2. Bűbájtan, avagy eső után még több víz

A négy újdonsült műsorvezető jókedvűen igyekezett a Nagyterembe reggelizni, miközben vidáman beszélgettek.

- Milyen órával is kez...

- JAMES POTTER! – szakította félbe Peter kérdését egy a Tekergők által jól ismert női sikolynak is beillő kiáltás.

- Ajjaj! Kezdődik... – adott hangot aggodalmának Sirius, miközben Lily Evans tört utat magának a diákok között, egy vörös tornádó erejével és brutalitásával.

- MÉGIS MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL, TE EGOISTA MERLIN CSAPÁSA? – tette fel a feltehetőleg költőinek szánt kérdést Lily, amint lefékezett a Tekergők előtt, és pálcáját James mellkasának nyomta.

- HOGY... MERÉSZELSZ... AZ ISKOLARÁDIÓN... KERESZTŰL... RANDIT... KÉRNI... TŐLEM? – kérdezte haragtól kipirult arccal, és minden egyes szónál mellbe bökte Jamest a pálcájával, még nagyobb nyomatékot adva szavainak.

A pálcából vörös szikrák pattogtak, kis híján lyukat égetve a Griffendél fogójának ruhájába.

- Hát... ezt még nem volt alkalmam kipróbálni – válaszolta James, miközben folyamatosan hátrált az ideges prefektus elől. – Gondoltam, hátha bejön.

- Te csak ne gondolkodj! – vett vissza a hangerőből egy kicsit Lily. – Ha még egyszer ilyen helyzetbe hozol, darabokra átkozlak! MEGÉRTETTED?

- I-igen... – válaszolta a fiú megrökönyödve a szokásosnál is hevesebb reakciótól.

- Helyes! – bólintott elégedetten Lily. – És csak hogy tudd: mondhat McGalagony, vagy Dumbledore amit csak akar, én Tudom, hogy ti voltatok, akik elárasztották reggel a lányhálókat! Csak Ti vagytok képesek ilyen aljas húzásra!

- Nyughass már Evans! – szólt közbe Sirius. – A rádióban is megmondtuk, hogy nem mi voltunk. Mi nem lennénk olyan amatőrök, hogy a fél Griffendél tornyot elárasszuk.

- Nem érdekel a magyarázkodásod, Black! – vetette oda Lily. – Tudom, hogy Ti voltatok, és be is bizonyítom!

Azzal sarkon fordult és sietősen elindult, de a márványlépcső aljánál visszafordult.

- Ja, és jut eszembe! Potter, BÜNTETŐMUNKA! – kiáltotta, aztán folytatta az útját.

James még azután is a lépcső felé bámult, hogy Lily eltűnt a fordulóban. Barátai szintén követték tekintetükkel a feldühödött boszorkányt, de amikor eltűnt a szemük elől, egymásra tekintettek. Sirius egy szemforgatással adta társai tudtára a véleményét, majd meghallva gyomra követelőzését, a Nagyterem irányába fordult. Remus értette a célzást, és Jamesre nézett, aki még mindig nem mozdult. A másik két Tekergő követték a pillantását. Sirius arcán nagy vigyor terült szét, Peter pedig kuncogni kezdett, amire ő is elmosolyodott.

- Föld hívja Jamest, James jelentkezz! – lengette meg barátja szemei előtt kezét a fekete hajú tekergő.

Szemüveges társa végre felocsúdott, és értetlenül a barátaira nézett.

- Mi… Mi van? – kérdezte.

- Semmi, semmi – nevetett Sirius. – Csak kissé belefeledkeztél az álmaidba. Kissé nagyon…

- Menjünk reggelizni, mert lekéssük Frank óráját – mondta Remus.

James beleegyezően bólintott, és a négyes gyors ütemben a Nagyterem felé indult.

- Még ma kicsikarom belőle a randit – fogadkozott valamivel később James.

- És mégis hogyan, Ágas? Tavaly év eleje óta próbálkozol, és még semmit sem sikerült kicsikarnod belőle. Mármint egy csomó dühödt kiabáláson, pontlevonásokon és büntetőmunkákon kívül.

- Még nem tudom pontosan, de van egy ötletem, csak még ki kell dolgoznom.

- Te, meg a csalhatatlan ötleteid! - nevetett Sirius. – Mintha eddig akár egy is bejött volna…

- Ez most be fog jönni. Be kell jönnie! De szükségem lesz a segítségetekre.

- Rendben – szólt közbe Remus –, de most menjünk bűbájtanra, mert tényleg elkésünk.

