Halo, itt a folytatás.
Chase
Brynjolf hátramaradt hogy összeszedje a bódéját.
- Csak egy kérdés, - Jutott eszembe hirtelen. – merre van a Céh?
- Jah, igen. A Patkányjáraton keresztül odatalálsz. – Csal ennyit mondott, de nekem fogalmam sem volt róla mi az.
- Az meg mi a…
- Ha eljutsz oda, talán beveszünk.
- Meg sem mutatod az utat, vagy hogyan is találok oda? – Csak elvigyorodott.
- Szeretnéd ha kézen fogva vezetnélek oda, akár egy anyuka a gyermekét? Légy kreatív.
Ez volt a vég szava és tovább kezdte pakolni az árus bódét. Egyedül kellett megtalálnom a Patkányjárat bejáratát. Egy olyan módszert választottam információ szerzésre amit minden hozzám hasonló tolvaj, kém, informátor és felderítő már az idő kezdete óta alkalmazott. Körbe kérdeztem a helyiek között.
Minden városbélinek ugyanazokat a sablon kérdéseket tettem fel.
- Elnézést, bocsássa meg az udvariatlanságom amiért félbeszakítom a napi teendőében, de egész véletlenül van némi információja egy bizonyos Patkányjárat nevű helyről? – Olyan kedvességgel, udvariassággal és a türelmetlenség és az agresszió legkisebb szikrájának a jele nélkül kérdeztem körbe mindenhol hogy bárkinek megolvadt volna a szíve. Csak ködös utalásokat kaptam.
- Sajnálom, polgár. Nincs információnk a helyről. – A városőröktől hiába kérdeztem.
- Bocs, fiam, amíg nem kapom meg a napi adag italom, addig magamról sem tudok semmit, nem hogy egy másik helyről. – Az utcán kolduló, alkoholista csavargótól sem kaptam információt.
- Ha tudnám hogy hol van az a patkányfészek, már rég kifüstöltem volna! – A nord nő, Mjoll egyértelműen nem tudta.
Ahogy egyre több és több járókelőben kellett csalódnom, hirtelen felcsillant bennem a reménysugár. Az utcán megláttam egy előkelő, hölgyet, hosszú fekete hajjal, több őr is kísérte, nem tudtam megállapítani a korát, de egyértelműen sok mindent látott. Mellette egy fiatal, előkelő fiatal ember kísérte aki egyértelműen a fia volt. Nekik is feltettem a kérdésem.
- Sajnálom, a leghalványabb fogalmam sincs miről beszélsz, fiam, de fontos dolgaim vannak.
Ahogy a piacon egyre csak fogyott az emberek száma akiket megkérdezhettem volna, eljutottam a város alsóbb részéig, ahova egy fából eszkábált hidak vezettek és a falba épített olcsó lakások voltak. Sokan azt sem tudták mit keresek, de az utolsó helyen egy üzlet állt, Elgrim Elixírjei. Benyitottam, egy idős, rongyos öregember állt a pult mögött.
- Jó napot, uram, üdvözölöm Elgrim Elixírjeiben. – Visszaköszöntem és ugyanúgy feltettem a szokásos, már jól begyakorolt kérdésem. – Hát, fiam, ez egy érdekes kérdés. Miért keresi azt a helyet?
- Csupán üzleti célokból.
- Szóval üzlet. Egész véletlenül… - Hirtelen egy fiatal nő szakította félbe.
- Elgrim, elfogyott a halálharang. Van még raktáron? – Egy fiatal, fekete hajú nő, kiköpött mása volt annak a nemes nőnek akivel a város felsőbb részén találkoztam. Elegáns, vörös és fekete ruhájáról könnyen lehetett következtetni hogy nemesi származású és nem volt hiánya a gazdagságból. – Ki ez a kölyök. – Egyidősnek tűnt velem, talán még fiatalabb is volt nálam.
- Csak egy…
- A Patkányjáratot keresem. Egész véletlenül nem ismerik valamelyiken? – A lány érdeklődő arccal meredt rám.
