Haza érve Arnold éppen ágyára roskadt össze fáradtan. Felnézve panorámás mennyezetére hangosan gondolkodott az elmúlt napok eseményein.

-Miért is csinálom ezt? Ja, persze, mert panaszkodtam Helgának, hogy mennyire nem tudom elviselni.

A fiú hasára gördült majd kihúzott fiókjából egy aprócska képet. Az első randijuk, hivatalosan egy párként. Emlékszik mekkora egy katasztrófa is volt.

Arnold mindenáron azt akarta, hogy Helga önmagát adhassa, és jól érezhesse magát. Persze ez nem igazán jött be. Helga túlontúl féltette a hírnevét és nem akarta, hogy a többiek is lássák mennyire gyenge, ha az érzéseiről van szó. Mivel Arnoldot sem akarta bántalmazni, meg tipikusan szemét lenni hozzá, így távolságot tartott az egész idő alatt. Arnold nem értette. Folyton nyúlt volna Helga keze után, hogy megragadja és bújt volna mellé, hogy érezze a közelségét, de a lánynak ez nem tetszett. Elhúzta gyorsan a kezét, a másik irányba dőlt és minden érdekesebbnek tűnt a szemében a fiúnál. „Talán jobb lett volna, ha nem a Sajtfesztiválra hozom el." – gondolta. Helga unott képe kezdte elszomorítani és nem mellesleg idegesíteni is. Miután a felajánlott hajókázást is visszautasította Arnoldnak elege lett. Egy hirtelen mozdulattal berántotta a lányt egy fényképfülkébe.

-Helga, mi a baj? Rosszul érzed magad? – a fiú hangja őszinte aggodalmat sugárzott. Helga eddig is összekulcsolt karjai még jobban megfeszültek, ahogyan a fülke falán lógó posztert bámulta, alig rejtve kellemetlen és szomorú tekintetét.

-Nem, minden oké. – Arnold sivár tekintete Helgát még közelebb taszította a falhoz.

-Ja, persze, csak én nem vettem észre, hogy nálad az öröm ürömként ül ki a képedre. Ne szórakozz velem, Helga, ha bajod van, csak mond el. Mégis mire való egy barát, ha nem arra, hogy segítsen? – Helga sóhajtott egyet és feszülten végre valahára Arnold szemébe nézett.

-Mégis, hogy tudod elvárni tőlem, hogy csak úgy csapot, papot, egyik napról a másikra úgy viselkedjek, mint Lila? Főleg ennyi ismerős előtt!?

-Tessék? – Arnold nem tudta elképzelni, hogy Helga képes ennyire kiszolgáltatott is lenni.

-Szerintem tisztán és érthetően fogalmaztam, Arnoldo.

-Nem. Az a Helga, akit én óvodás korom óta ismerek sohasem volt ilyen gyáva.

Helga szemei kikerekedtek. Arnold várta, hogy a harag kihozza belőle a legjobbat. Összeszorított szemekkel várta az ütést, de nem történt semmi. Arnold még nagyobb óvatossággal nyitotta ki szemeit és olyan látvány fogadta, amit életében nem gondolta volna, hogy meg fog tapasztalni. Egy árva könnycsepp gördült le az arcán. Arnold most már tényleg meg akarta kérdezni, hogy tényleg Helga G Pataki áll-e előtte, de nem merte tovább rontani a helyzetet.

-Gyáva vagyok, igen, az. De ugyanakkor ostoba is, mert azt hittem, te meg fogod érteni miért. – majd kilépett Helga a fülképből épp a felvillanó vaku pillanatában. Arnold állt, mint akibe villám csapott. Sohasem tudta volna elképzelni, hogy minden ember közül pont Helga lesz ennyire esendő, főleg azt nem, hogy a saját zaklatója miatt fogja magát ennyire bűnösnek és bánatosnak érezni. Azonnal bocsánatot kellett kérnie tőle. Kilépve, mint mérgezett egér nézett körbe az emberek között, de nem találta sehol, viszont meglátta Stinkyt és Lilat, oda sietett hozzájuk.

-Srácok nem láttátok Helgát valamerre? – szavai alig voltak kivehetőek a folytonos lihegés miatt.

-Ejha, Arnold, veled meg mi történt? Úgy festesz, mint aki menekülni akar valaki elől. – nézett le Stinky csodálkozva.

-Én láttam elszaladni Helgát. Mintha a park felé vette volna az irányt. – mutatott a hely irányába - Elég zaklatottnak tűnt, ha engem kérdezel.

