Megdörzsöli a szemét, ránéz a szakés kancsóra, majd rövid gondolkodás után eltolja magától.
– A küldetés két napig elhúzódott. Egy csomót hibáztam, mert folyton eszembe jutott Gaara, és ideges lettem. Ez persze újabb okot adott Sasukénak, hogy izélgessen. Ettől persze csak mégjobban fölment az agyvizem, és még figyelmetlenebb lettem. Egyszer ejtettem egy majdnem végzetes hibát, ha akkor Kakashi nincs ott…
Némán széttárja karjait és felhúzza a szemöldökét.
– Nade szerencsére ott volt. Reggel volt, mikor végeztünk, és akkor megkönnyebbültem egy kicsit. De aztán, mikor levettem a pulcsimat, hogy Sakura begyógyítsa egy mélyebb sebemet, észrevettem, hogy eltűnt a nyaklánc, amit Tsunadétól kaptam.
Naruto egy pillanatra megérinti a nyakát.
– Na erre aztán már teljesen bepöccentem. Megmondtam a többieknek, hogy csináljanak amit akarnak, én addig nem megyek sehova, míg a nyaklánc meg nem lesz. Sasuke káromkodott egy sort meg elmondott mindennek, de végül Sakura elindult velem keresgélni. Visszamentünk minden helyre, ahol a küldetés alatt jártunk, de nem volt sehol. Valamikor késő délután Sakura megunta a dolgot, és elindult a többiek után, akik végülis nem mentek még vissza Konohába, hanem megvártak a sivatagi városban. Én persze még kutattam pár órát, de hiába. Végül én is föladtam, és elindultam a városba. Nem is nagyon tudtam, hova megyek, csak mászkáltam össze-vissza, míg végül egy kocsma előtt elhaladva meghallottam Sasuke hangját. Bementem, ő meg ott ült egy csomó nyáladzó csaj között.
Elhúzza a száját és enyhén csóválja a fejét.
– Odamentem hozzá, kérdeztem, mikor megyünk haza. Ő rám se nézett, annyit mondott: ma nem, és hátradobott nekem a válla fölött egy kulcsot. Kérdeztem, ezzel meg mi a fenét csináljak. Erre már megfordult, és egyes szavakat gúnyosan kihangsúlyozva azt mondta: a kazekage mélyen átérzi fájdalmadat, ezért ma estére külön bejáratú lakást kapsz, hogy nyugodtan pihenhess. Aztán visszafordult a csajokhoz és utoljára még odadörmögött egy utcanevet. Én sarkon fordultam és elmentem, de mielőtt kiléptem, még hallottam, hogy Sasukéék felröhögnek, és tudtam, hogy rajtam.
Nyílik az ajtó, belép rajta egy megfáradt arcú, középkorú nő. A válla fehér a ráhullott hótól. Leül a sarokba egy üres asztalhoz, és int a pultosnak.
– Beletelt vagy egy órába, mire megtaláltam a lakást, de nem is baj, mert Sasuke valahogy úgy felidegesített, hogy ha nem sétálok eleget, valószínűleg szétvertem volna a berendezést. Amúgy nagyon frankó kégli volt, mikor beléptem, arra gondoltam, milyen jó, ha az embernek jelentős kapcsolatai vannak, de aztán eszembe jutott a sok bénázásom a küldetésen, meg Sasuke, meg az a rohadt nyaklánc, és egyből elment a jókedvem. Ledobtam magam az ágyra, és ott feküdtem nyitott szemmel vagy két órát, míg végül elaludtam.
Nem tudom, mennyit aludhattam, azt tudom, hogy volt valami nagyon zavaros álmom Jiraiyával, amiben egyfolytában azt kérdezgette, hogy mi az, amit keresel, mi az, amit valójábankeresel…végül is arra ébredtem, hogy kopognak. Még sötét volt. Feltápászkodtam, de hirtelen azt se tudtam, hol vagyok, mindenesetre odatámolyogtam valahogy az ajtóhoz és nagy nehezen kinyitottam.
Naruto közelebb hajol, és kikerekedik a szeme. Most olyan az arca, mint egy gyereké.
– És mit gondolsz, ki volt az?...a kazekage személyesen. Azt mondta: megvan, amit kerestél. A kezében pedig ott csillogott a nyakláncom.