A kitörés

Minden jótett elnyeri méltó büntetését. Most sem történt ez másként. Emily az államokban fejezte be a tanulmányait, huszonegy évesen, januárban. Eddig bejárta Az USA számos tartományát, s végül Kaliforniában kapta meg alapfokú diplomáját. De nem sokkal utána Fury-nek sikerült felfedeznie, így néhány nappal a hangáros találkozás után Emily megint útra kelt. Három éve és két hete volt, hogy elhagyta szülőföldjét.

Új-Mexikó felé vette az irányt, az ok pedig nem volt más, minthogy nemrégiben a SHIELD szokatlanul magas sugárzást észlelt a sivatagban, majd egy erős interferenciát okozó kalapácsszerű izét találtak egy kráterben. Később néhány újság szerint egy skandináv isten, Thor látogatott a Földre egy úgynevezett szivárványhídon keresztül. Emily először nem akarta elhinni, de összevetve az ősi skandináv írásokkal, amelyeket a képessége megfejtésének reményében olvasott, már nem tűnt annyira valószínűtlennek.

A skandinávokon kívül számos nép mitológiájában megjelenik a villámlás istene és a többi természetfeletti lény. Mennyi annak az esélye, hogy ezer éve idegen lények a bolygónkra látogattak, a pogány emberek pedig istent láttak bennük? Na és ott van a tény, hogy a SHIELD is földönkívüli erők fenyegetésével néz szembe.

Mindenesetre, a sivatagban történtek egyértelműen paranormális jelenségre utalnak. Ha tanulmányozza, talán az segít megérteni a képességét. Egy pillanatra még az is megfordult a fejében, hogy talán ő maga sem a földről származik. Legalábbis egyik őse nem volt egyszerű ember. Azt remélte, ha többet tud meg az univerzumról, az majd segít közelebb jutnia az igazsághoz. Pedig az igazságot csakis önmagadban találhatod meg. – jegyezte meg magában Heimdall a Bifröst romjainál állva.

Az aranyszemű, sötét bőrű kapuőr mindent látott és hallott. Régóta figyelemmel kísérte a cseppet sem átlagos midgardi lány sorsát. Kár, hogy a midgardiak nem hallgatnak rá. – jegyezte meg számtalanszor magában. Valahol sejtette, hogy ez a lány még okozhat meglepetéseket a kilenc világnak és már várta az alkalmat, hogy személyesen is találkozzon vele. Thor száműzetése, Loki halála és a híd pusztulása után már azon sem csodálkozott volna, ha Emily még a Bifröst újjáépítése előtt megtalálja a módját, hogy Agardba jöjjön.

Bár a lány még a kilenc világ létezésében sem volt biztos, egyszer mindennek eljön a maga ideje. Elkerülhetetlen volt, hogy Emily–t új világokba vigye a sors, hiszen az ő ereje nem midgardból származott. Még csak nem is az általuk ismert világok egyikéből. Ezért fog nekik is meglepetést okozni. De nem mindegy, milyen értelemben. Ez viszont még messze van. A lánynak most mással kell szembenéznie.

Emily csapdába esett. A nyomokat tanulmányozva támadtak rá. Nem a SHIELD emberei. Egy másik, titkos kutatásokat végző katonai szervezet, akik már korábban is próbálták elkapni. Rájuk célzott a múltkor Fury-nek.

Hamar kiderült, hogy egy nemzeten kívüli szabadkőműves szervezetről van szó, akik a világ meghódításán fáradoznak a háttérből. Fegyvereket adnak el a világ minden táján, így uralják a fegyverpiacot, miután Stark kilépett. Ráadásul ők maguk is robbantanak ki háborúkat, csakhogy tudják kinek eladni legújabb fejlesztéseiket.

De persze a nemzetközi titkosszolgálat a nyomukban volt, így szükségük volt valamire, ami megvédi őket. Egy különleges képességű emberekből álló hadsereg gondolata elég vonzónak bizonyult számukra, ezért is keltette fel a figyelmüket Emily. Szerencsére nem tudtak társai létezéséről, csak őrá figyeltek fel. A lányt egy titkos katonai kísérletnek tartották, aki elszabadult. Ezért elhatározták, hogy elfogják és hozzá hasonló katonákat gyártanak majd.

