- Szóval… te nem alszol, nem eszel… - nézet Sam Malekre, mikor szereztek némi ételt és nekilátott a falatozásnak.

- Nem, ez így nem igaz. De szükség esetén le tudom lassítani a gazdatestem anyagcseréjét. Ami pedig engem illet… kevesebb alvást igényelek, mint te.

- Meddig bírod alvás nélkül?

- Vészhelyzet esetén… a te időd szerint… úgy öt-hat napig gond nélkül.

- Szóval azért már te is feszegetted a határaidat.

- Egy kicsit. De normál esetben én is alszom minden nap.

- És milyen sűrűn van normál eset? – kérdezte nevetve Sam.

- Nem túl sűrűn – mosolyodott el Malek is.

- És mi a helyzet az evéssel?

- Tényleg érdekelnek ezek a dolgok? – nézett rá tűnődve a tok'ra.

- Csak szeretnélek megismerni. Ha nem bánod.

- Tulajdonképpen nem.

- Malek… ha ez túl személyes, nyugodtan mondd, hogy beszéljünk inkább a zatar'c detektor működési elvéről – fürkészte Sam a másikat, aztán elnevette magát. – Áh, azt hiszed, ha beszélsz róla, közelebb kerül hozzám ez az egész, igaz?

- Kössünk még egy egyezséget – javasolta a férfi.

- Hajaj – játszotta a rémültet Sam. – Sokba fog ez nekem kerülni.

- Nem, ez most nem. Bár nézőpont kérdése.

- Halljuk!

- Bármit kérdezhetsz, de akkor én válaszolhatok őszintén és nyíltan. Akár tetszik, amit mondok, akár nem.

- Ezt egyezség nélkül is így csinálod – nevetett a nő. – De ám legyen. De akkor én is őszinte leszek, akár tetszik neked, akár nem.

- Ez így fair – bólintott rá Malek, aztán mindketten eltűnődtek egy időre, miközben Sam befejezte az evést.

- Ez a csend az egyezségünk következménye? – nézett Malekre a nő, mikor kisétáltak a szabadba.

- Talán mindketten félünk őszinte választ kapni a kérdéseinkre – sandított rá a szeme sarkából Malek.

- Azt mondtad, egy tok'ra sosem fél.

- Nem, nem ezt mondtam – rázta meg a fejét a férfi. – Azt mondtam, megtanultunk együtt élni a félelemmel. Része az életünknek, már-már annyira, hogy nem is veszünk róla tudomást.

- Igen, ezt az érzést ismerem – bólintott rá Sam.

- Tudom. És most? Merre?

- Ugorjunk be a kórházba, nézzünk körül. És ha minden rendben, akkor… sétálhatnánk egyet, ha van kedved.

- Ki a városból?

- Felőlem – hagyta rá Sam. – Nem szereted a városokat?

- Túl sok itt az ember – sandított rá a tok'ra, és Sam látta a szemén, hogy jót szórakozik az ébredő bosszúságán, így inkább nyugalmat erőltetett magára.

- Te, emberkerülő – ugratta a férfit, aztán beléptek a kórházba.

Végül persze ott ragadtak néhány órára, ellenőrizték a korábban súlyos betegeket, elvégeztek néhány vizsgálatot, így már kora délután volt, mikor újra kiléptek az utcára. Útbaigazítást kértek, hogy merre juthatnak ki leggyorsabban a lakott területről, és egy órával később már egy ritkás erdőben sétáltak.

- Tényleg ennyire nem szereted az embereket? – kérdezte óvatosan Sam.

- Nem mondtam ilyet. De te is kissé kellemetlenül éreznéd magad, ha ennyi tok'ra venne körül, nem igaz?

- Ennyi tok'ra összesen nincs a galaxisban – tűnődött el Sam.

- Ez tény. De ezzel nem válaszoltál a kérdésemre.

- Igen, talán igazad van. Most őszintén, Malek… miért ez az ellenséges érzés bennünk? Mármint nem… kettőnkben, hanem a két faj között.

- Ez nyilvánvaló, Samantha. Amíg a tok'rák emberi gazdatestben élnek, minden egyes ember fenyegetve érzi magát egy tok'ra közelében.

