Másnap reggel későn ébredtem. A nap már magasan járt, szóval dél már biztosan elmúlt. Ránéztem az órára és tényleg elmúlt, mivel már fél három volt. Jó sokáig aludtam. - Gondoltam.
Felkeltem az ágyból, de vissza is estem egy fekete szőrpamacs miatt. Ó, tényleg, Nigou. Ki is ment szegényke a fejemből. Mivel sem tegnap, sem azelőtt nem vittem el sétálni, biztos ki szeretne menni. Végűlis, a kert nem mindenre megoldás.
- Rendben Nigou - vakartam meg a füle tövét -, lezuhanyozok és elviszlek sétálni rendben?
Kiskutyám válaszra csak vakkantott egyet.
Letettem az ágyra, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. A víz pont jó volt és mivel a hajam is vizes lett, úgy gondoltam megmosom. Levettem a kedvenc vanília illatú samponomat és a fejemre öntöttem a tartalmát. Visszatettem a helyére, majd elkezdtem beledörzsölni a sampont a hajamba. A fejemet a zuhanyrózsa alá tettem, közben tusfürdővel megmosakodtam. Kiszálltam a zuhanyzóból és eszembe jutott amit itt műveltünk Kise-kunnal. Nem láttam, de éreztem, hogy az arcom felmelegedett. Gyorsan elűztem a Kise-kunnal kapcsolatos gondolataimat és megtöröltem magam. A hajamat is megszárítottam, ami még jobban összekuszálódott. Köszönöm Tou-san...
Felkaptam egy egyszerű kék farmert, fehér pólót és egy kék pulcsit, majd lementem az előszobába. Hiába volt tél, reggelente nem volt olyan hideg. Még hó is csak nagyon ritkán esett. Bár soha nem voltam az a fázós típus. Mivel a házunk hatalmas és Oka-sanék nincsenek itthon, így egyedül kissé félelmetesnek tűnik. De már megszoktam. Igazából lehet, hogy ezért nem tudom kifejezni az érzelmeimet. Hisz nem volt itt velem senki, akinek kifejezhettem volna. Végűlis ez már mindegy...
Felhúztam a cipőmet, raktam el pénzt, feltettem a hámot Nigoura, majd kiléptem az ajtón.
...
Mivel az iskola úgy tudja, hogy beteg vagyok, nem lenne jó ha meglátnának. Ezért ma elkerülöm az iskola környékét. Pedig inni akartam egy Vanília turmixot...
...
Lassan sétáltunk az utcán. Nigou nagyon boldog volt, mert végre a friss levegőn lehetett. Elsétáltam pár kisgyerek mellett, akik nem vettek észre, de mikor visszavittem nekik az elgurult labdájukat nagyon megijedtek. Nem meglepő, hisz mindenki így reagál amikor találkoznak velem. - Kuncogtam. Oka-san azt mondta ezt még a nagyapámtól örökölhettem, mivel ő is rendelkezett ilyen "képességgel." Oka-san gyönyörű. Hosszú kék haja van és ugyanolyan színű a szeme, mint nekem. Tou-san kiköpött mása vagyok csak ő sokkalta magasabb, mint én és neki fekete színű a haja. Ha ők ketten együtt vannak csak rájuk tudsz koncentrálni.. Néha mindenki elfelejti, hogy van gyerekük.
Egyszer ők is elfelejtettek. Pedig én mindenre emlékszem. Felébredtem, megreggeliztünk a szüleimmel, bár nekem magamnak kellett készítenem mert nem vettek észre. De ez nem zavart, mert már megszoktam. Leültem a kanapéra és rajzoltam. Oka-san és Tou-san felöltöztek és munkába indultak. Csodálkoztam, hisz engem el kellett volna vinniük az óvodába, de otthon hagytak. Nem izgultam, hisz azt gondoltam, hogy úgy is észreveszik, hogy nem vagyok velük, de nem ez történt. Több órán keresztül ültem csak ott egymagam és rajzoltam. A szüleim dúvadként rontottak be az ajtón, Oka-sannak könnyes volt a szeme, Tou-san pedig tört-zúzott. Hirtelen azt hittem, hogy rám haragszanak, de mikor meghallottam, hogy a rendőrséget hívják és azt mondják, eltűntem, akkor már nem izgultam.
