3. Közelebbről megismerni
A délelőtti nap fénye melegen sütött be a barlang bejáratán, ahol egy lány és egy sárkány mélyen aludt. A lány ébredt fel előbb. Mindig felkelt, ha a Nap a szemére világított. Megpróbált óvatosan kibújni a szárnyak alól, de nem sikerült neki. Felhőugró is felébredt. Nagyot ásítva nyújtózkodott. Orrával finoman megbökdöste és megszaglászta gazdáját, megbizonyosodva arról, hogy minden rendben van vele. Felkapta a kisebb páncélját, botját és elindultak le a kis öbölhöz reggelit szerezni maguknak. Idhun útközben talált szamócát és almát. Ezekből gyűjtött is egy keveset. A tengerben aznap is nyüzsögtek a halak. Felhő annyit fogott belőlük, amennyi estére is elég. A barlanghoz egy másik úton mentek vissza. Az ösvényen egy hurokcsapdába sovány nyúl hevert. A tetem már egy napos volt. Látszottak arra friss emberi lábnyomok, de a nyulat nem vitték el, túl kevésnek tartották. Idhun kibogozta a szerencsétlen állatot. Ideiglenes lakhelyükhöz visszaérve a lány tőrével megnyúzta, kibelezte szerzeményét és feldarabolta. Combjait megsütötte a tűzön, a többit kiszárította. Mikor végezte az evéssel jóllakottan, de szomjasan ültek ki a kiszögellésre. Idhun kulacsa teljes tartalmát sárkányának adta, ezzel kissé csillapítva legalább az ő szomját.
-Szerinted hol keressünk vizet?-kérdezte félig magától, félig Felhőugrótól. A sárkány tanácstalanul morgott.
-Repülünk egyet a sziget felett, akkor talán találunk valamit.-javasolta. Botja egyik végét beakasztotta Felhő szarvába és egyet szaltózva már a hátán volt.
-Induljunk.-paskolta meg a sárkány nyakát.
Elrugaszkodott a földtől és lassú repülésbe kezdtek. Órákig rótták a köröket, de csak a faluban találtak víztározót. Oda viszont túl kockázatos lett volna bemenni. Csalódottan és szomjasan szálltak le a barlang előtt. Idhun a barlangban fel-alá járkált. Egyszercsak egy vízcsepp landolt az orrán. Felnézett. A mennyezetről csöpögött a víz. Tenyerét a víz alá tartotta. Megízlelte. Édesvíz volt!
-Hát persze! Hogy ezt eddig nem vettem észre! Végig itt volt az orrunk előtt. És ennek valahonnan csöpögnie kell.-vidult fel. Rögtön elkezdett felfele mászni a barlang kapaszkodókban gazdag falán. Felhőugró érdeklődve figyelte. Elég magasra kellett másznia, amíg elért a tetejére. Szerencsére talált egy hasadékot, amin bemászott. Gyönyörű látvány fogadta. A fákon átszűrődő napfény megtört a tavon, kékes fénnyel világítva be a termet. A hullámok visszatükröződtek a sziklákról. A falak itt már befele dőltek, de a tetején kör alakú nyílás volt. A tó középen helyezkedett el, hagyva maga körül száraz partszakaszt. Egy helyen látta a lány, hogy csatornaszerűség vezeti el a víz egyrészét.
Gyorsan visszaszaladt a nyíláshoz, ahonnan bemászott. Lábfejét beakasztotta a perembe és fejjel lefelé lógott a hasadékban. Szemei kilátszottak, így látta, hogy nagyon magasról csüng lefele. Éleset füttyentett. Felhőugró felkapta a fejét, tekintetével megkereste a lányt.