- De ez butaság. Ha egy tok'rának van gazdateste, semmiféle fenyegetést nem jelent. Meg egyébként sem, azt hiszem. Nem úgy váltogatjátok a gazdatesteteket, mint az emberek a ruhájukat.

- Ezt kevesekkel tudnád elhitetni. És talán ha nem én állnék veled szemben, hanem egy ismeretlen tok'ra, talán magad sem tudnál így érezni.

- Azért ennél jobban ismerlek benneteket. Nehezen tudnám elképzelni, hogy elhagyjátok a gazdatesteteket, ha nem élet-halál kérdése valamelyikőtöknek.

- Örülök, hogy ezt így látod – pillantott Malek a nőre, mire az rámosolygott.

- Mióta vagy Lorannal?

- Közel azóta, hogy te megszülettél.

- Akkor mondjuk, hogy egyidősek vagyunk? – kuncogott Sam.

- Bizonyos szempontból – hagyta rá a másik.

- És azóta Loran… nem bízott meg így senkiben?

- Samantha… - torpant meg Malek. – Ha nem egyenes a kérdésed nem tudok egyenes választ adni – mondta, mire Sam bocsánatkérőn rámosolygott, és közelebb lépett hozzá.

- Azóta… voltál szerelmes? Vagy… voltatok szerelmesek? Hogy kell kérdezni?

- Ő és én ugyanazt érezzük. Nem kell különválasztani.

- Igen… csak nem akarom, hogy úgy érezd… vagy inkább ő… hogy róla megfeledkezem. Ő is mindig itt van a gondolataimban.

- Tudom – nyugtatta meg Malek. - De ő és én egyek vagyunk. Ha rám gondolsz, rá is gondolsz.

- Azért ez nem ilyen egyszerű.

- Nem. Ha mélyen belemegyünk, valóban nem. De ez egy hosszabb filozófiai elmélkedés tárgya lehetne.

- És nem akarsz belemenni?

- Részemről nincs akadálya. De mit szólnál, ha ezt inkább egy vacsora és egy pohár bor mellett vitatnánk meg, mondjuk este?

- Jól hangzik. Öhm… rád hat az alkohol? – incselkedett Sam.

- Ha akarom igen, ha akarom nem – ugratta Malek is. – Ezt majd este eldöntöm.

- Rendben – hagyta rá Sam, és lassan tovább indultak. - Szóval… visszatérve arra, amit akartam kérdezni…

- Nem, azóta nem volt senkim. Nem csak… Loran érzi, amit én, hanem én is, amit ő.

- És ha különböző dolgot éreztek? Van ilyen is, nem? Akkor ki az erősebb?

- Mire gondolsz?

- Tudom is én… van valaki, akit te kedvelsz, Loran pedig nem. Olyankor mi van?

- Nem tudom befolyásolni a saját gondolatait, a saját érzéseit, ha erre voltál kíváncsi. Ha mást érzünk, hát mást érzünk. Természetesen van példa ilyenre is. Elfogadjuk.

- Csak kíváncsi voltam – húzta el a száját Sam.

- Ismered Annise-t?

- Volt szerencsém – forgatta meg a szemét a nő.

- Ugyanaz a reakció – morgott Malek, mire Sam jót nevetett. – Loran… hogy is mondanád… ki nem állhatja Annise-t.

- Meg tudom érteni. Nekem sincs rajt a top ötös tok'ra listámon. És te?

- A stílusa olyan, amilyen. De jó ügynök, és hatékony. Többször dolgoztunk már együtt, számíthattam rá.

- Szóval az eredményesség mindenekelőtt. És ilyenkor mit csináltok? Mármint te és Loran.

- Megpróbálunk kompromisszumra jutni. Ahogy két ember is, ha nézeteltérésük van.

- És ha nem megy?

- Megoldjuk valahogy. De… visszafordíthatom a kiinduló kérdésedet? Van… valakid… odahaza?

- Ha lenne, nem lennék most itt veled, elhiheted – nézett rá morcosan Sam. – Lehet, hogy csak ember vagyok, de van annyi erkölcsi érzékem, hogy nem bolondítok két pasit egyszerre.