- A régi csatornarendszer bejáratát keresd és megtalálod. Óvatosan, egy halálos labirintus, veszélyes lények és emberek lakják, de megtalálod a Tolvaj Céhet. – Az öreg egy kicsit aggódva meredt a lányra.
- Ingun, nem gondolod hogy az anyád…
- Az anyám túlságosan le van foglalva a politikai és üzleti játékaival hogy egy jött-ment kölyök miatt aggódjon és talán a Céh, köztük az anyám hasznára válik. Sok szerencsét. – Ennyit mondott, felvett a pult mögül egy lila növényekkel teli dobozt és hátra ment.
Továbbra sem tetszett hogy a lány kölyöknek szólított, de megvan ami kellett. Egy csatorna kijáratot kellett keresnem, meg is lett. Egy régi, rozsdás ajtó vezetett le ahonnan borzalmas bűzt lehetett érezni. Lehet hogy már évek óta nem üzemelt, de továbbra is árasztotta magából a több évtizedes ürülék bűzét.
A sötét csatornában koromsötétség honolt és az ember az orráig sem látott és csak a bűzt érezte ami gyorsan a ruhámba rágta magát. Még mindig folyt a szennyvíz amiktől bárkinek felfordult volna a gyomra, de én kitartottam. Hirtelen fényt véltem észrevenni az alagút végéből. Egy tábortüzet. Két férfi volt ott akik veszekedtek.
- Nem tudom, Drahff. Élve megnyúznak minket ha megtudják hogy mi is csinálunk. – Egy kissé aggódó hangja volt, de a másik inkább magabiztossággal teli.
- Miért kell mindig úgy viselkedned mint egy nagy csecsemőnek?! Eddig simán eljutottunk!
- Eddig?! A régi csatornában lakunk! – Az eddig aggódó hangneme most felháborodottá vált. – Azt mondtad hogy eddigre már akkora házunk lesz mint a Feketehangáknak! – A másik, parancsoló stílusba váltott át.
- Te csak az idegenek fejének a betörése miatt aggódj, én aggódok a Céh miatt. – Egyértelműen a Tolvaj Céhet keresték, amit én is, kevés sikerrel.
- Jól van, jól van. – Adta meg magát.
- Megyek, ellenőrzöm a kijáratot, nehogy más is betévedjen ide.- Mindjárt jövök. – Tudtam hogy felém fog jönni és kizárt hogy értelmesen beszélhessek vele. Nem vagyok gyilkos, elrejtőztem az egyik sarok mögé és megvártam amíg elhalad mellettem.
Így is lett, egyáltalán nem vett észre és mentem volna tovább, de láttam egy apró papírfecni sarkot ami kikandikált a zsebéből. Visszatartottam a lélegzetem és olyan közel merészkedtem hozzá amennyire csak lehetett. Lassan és óvatosan a zsebe felé nyúltam, megérintettem a papírt és olyan lassan kezdtem el húzni hogy nehogy bármit is érezhessen. Egy perc alatt, ami nekem egy órának tűnt, kivettem a papírt a zsebéből és visszabújtam a sötét sarokba.
A fickó, ahelyett hogy visszament volna társához, elővett egy üveg sört és elkezdte iszogatni.
Nem sokat láttam a papírról, csak annyit hogy egy térkép. A társa még a tábortűz körül ült és várta hogy visszamenjen, nem volt esedékes hogy hamar megtörténik sem az hogy ő mozdul el onnan. Hacsak nem segítünk rá.
Fogtam egy arany érmét amit a hüvelykujjammal elpöcköltem az egyik sarokba hogy a tűz mellett ücsörgő fickó ne csak meghallja, de lássa is hova esett. A fickó a kapzsiságától el vakultan ment az érme után, ezzel lehetőséget adva nekem hogy gondtalanul tovább menjek.
Miután biztos távolságba kerültem, a tábortűz még épphogy elég fényt adott hogy kivegyem az újonnan szerzett térképem és szemügyre vegyem. Kézzel rajzolta az a fickó akitől elvettem, nem volt túl művészi, de hasznosnak bizonyult.
