Az ajtó csapódott egyet majd Jeremy és Alaric hangja hallatszódott fel Elena szobájába. Damon gyors távozása után nem igazán csinált semmit itthon, kitakaritotta szobáját, szekrényeit, rendbe tette a konyhát, a nappalit, aztán megpróbálkozott a fűzetek, könyvek átböngészésével, de nem sok sikert aratott. Nem tudott erre koncentrálni.
A többiek érkezésekor már újra pizsomában üllt az ágyon, teát ivott és régi albumokat nézegetett. Amióta elveszitette szűleit, egy és fél év telt el, de igy is fájdalmas volt a visszaemlékezés. Szüksége lett volna rájuk most, jobban mint valaha. Most, hogy Stefan sem volt mellette, már csak emlék maradt belőle is, szüksége lett volna egy anyai ölelésre.
-Fel a fejjel.-gondolta magában.-Jeremynek szüksége van rám. Neki még nehezebb lehet. - aztán felkellt az ágyból és magára vette szokásos háló köpenyét. Amikor leért, Jeremy már Tv-zett, Alaric meg a grillből szerzett szórolapokat nézegette.
-Megjöttetek?
-Igen. Jobban vagy?-Alaric aggódalmasan nézett Elenára.
-Kicsit. - hazugság volt. Semmi nem változott a reggel óta.
-Örülök neki.
Elena vetett egy pillantást Jeremy-re, majd odaüllt mellé. Megpróbált közeledni újra a testvéréhez, hiszen annyira eltávolódtak egymástól az utóbbi hónapokban.
-Milyen a suli, Jer?
-Minden oké. Amúgy Bonnie kérdezősködött rólad. Mondtam, hogy nem vagy valami jó passzban, valószinűleg pihensz, ezért nem hívott.
Bonnie sokat telefonált Elenának, annak ellenére, hogy rendszeresen úgyanazt a választ kapta: a fáradtság. Mindig a fáradtság volt az, ami Elenát elfoglalta, lekötötte. Bár Bonnie tudta, hogy a valódi probléma mi az, nem erőltette a tovább lépést Elenával. Mindent megtett amit megtehetett, már csak Elenán múlt.
-Felhivom ma este. - Elena tényleg azt tervezte, hogy felhívja Bonnie-t.
Jeremy kérdő pillantást vetett rá, nem hitt Elenának, hiszen annyiszor igérte már, hogy felhivja barátait, hogy elmegy szórakozni, de nagyon ritkán tartotta be igéretét.
-Most mi az? Tényleg fel fogom hívni! - erősítette meg Elena Jeremy pillantását.
-Rendben. - Jeremy itt el is vetette a témát.
Elena is úgy gondolta legjobbnak, ha ezt nem erősíti tovább, ezért Alaric személyében keresett társaságot.
-Mi volt a grillben?
-Néhány ember, a szokásos. Matt üdvözől. Azt üzente, hogy hiányzól neki és mihamarabb visszavár a suliba.
-Őt is fel kellene hívnom. A legjobb lenne, ha már holnap iskolába mennék, hogy mindenki vágyát kielégithessem és így mindenkinek megfelelne. - erőltetett egy nevetést arcára Elena.
-Talán tényleg az lenne a legmegfelelőbb. - Alaric visszamosolygott. Arra gondolt, hogy talán kezd változni ez a Stefan-elment-nélküle-nincs-élet hangulat.
Elena ezt a beszélgetést is letudta. Eszébe jutott, hogy érdeklődhetne a leckék iránt Ric-nél, de aztán meggondolta magát. Mégsincs erre felkészűlve igazán. Még arra sincs, hogy mindenkinek azt hazudja, hogy teljesen jól van. Telefonon menne, de a legjobb barátainak nem tudna hazudni élőben.
-Kinyitom. - Ric szava visszarángatta Elenát a nappaliba. Háromszor csengettek, amíg Alaric észrevette, hogy sem Jeremy, sem Elena nem mutat különös érdeklődést az iránt, hogy ki nyissák az ajtót.