- Fel sem tételeztem ilyesmit.

- Pedig a kérdésed nagyon úgy hangzott.

- Sajnálom. Csak… te egy gyönyörű nő vagy, Samantha. És nehéz elképzelnem, hogy nem rajonganak körül a férfiak.

- Jaj, Malek – csóválta meg a fejét a nő. – Az életem kilencvenkilenc százalékát a bázison töltöm, esélyem sem nagyon van arra, hogy a civil életben valaki közelebb kerüljön hozzám. Odabent pedig… a CSK1valahogy… mintha érinthetetlenek lennénk. Senki nem próbál még csak barátilag sem közeledni a csapathoz. Szakmailag elismernek minket, felnéznek ránk, meg minden, de ennyi. A CSK1 tabu. Szóval… ez a nagy harci helyzet.

- És a múltban?

- Semmi sikertörténet – vont vállat Sam.

- De volt valaki…

- Igen, többször is volt, hogy volt valaki… de végül mindig bedőlt a dolog. Jobb, ha tudod, hogy egy kiállhatatlan, munkamániás hárpia vagyok, akit senki nem visel el hosszabb távon. Mindig a munkám az első, és ezt nehezen viselték azok, akik megpróbáltak közelebb kerülni hozzám.

- E tekintetben én sem panaszkodhatok – vont vállat Malek.

- Gyanítottam. És… a te múltad? Gondolom nagyobb sikersztori, mint az enyém. Már csak azért is, mert több időd volt rá.

- Az, hogy sikernek tekintjük-e vagy sem, az attól függ, honnan nézzük.

- Nem hinném, hogy a rossz dolgokra emlékszel, ha visszagondolsz rájuk.

- Természetesen nem. De óhatatlanul eszembe jut az is, ahogy elveszítettem őket.

- Meg sem merem kérdezni…

- Ahogy már mondtam, Samantha… a tok'rák és a veszély kéz a kézben járnak. Minden küldetésre úgy indulsz, hogy nem biztos, hogy hazatérsz. Minden induláskor örökre búcsúzol, és ha mégis hazatérsz, akkor örülsz. És a párod is, aki talán éveken keresztül várt rád, sokszor úgy, hogy fogalma sem lehetett látjátok-e még egymást. Vagy éppen arra mész haza, hogy most a párod van küldetésben, és újabb hosszú hónapokat, éveket kell nélküle töltened.

- Ez annyira szörnyű – sóhajtott fájdalmasan Sam, ahogy végiggondolta a tok'ra szavait. - De ne a rossz oldalára gondoljunk most! Rég volt már, hogy utoljára volt valakid?

- Mi az, hogy rég? – nézett rá a szeme sarkából Malek.

- Igaz. Nekem az is rég volt, hogy egyesültetek Loran és te. De megint nem feleltél egyenesen. Nem erről volt szó.

- Amikor elveszítesz valakit, akivel együtt éltél kétszáz vagy négyszáz évig, vagy még tovább… mindig megfogadod, hogy soha többé. Ez egy darabig kitart. Aztán belebuksz. Menthetetlenül. Ez törvényszerű. Száz éve már lassan, hogy az utolsó páromat elveszítettem. Kronos jaffái fogták el, miközben próbált kiszabadítani néhány tucat rabszolgát egy naquadah bányából. Sokszor kínozták halálra. Ez bevett eljárás a goa'uldnál, ha meg akar büntetni valakit. Vagy meg akar tudni valamit. Elképzelhetetlenül sokat szenvedhetett, mielőtt hagyták meghalni.

- Átkozott goa'uldok – csóválta meg a fejét dühösen Sam. - És még téged is elszomorítottalak.

- Akkor talán jobb kedvre is deríthetnél – állt meg Malek, majd Sam felé nyújtotta a kezét. A nő megfogta, és közelebb lépett hozzá.

- Elárulod, hogyan?

- Már a mosolyod elűzi a szomorúságot – cirógatta meg az arcát a tok'ra, majd odahajolt hozzá, és megcsókolta.

