#3 – Egy új korszak nyitánya

Xavier professzor és kis csapata nem tudta megakadályozni az X-Dosszié kiszivárogtatását, és egy ismeretlen mutánsokból álló csapattal, a Mutáns Felszabadítási Fronttal kellett szembeszállniuk. A kudarc után Howlett százados Magnust hibáztatta, de hiába, senki nem hitt neki. A professzor útnak indult a fiatalokkal vissza Londonba.

A Feketerigó a felszállása után azonban nem Európa felé vette az irányt. A fiatalok meglepődtek. Martin meg is kérdezte:

- Nem úgy volt, hogy visszavisz minket Londonba?

Xavier professzor először megkerülte a válaszadást:

- Tudom, hogy mindnyájan csalódottak vagytok. Sajnálom, hogy így alakult az első küldetésetek – mert nem ez volt az utolsó! Még sok teendőnk lesz a következő hónapok során.

- Mit tervez velünk, professzor? – kérdezte Martin.

- Én többet sose fogok harcolni! – jelentette ki határozottan Jean, Peter pedig bólogatott. Betsy felháborodottan vette tudomásul, hogy rajta kívül senkiben sincs meg a küzdőszellem.

- Szépen lassan mindenről informállak titeket hogy, mi történt valójában az elmúlt napok során, és mit fogunk tenni. Most New York államban található vidéki birtokomra tartunk, az Intézetem felé. Az Intézetemben évtizedek óta mutánsokkal foglalkozom, és segítem őket erejük használatában. Néhány évvel ezelőtt Jean, Betsy és Peter néhány más fiatallal egy időben voltak a tanítványaim.

- A régi szép idők! – szólalt meg az általában szótlan Peter.

- Igen. Akkoriban nem kellett mások ellen használnunk képességeinket, nem vettünk részt küldetéseken. – tette hozzá Jean.

- Megértem, hogy ennyire dühös vagy rám, Jean. Sosem szerettél volna harcos lenni. – jegyezte meg a professzor.

Az Intézetet Xavier néhány hónapja bezárni tervezte, azt remélte, hogy mások folytatják majd a munkáját. A nyilvánosság számára ez csak egy neves professzor magánintézete volt, ahol néhány asszisztens segítségével kezeli a pszichiátriai betegeket. A valóságban azonban Xavier fiatal mutánsokat tanított képességük használatára. A legtöbb nagy erejű mutáns számára ugyanis nagy nehézséget jelent képességeik irányítása. Volt, aki csak néhány hónapot, volt, aki több évet is töltött itt. Jean ezen kívül még leendő pszichológusként is a professzor tanítványa volt már több éve, és egyfajta bizalmasa is volt, sok mindent megosztott vele.

Az Intézet épülete egy a XIX. század végén épült neogótikus stílusú kúria volt. A körülötte lévő hatalmas birtok biztosította, hogy kíváncsi szemek elől rejtve maradjon, mi is zajlik az Intézetben. Miután leszállt a Feketerigó, a professzor a kúria nagy halljába vezette őket:

- Üdvözöllek titeket az Intézetben!

- Semmi változott – jegyezte meg Betsy, miközben végignézett a falakon.

- Csak minden egy kissé kopottasnak tűnik – tette hozzá Peter.

- Igen. Az utóbbi években egyre kevesebb fiatal érkezett ide, és én is egyre inkább érzem magamon az idő múlását. De a nyugdíjazásom helyett most egy új korszak kezdődik az Intézetben: meg kell találnunk, és meg kell állítanunk a Mutáns Felszabadítási Frontot, mielőtt valami kárt tennének. – mondta Xavier.

- De hogyan? Hiszen percek alatt könnyedén legyőztek minket! – kiáltotta elkeseredetten Martin.

- Amikor az Intézetet megalapítottam Magnus Maximoffal, arra számítottunk, hogy bármikor háború törhet ki az emberek és mutánsok között, ha kiderül a létezésünk. Akkoriban harcra tanítottuk a fiatal mutánsokat, hogy majd ők védjék meg a többi mutánst az emberek támadásaitól. Azonban ahogy teltek az évek, rájöttem, hogy a háború elkerülhető, és még sokáig titokban tartható a létezésünk. Magnus nem értett velem egyet, és elhagyta az Intézetet. De ennek már nagyon sok éve volt… Azokból az évekből még maradt több olyan berendezés is, ami a kiképzést szolgálta. Magnus volt az, aki ezért felelt annak idején, én nem értettem az erőszakos részéhez. Ahhoz, hogy sikeres legyen a kiképzésetek, még meg kell győznöm a legalkalmasabbat, aki harcost farag majd belőletek!