A négyes gyorsan felállt, kisiettek a Nagyteremből, majd futólépésben tették meg a bűbájtanteremig vezető utat, és még éppen sikerült belépniük az utolsók között, így senkinek sem tűnt fel a késésük. Leültek a hátsó padok egyikébe, és egyelőre nyugton maradva várták az óra kezdetét.

Frank Longbottom az általános vélemény szerint egész jó órát tartott az Aguamenti-bűbájról és használatáról. Persze a Tekergők méltók maradtak a hírnevükhöz, és Remus csillapító igyekezete ellenére gyakorlás közben többeket is nyakon locsoltak a közelükben. Ez persze rövidtávon dühös szóváltásokat, hosszabb távon pedig kisebbfajta káoszt eredményezett, mivel másoknak is megtetszett a csíny, és átvették azt a Tekergőktől, és perceken belül általános vizicsata alakult ki.

Franknek és Flitwick professzornak majdnem tíz percbe tellett, mire nagyjából rendet tudtak teremteni az osztályban. Közben Frank a Tekergők mellé keveredett, és kihasználva az alkalmat számon kérte rajtuk a káosz elindítását.

- Nyugi, Frank! – mondta neki Sirius. – Tudhattad volna, hogy egy ilyen lehetőséget nem hagyunk ki. Különben is, ti egész nap szórakozhattok, nekünk pedig csak az órák maradnak a Roxfort Hangja miatt, és hát a hírnevünkre is vigyázni kell!

- Egyébként meg ez az egész egy összetett csíny része Evans ellen – vette át a szót James. – Részletekre nincs idő. A lényeg, hogy az óra hátralévő részében csinálj úgy, mintha még várnál tőlünk valamit!

Frank értetlenül nézett rá néhány másodpercig, majd bólintott.

- Ez nem lesz nehéz – felelte egy mosoly kíséretében. – És valójában mire számítsak?

- Semmi extrára. Halk duma és nevetgélés – mondta James. – Meg kell terveznünk a nap további részét.

Frank ismét bólintott, majd tovább ment, további nedves csatározásokat szüntetve meg. Mire ismét helyre állt a rend, az osztály nagy része ázott ürge módjára nézett ki, és mindenki tocsogott a padlót borító vízben.

Lily Evans egész jól megúszta a dolgot, csak a blúza jobb oldala és néhány tincs a hajából lett vizes, köszönhetően Alice-nek, a mellette ülő barátnőjének. Arcára kiülő dühe mégis a Tekergőkre irányult, akik halkan sugdolóztak tőle a balra és eggyel hátrébb lévő padban.

James elkapta a pillantását, és kérdőn felhúzta a szemöldökét, miközben Siriushoz hajolt, hogy hallja, amit barátja mond. Lily még jobban hátra fordult, hogy rendre utasítsa őket, ezzel azonban James számára is láthatóvá tette átázott blúzát. A fiú arcáról szinte azonnal eltűnt a vigyor, és kikerekedtek a szemei. Lily először nem értette a reakcióját, de aztán látta, hogy James többször jelentőségteljesen a saját mellkasára néz, majd a tenyerével eltakarja azt. Szemöldökráncolva próbálta értelmezni a fiú ténykedését, de csak akkor jött rá, mire is céloz, amikor élete megkeserítője kezével női mellet imitált, majd újra eljátszotta az iménti pantomimot. Lenézett saját mellére, és rémülten vette észre, hogy az átázott blúza mellére feszülve szinte tökéletesen láthatóvá tette a melltartóját.

Arcszíne pillanatokon belül vetekedett haja színével, reflexszerűen utánozta a fiú takaró mozdulatát, és előre fordulva igyekezett minél inkább a pad takarásába kerülni. Közben pedig mérges sugdolózásba kezdett a barátnőjével, aki egyszer a Tekergők felé is fordult, majd segített Lilynek megszűntetni a kínos problémát.

Az óra hamarosan véget ért, és James unszolására a Tekergők az első között hagyták el a termet.

- Gyertek, keressük meg Pitont és Malfoyt!

- Ágas, szerintem ez nem a legjobb ötlet – szólt közbe Remus.

- De igen! Nem…

- Potter! Jó, hogy találkozunk, beszédem van magukkal!

McGalagony professzor jött velük szembe a folyosón, amelyre éppen befordultak. A fiúk rosszat sejtve megálltak, és behúzódtak abba a beugróba, amit a házvezető tanáruk mutatott, hogy kikerüljenek az órára igyekvő diákok forgatagából.

- Tudom, tudom! Pontlevonás, büntetőmunka… – előzte meg James a tanárnőt.

- Miért kellene nekem pontot levonni, vagy büntetőmunkát adni maguknak? – kérdezte a professzor értetlenül felvonva a szemöldökét.