-Találtam vizet.-jelentette ki boldogan- Repülj a barlang fölé. A hangom alapján megtalálod a bejáratot. Itt nem férsz be, kirobbantani pedig nem kellene-fejezte be mondandóját. Újra eltűnt a hasadékban, Felhő pedig kirepült,ahogy Idun kérte. A lány, meghallotta a szárnycsapásokat. Ígéretéhez híven egy viharszelő hangján jelző üvöltést hallatott. Felhőugró elvitt pár fát fentről, hogy beférjen. Leszállt Idhun mellé és mohón inni kezdett. Lovasa követte példáját. Mind a ketten teliitták magukat. Idhun levetette páncélját, majd a többi ruhájával együtt egy kupacba tette, haját kibontotta és fejest ugrott a tóba. A víz jeges karmai a húsáig hatoltak. De nem érdekelte. Nem hiába, a téli tengerbe tanult úszni. Feljött a felszínre levegőért, majd újra lebukott. Nagyjából egy órát úszkált. Közben hajából is kimosta a port. Újra tisztának érezte magát. Amikor kijött a tóból, Felhőugró lépkedett bele. A sárkány is úszott egy darabig. A viharszelők éles osztályú sárkány létükre szeretik a vizet. A lány már megszáradt, csak a haja maradt vizes és visszaöltözött, mire sárkánya kikászálódott. Még egyszer ittak, Idhun megtöltötte kulacsát és Felhőugró kirepült. Idhun visszament a hasadékhoz és elkezdett lemászni. Hajából még csöpögött a víz. Már csak 5 méterre lehetett a talajtól, amikor egy vizes sziklán megcsúszott a lába és leesett. Nagyot nyekkenve ért földet. Tüdejéből kiszökött minden levegő. A háta sajgott. Levegőért kapkodva ült föl. Felhőugró épp akkor ért oda. Aggódva rohant a lányhoz. Orrával megint megbökdöste, majd megnyugodva ,,sóhajtott" egyet. A lánynak nem lett nagy baja. Csak pár zúzódás és lesz néhány kék-zöld foltja. A páncél nagyjából megvédte. Idhun feltápászkodott. Lassan kisétált a kiszögellésre, hogy haját megszárítsa. Tudta, ha ilyen lassan tud csak mozogni, a csapdáknak várniuk kell. Támadt azonban egy másik ötlete.
-Ha már annyira akarod ezt a barátkozást, elmehetnénk megnézni milyen is ez az Ylva.-szólt oda Felhőugrónak.-De előbb kenek a hátamra valamit, mert átkozottul fáj.-azzal elkezdett matatni a zsákban. Pár perc múlva diadalmasan emelt a magasba egy tégelyt. -Fekete nadálytő kenőcs. Ez kell ide-mondta, miközben elkezdte bekenni hátát a gerince mentén. Hamar végzett.
-Gyere. Indulunk-nógatta Felhőugrót. Elindultak a falu felé, a lehető leghalkabban. A település az erdő szélén kezdődött.
-Te maradj itt. Én felmászok egy fára.-mondta Idhun az erdő pereméhez közeledve. Kiválasztott magának egy lombos, magas fát és felmászott rá. Kitűnő kilátása nyílt az előtte elterülő falura. Jól megfigyelt onnan mindent és mindenkit. De legfőképp Ylvát. Csak este mászott le búvóhelyéről. Felmászott Felhőugró hátára és visszamentek a szállásukra. Volt haluk bőven. Megvacsoráztak. Idhun megint nézte a tűz fényét, ahogy táncol a falakon.
-Táncol az eleven tűz, a Holdra szegezi a lángját…-próbálgatta szövegét és dallamát egy dalnak, amit régen hallott.- Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját,
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát,
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!- egyre jobban belelendült és szép lassan újra eszébe jutott az egész dal.- Vén völgy mélyén halvány fény,
Hajnali tűz kél nem várt rém,
Átkel a hídon a folyónál,
Átfut az erdőn, bosszút áll.
Zord hegyek csúcsát elérné
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.
Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
Ártó tündér varázsol,
Olvad az élet a dalától,
Vérvörös fényt szór magából,
Tűzszívű szolgát halálból
Zord hegyek csúcsát elérné,
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná,
Ha égen a felhő nem várná.
Táncol az eleven tűz, a holdra szegezi a lángját
Táncol, és vadakat űz, a széllel keresi a párját
Bárhol ha mellé ülsz, érzed féktelen vágyát
Táncol, amíg elszédülsz,
Nehogy rábízd éjjeled álmát!
Vége lett a dalnak. Idhun szeretett és tudott is énekelni. Amikor még a sárkány barlangban élt, a vihartól megijedt fiókáknak mindig énekkel terelte el a figyelmét . De nem csak akkor. A csapdászokat is szokta vele idegesíteni. Legtöbbször viszont csakúgy, mindenfajta különösebb ok nélkül dalolt és épp azt, ami eszébe jutott. Azon az estén is ez történt. Megunta nézni a fényjátékot. Eltaposta a tüzet, locsolt rá vizet. Felhő szárnya alá bevackolta magát és elaludt.
Az elkövetkező napokban kialakult egy rutin. Reggel halásztak, ettek utána figyelték Ylva minden lépését, hazamentek és aludtak.
