A fedélzetre kiérve Francis újra rohangáló emberek között találta magát. A kapitány magabiztosan sétált fel a lépcsőn a kormánykerékhez, és minden második másodpercben utasításokat osztott. A légkört megülte a feszült várakozás és az izgalom.
- Menekülnek, kapitány! – jött egy kiáltás a vitorlák felől.
- Utánuk megyünk! Vitorlát feszíts, evezőket ki!
Francis itt vette észre, hogy tulajdonképpen nincsenek is olyan sokan a hajón, igaz még csak a kapitányt, Romulust, és Lovinot ismerte. Ahhoz képest, hogy nem voltak sokan, a Fortuna csak úgy szelte a vizeket. Még soha életében nem volt ilyen gyors hajón.
Arthur a kormányhoz állt, és büszkén simogatta meg a kereket.
- Ez az, szépségem, szerezzünk valamit a kereskedőktől!
Francis elképedve nézte az egyre csökkenő távolságot a két hajó között. Erre egy hajó sem lehet képes! Francis itt értette meg, mi a titka Arthur sikerének. Nem elég, hogy a kapitány ügyes a harcban, és tapasztalt hajós, de a Fortuna a legjobb hajó, amit csak találhat a hét tengeren.
Arthur csillogó szemmel nézte maga előtt a másik hajót. Még pár méter és beéri. Még nem tűzték ki a fehér zászlót. Túl naivak!
A kapitány az utolsó percekben átadta a kormányt egy hosszú, barna hajú fiúnak.
- Tartsd az irányt, maradj a hajó mellett! A többiek támadás!
Arthur előrántotta a kardját, ami fényesen csillant a napfényben. A kalózok egy csatakiáltással lendültek át a másik hajóra és kezdtek el harcolni.
Francis hátrált pár lépést. Ő nem akart harcolni.
Egy kéz, vagy inkább kötél csattant a mellkasán. A tekintete Arthur zöld smaragdjaival találkozott.
- Indulnod kéne, nem? A gyerekeid még a konyhában vannak, de elintézhetem, hogy a tengerben találják magukat.
Francis morgott és a hajó korlátjára lépett. Még soha nem csinált ilyet azelőtt. A kék tenger fenyegetően csapkodott alatta a hullámaival. Nyelt egyet.
Egy csizmás láb csattant a hátán és Francis leesett a korlátról. Még időben megkapaszkodott a kötélben, így gond nélkül átlendült a másik hajóra. Arthur a Fortunáról integetett neki vigyorogva.
- Hozz nekem valami szépséget!
Arthur átdobott neki egy rövid tőrt. Francis fogcsikorgatva felkapta, és elszaladt a harcoló kalózok között. Egyenesen a raktérbe ment. Senki sem őrizte, mindenki a fedélzeten harcolt.
Francis felfeszített egy ládát. Tele volt színes kelmékkel, gyöngyös ruhákkal, finom selyem anyagokkal. Átnézte a többi ládát is, de a többiben is hasonló dolgokat talált. Végigfutott a hajó alján, amíg meg nem találta, amit keresett. A hajó kapitányának egy elkülönített kabinja volt, és az ágya alatt egy kis láda arany színültig tele volt pénzzel.
A hóna alá kapta, és komótosan sétált vissza a fedélzetre. Nem akart belekeveredni a csatába, de már nem kellett aggódnia. A Fortuna kalózai nyertek. A legénységet az árbocokhoz kötözték, és a kötelek közé tűztek egy fehér zászlót is. Odébb néhány véres holttest hevert.
A Fortuna legénysége a két hajó közé erősített pallókon vitte át a zsákmányukat.
Arthur a hajó fedélzetén állt, elégedetten nézte munkája eredményét. Szélesen elvigyorodott, ahogy meglátta Francist.
- Szép volt, Francis. Igaz, hogy nem harcoltál, de kezdetnek megteszi.
Arthur a pallók felé lökdöste, hogy visszatérjenek a saját hajójukra. Francis értetlenül nézett vissza a válla fölött.
- Őket miért hagyod életben? Az én legénységemet megölted!
- Ők megadták magukat. Nincs okom bántani őket. Ti nem adtátok meg magatokat, és különben is hagytam közületek néhány hírmondót.
Francis átsétált a pallón, mire a kalózok bevonták őket, és eltávolodtak a kereskedők hajójától. Alig volt idejük gyönyörködni a zsákmányban, egy barna hajú lány lépett a fedélzetre. Francis még soha nem látta.
Zöld szoknyát viselt, és fehér kötényt. Fehér kendő volt a fején, és a hajában virágok. Francis nem tudta kitalálni, honnét szerezhette őket.
A lány csípőre tette a kezét és a kezében vészjóslóan megcsillant egy serpenyő. Elmosolyodott, és elkiáltotta magát:
- Kész az ebéd!
- Remek időzítés, Lizi! – kiáltotta az egyik matróz.
- Ételt ide! – üvöltött egy másik.
- Esetleg „kérem", akkor lehet róla szó.
A Lizinek nevezett lány visszament a hajó belsejébe, és néhány fatállal a karján, no meg Alfreddel és Mattel az oldalán tért vissza. Az ő kezükben szintén fatányérok voltak, tele étellel.
Lizi vidáman sürgött-forgott, mezítlábas talpa víg táncot járt a deszkákon. A fiúkkal mindenkinek osztottak ételt, aztán ők maguk is letelepedtek a vitorla árnyékába és enni kezdtek. Francis közelebb ült hozzájuk.
- Te vagy Elizabeth? –kérdezte a lányt.
- Igen. Az egyetlen lány a hajón! Nekem kell minden egyes nap kiszolgálnom ezeket a tengeri medvéket. Most még erre a két kölyökre is vigyázhatok. – sóhajtott.
