Régen, amikor még Alfred és Matthew kisgyerekek voltak, gyakran átfutottak Romana és Antonio pajtájába, felmásztak a padlásra, aztán elfeküdtek a szénában. Jó volt beszívni az illatát, és csak feküdni egymás mellett. Nem sokszor találtak rájuk itt, Feli néha kisebb pánikrohamokat kapott, hogy eltűnt a fia. Ezek után Matt párszor rosszul érezte magát, pedig Feli soha nem haragudott rá emiatt. Mindig azt mondta, hogy nagyon aggódott, és hogy mennyire szereti. Azt soha nem tiltotta meg neki, hogy Alfreddel császkáljon a városban, vagy Romanáék farmja körül. Matt szeretett is a bácsikája közelében lenni. Antonio vidám volt, és mindent megtanított a lovakról, a lovaglásról, és a nagy utazásokról. Csak Antonio ismerte a fiúk búvóhelyét a pajtában, és ha összetalálkoztak, a bácsikája sokszor velük maradt és mesélt nekik. Már kívülről fújták azt a történetét, amikor azt ecsetelte, hogy hogyan jutott el Spanyolországból egy kalózhajón Amerikába és hogyan találkozott Romanával.
Alfreddel hamar rájöttek, hogy testvérek, és hogy is van az, hogy mégis külön családoknál laknak. Ludwig kerülte ezt a kérdést, Gilbert pedig kerek-perec megmondta Alfrednek az igazat (Elizabeth ezután összevitázott a férjével a témát illetően), aki azonnal elújságolta Matthewnak. Mattie először kiborult, sírt, még Alfred sem tudta megvigasztalni. Feli otthon szorosan magához ölelte, és biztosította róla, hogy mennyire szereti, amíg Ludwig is átment rendbe rakni a bátyját. Azért mégsem most tervezték felvilágosítani az ikreket ilyen téren. Még az is felmerült, hogy lehet, hogy jobb lett volna, ha tényleg egy családban nevelik őket.
Matthew kétségbeesését pár nap múlva felváltotta az izgatottság, hogy akkor vajon kik lehetnek az igazi szüleik. Mivel sem Ludwig, sem Feli, sem pedig Alfred családja nem tudott erre választ adni, jobb híján a képzeletükre bízták magukat. Így voltak ők már kalózok, uralkodók, lovagok, és rejtélyes keleti emberek leszármazottai is. A legfőbb kérdés mégis a miért volt. Miért váltak meg tőlük az igazi szüleik? Megint csak a fantáziájukat használhatták, viszont erre soha nem találtak választ.
Mattie-t még most is gyötörte ez a kérdés. Nem tudják miért nem kellettek a szüleiknek. Talán tényleg törvénytelenek voltak, és csak lerombolták volna valaki büszkeségét. Vagy egyszerűen „becsúsztak", nekik meg nem kellettek…
Ilyen gondolatokkal már nem is akarta megtalálni őket, viszont emlékezett, hogy tízévesen megígérték egymásnak Alfreddel, meg fogják keresni őket, ezt pedig a világért sem szegte volna meg. Ő is túlságosan kíváncsi volt, akármennyire is lehetetlennek, vagykínosnak is tartotta a találkozást.
Per pillanat még szó sem volt boldog összeölelkezésről, még csak nagy találkozásról sem. Mattie visszatért a valóságba, vagyis Alfred mellé az éjszakai sivatagba. Bár úgy beszélték meg, hogy éjszaka fognak főleg utazni, amíg látszanak a csillagok, és arra mennek, ahol először feltűnik az Ikrek, de a lovaik túlságosan elfáradtak, hogy folytatni tudják az utazást. Matt testvére a vállának dőlve hortyogott, miközben az előbbi az eget figyelte. Felire és Ludwigra gondolt, hogy vajon mi lehet velük otthon. Felinek biztos hiányzik, Ludwig csak kibírja valahogy… a szomszédban Elizabethnek és Gilbertnek sincs már otthon Roderich. Alfred bátyja pár éve hagyta el a szülői házat, hogy csatlakozzon egy vándorcirkuszhoz és ott zenélhessen.
Matt hunyorgott, és észrevett egy fénypontot a távolban. Ahogy jobban megnézte, már biztos volt benne, hogy tűz ég, mégpedig nagy. Megfogta Alfred vállát és felrázta a testvérét.
- Hé, Alfie! Ébredj, Alfie!