Pár percre elvesztek ebben a gyengéd csókban, de aztán elszakadtak egymástól, és kézenfogva tovább sétáltak.

- Neked ez így nem rossz? – sandított Sam Malekre.

- Rossz? – kérdezte meglepődve a tok'ra. – Mire gondolsz?

- A csókra.

- Ha rossz lenne, nem csinálnám. Miért gondolod, hogy rossz?

- Mert biztos… hiányzik neked az az érzés. Bár nem… tudom… mit érzel pontosan… tudod, abból, hogy nincs bennem szimbióta.

- Hiányzik – ismerte be Malek. – Furcsa érzés. De ettől még nem rossz érzés csókolni téged. Egyáltalán nem rossz.

- Nem tudom elképzelni, milyen lehet – rázta meg a fejét Sam.

- Én pedig nem tudom neked leírni. Ezek olyan érzések, amiket nem igazán lehet szavakba önteni.

- Hát, akkor nem lettem okosabb – sóhajtott teátrálisan a nő, majd összemosolyogtak, és jó ideig némán sétáltak a fák között.

- Most te vagy szomorú – nézett Malek hosszú idővel később Samre. – Miért?

- Csak… tovább fűztem az előbbi gondolatmenetedet. A veszteségről, meg a fájdalomról.

- Nem ilyesmiken kellene gondolkodnunk. Olyan rövid az időnk.

- Tudom. Nem direkt volt, csak… erre kalandoztak a gondolataim.

- Elmondod?

- Csak azon gondolkodtam, hogy… a szimbióta sokkal hosszabb ideig él, mint egy ember, és… elkerülhetetlen, hogy a gazdateste megöregszik, és meghal. A szimbióta jó esetben talál egy új gazdatestet, de…

- Ez nem ilyen egyszerű, Samantha. Elveszíteni egy gazdatestet, akivel együtt éltél kétszáz évig… jóban-rosszban, ismertétek egymás gondolatait… nagyon kemény. Igen, látszólag csak annyi, hogy elhagysz egy öreg, haldokló gazdatestet, hogy lecseréld egy fiatalabbra. Valójában… ez ugyanolyan veszteség, mint elveszíteni valakit, aki nagyon közel állt hozzád. Nagyon közel. Ugyanúgy meggyászolod, ugyanúgy fáj, ugyanúgy hiányzik.

- Gondolom. És ha…ez a pároddal történik meg, és a párod mondjuk talál egy új gazdatestet… akkor ez hogy történik?

- Meggyászoljuk azt, akit elvesztettünk. De idővel… feldolgozod a veszteséget, és ha nem is… lépsz túl rajta, mert ez csúnya szó… de ezzel is megtanulsz együtt élni. Közhely, gondolom nálatok is… de ez az élet rendje. Rövidebb vagy hosszabb idő után mind meghalunk. Az emberek is, és a tok'rák is.

- Igen, tudom, de… a kapcsolatotok hogy alakul az új gazdatest belépésével? Mi van, ha olyan, akit mondjuk nem kedvelsz? Vagy ő téged? Vagy mi van, ha ne adj isten másik nemű gazdatestet kap, mint a korábbi? Mármint… azonos neműt a te gazdatestedével. Gondolom, nem nagyon van lehetőségetek válogatni.

- Ha valaki vállalja a sztázist egy időre, ilyen szempontból talán még válogathat is. Bár nem egy kellemes élmény, és sosem lehet előre tudni, meddig tart. És nem is veszik túl jó néven.

- A Nagytanács?

- Igen. Nem szeretik, ha valaki ilyen semmitmondó okból kiesik a munkából egy időre. De megint sugallni akarsz valamit, és nem mondod ki. Most én figyelmeztetlek, hogy nem ebben egyeztünk meg. Tudod… az új gazdatestnek mindig van beleszólása a továbbiak alakulásába. Ugyanúgy része egy döntésnek, ami az ő jövőjét is befolyásolja.

- És elfogadod?

- Samantha, egy tok'ra nem zsarnok. Sosem kényszerítenék magam mellé senkit, aki nem akarja.

