hogy nincs mitől tartania.
Egy szürke kosztümbe öltözött fiatal nő kedvesen intett feléjük, jelezve, hogy fogadják őket.
– Itt megvárhatja a férjét – intett egy barna bőrkanapé felé a nő.
– Micsoda? Oh, nem, ő nem a férjem – vihogott zavartan Hermione. – Mi még csak nem is…
Draco enyhén felvonta a szemöldökét, kíváncsian várta a mondat befejezését.
– Szóval nem a férjem – hangsúlyozta ki a nem szócskát a lány, és gyorsan levetette magát a kanapé sarkába.
Draco nagyot nyelt, mielőtt benyitott a szerkesztő irodájába, aki meglepetésére egy hozzá hasonló korú férfi volt. Az asztalán tornyokban álltak a valószínűleg elolvasásra váró kéziratok, a szemetesládája csordultig tele volt sárga papírgalacsinokkal, és legalább hat kávésbögre volt elszórva a szoba minden sarkában. Draco orrát megcsapta a dohányszag, és elfintorodott.
– Üdvözlöm! – nyújtotta a kezét felé a férfi. – Egy pillanat, és ablakot nyitok, látom, zavarja a füst – ugrott fel a székéből a férfi.
Malfoy kissé megmerevedett, nem akart udvariatlan lenni, de nem volt szokása a bocsánatkérés, legalábbis nem túl sűrűn. Most mégis erőt vett magán, és elnézést kért.
– Igazán sajnálom, nem akartam megbántani…
– Berti vagy Albert, de nyugodtan szólítson Bertinek – mosolygott a férfi. – Egyébként nem vettem sértésnek a reakcióját, a feleségem is mindig korhol a rossz szokásom miatt.
Draco aprót biccentett, jelezvén, hogy részéről lezárta ezt a témát.
– Nos, kedves Leonard… Mondja csak, ez az igazi neve? Engem nem zavar, ha nem – tartotta fel a kezét védekezőn Albert. – Csak jobb az ilyet mielőbb tisztázni a félreértések végett.
– Ez az írói álnevem, és ha lehet, akkor tartanám magam az inkognitómhoz, amennyiben ez nem gond. – Draco inkább nem avatta be, miért ilyen fontos ez neki, noha valószínűleg azonnal kitessékelték volna az irodából, ha elkezd belefolyni egy varázslóháború részleteibe. Az irónia kedvéért választotta ezt a merőben griffendéles nevet. – Nem szeretném, ha túl nagy nyilvánosságot kapna az arcom…
– Rendben, részemből semmi akadálya, hogy álnéven jelentessük meg a könyvét.
Draco szíve hangosan dobbant. Kiadják a könyvét? Ezt el sem merte hinni.
– Kiadja a kéziratom? – kérdezte meg, saját magától is szokatlanul magas hangon.
– Nézze, Leonard, nem tudom, hogy vannak-e gyerekei – fordult a fal felé, ahol a saját gyerekeinek a képei lógtak –, de maga ért a nyelvükön, és ez a könyv főnyeremény. Nagyon remélem, hogy már buzgón dolgozik a folytatáson, mert mindenképpen vevők vagyunk rá.
Draco szinte úgy szédült ki az irodából. Álmában sem hitte soha, hogy valaki majd olyan elragadtatottsággal fog beszélni a könyvéről, mint Albert tette az elmúlt órában. Az összeg, amit felajánlottak az első eladott harmincezer példányért, több mint méltányos volt, még varázslópénzbe is átszámolva. Nem is tudta, hogy ez álom vagy valóság, de ha az előbbi volt, akkor nem akart felébredni. Olyan hosszú ideje nem érezte már ezt a fajta elégedettséget, ami átjárja az ember testét, és most itt volt megint. Legszívesebben sikoltozott volna örömében, de természetesen visszafogta magát, és hűvös eleganciával kivezette Hermionét az épületből.
Minél gyorsabban keresett egy hoppanálásra alkalmas helyet, és magával rántotta Grangert is. Mikor Hermione kinyitotta a szemét, a parkban találták magukat, és ahogy ránézett Draco arcára, észrevette, hogy a férfi szinte ragyog.
Malfoy nem tudott mit mondani neki, inkább egy olyan sokatmondó gesztust tett, amit még soha ezelőtt nem követett el egy griffendélessel. Olyan szorosan ölelte át a lányt, hogy szinte belesajdultak Hermione bordái.