- Nem anyu, még sötét van… - motyogta Alfred.
- Matthew vagyok, ébredj!
Alfred kinyitotta a szemét és kábán nézett a testvérére, aki a távolba mutatott.
- Nézd mekkora tűz!
- És? Idáig nem jön el.
- Úgy értem meg kéne néznünk mi az!
- Ha te mondod, Mattie… - ásított Alfred, felállt, és megsimogatta Tony orrát.
A ló fújt egyet, biztosan teljesen kipihente magát és alig várta, hogy újabb vad vágtákba kezdhessenek a gazdájával. Matt felszállt Kuma hátára és gyorsan elindultak a tűz felé. Alig negyedóra múlva elérték, bár addigra már csak néhány kósza láng csapott fel. Egy félig leégett városban voltak, ahol kétségbeesett emberek rohangáltak vizes, és kiürült vödrökkel a kezükben. A veszély már elmúlt, néhány ház ép maradt, néhány pedig teljesen leégett. Az egyre elsötétülő városban Alfred odaléptetett egy idősebb asszonyhoz, aki már befejezte a tűzoltást.
- Mi történt? – kérdezte.
- Egy rablóbanda érkezett és kifosztottak minket. – mondta szomorúan az asszony – Felgyújtották a városunkat!
Alfred pár pillanatig némán meredt az asszonyra, aztán Matt érezte, hogy a testvérét lassan elönti a nyers indulat.
- Merre mentek? –kérdezte.
Az asszony a városból kivezető útra mutatott, mire Alfred arra fordította a lovát és Matt után kiáltott, majd nekiiramodott az éjszakának. A testvére belevágta a sarkát Kuma oldalába és ő is vágtatni kezdett. Alfred mindig is nagy igazságosztó volt. Szerette, ha ő lehet a hős, és ezért általában tett is. Matt büszke is volt rá, viszont nemegyszer került már emiatt lehetetlen helyzetekbe… például amikor egymaga kiállt pár idősebb fiú ellen a városban, és az arca csupa kék-zöld folt volt, amikor hazament. Nem mondta meg se Elizabethnek, se Gilbertnek miért is verekedtek össze, csak Matt tudta, hogy a nagyobb fiúk elvették a plüssmackóját (szintén Kumának hívta), és miközben ő sírdogált a házban, Alfred már azon ügyködött, hogy ellássa a medvebitorlók baját.
Ahogy most éppen a rablóbanda nyomában voltak, Alfred elszánt volt, Mattie pedig inkább ideges. Verekedett már ő is, de korántsem élvezte annyira a pofozkodást, mint a testvére. A táj mellettük lassan megváltozott homokos, poros sivatagból először egy füves síksággá, aztán beértek egy erdőbe is. Itt Alfred lelassított és a holdfényben próbálta több-kevesebb sikerrel követni a lovak patájának nyomát. Megpróbáltak a lehető leghalkabban közlekedni, nos… ez sem sikerült mindig.
Egy szikla elvágta az útjukat, és Alfred beismerte, hogy már rág nem a nyomokat követte, valahol elvesztette őket. Azért leszállt Tony hátáról és felkapaszkodott a nagyjából négy láb magas ferde sziklára. Lepillantott a mélységbe, aztán intett Matthewnak, hogy halkan ő is másszon mellé. Matt ezt tette, és ahogy lepillantott a sziklákkal övezett, holdfénnyel bevilágított mélyedésbe, meglepetten vette tudomásul, hogy megtalálták a rablóbanda rejtekhelyét. Ahogy Matt meg tudta állapítani, heten voltak, oldalukon két pisztoly, és a zsákmányukat éppen egy sziklák közötti résbe tuszkolták be. Aztán leültek és vidáman beszélgettek a mai sikeres portyáról.
Alfred lejjebb mászott, és a szikla rejtekébe húzta a testvérét is.
- Van terved? – kérdezte suttogva Matt.
- Persze. Visszaszerezzük a város pénzét, aztán visszavisszük nekik.
- És a banditák ellen?
- Hát… - gondolkodott el Alfred – Ha ellövöm a lábukat, attól még ugyanúgy tudnak ránk célozni, igaz?
Matt bólintott.
- Egyesével kell elintéznünk őket. – mondta – Különben nincs esélyünk.
- Még az is előny, hogy sötét van… - motyogta Alfred.