- De ha tudod, hogy a szimbióta továbbra is szeret téged, és szeretne veled lenni?

- Először nekik kell konszenzusra jutniuk. Nekem csak utána van beleszólásom.

- Jó ég… két személy között is nehéz sokszor megegyezést találni, nem négy között – mondta, mire Malek elnevette magát.

- Eddig valahogy mindig megoldottam az ilyen irányú problémáimat.

- Kérdezhetek még valamit?

- Mást sem teszel órák óta – nevetett tovább a tok'ra. – Kérdezz! Így egyeztünk meg. Te kérdezel, és én kíméletlenül őszintén válaszolok.

- És jó lesz az nekem?

- Kérdezz!

- Tegyük fel… szigorúan csakis elméleti szinten… tegyük fel…

- Szigorúan csakis elméleti szinten – bólintott rá Malek. - Mit?

- Ha egyesülnék egy tok'ra szimbiótával… persze csak elméleti szinten… akkor… szeretnéd őt is? Úgy értem… lehet, hogy ismered őt kétezer éve… és sosem fordult meg a fejetekben, hogy lehetne köztetek valami…

- Samantha, ha egyesültök, ő a részed lenne. Te és ő egyek lennétek.

- Igen. És nem. Jó oké, mondjuk, hogy igen, bár ahogy te is mondtad, ez egy hosszabb értekezés tárgya lenne. De érted mit akarok kérdezni? Szóval tudnád őt szeretni csak azért, mert bennem van, holott soha korábban nem is vonzódtatok egymáshoz? És ő téged? Szeretne téged? Vagy érezné, amit én érzek és ennyi?

- Megint olyan dolgokat boncolgatsz, amit nem érthetsz meg igazán, míg nem vagy a része.

- Azért megpróbálod elmondani?

- Persze. De ahogy azt már szintén mondtam… először nektek kellene konszenzusra jutni.

- Vagyis… lehet, hogy… egyesülnék egy szimbiótával… persze csak elméletben… azért, hogy veled lehessek… és a végén fordítva sülne el a dolog?

- Nem nagy a valószínűsége – rázta meg a fejét Malek. – Sőt, nagyon kicsi. De elméletben persze lehetséges.

- És te?

- Tudod… az én agyam nem akarja annyira és mindenáron különválasztani a tok'ra szimbiótát a gazdatestétől. Bár az eset valóban eltérő lenne a szokásostól.

- Hogy érted?

- Tudod, általában… a szimbiótával kapjuk a gazdatestét és nem fordítva. Tudom… ez megint csúnyán hangzik – mondta gyorsan a tok'ra, mikor látta, hogy Sam közbe akar szólni. – De ez az igazság, bárhogy csűrjük-csavarjuk a szavakat. De ebben az elméleti esetben épp fordítva lenne. Mégsem hinném, hogy a végeredményen változtatna bármit is.

- Én ezt nem értem…

- Tudom, Samantha… de kérlek, ne feszegessük tovább ezt a témát!

- Oké – adta meg magát Sam egykicsit meglepődve Malek határozott kérésén. – Nem akartam, hogy kellemetlenül érezd magad – mondta, de Malek elkapta a karját, megállította, mögé lépett, és hátulról átkarolta.

- Samantha… beszélni erről… akár csak elméleti síkon is… úgy, hogy közben tudom, hogy mereven elutasítod még a gondolatát is… nem jó érzés.

- Ne haragudj!

- Nem haragszom. De ígértél valami olyat, hogy nem nyaggatjuk egymást a következő három napban.

- Te meg mondtál olyat, hogy bármit kérdezhetek – sandított hátra rá a nő.

- Igaz – látta be Malek egy sóhajjal, és elengedte Samet. – Azt ígértem, kérdezhetsz bármit. Igazad van.

- Csak még egy kérdés…

- Kérdezz, ha már megígértem!

- Csak… csak miattam lettél ilyen szomorú? Hogy tudod, hogy… nem szeretnék tok'ra lenni? Vagy… van… van valaki sztázisban, aki… fontos neked? Valaki, akinek szeretnél gazdatestet?