Csupa vonalból és pontból állt, de eléggé ki lehetett rajta igazodni. Egy pont volt rajta ami egyértelműen az imént elhagyott táborhely volt, a többi vonal a már bejárt járatokat jelezte amiknek a többsége zsákutcákba veszett, a többi meg olyan hosszú hogy nem mertek a végére járni és nem is voltak a térképen. Végül egy X jel volt rajta, nem messze ettől a táborhelytől, ami lehetőleg a Céh bejáratát jelképezte, "Ha tudják merre van a bejárat, miért nem mentek még oda?". Erre a kérdésre magamnak kellett választ kerítenem.
Ahogy tovább mentem, meg is lett a válasz a kérdésemre. Láttam egy járatot ami vélhetőleg a Tolvaj Céh felé vezet, de egy hatalmas híd, ami fel van húzva, megakadályozott benne hogy átjussak. Egy kötél vezetett lefelé amin a két másik kalandor, csavargó vagy bandita, nem tudom minek nevezzem őket, le és fel járt.
Amint leértem, két irány volt előttem, Jobbra egy nyitott járat, balra egy vas kapurács vezetett ami be volt zárva. A térkép nem mutatott semmit a vasrács mögül és jó oka is volt rá. A zár kifejezetten nehéz volt, még nekem is legalább egy óráig tartott, nem vagyok benne biztos hogy tényleg egy óra volt-e, de sokáig tartott mire kinyitottam.
Kinyílt és tovább haladtam, újabb fény ütötte meg a szemem, egy nagyobb tábortűz fénye. Óvatosan kilestem és láttam a fény forrását, egy nagy étkező asztalt és a körülötte lévő padok üresek voltak. Csak egy rongyos, de nagydarab ork, ült az egyik padon, pont a járat bejáratát figyelte. Ki kellett találnom valamit és tudtam is hogy mit.
Az érmés trükk nem működött volna, vagy nagyon unalmas lett volna 2-szer egymás után.
- Hé, hallasz valami magad mögül! – Suttogtam neki amit be is vett.
- Tényleg?! Vajon mi lehet az?!
- Nem tudod, ezért elmész megnézni! – Utasítottam amit ő követett is.
A kapu kinyitásán kívül nem volt nehéz dolgom, halkan tovább osontam amíg nem találtam szembe magam egy régi, kopott ajtóval ami könnyedén kinyílt.
Ahogy beértem egy nagyobb helységen találtam magam aminek a közepén egy hatalmas tónyi víz volt, körülötte, mindkét oldalt út vezetett át. A túloldalon láttam egy stéget, megpakolva hordókkal, dobozokkal és árukkal. A stégen túl pedig embereket láttam akik civilizáltabbnak tűntek mint a csatorna többi lakója. Óvatosan közelítettem meg a túloldalt, felkészülve hogy rám támadnak.
Lassan haladtam, a kezem a nadrágom hátuljában elrejtett tőrre meredt. Egy kocsma volt a föld alatt, de az itt lévők többsége nem volt olyan részeg, sokkal inkább titkos ügyeket intéztek és cselszövéseket szőttek, valahogy az én világomnak éreztem.
Információra volt szükségem, egyből a pulthoz mentem. A Pultos ugyanazzal a vörös hajú nord férfival beszélgetett aki ideküldött. Ezúttal sötét bőrvért volt rajta és egy fekete ében tőr lógott az oldalán.
- Add fel, Brynjolf. – Mondta neki a pultos. – A régi napok már elmúltak.
- Komolyan mondom, ez a fiú most más! – Erősködött, de a társaságát nem győzte meg, "Talán rólam beszél?"-
- Csak áltatod magad, öreg barátom. Te, Vex és Mercer már kihalóban lévő faj vagytok. A dolgok változnak. – A pultos már elfordult a férfitól és a munkájára koncentrált. Brynjolf még felsóhajtott egyet és az italába nézett amiben látta a tükörképét.
- "Kihalóban lévő faj"? Így hívsz minket? – Inkább magának mintsem a pultosnak mondta. Amint mellé léptem, megköszörültem a torkom amire lassan, de felfigyelt. – Lám, lám, fogjuk rá hogy lenyűgöztél, fiam. – A hangja monoton volt és unott, de az arca elárulta hogy örült annak hogy itt vagyok. – Nem gondoltam hogy valaha is látlak még, fiam. – Továbbra is "fiam"-nak szólított.