- Szóval, a tervem a következő… - kezdte mesélni Matt. A végén Alfie bólintott, alászálltak a szikláról és nekikezdtek a műveletnek.
Ahogy Matt a helye felé tartott, látta, hogy a testvére felhúzza az arcára a nyakában lógó kendőt, és megtölti az Elizabeth-től kapott pisztolyát. Ő is így tett.
Végigosont a sziklák tövében, végig az árnyékban, aztán megállt ott, ahol a kivezető ösvényt látta a mélyedésből. Alfred felmászott egy magasabb sziklára, és fentről nézett le Mattie-re. Aztán elkiáltotta magát, mire a banditák elhallgattak, és pár pillanat múlva némán megbeszélték, hogy hárman induljanak el megnézni mi volt az. Matt egy pillanatra megfeszült. Nem minden úgy alakult, ahogyan azt tervezték, de meg fogják oldani.
Elbújt egy bokor mögé, a testvére pedig a sziklán guggolt, ugrásra készen. Amikor a fickók pisztollyal a kezükben kióvakodtak a mélyedésből és elhaladtak Matthew bokra előtt, a fiú megvárta, amíg pillanatnyilag egyikük sem figyel, felpattant, egy összetekert kendőt húzott a hozzá legközelebb álló férfi szájába, aztán gyorsan berántotta a bokorba. Persze a zörgésre felfigyelt a másik kettő is, ekkor Alfred ugrott az egyik hátára a szikláról, mire az elesett, beverte a fejét és eszméletét vesztette. Az utolsó Alfredre fogta a pisztolyt, de mire meghúzhatta volna a ravaszt, már Matthew szorította a fejéhez a pisztolycsövét. Időközben leütötte a bokorba húzott banditát is.
- Egy hangot se! – mondta Matt, elmélyített hangon.
A férfi engedelmeskedett és a pisztolya is lassan kicsúszott a kezéből. Alfred mögéjük sétált, aztán tarkón vágta a banditát, amitől az összeesett.
- Akkor jöhet a maradék négy.
- Ide jönnek, ha látják, hogy nem mennek vissza. – mondta halkan Matt.
- Áh, nem akarok várni… - sóhajtott Alfred és belelőtt a földbe a pisztolyával.
- Normális vagy?! Mind idejönnek, és néggyel egyszerre hogy bánunk el?! – hordta le suttogva a testvérét.
A négy maradék fickó felállt, előhúzták a fegyvereiket és lassan, elkezdtek feléjük sétálni. Alfred beugrott egy bokorba, és maga mellé húzta Mattet is. A fickók egyre közelebb jöttek, aztán pontosan előttük megálltak és körbenéztek. Matt még levegőt venni sem mert. Alfred kidugta a pisztolycsövét az ágak között, célzott, aztán ellőtte a legtávolabbi férfi kezét. A másik három azonnal a bokor felé fordult, és tüzelt. Mattie a lehető legkisebbre húzta össze magát, és arra gondolt, mit fog mondani Feli, hogy már az út legelején szitává lövették magukat.
Alfred hátrébb húzódott, és Matt csak a szerencsének köszönhette, hogy nem találták el. A testvére kiugrott a bokorból, lőtt, és eltalálta az egyik férfi gyomrát. Aztán ráugrott a hozzá legközelebb állóra, rálépett a kezére, így a fegyver kiesett a kezéből, aztán a halántékához szorította a pisztolyát. Ránézett az utolsóra, aki ráfogta a saját pisztolyát és hosszan nézett farkasszemet Alfreddel.
- Megölöm, ha nem teszed le a pisztolyt. – mondta Alfred.
- Nem sokat számít az élete. – mondta a fickó és kibiztosította a pisztolyt.
Matt látta, hogy a testvére mintha egy kicsit leizzadt volna. Vajon blöfföl a fickó? Nem, Matt nem hitt benne, viszont azt tudta, hogy Alfred igen. Tudta milyen elvetemült ötletei vannak a testvérének (például, hogy egyszerre akarta elintézni mind a négy banditát), de azt is tudta, hogy milyen jó céllövő Mattie-hez hasonlóan. Simán megölhette volna őket azonnal, de nem akarta.
Alfred is kibiztosította a fegyverét, mire az alatta fekvő fickó zihálni kezdett. Ekkor egy harmadik pisztolylövés dördült, a pisztolyt tartó fickó pedig fájdalmasan felüvöltött és elejtette a fegyverét, ahogy a golyó elvitte az egyik ujját.
