Megjegyzés: Egy keserédes románc története. Dumbledore és a Sötét Nagyúr halála után, mikor már csak a szabadon kószáló halálfalók és dementorok tartják félelemben a varázsvilágot. Kellemes olvasást!

Jogok: Minden jog J. K. Rowlingé. Meg ilyesmi, én csak kölcsönöztem a szereplőket.

Lehetetlen érzések

Hiányzó részlet

Az évkezdésig fennmaradó 1 hét, irdatlan sebességgel telt el. Eljött a tanévnyitó napja és a diákok csak hamar szálingózni kezdtek az iskolába. Minden a szokások szerint zajlott. Előbb a diákok, majd a tanárok is helyet foglaltak. Kate persze gondosan ügyelt arra, hogy ne kerüljön Piton mellé. Igazság szerint ez senkinek nem tett volna jót.

Az elsősöket, az újonnan érkezett, a diákok számára még ismeretlen tanárnő kísérte a teszleksüveghez, mely beosztotta őket a nekik való házba. Ez után az igazgatónő megtartotta évnyitó beszédét. Mindenkiben mély gyász lakozott az elhunyt Dumbledore felé.

Mégis Katenek voltak a legnehezebbek ezek a pillanatok és pont a bűnös tudta ezt jól. Míg McGalagony beszédet mondott, ő óvatosan Katelinre pillantott. A nő nem tűnt megtörtnek, de életvidámnak, sőt még csak élőnek sem, ahogy a széken ülve, meredt maga elé. Próbálta összeszedni magát, de nem sikerült annyira, mint szerette volna.

Aztán McGalagony bemutatta a diákoknak.

- Ebben az évben is új tanárt köszönthetünk iskolánkban. Katelin Hurt professzor megosztva fog mágiatörténetet tanítani Irina Gorrack professzorral. Kérlek titeket legyetek vele türelmesek és tisztelettudóak ezekben, a nehézidőkben. Most pedig jó étvágyat! – majd helyet foglalt, és megkezdődött a lakoma. A diákok azon kívül, hogy megbeszélték, mi történt velük a szünetben, arról is tanakodtak, ki lehet az új tanárnő. Sosem hallottak róla.

A vacsora végeztével a diákokat, prefektusaik kísérték körleteikbe, a tanárok pedig megbeszélést tartottak.

- Szóval Mis Hurt, az iskolában fog tanítani? – kérdezte könnyeden Bimba.

- Igen, a képesítése meg van hozzá. Én pedig nem látok okot, hogy megtagadjam a kérését.

- Már megbocsásson Minerva, de attól hogy Dumbledore dédunokája, még nem kellene gyakorlat nélkül alkalmazni. – mondta finoman Piton.

- Nem lennék itt, ha maga nem gyilkolta volna meg őt. – felelt Kate szánalommal teli hanggal. Perselus inkább csendben maradt. A megbeszélés további része, a tanításról illetve, a Katenek való segítségről szólt. Aztán mindenki aludni tért, illetve cirkálni; nehogy már az első napon bajt tegyenek a diákok.

♦

Kate nyugalmasan cirkált, a váltásig még egy órája volt.

Lassan, sétált a folyosók közt a sötétben. Mivel már a portrék is lefekvéshez készülődtek, nem akart fényt gyújtani és amúgy is tökéletesen látott a sötétben. A dolog egyetlen hátulütője az volt, hogy közben rengeteg ideje maradt a gondolkodásra. Sajnos! Megállás nélkül suhogtak a gondolatok, az emlékek, a sértések, a szép percek a fejében. Nem tudta őket száműzni és nem is akarta. Nem akart elfelejteni semmit, mert az már hivatalosan is búcsút jelentene a dédnagyapjától. Nem! Ezt semmi képen nem tehette. Egyszer s mind bánat telepedett rá és gyűlölet. No nem a gyilkos iránt, bár megbocsátani még mindig nem tudott neki bár mennyire is szeretett volna, mert az előtt kedvelte a férfit. A helyzetet gyűlölte, hogy soha többé nem lehet védelmező nagyapja mellett, hogy nem látja már a nyugtató, meleg és barátságos kék szemeit, melyek félhold alakú szemüvege mögül mosolyogtak rá. Ezek után kihez tartozik? Ki ad majd neki tanácsot, ki segít neki, ki bíztatja és egyáltalán? Elfogta a kétségbeesés. Szemében könnynek gyűltek. Ekkor az egyik folyosó kanyarulatában figyelmetlenségéből következőleg beleütközött Perselus Pitonba. Ijedten lépett hátrébb, addigra Piton némi fényt fakasztott pálcájából. Kate szeméből patakokban folytak a könnyek, és mihelyst meglátta ki áll előtte, még inkább zokogni kezdett. Két kezébe temette arcát, el akart tűnni. Már csak arra eszmélt, hogy erős karok fonják körül, és ő is szorosan átöleli az illetőt.