Ylva eközben a faluban maradt. Végig a fejében csengtek Idhun szavai. Inkább nem kockáztatott meg egy esetleges támadást. Sokat segített a szüleinak a falu ügyeiben. A barátaival is sokat volt. De közben folyamatosan úgy érezte, figyelik. Ilyenkor körülnézett…feleslegesem. Sose látott senkit, aki figyelhette. Este,elalvás előtt sokat gondolkodott a lányon. Tudta jól, életének csak töredékét mesélte el neki. Elhatározta, amint letelik a hét nap, elmegy a barlangba és kifaggatja.
Letellett a hét nap. Ylva elindult egy ösvényen a barlang felé. Az utat kétoldalról bokrok övezték. Körülbelül félúton lehetett, amikor valami hirtelen elkapta bokáját, a földre rántotta és bevonszolta a bokrok mögé. A meglepetéstől először elfelejtett sikítani és ameddigre sikított volna, addigra egy kéz hátulról befogta a száját.
-Szia!-köszönt egy vidám hang. Idhuné volt. Nyilván szórakoztatta a másik ijedtsége. Ylva körülnézett. Ott volt Idhun mellet Felhőugró is. A földön feküdt. Idhun felhúzta Ylvát ülő helyzetéből és felültette Felhőugró hátára, az első tüske tövébe. Ő maga könnyedén felugrott, de a gallérokhoz ült, szembe Ylvával, a menetiránynak háttal.
-Már nem csak miattad csinálom-szólt oda Felhőnek. A sárkány megrezegtette gallérjait. A következő pillanatban Idhun felvisított, mert sárkánya elfordította fejét, hogy megnézze Ylvát. Idhun ha így ült Felhőugrón akkor ha a sárkány feje fordult, ő is fordult vele. Szerencsére lábaival erősen szorította és kezeivel átölelte a nyakát, így nem esett arccal előre a földre. Ylva is megijedt, de ő azért, mert nem tudta mit reagáljon, ha egy hatalmas sárkány őt nézi. Amikor Felhőugró alaposan megnézte az új súlyt a hátán, visszafordult
-Ilyet soha-többet-ne-csinálj!-tagolta jól érthetően a szavakat. Sárkánya erre csak fújt egyet. Majd meglátjuk, gondolta a viharszelő. Idhun ezt inkább figyelmen kívül hagyta, viszont megértette, a sárkány komolyan mondta ezt a bízzunk-Ylvában dolgot. De már ő is szeretett volna bízni benne. Finoman megpaskolta a nyakát. Elindultak céltalanul bolyongani a fák között. Idhun keresztbe fektette maga előtt botját. Nagyot sóhajtott és elkezdte.
-Most biztos azt fogod követelni tőlem, hogy mondjak többet magamról, mert keveset tudsz.-beszéd közben Idhun folyamatosan Ylva arcát figyelte. Reakcióját látva elvigyorodott-Látom igazam van. És egy félőrült, közveszélyes valakinek gondolsz-folytatta.-Megint igazam volt-bólintott aprót.-De csapjunk a sárkányok közé! A legelejéről kezdem. A falunk törvénye akkoriban az volt: ,,ölj vagy halj", de anyám, Valka, hitt a békében. Nem sokan osztották a véleményét. Aztán egy este egy sárkány betört a házunkba és ott találta Hablatyot a bölcsőben. Rohant, hogy megvédje. De amit látott, az azt bizonyította, amiben mindig is hitt. Nem egy ádáz bestia állt ott, hanem egyértelmes, jóindulatú teremtmény. A lelke az ő lelke tükre volt. Ekkor apám, Termetes Pléhpofa közéjük vágott egy baltát. A sárkány lángcsóvát fújt utána, de az nem érte el őt. Anyám megállította a sárkányt és mire apám odaért volna, vége lett a portyának és magával vitte a barlangba. Az elrablást követő harmadik hónapban megszülettem. Ha nincsenek a sárkányok, anyám belehalt volna a szülésbe. Amíg őt a láz gyötörte, Felhőugró vigyázott rám. Őrá pedig Szélseprő. Szélseprő Felhőugró ikerje. Egy tojásból keltek ki. De erről később. Mind a ketten megtanultunk sárkányok közt élni. Nekem könnyebben ment, mivel oda születtem. Az összes sárkány vigyázott rám. Amikor se anya, se Felhőugró nem volt a barlangban akkor a nőstények odavittek a fiókáik közé. De legtöbbször csak Felhőn