Emily-t váratlanul érte a támadás. Vadászgépekről bombázták, amelyeknek még ő sem tudott ellenállni. Fájdalmak közt, megkötözve tért magához. Egy fehér szobában volt, valószínűleg méterekkel a föld színe alatt, mert ablakot nem látott. A fehér fény vakító volt. Őt egy földhöz szögezett székhez kötözték. Megpróbált kiszabadulni, de még túl gyenge volt.

Nem sokkal később lépteket hallott. Tudta, hogy nem azért jönnek, hogy segítsenek raja. Egy csapat katona lépett a szobába, a kilétéről faggatták, de Emily nem mondott semmit. Erre ütni kezdték, de ez sem használt. Emily makacs volt, nem leplezte volna le társait. Még ha nem is ismerte jól őket. Meg egyébként is, ezek az emberek rossz célra használnák az erejüket.

Egy katona izzó vasat érintett a bőréhez. Kezdetben sikerült elnyelnie az energiát, de aztán többen próbálkoztak. Aztán áramot vezettek bele. Ha nem gyakorolt volna annyit, akkor biztosan belehalt volna a fájdalomba. De így kibírta egyetlen hang nélkül. Csak magában nyögött néhányat. A megkínzói hamar meg is unták és egy sötét cellába zárták.

Ettől félt a legjobban. De tudta, hogy szükségük van rá, így nem hagyják meghalni. Napokig tartották ott élelem nélkül, inni is csak annyit kapott, hogy ne haljon meg. Kitörni nem tudott, a történtek megviselték és a falak is túl erősnek bizonyultak. Így Emily várt. Ez a bezártság alaposan próbára tette, de ő kitartott. Egyszer sem könyörgött semmiért.

Miután végre kihozták alig állt a lábán, de ez talán csak a szűk hely miatt volt. Négy kigyúrt férfi egy másik fehér szobába vitte. Vegyszer szag volt. Kiszíjazták egy kemény ágyhoz, bárhogy is küzdött ellene, aztán félig álló helyzetbe állították, majd magára hagyták. Most jönnek a kísérletek – gondolta magában. Félelmeit beigazolva egy fehér köpenyes férfi lépett a helyiségbe.

- Még most sem döntöttél úgy, hogy beszélsz? – kérdezte. Emily nem válaszolt. Ha beszélne, az sem változtatna semmin. A férfi erre durva vágást ejtett a karján, felsértve az égési sebeket, de Emily makacsul néma maradt. Ellensége ezután még néhányszor megismételte, de nem jutott sehová.

- Hagyd, így nem lehet megtörni – parancsolt rá egy újonnan belépő férfi, valószínűleg a főnök. – Inkább elemezd a DNS-ét.

Erre köpenyes pasi hosszú tűt vett elő és a lány kitartása ellenére vért vett tőle, majd elemezni kezdte. – Nem látok semmi különöset – jelentette ki.

Akkor folytasd. Erre a köpenyes egy gyógyszeres üvegnek látszó dolgot vett elő, majd egy injekciós tűt töltött meg a tartalmával. Emilyt elfogta a rettegés. Ezt már nem! – gondolta Emily. Belőle nem lesz kísérleti nyúl – határozta el. Fészkelődni kezdett, mire kér őr lefogta. A tű vészesen közeledett. Emily imádkozott. Most nem adhatja fel. Egy pillanatnyi reményvesztettség után új ötlete támadt. Tűzzel a tűz ellen – gondolta és szó szerint.

Minden maradék erejét összeszedte és felforrósította szíjait. A forró anyag a bőrébe hatolt, de az őt lefogókba is. Most már nem érdekelte, kiben tesz kárt. Ki kell innen szabadulnia, bármi áron! A szíjak után a szobában lévő emberek ruhája következett. Emily eleven máglyává változtatta őket. A tű összetört a földön. Rögtön ezután jéggé fagyasztotta a láthatóan tűzálló szíjakat, így sikerült eltörnie őket. Felpattant és hatalmas energia lökettel csapta a falhoz a még életben lévőket.