- Nem mondanám hogy sokat fáradtam az idejutással. Nem hiszem hogy megérte, ez a hely egy ócska romhalmaz. – Körülnéztem és nem láttam semmi olyan értékeset amit érdemes lenne meglovasítani. Brynjolf csak egy finom vigyorra húzta a száját.
- Ha egy palotára számítottál, talán nem is vagy érdemes erre a munkára. De meg kell hagyni, önbizalmad az van, fiam. – A hangja kioktató volt, mint egy szülőé aki épp a fiát tanítja. – A mi stílusunk a titoktartás és a megtévesztés. – Nem örültem neki ahogy velem beszél és kezdett elfogyni a türelmem.
- Akkor, a Mészáros? És az állítólagos, "munkád"? – Szűkre húztam a szemem.
- Jól van, ha végeztél a nyafogással, mint egy gyerek, mi lenne ha egy könnyed és meghitt megfenyítéssel kezdenénk. – Tényleg a lényegre tért. Tettem egy lépés hátra és a tőrömért nyúltam.
- Az enyémmel?! – Csak megforgatta a szemét.
- Nem a tiéddel, van három illető akik komoly összeggel tartoznak nekünk és úgy döntöttek, nem fizetik vissza nekünk. Szeretném, ha "elmagyaráznád" nekik hogy ez így nincs rendben. – Vagyis legyek behajtó.
- Jól hangzik. – Valószínűleg kizsarolok belőlük egy kis "kamatot" amit a magam javára megtartok. – Csak mondd a neveket.
- Tudtam hogy jó lóra tettem. Keerava a Méh és Fullánkból, Bersi Honey-Hand és Haelga. Ha ezt elintézed, a Céh tagja leszel.
- És a fizetségem? – Már tényleg kezdtem belefáradni hogy azok után a "mágikus" érmék után futok.
- Természetesen meg leszel jutalmazva. Mi törődünk a mieinkkel. – Ezúttal sokkal komolyabb volt mint a piacon.
- Bármi segítség Bersivel?
- Egy disznóképű, hájas kereskedő, ezt azonnal megállapíthatod róla. A Rákzálog tulaja, ott tölti az egész napját. Elég fukar és tagadni fogja hogy nincs semmije, de van egy régi, értéktelen, családi dwemer urnája ami díszként van kirakva a boltjában. Törd össze és fizet.
- Egyszerűnek hangzik, Haelgával mi a helyzet.
- Megrögzött és fanatikus Dibella hívő és van egy szobra róla a szállásában. Lopd el és könnyen leveszed a lábáról.
- És Keerava?
- Ő már egy kicsit keményebb dió, de mint mindenkinek, neki is van egy gyengepontja. Méghozzá a családja. Beszélj Talen-Jeivel akivel együtt dolgozik, közel állnak egymáshoz, már ha érted mire célzok. – Én mindig értem az ilyesmit.
- Tekintsd elintézettnek.
- Még egy dolog, nem a pénz a lényeg, hanem hogy tudják, nem szórakozhatnak a Céhvel! Nem akarom hogy bármelyiknek is baja essen. Rosszat tenne az üzletnek.
Ugyanúgy mint legutóbb, kisurrantam a csatornákon át, "Komolyan mindannyian megteszik ezt a fárasztó utat hogy ki és be jussanak? Igazán lehetne egyszerűbb megoldás is!".
Kassady
A Méh és Fullánkban unalmas nap volt, az emberek csak arról panaszkodtak hogy milyen nehéz a munkájuk, a Tolvaj Céh mennyire megnehezíti az életüket és még sok más. A nők többségét valami csuklyás kölyök vérig sértette, ezért nem voltak kíváncsiak más férfiak társaságára. Nem bántam, legalább a munkára koncentrálhattam, "Kezdek öregedni.".
