Esténként, ha a part közelében voltak, kikötöttek, és mind egy nagy sátorban aludtak. Tino már nem is gondolt a szökésre. A vikingek nem bántak vele rosszul, már képes volt összerezzenés nélkül állni, ha Berwald ránézett, vagy Einar utasította valamire. A sátor előtt tüzet raktak és elképesztő történetekkel szórakoztatták Tinót, ami végleg meggyőzte a kis szőkét. Aki izgalmas mesét mond, abban meg lehet bízni az ő álláspontja szerint.
Thordar mesélt neki észak vad hullámairól, Sigurdur olyan vizekről mesélt, amik forróak és az égbe szöknek a sziklák közül, Einar megtanította elolvasni a rúnákat, és Berwald… ő ideje nagy részében csak csendesen figyelte Tinót, a mosolyát, a nevetését, a mozgását. Sok noszogatás után volt csak hajlandó elmesélni egy történetet arról, hogy milyen csatákat vívott a szárazföldön. Nem csak emberekkel, egyszer megküzdött egy óriási medvével, és ő került ki győztesként. Tino csak ámult és egyre jobban tisztelte a harcosokat.
Elmesélték négyük történetét is. Amióta Berwald, Thordar és Einar az eszüket tudták, együtt voltak. Egy viking faluban nőttek fel, játszottak és birkóztak egymással. Aztán megszületett Einar kisöccse és amikor ő is idősebb lett, a bátyjához csapódott és négyen folytatták a játékot amíg fel nem nőttek és egy időre különváltak útjaik. Berwald délkeletre indult, Sigurdur nyugatra hajózott egy csapattal, Thordar és Einar pedig együtt maradtak. Thordar állítása szerint ebben az időben „teljesedett ki a kapcsolatuk", Einar erre a megjegyzésre csak a fejét csóválta. Később újra találkoztak mind a négyen, ekkor már Berwald Thordarral és Einarral maradt, és bár Sigurdur sem ment gyakran messze a bátyjától, többet járt el a társaságukból.
… aztán visszatért azzal, hogy talált egy rúnakövet, ami elvezetheti őket egy nagy kincshez. Nos, az elvezetés részt, már átgondolták párszor, ahogy a hajó végében állva tanakodtak, hogy milyen irányba haladjanak. Tino inkább kimaradt ezekből a vitákból, ő még annyit sem tudott a vikingek isteneiről, mint az úton hozzájuk csapódott madár az árboc tetején.
- Egyáltalán mikor fogjuk tudni, hogy odaértünk? – kérdezte Thordar.
- Tudni fogjuk. – mondta Sigurdur magabiztosan.
- De honnan? – kérdezte újra Thordar.
- Bízzuk rá magunkat az istenekre. – jegyezte meg Einar – Ők tudják merre és mikor kell menni.
- De nem tudod őket megkérdezni. – szólt közbe Berwald is.
Einar fintorgott és az öccse felé fordult.
- Biztos nem írt mást az a kő?
- Biztos. – jelentette ki Sigurdur.
Thordar felsóhajtott és csüggedten a hajó oldalának támaszkodott. Einar behunyta a szemét, ahogy gondolkozott, Berwald csendesen Tinóra nézett, aki az árbocnak döntve a hátát üldögélt. Minden egyes szót hallott egyébként, de a tengert bámulta a vikingek helyett. Egyre csak sötétedett az égbolt, és nem csak a felhők miatt. A nap már lement, és Tino nem tudta, mihez kezdenek, ha nem találnak szárazföldet. Eddig mindig sátrakat húztak fel, azok viszont nem férnek el a hajón.
Hamarosan választ kapott erre: a vikingek befejezték a vitájukat és Berwald mindenki számára hálózsákokat rángatott ki az egyik ládából. Einar elvállalta az éjjeli őrszem szerepét, neki Thordar egy takarót és egy csókot adott az éjszakára. Ezután Einar felült a hajó korlátjára, a kormányrúd mellé, a lábát pedig a víz fölé lógatta.
Thordar és Sigurdur az árboc Einarhoz közelebb lévő oldalán foglaltak helyet, míg Tino és Berwald a hajó elején feküdtek le. Tino a hátán feküdt és a sötét eget bámulta. Néha aludt már a szabad ég alatt, de egy hajón ez más volt. Folyton ringatózott, mint egy bölcső, és még a tenger megnyugtató csobbanásait is hallotta. Békés volt. Pedig biztos volt benne, hogy Thordar hajója már látott néhány csatát, és mégis nyugodtan haladt előre a sötét vizeken.