csüngtem. Konkrétan rajta nőttem föl, ezért is értjük meg egymást ilyen jól. A sárkányok közt szinte mindent eltanultam tőlük, amit csak lehetett. Csak hogy néhányt említsek. Vízi sárkányokkal úsztam és halásztam. Vadászni rumblehornok* és siklósárkányok tanítottak. Elbújni, rejtőzködni szárnyváltók és üszkös füstlehelők segítettek. Mindent, amit a fákról és növényekről tudok, fanyesőktől lestem el. Nem voltam egy egyhelyben ülős gyerek. Amint járni tudtam… Legyen elég annyi, állandóan figyelni kellett rám. Maradéktalanul bejártam a barlang járatrendszerét. Sokszor a kis fiókák is követtek. Soha nem tévedtem el és kiváló búvóhelyekre akadtam. Az egyik nagyobbacska teremben csináltam magamnak egy vackot. Olyan 12 éves lehettem, amikor elkezdtem én is sárkányokat szabadítani. Eleinte csak a csapdákkal törődtem, de pár év múlva már az erődöket is megtámadtam egy csapat sárkánnyal. Azóta terjengenek rólam rémtörténetek-mosolygott magában. Ylvának nem kellett ezt magyaráznia. Pontosan tudta, a lány milyen is tud lenni.-A csapdászok rettegnek tőlem. Minden kegyetlenkedésüket visszakapták. Zsákmányuk és más egyebük is elveszett. Azt már hallhattad, hogy megtaláltuk a család másik felét. Nemcsak apám jött megkeresni Hablatyot, de az egész banda Bélhangossal együtt.-vonta meg a vállát Idhun. –Mostanában sokat voltam Hablattyal, apámmal és a bandával. Sokat bővítettem a sárkányok könyvén. A bandából Fafejet és Takonypócot szinte lehetetlen lekoptatni, mert Kőfejen kívül én vagyok az egyetlen szabad lány… Bátyámmal mindig mentünk szigeteket és sárkányokat keresni. Így találtunk ide.-fejezte be Idhun. Ylva elgondolkodva hallgatta. Szeme megakadt a másik páncélján.
-És ez miből van?-bökött fejével felé.
-Ez? Hát ez fából és sárkánybőrből.- nézett végig magán a lovas.
-De a bőrhöz hogy jutottál hozzá? Ahhoz meg kell ölni a sárkányt és te tudtommal nem teszel ilyet… Szóval?-faggatózott Ylva.
-Találtam. Azok, akik levadászták, azoknak csak a húsa kellet. A bőrét és a csontjait ott hagyták. Most te mesélj.-szólt Idhun
-Hát jó. Én itt születtem. A törzs örököseként kiskoromban még a széltől is óvtak. Vagyis inkább azért, mert a családban én születtem elsőnek élve. Négy testvérem halva, vagy egyáltalán nem jött világra. De megelégeltem ezt a bánásmódot. Nem tetszett, hogy nem mehetek játszani a többiekkel, nem úszhatok a tengerbe és kíséret nélkül még az erdőbe se mehettem ki. Meguntam ezt. Nagy nehezen rmeggyőztem a szüleimet, nem jó ez nekem. Többet árt, mint használ. Azóta szabadon barangolok és vadászni is megtanultam. Most arra tanítanak, hogy legyek törzsfő. És nemsokára meglesz az eljegyzésem.-fejezte be Ylva.
-Ilyen fiatalon? De akkor már nem leszel szabad!-értetlenkedett Idhun.
-Igen, ilyen fiatalon. És ez nem kényszer házasság. Ez szerelemből. Voltál te valaha is szerelmes?
-Háát... Nem.-vallotta be.
-Ami késik, nem múlik. Akkor majd te is rájössz az én döntésemre.
Közben észre se vették, de visszaértek a kiindulási helyükre. Kezdett sötétedni. Ylva lecsúszott Felhőugró hátáról és már ment volna haza, amikor Idhun utánaszólt.
-Holnap a barlanghoz gyere. És ne ebbe a ruhába legyél. Hozz hosszú ujjú felsőt, egy lazább szoknyát, vegyél alá nadrágot és cseréld bakancsra a szandálodat. És szólj, hogy pár napig nem mész haza.-meg se várva a választ megfordultak és eltűntek a fák között. A barlangban elalvás előtt Idhun odafordult Felhőhöz:
-Már nem csak miattad bízok. Jó lánynak tűnik. Meg amikor figyeltük, akkor változott meg róla a véleményem. Szerintem jó sárkánylovas lenne belőle...
Felhőugró elégedetten mormogott. Aztán ásított. És elaludt.