Washingtonhoz közel egy országút melletti kocsmában hangosan szólt a zene. Már éjfél múlt, kocsmában kamionosok ittak, sokan közülük már részegek voltak. A pultnál ült Howlett százados is. Pontosabban: Howlett ex-százados, mert pár órával ezelőtt kérte a nyugdíjazását, amelyet a tábornok elfogadott. Már a sokadik sörét fogyasztotta el, amikor az egyik nagydarab részeg kamionos belékötött:

- Hé, te törpe! Miért iszol ennyit? Csak nem hagyott el a nőd? – kérdezte, majd belekortyolt a sörébe.

- Hagyjatok békén – suttogta Howlett.

- Biztos azért hagyott el, mert olyan kis törpe vagy! Ugyan kinek kéne egy törpe, mint te!

- Hagyjatok békén!

- Neked meg mi a bajod, csak segíteni akarok! – nevetett a kövér, majd a földhöz vágta Howlett sörét.

- Ez rossz döntés volt, dagi! – morgott Howlett, majd egy hatalmasat behúzott neki, amitől a részeg el is esett.

- Hé, hagyd békén a barátunkat! – kiáltotta a többi kamionos, és rátámadtak Howlettre.

A volt katona alaposan ellátta a baját a kamionosoknak. A többszörös túlerőt könnyedén legyűrte puszta kézzel is pár perc alatt. Mire az utolsót is elintézte, visszaült a bárpulthoz, de egy puska végével találta magát szembe:

- Takarodj innen, elverted a törzsközönségem! – ordította a kocsmáros. – Már riasztottam a zsarukat.

- Sört kérek! – morogta Howlett, és elindult a kocsmáros felé, aki rögtön tüzelt. A golyó pont a homloka közepén vágott lyukat.

Howlett ettől csak jobban morgott, de nem esett el. A regenerálódó képessége végezte a dolgát, egy lövéssel nem lehetett ártani neki. A távolból egyre jobban közeledő sziréna hangja hallatszódott, majd kisvártatva az ajtóban megjelent két rendőr:

- A közelben voltunk szerencsére, ne aggódjon! – szóltak oda a kocsmárosnak, majd a volt katonára ordítottak: – Kezeket fel! Egy rossz mozdulat, és lövünk!

- Ez rossz döntés volt, mocsadékok! – morgott Howlett, és megindult a rendőrök felé. De a rendőrök nem mozdultak, mintha megfagytak volna. A kocsmáros szintén. – Mi a fene ez?

- Mindig így vezeti le a dühét, százados? – szólalt meg egy hang a fejében.

- Xavier, maga mit keres a fejemben? – dühöngött Howlett.

- Azt szeretné, hogy egy órán belül országos körözést adjanak ki maga ellen két rendőr megölése miatt? A háborús hős, az elitalakulat több évtizednyi vezetője ellen?

- Ez a maga hibája – ordította Howlett. – A maga is kis ötlete miatt életemben először kudarcot vallott egy általam vezetett csapat!

- Tudom, hogy Magnus szervezte a rajtaütést!

- Ön hisz nekem, professzor? – lepődött meg Howlett.

- Én már akkor tudtam, hogy valami nem stimmel, amikor nem érzékeltem Magnus agyhullámait, amikor megérkeztem a bázisra. De túlságosan régóta ismerem ahhoz, hogy telepátia nélkül is rájöhessek arra, amikor hazudik. Sajnálom, hogy miattam kudarcot vallott, de kénytelen voltam a csapatot bevinni Magnus csapdájába. Tudnom kellett, hogy hány követője van. Magnus most az hiszi, hogy sikerült átvernie engem. Most pedig fel kell készülnünk arra, hogy szembeszálljunk a Testvériséggel. Szükségünk van magára, James Howlett! – mondta Xavier, már személyesen is.

- Hívhatsz Logannek, ahogy a barátaim szoktak! – nyújtott kezet az egykori katona a professzornak. – És most mondd, mit kell tennem, hogy legyőzzük a mocsadékokat!

- Logan, mielőtt elindulunk, lenne egy kérésem: a fiatalok nem tudhatnak arról, amit mi most megbeszéltünk. Nem szabad tudniuk arról, hogy szándékosan engedtem be őket a csapdába, és hogy Magnus van a háttérben.

- Bizony, akkor itthagynának! Katona voltam egész életemben, a titoktartás egy katona egyik legfontosabb kötelessége!

- Köszönöm. És most menjünk, már várnak ránk. – mondta Xavier, és beszálltak a közeli réten álló Feketerigóba.

A kiképzés kezdetét veszi, és néhány régi ismerőssel is találkozhatunk. De fel lehet egyáltalán készülni arra, ami várja őket?