Az egyetlen gond a hideg volt. A sátorba nem igazán fújt be a szél, itt, a nyílt tengeren viszont fagyos hideg fuvallatok voltak. Tino összegömbölyödött és a füléig felhúzta magán a hálózsák szélét.
- Tino.
Tino összerezzent és Berwald felé fordult, aki felült és levette a köpenyét, majd Tinóra terítette.
- Reszketsz. – mondta.
- Nem is fázom annyira.
Berwaldot nem igazán érdekelte. Közelebb húzódott hozzá, Tino pedig túl későn eszmélt rá, hogy menekülnie kéne. Berwald átkarolta és tulajdonképpen Tino így már kellemes melegben érezte magát. Sóhajtott és lehunyta a szemét. Nem kéne félnie Berwaldtól. Soha nem bántotta, ha nem számítja az elrablását. Tulajdonképpen elég figyelmes is vele…
Már épp elmerült volna az édes álmok folyójában, amikor hirtelen fény villant fel, nem sokkal később pedig egy mennydörgés rázta meg az eget. Tino ijedten felült és átnézett a hajó orra felett. Előttük a sötét fellegekből egyre több villám cikázott át az égen. Tino felpattant, Einar pedig már elkiáltotta magát, hogy mindenki azonnal keljen fel, egyenesen a vihar felé tartanak. Érdekes módon mindenki felpattant elsőre és Tino a villámok fényénél látta, hogy az arcuk nem sok jót jelent.
- Nincs a közelben part. – mondta Thordar – Nem tudunk kikötni!
- Ha nincs, akkor mássz már az árbocra és vond be a vitorlát! – utasította Einar, Thordar pedig egy macska gyorsaságával kezdett mászni.
Tino is úgy gondolta, hogy aggasztó a helyzet. Berwald a vállára tette a kezét.
- Ne félj. – mondta – Vigyázok rád.
Tino bizonytalanul bólintott, Berwald pedig szintén felkapaszkodott a köteleken Thordar mellé. Einar nem próbálkozott az irányváltással.
- Már nincs időnk irányt váltani. – mondta.
Tino úgy érezte, a szél menten belefújja a tengerbe, hullámok csaptak át a pajzsok fölött, elárasztva a fedélzetet. Ez a vihar csendben jött és hirtelen, egyáltalán nem voltak rá felkészülve.
- Thor villámai! – kiáltotta Sigurdur – Jó irányba tartunk!
- Csodálatos, drága kisöcsém, de megtennéd, hogy nem most elemzed az égi jeleket?!
Sigurdur elszakította a tekintetét az égről, felkapta a vödrét, aztán Tino kezébe is belenyomta az övét. Tino felnézett az égre. Egy esőcsepp esett az orrára, aztán még egy a homlokára, majd még egy az arcára. Pár percen belül feleslegessé vált víz merése, Tino és Sigurdur a hajó oldalába kapaszkodtak, hogy ne vigye le őket egy hullám se. Tino szerény megállapítása szerint mind ott fognak veszni a hajón, a semmi közepén. A tenger dobálta őket, egyik hullámról le, a másikra fel, és, még ha jó egyensúlyérzéke is volt, Tino hamar elesett és a földre ült. Az eső verte a vállát, csatakos haja az arcára tapadt, és a többiek mozgását is csak a villámok fényénél láthatta. Hallani sem hallott semmit a mennydörgés miatt, viszont hamarosan meglátta Thordart, ahogy a bárdjával nekiesik az árbocnak, és kivágja.
- Már csak sodródhatunk az árral. – zihálta Sigurdur.
Berwald előrefutott és letérdelt Tino mellé.
- Rendben vagy?
- Kösz Berwald a figyelmességed. – mondta csípősen Sigurdur.
Tino csak bólintott és összekucorodva nekitámaszkodott a hajó oldalának.
- Tudsz úszni? – kérdezte Sigurdur.
- Nem igazán. – válaszolta Tino ijedten – A vízbe fogunk ugrani?
- Az bizony könnyen meglehet. – biccentett Sigurdur.
Berwald Tino fejére tette a kezét, mintha csak ezzel akarta volna megnyugtatni, vagy biztatni.