A fogadóba, Maven jött be egy kisebb kísérettel akik elvegyültek a többi vendég között és a kisebbik fia, Sidgeir is vele tartott. Napközben, az utcán nem beszéltünk egymással és nem is mutattuk semmilyen jelét hogy ismernénk egymást. Csak a Feketehanga család a nekik dolgozók és a Tolvaj Céh tagjai tudták hogy neki dolgozok.
Az hogy eljött a fogadóba, az azt jelentette hogy nekem nem volt ott helyem, de nem érdekelt, egyszerűen csak feltápászkodtam, a sok italtól egy kicsit dülöngélve elhagytam a helyet. Végignéztem a listán amit Maven adott nekem.
Egy újabb munkás aki ellopott egy szállítmány mézsört hogy Sodrásdban eladja és nem ez az első alkalma. Rögtön a Feketehanga Mézsörfőzdébe indultam. Az ott dolgozók ismertek és rettegtek tőlem.
- Jó napot, Kassady uraság! – A pultos kissé rettegve, de örömöt színlelve elém lökött egy üveg sört.
- Bele tetted a titkos összetevőt? – Kérdeztem fenyegetően és célratörően.
- A… titkos összetevőt? – Megfagyott a vér az ereiben, izzadt és a többi munkásra nézett akik ugyanúgy, rettegve megvonták a vállukat.
- Egy jókora adag Skoomát, ami segít ellazulnom hogy nehogy véletlenül, - Halkan, fenyegetően suttogtam a fülébe. – megöljek valakit. – Őrült, gyilkos szemekkel bámultam a szemébe amitől majdnem összecsinálta magát, de végül a vállára tettem a kezem és elkezdtem röhögni. – Csak viccelek! A Skooma nem csak illegális, de undorító is! – Megkönnyebbülve elkezdett nevetni, én elővettem a kis zsák holdcukrom és beleöntöttem az italomba. – Jobban szeretem a nyers holdcukrot a sörömbe keverve. – Meghúztam az italt és a tárgyra tértem. – Hol van a mi kis csempészünk? – Megmondtam hogy akit keresek feketén árulja Maven úrnő "szeretetével" készülő mézsörét, a szeretet alatt egy jókora adag holdcukrot értettem, mert a Feketehanga sörbe azt is kevernek.
- N…nem tudom kiről beszél, Kassady nagyúr.
- Értem, de te viszont azt értsd meg hogy én nem hiszek neked. Megkérdezem, még egyszer, hol a kis csempészük. – Az igazi nevét mondtam, de nem emlékszem rá, ezért hívjuk csak "kis csempész"-nek.
- Az igazat mondom! – Kezdtem kifogyni a türelemből. Megragadtam az ingénél és a torkának szegeztem a Keserpengém.
- Nem kérdezem még egyszer! – Az őrült, szadista arcomat vettem fel.
- Jól van, Kis Csempész volt az! – Nem ezt mondta, de már említettem hogy így hívjuk.
- Látod, – Úgy kiáltottam rá mint egy tanár aki egy ostoba diákra, 100-ik próbálkozása után helyesen válaszol egy kérdésre. – ezt akartam hallani! Mondd el, miért védted?! – A fejét a pulthoz vágtam és a pengémmel egy kicsit a nyakába vágtam.
- Együtt dolgozunk! Bajtársiasságból! – Visszavettem a késem.
- Én meg egy csinos, nemes és bájos elf hercegnő vagyok. . Viccelődtem. – Szóval, azt állítod hogy én egy idióta vagyok?!
- Nem, Kassady úr, én…
- Ha még egyszer "úr"-nak vagy "uraság"-nak nevezel, levágom a golyóidat és megetetem veled! Azt várod hogy elhiszem? Hirtelen lelkiismeretet növesztettél? – Kifogyott minden kifogásból és megadta magát.
- Rendben, megosztotta velem a fizetség egy részét! Ezért hallgattam! – Elengedtem a fejét amit felemelt.
- Értem. Az együttműködésedért, egy kis jutalmat kapsz. – Erre felcsillant a mohóságtól és kapzsiságtól teli szeme.
- Valóban? – A pengémmel gyorsan elvágtam a torkát amitől úgy meglepődött mint aki kísértetet lát. A torkához szorította mindkét kezét és próbálta elállítani a vérzést, hiába, a nyaki verőerét vágtam el és csak úgy spriccelt a vér mindenfelé. A kezem is olyan lett.