♠

Perselusnak a hócipője tele volt már ezzel a nappal és koronázásképp még ez a cirkálás is. Szörnyű! Unottan bandukolt a folyosók erdejében mikor hirtelen valamibe vagy valakibe beleütközött. Gyorsan fényt gyújtott. Mikor meglátta a zokogó nőt, mintha a szíve szakadt volna meg. Nem tudta mit tegyen. Csak állt ott és nézte a nőt, ahogy kezei közé rejti arcát. Tennie kellett valamit. Bizonytalanul, elutasítást várva átölelte. Nagy meglepetésére a nő szorosan hozzá bújt.

Ott álltak a folyosón egymást ölelve. Minden csendes volt. Az egyetlen hang, ami hallatszott Katelin zokogása. Perselus jobbnak találta, hagyni had sírjon. Kis idő múlva a férfi hangja szakította félbe a szűnni nem akaró zokogást.

- Elkísérem a szobájáig. – majd neki indultak a visszaútnak. Némán. – Jobban érzi magát?

- Annak a vállán zokogok, aki minden könnyem fakasztója. Ez ironikus. De köszönöm, hogy nem hagyott ott.

- Ez a legkevesebb.

- Szerintem nem az… magától. – majd folytatták némán útjukat.

- Jó éjt! – mondta a férfi, a boszorka ajtaja előtt állva, majd hátat fordított és elment.

Nem tudott másra gondolni, csak a nőre, ahogy az ránézett, ahogy megölelte.

Valahogy beleborzongott az érintésbe. Aztán gyorsan elhessentette ezt a gondolatot.

Nem gondolhat rá mint nőre, nem! Ő csak egy boszorka, csak egy boszorka, akinek megölte az egyetlen hozzátartozóját. Azt az embert, aki felnevelte, az egyetlen embert, akiben megbízott. Át tudta érezni Kate fájdalmát, hiszen neki is ugyan ezeket jelentette Dumbledore.

És pontosan tudta mit kellene tennie. Már csak ő van a nőnek és neki meg kell védenie. Hiszen az egykori igazgató is ezt kérte és ő szereti… nem szereti. Csak a kötelesség és a bűntudat mondatja ezt vele. Olyan elmélyülten gondolkodott, hogy észre sem vette az utána kiáltozót. Csak arra eszmélt fel, hogy belerohan valamibe, illetve nyilván valakiben, mert a puffanástól feljajdult. Perselus igyekezett felvenni szokásos pókerarcát és jóindulatát.

- Meg van maga őrülve? Mi az istent csinál éjfélkor a folyosón? – kiabált rá a szerencsétlen idegenre.

- Elnézést, én csak a menyasszonyomhoz jöttem. – mondta bűnbánóan a férfi.

- A menyasszonyához. Talán segítene, hogy ki maga és kit keres? – vette hűvösebbre a hangsúlyt.

- Ó, igen. A nevem Bruce Lettre és Katelin Hurt kisasszonyhoz jöttem. – a fiatal férfi lelkesen kezet rázott a bájitaltanárral. Perselus hátra hőkölt a név hallatán. Katet eljegyezték? Dumbledore erről miért nem beszélt soha?

- Mis Hurt a menyasszonya?

- Nos, igen. Bár visszautasított, de ezekben a nehéz időkben szüksége lehet rám és én…

- Nem hinném, hogy a kisasszony látni kívánná azok után, hogy nemet mondott a házassági ajánlatára.

- A nők mindig összezavarodnak. Kate is összezavarodott. Megijedt, mert ennyire komolyak a szándékaim, de biztosra veszem, hogy igent fog mondani. Egy ilyen partira, mint én? Pláne hogy meghalt az a… hogy is hívták? Mindegy. Szóval most hogy teljesen egyedül maradt, kelleni fogok neki. – Bruce olyan fennhéjázó volt, hogy Piton komolyan fontolgatta, hogy megátkozza ezt a pökhendi ficsúrt, de ugyanakkor a nevetés is fojtogatta.

- Bizonyára nem ismeri túl régen a kisasszonyt. Kiváló nevelésben részesült dédnagyapja Albus Dumbledore által. És higgye el nekem, hogy ha ő egyszer kimond valamit, az úgy van.

- Bizonyára maga nincs tisztában, milyen is Kate valójában. Igaz hogy alig 4 hónapja ismerem, de kiváló emberismerettel rendelkezem. Ha én azt mondom, hogy megijedt akkor meg is ijedt. – akadékoskodott Bruce.

- Akkor sem beszél vele. Mit gondolt, csak besétál az iskolába éjfélkor és felkeresi? Akkor felvilágosítom: Ez nem így működik. Most pedig lesz szíves kifáradni az iskola területéről és holnap felkeresni Katelint. – mondta félelmetesen hidegen, és halkan. Szinte sziszegett, melynek hatására Bruce hátrálni kezdett.