- Nem lesz baj. – mondta.
- Mert már van! – kiáltotta Sigurdur – Odanézzetek!
Tino kinézett a korlát fölött és a következő villámlásnál észrevette a borotvaéles sziklákat, amik a vízből emelkedtek. A hajót képtelenség irányítani, csak a szerencsén múlhat, hogy nem csapja hozzájuk a tenger.
- A vízből hegyek emelkednek. – mondta Sigurdur – Pont, mint az útmutatásban!
- Ne félj, Tino. – mondta Berwald, figyelmen kívül hagyva Sigurdur megjegyzéseit – Itt vagyok.
Mint kiderült, a szerencse nem állt melléjük. Beértek a sziklák közé, és a hajó elejének jobb oldala nekicsapódott egy sziklának. Berwald elrántotta Tinót és a hajó másik oldalára húzta, maga elé, a kezeit a vállán tartotta. A hajó korlátja leszakadt és a padló egy része is. A következő hullám dobásánál Sigurdur megcsúszott és a vízbe esett. Tino ijedten kapott utána, de Berwald visszarántotta.
- De meg fog halni! – kiáltotta Tino.
- Te még úszni sem tudsz. – mondta rettenthetetlen nyugodtsággal Berwald.
- SIGURDUR!
Einar a hajó elejébe rohant és gondolkodás nélkül a testvére után vetette magát. Thordar tanácstalanul állt meg Berwald mellett, talán azon gondolkodott, utánuk kéne-e mennie. a következő pillanatban a hajó újra megrázkódott, ezúttal a tatja csapódott neki egy sziklának. Thordar majdnem felbukott, Tino térdei is megroggyantak.
- Remek, még léket is kaptunk. – morogta Thordar.
- Mit fogunk csinálni? – kérdezte Tino.
Thordar a következő villámcsapásnál felmérte a hajó, majd a saját helyzetüket és kisöpörte az arcába lógó vizes tincseit. Újra a tengerre nézett, és a víz morajlásán és a mennydörgésen kívül most valami más hangot is hozott a szél. Sigurdur segélykiáltását.
- Berwald, engedd vízre a ládákat! – mondta végül Thordar – Aztán hagyjátok el a hajót!
Thordar Tino mellkasának nyomta a csatabárdját aztán fejest ugrott a tengerbe. Berwald eltűnt mögüle, így hát kapaszkodót keresve araszolt távolabb az egyre felcsapó hullámoktól. Berwald egyedül emelte fel a legtöbb ládát és dobta a vízbe. Azok elúsztak a sziklák mögé. Tino imbolyogva Berwaldhoz ment és segített neki az utolsó nehéz ládát is a vízre dobni. Aztán Tino ijedten pillantott a villámok cikázta égről a tengerre. Nem tudott úszni. Az egyetlen, amibe pedig kapaszkodott, Thordar bárdja volt.
Berwald megragadta a karját és a hajó orrához húzta. Tino ijedten nézett fel a férfi rettenthetetlen arcára. A hajó újra nekiment egy sziklának, és ezúttal is szilánkokra zúzta a fát a kemény kő. Tino elvesztette az egyensúlyát, és, ha Berwald nem szorítja olyan erősen a karját, a vízbe esik.
A férfi a szemébe nézett, és bár Tino még mindig ijesztőnek tartotta, a remegése megállt.
- Csak ne pánikolj, minden rendben lesz. – mondta.
Tino megfogta Berwald kezét és lehúzta magáról, viszont egy darabig még a kezében tartotta. Félt. Nagyon félt a tenger sötétlő mélységeitől, a hidegtől, és a haláltól. Attól is félt, hogy vajon mi történhetett a többiekkel.
A hajó egy újabb sziklának csapódott, Tino pedig megingott. Berwald nem engedte el a kezét, csak biccentett, hogy induljanak. Egy pillanatra Tino nem hallotta az esőt, a mennydörgést, de nem is fázott. Egy pillanatra biztonságban érezte magát.