Kirohant a folyosóra a kiutat keresve. Maga sem értette, hogy lehet ezek után még képes ugyanúgy harcolni a szeme jövő őrökkel, mint korábban. Sőt még talán jobban is, mint a SHIELD embereivel. Talán a düh és a kétségbeesés okozta, talán az, hogy most nem érdekelte az életük…de az is lehet, hogy valójában erősebb, mint gondolja. Számos új dolgot tanult meg az elmúlt néhány percben. Képes volt az erejét felhasználva ellenségeit ellökni, harcképtelenné tenni anélkül, hogy az energia legkisebb része is a környezetbe veszett volna.

A vihar csak pazarlás és erőfitogtatás – gondolta. Érezte, ahogy az energia átjárja testét és egészen eggyé válik vele. Sorra ütötte ki ellenfeleit, úgy érezte, most értette meg csak igazán, mire is képes. Bármire,…legalábbis nagyon sokra. Sikerült a felszínre törnie és az udvaron átvágva átugrani a kerítésen. Hiába lőttek rá, eltérítés helyett pajzzsal vette körül magát. Kíváncsi volt, mire képes még.

Viszont még nem volt vége. Tudta, hogy utána küldenek egy egységet. Ráadásul az új-mexikói sivatagban nem a legszerencsésebb menekülni. A hely, ahova vitték a semmi közepén volt. Hideg volt, fújt a szél és jeges eső esett. Fáradni kezdett. Korábbi sikereit talán csak az adrenalinnak köszönheti. Sebei is felszakadtak, néhány pedig még be sem gyógyult.

Ráadásul még fel sem kelt a nap. Azt sem látta merre fut. Aztán, amikor már úgy érezte nem lehet rosszabb, meghallotta őket. Helikopterek, terepjárók távoli zaja.

... (folytatás a "chapter 1" elejéről)

És amikor már látótávolságba értek elesett. Felállt és tovább menekült, de tudta, nemsokára utolérik. Ekkor képtelen ötlete támadt. Miért ne lenne képes rá? Hiszen az ereje egyre több lehetőégét fedezi fel. Talán csak a fantázia szabhat neki határt. Emberbarát elveit félredobva megállt. Bevárta az őt üldözőket. Megvárta, amíg körbeveszik, amíg a lehető legközelebb kerülnek hozzá.

Most megkapja a SHIELD tanácsa, amire vágyott. – gondolta és kissé összehúzta magát. Koncentrált és energiát gyűjtött. Elképzelte a hatalmas robbanást, amit létrehoz. Az erőt, ami mérföldekre repíti még a tankokat is. És eljött az idő. Szabadjára engedte minden energiáját.

Először egy gyengébb hullám söpörte el a körülötte lévőket, majd erőt vett magán és megtörtént. Összesűrűsödött az energia körülötte, majd egyre táguló gömbként repítette a levegőbe ellenségeit és mindent körülötte. Aztán elcsendesült a világ. Emily újra egyedül találta magát a sivatagban. Térdre rogyott, miközben az eső az arcát áztatta.

Ezt soha többé nem szabadna megtennem. – gondolta. Ezután nem sok mindenre emlékezett. Valahogy hazáig vonszolta magát ( a Townsville-i motelba, ahol megszállt) és átaludt egy napot. Aztán, amennyire tudta, rendbe szedte magát, kitisztította a sebeit, majd elment valami ennivalót venni. Épphogy csak egy nyugodt napot eltölthetett pihenéssel, újra bajba került. Az utcán ugyanannak a szervezetnek a katonái vették üldözőbe.

Persze, hogy rátaláltak. Ez az egyedüli kisváros a közelben. Biztos volt benne, hogy bosszúra szomjaznak. Nagy kárt tehetett a szervezetükben. Emily megpróbált elmenekülni, de csak annyit ért el vele, hogy a város szélére csalta őket. Kifáradt. Újra a sivatagban, és most a robbanást sem használhatja, mert túl sok ártatlan ember életét veszélyeztetné. Egyébként is marta a bűntudat, hogy ölnie kellett. És persze a gyógyulófélben lévő sebei is sajogtak.

Most sokkal gyengébbnek érezte magát. A fegyveresek pedig nem hezitáltak, azonnal rátámadtak. Nemcsak golyókkal, amiket kivédett, hanem szigonyvető puskákkal is. Miközben verekedett velük, egy kisméretű cápának készült szigony eltalálta. A jobb combjába fúródott. Emily akaratlanul felsikoltott. Ez váratlanul érte és égetett. Ráadásul a szigonyhoz egy madzag is tartozott, amivel ellenfelei közelebb próbálták húzni. A lány felnyögött fájdalmában, de összeszedte magát és kirántotta a szigonyt, a sötét ruhások nagy meglepetésére.