Amíg Ric az ajtóhoz indult Elena a nemrég készített forró csokit vette a kezébe és kortyolgatni kezdte. Újra elkalandozott, amikor a Tv-ben azt hallotta, hogy újabb állattámadás történt közel Mystic Falls-hoz. Stefan volt az? Vagy Klaus? Még itt vannak a közelben? Lehet el sem mennek. Visszajönnek talán. De mi értelme annak, ha Stefan eddig úgysem kereste? Talán már nem is akarja ezt az életet.
-Hey!
Elena olyan gyorsan ugrott vissza a valóságba, amikor a semmiből valaki termett előtte, hogy egyensúlyát elveszítette és a forró csoki sikeresen landolt a pizsoma minden egyes apró részén.
-Damon...
-Újra megcsináltam, úgye? - az idősebb Salvatore testvér vigyorogva állt Elena elött és figyelte a neki köszönhető új ruházatot a lányon.
Elena a pultra csapta a bögrét, és még egyszer megnézte csokoládés pizsomáját, majd a gonoszúl mosolygó Damon-re nézett.
Ezután idegesen ment fel a fürdőszobájába és zárta magára az ajtót.
- Jobbnak sikerűlt, mint gondoltam. - elégedetten üllt le a vámpír a konyhapult mögé. Ric csatlakozott hozzá.
-Jeremy hagyd abba. Így is van elég problémája, ne fokozd túl. - szólt rá Alaric a görcsösen nevető án Damon-hoz fordúlt. - Mi újság? Van valami hír?
- Igen. Közel Atlantához hallottam hírt róluk de annál már biztosan tovább vannak. Fogalmam sincs merre mennek, de eddig északnak tűnik.
- Utánuk mész?
-Igen. Ha tovább húzom az időt, akkor túl messze kerülnek, és nem fogom útolérni őket. Most kell elindulni.
Ezután egy perc néma csönd következett. A kérdés azonban, amitől Damon mindennél jobban félt, elhangzott:
-Elenának mikor mondod el? - Alaric csendesen kérdezte.
-Nem tudom. Ezen a héten mindenképp indulok. Ma biztosan nem mondom el. Ma szorakozni megyünk.
Alaric szemei nagyra nyíltak. Damon ilyen pillanatban szorakozni viszi Elenát. Hát ez hihetetlen.
- Ne nézz már így, nem hagyom, hogy az elkövetkező hónapokat is begubózva töltse a házban, mert a hűlye öcsém úgy döntött, hogy tönkreteszi mindannyiunk életét.
Alaric jogosnak érezte a döntést, ezért közbe sem szólt. Egyetértett maximálisan a barátjával. A lánynak kikapcsolódásra volt szüksége.
-Felmegyek. - mondta Damon, és már ott sem volt.
Vámpírgyorsasággal indult de Elena szobája elött megtorrpant. Halkan nyitott be. Annyiszor volt már ebben a szobában, és mennyiről még sejtése sem volt Elenának.
A víz folyt a csapból a fürdőszobában és Damon bekopogott az ajtón.
-Bárki is vagy, menj el. Nincs kedvem beszélgetni! - Elena válasza annyira egyértelmű volt Damon számára. Elena tudta, hogy ő jött fel hozzá, ezért is számitott a vámpír ezekre a szavakra.
-Megérdemelted a forró csokit.
-Damon, menj el.
- Megbeszéltünk valamit és nem tartottad magad hozzá.
Elena dühösen zárta ki az ajtót és nyitotta ki.
-Pontosabban te mondtál valamit, aztán eltalpaltál, mint a nyuszi, meg se várva a válaszomat...
-Ami az lett volna természetesen, hogy NEM?
Elena hallgatott. Dühös volt és nem tudott válaszolni. Damon szemrebbenés nélkűl nézte őt, komoly arccal.
-Jogom van dönteni a saját életemről! - próbálkozott Elena újra.
-Ez természetes. De ha így folytatod, már nem lesz, amiről dönts! - Elena csak most vette észre, hogy Damon szemei szikráznak ahogy kiejti a szavakat. Tényleg ideges.
A lány a földet bámulta. Be kellett ismerje, igaza volt Damon-nek. Damon odafordúlt Elenához és mélyen a szemébe nézett. Gyorsan elmúlt az arcáról az idegesség, és gyengédség uralkodott el rajta, amikor a lány szemeibe nézett. Aprót mosolygott.