-Tudom, pont ezért keresem. Muszáj beszélnem vele. – szaladt is tovább, miután megköszönte.

-Hódítsd meg a szép leányt, Romeo! – kiáltotta utána Stinky vidáman.

-Épp azon vagyok, csak le ne tépje közben a fejemet! –tompult el Arnold válasza a növekvő távolság miatt.

-Hát, csak eljött végre az idő. – karolta át kedvesét a magas fiú.

-El – dőlt a fiú mellkasára odaadással – remélem sok boldog év fog előttük állni, megérdemlik.

-Meg bizony. –húzta közelebb Lila apró termetét, amint tovább sétáltak kettesben a fesztivál szívébe.

Eközben Arnold, mint űzött vad szaladt kifelé a világból, hogy megtalálja azt az egy szem lelket, akiről szinte semmit nem tudott ezek szerint. A park sötétedő zegzugait között hirtelen megpillantott egy magányos árnyékot. Tudván ki lehetett a furcsa hajformából ítélve, lábujjhegyen közelebb lépett és helyet foglalt mellette. A lány rezzenéstelenül ölébe meredt. Kezeit sem merte felemelni, hogy letörölhesse a potyogó igazgyöngyöket. Arnold közelebb csúszott. Még mindig nem mozdult a lány.

-Helga – szólította meg halkan, a lány nem reagált – kérlek, emeld fel a fejedet.

Helga csak megrázta a fejét.

-Miért nem? –hajolt arcához közelebb, erre a lány elhúzódott és mutatóujjával a folyó könnyekre mutatott.

-Csak azért, mert sírsz? – a fiú szíve majd megszakadt. Hogy lehet, hogy egy ilyen erős lány ennyire megtörjön csak egy szimpla melléknévtől? Arnold akaratlanul Helga álla alá helyezte kezét, hogy felemelhesse a siránkozó tekintetet. Ahogy ezt megtette, lélegzete elakadt: az egykoron mogorva arc nem hordott egyebet csupán egy piros orcát, remegő ajkat és egy vakító kék szempárt tele rettegéssel. „Hogy történhetett ez meg? Én nem akartam fájdalmat okozni. Azt hitte én megértem, de helyette csak előítéletre bukkant szavaimban! Jóvá kell tennem!"

Arnold pulóvere ujjával letörölgette az untalan patakokká duzzadó könnyeket. Helga szipogott egyet és levegő után kapkodott, amit eddig elutasított magához venni, nehogy véletlenül még annak remegése is eljusson a fiú füléig. Ennyire megalázottnak még soha életében nem érezte magát, legszívesebben elásta volna magát a föld alá vagy szaladt volna, míg a lába viszi, de tudta, hogy Arnold hamar utolérné, így hát maradt egy ültő helyében, de lesütötte újból szemeit. Képtelen volt azokat a bocsánatért esdeklő zöld íriszeket sokáig nézni, különben csak még jobban meghasadt volna a szíve.

-Akkor mondd el, amikor neked jól esik. – törte meg a perceken át tartó csöndet a fiú – Csak annyit engedj meg, hogy melletted maradhassak.

Helga bólintott válaszul. Újból csend költözött közéjük. A pár méterre lévő fesztivál zajai is tompult morajként csaptak át néha-néha a sűrű lombok között. A csillagos ég tiszta volt, a Hold sarlója alig pislákolt le a két gyermek alakjára. Egyetlen fényforrásuk a pad felett álló régi kovácsolt lámpa volt. Az álló levegőt megtáncoltató hűvös szellő megborzongatta a lány kimerült testét. Arnold levette pulóverjét és ráterítette Helga görnyedt hátára, aki azt egy bólintással megköszönte és magára vetette.

-Meg fogsz fázni. – volt az első mondata Helgának, mióta elviharzott.

-Engem nem zavar. – dőlt hátra a fiú kezeivel fejét támasztva.

-De engem igen. – tette keresztbe kezeit.

-Miért? – nézett Helgára, aki felegyenesedett akaratosan.

-Mert szeretlek. – egy egyszerű szó, megállította szívét, sőt el is szégyellte magát. Felnézett, a magas lány szemeibe, nehéz lett volna nem észre venni a komolyságot. Arnold nyelt egyet. Ugyan Helga arca még mindig pirosra volt marva a sok sótól, de már nem csak bánattal volt átitatva.

Helga felállt és Arnold kezét sajátjával fogta közre. A fiú meghőkölt, ámbár követte a lány mozdulatait. Elindultak, még mielőtt szólhatott volna a fiú, a lány helyette megtette.