- Te jó ég! Ki maga? Csak nem egy másik udvarló? Nem túlságosan otromba alak. Hát jó. Holnap visszajövök. – majd megfordult és eltűnt. Piton még várt egy pillanatot, csak hogy biztos legyen benne, elment ez az alak. Azon tűnődött vajon most szóljon a nőnek, vagy majd csak reggel, bár Kate már biztos alszik. Inkább lement pincéjébe és megpróbált ő is aludni.

♦

Katelin későn ébredt. Gyorsan összekapta magát és lement reggelizni. Szerencsére még csak vasárnap volt, így nem kellett aggódnia a tanítás miatt. Békésen fogyasztotta reggeliét, amikor a morcos képű bájitaltanár megérkezett.

- Jó reggelt! – köszönt miközben leült.

- Jó reggelt! – üdvözölte a nő is.

- Tegnap éjjel összefutottam bizonyos Mr. Bruce Lettre-el. Önt kereste. – Kate idegesen letette a kanalát.

- Még is mit akart?

- Újabb házassági ajánlatot tenni.

- Miért nem értik meg a férfiak, ha azt mondom, hogy nem? – tette fel a költői kérdést magának a boszorkány.

- Ma visszajön. – mondta kissé szórakozottan a férfi.

- Ne! És még is mit mondott még?

- Hogy ön nyílván összezavarodott és megijedt, és hogy szüksége van rá. – mesélte röviden Piton.

- Neki pedig nyilván szüksége van egy felejtésátokra. – jegyezte meg élcesen Katelin. Ekkor jelent meg Ula, Kate házi manója.

- Katelin kisasszony, Mr. Lettre keresi magát. Az előcsarnokban várja. – közölte hajlongva a kis teremtmény.

- Köszönöm Ula! Mond, hogy a kastélyon kívül tartózkodom.

- Tudja, hogy a kisasszony itt van.

- Ez esetben mond, hogy mindjárt megyek.

- Igen kisasszony.

- Nagyszerű. – morgolódott maga elé a nő, miközben felállt az asztaltól. – További szép napot professzor. – majd távozott.

20 perc múlva már átkozta a percet mikor felébredt, sőt azt is mikor megismerte Bruce Lettret. Katelin szobájában ültek, és a nő épp azon volt, hogy mindenerejével visszautasítsa a házassági ajánlatot.

- Nem Bruce, nem megyek magához.

- De Katelin hiszen annyira jól megértettük egymást.

- Annyira azért nem jól, ha félre értette a szándékaim. Nem kívánok magához menni. Értse meg!

- Szóval valaki mást szeret. Azt a mogorva frátert. Persze rögtön tudtam, mikor tegnap olyan elutasítóan haza tessékelt. Miért nem ezt mondja?

- Mert a magánéletemhez, ha így van, ha nincs így, semmi köze. És most kérem, távozzon.

- Nem megyek el. Maga össze van zavarodva. Megértem, mert nagyon nehéz a helyzete. Éppen ezért van szüksége rám.

- Hagyjon már békén!

- Gondolja meg kit választ. Az egy rémes alak. Szörnyen néz ki, és csak egy egyszerű tanár. Bezzeg én: gazdag vagyok és jóképű. Ennél több nem is kell.

- De igen. Az hogy távozzon. Még pedig azonnal.

- Hogy maga milyen egy szörnyű nőszemély. – háborodott fel Bruce, de cseppet sem akart távozni. Ekkor lépett be Piton a szobába, hallva a vitát.

- Á Professzor, segíthetek? – Katelin hálás volt a látogatónak, még akkor is ha Piton az.

- Csak meg akartam nézni hogy áll a beszélgetés. Kiabálást hallottam.

- Igen. A kisasszony megőrült. – jelentette ki Bruce.

- Ó igen, üssenek agyon, mert nem akarok magához menni. – mondta színpadiasan a nő.

- Mr. Lettre, azt hiszem Ms. Hurt elég egyértelműen kifejezte véleményét és akaratát. Jobb lenne ha most távozna.

- Eszem ágában sincs.

- Pedig már tegnap kellett volna. Megmondtam, hogy menjen innen és hagyja békén. A szépszóból nem értett, hátha majd megátkozom, megért. Tűnjön innen, és vissza se nézzen. – mondta vészesen suttogva a professzor. Bruce még tett néhány megjegyzést a viselkedésükre, majd angolosan távozott. Piton és Katelin ott álltak a csukott ajtót bámulva és próbálták nevetésüket visszafojtani.

- Igazán köszönöm professzor!

- Igazán nincs mit kisasszony.

- Dehogy nem. Megmentette az életem, és azt hiszem az övét is. – mondta kacagva a nő.

- Azért megnéztem volna, ahogy darabokra átkozza. – mondta elismerően Piton. Mindketten zavarban voltak. – Akkor én megyek is. – mondta zavartan Perselus és indult az ajtó felé, de Kattel valahogy folyton keresztezték egymás útját. Megelégelve ezt a tehetetlenséget, a férfi előre engedte Katelint, aki szintén az ajtóhoz igyekezett.