- Undorító. – A kezemet egy rongyba töröltem, utáltam amikor a célpontom összemocskolt a vérével. – Hé, te, - Egy sötételf nő munkáshoz fordultam, összerezzent ahogy megszólítottam. – Lennél olyan kis cukorfalat hogy elviszel engem Kis Csempészhez? – Maven gyakran alkalmazott sötételfeket, a Széltetői északiak ki semmizik őket, Maven felkarolja és olcsó munkaerőként alkalmazza őket. Az elvakult rasszizmusa és hülyesége miatt, Maven kedvelte Ulfricot.
- Máris! – Nem kellett többet mondani, máris elvezetett a kis tolvajunkhoz.
Levezetett egyenesen a munkás részlegbe ahol több sötételf munkás éjjel-nappal dolgozott, méghozzá kis alamizsnáért. Figyeltem, nehogy bármi gyanús dolgot fedezzek fel, de mindenki rettegve folytatta a munkáját. Elvezetett a bentlakó munkások lakosztályához, sokan illegálisan dolgoznak és hogy senki se kapjon gyanút, inkább itt töltötték az egész napot és itt is éjszakáztak. Kegyetlen bánásmód volt ugyan, de hatékony. Ha a Feketehangák fogást találnak rajtad, sosem eresztenek.
A lakrész üres volt, a nőhöz fordultam aki összerezzent a nézésem alatt.
- Mondd csak, elképzelhető hogy a sok holdcukros Feketehanga sör miatt hallucinálok, vagy tényleg nincs itt senki?
- Úgy volt hogy egy kicsit lepihen a sok munka miatt. Mint minden munkás, itt a lakrésze! – Megdörzsöltem a borostám és megigazítottam a kalapom.
- Igazán? Melyik az ő ágya?
- Az ott.
- Köszönöm a drága segítséget, mehetsz a dolgodra. Elintézem innen. – Intettem neki hogy elmehet és nem is kellett több, úgy rohant a munkájára hogy hűlt helye sem maradt.
A munkásoknak csak a ágyuk volt amit sajátjuknak érezhettek, minden közös volt, az éjjeliszekrényekből is több munkással kellett osztozni. Aki szerződést kötött Mavennel vagy az egyik befolyásos emberével, annak le kellett töltenie itt vagy egy másik főzdében a határidőt. Ha valaki idő előtt el akarta hagyni a munkahelyét, akkor jöttem én a képbe. Már úgy rettegtek tőlem a munkások mint Oblivion démonjaitól.
Ellenőriztem az ágy alját és az éjjeliszekrényt, semmi gyanús, értelemszerűen. Egyetlen bűnöző, még a legostobábbak sem hagynak egyértelmű nyomot maguk után, "A kincsvadászat legfontosabb szabálya, a kincs mindig el van rejtve.". Felvágtam az ágy matracát és egy halom szalma mellett, találtam néhány üres Skoomás üveget, de ez még nem elég nyom, valószínűleg osztogatta a többi munkásnak amivel aztán jól megszedte magát. Tovább kutattam és kapott egy zsíros megbízást Ivarfalván. Nincs messze innen és még nem juthatott ki a városból. Valószínűleg még a főzdében kell lennie.
Kimentem a lakrészből és a dolgozó munkások között, nem láttam senkit aki gyanús lenne. A kalapomat egy kicsit lehajtottam hogy eltakarja a jobb szemem és úgy nézelődtem a munkások között akik a közelségemre úgy reagáltak mintha egy emberbőrbe bújt szörnyeteg járt volna közöttük és jól tették.
- Vigyázat! – Egy kissé kétbalkezes, fiatal, sötét elf lány egy nagy fazék meleg mézsörrel nekem ütközött és kiborult a tartalma. A lötty a vértem felső részét, a nadrágom nagyját és a csizmámat is eláztatta. – Kérem, bocsásson meg, Kassady uraság! Baleset volt! – A lány könnyes szemekkel könyörgött a kegyelmemért ami csak felidegesített.
