Lefekvéshez készülődtem. A szobám pont olyan volt mint maga Piton; fekete és személytelen. Mivel más ötletem nem volt, úgy gondoltam kipakolok. Megfogtam a bőröndömet, és egy laza mozdulattal egész tartalmát az ágyra borítottam. Az ágy megremegett. Elkerekedett a szemem a látványtól.
- Heni – nyüszítettem kínomban. A hülye húgom az egész sziklakertet belepakolta a bőröndömbe! Egy pálcaintéssel a sarokba repítettem a kőkupacot. Sikeresen a helyére varázsoltam a többi cuccomat is. Diadalittasan körbejártam a szobámba, na ilyen rend se lesz többet. Ekkor botlottam bele egy könyvbe. Kíváncsian néztem meg a címét: ˝Szépség Ápolás Az Alapoktól˝ Száz éve kaptam anyámtól…˝a remény halt meg utoljára ˝ mondogatta.
Lehet, hogy ezt kéne odaadnom Pitonnak… Több hasznát venné, mint a töri könyvnek. Átváltoztatom a borítóját, és az éjjeliszekrényre teszem.
- Vacsora! Gyere, ha akarsz enni! – Hát most mit mondjak, mondhatta volna kedvesebben is… Mindenesetre éhes vagyok, úgyhogy szó nélkül ettem a vacsorát. Bár egy érdekes gőteszem szerű izé bámult vissza a tányéromból…
Dög unalmas napok egymás után… Nem tudom hogy lehet így élni… Ma viszont végre elvitt vásárolni. (Igazából kirángatott az ágyból, és elhoppanált velem.) Most az Abszol úton szambázom Piton pénzével, azzal az ígérettel, hogy hatra hazaérek. Piton csak azt felejtette el, hogy utálok vásárolni! Gyorsan végigszaladtam az összes bolton, és megállapítottam, hogy innen nekem nem kell semmi. Éppen indultam volna haza, mikor megpillantottam Hermionét a tömegben. Integetve rohantam felé. Elgondolkoztam, hogy vajon milyen látványt nyújthatok. De épp csak egy másodpercig, mert a következő pillanatban már a földön feküdtem. Felkaptam a fejem, és döbbenten néztem szembe a szőke fiatalabb kiadásával.
- Hi?.. He.. Ho? Hu? – nyögtem nem túl értelmesen. Ő meg erre nem túl szép jelzőkkel illetett. Már egy jó ideje bambultam magam elé, hogy most én mentem vissza az időben, vagy ő vett be valamit?...
- Miss Hudson? – érkezett a külvilágból egy ismerős hang. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy kettő van belőlük.
- Ahh, szóval csak szimplán kettő van belőled? Akkor nincs ilyen visszafiatalító főzet izé ugye? – Két szürke szempár bámult rám. Jajj ne nézzetek így rám!
- Szóval összeismerkedett a fiammal. Draco is a Roxfortba jár. – jegyezte meg a Lucius egykedvűen. Ááá, hogy a fia! Így már világos!
- Hát igen… Volt szerencsém megismerni közelebbről is… - ezután kínos csend állt be. Illetve nekem kínos volt, nekik meg csendes. Motyogtam még valamit, aztán valami béna kifogással eloldalogtam.
Hazaérve a zuhanyzóba vetettem magam. Már jó ideje állhattam ott, mert egyszer csak hideg víz kezdett a csapból ömleni. Ijedtemben felsikoltottam. Kiugrottam a hideg víz alól, és elkerekedett szemmel bámultam hősiesen berontó Pitont. Ha lehetséges az előzőnél is hangosabban sikítottam, és visszaugrottam a hidegvíz alá. Gyorsan elzártam a csapot, kinyúltam a függöny mögül, és egy törölköző után kezdetem kutatni. Ahogy megtaláltam, magam köré csavartam, és kidugtam a fejem a zuhanyfüggöny mögül.
- Már elnézést, de most pontosan mire is vár? – kérdeztem kissé ingerülten, mivel még mindig ugyanúgy állt, és mereven nézett maga elé.
- Bejöttem, mert úgy sikoltozott, mintha kínoznák.
- Zuhanyoztam… - vágtam teljesen ártatlan képet. – Csak nem szoktam meg, hogy hirtelen jéghideg víz folyjék a nyakamba.
- Szedje össze magát, aztán jöjjön enni! – sóhajtotta Piton, és kiment. 'Csak ennyit tud hozzáfűzni?' - morogtam magamban, és gyorsan felöltöztem.
Bocsi, hogy ilyen sokáig nem volt friss, de sajnos nem tudjuk mikor lesz megint. Azért reméljünk tetszett a fejezet!