Nagyon kétségbe voltak esve, így mikor leültek velem szembe a másik kanapéra, megkérdeztem tőlük, hogy tetszik-e nekik amit rajzoltam. A rajzlapon, amit felmutattam nekik a családunk volt. Annyira megvoltak döbbenve, hogy csak néztek rám. Jöttek a szokásos kérdések, hogy hol voltam, mert nem találtak az óvodánál, de én mint mindig, monoton hanggal mondtam, hogy végig itthon voltam. Ők csak átöleltek sírva, majd sűrűn bocsánatot kértek tőlem. Én nem haragudtam rájuk. Ezt meg is mondtam nekik, de nem hitték el nekem.
Azóta a nap óta sokkal jobban imádnak engem. Nem mintha eddig nem szerettek volna, de valami megváltozott bennük. Mindent megkaptam amit csak szerettem volna, de nem használtam ki ezt. Amúgy sem volt semmire sem szükségem. Minél jobban szerettek engem, annál jobban eltávolodtak tőlem. A végén minden munkát elvállaltak, hogy még véletlenül se kelljen velem együtt lenniük. Azt hiszem azért mert féltek hátha megint elfelejtenek, mint azon a napon...
Szeretem a szüleimet, bár évek óta nem láttam őket. Van egy külön számlám amire rengeteg sok pénzt küldenek minden egyes héten. Egyedül fizetem a házszámlákat, de nem bánom. Mindent megvehetnék magamnak, de nem teszem. Inkább hagyom úgy ahogy van. Egy évbe ha egyszer telefonálnak. Nem hibáztatom őket, de tényleg. Néha elgondolkodom milyen lenne ha nem örököltem volna ezt a "képességet". De nem számít, hisz ennek köszönhetem a barátaimat. - Mosolyogtam.
...
Nigouval azért óvatosan sétáltam, hisz jég az volt az utakon. Egy rossz lépés és az alsó felem a járdával találkozna. Elsétáltam egy közeli parkhoz, bár nem voltam itt túl gyakran, de most körbesétáltam az egészet. Itt már levettem a hámot Nigouról, aki elkezdett szaladgálni egy másik kutyával. Leültem az egyik padra és az eget kezdtem el nézni.
Kise-kunra gondoltam. Amit műveltünk. Ha Akashi-kun megtudja...
Nem is tudom mit érzek Kise-kun iránt. Végülis még sosem voltam szerelmes. Oh... tévedek. Én azt hiszem voltam már szerelmes. Nem tudom, hogy az az volt-e, de akkoriban boldog voltam. Sokkal boldogabb mint a Teikous években.
Nem tudom mennyi időt töltöttem a padon ülve de egy szitkozódásra lettem figyelmes.
...
Nagyon ismerős alak ült le mellém. Szokás szerint fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Ezen meg sem lepődtem. Sötét aura, gyilkos nézés, raszta haj... Haizaki Shougo. Micsoda meglepetés.
Sosem utáltam Haizaki-kunt. Mindig erőszakos volt, az a fajta verekedős srác. Kise-kunt szerintem a riválisának tartja. Sosem szerette őt, de azt hiszem engem se nagyon. Nagyon feldühíthette, hogy Nijimura-senpai kitette a csapatból régebben. Bár Akashi-kunnak is köze lehetett a dologhoz... Nem nagyon emlékszem már erre. De a haját mindig is szépnek tartottam. Én ezüst színűnek láttam, de lehet, hogy szürke volt. Hát igen csak volt. Most már fekete színű lett és úgy néz ki, mint aki most szabadult a börtönből.
Nigou közben idejött a padhoz amin ültünk. Haizaki-kun pedig rágyújtott egy cigarettára.
- Na mi van kis korcs, mit akarsz? - emelte fel a kutyámat nyakörvénél. - Nem kapsz semmit sem. - Mondta majd jobban megszorította a nyakörvét, amitől a kiskutyám nyüszíteni kezdett. Ezt már nem hagyhattam.
- Haizaki-kun kérlek ne bántsd a kutyámat. - Mondtam nyugodtan.