–Akkor kiadják? Tényleg kiadják a könyved? – kérdezte fellelkesülve a lány.
– Igen, igen, igen! – ismételgette a férfi. – Előtted áll a mugli világ egyik új… Jaj, hogy is mondta Albert? – vakarta meg az állát sejtelmesen mosolyogva. – Oh, igen… Az új reménység, aki változatosságot hoz a gyerekkönyvek sivárságába, vizes-palackot nyújtva a szomjazó olvasóknak.
– Ez olyan pompás hír, meg kéne ünnepelnünk! – ujjongott a lány.
– Helyes észrevétel, Miss Granger – mondta Draco. – Mit szólna egy ma esti vacsorához, szigorúan egy puccos étteremben?
– Jó lenne, de ma este sajnos már elígérkeztem valahova – motyogta sajnálkozva a lány, és már nagyon bánta, hogy igent mondott Ginny meghívására, de nem akarta megbántani a barátait. – De holnap szívesen elmennék veled vacsorázni…
– Persze, akkor holnap – szólalt meg zavartan Draco.
Nem igazán értette, miért zavarja ennyire, hogy a lány nem elérhető ma este. Persze hálás volt neki, mert nélküle sosem jutott volna eszébe az a ragyogó ötlet, hogy a varázstalan világban keressen magának kiadót, de akkor is különösnek találta a mellkasát szorító érzést, amiért Hermione ma mással fog vacsorázni. Az utóbbi időben sok időt töltöttek együtt, aminek hála, ő felszedett legalább négy fontot a sok ingyen sütemény miatt. De sokkal többet kapott a lánytól az elmúlt időszakban, mint ínycsiklandozó cukrászati remekműveket.
Hermione meglepő módon igaz barátnak mutatkozott, olyan önzetlen volt, hogy Draco minden alkalommal megdöbbent. Soha azelőtt senkiről sem mondhatta el, hogy ennyire mélyen megbízott volna az illetőben, hogy nem leste folyamatosan a szavak mögötti valós jelentést egy beszélgetés során. Eddig senki mással nem mert igazán önmaga lenni, és összezavarta a tudat, hogy ezt valaki olyan érte el nála, akit annak idején valósággal gyűlölt. Bár talán nem is az a legjobb kifejezés rá, hogy gyűlölte. Inkább irigy volt rá, és ezért az érzésért utálta és bántotta Hermionét annyi éven át. Neki meg kellett küzdenie a szülei figyelméért, elismerésért, a szeretetükért. Biztosra vette, hogy a lánynak semmit nem kellett tennie, hogy a szülei szeressék és büszkék legyenek rá. Ő már önmagával kiérdemelte ezt, ellentétben vele.
– Ugye akkor tényleg nincs harag? – kérdezte félénken az elgondolkozott férfitól. – Röstellem, de valahogy kiment a fejemből, hogy ma estére már van programom – tördelte a kezét. Szívesen hozzátette volna, hogy bizonyára azért ment ki a fejéből, mert nem is akar elmenni, de inkább nem mondta ki.
– Holnap is ünnepelhetünk – felelte álmatag hangon Draco. – A kávézóban találkozunk, ha neked is megfelel – közölte kimérten, majd elindult a kavicsos úton.
DM/HG
Hermione abban a percben meg tudta volna fojtani a barátait, ahogy belépett az étterembe. Ginny a férje tanácsa ellenére vak-randit szervezett Hermionénak, és Harrynek kellett kiszemelnie az áldozatot. A férfi az egyik kollégáját szervezte be, aki tudomása szerint egyedülálló volt, jól keresett, és még az ő megítélése szerint is jóképű volt.
Granger olyan arccal csúszott be a helyére, mint aki most tudta meg, hogy mérgező lesz az előétel. Harry elmélyülten temetkezett az étlapba, Ginny pedig szemlátomást az étterem díszítését bámulta, de Hermione tudta, hogy a vörös hajú nő alig várja, hogy bemutathassa egymásnak a csőbe húzott párocskát.
– Ginerva, volnál olyan szíves bemutatni az asztaltársunknak? – kérdezte hidegen Hermione.
Harry feszülten igazította meg az inge gallérját. Ha Hermione valaki teljes nevét használta, az mindig azt jelentette, hogy robbanás közeli állapotban van.