Ylva másnap elindult a barlanghoz. Jó egy mérföldet gyalogolt,mire odaért. Belépve Idhunék lakhelyére senkit se látott. Üres volt. Beljebb sétált.
-Idhun! Felhőugró!-kiáltozta. Fentről egy alak figyelte minden lépését. Ylva maga mögött egy tompa puffanást hallott. Hátrafordult és felsikoltott. Idhun volt az. A rém páncélban pajzzsal és bottal volt.
-Ezt miért és hogy csináltad? Nem volt itt eddig senki. Ha pedig bejössz, azt hallanom kellett volna. De csak egy tompa hangot hallottam és már itt is voltál-kérdezősködött szokásához híven Ylva. Idhun szó nélkül felfele mutatott botjával. Ylva követte a mozdulatot a szemeivel. Egy sziklaoszlopon Felhőugró kapaszkodott fejjel lefelé.
-A szárnyán ültem és vártam, hogy gyere. Mikor megérkeztél leeresztett a szárnyán. A leérkezést hallottad. De látom, a kérést nem sikerült teljesítened.-nézett végig a másikon. Igaz, Ylva hosszú ujjút viselt, ám szoknyája szűk volt és ez akadályozta a szabad mozgásban. Idhun odament a zsákjához és megkereste a váltó ruháját. Ylva kezeibe nyomta.
-Ezt vedd fel. Valószínüleg kicsit nagy lesz rád hosszra, de ez nem fog zavarni téged abban, amit majd csinálni fogsz.- Miközben a vihar-szigeti öltözött, a sárkányos pakolni kezdett. Egy szarvasbőr táskába tette a szárított nyúlhúst, egy tucat halat és vizet. Ezt a zsákba tette, amit pedig visszatett Felhőugró hasán lévő erszénybe. Amikor mind a ketten végeztek, Idhun felállt Felhő hátára. Kirepültek a barlangból. Ylva utánuk szaladt, egészen a szirt széléig. Nem értette, hova mennek nélküle. A következő pillanatban egy karmos láb ragadta meg a kezeit, magával hurcolva a felhőkig. Felismerte a sárkányt. Felhőugró volt az.
-Hová megyünk?-kiabált fel. Választ nem kapott. Egész nap repültek, mire leszálltak egy szigeten. Ylva nem látott ott egy házat se.
-Ide jöttünk.-válaszolt Idhun a reggeli kérdésére.-Ezt pedig nézd át alaposan-dobott Ylvának egy könyvet.-És ezt is olvasd el-Idhun hátrahajította a másik könyvet oda, ahol Ylvát hitte. Jól célzott, de társa már elfordult és ezért a repülő tárgy tarkón találta.
-Mi a…?-fordult meg Ylva tarkóját dörzsölve. Csak egy újabb iromány volt.-Mik ezek?
-Amit elkaptál, az a Sárkányok Könyve. Amit neked dobtam, azok a saját jegyzeteim. Olvasd őket, mi addig tábort ütünk.-mondta, azzal elment tűzifát gyűjteni.
Ylva úgy döntött, előbb a Sárkányok Könyvét lapozza fel. Jó vastag könyv volt, tele rajzokkal,leírásokkal és minden amit sárkányokról tudni kell. Legalábbis hitte, hogy minden benne van. Lenyűgözte a tűzköpők sokszínűsége. Már a könyv felénél járt, amikor Idhun visszatért. Csak futó pillantást vetett a lapokra.
-Suttogó halál? Alattomos jószágok, azt meg kell hagyni.-fűzött hozzá gyors megjegyzést. Mire megsültek a halak, Ylva végzett az első könyvvel. Evés közben nyitotta ki a jegyzeteket. Ez már nem volt olyan rendezett, mint a másik. Sok apró beszúrás, áthúzások, nyilazások és meglepően élethű rajzok.
-Ezeket te készítetted?-mutatott egy siklósárkánynak szánt lapra.
-Ki más? Mondtam, hogy azok az én jegyzeteim. Anyáé nincs nálam. Pedig azt kellett volna elhoznom. Abban több van. Nah, mindegy. Ezeket tanuld meg. Értve vagyok?-kérdezte, bár hallásra erős utasításnak tűnt.
-Igen. Miért, van más választási lehetőség is?-kérdezett vissza grimaszolva.
-Nem, nincs.-vágta rá gondolkodás nélkül Idhun.-De ha tovább grimaszolsz, itt hagyunk.-vágott vissza, miközben próbált nem mosolyogni. Amikor végeztek az evéssel, Ylva még olvasott ezért Idhun ráterített egy prémes takarót.