- Nem, most nincs – rázta meg a fejét. – Nem emiatt… Hidd el, ha így lenne, tudnál róla. Én nem… vezetnélek félre. Mióta Thyát elveszítettem… tényleg nem volt senki az életemben.

- Thya… ő… a szimbióta vagy a gazdateste?

- Számít? Samantha… ha tetszik, ha nem, ők egyek voltak. Együtt töltöttek majdnem kétszáz évet, és együtt haltak meg.

- Tudom, csak… szóval te… biztos részrehajló vagy, legalább egy kicsit… és biztos inkább a szimbiótával azonosítod a párodat…

- Ennek mi a jelentősége?

- Az, hogy… még ha… nem is nyomod el a gazdatestedet… vagyis… a párod az övét… igen, tudom, hogy nem tennétek ilyet… valahol mégiscsak… elveszíti a jelentőségét… ha te csak a szimbiótát látod benne. És ez igazságtalan.

- Ez nincs így – próbálta megnyugtatni Malek. - Egységnek látom őket, de ebben az egységben mindketten benne vannak.

- Nem tudom…

- Nem értem az emberi gondolkodást – csóválta meg a fejét Malek.

- Akkor egy-egy – nevette el magát Sam. – De… nem győztél meg.

- Nem is ez volt a cél. Következő kérdés?

- Most hagylak egy kicsit pihenni. Beszéljünk valami békésebb dologról!

- Miről?

- Nem tudom – vont vállat Sam. – Mondjuk… mesélhetnél arról, milyen világokban éltél. Melyik volt a legszebb világ, ahol valaha jártál?

- Ügynökként rengeteg szép világban jártam már. A goa'uld szereti a szép világokat. Bázisként általában inkább jelentéktelenebb világot választunk, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet. Melyik volt a legszebb? Nem is tudom… talán… úgy hétszáz éve jártam egy világban… Hathor serege rohanta le… nem tudtuk megakadályozni, félrevezető információkat kaptunk előtte, így csak annyit tehettünk, hogy a károkat próbáltuk mérsékelni. Sok kárt okoztak, de maga a világ akkor is gyönyörű volt. És talán sikerült egy kicsit talpra állítanunk.

- És nem szeretnétek egy ilyen szép világban élni?

- Korábban sosem volt lehetőségünk sokáig egy helyen maradni. És egy szép világtól elszakadni, miközben végignézzük, hogy lerombolja egy goa'uld támadás, csak nehezebb lett volna.

- És most?

- Azért még mindig fennáll a veszélye, hogy támadás ér bennünket, bár már nem akkora az esély, mint korábban.

- A tok'rák csak azért élnek a föld alatt, mert úgy kisebb az esély, hogy rájuk találnak, vagy egyszerűen csak így szeretik?

- Így lehet a legjobban rejtőzködni. És meg is szoktuk már.

- Azért egy kicsit nyomasztó.

- Ha a lelked mélyén elfogadod, már nem az. És a kristályoknak megvan a maga szépsége.

- Ez igaz – látta be Sam, de ekkor megtorpantak. Onnan, ahol álltak, a táj meredeken ereszkedni kezdett, így azt fontolgatták, hogy arra sétáljanak-e tovább.

- Ha itt lemegyünk, akkor nem érünk vissza a városba sötétedésig.

- Bánnád? – fürkészte Malek.

- Ha nem lennének hidegek az éjszakák, annyira nem.

- Majd felmelegítelek – ajánlotta Malek, mire a nő kissé elpirult.

- Had találjam ki! Gyerekjáték megemelned a gazdatested hőmérsékletét néhány fokkal.

- Olyasmi – hajtott fejet Malek.

- És ez… nem árt Lorannak?

- Nem – nyugtatta meg a tok'ra Samet.

- Biztos?

- Sosem ártanék neki. Ez az én érdekem is.

- Szóval csakis önző, önös érdekből vigyázol rá?

- Hát persze – mondta Malek, de a nő látott egy bujkáló mosolyt a szája sarkában, így nem vette komolyan.

- És mit csinálnánk idekint az éjszakában?