- Jó fiúk ám, nincs velük gond.
- Matthew talán az. Alfred még nevelésre szorul. De nem baj, szeretem a gyerekeket, nagyon édesek a fiaid! – mondta mosolyogva.
- Nem tűnsz ellenszenvesnek. – fürkészte a lány arcát Francis – És még szép is vagy. Azt hiszem jól meglesznek veled a fiúk.
A lány újra elmosolyodott.
- Az ikrek elmeséltek mindent. Sajnálom a hajódat.
Francis keze ökölbe szorult.
- Mi úgy tartjuk, a hajóknak is van lelkük. Ezért szeretjük ennyire Fortunát. – paskolta meg játékosan a deszkákat.
- Miért követitek Arthurt? – csúszott ki Francis száján.
Elizabethet meglepte a kérdés.
- Nem is tudod milyen izgalmas kalóznak lenni. – nézett az égre – Mondjuk régen nem így képzeltem el. Azt hittem kincseket keresünk, és harcolunk. Ehelyett csak hajókat fosztogatunk, én meg a konyhán maradtam. Legalábbis ez történt, mióta csatlakoztam két éve. De még így is izgalmas Arthurral tartani. Majd meglátod te is.
Francis kételkedve pislogott, és kanalazni kezdte a levest, amit Matt tolt az ölébe. Arra gondolt, ez az Elizabeth egész rendes lány. Legalábbis eddig úgy tűnik.
Eliza sorban bemutatta neki a legénység tagjait. Ott volt Romulus, az elsőtiszt, akiben Arthur legjobban megbízott. Neki volt két unokája, Feliciano és Lovino. Ők még Elizabeth előtt csatlakoztak a hajóhoz, azért, mert akivel a szárazföldön éltek beadta a kulcsot, ezért Romulus kénytelen volt vigyázni rájuk. Felicianot egy éve kirakták egy kikötőben azzal a feladattal, hogy szerezzen információt a haditengerészetről.
Aztán ott volt még Yao és Kiku, a két keleti férfi. Elizabeth nem tudta hogyan kerültek pontosan a hajóra, állítólag egy szingapúri hajóról szöktek meg, és Arthur felvette őket.
Eduard, Toris és Raivis együtt érkeztek, plusz jött velük Feliks is, mert Toris haverja volt. Kezdetben még csak pénzt akartak szerezni, de végül a hajó elvarázsolta őket.
Lukas, Tino, Berwald, Emil és Christensen (akit mindenki Denny-nek hívott) is együtt érkeztek, még Elizabeth előtt. Azóta hozzájuk csapódott Peter is, aki egy fiatal kölyök volt. Ha azt vesszük, hogy Alfred és Matthew 12 évesek lehettek, ő lehetett olyan 10 éves. Ő általában Tinoval és Berwalddal volt.
Heracles hasonlított Kikura. Ugyanúgy csendes volt, és marha lassan beszélt. Voltak néha ilyen „filozófus rohamai", legalábbis Elizabeth így hívta őket, amikor hirtelen Heracles elkezdett valamiről beszélni, mindent megmagyarázott. Nagy koponya volt, csak… elrejtette.
Az utolsó a sorban Roderich volt. Ő igazából csak azért csatlakozott, mert reménytelenül szerelmes Elizabeth-be. Elizabeth megpróbálta már párszor lekoptatni, de csaknem hagyta el. Roderich egy igen finom úriember, régen sehova sem mozdult volna a zongorája, vagy a hegedűje nélkül, de mivel Elizabeth megszökött a kalózhajón, kénytelen volt otthagyni szeretett hangszerét, és csak egy hegedűt hozott magával. Még mindig nem sikerült megszoknia a tengeri körülményeket.
- És Arthur? - bökött a kapitány felé.
- Ő - gondolkodott el Elizabeth - mint mondtam Romulusban bízik meg legjobban, tehát ő tud róla a legtöbbet. Annyit megtanultam két év alatt, hogy feltétlenül meg kell bíznunk benne, még ha őrültséget is mond. Hidd el, tud ő rendes ember lenni.
- Rendes az, aki szemrebbenés nélkül gyilkol és fosztogat?
- Az istenért, Francis, kalózok vagyunk! Arthur egy olyan kapitány, akiért bármit megtennénk! De majd úgyis megfogod látni. Azt hiszem, veled különösen bizalmasan bánik.
- Nem úgy érzem... - morogta a francia.
- A fiaidat leszámítva persze. Értük nem kell aggódnod, vigyázok rájuk. Te csak igyekezz, és viselkedj kalózhoz méltón! Ha utána még mindig el akarsz menni, Arthur lehet, hogy elenged.
- Elizabeeeth!
Francis és Liz a fedélzet felé fordultak. Feliks egy éppen ellopott női ruhában parádézott, és a kezét nyújtotta a lánynak, mintha fel akarná kérni. Elizabeth elnevette magát, megfogta Feliks kezét, mire a szőke felhúzta. Elizabeth megpörgette párszor Felikset, mire az szédelegve huppant a deszkákon.
- Hé, Lizi, kapsz új ruhákat! - kiáltotta Denny és egy piros szoknyát dobott a lánynak.
- Mily megtisztelő, hogy én is kapok a kincsekből! - Elizabeth játékosan pukedlizett és nevetve Denny hajába túrt.
Francis hátát a mentőcsónaknak vetve ült, Alfreddel és Mattel az oldalán és azon kapta magát, hogy együtt mosolyog a többiekkel. A nevetést még nem engedte meg magának.
Elizabeth azt mondta, lehet, hogy Arthur elengedi. Ha ez a szabadságának az ára, akkor kalózként fog viselkedni. Csak nehogy közben tényleg azzá váljon.