-Kísérj, haza. – hangzott el a parancs-kérés.

-He? De hát-

- És… ne haragudj, hogy tönkretettem - a fiú szemei kidülledtek – az első randevúnkat.

Arnoldnak torkában akadt a szó. Olyan ritkán látta ezt az oldalát, hogy szinte mindig váratlanul érte, ha nem csak fenyegetőzésekkel volt elárasztva. Helga mindig csak gonoszkodott vele mióta csak ismerte. „Na, jó ez nem teljesen igaz, amikor először találkoztam vele, akkor is valahogy ilyen elveszett és magányos volt, mint egy perccel ezelőtt." – és akkor, leesett neki, és nagyot koppant.

-Esett, az eső. – mormolta orra alatt, amíg előhívta teljesen az elfelejtett emléket elméje mélyéből.

-Mi van? – Helga hátra nézett Arnold üveges tekintetére. A fiú felnézett a lány irányába, de rajta túl tekintett.

-Egy kislány csuromvizesen lépkedett a zuhéban. – Helga szemei egyre kerekebbek lettek. – A ruhája tiszta sár volt, egyedül bandukolt el egészen az óvodáig. –ebben a percben a fiú szemei a lány kék szemeire fókuszáltak, de hangja jelezte, még mindig emlékeiben keresgélt. – Ernyőt tartott a kislány fölé, majd megdicsérte a masniját, mert olyan rózsaszínű volt, mint a kantáros nadrágja.

Helga ekkor megállt és a fiú felé fordult. Szemeik továbbra is egymáséba meredtek. Helgáé reménykedve, de gyalázkodva. Arnoldé ködös, de egyre megvilágosodó.

-Aznap, a kislánynak elvették a tízóraiját. Elszomorodott és éppen sírni készült, de a kisfiú odaadta neki az övét, hogy megvigasztalja. A lány hálás volt, de valamiért a többiek kinevették. Azután te, félre lökted Haroldot és mindenkivel tudattad, hogy veled senki sem packázhat. – Arnold végre ráismert Helga arcára: keserűen lekonyuló ajkai többet mondtak minden szónál.

-Helga… - búsan hajolt a lány arcához közelebb, de a lány hátra lépett és elfordult a másik irányba közelebb húzva magához a pulóvert, hátha el tudna benne bújni.

-Na, és ha azt mondom? Igen! Gyerek voltam, szerető család nélkül, te voltál az első, akitől kaptam egy kis figyelmet meg kedvességet. Én meg amilyen elcseszett voltam már akkor is, őszintén kinyilvánítottam, de nem vált a javamra. Elegem volt abból, hogy én voltam, akin átgázolhattak, otthon és akkor már az oviban is?! Így inkább egy bunkó, szadista lettem, akit mindenki megvet, és a pokolba kívánna.

-De Helga az erőszak sohasem megoldás! – a fiú kezeit Helga vállára rakta.

-Mégis mit tehettem volna, Arnold? Csak egy kölyök voltam, akinek azt sem tanították meg rendesen, mi helyes és mi nem!

-A szüleid nem is, de ennek ellenére mégis tudtad, hogyan kell szeretni, hogyan gyűlölni. Addig, amíg a többiek is békén hagytak te sem akartál bántani engem, igaz?

-Eszem ágában sem volt. Hogy bánthatnék valakit, aki nem tett egyebet, mint szeretett? – fintorogta.

-Pontosan. – mosolyodott el Arnold – Helga, téged az élet nevelt fel és tett azzá, aki most vagy. Légy büszke rá hogy idáig eljutottál. – fogta karjai közé a magas lányt.

-Tudod mit bántam meg egyedül? – ölelt vissza gyengéden. Arnold csak bólintott válaszul. –Hogy téged annyiszor bántottalak.

-A pap is holtig tanul, Helga. Egyébként is soha nem tudtam rávenni magamat arra, hogy utáljalak.

-Pedig lehetett volna rá számtalan alkalmad. – nevetett kínosan a lány.

-Lehet, de valami visszatartott attól. – elmerengett azon, vajon mi lehetett – Mert valamiért, éreztem, hogy több vagy te, mint aminek hagyod magad, hogy higgyenek.

Arnold nosztalgiával átitatott mosolya egy homlok ráncolásba fordult át, amint hallotta telefonja rezgését. Ki kereshette ilyenkor? Ahogy rápillantott a kijelzőre szemei vidáman felragyogtak. Habozás nélkül feloldotta a zárat, majd egyből belépett a chatszobába.