-Jó éjt!-mondta, már Felhőugró szárnya alól.
Ylva elgondolkodott. Miért kell neki ennyi mindent tudnia a sárkányokról? Mit tervez Idhun? Ezekkel a kérdésekkel és az olvasással volt elfoglalva, amikor fémes csattanást hallott. A hangra Felhő felkapta a fejét, de meglátta Ylvát és nem mozdult, csak éberen figyelt. A csattanás hangja emlékeztette a farkas csapdák hangjára.
-Sárkány csapda!-suttogta, majd rohant a hang irányába. Amikor odaért, bentről panaszos nyöszörgést és kétségbeesett üvöltést hallott. Rohant vissza Idhunhoz, aki csak látszólag aludt. Valójában ő is figyelte a történetek alakulását.
-Idhun…gyere!...egy…sárkány…van…a csapdában!-lihegte kifulladva Ylva.
-Te találtad, szabadítsd is ki.-szólt közömbös hangon.
Ylva nagyot sóhajtva visszarohant. Idhun Felhőugróval sétálva követte. A kétségbeesett lány addigra már a csapdánál kínlódott a kinyitással.
-Nem segítenél?-nézett a sárkányosra segélykérően.
-Eltaláltad.-fürkészte Idhun szigorú tekintettel. Ezt már csak Felhőugrónak mondta:
-Jó kezdet a csapda. Az egyik legjobb. Ha sikeresen kiszabadítja, akkor már könnyebben megbízik benne a sárkány.
Közben Ylvának sikerült annyira kinyitnia a csapdát, hogy be tudjon mászni.
-És most?-kérdezte. Remélte Idhun megy be.
-Menj be. Beférsz rajta.-mutatott a nyílásra.
Ylva kissé félve nézett be. Nem akart egy megrémült sárkány vacsorája lenni. Valamelyest megnyugodott, amikor meglátta. Egy viszonylag kis sárkány sziluettje rajzolódott ki a beszűrődő holdfényben. Ezen felbátorodva beugrott a kelepcébe. Érezte, ezt a tűzköpőt nem elég kiszabadítani. Lassan elindult felé, de a sárkány visszahúzodott. A lány megállt. Látszott az arcán, nem tudja mit tegyen. Egy ösztöntől vezérelve kinyújtotta kezét a sárkány orra felé. Nem nézett rá. Fejét is elfordította. A csapdába esett lehelete az arcába csapódott. Orra nagyon közel volt. Épp a lányt szaglászta. Hirtelen orrát belenyomta a döbbent lány tenyerébe. Akkor mind a ketten érezték: összetartoznak, egy eltéphetetlen kapocs kezd kialakulni köztük. Ylva kimászott a csapdából. Nagy nehezen kinyitotta a fémzárkát annyira, hogy kifért rajta újdonsült társa. Így már alaposabban meg tudta nézni.
-Ez egy nyökörgő? Nem, várjál. Nyökdöc. Így hívják, ugye?-nézett Idhunra.
-Igen, ez egy nyökdöc. Ha jól látom egy nőstény. Fiatal felnőtt. Nekem is van ilyenem, csak szegényem vak. Ügyesen teljesítetted a próbát. Igaz csak holnap utánra terveztem a keresést.
-Várj, várj. Milyen próba? És minek?
-A próba arról szólt, hogy alkalmas vagy-e sárkánylovasnak. Mert csak azokban bízik sárkány, akiben nincs ártó szándék feléjük. És így lehet kideríteni ki van Dragóval és ki nem. Igaz, felétek még nem járt, de ki tudja… Legalább már te is tudsz velünk repülni.
-Miért lennék Dragóval? És repülni? De hogyan? Nyereg sincs rajta-mutatott sárkánya hátára.
-Az most mellékes. Adj neki nevet-szólt rá Idhun. Mintha a nyökdöc igazolni akarná, fejével Ylvához dörgölőzött. A lány alaposan megnézte. Szárnyán megakadt a szeme. Nagy volt a sárkány testéhez képest.
-Hmm. Szélesszárny. Igen, így foglak hívni-határozta el, miközben megsimogatta Szélesszárny fejét. A nyökdöcnek tetszett a név. Nevéhez híven kitárta szárnyait és boldog, nyekergő hangot adott ki.
Észre se vették, de pirkadni kezdett. A tájat beborították a Nap aranyló sugarai.