- Hát a randi-dolog miatt, vagy tudom is én! – válaszolt James letörten, majd keserű-gúnyosan folytatta: – Mindegy, de sorba kell állnia, mert már Lily büntetőmunkára küldött.

- Miss Evans büntetőmunkára küldte? Mégis miért?

- Mondta, professzor: a randi kérés miatt – szólt közbe Sirius. – Rátámadt Ágasra, amikor reggelizni mentünk. Azt hittük ott helyben megátkozza, mert a kezében volt a pálca, és vörös szikrák repkedtek belőle, miközben zengett az előcsarnok, ahogy kiabált Ágassal.

- Oh! Valóban? – kérdezte a tanárnő. – Nos, én nem akarom megbüntetni magukat. Mindössze az a kérésem, hogy a továbbiakban tartózkodjanak az ehhez hasonló magánéleti dolgaik iskolarádión keresztüli intézésétől. Miss Evansszel pedig beszélni fogok a prefektushoz méltó viselkedésről. Egyébként minden valószínűség szerint bizonyítható, hogy nem maguk idézték elő a reggeli özönvizet a Griffendél-toronyban.

- Tényleg? – kérdezte Sirius. – És tudják már, hogy ki volt a tettes?

- Még nem sikerült mindent tisztáznunk, de azt már tudjuk, hogy valaki időzített időjárás-bűbájt alkalmazott a másodéves lányok ágyain. Amikor az reggel beindult, Miss Manson ijedtében spontán varázslást produkált, ami ahelyett, hogy megállította volna az esőzést, megváltoztatta és a többi lányhálóra is kiterjesztette azt. Mivel tudomásunk szerint önöknek semmilyen kapcsolata nincs a másodéves lányokkal, kizárhatónak tartjuk a bűnösségüket.

- Tanárnő, még egy kérdés – szólt Sirius. – Bemondhatjuk ezt az információt a rádióban?

- Nem mondjuk be! – vágott közbe James. – Csak majd akkor, amikor minden információ a rendelkezésünkre áll, és megbizonyosodtunk, hogy Lily is tud az egészről.

- Megkérdezhetem, hogy miért kell ehhez Miss Evansnek tudnia mindenről? – kérdezte McGalagony professzor.

- Mert Lily mindenáron be akarja bizonyítani, hogy mi okoztuk azt az özönvizet – válaszolta James. – Én pedig nem szeretném, ha Lily gúnyolódásnak, vagy bármilyen más ellenlépésnek érezné a bejelentést.

- Értem – bólintott a professzor. – Önökre bízom a dolgot. Természetesen, amint sikerült felderíteni minden részletet, az szükséges információkat eljuttatom önökhöz. Most menjenek! Úgy láttam, siettek valahova.

A fiúk elköszöntek, és futásnak eredtek az SVK-terem felé.

- Siessünk! – kiáltotta társainak James. – Még talán tudunk beszélni Malfoyékkal, mielőtt a többiek odaérnek.

A titkos átjárók, és a csak általuk ismer rövidebb útvonalnak hála, sikerült mindenkit megelőzve a teremhez érniük. Ellenőrizték a termet, de nem volt még bent senki.

- Kár volt ennyire rohanni, még nincsenek itt – jegyezte meg Sirius.

- De már itt vannak – mondta Remus, és a legközelebbi sarok felé intett, ahol feltűnt Lucius Malfoy és a hatodikos mardekárosokból álló kísérete.

- Nocsak! Pottika, meg a bandája! – szólalt meg fennhangon Bellatrix. – Mi ütött belétek, hogy ti vagytok az elsők a griffendélesek közül? Eddig mindig utolsónak futottatok be.

- Jó, hogy jöttök! – válaszolt James. – Beszélni akarok veletek, mégpedig felesleges tanúk nélkül. A segítségetekre van szükségem, különösen Malfoy és Piton segítségére. Menjünk be!

A mardekáros különítmény egy emberként torpant meg előttük. A döbbenet szinte megbénította őket, különösen, amikor látták, hogy a másik három Tekergő komoly képpel helyesel. Craktől, Monstrótól és Nottól már megszokták a Tekergők, hogy bamba képet vágnak szinte mindenre, de James bejelentésére nem csak ők, de Malfoy, Piton és Bella is csak ennyi reakcióra volt képes. Néhány másodpercnyi feszült várakozás után Lucius végül gondterhelt arccal körülnézett, hogy látja-e őket valaki, aztán bólintott, és kinyitotta a terem ajtaját. A mardekárosok és a tekergők is besorjáztak a terembe, majd becsukódott utánuk az ajtó, kirekesztve minden potenciális kíváncsiskodót.