– Patrick Donelli, Hermione Granger – mutatott rájuk. – Patrick Harry munkatársa a minisztériumban, és úgy gondoltam, örülnél, ha megismerhetnéd – mosolygott vidáman Ginny.
Hermione vicsorgásnak is beillő mosollyal fordult a férfi felé.
– Miért is gondoltad ezt? – kérdezte felvont szemöldökkel Granger.
– Ez csak egy ártatlan vacsora – szabadkozott Harry nem túl hihetően. – Nem kell rögtön hátsó szándékot keresned. Gondoltuk, szívesen összeismerkednétek, ennyi az egész.
– Nem akarok udvariatlan lenni, Mr. Donelli – fordult Hermione a férfi felé –, de nem nagyon van ínyemre, hogy a barátaim a határozott kérésem ellenére is valaki nyakába akarnak varrni. – Patrick arca zavartságot tükrözött. – Egyáltalán nem szeretnék randevúzni magával, és ezt kérem, ne vegye sértésnek. Mert tisztában vagyok vele, hogy ez nem egy egyszerű vacsora.
– Pedig ez egészen udvariatlanul hangzott – motyogta Harry az orra alatt.
– Patrick olyan kedves ember, és sikeres a munkájában, ahogy Harry mesélte nekem. – Donelli Potterre vigyorgott. – Hamarosan elő fogják léptetni. – Ginny teljesen úgy beszélt, mint aki egy lovat akar eladni, Hermione már várta, mikor mutatja meg neki Patrick fogsorát. – Igazán megismerhetnéd.
Hermione meg sem tudott szólalni méregtől, ami nagyon ritkán fordult elő vele. Ginny a szemére meri vetni, hogy faragatlan, miközben úgy beszél valakiről, mintha ott sem lenne? Patrick kissé elpirult, mikor a vörös hajú boszorkány továbbra is elszántan sorolta a jó tulajdonságait és az érdemeit, mert tudta, hogy ezeket mind Harrytől tudja. Hermione az előétel után nem bírta tovább cérnával, és cseppet sem csendesen felszólította a barátnőjét, hogy azonnal kövesse a női mosdóba.
Dühösen trappolt be a barackszínű csempével dekorált mellékhelyiségbe, és gyakorlatilag berúgta az összes fülke ajtaját, hogy ellenőrizze, egyedül vannak-e. Ginny hetykén nekitámaszkodott a falnak, és unott képet vágva várta, hogy Hermione kiadja magából a mérgét.
– Hogy képzelted ezt az egészet? – kérdezte hisztérikus hangon. – Tudod mit, ne is válaszolj! – fojtotta a másik nőbe a szót. – Pontosan tudom, hogy azt hiszed, jogod van ilyen szinten beleszólni az életembe, pedig jobb, ha végre belátod, hogy nincs jogod!
– Magadtól sosem lépsz – morogta Ginny. – Csak a kezdőlökést adtam meg.
– Kezdőlökést? – visszhangozta Granger. – Ez nem kezdőlökés, gyakorlatilag lelöktél egy szakadékba! Hihetetlen, mekkora vesztesnek tartasz.
– Jaj, édesem, ez nincs így – lépett közelebb Ginny. – Csak aggódó…
– Ki-ne-mondd! – figyelmeztette Hermione. – Tudod, hogy miért mondtam le a múltkori vacsorát?
– Mert fáradt voltál? – döntötte félre a fejét a nő. – Legalábbis ezt mondtad.
– Nem! Azért, mert Harry elmondta, mire készülsz.
– Megölöm, ha hazamentünk! – csapott a tenyerébe Ginny az öklével.
– Rá legalább számíthatok, nem úgy, mint rád – pufogott Hermione. – Ő nem szervez nekem randevúkat, és nem uszítja rám Lunát.
Ginny nyelt egy nagyot.
– Mit mondott neked? – kérdezte lesütve a szemét.
– Azt mondta, a bolygók állása kedvező nekem, hogy megtaláljam a szerelmet, és aztán ragaszkodott hozzá, hogy olvasson a tenyeremből, ja, és mindenképpen retekkel kellett megdíszítenem a csokoládétortáját. – A végén már nem tudta megállni nevetés nélkül.
A másik boszorkány is elmosolyodott. Luna semmit sem változik.