-Aludjunk egyet még, amíg lehet.-mutatott Idhun a horizont irányába.-Holnap mindannyiunknak hosszú napja lesz. Vagyis ma lesz hosszú nap.-javította ki magát.
Visszasétáltak a táborhelyükre. Ylva és Szélesszárny hamar elaludtak. Felhőugró fellökte Idhunt.
-Jól van, elismerem. Igazad volt a lánnyal kapcsolatban.
Idhun és Felhőugró szinte semmit se aludt. Ellenben Ylva és Szélesszárny még délelőtt is durmolt. Idhun finoman megsimította a sárkány hátát. Gazdája ébredés már kevésbé volt kellemes. Ugyanis a nyökdöc felkelve véletlenül gyomron taposta. Még nem szokta meg az ember közelségét. De ahogy Ylva fájdalmasan felkiáltott, Szélesszárny egyből odahajolt hozzá és megnyalta az arcát. A lány elfogadta a bocsánatot.
-Ti ketten aztán jól egymásra találtatok. Ha nem keltem fel a hátasodat talán délig alszatok.-kezdte a morgolódást Idhun.
-Neked meg többet kéne aludnod. Akkor talán kevesebbet morgolódsz.-válaszolt Ylva. Kezdte megszokni a másik stílusát.
Idhun bosszantásképpen elkezdett tényleg morogni. Ylva csak nevetett rajta. Erre már nem szólt, úgyis tudta, társáé lenne az utolsó szó.
-Tessék, a reggelid.-adta Ylva kezébe a nyúlhúst.-Neked meg itt van ez.-nyújtott Szélesszárny felé 2 szép sügért.-Tudom, hogy ez a kedvenced.-duruzsolt neki, de hangja már egyre inkább átment sárkány duruzsolásba és Ylva már nem értette a kommunikációjukat. Csak hallota, hogy sárkánya néha Idhunéhoz hasonló hangon válaszol. Ylvát enyhe féltékenység fogta el. De ő az én sárkányom. Benne miért bízik meg automatikusan minden sárkány? Bezzeg nekem meg kellet érte dolgoznom. Kicsit talán durván lökte odébb Idhunt, mert az csodálkozva nézett rá.
-Most meg mi a bajod?-nézett rá.
-Ne vedd el tőlem a sárkányom.-támadt rá Ylva.
-Ki beszél itt arról, hogy elveszem? Én csak megetettem. És muszáj bíznia bennem is, mert a gyakorlásnál szükség lesz rám. Ha megbocsátasz, ezt még elintézem.-mondta, majd a nyökdöc felé fordulva éles rikoltást hallatott. A nyökdöc is üvöltött egyet, majd egy furcsa, nyöszörgő hangot hallatott, kicsit összébb húzta magát és meghajolt előtte.
-Ez meg mire volt jó? Nézz rá, megijesztetted-mutatott rá Szélesszárnyra Ylva.
-Dehogyis! Csak a saját jelző hangomat mutattam meg neki. Ilyene minden sárkánynak van, megmutatja a származási helyét, erejét és rangját. És minden jelzőhang különbözik. Nincs két egyforma. A nyögdöcödnek az üvöltése volt a jelzés. A nyöszörgéssel és a meghajlással csak elismerte a felsőbbrendűségem. Ez van ha nagyon közel állsz alfához.-vonta meg a vállát. Mögöttük Felhőugró és Szélesszárny is megismételte az előbbi műveletet.
-Látom sokat kell még tanulnod…-sóhajtott Idhun, amolyan "jajj, de sok dolgom lesz veled" stílusban.-És ami még fontos. Ne legyél féltékeny.
-Rendben. Na, mikor kezdjük a tanulást?-érdelődött Ylva.
-Most rögtön. Csak keresek valamit.-mondta, azzal már megint könyékig merült a zsákjába. Nemsokára egy finom, de erős szövésű kötéllel tért vissza. Átvette Szélesszárny hátán és mellső mancsai alatt összekötötte a kötél végeit.
-Ígymár nem fogsz leesni róla.-állapította meg elégedetten Idhun.-Ülj föl rá. A szárny tövébe. Neem. Ne a szárnyai mögött legyél. Szerinted minek van ott az a kötél? Dísznek?-kommentálta Ylvát. Nagy sokára már fent ült Szélesszárnyon. A sárkány kicsit fészkelődött volt hozzászokva ahhoz, hogy üljenek rajta. Ylva is kicsit kényelmetlenül érezte magát társán. Idhun a botjával tett egy lassú kört a feje felett. Erre a nyögdöc lassan és óvatosan elindult a kijelölt körön.