Erre a volt iskolatársam felsikoltott. Azzal a férfias sikoltással...
- Mi-? Hogy-?! Mikor-?! - Tett fel egyszerre több kérdést.
- Kérem Haizaki-kun, engedje el Nigout, mert a végén még megfolytja.
Letette a kutyámat, aki azonnal a lábamhoz szaladt.
- Mégis mikor kerültél ide? - kérdezte egy percnyi fáziskéséssel.
- Végig itt voltam Haizaki-kun. Amúgy neked nem iskolában kéne lenned?
- Ezt én is kérdezhetném ám Tetsuya. Csak nem a könnyebbik életre vágytál hm? Te, a rendes kisiskolás lóg a suliból? - kérdezte, majd beleszívott a cigarettájába.
- Nem vagyok kisiskolás Haizaki-kun. És nem, nem lógok, csak nem volt kedvem iskolába menni. - Válaszoltam, aztán felvettem Nigout az ölembe.
Erre csak nevetni kezdett. Mi olyan vicces ezen?
- Hehe, ez már majdnem ugyan az. - Szívott bele a cigijébe, majd hátradőlt.
Nem szeretem a cigarettát. Még soha sem szívtam az igaz, de Haizaki-kunnak sem kellene. Ilyennel mérgezi a tüdejét? Milyen gyerekes viselkedés, de még mindig jobb, mintha füvezne. Bár...
Felálltam, előrenyúltam az arcához és kivettem a szájából a cigit, majd elnyomtam a padon. Meghajoltam, elköszöntem és elindultam hazafelé.
Nem vettem észre semmilyen reakciót, csak éreztem, hogy utánam rohan majd megfogja a csuklómat és megszorítja azt. Van benne erő az tény. Nagyon fáj.
Felszisszentem.
- Te kis-! - Szorította meg a kezem újra és maga felé fordított.
Mivel jég volt az úton, mikor megfordított megcsúsztunk és elterültünk a füvön. Én kerültem alulra, Haizaki-kun pedig felülre. A vállaiba kapaszkodtam ijedtemben. Ő a derekamba kapaszkodott. Nem is tudom mennyi ideig feküdtünk így. Nem láttak a járókelők, mert a növények kitakartak bennünket. Kinyitottam a szemem és Haizaki-kun csukott szemét láttam. Milyen aranyos. Gondolom ő is megijedhetett. A kezeimet a vállairól a fejére tettem. Elkezdtem végig simítani a haját. Erre már felfigyelt és így már belenézhettem a szürke szemeibe. Szépek a szemei.
- A régi hajadat jobban szerettem. - Jegyeztem meg csak úgy magamnak. A szemei elkerekedtek, de nem mondott rá semmit. - Tetszett a színe is.
Még mindig nem mondott semmit sem. De magamat sem értem. Ha Haizaki-kunra gondolok, ugyanolyan érzés mintha Kise-kunra gondolnék. Szeretem őket. Mindenkit. Hiszen a barátaim.
Tovább simogattam a haját, majd észrevettem, hogy engem figyel. - Haizaki-kun kedves ember - mosolyogtam rá -, jó lett volna, ha több időt töltöttünk volna együtt. Mindig is kedveltelek Haizaki-kun. Nem értem, miért nem szerettek téged a többiek. Hiába verekedtél egyfolytában, azért nem ítélhetett volna el a többség mer-
A mondatot nem tudtam befejezni mert megcsókolt. Teljesen ledöbbentem. Én úgy tudtam, hogy utál engem.
Erősebb és vadabb a csókja mint Kise-kuné. Nem is tudom miért jutott ez az eszembe. Cigaretta ízű Haizaki-kun csókja. Kellemes.