Ez az érzés akkor szűnt meg, amikor az egész testét körülvette a jéghideg tenger és csak rúgkapált, Berwaldot keresve, és a csatabárdot markolva, ami nem mellesleg még mindig a kezében volt és nem is jutott eszébe, hogy elengedje, viszont így egyre csak lefelé süllyedt. A hullámok átcsaptak a feje felett, a sós víz csípte a szemét és nem kapott levegőt. Egy kéz kulcsolódott a csuklójára és kirántotta a víz fölé. Berwald a nyaka köré emelte Tino karját és nagy erőfeszítéseket tett, hogy mindkettejüket fenntartsa. Tino végtagjai átfagytak, így csak ernyedten lebegett a vízben, ez segítség volt Berwaldnak. Viszont a hullámok gondok voltak, a szikláknak akarták csapni őket, és Berwaldnak résen kellett lennie, hogy ne zúzzák össze magukat mindketten. Csak remélni tudta, hogy Tino rendben van. Hánykolódtak a tenger akarata szerint, Tino szerint már az örökkévalóság óta, amikor Berwald lába földet ért. Új reménnyel indult előre, és a víz egyre sekélyebb lett, ahogy haladt. Már Tino lába is leért, amikor végre Berwald ki tudta venni egy sziget sötét körvonalait. Tino még mindig átkarolta Berwald nyakát, a férfi pedig türelmesen támogatta a part felé.
Az eső már kevésbé zuhogott a nyakukba, és a villámok sem cikáztak már az égen. Mintha minden csak azért lett volna, hogy próbára tegyék őket, hogy elérik-e a szigetet. Tino kimerülten rogyott le a vizes homokra, Berwald viszont állva maradt fáradtsága ellenére. Körülnézett, és megpillantott valakit a parton üldögélni. Azonnal felrántotta Tinót és hátrébb lépett vele. Az alak feléjük fordult és felállt. Lassan feléjük lépkedett, Tino pedig minden erejét összegyűjtve felemelte Thordar bárdját. Berwald oldalán nem lógott kard, csak az a két tőr volt nála, amit mindig magánál tartott. Most fenyegető lassúsággal nyúlt értük.
- Berwald? Tino? – kérdezte az árnyék gyenge hangon.
- Sigurdur! – ismerte fel Tino és a homokba ejtve a bárdot a fiú elé rohant és mindketten térdre rogytak – Hol vannak a többiek?
- Einar… utánam ugrott. – mondta lassan Sigurdur – El is ért, és magához szorított… pedig tudok úszni… és amikor közel értünk egy sziklához, engem védett… és őt csapta neki a hullám a kőnek… engem meg Einarnak… de Einar elmerült… és… és…
- Valószínűleg nem él. – mondta komoran Berwald.
- Thordar akkor érkezett és lemerült utána, nekem meg azt mondta, menjek a sziklák közeléből. – mondta Sigurdur.
Sigurdur elfordította a fejét, Tino pedig gondolkodás nélkül megölelte. A bátyjáról és egy jó barátjáról volt szó, akik most lehet, hogy a tenger fenekén fekszenek együtt.
Az eső lassan elállt, és még mindig mind a hárman a parton ültek és vártak. Nem is volt hiábavaló a kitartásuk. A térdig érő vízben egy alak gázolt feléjük. Ugyan az ingje sok helyen szakadt volt és ázott is, mégis felismerhető volt a vöröses színe. Thordar jött feléjük, karjában pedig Einart hozta. A feje átbillent Thordar karján, és a haja eltakarta a szemét. Felálltak, és megvárták, amíg Thordar a partra ér és lefekteti a homokra a szeretőjét.
- Életben van. – sóhajtott megkönnyebbülten Sigurdur, ahogy elvette a bátyja mellkasáról a fülét.
Thordar leült a homokba és az állát a tenyerébe támasztotta, szintén fáradtan sóhajtott.
- A hátán van néhány csúnya seb. – mondta – De egyébként rendben van, azt hiszem.
- Azt hiszed? – kérdezte Berwald.
- Nem volt időm annyira megvizsgálni a hullámok között. – biccentett – A sós víz kicsit összehúzta a sebeit legalább. Áhh, de elfáradtam! – elfeküdt a parton – Óh, Tino, hát megőrizted a bárdomat, kösz!
- Ezért volt olyan nehéz… - motyogta Berwald.
Tino megkönnyebbülten terült el a homokon. Most már mindenki itt volt, többé-kevésbé épségben… rámosolygott a fölötte álló Berwaldra, és akarata ellenére hunyta le a szemét és aludt el a következő pillanatban. Nem tehetett róla, kimerült volt.