- Sétálnánk, beszélgetnénk, gyönyörködnénk a csillagokban. Aludnánk is egy keveset. És talán sötétedés után fordítanék a helyzeten, és én faggatnálak téged.

- Én nem sok érdekeset tudnék mesélni – vont vállat a nő. – Én csak egy egyszerű ember vagyok.

- Ahhoz képest megéltél egy s mást. Szóval… lemegyünk?

- Hát… fenéken csúszva gyorsan leérek – vette szemügyre a nő a lejtőt.

- Talán anélkül is menni fog – méregette Malek.

- Ez kihívás? – szűkült össze Sam szeme.

- Nem annak szántam, de ha úgy szeretnéd – vont vállat a tok'ra.

- Menjünk – nevette el magát Sam, így lassan, óvatosan megindultak a lejtőn lefelé.

Egy darabig csendben másztak lefelé, a lábuk elé figyelve, de Sam egyszer csak rálépett egy kőre, ami kigurult a lába alól, és ha a férfi nem kapja el a karját, valóban sikerült volna fenéken leszánkáznia a lejtő aljára. Malek azonban elkapta, és stabilan megtartotta.

- Köszönöm! – mosolygott rá Sam, aki azért az ijedtségtől még gyorsabban vette a levegőt. A tok'ra csak biccentett, majd a nő felé nyújtotta a kezét. Sam néhány pillanatig gondolkodott, hogy elfogadja-e a segítő jobbot, de végül megfogta Malek kezét, és így végül biztonságban leértek a lejtő aljába.

- Nem igazán tudom eldönteni… - mosolygott maga elé Sam.

- Mit?

- Hogy hogyan is viselkedjek veled szemben. Van bennem… egy jó nagy adag dac, hogy igenis bizonyítsam be, hogy katona vagyok, és kemény vagyok, és erős vagyok, és nem kell félteni… de a másik felem azt mondja, hogy hagyjam, hogy légy te erős, és én legyek igazán nő.

- Benned van mindkettő, nem kell bizonygatnod egyiket sem. Viselkedj úgy, ahogy éppen jólesik.

- És te melyiket szeretnéd jobban?

- Ez a helyzettől függ. De itt és most jobban szeretném, ha nő lennél és nem katona. Katonaként már sokat láttalak. Az Alfa-bázison, a Pangaron… Semmit nem kell bizonyítanod.

- Szóval azt szereted, ha óvhatod a nőt, akit szeretsz.

- A magánéletben igen, valóban így van.

- És…

- Igen?

- Áh… megígértem, hogy most egy kicsit nem kérdezek hülyeséget.

- Már kipihentem a korábbi megrázkódtatásokat. Mit szeretnél tudni?

- Volt már… női gazdatested?

- Volt.

- Huh… nem tudom elképzelni – vigyorgott Sam. – És olyankor is ilyen védelmező vagy? Vagy olyankor felborul ez a szerep? Nem skizofrén ez egy kicsit?

- Milyen?

- Tudathasadásos. Mintha két személyiséged lenne.

- Az van.

- Nem úgy értem. Mintha neked magadnak lenne két személyiséged- magyarázta Sam. - Egyszer férfiként másszor nőként viselkedsz.

- Fogalmazd meg a különbséget! Azt mondod, a férfi az erős, a védelmező, a határozott és rendíthetetlen, a nő pedig a gyengéd, szelíd és gondoskodó? Miért ne lehetne mindkettőre jellemző mindegyik? Kizárja egyik a másikat? Férfiként nem lehetek gyengéd? Nőként nem lehetek védelmező? Talán ez nem csak rajtam áll, hanem a társamon is. Másrészt mi zárja ki azt, hogy egy kapcsolatban elő férfi és nő nem lehet egyszerre erős és határozott személyiség? Igaz, hogy ez időnként heves összecsapásokkal jár, de annál izgalmasabb.

- Tulajdonképpen… mondasz valamit - nevette el magát Sam, majd miután kiszórakozta magát, Malekre pillantott. – Odafentről láttam egy tavat abban az irányban – mutatott a fák közé. – Megkeressük?

- Mehetünk – bólintott rá a tok'ra, így újra bevették magukat a fák közé.