H: Ez meg mégis mi a fenét jelentsen, Arnold! Választ követelek, de azon nyomban! :(

Helga videót küldött neked:

Arnold megnyitotta a videót, amin éppen Helga mögött barangolva duettet énekel a mit sem sejtő lánnyal. Hirtelenjében elpirult. Kinek van arra ideje, hogy ezt felvegye?! Megköszörülte torkát majd visszaírt.

A: Neked is üdv, Helga! 😊 Azt hittem, még van 1 hét a megállapodásunkból. Egyébként minek látszik, szerinted? – Arnold alig bírta ki nevetés nélkül.

H: Nem beszélünk azt mondtuk, igen, de jelenleg írunk szóval, indirekt, ami még belefér. Visszatérve a tárgyra. Nekem a videóból az jött le, hogy képtelen vagy megérteni a magánszféra fogalmát nem is beszélve arról, hogy utcai egy broadway műsort rittyentettél a népnek, holott én csak ártatlanul szórakoztattam magam.

A: Még hogy ártatlan? Ha tényleg az lett volna, akkor nem élted volna bele magadat annyira a szerepbe! Én csak segítettem enyhíteni a kínos néma karaokédat és kihozni belőle a legjobbat, úgyhogy igazán hálás is lehetnél nekem, hogy megkíméltem a közönséget a kellemetlenségeidtől.

H: Há! Ha annyira kellemetlen, miért is döntöttél úgy, hogy vállalod a kockázatod és te is elveszel egy epekedő fiatal katona szerepében? Amúgy meg, ha nem tűnt volna fel, rohadt jól szól a hangom, annak ellenére, hogy azt sem hallottam, hogy mit hagyok kiszökni a számból :P

Arnold valamiért hezitált. Elnevette magát miközben hátra vetette magát az ágyon.

-Miért kell így megbolygatnod a szívemet mond? Miért csak te jársz a fejemben megállás nélkül? Miért nem tudlak magadra hagyni és nézni, ahogy hülyét csinálsz magadból? Miért állok melléd és teszem magamat is nevetség tárgyává? Miért érzem teljesnek az életemet, ha hallhatom, ahogy énekelsz?

H: Arnold? Ott vagy?

A: Persze, csak elgondolkodtam.

H: Had találjam ki, megint a felhők közt járkálsz.

A: Aha.

H: Ez a válasz még hozzád mérve is túl rövid, de most komolyan mi a baj?

Arnold csak sóhajtozott, hogy írhatná meg neki, el van keseredve, mert irtózatosan hiányzik neki?

A: Helga, mond gondolsz még néha rám?

-Lehet, hogy ezt nem kellett volna megírni neki. – percekig várt a válaszra, de nem jött, végül feladta. Mivel már jó este felé járt az idő Arnold úgy döntött, hogy lefekszik, de előtte gyorsan lezuhanyozott. Jól is esett a bőrén érezni a finoman csapódó vízcseppek melegségét. Miután kilépett a gőzölgő fürdőszobából, elégedetten indult szobája felé, azonban a folyosón a telefon üzenet rögzítője villogott. – Jobb lesz, ha meg hallgatom, hátha fontos. – azzal felkapott a kezébe egy tollat és lenyomta a gombot. Amikor meghallotta az üzenő hangját kezéből kihullott az íróeszköz és röptében felrohant szobájába maga mögött az ajtót becsukva. Felérve ágyára tekintett.

„Menj fel a szobádba" – Egy apró doboz rajta egy cetlivel:

Drága, Football fejem!

Ha még mindig lógatnád az orrodat, akkor tegyél be nyugodtan egy-két kazettát lefekvés előtt.

Hidd el, a nosztalgia mindig segít felvidulni. Ahogyan ismerlek, nem fogod megbánni. Elég régi felvételek, de még használhatóak 😊

Szeretettel:

A te Helgád

UI: Te is hiányzol nekem

Felemelve a doboz tetejét, Arnold egy halom régi Doug kazettával találta magát szemben. Elmosolyodott a látványtól – Nem is ő lenne, ha nem tukmálná rám a gyerekshow kazettáit csak azért, hogy felvidítson. - Arnold nem ellenkezve a tanáccsal, berakott egy kazettát a lejátszóba, lekapcsolta a villanyt és néhány ásítás után hagyta, hogy elnyomja az álom, míg a háttérben szólt a műsor.