– Hogy tehetted ezt velem? – kérdezte Hermione újra komolyan. – Miért nem adsz fel egy hirdetést, most rögtön?
A vörös hajú nő kissé elpirult, és azonnal elkapta a pillantását Hermione arcáról.
– Ugye nem?! – kapott a mellkasához Hermione. – Kérlek, mondd, hogy nem tettél semmi ilyesmit!
– Megnyugodhatsz, nem adtam fel hirdetést. De azért megfordult már a fejemben – jegyezte meg pimaszan Ginny.
– Ginerva Weasley Potter, ha még egyszer bele mersz szólni a szerelmi életembe, és bármi olyat teszel, ami engem bánt, soha többé nem beszélek veled – ígérte meg Granger.
– Ne haragudj, kérlek, nem akarok neked rosszat – nyöszörgött. – Annyira szeretlek, Hermione, és tényleg a legjobbat akarom neked. – Odalépett a lányhoz, és gyengéden megsimogatta az arcát. – De ígérem, hogy leállok.
– Komolyan kell gondolnod, mert ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Míg a lányok a mosdóban vitatkoztak, Patrick kihasználta az alkalmat, hogy kettesben lehet Harryvel, és gyorsan áttelepedett Ginny helyére. Potter idegesen vigyorgott a kollégájára, igazán kínos volt, hogy Hermione ennyire felbosszantotta magát. Már éppen bocsánatot kért volna, mikor Patrick megszólalt.
– Örülök, hogy végre kettesben maradtunk – törte meg a csendet Donelli. – Tudod, Harry, be kell vallanom, hogy nagyon felvillanyozott az ötlet, hogy veled vacsorázzam – közölte a férfi, hetykén Harry székére helyezve a kezét. – Sosem gondoltam volna rólad… – jegyezte meg sejtelmesen.
– Micsodát – kérdezett vissza Harry zavartan –, hogy én is szoktam enni?
– Nem, te kis buta – kacarászott Patrick. – Azt, hogy te is, szóval, hogy te is érdeklődsz a saját nemed iránt.
– Tessék? – kapkodott levegő után Potter.
– Nos, számomra világos, hogy ma este azért gyűltünk össze, hogy te és a feleséged egy kicsit feldobjátok a házasságotokat. Egyértelmű a vibrálás a két hölgy között, és gondolom, hogy te azért hívtál engem, hogy…
– Miről beszélsz? – vonta össze kérdőn a szemöldökét Harry.
– Kár tagadni, hogy mi is tetszünk egymásnak – mosolygott a másik férfi.
– Te a férfiak iránt érdeklődsz? – kérdezte elhűlten Harry.
– Persze, miért, mit gondoltál? – Patrick kicsit közelebb hajolt. – Te nagyon jóképű vagy, már figyellek egy ideje – közölte bizalmaskodó mosollyal.
Harry elgondolkozott egy pillanatra. Mikor megkérdezte a kollégáit, hogy Donellinek van-e barátnője, mind vigyorogva rázták a fejüket. Vajon ők tudták, hogy a férfi a másik nemhez vonzódik? Ha bemegy a minisztériumba, közölni fogja velük, hogy mennyire nem találta mulatságosnak a vacsorán kialakult helyzetet, de jobban belegondolva, inkább senkinek nem mond semmit, mert ez már több mint kínos.
– Eltaláltam, igaz? Azért hívtál el olyan félénken, mert féltél, hogy nem tetszel nekem…
– Azt hiszem, félreértettél valamit – magyarázkodott Harry, miközben igyekezett letolni a combjáról a másik férfi kezét. – Egyáltalán nem vonzódom hozzád… Sőt, senki más nem érdekel, csak a feleségem – jelentette ki határozottan.
– Én ebben azért nem vagyok olyan biztos – mondta titokzatos hangon Patrick. – Soha nincs késő kipróbálni valami újat. Megbeszélhetnénk a kettőnk ügyét egy forró kávé mellett.
– Csak semmi meleg, úgy értem, forró ital – ellenkezett hevesen Potter. – Nekünk nincs ügyünk, kollégák vagyunk.
– Olyan kár, hogy ennyire ellenkezel. – Patrick hirtelen egészen közel hajolt, és Harry biztosra vette, hogy meg akarja csókolni.
– Fizetek! – pattant fel az asztaltól Potter a pincér felé integetve. – Hozzák a számlát, kérem!