A nyelve körbejárta a számat, majd elkezdte az enyémet is noszogatni. Mivel még mindig nem reagáltam semmire sem, ráharapott az alsó ajkamra. Érezni kezdtem a vér fémes ízét, így, hogy nehogy még egyszer megharapjon, visszacsókoltam. A kezemet rácsúsztattam a nyakára és közelebb húztam. Ő közben a derekamról elvette a kezeit és benyúlt a pólóm alá. Elkezdte cirógatni a hasamat, és én erre csak nyögtem egyet. A csókolózás elbódította az agyamat, ugyanis egyre jobban elkezdtem élvezni a dolgot. Az előző reakciómon felbátorodva, elkezdett a mellbimbóimmal játszadozni. Nem vagyok nő, de ez tényleg fantasztikus érzés. Összecsippentette majd elengedte, és még jobban lenyomta a nyelvét a torkomon. Alig kaptam levegőt, de nem tudtam közölni vele. Nem is hiszem hogy nagyon érdekelte volna. Kezei megfogták a pólómat majd felcsúsztatta a nyakamig, hogy még jobban hozzá férjen. Közben úgy mozgott, hogy beférkőzzön a lábaim közé és így éreztük, hogy mennyire felizgultunk. Erre már felfigyeltünk és abbahagytuk a csókolózást.
A szeme csak úgy csillogott a vágytól. Éreztem, hogy én se nézhetek ki máshogy. Haizaki-kun megmozdította a csípőjét így összeért a férfiasságunk. Mindketten nyögtünk egyet. Éreztem a tekintetét magamon, ahogy végigmér, aztán megfeszült felettem. Kinyitottam a szemem, amit nem tudom mikor csuktam be, és láttam, hogy a nyakamat majd a felsőtestemet nézte. Én is oda néztem és láttam a vöröses foltokat a testemen. Észre sem vettem ezeket amikor fürödtem.
- Oh, ezt Kise-kun csinálta. Fel sem tűnt. - Mondtam, de azon nyomban meg is bántam.
...
Újra megfeszült felettem, majd megszorította a kezeimet.
- Szóval lefeküdtél Ryoutával? - kérdezte dühösen.
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozik Haizaki-kun. - Lihegtem.
Erre csak egy ördögi mosolyt kaptam válaszul.
Felhúzott a földről majd elkezdett kiráncigálni a parkból. Nigou pedig szépen követett minket.
...
- Haizaki-kun - szólongattam, miközben tovább mentünk -, Haizaki-kun?
- Kuss! - Mondta, hátra sem fordulva.
- Nem értem miért vagy dühös, hisz utálsz engem.
Megállt, majd a közeli falnak taszított.
- Szerinted, ha utálnálak csináltam volna ilyeneket veled? - emelt fel egy kicsit pólómnál fogva, majd továbbmentünk. - Merre laksz? - kérdezte.
- Miért?
Kérdésemre újra megállt és megint a falnak nyomott. - Szerinted ezt nem kellene kezelni? - kérdezte, majd altestével hozzám dörgölőzött. Éreztem, hogy mennyire kemény ott lent. Az arcom pedig biztos, hogy nagyon vörös.
- Hai... zaki-kun, miért gondolod, hogy ebben - néztem az arcára -, nekem kéne segítenem?
Csak felnevetett erre.
- Hm, mond csak - markolt bele a fenekembe és összeérintette a férfiasságunkat újra -, mindenkivel megtetted?
- Hogy? - kérdeztem értetlenkedve.
- A csapat... mindenki megvolt? Daiki, Shintarou... mindenki? - mosolygott kajánul.
- Mi? Dehogy is! - Mondtam neki. Mégis mit képzel? Mi vagyok én valami tárgy amit kihasználhatnak?
- Hm, akkor csak Ryoutával tetted meg? - hajolt bele az arcomba. - Csak... csak nem szerelmesek vagytok egymásba? - kérdezte hitetlenkedve.
Nem válaszoltam. Nem is tudom, hogy mit válaszolhattam volna neki.
- Én... én nem tudom. Én szeretem őt - néztem félre -, de nem tudom, hogy ez az érzés szerelem-e. Nem csak őt szeretem... Mindenkit. Aomine-kunt, Kagami-kunt, Midorima-kunt... én, én nem tudom... Haizaki-kunt is ugyanígy szeretem...
Elengedte a karomat, majd lágyan megcsókolt. Felrakta a kezeimet a nyakára és finoman harapdálta a számat belülről. Nem is tudtam, hogy ilyen módon is képes csókolózni. Pár percig így csókolóztunk, majd levált az ajkaimról és újra elindultunk. Annyira emlékszem, hogy kérdezte a házamhoz vezető utat de én fel sem fogtam, mert még mindig el voltam kábulva a csóktól. Arra viszont emlékszem, hogy megmondtam neki merre kell menni. Nigou is itt futott mögöttünk. Milyen ügyes kis Husky...