- Mégis mit műveltél, te kis k*rva?! – A műszakvezető dühösen tört rá a lányra, de ezzel csak azt veszélyeztette hogy a csempész megszökik. – Kiöntötted az értékes mézsört?! És ráadásul, Kassady úrra?! Ezért most megfizetsz! – A hangzavarra mindenki ránk figyelt, ez kiváló lehetőséget adott a tolvajnak hogy feljusson a felsőbb emeletre. A nő sírt, a főnök kiabált, ezzel csak engem zavarva a munkámba.
- Fogjátok be! – Kiáltottam rájuk és odadobtam az erszényem, tele csillogó arannyal. – Ez több mint elég a kárra. Maga hagyja békén a lányt és eredjen a dolgára. – A főnök még egy dühös pillantást vetett a lányra, de felvette az erszényem és odébb állt. – Te pedig, ha még egyszer megzavarsz a munkámban, levágom az egyik hegyes füled és feldugom a formás kis s*gedbe! – A lány megrémülve összeszedte magát és kisírta magát egy félreeső sarokban.
Mindenki folytatta a munkát, én is. Ha egy másodperccel később térek vissza a kereséshez, nem vettem volna észre hogy egy kis sunyi sötételf férfi ment fel a lépcsőn a felsőbb emeletre miközben egy ládányi mézsört cipelt.
Nem rohanhattam utána, gyanút fogott volna, lassú és nyugodt tempóban követtem. Had higgye hogy még lent keresem. Egyre feljebb és feljebb mentem, ő pedig egyre idegesebb és idegesebb lett.
Amint felért az eladói részlegbe, könnyen átjutott a fenti személyzeten azzal a szöveggel hogy "Maven úrnő parancsára szállítok ki.". Ezt a szöveget a többiek bevették és kijutott az utcára. Nem róttam fel nekik ezt a baklövést, csak lassan kimentem az utcára és megláttam hogy a város kijárata felé veszi az irányt.
Nem követtem, felmásztam a főzde tetejére és háztetőről-háztetőre ugrálva a nyomában jártam. Eljutott a város kijáratáig és az őrök mellett elhaladva, kijutott a városból. A város falán több őr is járőrözött és elég nehezen, de sikerült elosonnom mellettük. Szerencsére, több kiálló gerenda és falrepedés volt a várost védő falon amiket évszázadok óta nem javítottak ki, ezért könnyen lemásztam a falon és elbújtam néhány bokor mögött.
Ki bérelt egy hintót Ivarfalvára és egy busás összeggel fizetett a kocsisnak hogy ne beszéljen arról hogy merre járt. Amint elindult, a szekér aljába tette a szállítmányt és nyugodtan hátradőlt, hamis biztonságérzetbe ringatva magát.
Legalább 1 óráig követtem a kocsit, amint elég messzire ért a várostól, mélyen, be az erdőbe, kaptam az alkalmon. A kocsi mögé osontam, felmásztam az aljára és egy darabig együtt utaztam a csempésszel. Amint meggyőződtem róla hogy nem vettek észre, megragadtam a kocsi hátulján utazó csempészt és lerántottam a földre.
Maven csak annyit mondott hogy öljem meg, azt nem hogy a lopott árut is szerezzem vissza. Megkötöztem és betömtem a száját. A hintó után rohantam és visszaszereztem az árut, "Maven ezért egy kis extrával tartozik.". Visszatértem a tolvajhoz és az erdő mélyén nem kellett visszafognom magam, nyugodtan szabadjára engedhettem a képzeletem.
- Tudod ki vagyok, ugye? – Az arckifejezéséből ítélve, ez a kérdés felesleges volt. – Nagyon helyes. Remélem tudod hogy csak a munkámat végzem. – Egy szadista vigyorral kivágtam az egyik szemgolyóját és megkönnyebbülve sóhajtottam fel, Oh, igen, ez valahogy élvezettel tölt el.".
Ahogy bekötözött szájjal és egy üres szemgödörrel ordibált, elöntött a szokásos izgalom amikor megkínzok egy áldozatot a halála előtt. Letéptem az ingét és a pengémmel elkezdtem lenyúzni a bőrt a mellkasáról. A szája be volt tömve, hiába sírt és üvöltött, nem jött senki sem a segítségére.