Ginny a homlokát ráncolva lépett a férje mellé, hallották, ahogy Harry a számlát kéri, de fogalma sem volt, hova sietnek.
– Vedd a kabátod! – szólt rá a feleségére parancsolón.
– Harry, én igazán nem akartam ajtóstul rontani a házba – emelte fel védekezőn a kezét Patrick.
– Én nem vagyok… – Potter lehalkította a hangját. – Azért hívtunk ide, hogy összehozzunk Hermionéval, nem pedig, hogy felszedjelek magamnak – háborgott.
Patrick csalódott arccal nézte, ahogy a három jó barát kisétál az étterem ajtaján. Az utcán haladva Harry elmesélte a lányoknak, mi történt, míg egyedül volt a kollégájával. Hermione a hasát fogta, úgy nevetett, méltányosnak találta az este befejezését, amiért Ginny megint beleszólt abba, amibe nem kéne. A vörös hajú nő bosszankodva rázta a fejét, és megfogadta, hogy legközelebb ő választ partnert.
– Nem lesz legközelebb! – figyelmeztette Hermione szigorúan.
DM/HG
Draco kilépett a zuhany alól, és megborzongott a hűvös lakásban. Hiába a közelgő nyár, az otthona egy jégverem volt. Kicsomagolta az új ingét, és magára öltötte a szürke vászonnadrággal együtt. Kicsit előbb akart elindulni otthonról, mint eredetileg tervezte, mert a sarkon virágot akart venni Hermionénak.
Granger tanácstalanul álldogált a szekrénye előtt. Tudta, hogy nem randevúra készül, a hasában mégis pillangók repkedtek. Szeretett volna jó benyomást tenni Dracóra, holott a férfi már látta lisztes arccal, csapzottan a zárás után nem is egyszer, ma mégis úgy érezte, ez az este különleges.
Halványzöld ruháján folyamatosan a képzeletbeli ráncokat simogatta, miközben a gyéren megvilágított kávézóban várt a férfira. Sokkal előbb érkezett, mint ahogy kellett volna, és most majd beleőrült a várakozás perceibe. Többször megfeddte magát, amiért olyan izgatott, mint egy kamaszlány. Hiszen nem fog történni semmi más, mint hogy két barát eltölt együtt egy kellemes vacsorát.
– Titokban – húzta el keserűen a száját.
Draco kiválasztott egy egyszerű virágcsokrot, és elindult a kis utcákon át a kávézóhoz. Pár lépésnyire a kirakattól megállt, és csak némán nézte a rá váró lányt. Olyan szép volt. Megmagyarázhatatlan boldogság töltötte el a szívét, hogy ma este együtt vacsoráznak, pedig volt idő, amikor ezer galleonért sem lett volna hajlandó egy asztalhoz ülni a lánnyal. Mai fejjel már tudta, hogy az ostoba utálata csupán a féltékenységéből eredt. Hermione nem volt a legnépszerűbb lány az iskolában, nem tűnt ki csodálatos szépségével – pedig, ahogy Draco megállapította, megérdemelte volna a figyelmet –, de mégis sok barátja volt, akik bármit megtettek volna érte. Őt nem szerette senki, csupán tartottak tőle és az apjától. Egy igazi barátja sem volt soha, senki sem akarta igazán megismerni, mindenki fejében élt róla egy kép, és a szerint ítélték meg. Még a saját szülei sem tudták igazán, ki is az ő fiuk.
Hermione az utca felé fordult, ahol megpillantotta a szőke férfit, és mosolyogva intett neki. Draco hosszan kifújta a levegőt, és elindult.
– Szia, nagyon elegáns vagy – sietett elé a lány. – Csak nem fodrásznál voltál?
Draco kissé elpirult, majd bólintott. A könyvért kapott előlegből egy kicsit kényeztette magát, és örült, hogy a lány egyből észrevette a változást.
– A hölgy is igazán csinos – jegyezte meg elismerően. – Ezt neked hoztam, remélem, nem vagy allergiás a vadvirágokra – nyújtotta felé a csokrot.
Hermione szélesen elmosolyodott, hosszú idő óta ez volt az egyik legromantikusabb gesztus, amit valaki érte tett.
– Megmondod, hova megyünk? – kérdezte, hogy leplezze a zavarát, miközben keresett egy vázát a virágnak. – Semmit nem beszéltünk meg, ha szeretnéd, javasolhatok egy helyet.