-Most még csak sétálgattok egy kicsit. Hogy mind a ketten szokjátok egymást-ismertette a helyzetet Ylvával is. Egész délelőtt csak sétáltak körbe-körbe. Ilyenek hangzottak közeben el:
-Kapaszkodj a kötélbe. Ne dőlj annyira hátra. Lábaiddal szorítsd kicsit az oldalát! Szokd a járását! Ne dőlj hátra! Ha itt így imbolyogsz, mi lesz ha repülni fog? Az istenek szerelmére, ne dőlj annyira hátra! Egyensúlyozz, könyörgöm!-Idhun úgy döntött szigorú lesz velük. Puhánykodással nem mennek semmire. Kora délután engedte csak meg, hogy Ylva leszálljon. Nagyon kifárasztotta ez a fajta gyakorlás. Szélesszárnynak ez meg se kottyant. Erős sárkány volt.
-Az ülésed már egész tűrhető. Az egyensúlyozást még gyakorolni kell. Szélesszárny erős, nem lesz vele gond-összegezte az aznapi teljesítményt.-Mivel így kifáradtál, ma már csak elmélet lesz. Rendben?
-Rendben. Mivel kezdünk?
-A nyökdöcökről általában. Tüzes osztályú. Látod a taréjt a feje tetején? Hát persze, hogy látod, ezt még a vak is látja.-válaszolt Ylva helyett Idhun.- Ennek segítségével a másodperc tört része alatt érzékelik a környezetüket, és reagál a közeledő fenyegetésekre és akadályokra, míg más sárkányok ezt sokkal lassabban teszik. Látod, változtatja a színét. És ahhoz képest, hogy két lábon járó sárkány, nem a leggyorsabb a földön. Neki etán köpete van. A többi sárkányhoz képest egész sokat tud lőni. Szám szerint tizenhármat…
Idhun estig magyarázott Ylvának. Utána odaadta neki saját jegyzeteit és hagyta, had olvasson bele.
A tábortűz mellet ülve Idhun beszélni kezdett:
-Nem haragszol, hogy az engedélyed nélkül sárkánylovassá akartalak avanzsálni?-kérdezte.
-Először furcsállottam, de már nem bánom. Jó érzés, ha van egy társad. Igaz, mi még csak a kezdeteknél vagyunk-simította meg Szélesszárny fejét.
3 napig csak a földön gyakoroltatta Idhun az új párost. A negyedik napra úgy gondolta elég jól összeszoktak egy kis repüléshez. De Ylvának nem szólt. Tudta, egyből tiltakozna ellene. Ezért a botját most a feje felett forgatta meg, kissé felfele mutatva a végével. Szélesszárny megértette. Óvatosan elemelkedett a talajtól. Ylva megijedt, de megpróbálta megtartani egyensúlyát és nem leszédülni sárkányáról. Hirtelen meglátta maga mellett Idhunt, aki még a földön voltak. Csak felmászott Felhőugró hátára. Tehát tényleg nem vagyok magasan; nyugodott meg Ylva.
-Mehetünk magasabbra?-kérdezte Idhun.
-Igen, azt hiszem.-Ylva nem akart gyengének tűnni és egyre jobban tetszett neki a repülés. Feljebb emelkedtek.
-Rendben vagy? Bírod?-kérdezte Idhun.
-Igen, azt hiszem. Sárkányháton jobb, mint sárkánykaromban.-felet Ylva. Meglepően gyorsan kezdett rákapni a repülés ízére. Még repültek egy órát. Leszálltak.
-Ügyesek voltatok.-dicsérte meg az újoncokat.-Kifogytunk a halból. Menjünk halászni.-mutatott a sziget túlsó végébe.-Itt nagyon meredek a part. Tudom, repülni is lehetne, de akkor mi nem tudunk a víz előtt leszállni. Egyedül nem akarom őket elengedni, mert erre biztos van több csapda. Igaz, a másik oldalon nem tudjuk mi van, de ha ott is ilyen, mint itt, akkor visszajövünk. Jó?
-Igen. Kíváncsi vagyok milyen, amikor egy sárkány halászik.-virult Ylva. Felült sárkányára és előre ügettek. Felhőugró a nyomukban loholt. Idhun lemaradt. Nem volt kedve rohanni. A kikötőben azonban nem várt, kellemetlen meglepetés fogadta a két sárkányt és Ylvát.
Ez lenne a harmadik fejezet! Remélem tetszett. Egy kis kárpótlás az előző fejezetek hossza miatt. Jó olvasást!