Alfred szeme felcsillant és büszkén nézett a bokrok közül kilépő Mattre, aki a pisztolyát a fickóra szegezve lépett közelebb és kötözte hátra a kezét, aztán megkötözte azt is, akin Alfred térdepelt. Mind a hetüket egy fánál hagyták, aztán leereszkedtek a mélyedésbe és előhúzták a pénzzel teli zsákot a sziklák közül. Kimentek, és még egy pillanatra megálltak a banditák előtt. A legtöbben még eszméletlenek voltak.
- Nem fog meghalni? – bökött a hasba lőtt férfire Matt.
- Nem. Apu azt mondta, ha jól találom el, túléli.
- Na de mégis…
- Lásd el, ha annyira akarod. – mondta Alfred, mire Matt leguggolt a banditák elé.
Miközben ellátta a fickó sebét, arra gondolt, vajon hogy lehet, hogy neki ennyire jó szíve legyen. Arra jutott, hogy valószínűleg Feli nevelése lehet az oka.
Közelebb húzódott ahhoz, akinek ellőtte az ujját. A bandita rávicsorgott, de beszélni nem tudott, mert bekötötték a száját.
- Legyetek óvatosabbak legközelebb. – mondta Matt – Bár szerintem nem kéne többet rabolnotok.
- Ezek bűnözők, nem kiskölykök. – jegyezte meg Alfred.
Matt nem szólt többet, némán ellátta a többiek sérüléseit is, aztán felállt és követte Alfredot vissza a lovaikhoz. Felszálltak, és mire a nap a felkelő fényével már vörösbe öltöztette a pusztát, addigra ők is visszatértek a városba. Alfred ledobta a zsákot az egyik férfinak az út mellett, aki, amikor belenézett, a szeme elkerekedett, az arca pedig felragyogott.
Köré sereglett a többi lakó is, és amikor ők is megtudták, hogy Alfredék visszahozták a vagyonukat, rögtön leszállították őket a lovaikról és bevezették őket a kocsmájukba. Kaptak inni, és el kellett mesélniük mindent, ami köztük és a banditák között történt. A sheriff megígérte, hogy elmegy a rablókhoz, és bezárja őket a börtönbe egy jó ideig. Aztán később a városlakók megkérdezték, hogy mivel is hálálhatnák meg a tetteiket. Matt és Alfred minden pénzfelajánlást elutasítottak, nem volt szükségük rá.
- Akkor hát, mire vágytok igazán? – kérdezte az idős asszony, akitől korábban Alfred megkérdezte mi történt.
Pár percig haboztak, aztán Alfred válaszolt:
- Szeretnénk megtalálni a szüleinket.
- Mi a nevük? – kérdezte az idős hölgy.
- Nem tudjuk. – motyogta Matt – Nem tudjuk, merre lehetnek, vagy hogy nézhetnek ki…
Egy pillanatig csend lett, aztán egy vörös ruhás, barna hajú férfi állt fel és megvillantotta rájuk hegyes fogakkal díszített vigyorát. Biztosan nem volt a város lakója, talán csak egy utazó lehetett.
- Ismerek valakit, aki talán tud segíteni. – mondta.
- Ki az és hol találjuk? – kérdezte rögtön Alfred.
- A neve Lovise Bondevik. Jelenleg egy cirkusszal utazik nyugat felé.
- És… hogy tudna ő nekünk segíteni? – kérdezte Matt.
- Ő egy jósnő. – mondta sejtelmesen a férfi – Mindig bejön, amit jósol.
Alfred elvigyorodott és felállt.
- Szóval nyugat. Mattie, indulunk!
Matthew rámeredt a testvérére, de azért felállt és megköszönte az italt, meg a férfinak a segítséget.
- Remélem, sikerrel jártok. – mondta mosolyogva az idős asszony.
Alfred elmosolyodott, és Mattel búcsút intettek a város lakóinak, aztán kimentek és felültek a lovaikra. Tony és Kuma nyugat felé fordultak, Alfred pedig vigyorogva nézte az előttük elterülő utat. Ez is egy füves, majd erdős területre vezetett.
- Na, Mattie, mit mondtam? Hamarosan anyánál leszünk! Te is szeretnéd már megölelni?
Matt finoman biccentett. Most talán már nem is tűnt olyan lehetetlennek ez az út.