...
Haizaki-kun elvette a kulcsaimat, kinyitotta az ajtót, berántotta házba, beengedte Nigout majd bezárta az ajtót. Lenézett rám, ugyanis olyan erővel rántott be az ajtón, hogy elestem. Elkezdett levetkőzni majd végül félmeztelenül állt előttem.
Az alakja, ahogy ránéztem félelmetes volt, ezért hátráltam tőle. Erre csak egy vigyort reagált, majd hirtelen fölém tornyosult. Hiába volt ijesztő az alakja, mégis amikor a szemébe néztem megnyugodtam. Nem akar bántani... Csak kissé erőszakosan viselkedik.
Felkuncogtam.
- Mi, mi olyan vicces? - kérdezte értetlen arccal.
A karjaimat rákulcsoltam a nyakára és megpusziltam a száját. - Csak rájöttem, hogy Haizaki-kun valójában milyen aranyos. - Mosolyogtam.
Erre az arca vörösre gyúlt, majd kinyitotta a száját, mintha mondani akart volna valamit de nem tette. Helyette megcsókolt. Közben elkezdett levetkőztetni. Szó szerint letépte rólam a pólómat, ami darabokban hullott a padlóra. Kigombolta a nadrágomat, majd levette az alsónadrágommal együtt. Szemtelenül elkezdte a testemet bámulni.
- Mond, hol rejtegetted ezt a testet? - kérdezte majd belenyalt a fülembe. Végig csókolgatta a testemet, és a vöröses foltokat, amiket Kise-kun hagyott, jobban megszívta, hogy megjelöljön. Miért van ez a szokás náluk? Néhány helyen meg is harapott, de nem volt rossz érzés. Észre sem vettem, hogy már a hasam aljánál járt, csak akkor amikor a szájába vette a férfiasságomat.
- Ah!
Fel, le mozgatta a fejét, majd végignyalt az egészen. Több idő nem is kellett, mert mikor megszívta a tetejét, egy nyögés kíséretében elélveztem. Lenyelte, majd két ujját a számba tette. Azt mondta, úgy szopjam mintha ő maga lenne a számban. Biztos, hogy elvörösödtem, mert felnevetett. Egyik kezemmel a csuklóját fogtam, míg a másikkal kerestem valami kapaszkodót a padlón. Észrevette, hogy nem tudok mibe kapaszkodni, ezért felemelt a hátamnál fogva és megfordított. Négykézláb, kutyapózban támaszkodtam a padlón. Két ujját közben a fenekemhez vezette és elkezdett tágítani.
- Ah!
Tovább folytatta a tágítást, amíg három ujja be nem fért. Olyan mélyre nyomta őket, hogy elérte a prosztatámat, amit egy hangos nyögéssel adtam a tudtára. Ezt észrevette mert kihúzta az ujjait és belém hatolt.
- Ah! Ez... fáj... Haizaki-kun. - Nyögtem fájdalmasan. Tényleg... Kise-kun, sem volt kicsi, de EZ hatalmas! És, mégis milyen jó... teljesen kitölt...
- Tet...suya! Mm!
Minden egyes lökésnél teljesen kihúzódott belőlem, majd vissza, és ez így ment több percen keresztül, amíg el nem érte újra a prosztatámat. Miután észrevette a reakciómat, minden lökést oda irányított. Közben végigcsókolgatta a nyakam, harapdálta a hátam, és éreztem ahogy szívásnyomokat hagyott rajtam. Egyik kezével fogott, nehogy összeessek, míg a másikkal a padlón támaszkodott. Ezt egészen addig folytattuk amíg kopogás nem hallatszott.
...
Azon nyomban Haizaki-kun a számra tette a kezét, nehogy egy hangot is adjak ki. Így vártunk míg meg nem hallottuk Kise-kun hangját.
- Kurokocchi? Itthon vagy? - kérdezte az ajtó mögül.