Draco már eltervezte, hova viszi a lányt. Gyerekkorában sokat jártak étterembe, az anyja nem volt egy házias fajta. Élvezte a csillogást és hogy a pincérek körülöttük sürgölődtek. De ma este nem egy színpompás drága éttermet választott. Nem azért, mert úgy gondolta, Hermione nem érdemli meg, de nem szerette volna, ha a kíváncsi személyzet róluk pusmog a konyhában. Szeretett volna kicsit meghittebben együtt lenni a barátjával.
Hermione észrevette, hogy Draco szája széle felfelé görbül, de nem igazán értette, hogy min mosolyog ilyen jót.
– Ugye nem azon derülsz ilyen jót, hogy egy szót sem fogok érteni az étlapból? – kérdezte aggodalmaskodva. – Mert az a helyzet csak számodra lenne mulatságos.
– Hermione, soha nem hoználak ilyen kellemetlen helyzetbe – szólalt meg komolyan a férfi. – Nem mondom, hogy korábban nem élveztem volna hasonló szituációt, de most már soha nem tennélek ki ilyesminek, a barátom vagy.
Hermionét jóleső érzés töltötte el, kicsit úgy érezte magát, mint egy királykisasszony, akinek éppen most mondta a lovagja, hogy az élete árán is megvédi, ha kell. Szíve legmélyén azt kívánta, bárcsak valami hasonló csöpögősen romantikus estéje lenne, mint amiről álmodni szokott, de Draco csak a barátja volt.
DM/HG
Londonban nehéz olyan éttermet találni, ami csendes környéken van, mégis jó a konyhája, de Draco ismert egy ilyen helyet. Egyetlenegyszer tért be oda a szüleivel valamiféle tévedés kapcsán, amit őszintén szólva, a szülei eléggé nehezményeztek is, de őt elvarázsolta a hely otthonos légköre, a konyhából felszálló illatok. Az étterem belülről nem volt túlcicomázva, az asztalon semmi olyasmi sem volt, ami felesleges lett volna, és a pincérek nem voltak kíváncsiak.
Hermione érdeklődve tekintett körbe a teremben, míg Draco egyeztette a foglalását. A kellemes nyári szellő ki-be járt az ablakokon, megcsiklandozva a vendégek arcát. A lány úgy tett, mintha elmélyülten tanulmányozná az étlapot, holott lopva a vacsorapartnerét figyelte.
Draco is időnként a lányon felejtette a szemét. Nagyon szépnek találta ma este, kissé lebarnult a parkban töltött délutánoknak köszönhetően, és a ruha, amit viselt, még jobban kiemelte a bőre színét. Jó hangulatban telt a vacsora, főleg, mikor Hermione elmesélte a barátai szervezésében történt randevúját. A szőke varázsló gyomra kissé összeszorult a történet elején, de azonnal kiment belőle a feszültség, ahogy megtudta, hogy az a bizonyos Patrick inkább Potter iránt érdeklődött.
– Nagyon szótlan voltál vacsora alatt – jegyezte meg Hermione, miközben az utcán sétáltak hazafelé. – Valami aggaszt? Gond van a könyveddel? – vonta össze a szemöldökét.
– Nem kell rögtön rémeket látnod – mosolygott szelíden a férfi. – Ma este jólesett téged hallgatni, ennyi az egész.
Hermione elpirulva hajtotta le a fejét.
– Nagyon sokat beszéltem? – kérdezte kissé elszégyellve magát. – Igazán szólhattál volna, hogy be sem áll a szám.
– Élveztem a történeteidet – nyugtatta meg a férfi.
Hermione keze néha nekiütközött az övének, és ő alig tudta legyőzni a vágyat, hogy tenyerét a lány tenyerébe csúsztassa. Granger fejében is hasonló gondolatok jártak, amitől igencsak meglepődött. Egészen a mai estéig nem gondolt másként Dracóra, mint egy nagyon jó barátra, de valahogy a mai vacsora más volt.
Draco úgy érezte, szavakba kéne önteni összekuszálódott érzéseit, és minden sarkon eltervezte, hogy belekezd, de mégis minden alkalommal meghátrált. Már nem voltak messze a kávézótól, egyre jobban sürgette az idő.