Egy újabb óráig játszadoztam vele, mire meghalt, "Elég sokáig bírta, ez új rekord.", gondoltam magamban. Felkaptam a lopott árut és visszaindultam Sodrásdba.
Visszatértemkor, visszavittem az árut a főzdébe, nem kell mondanom, meg voltak döbbenve, de az első nevet kihúzhattam a listámról.
A következő név már bajos volt, nem volt a városban és a nevét is megváltoztatta. A Tolvajcéhez kellett fordulnom segítségért.
Chase
Végeztem a behajtós munkával, egy kis extra összeget is bezsebeltem, a többit, az eredeti összeget átadom Brynjolfnak, a maradékot megtartom. Újra elosontam a Patkányjáratban és a csavargók továbbra is "figyelmesek" voltak.
Visszatértemkor, Brynjol ugyanott fogadott ahol otthagytam, a kocsma pultja előtt ülve, egy itallal a kezében.
- Itt van minden amivel tartoznak a Céhnek. – Átadtam a pénzes erszényeket, pontosan annyival amennyi kellett neki. Megszámolta és visszaadta nekem.
- Kiváló. A jutalmad, hogy megtarthatod. – Elég magas összeg volt az amit behajtottam, most meg nekem adta.
- Következőnek mi lesz? – Az állára tette a mutató és a hüvely ujját és elgondolkodott.
- abból ítélve, milyen jól kezelted a boltosokat, azt mondanám hogy elnyerted a bizalmam hogy bemutassalak a Mészárosnak és még valakinek aki talán hasznosnak ítél. – Komolyan beszélt, ezzel határozta el magát. – Szükségünk van hozzád hasonló tehetségekre. – Nem izgatott kit kellett le nyűgözni, csak a pénz érdekelt.
- Amíg van benne arany, addig benne vagyok. – Elvigyorodott.
- Ez a szellem! Egyszerűen a véredben van a tolvajlás, egyszerűen érzem. Gyakorlott tolvaj vagy. És nem csak egy jött ment alak aki ért egy kicsit hozzá, közénk tartozol. – Felállt, de nekem volt egy kérdésem.
- Mielőtt megyünk, kérdeznem kell valamit!
- Mi jár a fejedben?
- Sokan hozzád hasonló öltözéket hordanak. Ez egyfajta egyenruha? – Ismét lenyűgöztem és felsóhajtott.
- Mondok valamit, fiam. Te csak azzal törődj hogy pénzt szerezz nekünk. Én aggódok a többi miatt, köztük a te felszerelésed miatt is. Megegyeztünk? – Nem volt más választásom és jól esett hogy valamilyen cél miatt hasznosíthatom a tehetségem és nem csak egy piti kis zsebtolvajként.
- Jól hangzik.
- Most hogy ezt megbeszéltük, bemutatlak a Mészárosnak és a Céh mesterének.
A kocsma hátsó részéhez vezetett, megállt egy szekrény előtt amit kinyitott. Üres volt, nem értettem mit akarhat, de volt egy kar a szekrény tetején elrejtve amit elhúzott és a szekrény hátulja kinyílt és egy új helység nyílt meg előttünk.
- Üdvözöllek, a Tolvajok Céhe főhadiszállásán.
A helység egy hatalmas ciszterna köré épült, középen egy hatalmas vízgyűjtő volt amin egy kőhíd vezetett át. A híd közepén volt egy kicsit alacsony, hozzám hasonlóan breton férfi, idősebb, a 40-es évei vége felé járhatott és egy másik fickóval beszélgetett.
Egy kalapos, vörös hajú férfival, vörös és fekete bőrvértben aki már az 50-es éveiben járt.
Rögtön megismertem, ő volt Kassady, akivel 13 éve találkoztam.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelöld be a kedvenceid közé és követésre is és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod, a főtörténet mellett.
- Elfen Lied, ahogyan még nem láttad
- Egy történet Myrtanából
- Fable: A szükséges rossz
