A nyulakat párban célszerű tartani

Írta: Mariko

Kikötés: A Gintama még mindig a gorilláé. ^^


Egyedül volt a szobában. Amikor megérkeztek a szamurájjal, azonnal megmosdatták, ellátták a sebeit és ágyba dugták, azzal az utasítással, hogy maradjon nyugton és pihentesse a törött lábát. Amikor elaludt, a másik férfi még a szomszédos matracon feküdt, de időközben elmehetett valahová. Igazából nem is bánta, hogy békén hagyják, mert fogalma sem volt róla, hogyan kellene viselkednie, mit kellene tennie vagy mondania… főleg Kagurának. A húga amikor először meglátta, ordibálni kezdett, és beletelt egy kis időbe, míg a többieknek ikerült lenyugtatniuk, de még ezután is csak hűvös bizalmatlansággal méregette. Eszébe jutottak a szamuráj szavai, amiket akkor mondott, mikor a csatájuk végén már alig állt a lábán: „Ostoba vagy! Sosem lehetsz igazán erős, ha nincs miért harcolnod! A kötelékeink tesznek erőssé minket, te pedig szántszándékkal elvágtad őket! De ne aggódj, majd én segítek neked újra összekötözni őket."

Vajon össze lehet még kötözni őket? Van értelme egyáltalán összekötözni őket?

Összerezzent, mert a szoba tolóajtaja kinyílt és Kagura lépett be rajta a kezében egy tál fehér gombóccal.

− Gin-chan szerint biztos éhes lehetsz − mondta miközben leült a bátyja mellé −, úgyhogy hoztam neked nikumant.

Kamui villámgyorsan rávetette magát az ételre. Az ölébe vette a tálat, és két kézzel kezdte el magába tömni a hússal töltött gombócokat, az ötödiknél azonban megállt, és a húgára nézett. Ha a Kagurával töltött gyerekkorára gondolt, csupa kedves, szép emlék jutott az eszébe. Miért is akart ő megszabadulni ettől?

− Kérsz egyet? − nyújtotta mosolyogva a kislány felé a tálat.

Kagura vett egy gombócot, de nem kezdte el enni, csak fogta a kezében és nézte.

− Ha nem eszed meg, visszaveszem − fenyegetőzött a fiú, mire a testvére egyetlen mozdulattal a szájába tömte az egészet.

− Megfulladsz, te hülye! − püfölte meg Kagura hátát, aki miután leküzdte a gombócot a fuldoklástól kipirulva, könnyes szemekkel nézett fel rá.

− Hiányoztál bátyus.

− Te is hiányozták nekem − Maga is meglepődött rajta, hogy milyen könnyen mondta ki ezeket a szavakat, és hogy még csak nem is volt hazugság.

Amikor Gintoki egy fél óra múlva rájuk nézett, Kagura épp Sadaharuról mesélt egy vicces történtet a bátyjának, aki mosolyogva hallgatta őt. A fiú mosolya azonban most más volt, mint korábban, most már nem volt olyan hideg és üres, hanem vidámság és melegség is volt benne, mint egy igazi mosolyban. Óvatosan visszazárta az ajtót, nehogy megzavarja őket. Végül is a yatók amolyan nyúlfélék, nem igaz, a nyulak pedig társas lények, egy nyuszi önmagában sose lehet teljesen boldog, az igazi nyusziboldogsághoz legalább ketten kell, hogy legyenek.

Vége