A mély seb sebesen vérezni kezdett, de Emily–nek még sikerült eltaszítania néhány embert és behúzni azoknak, akik a közelébe merészkedtek. De ez nem volt elég. Kimerülten, a földre esett és fájdalmak közt nézett fel a közeledő gyilkosokra.

Csakhogy nem ő volt az egyedüli, aki az ellenségeit figyelte. A SHIELD emberei néhány másodperce érkeztek, éppen időben ahhoz, hogy Fury-val az élen végignézhessék, ahogy szegény lány kirántja magából a szigonyt és reménytelen küzdelem után a földre esik. Még a múltkori robbanás miatt jöttek felmérni a terepet, de útközben ebbe a „zavargásba" botlottak. Álmukban sem gondolták volna, hogy újra Emily-vel futnak össze. Azt meg végképp nem, hogy látni fogják veszíteni.

Fury, bár emberei csodálták érte, nem örült a lány bajba jutásának, ahogy azt a Tanács elvárta volna. Döntenie kellett. Megvárják, még elesik és utána foglalkoznak a régóta üldözött szervezettel, ami végre felfedte magát, vagy még időben közbelépnek. Az igazgató egy pillanatig sem gondolkodott a válaszon. Utasította emberit, hogy vegyék körbe az ellenséget.

- MEGÁLLNI! Itt a SHIELD vezérigazgatója beszél! Tegyék le a fegyvert! – Az ismerős hang hallatára Emily hátán végigfutott a hideg, de kis mértékben megkönnyebbült. – Azt mondtam, LETENNI! – ordította Fury, mire a fekete ruhások végre engedelmeskedtek. Fury emberei megbilincselve a furgonok felé vezették őket. – Vigyétek őket a fogdába!

- És mi lesz a lánnyal, uram? – kérdezte az egyik embere.

- Róla majd én gondoskodom. – jelentette ki a félszemű férfi. Remek! Csöbörből vödörbe. – gondolta Emily és fájdalmasan felnyögött. Fury felé vette az irányt. Emily-nek sikerült felülnie, de felállni, így elmenekülni egyszerűen képtelen volt. Mintha kiszívták volna minden energiáját a sérült lábából. Szörnyű fájdalmat érzett, lángolt a teste, égtek a sebei és félt. Rettegett.

Csak remélni tudta, hogy a SHIELD-nél nem az vár rá, ami korábban. Fury egyre csak közeledett és ő beleremegett a fájdalomba. Újra megpróbált felállni, reménytelenül. Mikor már csak egy méter választotta el őket, Emily lehajtotta a fejét és a földet bámulta. Majd nem bírta megállni, hogy reszketve felnézzen a férfi szemébe, mikor az letérdelt hozzá. És meglepte, amit látott. Fury szemében nem a győzelem örömét látta, hanem sajnálatot és együttérzést.

- Sajnálom, hogy nem jöttünk korábban – kezdte. Emily nem válaszolt és szótlanul tűrte azt is, ami ezután következett. Fury egy pamutzsebkendőt vett elő bőrkabátja zsebéből, majd elszorította a lány combján a vérzést. Emily nyögött egyet. Fury ezután közelebb hajolt és finoman felemelte a kimerült lányt, majd karjában vitte el egy épp leszálló helikopterig.

Meglepetésére a lány az ellenkezés legkisebb jelét sem mutatta. Hagyta, hogy Fury bekösse az ülésbe és magával vigye. Nem tudta, hogy a lány csupán belefáradt-e a menekülésbe, vagy tényleg ennyire rossz állapotban van. Aggódott érte. Pedig Emily csak tisztában volt vele, hogy úgy sem lett volna esélye elmenekülni.

Fordult a kocka. Most Fury-n a sor, hogy segítsen a sérült lányon. Ezt ő is tudta. És nagyon remélte, hogy Emily nem tervez valami hülyeséget.

Emily nem tervezett, tudta, hogy a múltkori után megérdemli, amit kapni fog. Bántotta a lelkiismeret.

Viszont a SHIELD még nem szerzett róla tudomást, hogy ő okozta a robbanást.

...