- Gyerünk, készülödj. Lent megvárlak.

*

Elena nem tudta mit vegyen fel. Fogalma sem volt arról, hogy hova mennek, merre viszi Damon őt. Kinyitotta a szekrényét és a ruhái szépen álltak egymás mellé akasztva, egymásra pakolva, elrendezve. Milyen jó, hogy kitakaritott a reggel. Kutatni kezdett a felsők között. Felpróbált egy krémszinű irásos újjatlant, de túl sportosnak bizonyúlt. Elővett egy fekete újjatlan inget csipkés dekoltázzsal. Jobb volt, mint az ezelötti, de fogalma sem volt, mit vegyen fel alúlra. Nadrágot, vagy szoknyát? Végűl egyik sem győzött. Bajban volt. Már 20 percet töltött a szekrény elött, Damon biztosan kikészűlt, hamarosan újra feljön és ideges lesz megint.
Végűl a szeme megakadt egy darabon. a szerkény legalján volt, még címkével. Soha nem vette fel még. Egy halvány-rózsaszin ruha volt, testhezálló, szoros, de rajta gyönyörű darabokban hullottak le az egyforma rojtok, puha csipkével díszitve. Felpróbálta. Nem akart ruhát venni, de semmi jobb nem akadt ma a szekrényében. Tehát ez marad.
Gyorsan a fürdőbe rohant, haját tökéletesen egyenesre simította és szemét feketére húzta ki, enyhe rózsaszin szemhélyfestékkel színezve. Nyakába vékony, virágokkal díszitett sálat tett, krémszinű, 10 cm magas cipőjét vette fel és krémszinű, csattos bőrkabátját.
Nagyon hosszú idő után, most az egyszer jól érezte magát és ez nagyon meglepte. Szépnek érezte magát, csinosnak és talán kicsit magabiztosabbnak is. Az utolsó simitások után apró kis válltáskáját telepakolta kellékeivel: telefon, szájfény, hajcsattok és egyéb szükséges dolgok. Készen volt.

*

-Szerintem van még amit várj.- nevetett Jeremy és Alaric.
Damon közel 1 órája várakozott Elena után, de volt még ideje. Még csak este 7 óra volt.
- Ki tudja, nem is készűlődik. Csak űl a szobájában és tisztitja a csokoládés ruháit. - Jeremy iszonyat poénos kedvében volt.
- Akkor majd úgy viszem ki a házból. - kuncogott Damon és türelmetlensége jeléúl felállt a kanapéról.
-Amúgy merre mentek? - kiváncsiskodott Ric, hiszen ő élt együtt Elenával, kötelességének érezte az apáskodást.
- Nem messze, Madison-ban van egy vendéglő. Élő zene meg hasonló. Ott foglaltattam.
- Vigyázz rá nagyon, Damon. - Alaric aggódva beszélt a vámpírhoz. Bízott benne, de féltette Elenát. Klaus nem tudta, hogy életben van, veszélyben lehetett még mindig.
- Nem azt teszem mindig?
- Túl jól vigyázól rá Damon. Nehogy más is legyen ebből az este végér... - Jeremy hangja elcsuklott, nem tudta befejezni a mondatát.
Alaric és Damon felé fordúlt, és Jeremy elnémúlását megértették. Elena megjelent a nappaliban, elkészűlve, és mindhárom férfire pillantást vetett. A pillantása Damon szemeiben állt meg.
-Mehetünk? - és elmosolyogta magát. Ez a mosoly volt, az utóbbi három hónapban az egyetlen őszinte, igazi mosoly Elenától, és ezt mindnégyen tudták.
Damon Ric-hez fordúlt és magabiztosan vigyorgott majd Jeremy-re kaccsintott és Elenához ment.
-Persze, menjünk.
-Jó szorakozást. - Ric köszönt el és Jeremy pedig intett egyet.
Elena megállt az ajtóban. A vámpir visszafordúlt hozzá.
- Valami baj van?
- Nem, csak jól érzem magam.
Damon kék szemeit Elenára villantotta és a karát nyújtotta neki, mire a lány odanyujtotta kezét és kiléptek a küszöbön, Mystic Falls útcáira.