Az utolsó előtti sarkon fordultak be, amikor összeütköztek egy másik párral. Draco ezer közül is felismerte volna az apja fensőbbséges hanghordozását, ahogy leteremti őket, amiért ilyen szerencsétlenül nekik ütköztek, ám Lucius az első pár szó után döbbenten elhallgatott.
Hermione ledermedve nézett hol Narcissára, hol pedig Luciusra, és nagyon szívesen elszaladt volna. Draco egy kicsivel közelebb húzódott a lányhoz, és karját oltalmazón a vállára tette.
– Mit jelentsen ez, Draco? – kérdezte orrát felhúzva az apja.
– Nem tudom, miről kéne magyarázatot adnom – felelte Draco, kihívón Lucius szemébe nézve. – Nem tartozom neked számadással.
– Draco! – kapta az ajka elé a kezét Narcissa. – De hát mi történt veled? Hallottuk, hogy teljesen kifordultál önmagadból.
– Csak felnyílt a szemem, ezzel nincs semmi baj – közölte ellenségesen a fiatal férfi. – Nektek is meg kellett volna változnotok…
– Draco, haza kell jönnöd, az emberek a szájukra vesznek…
– Oh, hát persze, miért is gondoltam, hogy valami más aggaszt – nevetett megvetően. – Félsz, hogy az emberek pletykálnak rólatok, hogy rossz fényt vetek az amúgy tökéletes életetekre. Soha nem számított más?
Narcissa nem szólt egy szót sem.
Hermione szívesen köddé vált volna, nem akart egy családi veszekedés részesévé válni. Lucius gyűlölködve járatta a szemét a lányon, aki egyre kisebbnek érezte magát a férfi előtt állva.
– Ne merészelj ilyen hangon beszélni az anyáddal! – figyelmeztette Lucius. – Honnan vetted a bátorságot?
– Régen nem tettem volna meg, de megváltoztam, szerencsére! – vakkantott Darco. – Egyáltalán nem hasonlítok a régi önmagamra, új barátaim vannak. – Jelentőségteljesen Hermionéra nézett, de a lány nem viszonozta ezt a bizalmas pillantást. – De ti ezt nem érthetitek…
– Igen, látom, mifélékkel álltál össze – nézett Lucius a lányra lekicsinylőn.
– Ne merészeld megsérteni Hermionét! – morogta ellenségesen Draco. – Ő ezen a világon az egyetlen, aki ismer engem, igazán ismer, és elfogad olyannak, amilyen vagyok.
– Gyerekes vagy – sziszegte Lucius megragadva a fia vállát. – Észhez kell térned mielőbb. Haza kell jönnöd, majd mi gondoskodunk rólad.
– Azt már nem! – tépte ki magát az apja szorításából. – Nem megyek haza, mert az már többé nem az én otthonom.
– Nincs időm…
– Neked soha nem volt időd rám! – vágott a szavába az ifjabb Malfoy, és megkerülve a szüleit, sietős lépésekkel távozott, maga után húzva a lányt.
DM/HG
Hermione szíve zakatolt a mellkasában, ahogy az utolsó métereket szinte már futva tették meg a kávézóig. Szörnyen kínos volt az utcai jelenet, és nem tudta, mit is mondhatna Dracónak, aki láthatóan nagyon zaklatott volt. A férfi fel alá járkált a lány előtt, és az arcára kiültek a lelkében kavargó érzései.
– Draco – szólalt meg csendesen Hermione. – Én… – A szavak a torkára forrtak, ahogy belenézett a férfi szemébe.
Malfoy tekintetében annyi érzés volt; düh, csalódottság, szomorúság, fájdalom. Végleg elveszítette a szüleit, egyszer s mindenkorra tudatosult benne, hogy ők soha nem fogadnák el őt, csak ha újra az a gőgös, elkényeztetett, felszínes valaki lenne, aki azelőtt volt. Ha olyan lenne, mint amilyenek ők. De erre ő már képtelen volt.
– Sajnálom, hogy kellemetlenül zárult az este – mondta megbánón a férfi. – Nem akartam így beszélni velük, csak…
– Tudom – mondta lágyan a lány, és megölelte a férfit. – Nem haragszom rád, igazán nincs miért bocsánatot kérni.
* Ciasto lengyel szó jelentése torta.
* Jim szerint a világ című amerikai sorozat egyik mondata.