Mindketten ledermedtünk, majd Haizaki-kun elkezdett kuncogni, amitől az én testem is elkezdett rángatózni. Nyögtem egyet, de a kéz ami a számon volt elfojtotta a hangot. Haizaki-kun megfogta a derekam, felállt, majd az ajtó felé fordított. Most az ajtónak támaszkodtam a kezeimmel.
- Milyen kéjenc póz ez Tetsuya. - Suttogta a fülembe, majd a kezét jobban rászorította a számra és elkezdett vadul mozogni. - Mi lenne ha Ryouta, ezt meglátná? Hm? Összetörne szegényke, de nyugodj meg nem nyitom ki az ajtót. Ezt majd máskor használom fel - kuncogott sötéten, amitől libabőrös lett a lábam -, de ha hangoskodsz, akkor rá fog jönni.
- Nnn!
- Kurokocchi? Figyelj, ha itthon vagy ne haragudj. Meg... meg kéne beszélnünk ezt a dolgot. Én nem bántam meg... de... kérlek Kurokocchi hívj fel majd jó? Beugorhatnánk a Maji Burgerbe, vagy valahova mert... mert el kell mondanom neked valamit...
- Hallod Tetsuya? Ryouta szerelmet akar vallani neked. Hát nem aranyos? - suttogta a fülembe, majd megharapta azt.
Kise-kun... Kise-kun én úgy sajnálom...Kise-kun... Kise-kun...
- Kise-kun. - mondtam halkan, amit csak a mögöttem lévő alak hallott.
- Nem, nem Tetsuya - fújt bele a fülembe -, csak rám gondolj. Nézd, hát nem csodás a látvány? - bökött a fejével a bejárati ajtó melletti tükör felé.
Oda néztem, de meg is bántam. Ahogy rá pillantottam a tükörképünkre, az arcomra, ami az élvezet összes jelképét mutatja, Haizaki-kunra aki a vállamba harap... Azonnal elélveztem, ahogy egy újabb lökéssel elérte a gyönyörközpontomat.
- Nn! Hai..zaki-kun. - Suttogtam.
Haizaki-kun...Haizaki-kun...Haizaki-kun...
- Kurokocchi...ha nem vagy itthon... Á, Kise te hülye, ha nincs itthon... ah mindegy elmegyek.
- Tetsuya! - Suttogta ő is. Neki ugyan még kellett pár lökés, hogy elélvezzen, de éreztem ahogy belém élvezett.
Kise-kun már elment. Nem is tudtam segítséget kérni tőle. De...
Nem is akartam volna.
Mielőtt feleszméltem volna már az ágyban voltam, a felettem térdelő Haizaki-kunnal. A lábaimat a nyakába tette és neki kezdett egy második menetnek.
Aztán, egy harmadiknak és negyediknek. Miután elértük a határainkat elaludtunk.
De már előre félek a holnap reggeltől.
Biztos nem tudok majd leülni sem.
Szegény fenekem.
Figyelem! Kuroko no basuke karakterek nem az enyémek! Én csak játszadozok velük! Mind a Sensei-hez tartoznak! Semmi anyagi hasznom nem származik belőle! Ha eddig nem vetted volna észre ez Yaoi! Fiú x Fiú párosítással! Akinek nem tetszik... nos az már így járt xD
Ha tetszett, tetszett, ha nem akkor nem. Ez van. Előre szólok az " I love her" az első irományom!
Véleményt lehet írni, természetesen, de senkit nem kényszerítek rá ;)
Ha észreveszel valami hibát nyugodtan szólj, megpróbálom kijavítani :)
Sosem tudom, hogy Kise nevét = Ryouta vagy Ryotának kellene írni... de mivel a Ryouta szimpatikusabb volt ezért ezt használtam. Ezt nem is fogom megváltoztatni.
Ah, imádom Haizaki-kunt! De nem mertem annyira erőszakosra megírni a fejezetet, nehogy perverznek tűnjek, de hát...
Kuroko személyiségét leírni olyan nehéz! Legalábbis nekem... Mivel 1/E-ben van írva a fejezet, mindig beleképzeltem magam a helyzetébe... /
Naaaa mindegy.
Örülök, hogy elolvastad!
Bye~
Suu~
